Tolna Megyei Népújság, 1987. június (37. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-27 / 150. szám
1987. június 27. Képújság 13 Mecsek Kupa nemzetközi kerékpárverseny Müller és a Karl-Marx-Stadt-i csapat vezet Még néhány méter és célba ér Szekszárdon a Müllert, Gykovszkyt üldöző mezőny Mérlegen a területi csapataink szereplése A vészhelyzetben rákapcsolt a Dombóvári Vasas Zápor áztatja a Dombóvári Vasas sporttelepének kopaszra nyírt gyepszőnyegét. Józsi bá’, a nyugdíjas pályamunkás is az eresz alá húzódik, villájára támaszkodva várja az égi áldás szünetelését. Aztán újra a játéktéren szorgoskodik, kupacokba gyűjti a lekaszált füvet. A fedett játékoskijáróban frissen mosott mezek, nadrágok száradnak a köteleken. Nyári holtidény, lassan már a feledés homályába vész a magunk mögött hagyott bajnoki esztendő legizgalmasabb pillanata is. ______________________________________________________ Bár mi lesz is a XXVIII. Mecsek Kupa nemzetközi országúti kerékpáros verseny végeredménye, az már egyértelmű, hogy az első két nap három szakaszában az 1983. évi kupagyőztes Holger Müller letette névjegyét. A Karl-Marx-Stadt-i bringás kitűnő formában szerepel, az összetett egyéniben listavezető. S hogy teljes legyen az NDK-beli siker, csapatban is a megyeszékhelyünk testvér- városának együttese várja éllovasként a kupaküzdelem utolsó két etapját. Tegnap a Pécs-Bonyhád-Szál- ka-Szekszárd útvonalon a 68 kilométeres távot teljesítette a 84 tagú mezőny. A Balokány elől rajtolva a szálkai lejtőig szinte végig együtt hajtottak. Pécsvárad és Bonyhád között kisebb, eredménytelen szökési kísérleteket rendre „szerelték”. A pécsváradi hegyi hajrát Orvisky (Tlmace), a bonyhádit Müller, míg a szálkáit Gykovszky (Lvov) nyerte. A szálkai lejtőn felgyorsult a tempó és Müller befogta a szökevény Gykovszkyt, ők ketten közel egy kilométeres előnnyel hajtottak Szek- szárdig. A cél előtt azonban kishíján őket is befogták az üldözők. A győzelmet Müller szerezte meg Gykovszky és az NSZK-beli Witzmut előtt. A Szekszárdi Spartacus kerekesei közül Liska és Taksonyi a 3. helyezettel azonos idővel (1:33,28), Jávor és Auth 1:33,56-tal, Sajó, Heffner és Steig pedig 1:53,56-tal érkezett a célba. Három szakasz után az összetett egyéniben: 1. Holger Müller (Karl- Marx-Stadt) 3:37,05, 2. Jarvik (Dub- nica) 3:38,19, 3. Orvisky (Tlmace) 3:38,27. A legjobb szekszárdi versenyző, Sajó, aki a 8. helyen áll 3:38,55-ös idővel. Az összetett csapatversenyben: 1. Karl-Marx-Stadt 10:55,44, 2. Dubni- ca 10:56,24, 3. Lvov 10:56,39. A Szekszárdi Spartacus I. csapata 10:58,16-os időeredményével az előkelő 5. helyen áll három szakasz megtétele után. Délután a Felszabadulási térről rajtolt a Mecsek Kupa mezőnye, hogy teljesítse a negyedik _ szakasz - Szekszárd-Bony- hád-Mecseknádasd-Zobákte- tő-Komló-Pécs útvonalon a 92 kilométeres távot. Ma délelőtt kerül sor a zárófutamra, amikor a Pécs-Duna- szekcső-Bátaszék-Szek- szárd-Bonyhád-Komló-Pécs útvonalon 165 kilométer megtétele vár a nemzetközi mezőnyre. Vagy mégsem? Hiszen a gépgyáriak keservesen nehéz fociévadot búcsúztattak. Számukra a lenni, vagy nem lenni idegesítő dilemmája az őszi nyitánytól a júniusi zárásig végigkísérte az újonc gárda hétköznapjait és ünnepeit egyaránt. Rutintalanságukért kis híján drága tandíjat fizettek.- Eredményeinket, magát a bentmara- dást lelkesedésünk, küzdeni tudásunk és elszánt akarásunk eredményezte. Játékosaink ráhangolódtak a vészhelyzet hullámaira, mindegyikük átérezte, többet kell nyújtani az edzésmunkában és a meccseken egyaránt annak érdekében, hogy meghosszabbíthassuk tagságunkat a területi bajnokságban - mondja beszélgetésünk elején Horváth György, a piros-kékek vezető edzője.- Kevés irigye akadt a szakvezetői tisztségében. Nagyon megviselte a leköszönt bajnoki esztendő?- Hát, bizony megjártam a poklot is gyakorta a kispadon. Jócskán megszaporodtak ősz hajszálaim, de nem panaszkodom, hiszen végül is elkerültük a kiesést. Aztán meg régről ismert, hogy az edzők útja sincs rózsákkal telehintve.- Az őszi gyenge rajt szapora ponthul- latását nehezen ellensúlyozták tavasz- szal.- így igaz. Tizenkét ponttal a 12. helyen zártuk a bajnokság első felvonását. Akkor közös volt a véleményünk abban, hogy hasonló produkció kevés lesz az üdvösséghez, a célunk megvalósításához tavasszal. A bajnokság második etapjára 50 százalék körüli teljesítményt terveztünk, ez végül 56 százalékban realizálódott. Miután az alsóházban is kiegyensúlyozottá váltak az erőviszonyok, így a korábbi évekkel ellentétben most csak 29 pont biztosította a további harmadik vonalbeli létünket. A bajnoki véghajrá szorosságára mi sem jellemzőbb, mint az, hogy négypontnyi különbség 12 csapat helyezését döntötte el a 4-15. helyek megszerzését tekintve. Belelapoz az edzésnaplóba, átfutja a statisztikákat, majd így folytatja:- A téli alapozásunk igencsak felemásra sikeredett, hiszen különböző okok miatt az együttes keretéből hatan rövi- debb, hosszabb időre hiányoztak a foglalkozásokról. Az ősszel jó benyomást keltő két ifista, Vass és Elek az alapozás végén megsérült, tavasszal egyszer sem léphettek pályára. Nos, elérkezett a márciusi rajt. Az első hét mérkőzésen csupán hat pontot szereztünk, ezzel együtt a kieső helyen tanyáztunk. A következő nyolc találkozót felölelő periódusban javítottunk, 11 pontot gyűjtöttünk. Rendkívül küzdelmes 90 perceken hozták labdarúgóink a pontokat.- Mikor érezte leginkább hogy minden hiábavaló?- Amikor a 23. fordulóban pályaválasztóként kikaptunk a rivális Máza- szászvártól, úgy tűnt, „elment a hajó". Ettől kezdve ahogy mondani szokták, élethalálharcot vívtunk. Egy héttel a bányászcsapattól elszenvedett vereség után Kisdorogon nyerni tudtunk, csatáraink megtalálták góllövő cipőjüket. A 4- 0-ás siker önbizalmat kölcsönzött, s a véghajrában egyetlen percig sem adtuk fel a reményt.- Ne hallgassuk el, hogy bravúrok is fűződtek a Vasas-legénység nevéhez.- Dombóvárott legyőztük az éllovas Mohácsot, az ezüstérmes Marcalit és a dobogó harmadik helyezettjét, a Paksot is. Nyertünk Sellyén, értékes pontot raboltunk a kiesés sorsára jutott Nagyatád otthonából. A tavaszi évad közepétől állt össze egy standard csapat, amely ütőképes volt, s szerencsére a sérüléshullám elkerült. Merthogy másfél szezont emésztett fel a csapatépítés, összesen 23 játékos kapott bizonyítási lehetőséget.- Közülük mit mutatnak az osztályzatok?- Azt, hogy egyénileg ez a játékosrangsor alakult ki a legjobbak között: 1. Verbóczki, 2. Vörös, 3. Fazekas, 4. Lamm. Többet vártam viszont Kovácstól, Feketétől, Kollmanntól és Szigetitől. Házi gólkirályunk 17 találatával Vörös József lett. Fegyelmi helyzetünkre jellemző, hogy sárga lapok miatt egyetlen játékosunk sem kényszerült mérkőzés kihagyására, piros lapot egyedül Banai kapott a DVMSE elleni városi rangadón.- Tekintsünk előre: hogyan tovább?- Csapatunk játékerejének reális ismeretében nem emelhetjük a célkitűzés mércéjét. Az új bajnoki esztendőben is a megkapaszkodás marad az elsődleges célunk. A szakosztály működéséhez szükséges feltételeket gyáregységünk vezetése biztosítja számunkra. Erősíteni szeretnénk, egy-egy kapust, középpályást és befejező csatárt akarunk átigazolni. Távozási szándékát mind ez ideig senki sem jelentette be, de nyílt titok, hogy Vöröst öt-hat egyesület is szeretné megszerezni. Tudomásunk szerint róla még az NB l-be jutott Kaposvári Rákóczi sem mondott le. Július 13-án kezdjük a felkészülést, valójában már egy héttel korábban, önkéntes gyakorlásokkal ismét mozgásba lendül a „gépezet”. Szükség is lesz a sikeres felkészülésre, hiszen a Dombóvári Vasas csapatára és lelkes szurkolóira igazán ráférne egy nyugodt, az ideinél eredményesebb bajnoki esztendő. FEKETE LÁSZLÓ A Dombóvári Vasas együttese tavaszi jó hajrájának köszönhette bentmaradá sát. Álló sorban balról a második Horváth György vezető edző. Kajak-kenu Tizenöten az ORV-döntőben Tíz lány az első súlyemelő vb-re készül Velencén szálltak hajóba az olimpiai reménységek, hogy eldőljön, kik kerülnek be a később megrendezendő ORV- döntőbe. A Szekszárdi Spartacus kajakosai közül tizenöten harcolták ki a részvételi jogot. Egyébként mamutmezőny állt rajthoz: 27 egyesület képviseletében csaknem ezer kajakos mérte össze tudáA Vasas ragaszkodik Lehotához Rendkívüli ülést tartott a Vasas labdarúgó-szakosztályának vezetősége, Le- hota átigazolásával kapcsolatban. Az olimpiai válogatottba is bekerült dunaújvárosi csatár májusban előszerződést írt alá a Vasashoz. Időközben viszont úgy határozott, hogy az MTK-VM-hez igazol. A szakosztály-vezetőség úgy határozott, hogy az előszerződés értelmében ragaszkodik ahhoz, hogy Lehota a Vasas játékosa legyen. sát. A szekszárdiak jobb eredményei: K-1 1000 m (VI. korcsoport): 6. Mészáros Zoltán. K-2 1000 m (VI. korcsoport): 3. Mészáros Zoltán-Fekete János. K-1 1000 m (Vili. korcsoport): 6. Rohr Attila. K-2 1000 m (Vili. korcsoport): 4. Rohr At- tila—Jutási Zsolt. K-4 1000 m (V-VI. korcsoport): Mészáros Zoltán-Fekete JáSzombat Kerékpár: A XXVIII. Mecsek Kupa nemzetközi országúti verseny zárónapja: 165 km-es egyéni és csapatverseny, rajt 9 óra. Labdarúgás: Szekszárdi Dózsa öreg- fiúk-Budapesti játékvezetők 17 óra. Tenisz: Pakson 13 órától folytatódik az Atom Kupa felnőtt I. és II. osztályú országos verseny. Tömegsport: Falusi dolgozók Szek- szárd városkörnyéki spartakiád döntője 9 órakor a Dózsa sporttelepen. Vasárnap Labdarúgás: Körzeti bajnokság: Kö- zéphidvég-Őcsény (Tölgyesi), Báta— Sióagárd (Szűcs), Harc-Kakasd (Taba), nos-Kvanduk Mihály-Ganczer Róbert. MK-1 2000 m (III. korcsoport): 8. Szakály Viktor. C-2 1000 m (VII. korcsoport): Vas Marcell-Mátés Lajos. Nők: K-1 500 m (IX. korcsoport): 6. Komáromi Tímea. K-4 2000 m (úttörő leány): Fekete Móni- ka-Egri Margit-Pruzsina Anita-Pruzsina Annamária. Izmény-Cikó (Bogdán), Kéty-Kölesd (Bencze), Bogyiszló-Tolna (Hegyi), Fadd-Bonyhádvarasd (Unyatinszki) 17 óra. Iregszemcse-Regöly (Szíjártó), Zá- vod-Nak (Pál), Attala-Dalmand (Szup- rics), Szakály-Gyönk (Cziráki), Ozora— Kurd (dr. Salamon), Kaposszekcső-Ko- csola (Egyed) 16 óra. Olimpiai ötpróba: Szekszárdon nyári gyalogtúra. Rajt 7-9 óra között a Garay téri I. Sz. Általános Iskolából. Tenisz: Pakson 8 órától folytatódik az Atom Kupa felnőtt I. és II. osztályú verseny. Tömegsport: Szekszárdon a Dózsa- sporttelepen 9 órától lábtenisz-bajnok- ság. A Pannónia Kupa remekül sikerült női súlyemelő viadalai alapján határozta el a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség, hogy 1987-ben megrendezi az első női vb-t. Október végére a Florida állambeli Daytona Beach-be írták ki a viadalt. Az erős hölgyek között világszerte nagy a készülődés. A vb jegyében az idén már több nagyszabású női viadalt bonyolítottak le. Tíz magyar női súlyemelő is készül a világ- bajnokságra Leitner József szakági kapitány irányításával. A kerettagok: 44 kg: Földi Csilla, 52 kg: Jung Edina, 60 kg: Torma Ibolya, 67,5 kg: Kollmann Klára és Rappai Mónika, 75 kg: Takács Mária és Triff Árkosi Anikó, 82,5 kg: Tóbiás Veronika, 82,5 kg felett: Elekes Tünde és Takács Erika. Közülük Takács Mária a világranglista veA Magyar Diáksport Szövetség megalakulásáig a KISZ, mint egyedüli ifjúsági szervezet irányította, szervezte a fiatalok szabadidős és sporttevékenységét. Az új helyzetben mennyire változik meg a KISZ feladatköre, esetleg sportmunka nélkül marad? Az MTI munkatársa erre a kérdésre kért választ Dombóvári Ottótól, a KISZ KB sportosztályvezetőjétől.- Nem maradunk munka nélkül - válazetője. Földi, Jung, Torma, Triff Árkosi, Tóbiás és Takács E. a második, Kollmann és Elekes pedig a harmadik helyen áll. Kina, Anglia, az Egyesült Államok, India, Norvégia, Kanada, Olaszország, Ausztrália és Bulgária szerepel sikeresen a nemzetközi női versenyeken. A legjobbak a kínaiak és az amerikaiak. Magyarországon mintegy 50 női súlyemelőt tartanak nyilván. A válogatott keretbe a Pécsi MSC, a Kazincbarcika, az MTK-VM, a Tatabánya, az Oroszlány, a Szekszárdi Dózsa, a Bp. Honvéd és a BKV Előre ad jelölteket. A világbajnokságra készülő magyar női su' lyemelök augusztus derekán Szekszárdon edzőtáboroznak. Több versenyen is részt vesznek, így például augusztus 20-án Békéscsabán. szólta. A Magyar Diáksport Szövetség a diáksport vezető ereje, de nem azonos a diáksporttal. Jelenleg az iskolák egyhar- mad részében működik. A továbbiakkal a KISZ foglalkozik. A turisztika eddig is a KISZ területe volt. A jövőben is mi szervezzük az ilyen találkozókat. Továbbra is foglalkozunk a diáksport-aktivisták képzésével. A nyáron 1500 aktivistát szeretnénk kiképezni a MDSZ számára. A hét vége műsora Másfél ezer aktivista a diáksport segítésére