Tolna Megyei Népújság, 1987. június (37. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-27 / 150. szám
1987. június 27. NÉPÚJSÁG 5 Gazdasági érdekből... AZ UTÓBBI négy évben sajátos mozgásköröket írtak le önmaguk körül a megyei építőipari vállalatok. Az első pillantásra szeszélyesnek tűnő vándorlások azonban mély gazdasági változások rajzolatát is kiadják. Mert az se nem a véletlen műve, és nem is a vállalatvezetői tétovaság, hogy négy esztendő alatt kétszer kényszerültek költözködni a vidéki vállalatok, amelyek Budapesten részt vesznek a lakásépítésben. Amikor 1983 végén megszűnt a munkára kijelölés hallgatólagos, ám erőteljes vezényszava, az addig kényszerűségből a fővárosban dolgozók azonnal fölszedték sátorfájukat, és építésvezetőségeiknek a megyeszékhelyeken, vagy azok közvetlen környezetében szereztek munkát. Amikor azonban a beruházások visz- szafogása elérkezett ezekre a vidékekre is, és az építők hirtelen megbízatás nélkül találták magukat, ismét fölrendelték embereiket Budapestre, mert az a lakáspiac - ha szűkült is - biztos megélhetésnek tetszett. Eközben a költségek, a kivitelezés drágulása miatt sok építővállalat kényszerült föltenni magának a kérdést: megéri-e, ha embereit hetenként utaztatja a megyei székhelytől 2-300 kilométerre; nem gazdaságosabb-e, ha inkább leépíti egyes tevékenységeit és szervezetét, és kisebb kapacitással próbál megélni? Ezekre az alapvető dilemmákra sokan sokféleképpen válaszoltak, és sokszínűségük érzékelteti azt is, mennyire nem létezik ma már egyetlen „kaptafa”, amire ráhúzhatók a megoldások. Eltérőek a helyi adottságok, a gazdasági kényszerek ereje, többféle lehet a megélhetés nehezebb körülményei között a túlélés taktikája. ÉRDEKES a jelenség mögé pillanatani, mert egész gazdasági környezetünk változását jelzi az építővállalatok mozgása. Érzékelteti azt is, miként hatnak a szabályozók a gazdálkodó szervezetekre, és hogy azok a gazdasági kényszerek parancsszavának engedelmeskedve milyen megoldásokat találnak talponmara- dásukhoz. A legfontosabb mozgató erő az, hogy már szabad a verseny, a vállalkozás, és a vállalatok saját érdekük szem előtt tartásával döntik el, milyen megbízás teljesítését vállalják el. Kialakult az építőiparban a piac, a működését irányító szabályozók mind arra ösztökélik a kivitelezőket, hogy ne csak építsenek, hanem gazdálkodjanak is; erőforrásaikat, tartalékaikat, ötleteiket is latba kell vetni, ha meg akarnak élni. A verseny következtében lassan kezd megdőlni az a régi gyakorlat, ami a piaci mechanizmusoktól teljesen elszakította a lakásépítést, azzal, hogy a költségeket nemigen figyelembe vevő maximált áron engedte erre a vállalkozást. Ez volt az egyik oka annak, hogy a kivitelezők csak a legvégső esetben fogadták el azt a munkát, ami maximált áras volt. A lakásépítés azonban olyan speciális tevékenység, amiben az egész gazdaság ereje, működése tükröződik az árak, a költségek révén; és az ebből megélő kivitelezők - növekvő ráfordításaik következtében - nem találták meg számításukat. Ma már egyre jobban nyilvánvaló, hogy nem lehet egy külön sziget a lakásépítés a gazdaságban, amelyen nem a piaci törvények érvényesek. Ennek következtében lazulnak a maximált árformák, egyre több a lakásépítésre buzdító versenytárgyalás, amelyen reális költségeik alapján vállalkoznak a megyei építővállalatok. MINT EMLÍTETTÜK más érdekük is abba az irányba hajtja őket, hogy munkát vállaljanak a fővárosban: az, hogy vidéken is egyre kevesebb a beruházás, és ennek következtében ismét sok vállalat jutott el vállalkozásának átértékeléséhez: vagy a leépülést választja, vagy pedig kilép megyei székhelyéből, és ott vállal munkát ahol még van pénz beruházásokra. Sz. K. I • ..I —^ A szakcsi szódás Néhány évtizeddel ezelőtt - a népnyelv szerint - még szódagyárosok voltak a falvakban, aztán hivatalos nevük szikvizkészítőre változott, meg megtoldot- ták a kisiparos szóval. Mindezek ellenére a köznyelvben csak szódásként emlegetjük őket. így Molnár Józsefet is, aki 1979. augusztusa óta szikvízkészítő kisiparos Szakoson. Az egykori mezővárosban a Bakihegy és az Öreghegy leve mellé (mellett) szeretik a szódát is, s ez bizony alaposan megnövelte a munkáját. Nem győzte, így „átadta” a község nagy részét egy másik kisiparosnak. Csak a Hunyadi utcát, a helyi termelőszövetkezetet, a Dalmandi Mezőgazdasági Kombinátot, Alsóleperdet, Vörösházát tartotta meg magának. Ezekre a helyekre viszi - többségében ballonokban - nyáron a napi ötszáz-hatszáz, télen a háromszáz-négyszáz liter szódát. A lakosságnak a Zukra felszerelt csipogó berendezés jelzi - függetlenül attól, hogy mindig azonos időben jár és megvannak a megállóhelyei -, mikor érkezik a szikvíz. Addig azonban van bőven tennivaló. A patyolatfehér üzemben egy gumicsizmás, bőrkötényes, védőálarcos fiatalember egy gombnyomással megindítja a gépet meghajtó villanymotort - ez váltotta fel a kézierőt -, megnyitja a szénsavas palackot, majd lábpedálok segítségével védőkosarakba rakja a két üveget, megnyitja a töltőszelepet, közben műszeren figyeli a szénsav beáramlását, aztán „ráhúz” mégegyszer, majd egy rutinos mozdulattal a ládába teszi a teli üveget. Ha ballont tölt - de szabadidejében is -, jut idő a ’’nagy szerelem”, a zene gyakorlására. Hegedül, szaxofonozik, klarinétozik és a billentyűs hangszerekkel is jó barátságban van. A család és a ház körüli munkák mellett arra is szakított időt, hogy fiatalokat tanítson fúvószenére - folytatva ezzel a helyi hagyományokat. A portréhoz még csupán annyit: Molnár József idén április 4-re Az ipar kiváló mestere kitüntető címet kapta.- él Gottvald Károly képriportja „Szabad időmben új dalokat kottázok” Megérkezett a szódás Aprópénzből gyűlik a kereset Víz és szénsav kerül az iiveahe Műszerek Nyáron napi 5-600 liter szóda készül Csendélet Akkor jó, ha egy nyomásra kiürül az üveg
