Tolna Megyei Népújság, 1987. június (37. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-12 / 137. szám

1987. június 12. NÉPÚJSÁG 3 Két tanács vb-titkára A hét két napján, kedden és csütörtö­kön nem találja senki munkahelyén, a Pinchelyi Nagyközségi Közös Tanácson Juhász Ottóné vb-titkárt. A tolnanémedi tanácson helyettesit, intézi a község ügyeit, látja el ugyanezt a feladatot 1985 novembere óta.- Kolléganőm szülése után üresedett meg itt a vb-titkári állás, a fiatalember, aki elfoglalta volna, időközben elment a ta­nácstól, így szükségmegoldásként en­gem kértek meg a helyettesítésre.- Nem követelt ez erőn felüli teljesít­ményt, egyáltalán milyen elképzeléssel vállalta ezt a feladatot?- Szükség volt rám, ezért nem sokat gondolkodtam azon, hogy menjek, vagy sem. A tanácsi munkát 1952 óta végzem, ez az én világom és úgy érzem, elég ala­pom, tapasztalatom volt ahhoz, hogy nyugodt szívvel elvállaljam átmenetileg Tolnanémediben is a vb-titkári posztot. Szeretem csinálni és nem jelent szá­momra problémát a több munka, tenni­való.- Hogyan fogadták ezt kollégái Pince­helyen?- Részben közös döntés után alakult így a dolog, nagy segítséget jelent szá­momra, hogy elnökünk, Pály Dezső, ko­rábban szintén titkárként tevékenyke­dett, így bármikor be tud segíteni, helyet­tesíteni tud. Egyébként úgy érzem, nagy­ban támogatják a munkámat és ez egy­ben a két tanács, a két település közötti jó kapcsolatot is mutatja.- Mint mondotta, hátrányát nem, de va­jon előnyét érzi-e ennek a helyettesítés­nek?- Feltétlenül. Jó összehasonlítási ala­pot ad. Tolnanémediben például jóval kevesebb összegből kell gazdálkodni, alakítani az itt élő 1600 lakos sorsát. Lá­tom ugyanakkor, hogy mekkora segítsé­get, életerőt ad egy községnek, hajó ter­melőszövetkezet, vagy mondjuk ipari üzemegység működik a területén. Ilyen szempontból sem kedvezőtlen Tolnané­medi helyzete a TEMAFORG üzemének jóvoltából, igaz nem vetélkedhet a közlé- kedési, vasúti csomópontnak számító, jobb pozícióban lévő Pincehellyel. Ez utóbbiban viszont, talán éppen jobb adottságai miatt, nehezebb mozgósítani, önként vállalt társadalmi munkára be­vonni az embereket. Érdekes, tanulsá­gos dolgok ezek.- Mint régi tanácsi dolgozó, aki közel 16 éve vezetőként kíséri figyelemmel a települések fejlődését, sőt szervezi, irá­nyítja azt, mit gondol arról, mi az oka, hogy ilyen krónikus gondot jelent egyes tanácsi tisztségek, vb-titkári, igazgatási, gazdálkodási feladatkörök betöltése?- Hát, azt hiszem, sokan törik ezen a fejüket. A legnagyobb segítség talán az lenne, hogyha nem az iskolákat végigjár­va, felsőfokú végzettséggel kerülnének mondjuk a titkári funkcióba, hanem elő­zőleg a gyakorlatban is megismerkedné­nek ezzel a munkakörrel, követelményei­vel. Jónak tartottam például a tanácsaka­démiák működése idején a gyakornoki rendszert, amikor nem kerülhetett senki úgy ki az iskolából, hogy ne ismerte volna az elemi dolgokat, az iktatást, ügyiratke­zelést például. Az egyoldalúan elméleti felkészítés ugyanis nem elegendő ehhez a munkához és a legtöbben nem is tudják az iskola előtt, hogy mire vállalkoznak. Ezért is olyan nagy a fluktuáció a mi terü­letünkön. -takács­Megfogyatkoztak az építőipari munkásszállók Az építők szakszervezete az ágazat va­lamennyi vállalatára kiterjedő felmérés alapján - hat év után ismét - megvizsgál­ta a munkásszállások lakóinak helyzetét és a szálláshelyek kihasználását. Az adatokból kitűnik, hogy jelenleg az épí­tőipari dolgozók 10,6 százaléka, vagyis mintegy 30 ezer ember lakik a fővárosi és vidéki munkásszállásokon. Az építőiparban folyamatosan csökke­nő létszám miatt a rendelkezésre álló szálláshelyek kihasználtsága csak 65 százalékos. Elsősorban ez az oka annak, hogy a gazdálkodási nehézségekkel küszködő építőipari vállalatok a munkás- szállók értékesítésével igyekeznek eny­híteni pénzgondjaikon. így 1980-tól nap­áinkig 20 vállalat összesen 35 mun- <ásszállót adott el, csaknem 8 ezer szál- áshellyel. Ezeket az épületeket az új tu- ajdonosok - a tanácsok és különböző ntézmények, vállalatok - sokféle célra Hasznosították: berendezték szociális otthonnak, diákkollégiumnak, fiatal há­zasok átmeneti otthonának, irodaház­nak. A szakszervezet elnöksége azt szor­galmazza, hogy a vállalatok az eddiginél körültekintőbben járjanak el, és a jövőre, az építési igények megélénkülésére is gondolva, ne kótyavetyéljék el a mun­kásszállókat, álljanak készen a jelenlegi­nél nagyobb munkáslétszám foglalkoz­tatására, elszállásolására. A tapasztalatok szerint az állandó jelle­gű munkásszállásoknak 90, az ideigle­nesekének pedig 80 százaléka megfelel a műszaki-gazdasági, valamint egész­ségügyi előírásoknak. Az állandó szállók szobáinak 90 százaléka rendelkezik mosdóval, s vannak olyan épületek is, amelyekben minden lakószobához für­dőszoba vagy zuhanyozó tartozik. Most már egyetlen szállón sem lehet megtalál­ni a múzeumi darabbá öregedett emele­tes vaságyat, amely néhány évtizede még általános volt. Mühús - szójából Rövid tenyészidejű, bőtermő fajták Olajtartalom-vizsgálat az iregszemcsei kutatóintézet la­boratóriumában (archív felvétel) Sokféleképpen nevezték már a szóját, a legtetszetősebbnek a növénytermesz­tés aranya megjelölés tűnik. Lehet benne valami, hisz annyi testközeli anyagot tar­talmaz, hogy a japánok például mühúst készítenek belőle: a zselének feldolgo­zott szóját fehérjevázra viszik, s a hús izé­hez megszólalásig hasonló szeleteket ki­sütik. Biztosan nagyon finom. Az állati takarmányozásban a szója nélkülözhetetlen fehérjealapanyag: fe­hérjegarnitúrája az állati szervezethez nagyon hasonló. Magyarországon a ter­mesztése nem terjedt el túlságosan, pe­dig a „szójapártiak” megítélése szerint a hektáronkénti 25 mázsás termés egy jó kukoricaterméssel felér. Nem szívesen vetnek szóját, mégpedig jórészt azért nem, mert a feldolgozása nem megoldott, és például a szójaolajjal - amelyet másutt az étkezésben, a festékgyártásban is fel­használnak - nem tudnak mit kezdeni. Az import hazai termeléssel való kiváltása arra késztette idén a mezőgazdasági nagyüzemeket, hogy a fehérjenövénye­ket, így a szóját a megszokottnál na­gyobb területre vessék. Növekedett me­gyénkben is a szója vetésterülete, igaz idén mindössze három termelőszövetke­zetben, Dombóváron, Kölesden és Mö- zsön termesztik ezt a melegigényes nö­vényt. Tavaly viszont csak Mözsön arat­tak szóját. Ez - ha kismértékben is - azt jelzi, hogy növekszik az érdeklődés a szója iránt. Hajlamosak vagyunk arra, hogy az ilyen periférikusnak tűnő növény alapo­sabb megismerésére ne fordítsunk időt, pedig érdemes tudni például a magyar- országi szójatermelés gazdaságossági mutatóit. Azt például, hogy hosszú éve­ken keresztül 2 mázsa kukorica áráért vásárolhattunk egy mázsa szójadarát a külpiacokon. Évente ugyanannyi pénzt fordítunk szója vásárlására, mint ameny- nyiért kávét veszünk. Ahhoz, hogy az ál­latállomány ellátását hazai szójaterme- léssel biztosítsuk, 300 ezer hektáron kel­lene szóját termelni, megteremteni a ter­melés feltételeit. Ez a megfelelő fajták ki­választását, hasznosítását, kipróbálását, gépek beszerzését, szakmai ismeretek széles körű elterjesztését követelné meg. Ez az „alapozó munka" nem kevés pénz­be kerül, mégis importmegtakarítási szempontból idén jelentősen tervezik növelni a szójaterületet az országban. A fehérjét adó növények kutatási cent­ruma ma Iregszemcse, a Takarmányter­mesztési Kutató Intézet. A hazai növény- termesztésben a megfelelő fajtacseréről és fajtaarányról a kutatóintézet feladata gondoskodni. Ezeknek az új fajtáknak állniuk kell a versenyt a külföldön előállí­tott fajtákkal, s plá­ne, ha jobbak azok­nál, mód adódik ar­ra, hogy külpiacon is értékesítsék. Csupán egy pél­da arra, hogy mi­lyen az I reg szem­csén nemesített szója hazai vetés­aránya: a hazai szó- jaterület 30-40 szá­zalékán kerül föld­be az Regszemcsén nemesített vető­mag. Ezt az arányt nö­velni kívánják. Rendkívül lényeges szempont, hisz a kutatáshoz szüksé­ges összeg 65-70 százalékát saját be­vételből kell finan­szírozni. Fejleszteni is csak akkor tudnak, ha minél több Reg­szemcsén előállított fajtát vetnek el a me­zőgazdasági nagyüzemek. Tudniillik az úgynevezett „fajtahasználati díj” jelentős összeg, s a fejlesztés forrása. A Takarmánytermesztési Kutató Inté­zet készítette el az „Regi szója arany” granulátumot, amely egészséges, csíra­képes. Tisztított, osztályozott és mosott szója­babból készül, bárminemű kémiai anyag hozzáadása nélkül. A hőkezeléssel kombinált oldásos el­járás során a káros és kellemetlen szín- és ízanyagokat, valamint az oldható szénhidrátok nagy részét eltávolítják. A műveletek eredményeként csökken a készítmény oldható szénhidráttartalma, a táplálkozás fiziológiai szempontból ér­tékes fehérje, a többszörösen telítetlen zsírsavtartalom, valamint a diétás rosttar­talom pedig feldúsul. Az íze kellemes, enyhén dióra emlé­keztető, azonban ez bármilyen ízesítővel elfedhető, ételszínezőkkel könnyen fest­hető. Az eltarthatósága granulátum formájá­ban egy év. Ez idő alatt nagy, biológiailag teljes ér­tékű olajtartalma ellenérvem avasodik. Őrlemény vagy liszt formájában való felhasználás esetén az őrlést lehetőleg a felhasználás előtt kell végezni, hosszabb ideig nem szabad tárolni. A háztartások részére 0,5-1 kilogram­mos papír- vagy celofánzacskóban, do­bozban, közétkeztetési üzemek részére 20-25 kilogrammos több réteges papír- zsákban hozzák forgalomba. A reformkonyha hívei biztosan szíve­sen fogyasztják többek között a szójából készült ételeket, magam is kóstoltam már közülük jó néhányat s be kell vallani, jó ízű, finom, s ami igen lényeges, nem hiz­lal. A szója tehát mindenféleképpen kell az országnak közvetlenül felhasználva, vagy állatokon keresztül transzformálva nélkülözhetetlen élelmiszer. A Bólyi Mezőgazdasági Kombinát a dél-dunántúli szójatermesztési rendszer gazdája. A szójaszakszolgálat, kombájntisztán és jó áron veszi át a szóját, mázsánként 1300 forintért. Minden bizonnyal sokat tesz a hazai szójatermelés sikeréért, a szójaprogram megvalósításáért a kutatóintézet a bőter­mő, rövid tenyészidejű fajták előállításá­val, a rendszergazdák pedig azzal, hogy a saját termesztésű fehérjenövények fel­dolgozásának hátterét megteremtik. D.Varga M. yy Meghajlik a búban a harc lobogója Emlékezés Zalka Mátéra, halálának 50. évfordulóján yy „Párizsban jártam. Egyszercsak megpillan- ok a járdán egy kreol bőrű emberekből álló :soportot.- Önök spanyolok? - kérdeztem. - gén, - felelte az egyik. - Én Valenciából való 'agyok. - Ismerte Lukács tábornokot? - Az ő jrigádjában harcoltam. Gyakran beszélgetett 'elem. - A valenciait Raul Medonának hivták. \ spanyol háború után megszökött, és so­ráig Argentínában élt. Raul ott volt a díszőr- iégben, amikor Lukácsot temettük Valenciá­ján. Zavartalan előhúzott a zsebéből egy pe- )ita kötésű, régi jegyzetkönyvecskét. A meg- ;árgult lapok között néhány finom rózsaszi- om. »A tábornok sírjáról...« Óvatosan kivesz ;gy szirmot, és nekem adja. Elszorul a torkom íz izgalomtól, és egy szót sem tudok szólni...”, ■ mondja visszaemlékezésében Zalka Má- é egyik régi barátja, A. Iszbah szovjet író. Ki volt ez a Lukács tábornok, akinek a iirján nyílott virág szirmát ereklyeként őrizte, !S talizmánként hordta magával mindénhová iosszú évek hányattatásai közt a hajdani csa- ák egyik katonája? Mit tud mai rohanó vilá- lunk Zalka Mátéról, akire 1937. június 12-én >ekövetkezett halálának ötvenedik évforduló- a alkalmából emlékezünk? A magyar szocialista prózairodalom jelen­ős személyiségét inkább a nemzetközi mun- ásmozgalom kiemelkedő harcosaként, a 12. Jemzetközi Brigád parancsnokaként őrizte neg az utókor tudata, elsősorban emberi lagysága és katonai érdemei vésődtek a kor- ársak emlékezetébe. A „tölgyfa nyolcadik igaként" - ahogy Hidas Antal fogalmazott -, lyolcadik gyerekként született Matolcson, 1896. április 23-án. Egy Szamos menti kurta kiskocsmából élt meg a népes család. Máté­szalkán járt elemibe Franki Béla, és a szívének oly kedves hazai táj sugallta a választott, hí­ressé vált nevet: Zalka Máté. Szatmárnémeti­ben felsőkereskedelmi iskolában érettségi­zett, és itt szívta magába a szatmári ha­gyományok, Rákóczi, Esze Tamás, Kölcsey, Móricz Zsigmond hazafiságának levegőjét. Mint régi iskolatársai mesélték, „Béla zsebe tele volt versekkel", 1910-ben versben agitált a képviselőválasztás akkori legbaloldalibb je­löltje, a híres ellenzéki Justh Gyula mellett. Me­lodrámákat és elbeszéléseket írt már a háború előtt, akkoriban Molnár Ferenc volt a drama­turgiai ideálja. Aztán kitört az első világháború, és mire a húszesztendős Zalka Máté bevonult, már szertefoszlottak a hősi illúziók. A francia front után az olasz következett, a gyászos em­lékű Doberdo, majd Galícia mezein, a volhiniai harcokban küzdött Zalka. 1916-ban hadbíró­ság elé juttatta egy antimilifarista elbeszélé­se. Az orosz fronton sebesült meg 1916. júniu­sában. Az eszméletlenül fekvő hadapródőr- mestert orosz szanitécek találták meg, így ke­rült hadifogságba. A szibériai krasznojarszki fogolytáborban ismerkedett meg a marxizmus eszméivel. 1919 őszén megszökött, partizán- csoportot alakított, majd 1920 elején csatla­kozott a Vörös Hadsereghez. (Ebben az esz­tendőben lett a bolsevik párt tagja.) Három évig harcolt Szibériában, majd a Déli Front sztyeppéin azért, hogy a fiatal szovjet ál­lamban megszilárduljon a törvényes hatalom. Emlékezetes haditettei közé tartozik, hogy az I. nemzetközi lőve' szezred parancsnokaként megmentette a Kolcsak által elrabolt kazányi aranykészletet. És amikor megkérdezték Zalka Mátétól, hogy katonái nem estek-e kísértésbe, amíg a visszaszerzett „aranyvonatot” őrizték a tagjá­ban, rejtekhelyén, azt felelte: „Ó, nem lehetett kísértésbe esni! Hiszen az emberek még közel menni is féltek a szerelvényhez. Azt mondtam nekik, hogy a vonat tele van dinamittal...” Jellemző egyéniségére e feladat bátor, hi­degvérű és leleményes megoldása. Szerettei, barátai, harcostársai visszaemlékezéseiből olyan határozott, nyilt szivü, mélyen érző em­ber egyénisége sugárzik felénk, aki szerette az életet, mindenkivel szerényen, figyelmesen és barátiad beszélgetett, kedvence volt a meggyes derelye, és általában olyan szívből örült minden apróságnak, hogy őszinte vi­dámsága magával ragadta társait is. Aki a le­hetőségekhez képest mindig választékosán öltözködő Zalka Mátéval találkozott, legelő­ször meleg szürke szemére figyelt fel, amely szüntelenül mosolygott barátaira. A polgárháborúba vonult magyar interna­cionalisták parancsnoka 1923-ban leszerelt, de nem térhetett vissza hazájába, pedig mint mondta: „Olykor olyan honvágyam van, hogy szinte a szivem szakad bele...” Feleségével és kislányával Moszkvában la­kott, már amikor a külügyi népbiztosságon be­töltött állása engedte: diplomáciai futárszol­gálatának veszélyes helyzeteiben rendkívüli hidegvérrel teljesítette kötelességét. De szám­talan egyéb feladatot is kapott, a legkülönbö­zőbb állami és kulturális posztot bízták rá. Irodalmi munkássága az emnigrációs évek­ben teljesedett ki. Elbeszéléseinek, kisregé­nyeinek témái a világháború, a forradalom és a polgárháború eseményei, színhelyéi, kaland­jai voltak, a névtelen közkatonák hősiességé­nek, szenvedéseinek állított emléket. Ötkőte- tes regényciklust tervezett, amelynek első ré­sze, a „Doberdo” el is készült, a folytatás (A bolygók visszatérnek) csak nyers fogalmaz­ványban maradt ránk. A történelem közbeszólt. 1936. október 15- én Zalka Máté utoljára csókolta meg feleségét és kislányát, aztán zsebében Lukács Pál csehszlovák állampolgár nevére szóló útlevél­lel Spanyolországba utazott. A 45. nemzetközi hadosztályban 12 nemze­tet képviselt Lukács tábornok brigádja. A bá­tor és szívélyes tábornoknak nagy, afféle pa­rancsnok-apai tekintélye volt, amelynek min­denki engedelmeskedett. A harcmezőn a legmerészebb volt, ám a csata után vigasztalásra szorult: nem tudta megszokni a halált, minden harcostársa el­vesztését megszenvedte. De katonái is féltet­ték öt, ha nyílt terepen járt, mindenféle ürügy­gyei és ürügy nélkül is mellette mentek, hogy testükkel fedezzék... A tragédia mégis bekövetkezett. „Egy né­met akna szilánkja megölte Huesca alatt”, - ír­ja versében Szimonov. 1937. június 11 -én pa­rancsnoki felderítés közben érte találat gép­kocsiját, s másnap hajnalban meghalt Zalka Máté. Zalka Máté, a Vörös Hadsereg egyik parancsnoka Koporsóba zárva Valenciába vitték. Amerre elhaladt a menet, a gyászoló lakosság virágot szórt az útra, fellobogózta házait, siratta az elesett hőst. Óriási tömeg vett részt teme­tésén. „Meghajlik a búban a harc lobogója", - mondja Iszakovszkij. - „Spanyolhon a gyász hona lett: / Aragonban elérte a gaz düh golyó­ja, / S a drága Lukács elesett...” IMRE ERZSÉBET

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents