Tolna Megyei Népújság, 1987. június (37. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-04 / 130. szám

1987. június 4. “Képújság 5 Egészségünkért Házipatikák Amennyire helytelen a különféle, be­tegségekből megmaradt gyógyszerek­ből egy házipatikát otthon tartani, annyira elképzelhetetlen, hogy a mai ember ház­tartásában néhány alapvető szer ne le­gyen megtalálható. Hiszen egy-egy fejfá­jás, fogfájás csillapítására, egy kisebb sérülés ellátására bármikor szükség le­het. Az ügyeletes gyógyszertárak a sür­gős, orvos által rendelt, esetleg életmen­tő gyógyszerek kiadására vannak, nem azért, hogy éjjel két szem Kalmopyrinért becsengessünk. Az idős embereknél gyakran patikákat megtöltő gyógyszerkészlet gyűlik össze. Ez veszélyes dolog, ezért kell az otthon tárolt gyógyszereket időnként átnézni. A gyógyszerekben ugyanis egy időn túl hatóérték-csökkenés áll be. Ezért van­nak lejárati időhöz kötve! Ha ilyen külön nem szerepel rajtuk, a gyártásuktól 5 évig használhatók fel. Ez a szavatossági idő feltételezi, hogy a gyógyszert helye­sen tárolták. Kérdés: megfelel-e a házi­patikánk e követelményeknek? A levegő oxigénje erősen reakcióké­pes elem. Az oxidációhoz többnyire ned­vesség és fény is szükséges; mindezt a levegő páratartalma és a napfény bizto­sítja. Ezt azonban a jól záródó csomago­lás jelentősen csökkenti. Káros lehet a levegőben mindig jelen lévő széndioxid és a szálló port is, mely ugyancsak meg­indíthat nemkívánatos kémiai reakciókat. A gyógyszerek egyik legnagyobb el­lensége a nedvesség. így sem a gőzös konyha, sem a fürdőszoba nem alkalmas tárolóhely. Egy hűvös kamrában sokkal tovább tarthatók el változatlan minőség­ben a gyógyszerek. A cukortartalmú gyógyszeres folyadékok gyakran erjed­nek meg, a korábban kristálytiszta olda­tok megtörnek. Az ilyen bomlott gyógy­szert nem szabad felhasználni. Egyes gyógyszerek „elöregedése” szemmel is látható: észrevesszük, hogy megváltozott egy idő után a gyógyszer színe, szaga, a folyadékban pelyhes, lebegő, vagy por­szerű üledék keletkezett. Ugyanilyen ká­ros kémiai vagy fizikai változásoknak le­hetnek kitéve a kenőcsök is, különösen akkor, ha víztartalmúak. Ha egy kenőcs növényi vagy állati zsiradékot tartalmaz, egy idő után biztosan elkezd avasodni, akárcsak a háztartásban használt zsira­dék. De megbomolhat a kenőcsök emul­ziós rendszerének gondosan kiszámított egyensúlya is, amit a vízkiválásról ve­szünk észre. Az otthoni gyógyszertáro­lásnál tehát igen fontos ügyelni a dobo­zon levő lejárati időre; arra, hogy az orvos által rendelt gyógyszert az utasításnak megfelelően szedjük, és a betegség le­zajlása után a megmaradt mennyiséget semmisítsük meg; végül arra, hogy öt év­nél tovább semmiféle gyógyszert ne tá­roljunk! Akinek van - többnyire áttekint­hetetlen - házi gyógyszerkészlete, leg­jobb, ha - forgalommentes időszakban - elviszi egy gyógyszertárba felülvizsgálat­ra. A patikák ezt a szolgáltatást díjmente­sen végzik. A találkozások egy pillanata A hőgyészi művelődési otthonban több mint nyolcvan nyugdíjas igazgató és pedagógiai intézeti vezető találkozott. Második alkalommal rendezték meg a Pedagógusok Szakszervezetének me­gyei bizottsága mellett működő nyugdí­jastagozat és a megyei tanács művelő­dési osztálya. Régen találkozott igazga­tók, pedagógiai munkások cserélték ki tapasztalataikat. Az ünnepségnek illő al­kalomhoz méltó beszédet mondtak a szónokok, Pál Imre tanácselnök köszön­tője, valamint István Józsefnek, a megyei tanács elnökhelyettesének beszéde nagy tetszést aratott. Közoktatási témák­ról beszélgettek a nagy tapasztalattal rendelkező emberek. Ünnepi műsort is kaptak: Mayer János, a művelődési ott­hon igazgatója volt a program vezetője: a helyi általános iskolások nívós műsora, majd pedig a nap fénypontjára került sor a szekszárdi Liszt Ferenc Zeneiskola művésztanárai adtak nagy sikerű hang­versenyt. Részt vett a családias hangula- gógusok Szakszervezetének főtitkára is. tú találkozón dr. Voksán József, a Peda- - Pj-Ka ­Nyugdíjas pedagógusok találkozója hoviaen Május 30-án Székesfehérvárra kirán­dult a pincehelyi nyugdíjasklub tagsága a Vörösmarty Mgtsz autóbuszával. A ki­rándulók megtekintették a történelmi vá­ros központját és az itt elsőként fölállított Vörösmarty-szobrqt. Eljutottak egyebek között a Bory-várba, majd a klubvezető, Horváth Anna egykori tanítványának vendéglőjében költötték el ebédjüket. A rövid ebédszünet után Pákozdon is el­időzött a pincehelyi kirándulók autóbu­sza. Itt a szabadságharc 1848-as emlék­művét koszorúzták meg, Kápolnásnyé- ken pedig fölkeresték a Vörösmarty-em- lékszobát és azt a parkot, amelyben a költő szobra áll, hogy elhelyezzék a Vö­Olvasóköszöntés Tavaly év végén volt 25 éve, hogy átadták rendeltetésének Szekszárdon az új me­gyei, városi könyvtárat, amit azóta tisztesen „kinőttünk”, de akkor közös örömre és büszkeségre méltán szolgált a „könyvek kétemeletes háza”. Hárs György a Népszabadság 1961. december 30-i számában írt riportot az akkor új könyvtárról, mely 1497 beiratkozott olvasót számlált. A könyvtár ünnepélyes avatá­sát követően további több, mint kétszázzal növekedett az olvasók tábora. Kaiser Ist­vánná - aki akkor negyvenhat éves volt - éppen a kettőszáznegyedikként iratkozott be, s mint azt a krónikásnak elárulta, nem is egyedül, mert az egész Bakta-hegyi szomszédsággal tervezték már nyár óta ezt a lépést. A ma 72 éves Kaiser Istvánné ré­gen nem lakik a Baktában, beköltözött a Béri Balogh Ádám utca 29. alá, de első emeleti lakásából ma sem hiányoznak sem a kikölcsönzött, sem az ajándékba kapott könyvek. Igen, igen, máig emlékezik arra a napra, amikor beiratkozott a könyvtárba és beszélgetett vele az az újságíró. Azt sem felejtette el, hogy azon a napon sütésre ho­zott kenyeret a pékhez, s megvallotta, hogy fiatal korában is sokat olvasott, de később sem volt éppen szűkében az olvasnivalónak, mert tanár fia odahaza hagyta a könyveit, amikor megnősült. „Csak idő, az nem volt elegendő a paraszti munka miatt az olvasáshoz.” Akire számíthatunk Kaszás Imréné húsz évig volt párt- titkár. Tíz évig munkahelyén, a tej­ipari vállalatnál, majd nyugdíjas lett és átjelentkezett a lakóterületi párt­szervezethez. Egy hónap múlva itt is párttitkárrá választották. Közéleti te­vékenysége azonban nem 1967- ben kezdődött, hanem 1945-ben. Akkor lett Kölesden szakszervezeti és üzemi bizottsági tag, majd pedig a szakszervezeti bizottság titkára­ként tevékenykedett. A pártba 1948- ban lépett. A legutóbbi taggyűlésen - egész­ségi állapota miatt - bejelentette lemondását.- Hogyan tekint vissza erre a több mint négy évtizedre? - kérdezem Wosinsky lakótelepi panellakásuk­ban.- Szép és mozgalmas volt. Külö­nösen az utóbbi tíz év, amikor is itt, a lakóterületen sikerült egy jól össze- kovácsolódott pártalapszervezetet létrehozni. A népfronttal, a tanácsta­gokkal, a lakóbizottságokkal szoros kapcsolatot alakítottunk ki és hallat­juk szavunkat jóformán minden vá­rospolitikai kérdésben. Alapszerve­zetünk egyike a legnagyobb létszá- múaknak a városban és természe­tes, hogy a tagság csaknem minden problémával, javaslattal, észrevétel­lel a pártszervezethez jön. Sok új is­merősre, barátra tettem szert. Meg­mondhatom', kicsit szerencsés hely­zetben is vagyunk, itt körbe lehet jár­ni a százegy főnyi tagságot akár öt perc alatt. Sok sikerélményem volt, számos új kezdeményezést indítot­tunk el. Területünkön alakult meg a , város egyetlen Vöröskereszt-alap- . szervezete.- Amikor tíz éve nyugdíjas lettem, azt hittem, rengeteg szabadidőm lesz. Kiderült, hogy kevesebb. Több megy el a háztartásra, a családra. Két lányunk, négy unokánk van, utóbbiakat mindennap látjuk, hol egyik, hol a másik van itt. Aztán, ott a kert. Tizenkét éve vettük, amikor a férjemmel együtt készültünk a nyug­díjas életre. Pótolni kell az olvasást is, szép és gazdag a könyvtárunk. Most majd sorra veszem azokat a könyveket, amelyek elolvasására korábban nem volt idő...- Megválik tehát a párttitkári tiszt­ségtől...- Igen, de a közéleti munkától nem. Az alapszervezetben mindig számíthatnak a segítségemre. Aztán ott van a másik tiszt­ség, amit megtartok. Harminc éve vagyok ülnök a bíróságon. Ez eddig is sok ta­pasztalatot adott, amit felhasználhattam más irányú tevékenységemben. Remé­lem, igy lesz ezután is... (J) Ünnep hetedszer (T udósitónktól) Lakodalomian terített asztal várta a kö zség nyugdíjas korú lakosságát Len­gyelben, a közelmúltban. A községi vö­röskereszt még 1980. évi közgyűlésén határozta el, hogy minden évben, május harmadik vasárnapját az „öregek” napjá­nak nyilvánítja. Az idén így már hetedszer került sor olyan találkozóra, melyre min­den 55. életévét betöltött nő és 60. élet­évét betöltött férfi meghívót kapott. A napot lelkes készülődé^ előzte meg. A vöröskeresztes asszonyok jobbnál- jobb süteményeket készítettek. A község társadalmi szerveinek nevé­ben idős Bai József elöljáró köszöntötte az ünnepeiteket, majd az óvodások, az általános iskolások és a hagyományőrző csoport ünnepi műsora következett. A műsor után zene mellett dalolgatva, be­szélgetve töltötték el a délutánt az idős emberek. Akik betegség miatt nem ve­hettek részt az ünnepségen, azokat az úttörő vöröskeresztesek otthonukban keresték fel és köszöntötték virággal, édességgel és egy-egy emléklappal. ifi. BAI JÓZSEF rösmarty nevéhez fűződő emlékekre hí­ven őrködő pincehelyiek koszorúját. » A minap a hírneves Bogár-tanyában tartott összejövetelt Szekszárd-Szőlőhe- gyen a Postás Szakszervezet Babits Mi­hály nyugdíjasklubja. Ez alkalommal is elsőséget élvezett a napra tervezett program érdemi része, amennyiben előadást hallhattak a klub tagjai a posta 1986. évi munkájáról, 1987. évi feladatai­ról és a nyugdíjasok foglalkoztatásáról. A vendéglátó, Bogár István pedig nemcsak terített asztallal, jó borral tisztelte meg lá­togatóit, hanem a népművészet mestere, Tolna megye alkotódíjasaként azzal is, hogy ízesen, színesen ismertette velük a Sárköz népének életét, munkaeszközeit. « Dombóváron a KlOSZ-alapszervezet nőbizottsága rendezett nyugdíjastalálko­zót, melyen huszonhatan vettek részt. Ez alkalommal köszöntötték a 80 éves Hirt János fodrász és Streit Andor fény­képész kisiparosokat, akik nyugdijuk mellett ma is dolgoznak. A nőbizottság ajándékkal kedveske­dett az ünnepeiteknek. Igen, ötven év után Öt évtizeddel ezelőtt -1937 májusában kötött házasságot Szekszárdon Keresztes Mária és Gelencsér István. A tiszteletre méltó házaspár öt gyermeket nevelt fel, két unokájuk és egy dédunokájuk van. A fél évszázada elhangzott igent május 9-én, a Hazafias Népfront szekszárdi székházának dísztermében erősítették meg, fölidézve az eltelt öt évtized emlékeit. E szertartás rendezője a szekszárdi Családi Iroda volt. Ma már bőven van. Igaz, csak magának viszi régóta a könyveket. Az ura a történelmi témájú regényeket szerette. A beiratkozáskor neki Győry Dezső Viharvirág című köny­vét vitte haza, magának pedig Veres Péter regényét, a Szegények szerelmét. Olyan volt az a könyv mondja - mintha őróla is szólt volna az író. Nem gyakori látogatója a könyvek - számára ma is nagyon kedves - házának, de havonta egyszer megérkezik a maga 2-4 kötetéért, mert „a könyvek társnak, feledtető- nek, vidítónak, gondban, bajban eligazítónak egyaránt beváltak.” A fia - a megyeszerte ismert nagyszerű népművelő - fiatalon autóbaleset áldozata lett, tíz éve. Hét évvel ez­előtt pedig megözvegyült. Az élet nem kímélte hát. De kit kiméi? Van egyáltalán ember, akinek csak napsütést tartogat? A könyvek is mondják, hogy nincs. De tanítják azt is, hogy élni kell, érdemes és be kell fogadni minden örülnivalót. Örülni az unokáknak, ro­konoknak, ismerősöknek, barátoknak. Annak is, hogy ha lennének törzsgárdista olva­sói a könyvtárnak, ő már pályázhatna a címre, mert bizton elnyerné. Citera és A meszelt fal szinte világit. Az apró ab­lakos váraljai parasztház előtt virágok sorfala. Belül a házban pedig lámpafény. Az asztalon citera árválkodik. Egy ideje rit­kán, akkor is búsan szólal csak meg özv. Sipos Jánosné keze alatt.- Nemrég vesztettem el a testvéremet, aztán a férjem is elment... hiába, ilyen az élet - sóhajt fel. Kedvünkért elpenget, dúdolgat egy búsongó pásztornótát, ami szívbemarkoló. Úgy érezzük, jobb ha most hallgat a hangszer. Nézelődjünk in­kább. A háziasszony csontnyelű kést mutat. Kinyitja. Semmi furcsát nem látok a ke­mény asszonymarokban pihenő késben.- Nagyapámé volt - mondja mosollyal az arcán. - Jó hírű pásztorember volt, csodálatosan faragott. Sokan emlékez­nek rá ezen a környéken. Tőle örököltem a jó kezemet, de a Jancsi fiam is nagyon szépen farag. Vékonyra kopott a penge, nem való már nagyolásra, így a finom munkáknál, az utolsó simításkor kerül csak kézbe. Sipos Jánosné, akit mindenki csak Ka- tókáz, kiemel a sarokból egy pásztorbo­tot, aminek a mintája már vagy ötven éve ugyanaz. Mellette magyaros ruhába bújtatott menyecske és egy távoli országok egzo­tikus világának istenszobraira hasonlító figura, pásztor és lovas a meséből. Van itt kerti törpe is...- A kisunokám kért meg először, hogy „úttörőre” faragjak neki egy figurát. Megpróbáltam, sikerült. Lakkoztuk, fes­tettük. Lehet, hogy amit csinálok legföl­LÁSZLÓ IBOLYA faragókés Búsan is szép nótát zenget a lúdtol- lal Sipos Jánosné jebb naiv művészet, de engem ez éltet. Nekem öröm a faragás. Nem tudok el­menni egyetlen jobb fadarab mellett se. Mindjárt arra gondolok, mit lehet előcsal­ni belőle. Lelke van minden fának, minden gyö­kérnek. Nézze ezt a karikásostor-nyelet. Rózsafa volt, amíg élt. Szobáról szobára járva ismerkedünk Sipos Jánosné faragott világával. A fi­gurák némelyikén ruha is van, hiszen embernyi nagyságúak. A lányunoka játszott velük, még szem­üveg is került az egyik babára, arra, ame­lyiknek pirosra rúzsozták a száját. Örömet okozott. Megérte kifaragni...- szs -

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents