Tolna Megyei Népújság, 1987. július (37. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-25 / 174. szám

C TOLH* A 6 NÉPÚJSÁG 1987. július 25 6. MÚLTUNKBÓL- Szépen berendezett, félhomályos Irodában üldögélünk, holott a fejünk i fölött a mennyezeten a Simovill külföl­dön és itthon is igen keresett terméke, a reprezentációs lámpatest, az RP ka­nyarog. Mondja, miért kapcsolta le a lámpát, mikor bejöttünk a szobájába?- Ki nem állhatom ennek a lámpának az éles, hideg, rideg fényét. Nem vagyok egyedül: a vevőink öt százalékát bántja ez a világítás - közéjük tartozom én is. I- Ha ez így van, nem lehetne más fénycsövet tenni a lámpába?- Lehetne, de nagyon drága az olyan fénycső, ami a normál kinti fényhez ha­sonlít. Egyetlen ilyen cső 600-800 forint­ba kerül, tízszer annyiba, mint amit most használunk.- Akkor ehhez a reprezentációs lámpához igencsak illik az ön telefon­beli gáláns üdvözlése, bár mostaná­ban elég gyakran járja a „Kézit csóko­lom” köszönés. Ez a lámpa nekem nem túlzottan tetszik, mintha színes kályhacsöveket illesztettek volna egy­másba. Inkább előadótermekbe, köz- intézmények folyosóira, mintsem la­kószobába illik.- Igen, jórészt áruházakban, üzletek­ben, utazási irodákban, szállodákban szerelik föl.- Mondtam korábban, hogy érdek­lődni fogok ön iránt. Nos, a következő­ket tudtam meg: dinamikus, mened­zser típusú vezető, vállalkozó szelle­mű, kitűnő üzleti érzékkel rendelkezik. Ön is így találja?- Hizelgőek ezek a jelzők, s ha nem akarok álszerénynek látszani, be kell val­lanom, van benne valami. De én azt hiszem, hogy ha a mai világban egy veze­tő hosszú távon a helyén akar maradni, rendelkeznie kell a felsorolt tulajdonsá­gokkal. Különben fölborul a csónak amit vezet, vagy éppen nem arrafelé lehet kor­mányozni, amerre akarja az ember. Egy­szerűen arról van szó, hogy minden ve­zetőnek vállalkoznia kell, s ha nincs üzleti érzéke, abból előbb utóbb csak baj szár­mazhat.- Az eredeti szakképesítése épí­tésztechnikus, dolgozott építővállalat­nál, aztán a bőrgyárban, onnan jött át a Vegyesipari Szövetkezethez mű­szaki vezetőnek. Immár 22 éve dolgo­zik a szövetkezetnél, s kilenc évvel ezelőtt választották meg elnöknek. Nehéz volt a váltás?- Nem, mert akkoriban a szövetkezet­ben az építő brigád és az asztalosüzem volt a legnagyobb. Az új mechanizmust követően 1969-ben lett a szövetkezet ne­ve Simovill, bár a különböző lámpatestek szerelését már két évvel korábban el­kezdtük. A faipari részlegnek megmaradt a fő profilja a mennyezetre fölcsukható padláslépcsö.- Emellett fürdőszobaszekrénye­ket, armatúrákat, lámpatesteket gyár­tanak hosszú ideje, s keresett volt a csigalépcső, aminek a gyártási jogát átadták a Gyönki Faipari Szövetkezet­nek.- Most éppen nyakig benne ülünk egy szerkezetátalakításban. Ezt amiatt kell megtennünk, mert a kislétszámú, 300 embert foglalkoztató szövetkezetünk 300 millió fölötti árbevételt ért el, és igen sok­féle terméket gyártunk. Most megszün­tetjük azoknak a termékeknek az előállí­tását, amelyek nem nyereségesek, ame­lyek hosszabb távon nem látszanak jó üzletnek. Ezért adtuk át a gyönki szövet­kezetnek a csigalépcsőgyártás licencét, egy másik szövetkezet megvette az egyik fürdőszobaszekrény-tipus gyártásához szükséges szerszámgarnitúrát. Ezért há­rom éven keresztül licencdíjat kapunk. Úgy érezzük, jól jártunk, hisz a raktári ka­pacitás, a munkaerő felszabadult. Így a padlásfeljáró-gyártással teljes erőbedo­bással foglalkozhatunk, hisz igen komoly export- és hazai igénnyel lehet számolni, s az árbevétele 18-20 millió évente. Lám­patestet Magyarországon ezelőtt tíz évvel két cég gyártott, ma öten vagyunk. A bel­földi igény közel sem meríti ki a kapacitá­sunkat, ezért a termékek ötven százaléka exportra megy, zömmel a szocialista or­szágokba, s dinamikusan növekszik a tő­kés export is. I- Tudom, hogy a KGST-országo- kon kívül Finnországba, az NSZK-ba, Spanyolországba, Ausztriába és Hol­landiába is szállítanak a termékeikből. Hogyan találnak a vevőikre?- Meglehetősen nehéz vevőt találni manapság, méghozzá olyant, amelyikkel az árban, a minőségben és a határidő­ben egyaránt meg tudunk egyezni. A kül­ker vállalatok a megbízásunk alapján hozzák a vevőket, de sok pénzt áldozunk hazai és külföldi kiállításokra is. Prospek­tusokat, bemutatódarabokat adunk az ügynöknek, a tavaszi BNV-n az izraeliek­kel kötöttünk üzletet egy 15 ezer méteres lámparendszere. Nincs recept arra, ho­gyan indul be egy bolt - igen sokszor a véletlen szerencse hozza. Most például egy gráci kereskedő parkol a műhely előtt - negyven padláslépcsőt visz el, gyorsan kell neki az áru, és nem tudja megvárni a kamionos szállítmányt.- Ön az MSZMP KB novemberi ha­tározatát tárgyaló megyei pártbizott­sági ülésen szólt arról, hogy a termé­kek életkora nem haladhatja meg az öt évet, a gyártmánystruktúrát szinte évente a fogyasztói igényekhez kell igazítani, s ami ugyancsak lényeges; az árut szépen kell csomagolni. Itt, a Simovillnál ezt meg tudják tenni?- Minden porcikánkkal azon vagyunk, hogy ez így menjen. Az RP lámparend­szert 4 éve hoztuk létre, de már teljesen készen van az ennél kecsesebb, esztéti- kusabb, anyagtakarékosabb változata. Igen sikeres, hisz egy NSZK-beli cég képviselője már háromszor járt nálunk és vizsgáltatja a mintadarabokat. A megúju­lás témájánál maradva: nem minden esetben azt tudjuk eladni, amit eddig gyártottunk, noha ez lenne a legegysze­rűbb dolog a világon. A vevő olyan típusú terméket kér, ami náluk elfogadott, diva­tos, és új. Most például a Philips cég már­kaneve alatt fut majd, egy csinos lámpa­test, amiből 200 ezres igényre számítha­tunk. Októberre az első, húszezres szál­lítmány már el is készül: ennyi idő alatt ki­fejlesztjük, kidolgozzuk a részleteit, meg­teremtjük szerszámparkját. Évente 20-22 millió forintos üzletet jelent ez ne­künk. Ahhoz, hogy dinamikusan fejlődjön a szövetkezet, a gyorsaság a frissesség nagyon fontos. I- Rengeteg kisebb nagyobb alkat­részből áll össze a késztermék, s nyil­ván ezeket nem mind tudják házon belül előállítani. Mennyire megbízha­tóak a kooperációs partnereik?- Nem lehet hozzájutni azokhoz az al­katrészekhez, amelyeket jobb piacon is el lehet adni. A kooperációs partnereink egy része házon belül van: más cégekkel melléküzemekben állíttatjuk elő az alkat­részeket. Ezt három éve kezdtük, s azt hi­szem, mindkét fél elégedett lehet - mi legalábbis nem panaszkodhatunk. A kooperáció nagy titka: állandó, élő kap­csolatot kell tartani a partnereinkkel. Aki­ket mi megkerestünk, és kooperációs partnerekké fogadtunk, azokról tudjuk, hogy nem szívességből dolgoznak ne­künk. Olyan partnerrel kell kooperálni, amely a nekünk szükséges alkatrészt maga is felhasználja, vagy ha nem, akkor a gyártása nem huszadrangú kérdés. Próbáltunk patinás cégekkel kapcsolat­ba kerülni, de „befulladt" a kooperáció, hisz érthető módon számukra a saját ter­melésük volt a fontosabb.- Ritka fejlődési ütem valósult meg a szövetkezetben a 80-as évek elején: 1985-ig, öt év alatt 50,7 százalékkal emelkedett a bérszínvonal. Milyen ha­tékonysági mutatók, milyen jövedel­mezőség jelentette ennek a hátterét, s mire számítanak a jövőben?- A szövetkezet nyereségtartama évek óta dinamikusan nő, talán valamivel na­gyobb mértékben, mint a termelés. Je­lenleg 75 ezer forint az egy főre jutó bér­szintűnk, aminek a hátterét a termelés hatékonysága jelenti. Hogy mit hoz a jövő? Azt még nem tudjuk, hisz 1987-től új szabályozás lép életbe, aminek a rész­leteit szeptemberben tudjuk meg. I- Szeptembertől föl tudnak még kellőképpen készülni a következő esztendőre?- Mit mondjak? Még mindig jobb, mint­ha decemberben tudnánk meg, hogy mi vár ránk. Természetesen jó lenne már most tisztában lenni azzal, hogy mire számíthatunk jövőre. • I- A szövetkezet átlagában és az iparági átlagban mennyire jövedel- mezőek, s hogyan állnak a többiekhez képest?- Nagyon figyeljük a többi szövetkeze­tét, hisz hasonlítani kell, hogy egyrészt önmagunkhoz, másrészt a többiekhez képest miként is állunk. Úgy érzem, elő­kelő helyen vagyunk, ezt a kitünteté­seink, sikereink is igazolják. A megyében mindenesetre elsők között van a he­lyünk, sokan irigyelhetik a helyzetünket.- Annál is inkább, mert még pénzt is adtak kölcsön más vállalatoknak. Ez a tranzakció jól jött, hisz aki kölcsön­kért, alkatrésszel szolgálta ki az üze­met, és ráadásul nem kellett vagyon­adót fizetniük.- Igen, fejlesztési alapot adtunk át, azért, hogy ne kelljen fizetni a különadót. Kölcsönbe adtunk néhány millió forintot az egyik kooperációs partnerünknek, mert a gépet, ami nekünk alkatrészt gyártott volna, a rendelkezésünkre álló pénzből nem tudtuk megvásárolni. Sta­bil, biztos partnerünk lett, maradéktala­nul kiszolgál bennünket ma is. ■ - Mit várnak az új adórendszertől?- Teljes alapossággal nem ismerem-, hogy mi vár ránk a jövő évben. A Figyelő című hetilap július 9-i számában megje­lent tájékoztatók alapján elkezdtünk szá­molni. Azt már látjuk, hogy a szövetkezet hatékonysága, jövedelmezősége lénye­gesen csökken. Csökken, mert a köz­pontilag meghatározott indexek minden cégre más hatással vannak. A szövetke­zet jelenleg 11 százalékos árbevétel ará­nyos nyeresége 5-6 százalékkal csök­kenni fog. Ez nagyon sok, hisz majdnem a felére visszaesik a bruttó nyereségünk. Az adózások mértéke azonban ezt a csökkenést ellensúlyozza. Az érdekelt­ségi alapok - nagyságrendjükben - ta­lán nem csökkennek, s ez a lényeg. Mert az, hogy most nekem 30 vagy 40 millió forint az éves nyereségem, és az érde­keltségi alapom csak ötmillió, ha így is öt­millió marad, meg úgy is ötmillió, a szö­vetkezet további fejlődése nem torpanhat meg. Én optimista vagyok, mint általában mindig. Abban bízom, hogy azok az erő­feszítések, amelyeket a tőkés piac meg­szerzéséért teszünk, eredményt hoznak. A szép és jó áru mindig eladható, s mi a minőségre rendkívül sok gondot fordí­tunk. I- Ehhez persze lelkiismeretes, kép­zett szakmunkásokra van szükség. Mennyi a termelő és az inproduktiv létszám aránya a szövetkezetben?- Az úgynevezett produktív létszám 240, az inproduktiv létszámba 51 -en tar­toznak. Ezt az arányt jónak látjuk, ezért a jövőben nálunk átcsoportosítás nem vár­ható. I- Ebben a felosztásban ön melyik csoportba tartozik?- Én, ugye, ha azt vesszük nem gyalu­lok, nem szerelem a festékszórópisztolyt, nem normára dolgozom. Tehát ilyen for­mán az inproduktiv szférába tartozom, azok közé, akik éppúgy végezhetik jól, vagy rosszul a dolgukat mint azok, akik a munkapad mellett állnak. Ennek az „in- produktív” szónak tehát meglehetősen rossz a kicsengése. A kérdésére vála­szolva: meggyőződésem, hogy nem va­gyok inproduktiv. I- így látom én is, s remélem nem volt hiábavaló ez a beszélgetésünk, az ilyen dinamikus, menedzser típusú, vállalkozó szellemű vezetőtől mint amilyen ön is, talán akad, aki sokat ta­nulhat. D. VARGA MÁRTA A világjáró utazók szinte mindegyike, aki Magyarországon áthaladt, szóvátette az utak kiépítetlenségét, elhanyagolt ál­lapotát. Az útviszonyok mindenkor jelen­tős hatást gyakoroltak - és gyakorolnak - a gazdaságra. A XX. század súlyos állapotokat örökölt, bőven volt mit tenni az utak építésében. A megye alispánja a törvényhatósági bizottsági ülések sokaságán adott folya­matosan számot arról, hogy mit tettek a megyében, és melyek a további tenni­valók. Programokat készítettek, amelyek vagy a megépítendő utak hosszát, vagy az építkezések időhatárát, esetleg mind­egyiket tartalmazták. 1934. szeptember 29-én összeült a törvényhatósági bizott­sági ülésen az alispán új programmal állt elő, noha az előző terveket sem sikerült teljesíteni. Idézzük a beszámoló néhány részletét: Az alispán 10 éves útépítési programja „Jóllehet, a vármegye közönsége a legutóbbi évtizedekben tekintélyes áldo­zatokat hozott úthálózatának kiépítése érdekében, annak céljaira 72.000 angol font hosszú lejáratú hitelt vett igénybe, majd 100 km hosszú ún. bekötő útépíté­si programot állított össze és vitt részben keresztül és mindezek révén 81 km-rel gyarapította kiépített útjait, ma az a hely­zet, Tekintetes Törvényhatósági Bizott­ság, hogy még mindig 35 olyan községe van a vármegyének, mely a köves utat nélkülözi. Ezenfelül vannak az úthálózat­nak olyan transverzális jellegű vonalai, amelyeknek kiépítése a vármegye gaz­dasági érdekei szempontjából jelentő­séggel bírnak, az ún. 100 km-es bekötő útépítési program, amely hivatva lett vol­na az építés terén jelentkező igények ki­elégítésére és amely állami és községi hozzájárulásokkal terveztetett kivitelre, sajnos, csak részben - 27 %-ban - ke­rülhetett megvalósításra, mert a nehéz gazdasági helyzet úgy az állami, mint a községi hozzájárulások szolgáltatására bénítólag hatott, úgy hogy ezt az elgon­dolást le kellett venni a napirendről. Hogy az úthálózat kiépítésére irányított törek­vés korunknak mennyire hangos köve­telménye, és hogy az e téren elkezdett munkának továbbfolytatása és befejezé­se mennyire el nem odázható, annak bi­zonyítására szolgál az a számos kérelem, mely a községek részéről hozzám állan­dóan beérkezik. Indíttatva éreztem en­nélfogva magamat, hogy egy 10 éves útépítési program megállapítása iránt te­gyek a Tekintetes Törvényhatósági Bi­zottsághoz javaslatot, amely program ke­retében úgy a még hátralévő bekötő utak, mint a figyelembe jöhető transver­zális utak kiépítése helyet foglal, és amely program mintegy 220 km hosszú­ságú útépítést eredményez... Ami a kivitel anyagi előfeltételeit illeti, számot vetettem a közúti alap teherbíró képességével, és örömmel jelenthetem, hogy a program 1935-re eső részének végrehajtásához szükséges összeg beil­leszthető lesz az alap 1935. évi költség- vetésébe anélkül, hogy a jelenleg 13 százalékban megállapítva lévő útadó emelésére szükség volna." A törvényhatósági bizottság az alispá- ni elképzeléseket elfogadta, tette ezt an­nál is inkább, mert a beszámoló számos adatot tartalmazott a folyamatban volt útépítésekről. így többek között közölte a közgyűléssel az alispán, hogy beépítet­tek 3245 vagon kavicsot és zúzalékot, több mint 33 km-nyi útszakaszt henge­reltek. Építették az utat Szekszárd és Szálka, Dunaszentgyörgy és Fadd, Ma- jos és Aparhant, Bátaszék és Véménd, Felsőireg és Kánya, Szekszárd és Szed­re, Gyönk-Miszla és Nagyszékely, Fel­sőireg és Felsőnyék, Paks és Németkér, Paks és Kölesd, továbbá Paks és Nagy- dorog között. Az alispáni 10 éves útépítési program szinte ideális állapotot rajzolt fel - ami, sajnos, nem valósult meg. Interpelláció a megyegyűlésen Az 1934. évi szeptember 29-i törvény- hatósági bizottsági ülésen az ellenzéki kisgazdapárt tagok nevében Bernrieder József földbirtokos interpellált az alis­pánhoz: 1. Van-e tudomása az alispán úrnak ar­ról, hogy a Független Kisgazdapárt Gyönkön, 1934. szeptember hó 2. napjá­ra kért és engedélyezett népgyűlését a simontornyai járás főszolgabírája tör­vénytelen módon megakadályozta? 2. Hajlandó-e alispán úr ezt a jog, illet­ve törvénysértést vizsgálat tárgyává tenni s ennek eredményéhez képest megto­rolni? - egyben intézkedni, hogy jövőben hasonló esetek elő ne fordulhassanak?” (Alispáni iratok 17668/934.) Természetesen az alispán már a meg­hiúsult népgyűlés napján tudott az ese­ményekről, és a közgyűlésen nem volt hajlandó törvénytelennek minősíteni a gyönki főszolgabíró eljárását. Mi történt? A kisgazdapárt tekintélyes előadógár­dával kívánt Gyönkön szeptember 2-án délután népgyűlést tartani, és összehívta a választmányi ülést is. A rendeletek sze­rint eljárva, kijelölték a népgyűlés helyét, mégpedig dr. Bajusz Péter pártelnök zárt udvarát. Igenám, de a gyűlés időpontjá­ban esett az eső, a pártvezérek kérték, hogy helyezzék át a gyűlést a községi nagyvendéglő termeibe. Ezt - a közbiz­tonság gyors megteremtésének lehetet­lenségére hivatkozva - a járás főszolga­bírája Raj Oszkár elutasította. Tartott a nyilasok esetleges rendzavarásától. A gyűlés elmaradt, hiába volt jelen dr. Eck­hard Tibor országos pártvezér, dr. Erélyi Aladár, Láng Lénárt, Mojzes János, dr. Rakovszky Tibor országgyűlési képvise­lők, dr. Dulin Jenő megyei pártigazgató, Taksonyi János, Bernrieder József és dr. Bajusz Péter, a párt vezető tisztségvise­lői. Amikor kiderült, hogy a népgyűlést nem tarthatják meg, a főszolgabíró jelen­tése szerint Eckhard Tibor „fellépett a fo­lyosó magas előrészére és onnan ma­gyar és német nyelven mintegy 5 perces beszédet tartott, amelyben kifejtette, hogy az időjárás és a hatóság vonakodá­sa megakadályozza őket a tervezett nép­gyűlés megtartásában, ennélfogva leg­közelebb jobb időben meg fogják valósí­tani szándékukat. De hozzátette, hogy a tapasztalt bánásmód után most már tel­jes erővel megkezdik a szervezkedést ebben a kerületben.” Csupán megjegyezzük, hogy a kis­gazdapárt vezérkara 1934 szeptembe­rében az egész megyét behálózó agitá- ciós utat tett. Szinte minden járási szék­helyre és nagyobb községbe eljutottak. A gyűléseikről a Tolnamegyei Hírlap rend­szeresen beszámolt. A Tolna megyei legitimisták zászlóbontása Királyhű magyarok gyűlését hirdette meg a Nemzeti Legitimista Néppárt me­gyei elnöksége Szekszárdon. Ebből az alkalomból röplapokkal szórták tele a megyét és nagyméretű plakátokat ra­gasztottak ki a községek forgalmasabb helyein. Ez a párt nem tudott tömegeket mozgósítani megyénk területén. „Engem az intéző úr felpofozott...” Az alispán asztalára került Kákái István gazdasági cseléd fellebbezése, amely­ben kérte a megye első választott tisztvi­selőjét, hogy változtassa meg a bonyhádi járás főszolgabírójának véghatározatát. Kákái méltánytalannak tartotta, hogy a Hónig Albert-féle gazdaságból elbocsá­tották, s nem adták meg neki az évi járan­dóságot, csupán az elbocsátás napjáig járó bért. Számunkra - olvasók számára - nem a bérvita és annak végső elintézé­se az érdekes, hanem az, ami miatt Kákái nehéz helyzetbe került. Idézzük a felleb­bezés teljes szövegét: „Méltóságos Alispán Úr!” A völgységi járás Főszolgabírójának 3090/1934. sz. véghatározata ellen fel­lebbezéssel éltem, minek indoklására tisztelettel a következőket adom elő: Én kötelességemet hűségesen teljesí­tettem. Ösmerem kötelességemet ke­nyéradó gazdámmal szemben. Tény azonban az, hogy engem az intéző úr fel­pofozott. Úgy vélem, hogy ezen testi fe­nyíték ok nélküli volt. De még ha lett volna is valamelyes ok a szemrehányásra, úgy ez sem képezheti jogos okát az arcul- ütéssel való megszégyenítésnek. Mint­hogy tehát az intéző úr jogosulatlan téren mozgott, nem hozható fel velem szemben és hátrányomra az, hogy én a pofont nem tűrtem kellő alázattal. Egy hűséges mun­káját teljesítő cselédnek is jár annyi meg­becsülés, hogy fel ne pofozzák. Nem vagyok tehát kenyértelenné tehe­tő, mert arra rá nem szolgáltam. Nem ér­demeltem ki, hogy szaporítsam a munka- nélküliek számát. Én a munkámat to­vábbra is becsülettel végezni akarom, azért tisztelettel kérem méltóságos Alis­pán Urat, hogy nekem arra alkalom adassék, miért is tisztelettel kérem: méltóztassék a 3090/1934. sz. végha­tározatot hatályon kívül helyezni, pa- naszlottat arra kötelezni, hogy engem a munkakörömbe állítson vissza, ellenkező esetben szerződési járandóságaimat ad­ja ki.” Az alispán elutasította az elbocsátott cseléd fellebbezését, és nem rendelte el a szerződésben kikötött járandóság kifi­zetését sem. Az elutasító II. fokú véghatá­rozat ugyanúgy mint az első, egyetlen mondatot sem tartalmaz'az intézői pofon­ról és annak esetleges megtorlásáról. Az, hogy a cselédet megpofozzák, természe­tes volt az alispánnak, a járási főszolga­bírójának és az intézőnek is. Csak a meg­alázott tiltakozott egy fél mondat erejéig: „...én a pofont nem tűrtem kellő alázattal”. Joggal következtethetjük, hogy az embe­ri méltóság tiszteletben tartása a társa­dalomnak csak bizonyos köreit érintette, a többivel úgy bánhattak, ahogy akar­tak... K. BALOG JÁNOS

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents