Tolna Megyei Népújság, 1987. július (37. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-02 / 154. szám
2 ^PÜJSÄG 1987. július 2. A Minisztertanács ülése (Folytatás az 1. oldalról.) mány számára a konkrét program alapját a Központi Bizottság ülésén elhatározot- tak, az ott elfogadott ajánlások jelentik majd.- A kormány a gazdasági-társadalmi kibontakozás útjára kívánja vezeti az országot. Nem lehet eléggé aláhúzni, hogy fő politikai irányvonalunk változatlan marad, miközben a kormányzati munkában s a végrehajtásban nagyobb határozottságot és fegyelmezettséget kívánunk elérni. Nem a politikai vonalnak, hanem a munkastílusunknak kell hatékonyabbnak, ha úgy tetszik, keményebbnek lennie. Változatlan elvi politikánkat kívánjuk tehát nagyobb hatásfokkal megvalósítani; ez szükséges ahhoz, hogy előbb megfékezzük, majd visszájára fordítsuk a kedvezőtlen gazdasági folyamatokat - hangsúlyozta a szóvivő. Kitért arra is, hogy a kormány elnöke a haladéktalan, valamint a rövid és a hosz- szabb távú feladatokat számba véve tesz majd nyilatkozatot az országgyűlésnek a kormány programjáról, várhatóan a következő ülésszakon. E témához kapcsolódott a következő kérdező is, aki a kormány esetleges átalakításáról érdeklődött (Magyarország). Bányász Rezső válasza: - Magától értetődően tovább folyik a megfelelő szervezeti és személyi feltételek megteremtése ahhoz, hogy a gazdasági-társadalmi kibontakozás programja minél gyorsabban és minél hatékonyabban, egyértelműbben valósulhasson meg. Az MTI tudósítója az atomenergetika biztonságát szolgáló kutatási-fejlesztési programról kért tájékoztatást. A szóvivő rámutatott, hogy az atomerőművekkel kapcsolatos kutatásokat - mint szerte a világban - hazánkban is kiemelt feladatként kezelik, a kormányzat jelentős eszközöket fordít e célra. A most elfogadott program tennivalói közé tartozik a paksi atomerőmű biztonságának további növelése, a felkészülés az erőmű bővítésére, az új, ezer megawatt teljesítményű blokkok építésére és sugárvédelmi, sugárbiológiai kutatások elvégzésére. Másfél száz tudós és szakember, számos intézet vesz részt a munkában; a program felelőse az ipari miniszter. Az Országos Atomenergia Bizottság titkársága végzi az operatív szervező munkát, a Magyar Tudományos Akadémia pedig az eredmények értékelését. A kutatók különös gonddal vizsgálják az üzemvitel tökéletesítésének feladatait is. Az esetleges üzemzavarok valószínűségének kutatása pedig a biztonságos növeléséhez ad fontos információkat. Az értekezleten kérdések hangzottak el egyes pénzügyi rendelkezésekkel kapcsolatban. A szóvivő (a Népszava érdeklődésére) elmondotta, hogy az úgynevezett kísérleti bérgazdálkodás - amely feloldja a vállalatok bérkifizetésre, illetve a költségekre fordított összegeinek egyébként meglevő megkülönböztetését - nem csupán kedvező tapasztalatokat holott. Több helyütt lehetővé tette az idén is megalapozatlan, teljesítményfedezet nélküli béremeléseket, prémiumkifizetéseket. Amíg tehát az a gyakorlat, hogy a béremelés költségeit a vállalatok automatikusan érvényesítik az árakban, addig a nagyobb közösség érdeke az, hogy a gazdálkodók ne legyenek túlzottan érdekelve a „bérforintok” elköltésében. A gazdaság egyensúlyának megszilárdítása érdekében átmenetileg, rövid távon ezért feltétlenül szükség van a szigorú szabályozás betartására, hosszabb távon viszont valóban a bérek megkülönböztetett szabályozásának megszüntetésére kell törekedni. Kitért arra is, hogy a kormány már az idén a költségvetési hiány lényeges csökkentését kívánja elérni, ezért minden forint helyét kétszer meg kell nézni a közkiadások területén is. A kormányzat a tanácsok idei támogatási összegét ezért a közelmúltban három százalékkal, ösz- szesen mintegy két és fél milliárd forinttal csökkentette. A kormány szóvivője (a Népszabadság érdeklődésére) tájékoztátást adott a hazai kábítószerhelyzetről is. Kiemelte, hogy a kábítószer-bűnözés elleni harcról rendelkező két nemzetközi-egyezményhez Magyarország is csatlakozott, és ebből adódó kötelezettségeinknek folyamatosan eleget teszünk. A rendőrség együttműködik mind a szocialista országok, mind az e tekintetben leginkább érintett tőkés országok rendőri szerveivel; s a közös munka feltételei Interpol- tagságunk nyomán számottevően javultak. Más országok jelzései, felkérése nyomán, s a gyors információcsere révén hatékony segítséget tudunk nyújtani külföldi kábítószercsempészek felkutatásában, leleplezésében. Hazánk a kábítószer-kereskedelem szempontjából nem célország, inkább tartalék tranzitútvonalként szerepel a bűnözők terveiben; itt alapvetően nincs felvevőpiaca az úgynevezett kemény drogoknak. A kábítószer elleni harcot azonban komolyan folytatni kell, hiszen a jelentős idegenforgalom és a nemzetközi áru- szállítás mind több lehetőséget ad a narkotikumok behozatalára, illetve átvitelére az ország területén. Mivel Magyarország földrajzilag közel fekszik a Közel-Keletről Nyugat-Európá- ba irányuló csempészet útvonalához, aktivan bekapcsolódtunk a kábítószer-kereskedelem ellen küzdő délkelet-európai munkacsoport tevékenységébe is. Mai kommentárunk Ki mit t Ha a Magyar Televízió egyik legemlékezetesebb, legnagyobb sikert aratott vetélkedősorozatának a címe Ki mit tud? volt, joggal titulálhatjuk a napjainkban Washingtonban folyó véresen komoly politikai-hatalmi kötélhúzást ezzel az elnevezéssel: ki mit tudott? Vagy talán még inkább így: ki mit nem tudott? Annak a beható, ám szinte csak a bennfentesek számára követhető kihallgatássorozatnak ugyanis, amely a hírhedt iráni botrány kulisszatitkait van hivatva kideríteni, épp ez lenne a fő feladata. Hiszen a tények, a Teherán számára küldött katonai szállítmányok, a libanoni túszszabadítás kísérletei, vagy a nicaraguai ellen forradalmárok pénzügyi támogatásának csatornái immár közismertek. Újabb részletek napvilágra kerülhetnek még a továbbiakban, ám az igazi szenzáció inkább már a mögöttes területről, vagyis a személyi vonatkozások körül várható. Tudott-e és mennyit Reagan elnök az Irangate-ügy tartalmáról; kikerülésével, jóváhagyásával, vagy épp az ő utasítására hajtották végre ezt vagy azt a politikai manővert? - ez ma a kérdések kérdése az amerikai fővárosban, amely akár az elnök hátralévő (mellesleg alig másfél évnyi) hivatali időszakát is alapvetően meghatározhatja. Érthető tehát az a megkülönböztetett érdeklődés, amely a botrány egyik főszereplőjének, North alezredesnek szerdán megkezdődött kongresszusi meghallgatását kíséri. A Nemzetbiztonsági Tanács egykori befolyásos alakja hosszú hónapokon keresztül megtagadta a tanúskodást, s valószínűleg most is csak a részleges büntetlenség ígérete vette rá álláspontja megváltoztatására. Feltűnő ugyanakkor, hogy - némileg túllépve magán az Irangate konkrét fejleményein - Washingtonban egyre több szó esik az elnök pozíciójának általános meggyengüléséről. Sokáig úgy látszott, hogy Reagan - személyes és politikai adottságainál fogva - elkerülheti az amerikai vezetőkre hivatali periódusok végén óhatatlanul váró „béna kacsa” állapotot, - ám ma már ez a remény korántsem tűnik bizonyosnak. „Leírni, lebecsülni Reagan hátralévő lehetőségeit természetesen igen korai lenne, mégis szembeötlő az a viszonylag gyors fordulat, amellyel nemcsak az ellenlábas demokraták, hanem gyakran saját republikánus pártjának hívei és utód várományosai elhatárolni igyekeznek magukat az elnöktől. Egyelőre azonban sok függ attól,-ki nyeri a sajátos washingtoni társasjátékot, ki győz a „ki mit nem tudott?” újabb fordulóiban. Érthető tehát - s erre a mostani North-kihallgatás csupán újabb bizonyíték - hogy a kongresszusi vizsgálóbizottság ténykedése továbbra is az amerikai közfigyelem homlokterében marad. SZEGŐ GÁBOR Műszaki hiba okozta BUDAPEST - Robert L. Elliott, Kanada budapesti nagykövete hazája nemzeti ünnepe alkalmából szerdán fogadást adott a rezidenciáján. A fogadáson részt vett Cser- venka Ferencné, az Országgyűlés alelnö- ke, Juhár Zoltán belkereskedelmi miniszter, Veress Péter külkereskedelmi miniszter, Kovács László külügyminiszter-helyettes, Czipper Gyula ipari miniszterhelyettes, PANORÁMA valamint a politikai és a társadalmi élet számos képviselője. BÉCS - Kurt Waldheim osztrák államfő szerdán Alois Mock külügyminiszter kíséretében négynapos látogatásra Jordániába utazott. Ez Waldheim második hivatalos külföldi útja azóta, hogy Ausztria elnökévé választották. MAPUTO - Újabb véres terrorcselekményt hajtottak végre a Mozambiki Nemzeti Ellenállás nevű ellenforradalmi szervezet fegyveresei: Nampula tartomány Me- cuburi kerületében meggyilkolták Serveira de Conseicao-t. London - tíz év után 2. Thatcher — Ezekben a napokban Londonban még Tina Turner vendégszereplését, és a nemzetközi hőlégballonversenyeket is elhomályosították a választás izgalmai. A várost szinte ellepték a választási felhívások, a postaládákba ömlesztett kortesplakátok. A lakók több házra, ablakra kiragasztották képviselőjelöltjük portréját, kiírták pártállásukat. Az újságok hatalmas szalagcímekben közölték pártjuk ígéreteit, választási agitációjukat. Képes riportok szóltak a pártvezérek, képviselőjelöltek magánéletéről, a televízióban mindenki mosolyogva, reménykedve jelent meg, teremészetesen a szintén mosolygó hitvese oldalán. A kommentárok az előrejelző intézetek adatait mérlegelték. Aztán elérkezett június 11., a választás napja. Nagy-Britannia polgárai este tíz óráig adhatták le voksukat. És a számító- gépes összegzéssel 10 óra 5 perckor nyilvánosságra hozták az első eredményeket, a konzervatívok „fantasztikus győzelmét”. S akkor a televízióban több mint egyórás fergeteges műsor kezdődött. Nem unalmas interjúkkal, nem választási beszédekkel. Hanem valami - nekem hihetetlennek tűnő - Muppet show-szerű bábparádé. Amelyben a jellegzetes és nagyon karakterisztikus báb Thatcher, Kinnock, Haeley képviselőjelöltekkel „eljátszották” a választásokat. Szellemes, gunyoros, tiszteletlen és parádés műsor volt. Csak ezután következett egy igazi villáminterjú, az igazi Thatcherrel, aki nem a győzelmet jelentő V-t, hanem harmadszori újraválasztását jelezte három ujját felemelve, természetesen mosolygó férje oldalán. Másnap Londont szinte eláraszották a konzervatívok kék kokárdái, szalagjai. Újból nagybetűs újságcímek: Százhetven év legnagyobb győzelme... Nem Thatcher asszony harmadszor is diadalmaskodott ülünk tétlenül a babérokon... Harmadszor is Thatcher, mi lesz veled Britannia?... Most következik az igazi választás... Skócia a Munkáspárté... - és így tovább a lapok pártállástól és szenzációhajhászásától függően. Az emberek meg úton-útfélen arról beszélnek, mit várhatnak az elkövetkezendő évektől. Mennyire emeli a kormány a házadókat, s az árakkal arányban nőnek-e a nyugdíjak is, milyen lesz az oktatási reform? Aztán persze ment tovább az élet. A sietős londoniak dolguk után néztek. Ám ha néhány percre kisütött a nap, megteltek a terek, sétányok padjai a mindenütt fellelhető nyugágyak, a fényre, melegre vágyó városiakkal. A kirakatokban újabb és legújabb divatok - merthogy mostanság London is diktál e témában. Az élelmiszerpultok roskadoznak a méregdrága, gyönyörűen csomagolt finomságoktól, a piacok tele spanyol cseresznyével, marokkói naranccsal, s más déligyümölcsökkel. Ismerős és ismeretlen zöldségekkel. Az Oxford Street-i Selfridges, a legnagyobb londoni áruház sajtpultjánál számokat osztanak, s a számok sorrendjében szolgálnak ki az eladók. Apropó eladó. Londonban csaknem minden áruházi alkalmazott, kalauz, pincér, fagylaltárus - színes bőrű. S a mostani képviselőválasztáson is indult több színes bőrű munkáspárti jelölt. Néhányu- kat meg is választották, köztük a dél-afrikai Diane Abbott-ot, az első színes bőrű nő képviselőt, aki Oxfordban végezte tanulmányait. A választások után Londonban visszazökkent rendes kerékvágásába az élet. Nyár lévén, a hazaiak szabadságra utaznak, és egyre több turista lepi el a város „kötelező” nevezetességeit, a Westminstert, a Big-Bent, a Towert, a Buckingham- palotát, a Hyde Parkot, a Sohót, és a páratlanul gazdag, gyönyörű anyaggal büszkélkedő múzeumokat, a British-t, a Nemzeti Galériát, a Victoria és Albert Múzeumot, a Taté Galleryt... Akinek több ideje jut Londonra, még számtalan arcát felfedezheti a városnak. A mulatók vagy a színházak, a mozik, a szabadtéri hangversenyek esti programjait. A Covent Garden, a Royal Albert Hall, a Királyi Zeneakadémia hangversenyit, világhírű operaelőadásait. A világ csaknem valamennyi nemzetének konyháját, köztük természetesen a magyart is, meg a kínait, az indonézt, a portugált, a görögöt. Az időszaki kiállításokat, a művészeti aukciókat Christie-nél, Sotheby-nél, Phillips-nél. Az idei nyár színházi csemegéit, a még mindig sikeres Macskákat, a Csókolj meg Katámat, a Három nővért, a Rómeó és Júliát, vagy Tom Stoppard: Rosencrantz és Guildenstein halott című új darabját a Piccadilly Theaterben. De ehhez már nem napokat, nem is heteket kellene ott tölteni. KÁDÁR MÁRTA a lengyel légiszerencsétlenséget Műszaki hiba okozta a LOT lengyel légitársaság II-62M típusú gépének május 9-ei Varsó melletti katasztrófáját, amelyben valamennyi utas és a teljes személyzet, összesen 183 ember halálát lelte. Az egyik hajtómű alacsony nyomású turbina-tengely- csapágyának meghibásodása miatt két hajtómű szétroncsolódott - állapította meg a baleset kivizsgálására létrehozott különleges kormánybizottság kedden közzétett jelentése. A hosszan tartó, gondos vizsgálat, amelyben a gyártó ország, a Szovjetunió szakemberei is részt vettek, feltárta, hogy anyaghiba miatt meghibásodott csapágy okozta a tubina- kerék leszakadását a bal oldalon lévő belső hajtóműben. Ez üzemképtelenné tette a mellette lévő másik hajtóművet is. A gép így négy hajtóművéből baloldalon kettőt elveszített, átszakadt a gép külső burka is, dehermetizálva a gép hátsó részét. Használhatatlanná vált a magassági kormányszerkezet, elszakadtak az elektromos vezetékek, s ezért a személyzet nem vehette észre, hogy a csomagtérben tűz ütött ki. Ebben a rendkívül kritikus helyzetben döntött úgy a parancsnok, hogy visszatér a varsói repülőtérre, aminek elérésére éppen annyi repülési időre volt szükségük, ameny- nyi a landolás lehetővé tétele érdekében az üzemanyagtartályok kiürítéséhez kellett. Elvetették egy a varsóinál közelebbi repülőtér igénybevételének lehetőségét, mert a kényszerleszálláshoz Varsóban voltak a legjobb feltételek. A gép hátsó részében elharapódzott tűz azonban teljesen lehetetlenné tette az irányítást és az IL-62M a földnek ütközött. A bizottság munkájáról kiadott közlemény szerint az illetékes lengyel szervek a baleset okainak elemzéséből kiindulva megszigorították az ilyen típusú gépek műszaki ellenőrzését, 3000 óráról 2500 órára csökkentették a csapágyak ellenőrzései közötti időszakot és felkérték a gép gyártóját a vizsgálat megállapításainak és a belőlük fakadó ajánlásoknak a figyelembevételére. az 1987. június 30-án megtartott június havi jutalomsorsolásról, melyen a 23. heti szelvények és a június havi előfizetéses szelvények vettek részt. A nyereményjegyzékben az alábbi rövidítéseket használtuk: A Vásárlási utalv. (3000 Ft). B Lada 1200 S tip. személygépkocsira szóló utal vány. C Moszkvics 2140 tip. személygépkocsira szóló utalvány. D Grundig 16 tip. színes tv. E Philips 114 tip. színes tv Sinclair ZX Spectrum személyi számítógéppel és Philips G7000 tip. videojátékkal. F Trabant Lim. Special tip. személygépkocsira szóló utalvány. G Panasonic NV-610 tip. videómagnó. H Bush 9100 tip. zenesarok. I Toshiba XR-35 tip. lézerlemezjátszó. J National KX-T 2415B tip. telefon-üzenetrögzítő. K Hitachi mini HiFi-torony. L Jácint CTV-156 tip. színes tv. M Hang-fény utalvány (50 000 Ft). N Sony CDP-40 tip. lézerlemezjátszó. O Szerencseutalvány (40 000 Ft). P Otthon lakberendezési utalvány (30 000 Ft). Q Iparcikkutalvány (25 000 Ft). R Dyras STR-777 tip. rádiómagnó. S Vásárlási utalvány (20 000 Ft). T Siemens RM-818 tip. rádiómagnó. U Vásárlási utalvány (10 000 Ft). V Vásárlási utalvány (9000 Ft). W Vásárlási utalvány (7000 Ft). X Vásárlási utalvány (5000 Ft). Y Vásárlási utalvány (4000) Ft). A nyertes szelvényeket 1987. július 25-ig kell a totó-lottó kirendeltségek, az OTP-fiókok, vagy a posta útján a sportfogadási és Lottóigazgatóság címére (1875 Budapest V., Münnich Ferenc utca 15.) eljuttatni. A hivatalos nyereményjegyzék 1987. július 8-tól megtekinthető a totó-lottó ki- rendeltségekben és az OTP-fiókokban. 2 502 960 Y 2 507 502 Y 2 512 046 Y 2 516 589 P 2 521 132 V 2 530 218 W 2 534 761 X 2 552 933 Y 2 557 476 Y 2 566 562 L 2 575 648 W 2 580 191 X 2 584 734 I 2 589 277 M 2 593 820 P 2 607 449 U 2 611 992 X 2 616 535 Y 2 625 621 Y 2 639 250 R 2 643 793 S 2 648 336 R 2 652 879 S 2 657 422 T 2 661 965 M 2 666 508 Q 2 671 051 T 2 680 137 U 2 684 680 U 2 693 766 T 2 698 309 X 2 702 852 Y 2 707 395 Y 2 716 481 V 2 730 110 Y 2 734 653 Q 2 739 196 W 2 743 739 B 2 752 825 O 2 757 368 Q 2 761 911 S 2 770 997 Y 2 775 540 S 2 784 626 X 2 789 169 Q 2 793 712 Y 2 802 798 0 2 825 513 U 2 830 056 W 2 852 771 Y 2 857 314 Y 2 866 400 X 2 884 572 S 2 893 658 T 2 898 201 N 2 902 744 W 2 907 287 X 2 911 830 Y 2 920 916 Y 2 925 459 X 2 930 002 U 2 943 631 U 2 952 717 V 2 957 260 X 2 961 803 w 2 975 432 Y 81 001 457 T 81 006 000 0 81 010 543 T 81 015 086 Q 81 028 715 V 81 039 801 Y 81 046 887 G 81 060 516 w 81 069 602 Y 81 078 688 W 81 087 774 L 81 092 317 Q 81 097 860 R 81 101 403 S 81 115 032 X 81 133 204 Q 81 137 747 R 81 142 290 T 81 146 833 X 81 165 005 T 81 178 634 M 81 833 177 P 81 187 720 U 81 192 263 V 81 201 349 Y 81 205 892 Y 81 214 978 Y