Tolna Megyei Népújság, 1987. július (37. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-25 / 174. szám

1987. július 25. Képújság 11 Egy a bábuk közül: Királynőm, Gizi Az idén kapott Kiváló Művész kitünte­tést Anna Margit, a szentendrei iskola vészterhes időket idéző szürrealizmusá­nak a múltról máig elfeledkezni nem tudó tagja. Nehéz sors után most fordul felé a kül­föld értő megismerése is, művei a Münc­henben bemutatott magyar kortárs kép­zőművészeti anyagban nagy számban szerepeltek. A csúcsra hosszú küzde­lem után jutott fel. Az érzékeny gyermek tehetsége korán nyilvánvalóvá vált ugyan, már gyermekkorában festeni, raj­zolni kezdett. Képzeletét megragadta a Felvidék parasztfalvainak népviselete, forma- és díszítménykincse, erősen fel­fokozott színesség, melyek utolsó kiállí­tásának forma- és színvilágában is tet- tenérhetők. tes ecsetvonással meghúzottak, játékos, groteszk iróniával, erősen abszurd, szür­realista képzettársítással. Színviláguk egyszerre idézi a most újra divatos nyu­gat-európai Vadakét és a népművésze­tét. Az élénk, meleg színfoltokat tónuso­sán festi. Az ötvenes években nem állíthatott ki, csak magának alkotott. A bábuk mellett új képein madarak, angyalok, boszorká­nyok, ördögök is szerepelnek expresz- szionista beütéssel. Soha el nem múló alapélményei közé tartozik a magány ábrázolása is, bár lelke lassan megnyugszik, a torz formák groteszksége gyakran humorba torkol­lik. Új művei is erősen áttett értelműek. Az éjszaka démonai már nem kísértik annyit, rémálmai oldódtak látomásain, melyek autonóm festői eszközökkel lét­rehozott társadalmi alapszituációk. Megfesti gyermekségének emlékeit a mézeskalácsbábut, a népviseletbe öltö­zött parasztmenyecskét bravúros mon- tázsos technikával, egy ráragasztott csipkedarabkával, egy régi almanachból kivágott női fejjel, vagy régi családi arc­képpel a századvégi kisember idézésé­vel a nosztalgiahullámot szolgálja. Művészete intellektuális, nagyvárosi művészet, romantikus elvágyódással a soha vissza nem hozható, ősi népi egy­szerűség és tisztaság után. BRESTYÁNSZKY ILONA 1932-36. között a Képzőművészeti Főiskolán Vaszary János tanítványa volt, aki felismerte tehetségét. Itt ismerkedett meg férjével, a tragikus sorsú Ámos Im­rével is, az üldöztetés éveiben Szentend­rén, akivel megosztotta a hónaposszo­bák nyomorát és reménytelenségét. Fér­je nemcsak megértő társa, de mestere is volt. Lényével, szellemével, műveivel so­ha el nem múló hatást gyakorolt Anna Margit művészetére. Elmélyült festői látásmódjára már a harmincas évek végén felfigyeltek, ami­kor stílusa a posztimpresszionista kez­detek után a párizsi iskola akkor nagyon modern szürrealista irányába fordult. 1937-ben férjévekl együtt Párizsba uta­zott, ahol Chagallal a szürrealista művé­A vörös rébék című olajfestménye szét európai hírű nagymesterével is talál­kozott. Itt nyert benyomásai máig megha­tározzák művészetét, melyet a rákövet­kező évek nem felejthető csapásai, szo­rongásai, fenyegetettségei még csak el­mélyítették. Látomásai a közeledő fasizmus fenye­getésében valóra váltak. Képein önma­gát legtöbbször álarc, bábuk mögé rej­tette. 1940-ben festette első bábuját, amelyek több évtizedes művészi fejlődése során a kort kifejező pszicho- portrékká sűrűsödtek ecsetje nyomán. A negyvenes évek ret­tegése, iszonyata képein felfúvódott alakzatok, földgömbök, tátongó lyu­kas golyóbisok tolongá­sában fejeződött ki. Férjét elvesztette, élete is több­ször veszélybe került. A felszabadulás után az Európai Iskola alapító tagja lett. Fájdalmát, gyá­szát az ószláv ikonok ha­tásától is érintve fejekbe, maszkokba rejtőzve zo­kogta el. Kompozíciói geometrikusabb felépíté­sűek lettek, de az évek során gyermekkorának népművészeti elemei a naiv művészetkifejezés módjához közelítve, na­gyobb szerepet kaptak rajtuk. A formák abszra- háltak, néhány lendüle­Anna Margit portréja Anna Margit művészetéről Adamecz Kálmán: Több fényt! Riporter: Kedves nézőink, nagy-nagy sze­retettel köszöntőm Rontó Lajost, aki volt oly szíves, és elfáradt közénk! Rontó (kisminkeli az arcát, és a kame­rák felé köp). Riporter: Rontó úr, meséljen az életéről! Rontó (belerúg egy jupiterlámpába): Rontó Lajos vagyok... Riporter (önfeledten tapsol): Igen, igen... nagyszerű... végtelenül hálásak vagyunk! Ugye, Önnek nehéz gyermekkora volt? Rontó: Naná, majd mákos! Már az óvo­dában elkezdtem szipuzni meg srenkölni, és azóta a passzerekhez járok a szajréval... Riporter (hangosan szipog): Elég, nem bí­rom hallgatni! Foglalkozzunk inkább a történ­tekkel, persze csak akkor, ha Ön is óhajtja! A jegyzőkönyv szerint Ön szúrt... Rontó (földhöz vág egy whiskyspoharat): Döftem! Riporter (a szilánkokat seprgetve): Téved­tem, én tévedtem! Döfött, persze, hogy döfött... mert döfnie kellett! Istenem, milyen kegyetlen világ! Riporter (közelebb húzódik a gyanúsított­hoz, mélyen a szemébe néz, és meghitt, ben­sőséges hangon kérdi): Lajos, szeret döfni? Rontó (elmélázva, kissé fásultan): Döfni, üt- ni-vágni, mi itt a különbség? Riporter (lelkendezve): Milyen találó! Igaza van, mindegyik erőszakos cselekmény! Rontó (egy óvatlan pillanatban elemeli a ri­porter pénztárcáját, kiveszi belőle a pénzt, és az üres tárcát a riporter kezébe nyomja). Riporter: Nini, egy tárca! Az Öné? Rontó: Nem, a magáé. Riporter: Tényleg, köszönöm szépen! (A nézőkhöz): Látják, milyen gyorsan meg tud változni az ember? Riporter (magabiztosan): Már csak egyet­len induri-pinduri kérdésem van. De nem akar ledőlni előtte? (A háttérben álló franciaágyra mutat.) Boldogan megvárjuk, amíg szundít egyet! Rontó: Sok a vaker, apafej! Riporter: Apafej! A család feje! Család­fő! Érződik, Ön mélyen szereit a szüleit! Rontó (kissé szorongva): Nyögd már ki! Riporter (sokáig lapozgat a jegyzetei között, végül akadozva megszólal): Mmm-iért döfött? Rontó (óriási- megkönnyebbüléssel): Há mer az csak ott ment előttem... Riporter (felháborodva): Ment., mendegélt, jóhogynem slattyogott! Mintha neki nem fájná­nak a világ bajai! Hallatlan, hogy egyesek mit meg nem engednek maguknak! Riporter (úgy-ahogy lecsillapodva): Még valamit tegyen meg a kedvünkért! Mutassa be, hogyan döfött: alulról fölfelé, haraggal vagy könnyedén, és mire gondolt közben? Rontó (fölveszi az asztalon heverő konyha­kést, a riporter háta mögé kerül, és magyaráz): Utolértem a sértettet, a jobb tüdőlebeny tájé­kán beledöftem az elkövetés eszközét, és köz­ben azon káromkodtam, mér nem akar bel­jebb menni ez a rohadt halef? (Hátbaszúrja a riportert.) Riporter (rendkívüli átéléssel, bugyborékol­va) : Milyen élethű, mennyire igaz... (És elvágó­dik.) Szépen magyarul - szépen emberül Kiértesítünk? Átbeszélünk? Kiértesítünk? Nem. Csak értesítünk valakit. Átbeszélünk? A kerítésen igen, de valamilyen kérdést megbeszélünk, íme, ez a két kiragadott ige is rávilágít ar­ra, hogy igekötűinkkel nincs minden rendben. Igekötőink pedig nyelvünk kife­jezésben gazdagságának forrásai. A cselekvés befejezettségét általában a meg igekötővel jelöljük: a levelet írtam és megírtam a levelet szembeállítása világosan igazolja. Nyelvi leleményünk mindig újabb igekötőket próbál bevonni erre a feladatra, egyszer helyesen, másszor pedig helytelenül. Néhol feles­legesen használunk igekötőt: leszámláz, leellenőriz, leközöl, leigazoltat, kiértesít, kihangsúlyoz, bepótol. Újabban sokszor vétünk helyes hasz­nálatuk ellen. Helytelenül mondják: a kérdést kitárgyalják vagy átbeszélik, he­lyesen megtárgyalják vagy megbeszélik. Igekötőink gazdag kifejezési lehetősé­gei közül idézzünk néhányat! Reggel megmosakszunk, a sebész bemosak­szik. Más a megtanult és a betanult lecke. Az újságot betiltják, az orvos a betegnek a dohányzást megtiltja. A növény elszá­rad, az enyv kiszárad, a kimosott ruha megszárad. Bemutatkozik a meisseni porcelángyár Júliustól augusztus végéig a budapesti Iparművészeti Múzeum, szeptembertől pedig a pécsi Zsolnay Múzeum ad ott­hont az első európai porcelángyár, a vi­lághírű meisseni termékeknek, edények­nek és figuráknak. E ritka mesterművek - mindegyik kézi­munka, rangos művészek alkotása - ke­letkezésük idején még csak a királyi ud­varok reprezentációs igényeit szolgálták. Az első porcelángyárak királyi alapitá- súak voltak, és nagyon ráfizetésesen működtek, de a porcelán hozzátartozott akkoriban a királyi méltósághoz és pom­pához. A porcelángyártás titkát hosszas kí­sérletezés után az alkimista Johann Friedrich Böttger találta fel. A gyárat Erős Ágost, a király, 1710-ben alapította. Az európai porcelán formáinak és min­táinak kialakítását olyan nagynevű mes­terek végezték, mint Johann Jakob Irmin- ger, a király udvari ötvöse, aki a korai porcelánokat az európai ötvösség for­máihoz idomította. Az ő művei a korai edények maszkos, babérleveles, akan- tusztmintás díszítései, a kiöntők, a fülek barokk kialakítása. Kezdetben még lakk­festéssel is díszítették az edényeket, kü­lönösen az ún. Böttger kőcserépből ké­szített teásedényeket és palackokat. A királynak meisseni udvarában nagy kínai gyűjteménye is volt, annak formái és min­tái gazdag-tárházul szolgáltak az itt dol­gozó művészeknek. Böttger 1719-ben meghalt, találmánya sikerét és anyagi előnyeit egyáltalán nem élvezhette. A meisseni manufaktúra fel­lendülése a XVIII. század közepéig két korszakalkotó művész, egy festő, J. G. Herold (1696-1775) és egy szobrász, J. J. Kándler (1706-1775) érdeme. He­rold a XVIII. század legnagyobb színtech­nikusa és kiváló miniatúrafestő volt, aki­nek keze alól csak jó minőségű darabok kerültek ki. Az ő vezetése alatt a máz már fehérszinű és különleges egyszínű máz­zal festett (fondporcelán) edények is ké­szültek, ovális vagy kerek kihagyások­ban (medalionokban), elbűvölő miniatú- rákkal, leginkább a kínaizáló formákban, vagy kikötőjelenetekkel, virágdíszekkel. 1720-ban sikerült a kínai Ming-porcelá- nokra jellemző és akkor egész Európa vezető köreiben kedvelt, méregdrága máz alatti kék festést megoldaniok. 1740-ben jelenik meg először a gyár máig kedvelt kínaizáló díszítménye, a „hagymaminta”. Herold fejlett technikai tudását dicsé­rik a király parancsára gyártott drezdai Japán palota nagyméretű, japán és kínai ízlésben fogant vázái, európai színskálá­val, vasvörössel, bíborral, sárgával, két­féle zölddel, s mindenekelőtt mélykékkel Kávéskanna csészével (Kándler 1745-ös terve szerint, készült 1890 körül) és arannyal festett őszirózsákkal és fan­tasztikus madarakkal. Az európai porcelánszobrászat legna­gyobb mestere, Kándler 1731-től dolgo­zott Meissenben. Minden művével iskolát teremtett, hatása máig érezhető a porce­lán- és kerámiaplasztikában. Ö találta fel az asztaldíszül szolgáló, tenyérnyi por­celánszobrocskákat, melyekben az eu­rópai barokk és rokokó formanyelvét ho­nosította meg a porcelánplasztikában. Életteli szobrocskái és csoportjai a kora­beli előkelőségek világát, szokásait áb­rázolják, de a kor szokása szerint mitoló­giai figurákat, sőt kortársakat is, élethű előadásban. Edényeit is szobrászi kiala­kítás jellemzi, mint a híres „Hattyús” készletet, melynek néhány darabját a kiállítás is bemutatja. 1764-ben új korszak kezdődött a gyár­ban, melyben a francia ízlés volt irány­adó. A művészi vezetés M. V. Acier (1736-1795) kezében volt. E korszakban a mindinkább a klasszicizáló ízlés erősö­dik fel. Acier 1780-ban történt lemondása után hanyatlás állt be Meissenben. Megpróbáltak az olcsóbb tömegterme­lésre átállni, 1814-től például a kézifestés helyett rézmetszetes levonóképeket al­kalmaznak. 1833-ban megkezdődik itt is a histo­rizmus korszaka, először a rokokó stílust újítják meg. A század végén a szecesszió itt is tért hódít, majd századunk húszas éveiben jelentkeznek az új stílustörekvé­sek képviselői. Jelenleg a gyár részben újra barokkos formákat gyárt gazdagon aranyozott, kézi festésű mintákkal, rész­ben a legújabb művészi kísérletezések­nek hódol. Ceres, a gabona és a földművelés római istennője (Jüchtzer terve sze­rint, 1814 előtt) 1916-ban Meissenben porcelánmú­zeum nyílt meg, ahol a modelleket őrzik. A 45000 darabos gyűjtemény nemcsak páratlan látnivaló, hanem az üzem minta- kollekciója is, ahol a legújabb alkotások is megtalálhatók. Paul Negolescu: Fő az éberség Az üzem kapujánál a portás megállította az autót.- Mi az ott a hátsó ülésen?- Fű.- Sok?- Hát... egy zsáknyi.- Ez baj, barátocskám. Honnan van az a fű?- Az üres telekről.- Rakd ki.- Miért?- Azért, mert az üres telek a gyár területéhez tartozik.- És fél zsákkal szabad?- Nem szabad. Rakd ki.- Rendben van, kirakom - düny- nyögte a sofőr.- Most már mehetsz - mondta már szelídebben a portás. Az autó kigördült a kapun. A sofőr így szólt a kísérőjéhez:- Láttad, hogy átvágtam?- Kit?- Hát ezt az ostoba portást.- De hiszen kidobatta veled a füvet!- Ez igaz. Viszont elloptam az autót! Fordította: Gellért György

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents