Tolna Megyei Népújság, 1987. június (37. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-06 / 132. szám
C TOLNA \ 10 NÉPÚJSÁG 1987. június 6. Pákolitz István: Sírhatnékom A lélekvesztűnek elkeresztelt vékony bordázatú és billenékeny halászcsiklivel csurgók völgymenet a kityekotya alkonyi folyón A vizfodor-locsikázásban aranytallér-hold virágzik Hiába merítgetem a szapalyt penészles rézpeták se kerül csónakomba A csillag-kiszögezte víztükör mérhetetlen csöndességében szívszoritó sírhatnékom támad Szerencsétlen flótás vagyok Elmondhatom, hogy az én életemben minden belül üt ki. Csupa kudarc és balszerencse. Ha egy gyűlésen felszólalok, azonnal dadogni kezdek, elveszítem gondolatom fonalát, és végeredményben ostobaságot fecsegek. Ha verset írok - valósággal árad belőle a tehetség hiánya. Ha filmforgatókönyvet készítek - hajmeresztő zagyvaság. A cselekmény fabatkát sem ér, a téma szálai minduntalan elszakadnak, a tartalom - merő badarság, a párbeszédeket - nem lehet kiejteni. Unalmas! Ha kisregényt tákolok össze - tiszta grafománia, két oldalnál többet senki sem képes elolvasnia kritikusok pedig a hátam mögött összenevetnek. A minap lottóztam, de egyetlen számot sem találtam el. Beiratkoztam egy lakásépítő szövetkezetbe - de évről évre hátrább kerülök, s már a sor végén vagyok. Gyermek apja lettem - kisfiam bárkire hasonlít, csak énrám nem. Bánatomban fogtam magam, és csiperkegombát kezdtem termeszteni - de mind rothadt és penészes lett. Nyaralót építettem - elöntötte a talajvíz. Szórakozás céljából beálltam egy magashegyi expedícióba, de már a hegy lábánál szédülési roham fogott el. Tánctanfolyamra iratkoztam be - a legelső lépésnél eltörtem a lábamat. A kutyakiállításon állítólag fajtiszta ebem még a házőrző kuvaszok csoportjában sem kapott érmet. Mindezt végzetes balszerencsének lehetne tartani, ha nem volna egy adum. Mindenki együttérez velem. Élénk rokonszenvet keltek a környezetem tagjai körében. Becsülnek, tisztelnek, támogatnak, és bátran mondhatom, hogy olyan osztatlan szeretetnek örvendek, amilyenre még a legszerencsésebb ember sem számíthat. _ Fordította: GELLERT GYÖRGY Baráti társaság alakult Az ómagyar kultúra feltárásáért Telepedjünk le a jurtában, helyezzük kényelembe magunkat - természetesen földön vagy alacsony zsámolyon ülve -, fogyasszuk el jó étvággyal az ezeresztendős „receptek” szerint készült ételt, akár egy kis kumiszt is ihatunk rá, s ha jó hangulatra akarunk derülni, hallgassuk meg a zenészeket, akik tekerölanttal és egyéb ősi hangszerekkel szólaltatják meg a legrégibb magyar dalokat. Talán éppen azt, amelynek hangulatát Gellért püspök is megemlítette pártfogójának, István királynak. Mindez - nem utópia, s nem is valami múltba sóvárgás. Kézzel fogható közelségbe hozza egy új egyesület: az Országos Ómagyar Kultúra Baráti Társaság. Mindössze néhány hónapja áll fenn, december közepén tartotta alakuló közgyűlését, s ott Benda Kálmán professzort választotta elnökévé. Több mint félezer esztendőt fog át majd a társaság tevékenysége. Igaz, egyelőre alig százan léptek be tagjai közé, de az új tagokat továbbra is várják - és hívják a megalakulást bejelentő, ízléses levelekben. A belépők öt szekció között választhatnak, érdeklődési körük szerint. Az első a honfoglalás előtti időszak, a második a letelepedés és az államalapítás, a harmadik István király és a román építészet kora. Talán a negyedik és ötödik szekciónak lesz a legkönnyebb dolga: ök a magyar gótika illetve Mátyás király és a reneszánsz korával foglalkoznak, s köztudott, hogy hazánkban ezekből az időkből inkább maradtak írott és építészeti emlékek. Minden szekció vezetője az adott kor jó ismerője, tudósa, a tagság viszont a legkülönbözőbb társadalmi rétegekből tevődik össze: értelmiségek, munkások, önálló iparosok egyaránt találhatók soraikban. Közös csak az, hogy mindnyájan érdeklődnek az ómagyar múlt iránt, s vállalkoznak arra, hogy összegyűjtsék a fellelhető emlékeket.- Korántsem valamilyen múzeumi jellegű gyűjtésekről van itt szó - mondja dr. Csizmadia László, a társaság egyik alel- nöke (a másik Vincze Árpád gépészmérnök) -, hanem elsősorban olyan népi kulturális hagyományokat akarunk felkutatni, amelyek hasznosíthatók, beépíthetők mai életünkbe. Ezért volt szó bevezetőben arról a bizonyos jurtáról. Mert nagyon is elképzelhető, hogy akár már egy-két éven belül megnyíljon egy jurtavendéglö, például a Kunságban. S ott tényleg olyan ételeket főznének, amilyeneket - például - a IV. László által ide telepített kunok meg a velük együtt élt magyarok fogyasztottak. (Az ilyen jellegű kutatásokat az említett alelnök annál inkább pártfogolja, s tudja is segíteni, mert ő „mellékesen” a vendéglátóipari főiskola igazgatója.) S ha már a vendéglátásnál tartunk, a társaság segítségével rendezhetnek majd - nem is olyan sokára - reneszánsz vacsorákat a budai Várban vagy Viseg- rádon, megemlékezve Mátyás király akkor Európa-hírű konyhájáról. Akit az ipar fejlődése érdekel jobban, olyan munkaszerszámokat, műveleteket kutat fel, amelyek régen feledésbe mentek ugyan, de felújításukkal nyerhet a mai kézművesség. S ha nem is akarja senki az egykori álmagyar-díszmagyar viseleteket visszahozni, de néhány középkori ruhadarabnak akár csak a bemutatása is szenzációszámba menne. Vagy akár a kertkultúrában is használhatnánk olyan eszközöket, találhatunk növényféléket, amelyek a mai hobbikertekben helyet kaphatnának. Szinte beláthatatlan távlatai vannak a régiségek kutatásának és a modern élet szolgálatába állításának. Nyelvészek régen használt - és sokszor egyes mai, agyon koptatott szavak helyett újra szokásba hozható - kifejezéseket keresnek. Talán náluk is előbbre tartanak a zenészek, akik az utóbbi években több helyen szólaltattak meg feledésből visszahozott hangszereket. S hogy még mennyi minden vár újra felfedezésre, azt ma még a társaság tagjai is csupán sejtik. Mi tagadás: e téren is van elmaradásunk, amit pótolhatunk. Csak egyetlen példa: Nagy-Britanniában seregnyi emléket, épületeket mutogatnak azzal, hogy Vili. Henrik uralkodásának eseményei fűződnek hozzájuk. A mi Mátyás királyunk alig néhány évtizeddel korábban uralkodott - s aligha vitatható, hogy szebb emlékezetét őrzi a hagyomány -, mégsem tudunk róla semmi igazán jelentősét bemutatni a hazai és külföldi érdeklődőknek. Lehet, hogy az itthoni érdeklődést mostanában az is felkeltette, hogy közeleg a honfoglalás 1100. évfordulója - 1995-ben -, de talán ~St is, hogy sokan a mai gondok elől a múlt vigasztalásához tódulnak. A külföldiek közül pedig sokan - s szinte mindenütt - kíváncsiak a meglátogatott országnak nemcsak jelenére, hanem a múltjára is. Toborozza vagy inkább toborozná új tagjait az Országos Ómagyar Kultúra Baráti Társaság. Onnan a feltételes mód, hogy még kevesen tudnak a társaságról és céljairól, az 1500 előtti magyar nép és föld értékeinek újrafelfedezési szándékairól. Egyelőre csak azok, akikhez - valamilyen névsorok alapján - eljutatottak a cimerpajzsos-rovásírásos levelek. (Ez ugyanis a társaság jelvénye - de a belépésnek nem feltétele sem az Árpád-házi királyokéhoz hasonló címer, sem a rovásírás ismerete.) Május utolsó szombatján, 30-án a Budavári Palota B-épületében, a Magyar Nemzeti Galéria földszinti előadótermében tartja második közgyűlését az Országos Ómagyar Kultúra Baráti Társaság. Előadások és hozzászólások, majd szekcióülések lesznek, s végül Kecskés András zenekara középkori magyar hangszereken játszik. Külön érdekességként pedig bemutatják, hogyan lehet számítógéppel rovásírást papírra vetni. Vagyis összekapcsolják a sok száz éves hagyományt a legújabb technikával. Úgy, ahogyan programjukban szerepel. Múltja tehát még alig néhány hónapos a társaságnak, jövője annál inkább van. Magánszemélyek 200, nyugdíjasok, katonák és diákok 100 forint évi tagsági díjat fizetnek, csoportok, szocialista brigádok, baráti körök számára 500-1000 forint között mozog a tagsági díj, intézmények viszont legalább 1000, legföljebb 10 000 forintot fizethetnek, ha kollektiven tagjai kívánnak lenni a magyar múlt legrégibb évszázadait kutató társaságnak. Hiszen - mint jelszavunk mondja - az ómagyar kultúra minden magyar ember ügye! VÁRKONYI ENDRE Kelecsényi Lászlód Három groteszk Csodák pedig nincsenek Korán leesett az első hó, aztán mindjárt olvadni kezdett. Másnapra a lucsok ráfagyott az aszfaltra, korcsolyapályához hasonló lett a járda. A mellékutcán, amelyen Kisteleki minden reggel végigment, úgy jártak az emberek, mintha tojáson lépkednének. Csak a gyerekek csúszkáltak örömmel a karácsony közeledtét ígérő jégpáncélon. Ahol az utcácska a főútvonalba torkollik, egy anyóka ácsorog a járda szélén. Kikerülték, elsiettek mellette a dolgukra igyekvők. Ő mindenkire ránézett, felmérte, mire számíthat. Amikor Kisteleki odaért, a nénike megszólalt. Arra kérte őt, hogy kísérje át a túloldalra.- A templomba tetszik menni? - kérdezte Kisteleki. A közelben állt egy régi kápolna. Más célt nem tudott elképzelni ebben az időben ilyen idős asszony számára.- Ma ünnep van - mondta az anyóka, miközben óvatosan megtették azt a néhány métert, amely a két járdaszélt elválasztotta egymástól.- Hát csak tessék vigyázni - mondta udvariasan a néninek, amikor elengedte a karját.- Az én istenem áldja meg magát, fiam - hallotta még a jókívánságot, de már sietve lépdelt, mert busz közeledett a megállóhoz. Fölszállt, valahogy elhelyezkedett a zsúfolt kocsiban, és elfeledte az egészet. Pedig micsoda szép dolgok történhettek volna vele, ha hitt volna efféle, áldásos csodákban. A szerkesztőségbe érve például értesülhetett volna, hogy felemelték a fizetését. Vagy kollégái azt újságolhatták volna lelkendezve, hogy leváltották Káplán kartársat, esetleg megszólalhatott volna a telefon, hogy közöljék vele, elfogadták pályázatát a külföldi ösztöndíjra. De ne legyünk ennyire földhözragadtak. Az is előfordulhatott volna, hogy a szerkesztőségi szobában magára maradva kiváló verset ír, és azt azonnal szedésbe küldi a konkurrens lap rovatvezetője. Avagy ebéd után az utcán meglát egy gyönyörű nőt, aki nemcsak szóba elegyedik vele, hanem meghívja magához, hogy egy pohárka sherry mellett verseket olvassanak föl egymásnak. Este pedig hű barátaival sétálgatva a tiszta és kivilágított városban a szembejövők lelkendezésé- ből tudnák meg, hogy végbement az általános és teljes leszerelés. S talán még az sem lett volna elképzelhetetlen... Nem folytatjuk a fölösleges ábrándozást. Ilyesmik történhettek volna Kistelekivel. Ám ő nem hitt se istenben, se a csodákban. így hát nem is történt vele semmilyen csoda. A hosszú élet titka Ébredés után ne kapcsold be mindjárt a rádiót. Elég, ha a színes híreket és a sportot böngészed át az újságban. Ha teheted, gyalog menj a munkahelyedre. Temérdek bosszúságtól kíméled meg magad. A városi levegőből ne szippants túl mélyen. Majd vasárnap, a zöldben, pótolod az oxigénhiányt. Autót ne vegyél. Ha már van, sürgősen add el. S ne törd magad, hogy az érte kapott pénzt elköltsd. Munkádat végezd jól és pontosan, de lelkesedést ne mutass, még ha érzel is, mert kollégáid bolondnak néznek, főnököd pedig kihagy a fizetésemelésből. Néha kövess el valami apróbb hibát, bocsánatos bűnt, nehogy feletteseid az évek múlásával alkalmasnak találjanak vezető beosztásra. A jövedelmed ne izgasson túlzottan. Annyi pénzed mindig lesz, amennyiből megélhetsz. Telket, nyaralót ne vegyél. Őrizd meg a szabadságod, hogy mindig máshová mehess. Televíziód legyen otthon, nehogy látogatóid különcnek véljenek, de jobb, ha egyáltalán nem nézed. Ezért megteszi egy üzemképtelen készülék is. Ha telefonod van, ne sajnálj magadtól egy üzenetrögzítőt. Seregnyi kellemetlen hívástól óv meg ez a kis szerkezet. Esténként végighallgatod az aznapi telefonok szövegét, és másnap visszahívod a fontosakat. Kerüld a méltatlan társaságot. Akkor is egyedül lehetsz, ha sokan vannak körülötted. Sok barátod ne legyen, de egy mindenképpen. Mindig legyen készenlétben feleleveníthető női kapcsolatod, hogy a szexuális nyomorúság elkerüljön. De vigyázz: csak olyan barátnőt tűrj meg, aki nem követel többet, mint amennyit ad. Szenvedélyeid ne legyenek, csak szokásaid. Nyugodtan dohányozhatsz, hisz oly mindegy, hogy a passzív vagy az aktív füstnyelők közé tartozol. Ellenben cigarettát ne szívj, inkább szivarozz vagy pipázz. Az sem baj, ha nagy néha felteszel egy kisebb összeget egy lóra. Vacsora után, lefekvés előtt nem árthat egy pohárka alkohol. Alaposan fontold meg, mielőtt este kimerészkednél otthonról. Elalvás előtt kedves szerzőidet lapozgasd, s ne akarj lépést tartani a legújabb irodalmi divatokkal. Imádkozz, ha akarsz, higgy, amiben akarsz, de ne vedd túl komolyan a hitedet. Eképpen elérheted az emberi kor legfelső határát. S akkor megkérdezheted magadtól, hogy voltaképpen miért is éltél. A tévedés joga Naponta kétszer tette meg az utat a lakása és a gyár között. Végállomástól végállomásig utazott. Mindig az ablak mellé ült, hogy senki se zavarja. Reggelente kiolvasta a sportújságot, délután magába merülve pihent. Szoros normában dolgoztak, óránként öt perc cigarettaszünetet tartottak. Az ebédidő csak arra volt elég, hogy bekanalazza az üzemi konyha főztjét. Otthon az asszony panasz- áradata fogadta. Gyerekük nem született. Negyvenéves volt. Sivatagi forróság telepedett aznap a városra. Kollégái sörözni hívták, de nem ment. Annyi pénze volt elsejéig, amennyi cigarettára elég. A végállomáson az árnyékos oldalra ült. Lehetett vagy negyven fok a kocsiban. Indulás után szaharai fuvallat lökte mellbe. Kopaszodó fejebúbján verejtékpatakok fakadtak. Elszenderedett, s csak a pályaudvarnál moccant meg. Megürült a hely mellette, kényelembe helyezte magát. A sok leszálló miatt tovább állt a busz. A járdán tolongó tömegből egy tüneményes szőkeség ejtette rabul tekintetét. A lány felnyomako- dott a tömött buszra, és letelepedett pontosan őmellé. Először nem mert ránézni. Orrában érezte a fiatal test kipárolgásának kellemes illatát. Még forróbb lett a levegő körülöttük. Két megállón át ültek így egymás mellett. A hídfőnél, az éles kanyarban, egyensúlyát vesztve a lányhoz dőlt. „Bocsánat" - hebegte zavarában. „Nincs miért” - szállt fülébe alig hallhatóan a lány hangja. Odanézett, és nem hitt a szemének. Az imént a tömegben csak a lány arcát látta, csillogó szeme, vállára omló göndör haja tűnt föl. Most viszont mindent láthatott belőle. A szőkeség összes ruházata egy rövidujjú, feszes trikóból és egy combtőig érő parányi sortból állt. Elkapta tekintetét, és nem mert újra odanézni. Ekkor csiklandozásfélét érzett a füle körül. A lány bondor fürtjei birizgálták az arcát. Megmozdult benne valami, de megőrizte önuralmát. Az ablak felé húzódott, és kibámult az utcára. Ám most meg perzselő forróság ütött át a nadrágján. A lány csupasz combja odanyomódott az övéhez. Az érintést biztató mosoly kísérte. Több se kellett neki. Hiszen nem volt ő mulya, csak fáradt a munkától, és tikkadta melegtől. Az aranybarna combok pihéin vibráló fény és a trikót kifeszítő domborulatok megtették a hatásukat. Lassan felemelte a kezét, elindított mozdulatába a busz belerántotta, így előbb súrolta a lány mellét, s csak aztán ért célhoz tenyere a bársonyos combokon. Kiabálásra riadt. Felháborodott hangok zúdultak rá, egy öles termetű suhanc fenyegetően tolakodott feléje. \ A szőke lány nem volt sehol. Ellenben egy őszes hajú, kontyos asszony igyekezett eltávolítani petyhüdt lábszárai közül a férfi kezét. Ijedten húzódott az ablakhoz. Nem felelt az utasok szitkaira. Kifelé bámult, és semmit sem értett. A zúgolódás még tartott egy darabig, de aztán olyan hirtelen ült el, mint ahogy támadt a nagy melegben. A végállomáson leszállt. Szomszédnője spárgaszatyrát magához szorítva iszkolt előle. A bádogbódénál az egyik hangoskodó utas vehemensen magyarázott a menetirányítónak valamit. Felliftezett a panelház hetedik emeletére. Amint beletette kulcsát a zárba, a felesége azonnal rákezdte. Szépen magyarul - szépen emberül Aki, amely, ami E főnévi vonatkozó névmások használatában nagyon sok hibát követnek el, pedig elég könnyű a használatuk. Személyt jelentő főnévre az aki névmással utalunk. „Aki mer, az nyer.” Megnevezett dologra, fogalomra, állatokra az amely vonatkozik. „Elolvastad már a könyvet, amelyet ajánlottam?” A mindennapi beszédben amely helyett ami is használható. „Elolvastam minden könyvet, amihez hozzájutottam.” És végül a főnévvel meg nem nevezett dologra, egész mondat tartalmára az ami vonatkozik: „Ami késik nem múlik.” Régi alakjuk ki, mely, mi volt. De mivel sokszor a főmondat rámutató szava tapadt hozzájuk, az az ki-bői aki, az az mely-bői amely, és az az mi-bői ami lett. Ma már egyaránt használjuk a rövidebb és hosszabb változatokat, néha jelentésbeli különbséggel. „Ki korán kel, aranyat lel.” „Aki a rózsáját igazán szereti, záporeső esik, mégis megkeresi.” „Ki az urát nem szereti, sárgarépát főzzön neki.” Ugyanígy váltakozik a mely az amely-lyel. Ez az a könyv, amelyet ajánlottam. Az ami.jyni változatok közül a hosszú használatos: „Ez az, amit régen kerestem.” A mindennapi beszédben bizonyos esetekben használjuk a ki, mi névmásokat is. Például: „írnék, ha volna kinek” (az az ha volna olyan ember, akinek írhatnék). Ha valamit megköszönnek, azt szoktuk mondani: „Nincs mit” - azaz nincsen semmi, amit meg kellene köszönni. Jegyezzük meg azt is, hogy jelzőként mindig a hosszabb névmásokat használjuk. Például: „Aki áldója van!” „Ami pénzem volt, már mind elköltöttem”. „Amely gyermek megijed, anyja ölébe siet.” KISS ISTVÁN
