Tolna Megyei Népújság, 1987. július (37. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-17 / 167. szám
1987. július 17. TOLNA ' NÉPÚJSÁG 3 Kit vettek fel a főiskolára? Döntött a felvételi bizottság A felvételi bizottság hétfői ülésével az idei felvételi eljárás szinte minden függő kérdése eldőlt a Kaposvári Tanítóképző Főiskola Szekszárdi Kihelyezett Tagozatán. N A felvételi keretszám nappali tagozaton, tanítói szakon 50 fő, óvodapedagógus szakon 60 fő, levelező tagozaton óvodapedagógus szakon összesen 50 fő és másoddiplomás tanítói szakon 25 fő volt. A 185 helyre 455 jelentkezést adtak be. Legnagyobb arányú - 2,75-sze- res - a nappali tanítói szakon volt a túljelentkezés. A korábban érettségizettek a főiskolán tettek írásbeli vizsgát, míg az idén érettségizők az érettségi dolgozattal „tudták le” az írásbelit. A felvételi szabályok értelmében nem bocsátható szóbeli vizsgára az a jelentkező, aki egyik írásbeli dolgozatára sem kapott legalább 5 pontot. 22 vizsgázó ez okból nem tehetett szóbelit. Mint közismert, a hozott és a felvételi vizsgán szerzett pontok összege legfeljebb 120 lehet. Nem tekinthető a felvételi vizsgán megfeleltnek és ezért nem vehető fel az, akinek a felvételi vizsgán szerzett pontjaink száma nem éri ei a 30-at. Idén a szekszárdi főiskolai tagozaton a pályázók 31%-a nem érte el ezt a szintet. A felvételi vizsgabizottságok elnökeinek megállapítása szerint ebben az évben is tapasztalható volt a küldő középiskolák részéről a „jóindulatú felpontozás”, amikor is a továbbtanulásra jelentkezőnek a megérdemeltnél jobb jegyet adtak. Ez a felvételi vizsgán úgy derült ki, hogy a pályázó sokkal gyengébben szerepelt, mint amit a hozott pontjai mutattak. Van néhány középiskola, amelynek diákjai rendszeresen rosszabbul szerepelnek a felvételin, mint ahány pontot hoznak. A vizsgáztatók aránytalannak tartják a hozott pontokat a felvételin szerezhető pontokhoz képest. Különösen az idén érettségizőknél volt ez így, hiszen pontjaik háromnegyedét az iskolából hozhatták magukkal. Magyar irodalomból és nyelvtanból a jelöltek felkészültsége általában nem megnyugtató. Gondot jelentett á kötelező olvasmányok hiányos ismerete. Feltűnt az is, hogy egyes iskolák tanulói még a klasszikus nagy költőinktől is milyen kevés verset tudnak idézni. Rosszul ismerik a XIX. század második felének irodalmát, és alig ismerik napjaink iróit-költőit. Hasonlóképp gyenge volt a jelöltek történelmi felkészültsége. Nem a történelmi folyamatot látják, hanem elszórt ismereteiket idézik fel. Rengeteg frázist használnak. Matematikából a gyönki felvételizők, pedagógiából a csurgóiak és a pécsi Janus Pannonius szakközépiskolásai szerepeltek jól. A főiskolán is nagy hangsúlyt kapott a felvételi vizsgák nyitottsága. Az írásbeli vizsga után kifüggesztették a megoldásokat és a vizsgaeredményeket. A szóbeli vizsga alkalmával a jelöltek sorshúzással választottak vizsgabizottságot. Vizsga után mindenki elolvashatta írásbeli dolgozatát és észrevételt tehetett. Mindössze 5 pályázó adott be kérelmet a felülvéleményező bizottsághoz az írásbeli dolgozat újraértékelését kérve. Minden vizsganap végén a bizottság nyilvánosan ismertette a felvételizőkkel az elért pontszámokat. A vizsgák után került sor a felvételi ponthatár megállapítására. A szekszárdi főiskolai tagozaton a nappali tanítói szakon 90 pont, nappali óvodapedagógus szakon 80 pont, levelező óvodapedagógus szakon 75 pont lett a ponthatár. Mindezek ismeretében ült össze hétfőn a felvételi bizottság és döntött a felvételekről. Akik a ponthatár alá estek, azokat nem lehetett felvenni. A többiekről a felvételi bizottság döntött a teljesítményt, az alkalmasságot, a vizsgáztató bizottságok véleményét figyelembe vévé. Ahol nagyobb volt a sikeres felvételizők száma, mint a keretszám, a bizottság más szakon vagy pedig levelező tagozaton biztosított lehetőséget a továbbtanulásra. Néhányan pedig fellebbezési jogot kaptak az elutasító döntés ellen. A pályázók a napokban már meg is kapják az értesítést. Arra is lehetőségük van, hogy a főiskola hirdetőtábláján megnézzék a felvettek listáját. Most már csak a fellebbezési eljárás, valamint a más intézményből érkezők átirányítása van hátra, és véglegessé válik az új első évfolyam névsora. Dr. SZÖLLÖSI GÁBOR Az utolsó órában... (9.) Bikád, Martin-kastély Földrajzi távolságban ugyan kevésbé, külsejét, stílusát, korát és tegyük hozzá jövőjét tekintve jócskán eltér egymástól az alábbiakban említendő két építészeti emlékünk sorsa. Talán az ellentét miatt érdemes együtt bemutatni, felhívni a figyelmet ezekre az örökségeinkre... Az 1700-as évekig vezetik vissza a misz- lai, ma erdészházként berendezett kúriát, ahol valamikor megyegyüléseket is tartottak. Ma Nagy Sándor erdész él itt feleségével, 1950 óta otthonuk a pusztulásában is szép épület. A 24 helyiségből kettőt laknak, a többiből ugyanis a korábbi bérlők kiköltöztek. A szakemberek szerint a rekonstrukció 4 millió forintba kerülne, ezért csak az idő gondoskodikazépületről. Igaz, nem műemlék jellegű, a bolthajtásos szobák között a pipaszobának is nevezett nagyteremben 1951-ben verték le freskót, azért lenne mit megmenteni... Ezzel szemben kedvező fordulatról számolhatunk be a bikádi Martin-kastély sor- kastélyfeljáró sánál. Egy budapesti lakos vásárolta meg, akinek az az elképzelése, hogy fogadóvá alakítja át az épületet. Belül már megkezdte az értékmentést, felújítást, külsőleg azonban rengeteg még a tennivaló. A kétszintes, torriá- cos, eklektikusnak mondható épület jövője ezzel úgy tűnik megnyugtató. T. Zs.-Cz. S. Aminek a sorsa megoldottak tűnik... Leselager Varoli 1987 Tíz nap Három, később érkezett híján nyolcvan gyerek állt július 2-án a váraljai gyermek- és ifjúsági tábor zászlóterén, hogy a nemzeti zászló magasba röppentését követően - s meghallgatva Hambuch Gézának, a Magyarországi Németek Demokratikus Szövetsége főtitkárának buzdító szavait - munkához láthasson. Munkához egy tíznapos táborban, amikór fű, fa, virág, az egész mesebeli környezet önfeledt vakációzásra csábít? Igen, munkához, aminek a szövetéből ezúttal sem hiányzott azért a játék, a mó- ka. Semmi, de semmi abból, ami később nosztalgiát támaszt. Az általános iskolás korúak között eddig minden esztendőben voltak, vannak és lesznek is visszajárok „veterán leselageresek”. Az idei tábor már a nyolcadik a sorban. Első lakói 18-20 évesek. Kiöregedvén az említett korosztályból van sok olyan, aki ifivezetőként jár nyaranta Váraljára. Nem hiányoztak volna most sem. De az ő szerepüket átvették a Szekszárdi Tanítóképző Főiskola Karl-Marx-Stadt megyei testvérkapcsolatának, a Rohlitzi Tanítóképzőnek másodéves hallgatói, számszerint nyolcán. Csoportvezetőjük, Heidi Ge- risch mesélte, hogy amikor fölkerekedtek csak annyit tudtak, hogy „egy német olvasótáborba” jönnek. Leendő hivatásuknak megfelelően - segíteni. Büszkék, hogy éppen rájuk esett a választás. Kerstin Pluschke és Barbara Eckardt jártak már Magyarországon a szüleikkel. Hátuknak viszont „teljesen új minden látni- és megismernivaló...” Nehéz, de szép feladat Az esemény házigazdájának, a Tolna Megyei Könyvtárnak munkatársa G. Lengyel Éva táborvezetö az elmúlt évekban stabil vezetőgárdát sorakoztatott maga mellé, noha nem könnyű az a munka, ami itt vár évről évre a már gyakorló és a majdani pedagógusokra. Igen változó ugyanis a táborozásra érkező lányok és fiúk nyelvi tudása. Vannak, akik alig jutottak túl az alapok elsajátításának „leckéjén”, és a közbülső fokozatokon kívül - sajnos kevesen - akadnak olyanok, mint a szakcsi Konrád gyerekek, vagy a hő- gyészi Folkmann Mónika. Az ö perfekt nyelvtudásuknak az a titka, hogy az iskolában tanulják, otthon meg beszélik a német nyelvet. Mi az, ami a sikeres munkát veszélyeztető gondok ellenére visszahozza ide évente a német származású, a nyelvet tanító, jól beszélő pedagógusokat, főiskolásokat, egyetemistákat? Az ügyszeretet, optimizmus és kíváncsiság! A német nemzetiségi olvasótábor jó alkalma ugyanis az évenkénti megméretésnek. Ahány tábor, annyi próbája annak, hogy produkálja, közelíti-e már nyelvoktatásunk azt a „magasabb színvonalat, jobb minőséget”, amire áhítozunk. Az idei visszatérők - B. Hauth Katalin, főiskolai tanár, B. Wusching Ágnes, Krasz Lőrincné és H. Mányoki Elza nagy- mányoki nevelők - is azt vallják, hogy „hazánkban a német nemzetiség jövője az ifjúság kezében van!” Kell, hogy a „nemzedék-kimaradások” után legalább a most felnövők örökíteni tudják majd a német nyelvet és a hazai németség gazdag hagyományait. Krasz Lőrincnével hét évvel ezelőtt beszélgettem először a német nyelv oktatásának problémáiról. Borúlátóak voltunk. Most derűsebb a láthatár, pedig német szakosként változatlanul a még magasabb színvonalat, még jobb minőséget hiányolja. Azt a kijártabb utat, ami a nemzetiségi lét élményének megéléséhez, a nemzetiségi tudat erősödéséhez vezet.- Azoknak a gyerekeknek könnyebb változatlanul, akik otthon rákényszerülnek a német nyelv használatra a déd- és nagyszülők - kedvéért. Néha úgy tűnik, - fűztük tovább a szót -, hogy hiába adottak nálunk évtizedek óta a hazában való kötődés és a nemzetiséghez való tartozás vállalásának konfliktusmentes lehetőségei, nem mindenki látja meg, vagy akarja meglátni ezeket a lehetőségeket. Két levél a táborba A kissé megviselt boríték messziről, az NSZK-beli Meldorfból jött, feladója Faust Marianna, aki most lett volna negyedszeri táborlakó Váralján. Lévén Marianna - testvéreivel Konráddal és Krisztiánnal - az irodalmárok riportercsoportjának a tagja, verset írt, melynek második strófája így kezdődik: „Ich bin im Land meiner Ahen...” Őseim országában vagyok, itt is tanulok - szól a folytatás - „sok-sok újat, de nem úgy és annyit, mint veletek...”. Rudolf Éva Györkönyből írt. Ö két évvel ezelőtt volt olvasótáboros és most köszöni meg az akkor túl szigorúnak tartott táborvezetőnek azokat a szép napokat, amelyeket nem tud elfelejteni. Alighanem így lesz Kalász Márton József Attila-díjas * a megméretésre tanulni, hogy egér, béka, kecske és nem tudom én még milyen szerepben el tudják mesélni a kilencedik nap estéjén a szülőknek, vendégeknek németül, mivel és hogyan is telt itt az idő. Műsor és tábortűz. Ez volt a kilencedik nap estéjén és majd százan jöttek el, néhány szülő azzal a szándékkal, hogy viszi is magával haza a csemetét. Nem soknak sikerült. Gyaníthatták pedig a gyerekek, hogy a másnapi búcsúzást nem ússzák meg szárazon, hogy meg kell itatniok majd az egereket, amikor az elszakadásra sor kerül.- Én minden évben eljövök - fogadko- zott a záróünnepségre való készülődés forgatagában a Szekszárdi IV. Számú Általános Iskola három tanulója közül Vadász Judit. Kovács Ildikó és Bilecz Kati lelkesen kontráztak. Jó volt hallgatni őket. Hasonlóképpen a szövetség két választmányi tagját, a bonyhádi Rittinger Antalt kés a váraljai Schmidt Károlyt. Mindketten azt bizonygatták, hogy az idei olvasótábor munkája tíz nap alatt kicsiben ismét fölmutatja - fölmutatta - nemzetiségi értékeinket. Mellette megmutatta azt is, hogy mint minden más, hazánkban élő nemzetiség, a német nemzetiségiek is „akkorteljesítik a szocialista haza iránti kötelességeiket, ha eredményesen dolgoznak, ápolják, továbbadják anyanyelvűket, kultúrájukat”. A nyolcvan Tolna megyei gyerek erejéhez mérten ezt tette. LÁSZLÓ IBOLYA Fotó: GOTTVALD KÁROLY költő és műfordító is, aki mindössze fél napot töltött Váralján, de megajánlotta, hogy szívesen eljön jövőre segíteni B. Hauth Katalin irodalmi csoportvezetőnek. Hát ennyire szép kalandja ez az olvasótábor szívnek és észnek. Megejti a messziről jöttét és nem tűri, hogy akárki csak kívülállóként kíváncsiskodjék bele az életbe. A tíz nap szenzációi Rögtönzött műsorral mutatkoztak be a rohlitzi prepák, kirándultak Óbányára, Mohácsra és Mórágyra, mindenhova a tábor céljaiba illesztett, hagyományokat kutató programmal. Járt itt a bátaszéki nemzetiségi együttes gyermekcsoportja és a német kistanítónénik bemutattak egy Grimm meséből készített bábdarabot, főszerepben a minden rosszon győző kedves, bohókás manócskával. Ha nem lettek volna a nagylányok már korábban kedvencekké, a bábelőadást követően bizonyosan azokká lettek volna. És hát volt bőségesen ének, tánc, izgalmas feladatok, amikhez forgatni kellett a szótárakat, könyveket. A kézimunkások pedig nemcsak öltögethettek, hanem kipróbálhatták agyagmunkákkal, korongozással, hogy mit lestek el a híres óbányai fazekas műhelyében. Akár hiszik, akár nem, a közös munka volt a főszenzáció. El kellett készülnie az 1987. évi Unsere Zeitung anyagának, a díszítőművészek alkotásainak és a saját műként elkészült műsort is be kellett Hazafelé az erdő hűvösén tartott műhelymunkából Elmélyülten „Vizsgázik” a nemzetiségi viseletbe öltöztetett botbábú
