Tolna Megyei Népújság, 1987. június (37. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-27 / 150. szám
TOLNA .MEGYEI /■ A JÚNIUS A Nap kél 4.48 27 nyugszik 20.46 órakor SZOMBAT A Hold kél 5.14 Névnap: László nyugszik 22.15 órakor Harminc évvel ezelőtt ezen a napon kezdődött meg a Magyar Szocialista Munkáspárt háromnapos országos értekezlete, amelyen megalapozták az ellenforradalom leverése után újjászerveződő párt további munkáját, s elfogadták az új szervezeti szabályzatot. 22 és 27 fok A várható időjárás az ország területére ma estig: Gyakran erősen megnövekszik a felhőzet, sokfelé várható záporeső, zivatar. Elsősorban délnyugaton helyenként felhőszakadás, jégeső is előfordulhat. A megerősödő délnyugati szél északnyugatira fordul és átmenetileg néhol viharossá fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 22 és 27 fok között alakul. v ___________________________________________________________________- MEGALAKUL az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal. Pénteken a Pénzügyminisztériumban sajtótájékoztatón ismertették az adóhatóságok átszervezésének a programját. Sütő Dezső, a Pénzügyminisztérium Ellenőrzési Főigazgatóságának főigazgatója elmondta: június 30-án megszűnik a Pénzügyminisztérium Ellenőrzési Főigazgatósága, s július 1 -jén megkezdi működését jogutódja, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal; ezzel egy időben az adózás más hatóságainak tevékenysége is módosul. A szervezeti változás az adózás korszerűsítését szolgálja, és kapcsolatban van az előkészületben levő új vállalati és személyi jövedelemadó-rendszer bevezetésével, illetve annak végrehajtásával. A Merkur kocsiátvételi sorszámai Trabant Limousin Hycomat (Bp.) 393 Trabant Limousin Combi (Bp.) 133 Trabant Limousin (Bp.) 8382 Trabant Limousin (Győr) 7 065 Trabant Combi (Bp.) 2 436 Trabant Combi (Győr) 1 776 Wartburg Standard (Bp.) 2173 Wartburg Standard (Győr) 1323 Wartburg Speciál (Bp.) 2 867 Wartburg Speciál (Győr) 1 787 Wartburg Speciál tolótetős (Bp.) 10416 Wartburg Tourist (Bp.) 2 057 Wartburg Tourist (Győr) 801 Skoda 105 S (Bp.) 11 198 Skoda 105 S (Győr) 8 725 Skoda 120 L (Bp.) 26 361 Skoda 120 L (Győr) 17251 Lada 1200 (Bp.) 46319 Lada 1200 (Győr) 16169 Lada 1300 S (Bp.) 19033 Lada 1300 S (Győr) 6 457 Lada 1500 (Bp.) 15 354 Lada 1500 (Győr) 5 394 Lada Combi (Bp.) 9 585 Moszkvics (Bp.) 16 793 Polski Fiat 126 P (Bp.) 945 Polski Fiat 126 P (Győr) 244 FSO (Polski Fiat) (Győr) 6349 Dacia Limousin (Bp.) 1 797 Dacia Limousin (Győr) 2669 Dacia Combi (Bp.) . 2 387 Dacia Combi (Győr) 1 488 Dacia TLX (Bp.) 1 745 Dacia TLX (Győr) 1 048 Zastava (Bp.) 16313 Volga Lim. 1 270 Volga Combi 1 089- A SZÜV SZEKSZÁRDI SZÁMÍTÓKÖZPONTJA a házigazdája annak a négynapos koordinációs tábornak, melyen az ország számítástechnikai és ügyvitelszervezési vállalatainak KlSZ-bizott- sági titkárai vesznek részt. A vasárnapig tartó rendezvény az aktuális-gazdasági- politikai kérédések tanulmányozása mellett a szakmai jellegű tapasztalatok kicserélésére is lehetőséget ad.- A SPORTFOGADÁSI ÉS LOTTÓIGAZGATÓSÁG közlése szerint a 26. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. A 4 találatosra 270199 forintot, a 3 talála- tosra 1309 forintot és a 2 találatosra 45 forintot fizetnek. A közölt adatok nem véglegesek, a nyeremények ellenőrzése még folyamatban van.- A MAGYARORSZÁGON ÉLŐ német anyanyelvű írók és költők X. irodalmi tábora pénteken megnyílt Harkányban. A Dráva Szálló konferenciatermében Lantos József, a Baranya Megyei Tanács Nemzetiségi Bizottságának elnöke köszöntötte a vendégeket. A német nyelvű Írók és költők rendszeresen publikálnak a Neue Zeitungban és annak irodalmi mellékletében. A nemzetiségi szövetség rendszeresen kiadja a Litteratische Rundbriefen, eddig öt irodalmi körlevél jelent meg. Színpadra alkalmas irodalmi müvek bemutatására vállalkozott a Deutsche Bühne, a Szek- szárdon müködö német irodalmi színpad is. A magyarországi alkotások közül több eljutott már a német nyelvterület országaiba.- ÜNNEPI KONCERTEN emlékeztek meg pénteken a Munkásőrség Országos Parancsnoksága színháztermében a Munkásőrség Vörös Csillag Érdemrenddel kitüntetett Központi Férfikara megalakulásának 30. évfordulójáról. A kórus a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom dalain kívül klasszikus műveket, valamint baszk, ír és finn népdalokat adott elő. Az ünnepségen dr. Tóthpál József, a Kórusok Országos Tanácsa főtitkára köszöntötte az énekkart, majd elismerő oklevelet adott át három évtizedes sikeres tevékenységükért, amelyet több mint 1300 fellépés, magyar és nemzetközi versenydijak, és négy nagylemez is fémjelez. Rendőrségi közlemény A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdasági Rendészete - lakossági bejelentés alapján - nyomozást rendelt el jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntettének alapos gyanúja miatt Lenkey Imre, a Gyönki MOBIL Ipari és Szolgáltató Szövetkezet elnöke ellen. Eddig megállapíthatóan a szövetkezet elnöke több százezer forintot vett fel a pénztárból, és az összegeket egyéni tartozásai kiegyenlítésére fordította. A szövetkezet elnökét előzetes letartóztatásba helyezték. Ügyében a vizsgálat folyamatban van. OLVASTAM A gyerekeknek tilos!(?) A tanévzárás után röviddel mindig meghirdetik a kedvezményes tanszervásárt. S ilyenkor menetrendszerűen kajánkodunk, hogy szegény gyerekek, még a nyári szünidőt sem hagyjuk élvezni nekik, máris felhívjuk figyelmüket újabb kötelességeikre. Vagyis tegnapi lapunkra is jópofán ráírhattuk volna, hogy gyerekeknek tilos azt elolvasni, hiszen abban adtunk hírt a július végi tanszervásárról. Amennyiben szokásunk lenne bármiféle tiltó és kérő figyelmeztetéseket lapunkba írni, akkor a legtöbben a „feltétlenül olvassák el a gyerekek” mellett voksoltunk volna. Miért? Mert gyermekeink rendszeresen úgysem tanulnak a nyár folyamán, viszont nem árt, ha néha belelapoznak a régi és az új tankönyveikbe, sőt kimondottan ajánlatos, hogy tanszereiket, füzeteiket - némi szülői segítséggel - maguk készítsék elő az új tanévre, és a nyáron végzett parányi munka jó érzésével fogják meg iskolatáskájukat szeptember elsején. Mert az iskolához, a tanuláshoz, majd a munkához kötődést a készülődés percei is erősítik. - hm Szép munkahely szép környezetben Az átadás előtti órákban A meghívott vendégek - a városi párt- bizottág és tanács, a Hazafias Népfront, a tervezők és kivitelezők képviselői - valamint a vállalat dolgozói jelenlétében ünnepélyes irodaház-avatásra került sor tegnap délután Szekszárdon, a Tolna Megyei Tanácsi Kommunális Szolgáltató Vállalatnál. A kivül-belül esztétikus, kényelmes munkahelyet Sziklai Attila igazgató adta át jelképesen annak a közel negyven dolgozónak, akik a jövő héttől már szebb környezetben kezdhetik napi munkájukat. Az ünnepi hangulatot felhasználta az igazgató arra, hogy visszatekintsen a vállalat tevékenységére, eredményeire. Az 1959 januárjában alapított vállalat tevékenysége az évek során fokozatosan bővült, az épitési jellegű munkáktól szennyvíztisztító berendezések gyártáForgalomkorlátozások Tolna megye területén június 27.-július 2. között az alábbi forgalomkorlátozásokat rendelték el. A hét végén rendezik meg a Mecsek Kupa kerékpárversenyt. Érintett útvonalak: 56. számú fő közelekdési út - szál- ka-mőcsényi összekötő út - báta- szék-bonyhádi összekötő út, valamint a 6. számú fő közlekedési úton, Szekszárd belterületén részleges forgalomelterelések lesznek. A 6. számú fő közelekedési úton a 137,3-140,8 kilométer között a négynyo- músítás építése miatt 40 kilométer/óra sebességkorlátozás, az ugyancsak 6. számú fö közlekedési úton a 109-112 kilométer között csomópontfestés lesz. A 65. számú fö közlekedési úton a 20,8-25 kilométer között padkaépítés miatt 40 kilométer/óra sebességkorlátozás, az 55. számú fő közlekedési úton a 106-111 kilométer között aszfaltszőnyeg-építés miatt 40 kilométer/óra sebességkorlátozás, az 56. számú fő közlekedési úton a 15-22 kilométer között lévő hidak - átereszek javítása miatt részleges munkahelyi elkorlátozás lesz. A 65. számú fő közlekedési úton a 0-20 kilométer között sávfestés miatt mozgó munkahelyi elkorlátozással találkozhatnak. A 6534. számú bonyhád-dombóvári összekötő úton az 1,2-1,4 kilométer között Bonyhád belterületén teljes lezárás, a forgalom terelőúton halad. A 6. számú fő közlekedési úton a 151 -153 kilométer között árokrendezés miatt munkahelyi elkorlátozással, az 5603. számú báta- szék-bonyhádi összekötő úton a 8,1 -8,2 kilométer között burkolatsüllyedés miatt 40 kilométer/óra sebességkorlátozással, a 6317. számú szekszárd-simontornyai összekötő úton a 11,7-12 kilométer között Kölesd belterületén aszfaltszőnyegépítés miatt munkahelyi elkorlátozással találkozhatnak. sáig, tápföldek előállításáig és forgalmazásáig sok mindenre kiterjed. Munkájukban nagy jelentőséggel bír a környezet- védelem. A vállalat árbevétele dinamikusan nő, az elmúlt évi nyereségük közel 5,5 millió forint volt. Az eredmények kedvező alakulásában nagy szerepe van a jól felkészült szakembergárdának. Az új irodaházról szólva Sziklai Attila elmondta, hogy annak építését néhány évvel ezelőtt határozták el, a beruházást 1985-ben kezdték. Viszonylag rövid idő múlva, az eredeti határidő előtt két hónappal megtörtént az irodaház műszaki átadása, most pedig sor kerülhetett a teljesen önerőből mintegy 10 millió forintért épített és 400 ezer forintért berendezett irodaház birtokbavételére. Tapasztalatcsere A tegnap befejeződött hannoveri sertés és broyler világkiállítást huszonhárom Tolna megyei mezőgazdasági szakember is megtekintette. A szakmai tanulmányutat a Cooptourist szekszárdi irodája szervezte. A megyei borverseny eredmény- hirdetése A közelmúltban Tengelicen bírálták a megyében termett borokat, illetőleg azokat, amelyekkel a megyei borversenyre neveztek az egyéni termelők és a szőlő- termeléssel foglalkozó gazdaságok. A borverseny eredményhirdetésére tegnap került sor Szekszárdon, a régi megyeháza borozójában. Az 1987. évi borversenyre nevezett borokat - dr. Kozma Pál tanszékvezető egyetemi tanár távolléte miatt - a bíráló bizottsági elnökök nevében dr. Domonyai Péter, a szekszárdi Aranyfürt Téesz kertészeti főágazatve- zetője értékelte. Hazai szőlészeti és borászati rendezvényeink egyik központi gondolata mostanában a borkultúra és a kulturált borfogyasztás ismeretének terjesztése. Ezt a célt szolgálta a tegnapi eredményhirdetés és az azt követő borbemutató is. A borversenyre 18 nagyüzem és 84 kistermelő összesen 243 bormintát nevezett be. A borokat három fehér- és három vörösbor bíráló bizottság bírálta a hagyományos húszpontos módszerrel, mivel az országos borversenyen is így bírálnak. A bizottságok a borok 83 százalékát díjazásra alkalmasnak találták, ezen belül aranyérmet kapott a benevezett borok 27, ezüstérmet a 35 és bronzérmet a 21 százaléka. A nagyüzemek közül tizenháromnak, a kistermelők közül pedig húsznak volt egy, illetőleg több aranyérmes bora. A borversenyen 43 borfajta szerepelt, amely 33 szőlőfajtát képviselt. Új színfoltot jelentett, hogy megjelentek a rose, illetve a siller borok. A vörösbor szőlőfajták közül a legtöbb a Kék frankos volt, a legmagasabb átlagos pontszámot a Merlot érte el. A fehérbor szőlőfajták közül a legtöbbet Rizlingszilvániból hoztak, a legmagasabb pontszáma pedig a Sauvignonnak volt. A bíráló bizottságok - kevés kivételtől eltekintve - jól kezelt, friss, üde, fehér új borokkal és testes, finom fehér óborokkal találkoztak. A vörös új borok szép szára- zak, csersavban és színben gazdagok, az óborok érleltek, bársonyos, harmonikus ízzamattal jelentek meg. A borverseny nyerteseinek a dijakat Kelemen István a megyei tanács mező- gazdasági és élelmezésügyi osztályának a vezetője adta át. Az országos borversenyen az arra érdemes továbbjutott borok méltóképpen képviselhetik majd Tolna megye szőlő- és borkultúráját. r 26. HETI A Magyar Rádió Szegedi Körzeti Stúdiója július 1 -jén megkezdi műsoradását; Győr, Miskolc, Nyíregyháza, Pécs után ez a rádió ötödik körzeti stúdiója, Szolnokon pedig városi adó működik. ■ Zeebrugge belga kikötőben szélerőművet építettek, melynek 30 méteres szélkerekeit számítógép vezérli, mindig a szél irányába; 6,2 millió kilowatt áramot szolgáltat majd évente, s így vele kb. 250 ezer liter fűtőolajat takarítanak meg. ■ Megérkezett Bonyhádról Budapestre a Kandeláber GMK- hoz az első nagyobb.tétel a régi Pest hangulatát idéző, formatervezett utcanév- és házszámtáblákból, melyeket a Bonyhádi Zománcárugyárban készítettek. ■ Egy egyiptomi bíróság döntése értelmében nemcsak muzulmánoknak, hanem keresztényeknek is lehet több feleségük, az ottani bíró szerint a Biblia nem emel kifogást a poligámia ellen. ■ A Budalakk Festék- és Műgyantagyár termékeinek csomagolásán rövidesen megjelenik egy zöld ecsetet ábrázoló embléma, amely garantálja, hogy az a festék környezetkímélő, nem szeny- nyezi a légteret. ■ 88. életévében egy Los Ange- les-i kórházban rövid betegség után tüdőgyulladásban elhunyt Fred Astaire, a világhírű táncos színész. ■ Hét nagy olajfestményt ajándékozott a Hajdú-Bihar Megyei Tanácsnak Holló László Kossuth-díjas festőművész özvegye; a művész lakóházát, amelyben haláláig élt és alkotott, felújították s emlékháznak rendezték be csaknem 70 festményének kiállításával. ■ A fejlődő országokban 80 százalékkal csökkenteni lehetne a gyermekhaladóságot, ha a gyerekek megfelelő mennyiségű „A” vitaminhoz jutnának, Alfred Sommer amerikai kutató szerint; az „A” vitamin főleg a májban, tojásban, répában és spenótban van. ■ Sárospatakon tartják a jövő héten a XV. honismereti akadémiát, melynek fő tárgyköre a művelődéstörténet és a népi szociográfia lesz. ■ Az olcsó világpiaci olajár és a jen megerősödött vásárlóereje ellenére tovább folyik az új energiaforrások, energiatakarékos eljárások és üzemmódok kutatása Japánban. Fotó: CZAKÓ S. A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna Megyei Bizottságának lapja. - Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Szerkesztőség: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. - Kiadja a Tolna Megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS igazgató. - Készült: dms 7000 fényszedö rendszerrel, Saphir 96-os ofszet-rotációs géppel a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR igazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,- Ft, egy évre 516,- Ft. - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551.