Tolna Megyei Népújság, 1987. július (37. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-27 / 175. szám

1987. július 27. ^fepÜJSÁG 3 Ta-Lux Tamási Oh-tól Oh-ig: Radiátor helyett gépkocsi hűtő? A Tamási Ta-Lux ipari szövetkezet ter­mékszerkezet-váltást határozott el több mint négy éve. Akkor kezdték meghono­sítani - mivel óriási kereslet volt iránta - az alumínium radiátor gyártását. Három éve már szállítanak a belkereskedelem­nek radiátorokat, az első évben közel 10, a másodikban pedig 65, az idén 90 millió forint értékben. A szövetkezetben már most készülnek arra, hogy a piac - több gyártó megjelent és hirdeti termékét - előbb-utóbb telített lesz és fel kell készülni egy olyan új ter­mék gyártására, amely ismét képes lesz évekig „munkát adni” a szövetkezet dol­gozóinak. Örömmel fogadták az Ipari Mi­nisztérium kapacitásfelmérő felhívását egy esetleges autó-összeszerelő üzem létrehozásához szükséges háttéripar kialakítására. Az OKISZ az ipari szövet­kezetek „segítségét” kérte, így került Ta­másiba az a lista, amely tartalmazza gép­kocsialkatrész-gyártási lehetőségeket. A Ta-Lux-nál, mivel gyakorlattal rendelkez­nek alumíniumból termék előállításában, felajánlották a koordinálással megbízott Általános Géptervező Iroda részére 1000 négyzetméteres üzemcsarnokukat, ahol gyorsan képesek lennének gépkocsihű­tők gyártására. A szövetkezetnél megfelelő szakérte­lemmel és gépi felszereléssel rendelkez­nek ehhez a munkához. Amennyiben lét­rejön Magyarországon a gépkocsi-ösz- szeszerelő üzem, vagy kooperáció más országokkal, akkor a Tamási Ta-Lux is részt kíván Venni az üzletben. hj. Folyamatos a zöldségfeldolgozás A tartósítóipar munkájában is éreztette hatását a nagy hőség. Mindenekelőtt a zöldbab sínylette meg a kánikulát, a várt 16 ezer tonnából eddig mindössze két­ezret tudtak átvenni a termelőktől. A gyá­rakban befejezéséhez közeledik a zöld­borsó feldolgozása, már csupán néhány dunántúli üzem fogadja a termést. Az elő­zetes adatok szerint a tervezett mennyi­ség mintegy 90-95 százalékát tudták fel­vásárolni. A kánikula miatt a zöldborsó érése felgyorsult, a különböző fajták érése csaknem egybeesett, s a termésnek csak egy része maradt megfelelően zsenge a konzervgyártáshoz. A feldolgo­zott mennyiséggel a hazai fogyasztókat az ipar kielégíti, s teljesíteni tudja az ex­portot is. Az uborka feldolgozása 13 konzerv­gyárnak ad munkát. Az érés augusztus második feléig eltarthat. A Konzervipari Közös Vállalat szakemberei az uborka átvételi csúcsszezonját július utolsó nap­jaira várják, amikor termést hoz már a tavaszi hideg miatt újra vetett uborka is. A konzervipar 51-52 ezer tonna uborka feldolgozását tervezte, s a termény minő­ségétől függő, differenciált árakkal ösz­tönzi a termelőket a folyamatos szedés­re, amely a minőségét kedvezően befo­lyásolja. Mostanáig a tervezett mennyi­ség negyede került a gyárakba. Egyre több jó minőségű nyersanyagot kapnak az uborkát úgynevezett támrendszeres módszerrel termelő gazdaságoktól és kistermelőktől. A Nagyatádi Konzervgyár körzetében a savanyítóba szállított ubor­kának csaknem a fele lugasszerűen fel­futtatott növényszáron termett. Ennek a hagyományosnál valamennyivel költsé­gesebb termelési eljárásnak az előnye, hogy a termés minősége jobb, köszön­hetően annak, hogy a növényvédelem is hatásosabb. Könnyebben szedhető az uborka, így földdel sem szennyezett, mi­vel termése jóval a talajfelszín fölött fejlő­dik ki. A lének, sűrítménynek szánt paradi­csom fogadására felkészültek a gyárak. A központi üzemekben lévő és az állami gazdaságokba, tsz-ekbe telepített gép­sorok felújítása csaknem mindenütt be­fejeződött. Ezekre a terv szerint mintegy 40 ezer tonna érett bogyó feldolgozása vár. A feldolgozási szezon várhatóan két és fél, három hét múlva kezdődik. Au­gusztus elején néhány ezer tonna, úgy­nevezett szalmasárga érési fázisban lévő paradicsomot vásárolnak fel. Ez ahhoz a speciális darabos, vegyes savanyúság­hoz kell, amelyet paprikával és más zöld­ségfélével kiegészítve szovjet exportra gyártanak. Az is a miénk! Még ebben a tikkasztó kánikulában is öröm nézni a kiskerteket, a sorházak előkertjeit. Délutánonként mindenki füvet nyír, gazt irt, kapál, a cserjét rendezge­ti, öntöz. Gondosan összeszednek minden kis hulladékot, éberen ügyelnek minden szál növényre. A közparkokban, tereken is elvégezték tavasszal a gyepápolási, rendezési munkákat. Facsemetéket, élősövényeket ültettek, és persze virágokat. A fiatal csemete ugyanabba a földbe került, mint a „maszek” udvarban, mégis az X vagy az Y családnál sokkal nagyobb esélye van arra, hogy kifejlődjön, mint a közterü­leten. Mert akad-e közöttünk olyan, aki még nem látott facsemetéket megcsonkított, letört ágakkal, összetaposott virágágyást, megdúlt élősövényt, teliszemetelt fü­vet. De mindezt csak azokban a parkokban, tereken, amelyek arra hivatottak, hogy mindannyiunk pihenését szolgálják, hogy megtörjék a városi épületek egy­hangúságát és üde zöld foltként pihentessék a szemet. Sokan és sokszor keresték mára választ arra a kérdésre, vajon miért nem be­csülik meg az emberek a nemcsak saját, hanem az egész közösséget szolgáló javakat. Miért van az, hogy akár komoly, széles látókörű emberek is csak legyintenek, vagy közömbös arccal továbblépnek, ha a köztulajdont rongálókat, fosztogatókat látnak. Vagy az miért van, hogy emberek, akik több lakattal zárják kertüket-udvarukat a jogtalan behatolók elől, minden lelkiismeretfurdalás nélkül szednek egy csokor tulipánt a park virágágyásából. Mert nem igaz, hogy minden csak a vandálok műve. Néha a közömbösség, a „minek ebbe belekeve­redni” elve ugyanannyit árt, mint a rongálás. Még valami. A városok, községek minden évben nem csekély összeget áldoz­nak a közterületek rendbeszedésére, a parkok felújítására. Ezt többnyire lakos­sági hozzájárulásból is fedezik. Gondolnak-e vajon arra a rongálok, hogy abban a pillanatban talán azt teszik tönkre, amit az ő pénzükön vásároltak, telepítettek ide. S vajon azok, akik városnéző sétára viszik vendégeiket, és méltatlankodva, értetlenül „fedezik fel” a lepusztult, tönkretett parkokat, közterületeket, nem ér- zik-e, hogy rajtuk is van felelősség. A köz tulajdonát óvni kell. Nemcsak a gyárat, a munkahelyet, hanem a parko­kat, közterületeket is. Gondoljunk arra, hogy az embert környezete minősíti. Bár­milyen szép és ápolt a kert-udvar, ha a tőle tíz méterre kezdődő park szemetes, megtépázott. Nem lehet teljes annak az öröme, aki fejlődő fáiban gyönyörködik, ha az utcán megkínzott, megtépázott facsemetét lát. Kímélni, védeni kell. Mert az a miénk is. IV. M. A Gemenc Szállóban Tolna megye első és mindmáig egyetlen I. osztályú szállodája, a szekszárdi Gemenc 1971-ben, a vadászati világkiállítás évé­ben nyílt. 88 szobájában és 4 lakosztályában 200 vendég számára van hely. Az étterem, a vadászterem, az emeleti kis tanács­terem, a presszó és terasza, a bár és drinkbár összesen, kereken 550 személyt fogadhat. A Pannónia Vállalat itteni dolgozói­nak száma 82, akik közül 45-en a fogyasztást, 22-en a szállóvendégeket szolgálják. A 6 tmk-s és 4 segédszemély mellett az adminisztratívok 5-en vannak. ORDAS IVÁN A HIMNUSZ hangja a rádióban vasár­nap éjfélkor egy pihenőnap végét jelzi, az utána kővetkező percek pedig egy új munkanap kezdetét. Máshol. Itt ugyanis mindig munkanap van, a szálloda folya­matos üzem. 0 órakor legfeljebb kissé lanyhul a tempó. Az étterem már bezárt, nyüzsgés csak a bárban van. Egyébként mérsékelt nyüzsgés, viszont a korábbi­nál sokkal kulturáltabb légkör. Ami való­színűleg jórészt a megszüntetett diszkót felváltó Varga-Soponyai kettős finom ze­néjének köszönhető. A bár egyébként hajnali 4 órakor zár, amit nemrég a Mé­száros Lázár utca lakói még a nem ép­pen halkan távozó közönség zaján ve­hettek észre. Az ilyen téren meglepő türelmes megyei rendőr-főkapitányság őrszemei úgyszintén. Ez megváltozott, ami jó. A bárban 1987. július 20-ának kezde­tén finoman és kulturáltan tangót táncol­tak, amit e sorok írója már csak azért is érdemesnek tartott feljegyezni, mert rég elfeledte, hogy mikor látott utoljára tan­gót táncolni. A PORTÁN ilyenkor kissé csendesebb az élet. Ha meg tudja oldani, Szentendrei János segédportásnak még bóbiskolni is van módja. Persze, keveset. A porta fontos hely, az érkező vendég itt szerzi el­ső benyomásait és egyáltalán nem mind­egy, hogy milyeneket. A segédportásnak oroszból van középfokú nyelvvizsgája, de angolul, németül és olaszul is elboldo­gul az érkezőkkel. Mindezekből és még több náció fiaiból van bőven. Odafenn a szobákban most alszanak. Majdnem valamennyiben, ugyanis a Ge­menc kihasználtsága döbbenetesen ma­gas, 87-90 százalékos. A zöm csoportos turista,-akiknek van mit kipihenniük. Az előző este Rácz János és zenekara mu­zsikája mellett egy amerikai csoport tag­jai mulattak együtt, nagy összhangban, a Raisza Gorbacsova eleganciájára emlé­keztető szőke, szovjet lányokkal. A népek szervezetlen barátsága jegyében, ami szintén jó.- Milyen a vendég? - kérdem Mész Miklós üzletvezetőt.- Mindig kedves! - mondja komolyan, ami persze szakszerű és hihető is, de né­mi elemzésre szorul.- Mikor nem kedves? Kiderül, hogy akkor nem kedves, ha lop. Elég sűrűn lop. Mindent hamutartót, poharat, törülközőt, sőt az is előfordult már, hogy minitévét. Valamennyi szobá­ban van televízió és telefon. Utóbbiakat lecsavarozták... Ami persze már nem jó, de tárgyunkhoz tartozik RANGOCSA ISTVÁN, a „séf úr”, vagyis a konyhafőnök, magyarabbul: a fősza­kács reggel 6-kor érkezik. Reggelizni 7 órától lehet 100-200 reggeli adagot elő­készíteni sem csekélység, ezt valameny- nyi háziasszony elhiszi, aki naponta teszi ugyanezt 3-4 személy részére. A délelőtt az ebéd előkészületeié, ami részben ta­lányos dolog. Azt ugyanis, hogy a turisták mit kapjanak, könnyű előre eltervezni. A váratlan vendég azonban mindig előáll­hat meglepő igényekkel. Én például leg­alább 20 éve lecsós libamájat szeretnék enni, csak nincs rá pénzem.- Az ilyen igény baj? Ez a legnagyobb öröm. A főszakács ti­tokban olyan vendégekért imádkozik, akik az asztalukhoz kéretik, megvitatják vele az előállítandó ételsort, netán egész egyszerűen szabad kezet adnak, alkos­son kedvére.- Ritka áz ilyen vendég?- Sajnos, ritka! A konyha és a szálloda „hinterlandjá- hoz” tartoznak egyébként a hűtőkamrák és a raktár. Ezekben gyakorlatilag min­den van.- Ha egy hétig megállna a szállítás, a vendégnek akkor se lenne szabad ész- revennie! A PRESSZÓ 7-kor nyit és fokozatosan benépesül. A Gemencnek ez az a része melyet a szekszárdiak a leghamarabb befogadtak. Ugyanezt a túlméretezett és az intimség legcsekélyebb nyomait se mutató étteremről nem lehet elmondani. A presszónak törzsközönsége van, ár­nyas terasza pedig délutánra már több­nyire zsúfolt.- Jövőre a terasz előtt, a füvön sörker­tet nyitunk! - mondja Csorba László, igazgató. Az egykor volt régi sörkert ugyan már visszahozhatatlan, de azért egy ilyen hir hallatán minden bizonnyal feldobognak az ősszekszárdi szívek. A vendéglők te­rén legrosszabbul ellátott magyar me­gyeszékhelyen, Szekszárdon, minden változás híre örvendetes, ha új, jó és ötle­tes. Amiként ez az. Az étteremben kora délelőttől teríte­nek. Jobbra-balra a csoportoknak, kö­zépre a váratlan betérőknek. Az á la carte étkezők este vannak többen, ki tud­ja miért. Előfizetéses étkező ezen a na­pon 78 volt, közülük 20-an hazavitték az ebédet. Egész pontosan a következőt: „A” MENU csurgatott tojásleves pirított kacsamáj, sós burgonya kovászos uborka Ára 21 és fél forint. „B" MENÜ zöldborsóleves brassói aprópecsenye káposztasaláta A TAKARÍTÁS az egész szállodában folyamatos. Tulajdonképpen ha egy szo­ba kiürül, máris lehet loholni rendbe ten­ni, mert a következő vendég esetleg már érkezik. A vendég a házon belül üzleteket is talál, melyeket az idegenforgalmiul „shop”-oknak neveznek. A földszinten dollárért és más nyugati valutákért vásá­rolhat bugyellárisnyitásra késztető ja­vakból, az emeleten forintért. Az utóbbi üzlet nemrég nyílt, az új igazgató ötlete, koprodukcióban a jelek szerint minden­hol előforduló Skálával. Egy 16 éves szállodának már történel­me is van. A „régiek” (egyik-másikukat még kezdő tanuló korukban ismertem meg) emlegetik a felejthetetlen első igaz­gatót, Bragyova Miklóst, aki most a Kong­resszusi Központban van. Ugyanígy né­hai Kiss Ernő barátomat, a prímások gyöngyét és a tolnai Takács Laci bácsit, aki maszek kereskedőből lett a felszol­gálók (őszintén szólva nem tudom, miért nem pincérek?) példaképe. Az ilyen em­lékekre is sikerül sort kerítni a Gemenc- ben töltött 24 óra során. Amely egyéb­ként - ezek Keszthelyiné Vajda Mária üz­letvezető-helyettes szavai - „jellegtelen, átlagos, szürke nap” volt. Ezért is választottuk... 1987. július 20-án a Gemencben az USA-ból, Csehszlovákiából, a SZU-ból, Ausztriából, az NSZK-ból, Jugoszláviából és - legkisebb számban - hazánkból voltak vendégek. Az előfizetéseseken kívül elfogyott 360 étel­adag, 5 kiló vadhús, 10 kiló marhahús, 42 kiló sertéshús, 35 kiló kenyér, 600 péksütemény, 320 üveg sör, 300 üdítő, 160 dupla feke­te. A bevétel felül járt a 120 ezer forinton, de ez üzleti titok, ne részletezzük. Éttermi nagyüzem Forog az idegen

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents