Tolna Megyei Népújság, 1987. június (37. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-06 / 132. szám
4 NÉPÚJSÁG 1987. június 6. Emlékezés a szekszárdi Béri Balogh Ádám NÉKOSZ-ra „Megtanulták a közügyet szolgálni” A volt szekszárdi népi kollégisták találkozója 1969-ben, a budapesti KKárpátia étteremben ...Aztán, Húgaim, Öcséim, ha Kisvasza- ron jártok, mindig bejöhettek hozzám, mert ha mást nem, de jó szót meg egy kis aszalt szilvát mindig kaptok - hallom tizenkilenc év távlatából is a nyugdíjba készülő igazgatóm, némettanárom, Miklós Péter búcsúzó szavait. Akkor ott mi - „...Ladislaus von Máté, Fräulein Vörös, Herr Császár... und so weiter”, akarom mondani és így tovább - csak arra gondoltunk, hogy egy kiváló pedagógus, egy nagyszerű, bölcs ember, a „Herr Direktor” nem áll többé a katedrára. Persze, hogy megígértük a látogatást, aztán mint annyi mindenről, erről is többen megfeledkeztünk. A sors azonban segített. Hivatalból ugyan, de létrejött ez a találkozás. A Mecsek lábainál álmodó kis Baranya megyei faluhoz közeledve egyre többször furakodik elő egy dallam, s hozzá a szöveg: „Sej, a mi lobogónkat, fényes szelek fújják, /Sej, az van arra írva: Éljen a szabadság! /Sej, szellők, fényes szellők fújjátok, fújjátok/ Holnapra megforgatjuk az egész világot!”. Valamikor Jankovich Ferenc szövegeként tanultuk, dúdoltuk, s csak később tudtuk meg, hogy ez volt a népi kollégisták indulója. Volt igazgatómhoz is NÉKOSZ-ügyben utazom, hiszen az 1946-49 között Szekszárdon működött Béri Balogh Ádám Népi Kollégiumnak a gondnoka volt. A találkozás öröme után jó szó, emlékek, levelek, fényképek: ez itt a Hunyadi Karcsi, mellette a Révész Laci, aztán a Bézi Sanyi, a Scherer Sanyi, aztán Prant- ner József... Nevek, találkozók, majd arról is szó van, ki, mire vitte. Az emlékeket megörökítő fényképek arcokat, hangokat varázsolnak, idéznek a szobába. - Kérdezz öcsém, amire kíváncsi vagy! - hallom, s aztán hamarosan belekezdük a szekszárdi NÉKOSZ „fényképének” elkészítésébe. Igazad van, hallom, hogy nemcsak kultúrpolitikai kérdés, nemcsak tehetségmentés volt a NÉKOSZ, hanem fontos társadalmi kérdés is. Ugyanis a felszabadulással a kultúra demokratizálása, az új népi értelmiség megteremtésének lehetősége és szükségessége is benne volt a társadalmi valóságban. A megyeszékhelyen a Szekszárd Szálló (ma Garay) 21 szobájában 1946-ban alakult meg a NÉMiklós Péter KOSZ, Prantner József, a városi pártbizottság akkori titkára támogatásával, no és természetesen a helyi mesteremberek - „közülük egy Szabó nevezetű asztalos- mesterre emlékszem” akik segítették a háború nyomait magán viselő épület helyreállítását, közreműködésével. Csapó Jenő gimnáziumi tanár volt az igazgató és ő kérte fel a szovjet hadifogságból hazatért Miklós Pétert a gondoki poszt betöltésére, aki a gimnáziumi tanítás mellett ezt többletként vállalta. Nehéz körülmények voltak, mert még hatott a régi ideológia, de már jelentős befolyása volt az újnak, hiszen a felszabadulással dinamikus forradalmi átalakulás kezdődött. Aztán azért is nehéz volt, mert „ügyelni kellett rájuk”. A még nem nekik való hatalom birtokában adottságaiknak nem megfelelő feladatokat kaptak. Itt az volt a legfőbb munka, hogy lehiggassza, gondolkodásra késztesse, egy vágányba terelje őket, lenyesegesse a korszerűtlent, az időszerűtlent, s erősítse a jövő szempontjából a jót. (Megjegyezem, a harminchat gyerek közül öt, vagy hat általános iskolás volt, a többi gimnazista és kereskedelmi tanuló.)- A haszonlesők ebből a névsorból „lekoptak", a képmutatók kikerültek. A többi azóta is testvéri ragaszkodással ápolja egymás dolgát - állítja Miklós Péter. Rövid időn belül a szekszárdi népi kollégium számottevő tényezővé vált a város kulturális és politikai életében. Mindenkinek a maga környezetében - több iskolából jöttek - a közvélemény hangját ki kellett kutatni, irányítani kellett azt, információt kellett hozniuk, hogy hol, miben kell, miben lehet segíteni. Tehát komoly aktívaszerepük volt”, nyolc párttag és pártbizottsági tagok is akadtak közöttük, például a Gacsályi Pista is.” Élen jártak a pártgyűléseken, hallatták hangjukat az ifjúsági mozgalomban, április 4-én, május 1 -jén és a többi ünnepen diktálták a nótát, a hangulatot. Ezért nem volt véletlen, hogy a népi kollégiumon kívüli fiatalok is rendszeresen bejártak és megkérdezték: Miklós bácsi, most mit csinálnak? „A Gallusz Jóskáék még ma is megköszönik a kapott tanácsokat” - hallom, majd így szól a rövid summázat: „Látod, ezek a kötődések tartják a lelket az emberben. Minden héten egy-két nap valami ilyesmire van betáblázva.” A népi kollégistákat országosan is sok támadás érte. Egy szegedi professzor „osztálykiváltságról”, „janicsárképzésről” cikkezett, Mindszenthy József esztergomi bíboros érsek pásztorlevélben pellengérezte ki őket, az egyházi iskolába járókat pedig megfélemlítéssel próbálták eltiltani attól, hogy a népi kollégistákkal barátkozzanak. Olyan is elhangzott, hogy „neveletlenek nevelnek neveletleneket”. Erre válaszolt Illyés Gyula azzal: „Azt, hogy a nép fia vagy, igazolnod, sejh, ma nem azzal kellene: honnan jössz - azzal ecsém: hová mész!” Az illyési gondolatok nagyon sok helyen jelszóvá, jelmondattá váltak. Az iskolában példamutatóan kellett mindenkinek tanulnia. Demokratikus, teljes önkormányzat működött, „de vigyázni kellett, hogy túl ne lőjenek a célon.” A népi kollégisták maguk közül választottak vezetőket, akikért felelősek voltak és aki felelős lett értük. A munkát kellő tudatossággal végezték. Heti egyszeri kritikát, önbirála- tot gyakoroltak, ami sokszor gorombaságba is átment. Ezek a bírálatok - az önhibán kívüliség, a tehetetlenség - még a sírást is kiváltották egyik-másik gyerekből. A jó előmenetele miatt került aztán a NÉKOSZ-központba Hajdú Lajos és Szászi Gabriella. A világra való rácsodálkozás, az egymás tanítása, nevelése mellett a vasárnapi falujárás is a nevelés egyik eszköze volt. Ezek a faluról bejött gyerekek így próbálták - színjátszással, előadásokkal, a táncsoport bemutatkozásával - pótolni mindazt, amiből a Tolnán, a Mözsön, a Várdombon, az Ózsákon maradtak nem részesülhettek. Segítségadás, de példaadás is volt egy-egy ilyen fellépés. Miklós Péter a sok kedves emlék közül az ózsákit említi meg, ahol - ma már mo- solygunk rajta - kultúrház híján a kitakarított istállóban énekeltek, táncoltak, s az előadásba belebőgött a tehén, és ahonnan hálából azok az „új gazdák” - egyiknek lova volt, a másiknak kocsija - ösz- szefogtak és behozták őket Szekszárdra. Veres Péter, Szabó Pál, Erdei Ferenc látogatása is említésre méltó esemény volt. Az ellenpropaganda nem hatott, hiszen az iskolák pedagógusai - Szilágyiné volt a tánctanító és a tornamester, a Létai és a Pataki tanárok - is részt vettek a kollégium munkájában. A belső rendezvényeken - előadások, ünnepségek - egyre több kollégiumon kívüli tanuló és szülő jelent meg. „Egyszer felülről jött parancs, hogy Petőfi, Vörösmarty és Arany képét vegyük le, aztán a helyébe Rákosi- meg Tito- képet tegyünk. Ez már a személyi kultusz bevezetője volt. Döntöttem: nem vesszük le... Akkor ilyen semmiségeken múlott, hogy az ember tudta magát tartani... Két-három nap múlva aztán ezzel ellenkező utasítás jött. A Gacsályi Pista megkérdezte, honnan tudtam ezt előre. Gondolkodjál - mondtam én -, és ne röstelld megfontolni, hogy mi is lehet... Nem sikerült megforgatni az egész világot, mert ez a közösség menet közben nem kapta meg, amit kellett volna. 1949- ig tartott, aztán jöttek a Gerőék, de tanügyi és életszemléletű vonatkozásban még ma is jó volna ilyenfajta közösségek létrehozása. Szerencsére a NÉKOSZ szelleme él, az egykori tagok - országosan is - kulcs- pozíciókban megállják a helyüket. No és ma is becsülik, segítik egymást. Nagy- nagy haszna, hogy megtanulták a közügyét szolgálni.” ÉKES LÁSZLÓ Az önkéntes segítők tiszteletére Lovag elvtárs és a A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna Megyei Bizottsága Oktatási Igazgatóságának nagytermében ma délelőtt 9 órától kétszáz önkéntes rendőr és tűzoltó részvételével tanácskozást tartanak, melynek során összegzik a Tolna megyei önkéntes segítői szolgálat elmúlt fél évtizedes tevékenységének eredményeit. „Úgyse tudsz meglenni nélküle...” Bonyhádon, a Szöcske-dűlőben lévő tanyájában találjuk meg Lovag Györgyöt. Az önkéntes rendőri csoport parancsnoka betonozni készül és mint látjuk, a kifőzetni való törköly is elszállításra vár. A hegyoldal csöndjét a gazda két farkaskutyájának vakkantásai törik meg. Ali, a középfokúan kiképzett szolgálati kutya sokkal türelmesebb, mint a fiatalabb, Basa névre hallgató társa. A teraszra telepszünk ki és iszunk egyet a házigazda egészségére is.- Sportkarrierről álmodoztam, hiszen eredményes másodosztályú kerékpározó voltam - mondja a házigazda -, de közbeszólt az ellenforradalom. Az mindenkit megtipratott, tőlem a sportolás esélyét vette el. A hidasi bányában, ahová dolgozni mentem, nagyon kemény emberekkel dolgoztam. Jó iskola volt az nekem, aztán 1967-ben be kellett zárni a bányát. Az iparosbrigádban én is azok között voltam, akik rátették a lakatot a kapura.- Lakatos a szakmája. Hogyan lett magából önkéntes rendőr?- Pártfeladatként kaptam ezt a megbízást. Lovag György 1969-ben a szekszárdi kapitányság közlekedési osztályán kezdte a szolgálatot. Rá egy évre, kinevezték az akkori tíztagú csoport parancsnokának.- Azt. kérdi, hogy környezetemben eleinte miket mondtak? - mosolyodik el. - Amit ilyenkor mondani szoktak az emberek. Volt, aki jó néven vette, mások ugrattak. A feleség, aki már több, mint egy évtizede azt mondja neki, „hogy úgyse tudsz a szolgálat nélkül meglenni”, körülöttünk sürgölődik. Berényi József Dodó parancsnok- Vele is meg kellett vívni a csatát - int felé mert a szolgálatokra, az ellenőrzésekre, az éjszakai bevetésekre sok-sok idő megy el. Nézze, én igyekszem és mindig is igyekeztem becsületesen ellátni a szolgálatot. A Pannónia Termelőszövetkezetben, melynek tagja vagyok, sohasem volt a szolgálatok miatt baj. Én meg nem éltem vissza azzal, hogy önkéntes rendőr vagyok, nem mutogattam fölöslegesen az igazolványomat. Lovag György ma tizenhárom társa élén áll. Csoportjuk összeforrott, elvtársi a légkör. Ezután az emlékezetes ellenőrzésekről beszél.- Tizenhetedik éve teljesít szolgálatot Mit tűz ki az ünnepekre? Nem tudok kitűzni semmit, mert a rendőrségtől még nem kaptam egy jelvényt sem. Azért az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy évente mindig elismerik a munkámat pénzjutalommal, de a pénzt, ugye nem tudom kitenni a hajtókámra. Ennél többet nem tart fontosnak erről mondani Lovag György, de a most következő mondatokat kétszer is megismétli:- Nagyon szeretem ezt a munkát. Hasznos a társadalomnak, a testületnek is. Sok-sok szabálytalanság megelőzhető tevékenységünkkel. Én addig leszek önkéntes rendőr, amíg bírom. Szellemileg, fizikailag egyaránt. Búcsúzunk. Ali, a rangidős rendőrkutya is köszön utánunk. „A szertár mellett nőttem fel” Egy életre szóló befolyással volt a du- naföldvári Berényi József épületasztalosra, hogy gyermekkorában tűzoltószertár mellett nőtt fel. Ahol ma a nagyközségi pártbizottság székháza áll, valamikor ott volt a régi szertár. A „kis Berényi” idejének nagy részét, társaival együtt a helyi tűzoltók gyakorlatozását és a szerkocsikat nézve töltötte. Bizonyára ott plántálódott belé a gondolat, hogy egyszer tagja is legyen az önkéntes tűzoltók táborának.- Nem volt ki a dunaföldvári egyesület versenycsapata 1964-ben - mondja otthonában az egyesület parancsnoka, közismertebb nevén Dodó parancsnok - ekkor léptem be. Szép évek kezdődtek. 1972-ig az önkéntes tüzoltóegyesület titkára voltam, majd miután elvégeztem egy bentlakásos tiszti iskolát, parancsnok lettem. Berényi József lakásának halijában egymástól néhány méternyire látható egy telefon és a CB-rádió. Az utóbbit meglátva kérdezem:- Mi minden történt a technikai felszereltségükben az eltelt évek során?- Ez a CB is az egyik jele a fejlődésnek. Az én készülékemmel együtt összesen nyolc CB-je van az egyesületnek. A riasztások elsősorban ide érkeznek, ezt követően én riasztom tovább a társaimat.- Mikor történt meg utoljára?- Március 21-én volt akciónk utoljára, amikor is elektromos szikra következtében kigyulladt a helybéli költségvetési üzem egyik munkagépe. A riasztást követő 8-12 percen belül már végeztük is a feladatunkat. A dunaföldvári tűzoltóegyesület parancsnokától megtudom még azt is, hogy Lovag György ők, évente tíz-tizenhat akcióban vesznek részt. Ha szükséges, akkor nemcsak Du- naföldváron, hanem Madocsán is, Bölcskén is.- Hányán alkotják a közösségüket?- Összesen harmincketten vagyunk - feleli. - Sajnos, a mi egyesületünkben is jellemző az elöregedés. Ezt csak akkor lehetne megfordítani, ha meg tudnánk valósítani a klubjellegű foglalkozásokat. De a pénz a legfontosabbakra, a technikai eszközökre kell. Egyelőre.- Miként érzi itthon magát, Dunaföldvá- ron, Dodó parancsnok?- Elfogadtak. A lakók is és a nagyközség vezetői is. De engedje meg, hogy végezetül egy jó hirt is mondjak.- Hallgatom.- Már van két új, fiatal tagja is az egyesületünknek. ___ Szűcs László Janos A felvételeket Decsi Kiss János készítette