Tolna Megyei Népújság, 1987. július (37. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-07 / 158. szám
4 ^rÍÉPÜJSÁG 1987. július 7. Moziban Két óra unalom - táncritmusban Az előtérben nem várakozott senki, a széksorok közül mindössze ötöt-hatot foglalt el a - főleg gyerekekből álló - közönség, ami japán filmek esetében éppen ellenkezőleg szokott lenni, kivált, ha a cím olyan „sokat ígérő”, mint most volt: Biztos halál. Kíváncsian vártam hát, mi lesz a filmvásznon, mi az oka a szokatlan érdektelenségnek. Hamarosan kiderült. Elkezdődött a film, láttunk a szakadó esőben ernyővel ácsorgó, bugyuta testőröket, letört faággal, viliódzó kék szalaggal vagy tudj’isten mivel ölő titokzatos gyilkost, rizsporos arcú, fülsértőén rikácsoló hangú feleséget és anyóst, barátot, ellenséget, nin- dzsát és szellemet. ők alkották a szereplőgárdáját annak a múlt század hatvanas éveiben játszódó történetnek(?), amelyhez a császár és a sógun vetélkedése adta volna a keretet, ha egyáltalán lett volna neki, s melynek a lényege, hogy a sógun titkos villájából miként szerzik meg a különböző egymással viaskodó csoportok azt a csoda- fegyvert, amely állítólag egy lövéssel képes elpusztítani az ellenség fészkét. Nem térek ki rá, hogy melyik igéző tekintetű ifjú, vagy gunyoros grimaszra ingerlő idősebb balfácán melyik társasághoz tartozott, erre ugyanis nem sikerült rájönnöm. A rengeteg szín- és fényvillogás, pillanatokra feltűnő arc, hosszabb álcsihi- puhi jelenet hősei közül megpróbáltam kiválogatni, ki kivel van, ki kit miért ölt meg, ki a szövetséges és ki az ellenfél, de hiába. Nem értettem meg azt sem, miért és kiket gyilkol éjjelente társaival a veszélyes kardforgató hírében álló Mond, miért áll lesben bandájával az először kissé idióAz országos érdeklődésre számottartó, akkoriban nagy port és visszhangot keltő szentlőrinci iskolakísérlet beindítója, a neves egyetemi tanár és pedagógiai kutató Gáspár László a Kossuth Kiadó gondozásában megjelent könyvének „A szubjektumok termelése” címet adta. Találóan! Mert a mai szocialista pedagógiának alapvető kérdéseit boncolgatja. A megkapó és mégis szokatlan című munka filozofikus gondolatokat feszeget. Mi is az a szubjektum, hol, hogyan termelődik újra, miért van rá szükség? Erre keresi a választ. Az iskolakísérletek tapasztalatait leszűrve Marx müveit, Makarenkó pedagógiáját - hogy a legnevesebbeket említsük - valamint Lukács Györgyöt tanulmányozva jutott arra a következtetésre a szerző, hogy elemezze mai nevelésünket, és kutassa az eredményesebb, új utakat. Elsősorban a marxi életmű tanulmányozása alapján arra keresi a választ, hogy a társdalmi fának tűnő, de átöltöztetése után igen tekintélyes külsejű Kakasuké úr. Honnan kerülnek elő a legváratlanabb pillanatokban az előtte egészen más helyszínen „hagyott” szereplők? Mire mégis kezdett volna bennem kialakulni valami egységes kép erről a kusza műkrimiről, újabb meglepetés ért. Hófehér péklegény szerelésben álarcos amerikaiak kerekeztek, s ismétlőpuskáikkal lőttek, ahogy csak bírtak. Biztosan Brown úr, a dúsgazdag amerikai és jól fésült társasága hozták őket magukkal Kiotóba, akik nem eléggé elítélhető módon szintén az elvarázsolt kastélyutánzat csodavilla csodafegyverére fenték fogpasztareklám fogukat. Legalábbis erre következtettem, amíg a vásznon hullottak a szereplők, mint a legyek, ragyoglét újratermelésében mi a szerepe, jelentősége, helye a nevelésnek - azaz mit nevez a szubjektum intenzív termelésének. Az iskolai politika és a neveléstudomány gyakorlati összhangjára, valamint az iskolareformok azonnali és tömeges bevezetésének hatására is kitér. A képességfejlesztés reform^ csak akkor lehet hatásos, hatékony - vallja Gáspár László, ha az párosul, összefonódik a képességfelhasználás reformjával. Könyvében a történelmi, a filozófiai és a neveléselméleti elemzések módszerével bizonyítja, hogy a nevelés - a szubjektumok termelése - összességben úgy járul hozzá az emberiség szocialista fejlődéséhez, az emberi lét bővített újratermeléséhez, hogy az egyéni tudásának (értékteremtő képességének) intenzív fejlesztésére törekszik. Hiszen mint Marx írja, a kommunista társadalmat az emberek maguk alkotják meg. SZEKÉR JÓZSEF tak a gyertyák, szikráztak a csillagszórók, s eldördült a titkos fegyver, a semmire se használható ósdi ágyú. Most már csak néhány dolog nem világos. Először is, hogyha ez a rémséges film paródiának készült (ezt jelezte talán az alatta szóló tangó, dzsessz, rock és mindenféle zene), akkor miért nem lehetett rajta nevetni? Miből gondolják a szerzők, hogy értelmes felnőttek szívükhöz kapnak rémületükben egy felfújt műanyag békától? És szabad-e felemelt második helyárért gyerekek számára is élvezhetetlen giccstömeget adni a mozilátogatóknak? Ja, és nem tudtam meg azt sem, mi lett a császárral meg a sógunnal, de ez valahogy már nem is érdekel. CSER ILDIKÓ Rádió Érzelgősség nélküli humánum Sok család szombat reggeléhez hozzátartozik a Kossuth adó népszerű riportműsora, a Családi tükör. Néhányan éppen akkor ébrednek, mások már találtak tennivalót, közben várják az ismerős, meleg hangot... és ami ennél fontosabb, az érdekes riportokat, szerencsés vagy éppen ellenkező sorsú emberek portréját. A kuriózumban, az egyedi életfordulatokban, szokatlan személyiségekben is a tipikust, a valamennyiünk számára lefordítható tanulságot keresi a szerkesztő nagy emberséggel. Nem számit szorító, merev keretnek a cím, pedig lehetséges lenne a könnyebb ellenállás irányába sodródni: napjaink egyik legtöbbet emlegetett társadalmi, sőt, világproblémája a család válsága, felbomlása, a párkapcsolatok átalakulása. Széthullott, anyagilag, erkölcsileg tönkrement házasságok, partnerek, vagy új életet teremtett dinamikus férjek, feleségek, gyereküket egyedül nevelő szűkösen élő anyák, sőt leányanyák, a gyerekláthatásért hegyet-sziklát mozditó, a tartásdíj miatt egy életre lekötött apák... A sor sokáig folytatható, sajnos aktuális és tegyük hozzá rengeteg helyen ezerféleképpen feldolgozott problémákról van szó, amelyeknek az emlegetését, a „tüneti kezelését” végre be kellene fejezni. Mindenekelőtt azért, hogy a valódi okokat feltárjuk és a gyógyítási módot, a legtöbbször évekig elhúzódó terápiát kaphassák meg az érintettek semmit érő együttérzés helyett. Juhász Judit műsora éppen a témák sokoldalúságával tud túllépni ezen a sekélyes megoldáson. Az elmúlt adásban például elsőként egy aktuális jogi problémát választott, ami látszólag csak közvetve érinti a családot, a valóságban nagyon is közvetlenül, húsbavágóan... Azt hallani, hogy a jövőben jogszabály születik: eladósodás esetén a lakást is értéktárgyként kezelik, számítják le a fizetendő összegnél, magyarán, bárki elveszítheti, vágy kisebbre kénytelen cserélni otthonát, ha tartozása eléri ezt az összeget. Ezzel éppen azok a szerény jövedelmű nagycsaládok, egész életüket végigdolgozott idősebb emberek, önhibájukon kívül, betegség, baleset miatt eladósodottak kerülnek visszafordíthatatlanul kritikus helyzetbe, akiknek perspektívájuk sincs a hasonló méretű, minőségű lakás visszaszerzésére, pedig rászorulnának. Figyelmeztet tehát a jogász, csakúgy, mint a másik riportban a falun vakációzó gyerekekre leselkedő veszélyekre az orvos. A fél órában szó esik még az orvosi egyetemre harmadszor felvételiző elszánt diáklány indítékairól és egy igazi, négyszáz fős falusi lakodalom előkészületeiről. Ez a sokoldalúság az, amiért szívesen ülünk nyolc óra huszonötkor rendszeresen a rádió mellé... és tegyük hozzá, az az érzelgősség nélkül humánum, ami a problémalátást és bemutatást jellemzi. Hangverseny Kincses Veronika Volt bennem egy kis aggodalom, a mindannyiunk által nagyrabecsült, népszerű operaénekes koncertjét illetően. Három dolog motoszkált a fejemben. Az egyik, hogy július van, ilyenkor sokan szabadságukat töltik, netán elutaztak. Bizonyos értelemben „uborkaszezon” ez az időszak a koncertéletben is. Lesz-e elég érdeklődő? A fülledt meleg nem riasztja-e vissza az itthon lévő és ráérő zeneszeretőket? Végül, de nem utolsósorban az előadókra gondoltam féltőn, hiszen rekkenő hőségben magas színvonalú művészi teljesítményt nyújtani nem könnyű dolog. Az aggodalmak alaptalannak bizonyultak. Szép szárny közönség fogadta a Művészetek Házában Kincses Veronikát, az őt zongorán kísérő Katona Ágnest, és az előadók igazán kellemes estét szereztek a hallgatóknak. Először Bellini három dalát mutatta be a kiváló énekesnő. Az Európában iskolát teremtő olasz zeneszerző művei közül Kincses Veronika a „Heves vágyakozás” a „Fájdalmas visszaemlékezés egy elhunyt leányra” és a „Holdfényhez dalol az énekes” elnevezésűeket érzékeny hajlékonysággal, bensőségesen szólaltatta meg. A daléneklés különleges művészetet igényel, hiszen komponistának, előadónak - az opera adta lehetőségekkel ellentétben - néhány perc alatt kell mindent megmutatnia tehetségéből, szemléletessé, kézzelfoghatóvá tenni a mondanivalót. Kincses Veronika R. Strauss a múlt század 90-es éveiben irt két dalá- , nak, a „Holnap” elnevezésűnek, melyet egy angol költő szerelmes versére írt, és égy hűtleg leány csélcsapságáról szóló ária- és dalestje népdalnak a bemutatásával igazolta, hogy mestere a daléneklésnek is. A vokális muzsikát hangszerszóló színesítette. Katona Ágnes három Debussy- prelűdöt játszott. A korszakos jelentőségű francia zeneszerző darabjai közül választani ma azért is aktuális, mert ez év augusztusában ünnepijük születésének 125. évfordulóját. Különös hangvétel, különös inspiráció jellemzi Debussy impresszionista zenéjét. A prelűdökben rejlő sokféle benyomást Katona Ágnes hatásosan közvetítette. Három Kodály-dal következett a Magyar népzene gyűjteményből. „A csitári hegyek alatt”, a „Kocsi szekér kocsi szán” és a „Ne búsuljon senki menyecskéje” kezdetűek, mint zenei anyanyelvűnk gyöngyszemei, a népművészet tisztaságával, kifejező erejével hatottak. A népdalok után ismét zongoramuzsika csendült fel. Katona Ágnes Chopin cisz-moll és e-moll keringőjét adta elő nagy sikerrel. Az ízlésesen összeállított, felfelé ívelő és időben is mértéktartó műsor csúcsát Puccini operaáriái jelentették. A század- forduló olasz operakomponistája megteremtette műveiben a „kisember” mítoszát. A keleti egzotikum operaszínpadra állítása is az ő vívmánya. A Manóm Les- caut Ékszeráriáját, a Bohémélet Mimi áriáját, s végül a Pillangókisasszony nagyáriáját Kincses Veronika gyönyörű, telt hangon, érzelemgazdagon énekelte, s megérdemelt nagy tapsot kapott. A közönség szűnni nem akaró tetszényilváni- tását a közkedvelt énekesnő három ráadásszámmal köszönte még. LEMLE ZOLTÁN Könyv A szubjektumok termelése Tévénapló Mozdulj, hogy Joe járhasson „Nyújts feléje védő kart, / Ha küzd ellenséggel;" - haitik Himnuszunk jól ismert sorainak dallama is, míg a képen torzult testalkatú, mozgássérült gyerekek ingadoznak kisdobos egyenruhába öltöztetve. Szívszorongató a látvány. Pereg a szerda esti dokumentum film és már sok mindent megtudhatott a néző, a viszonylag ritkán használt fogalomról: konduktív pedagógia. Olyan módszer ez, amelyben a mozgássérültek tudatos közreműködésével történik a nevelő gyógyítás. Úgy említették ezt a BBC és MTV koprodukciós alkotásban, mint Magyarország ajándékát a világnak. Tudják azok, akiket közvetlen érint, hogy valóban milyen szerepet vállalt a budapesti Pető András intézet, ahol a film jelentős része játszódott. Fiatal, csinos konduktorok görnyednek, guggolnak, térdepelnek, a lábadozó apró életek mellett, mögött, fölött. Kik ők? Dadák, pszichológusok, logopédusok, tanárok? Egy személyben mindenek, egyetlen szó mozgatója minden cselekedetüknek: szeretet. Ez ereje naponkénti győzelmüknek, mikor inni adnak a szomjazónak, kezet nyújtanak a járni akarónak... -decsiDöntött az Akadémia Az úgynevezett Celladamnak kivételesen jó sajtója volt, hosszú időn át olyan nyilvánosságot kapott, mint egy holdutazás. Az érdeklődés érthető, a világraszóló hírverés mögött betegek reménykedtek, gyógyulást és boldogságot várva, elnémítva a tudomány gyanakvását is. A Celladam ugyanis, mint nyilván mindenki tudja, univerzális rákellenes gyógyszerként jelent meg, s amikor hónapokkal ezelőtt a Hírháttér foglalkozott vele, az Egészségügyi Minisztérium is úgy nyilatkozott, hogy diagnosztikai szempontból vitathatatlan eredményeket értek el, maga a varázsszer pedig a legrosszabb esetben is ártalmatlan. Legföljebb ámulatunk fokozódott, a zseniális feltaláló ugyanis foglalkozását tekintve műszerész kisparos, akinek leleményességét bizonyítandó azóta ugyancsak a bűvös Celladam néven egy autóalkatrészt is forgalomba hoztak. Maga a feltaláló dollármilliókat emlegetett, s jótékony reménység lebegett az ország felett, hogy egy zseniális kisiparos révén a világ tudományos életének középpontjába kerülünk. Annak idején mi is foglalkoztunk a Hírháttér adásával, s legföljebb azon csodálkoztunk, hogy ami hatalmas apparátussal dolgozó tudóscsoportoknak nem sikerült, azt egy műszerész műhelyében sikerült megoldani. A tudomány útja másfelé vezet, a magántudósok kora lejárt, de úgy látszik, vannak dicső kivételek. Pontosabban nincsenek. A Hírháttér most ismét elővette a kérdést, abból az alkalomból, hogy döntött a Magyar Tudományos Akadémia, s a nemzetközileg számon- tartott szaktekintély, dr. Straub F. Brúnó közölte, hogy a csodaszernek gyógyító hatása nincs, egyéb vizsgálatok pedig megcáfolták a korábbi állítást, mert diagnosztikai szempontból sem megbízható. Ennyi az, ami a laikusokra tartozik, végtére ilyen kérdésről csak szaktekintélyek adhatnak megnyugtató véleményt. Az pedig mindenkinek magánügye, hogy a tudósnak hisz-e vagy egy műszerésznek. De a Hírháttér izgalmas adása után is egy sor kérdés maradt megválaszolatlan. Az érvényben levő egészségügyi rendelkezések esetenként indokolatlanul szigorúnak tűnnek, ugyanakkor a Celladam megnyugtató vizsgálat nélkül forgalomban van, gyártják és használják, pedig egy új gyümölcslevet sem hozhat forgalomba senki a hatósági ellenőrzés megkerülésével. Képeket láttunk, emberek hosszú sora várakozik, hogy kapjon a csodaszerből, pedig a kockázat sem csekély. Donizetti kedves vígoperájában Dulcamara, a csodadoktor, szerelmi bájitalt árusít, de ha végül a szerelmesek nem találkoznának, nagy baj akkor sem lenne, egyébkén a fiaskókban jófajta bordói van, amitől mindenkinek megjön a kedve. Itt másról van szó. Elhangzott, ugyancsak szakember véleményeként, hogy egyelőre senki nem tudja, a későbbiekben, évek múltán, milyen hatást válthat ki a Celladam, s itt talán nem ártana a nyugatnémet Cortengan-tragédiára gondolni. Az is rejtély, hogy az Egészségügyi Minisztérium - mint hallottuk - ezek után is milliókkal segíti a további kísérleteket, mert az államtitkár szavai szerint talán mégis van benne valami. Ez viszont egy forgalomban levő gyógyszerrel kapcsolatban aligha lehet érv. Aki e sorokat írja, nem műszerész, a kémiához sem ért, következésképp a gyógyszervegyészethez sem, tehát nincs joga ítélkezni. Nem is akar, legföljebb aggodalmait fogalmazza meg egy óriásivá duzzasztott ügyben. Hinni persze sok mindenben lehet, a ráolvasás is gyógyíthat, s ha valaki komolyan hisz a boszorkányokban, számára léteznek is. De ha már hitről van szó, inkább a Tudományos Akadémia kipróbált tudósaiban hiszek. Névtelen levelek Babits utolsó esszékötete, az írók két háború közt jegyzeteiben megemlíti, hogy könyvéből sokan hiányoznak, köztük a kritikus Illés Endre is, akit a Nyugat második nemzedéke „legkitűnőbbjei” között tart számon. Pedig Illés Endre művészete az ezt követő évtizedekben bontakozik ki igazán, az érzékeny kritikus mögött jeles novellista rejtőzik, 6 Stendhal egyenrangú fordítója, majd előlép a drámaíró is, még pedig több mesterművei. Ezek közé tartozik a Névtelen levelek, amivel 85. születésnapján akartak Tisztelegni az író előtt, s a tévéváltozaton is ott van a kezenyoma. A Névtelen levelek emberi magatartások drámája, melyben minden belül játszódik le, a lélek mélyén. Illés Endre írja magáról, hogy mindig az utolsó előtti pillanat érdekli, „s utána a változás”. Egy félreértés is lehet konfliktus forrása, az emberi kapcsolatokba mindig befészkelheti magát valami idegen elem, megmérgezve maga körül mindent. Ezen a ponton éri tetten hőseit a Névtelen levelekben, s a változásnak azt kell jelentenie, hogy megtisztulva lépnek ki életük válságából. Illés Endréről gyakran leírták, hogy elegáns, mértéktartó, a hajdani orvosnövendék mindig megőrzött valamit a Korányi-órák módszerességéből. Ez mind igaz, mert írásait a biztos szerkezet jellemzi, a pontos rajz, hőseiről mindig annyit mond el, amennyi az adott helyzet megértéséhez szükséges, de hozzá kell tennünk, hogy Illés Endre szépen írt, stílusa a legjobb hagyományokat követi, azzal együtt, hogy érezhetően hatott rá a szeretett Stendhal világos mondatfűzése s tőle tanulta meg a meggyí^ő ábrázolás titkát. A Névtelen levelek minderre jó példa: határozottan jelöli ki a színhelyet, árnyaltan ábrázolja hőseit, minden természetes következik egymás után. A színészek is érezték a felelősséget, nagyon szépen mondták Illés Endre szövegét, a rendező Lengyel György pedig biztos környezetet teremtett ennek a csendes drámának. Alfonzó Öltözője falára egy Shakespeare-idézetet írt: „Aki közietek a bohócot játssza, ne mondjon többet, mint írva van neki. ” Hamlet szól így a színészekhez s Markos József, akit Alfonzónak hívtak, mindig hű maradt Shakespeare intelméhez, kezdő korában is, mint artista az Arizona bárban, vagy később, amikor egy ország kedvence lett. Alázatos művész volt, s közben a legnagyobbak közé emelkedett, akár Mollére- t is játszhatta volna, valószínűleg ideális Harpagon lehetett volna. Megmaradt a saját műfajában, pedig mindent tudott, vagy talán éppen ezért. Váratlanul halt meg, s megilletődve néztük a tévé emlékműsorát, egy kicsit hitetlenkedve is, mert most is itt van közöttünk mint a róla szóló két film is bizonyította. _ CSÁNYI LÁSZLÓ A pénzsóvár feleség, a rettegett anyós és Nakamura Mond
