Tolna Megyei Népújság, 1987. június (37. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-13 / 138. szám
1987. június 13. NÉPÚJSÁG 5 Mennyit dolgozunk? Nézem az arcukat, negyven körüli, falun élő nők, kora tavasszal már bámulták, a kelleténél testesebbek, egyik-másikuk évek óta készül a fogorvoshoz. Kapával, söprűvel járják a kertet, az udvart, állatokat tartanak, mindennap főznek, munkába járnak, többnyire olyan munkát végeznek, amelyik nehéz, és nem nagy a fizetség. A falun élő ember mindig is sokat dolgozott, s ez meghatározta arcát, tartását, korán is öregedett. Ellentétben azokkal, akik szintén nem keveset dolgoztak, mert órákat adtak, tervrajzokat készítettek, vagy magánrendelést tartottak fenn - ez azonban éppen azért, mert szellemi, és nem fizikai munka másként alakítja az arc karakterét. A lényeg azonban: mindannyian sokat dolgozunk mostanában. A szociológiai felmérések szerint az aktív dolgozóknak kétharmada vállal túlmunkát, nem másért, mert az életszínvonala megtartásához szüksége van a többletjövedelemre. A kereső lakosság többsége naponta 12-14 órát dolgozik, s ha a munkába való készülődést, az utazást is számítjuk csupán 8-10 óra marad regenerálódásra. Ez pedig kevés, hisz a többletmunka éppen abból az időből vész el, ami elengedhetetlenül kellene a pihenésre. Pihenés? Kikapcsolódás? Már nem is igen emlékszem, mikor volt ilyenben részem, újabban egy rövi- debb novella közepe táján azon kapom magam: olvasom, de nem értek semmit, vissza kell lapoznom, egészen máshol járnak a gondolataim. Például azon, hogy vajon nem vagyunk mi túlzottan nagyigényűek. Muszáj nekünk öt lépcsövei magasabb házat építeni, mint a szomszédunké? Nem nélkülözhetné-e a gyermekünk a méregdrága kőmosott farmeröltönyt, s a BM bicikli helyett nem tenné meg az olcsóbb? Vajon a lehetőségeinkhez igazítjuk- e az igényeinket, s tudunk-e lemondani megszokott, kényelmes dolgainkról ha kell? Vajon nem kellene- e változtati étkezési szokásainkon, s elővenni például a régebbi recepteket? Elővettem hát a húszéves képeslap heti receptajánlatát. Két alkalommal szerepelt benne hús: vasárnap főételnek, és kedden a leveshús, amit paradicsom mártással tálaltak. A többi napokon ilyen ételeket ettek: zöldségleves, paprikáskrupmli, karalábéleves, zöldbabfőzelék tükörtojással. Nem volt müzzli, nem volt korpa és búzacsíra - egyszerű, olcsó és laktató ételeket ettünk egykoron. De hát ki eszik mostanában üres paprikáskrumplit, ki pótolja az ing nyakát a derekából kivett folttal, s ki húzza stoppolófára a lyukas harisnyát? Inkább eldobja a régit, és újat vesz, az új pénzbe kerül, a pénzt meg kell keresni a munkahelyén, és azonkívül gmk-ban, mellékfoglalkozásban, fusiban, paprikaföldön, szőlőskertben, ott ahol lehet, ott ahol többet fizetnek érte. Ahány ember annyi féle, sok minden más között a munkabírásban is. Van aki hamar fárad, van aki többet bír, és bizony akad köztünk lusta ember, méghozzá nem is kevés. Az viszont rendkívül fontos, hogy mindenki „kalibrálja be” saját magát, tudja, hogy reálisan mennyit bír. Ennél többet dolgozni nem szabad, hisz már így is vezetünk az infarktuslistán, másodikok vagyunk a keringési rendszer betegségeiben, elsők a halálozási arányszám emelkedésében. S talán ennek a megbillent értékrend, a túlzott igény is az egyik oka. Pedig mostanában egyre több szó esik a reform kibontatkoztatásá- nák programjáról, - ehhez a munkahelyünkön kell jól, hatékonyan és értelmesen dolgozni. Erre csak a szellemileg friss, kulturált, és egészséges ember képes, az, aki testi, szellemi teherbiróképességének megfelelő munkát végez. Most, hogy írok, az ujjaim között toll, és nézem a kezem. Kényes vagyok rá, - ismeretlen embereknek először a szemébe nézek, aztán a kezére. Tegnapelőtt kapáltam, tegnap a zöldséget gyomláltam - a zöld és barna foltokat a szappan nem mosta le. így hát elhatároztam: ma este kizárólag magammal törödöm. Csak kibírjam. d. VARGA M. Rachler Kálmán: „A Vidin-tetőn 35 hektáron telepített 4 éves Királyleányka kitűnő eredményeket mutat” A Merlot és a Cabernet már a századfordulón is jegyzett bor volt Lengyelben Hegyháton Az 1824-ben épült pince 4500 hektoliter bor befogadására alkalmas A telt fürtű Kékfrankos képes megnőni 20-25 dekára is A hőségben jólesik a friss, hideg víz A 9-10 fok átlaghömérsékletű pincében a hagyományos borkezeléssel érnek a kitűnő lengyeli borok - erre „vigyáz” az Apponyi-család egykori tagja is Kötözéskor a döbröközi nyugdíjasok segítenek be Az 1912-től keltezett borkezelési törzskönyv arról tanúskodik, hogy messze földön ismert bora volt a lengyeli uradalomnak. Ha találomra belelapozunk, oroszországi, bécsi, hamburgi megrendelők nevét olvashatjuk többek között a megkopott lapokon. Pontos időpontot nehéz lenne kideríteni, de annyi bizonyos, hogy 1824 előtt, amikor gróf Apponyi József a ma is használatos pincét építette, már jelentős szőlőkultúrája volt a területnek. Az Apponyiak örökségét a Hőgyészi Állami Gazdaság vette át és fejlesztette tovább, lengyeli kerületében egyik meghatározó ágazat a szőlőtermesztés. A leghosszabb időt megért szőlőket 1965-ben vágták ki Sán- dor-majorban, ettől kezdődnek az új telepítések, immár új területeken. Az 1981 -ben indult telepítési programban a régi fajták, az olaszrizling, a hárslevelű,a tramini, a leányka mellett újabb hat kultúrát honosítottak meg, nagyobb területen az oportót, kékfrankost, királyleánykát, rizlingszilvánit és zöld veltelinit. A 237 hektár szőlőterületből - 100 hektár egyelőre nem termő - az országos átlagot jóval meghaladó 100 mázsás termésátlag jellemző. E mögött a kitűnő szakmai munkát, Papp György szőlész, Rachler Kálmán ágazatvezető és borász, a 32 fő állandó dolgozó - ez a szám szüret idején ötszázra emelkedik - teljesítményét említhetjük, de nem hagyhatjuk ki azt a tényt sem, hogy a kerületben végig fennsíkon húzódik a kultúra, így nem sújtotta a másutt évek óta óriási károkat okozó fagy. A tárolókapacitás bővítését idén tervzeik, így összesen 1700 hektoliter biztosítja majd a kerület szükségletét, a nagyobb gondot a feldolgozás jelenti. Megoldásként ez év tavaszán kezdték 10 milliós beruházásként egy szőlőfeldolgozó építését. A lengyeli borokat egyébként a Budafoki Pincészetbe szállítják szinte teljes mennyiségben de hogy ne csupán a lokálpatrióták ismerjék a nevét, hírét, tavaly óta hőgyészi címkével kerül forgalomba a Hőgyészi Hárslevelű, amely nemrégiben a Kiváló Áruk Fóruma védjegyet kapta meg. Idén nyáron a kékfrankost szeretnék hasonló módon piacra juttatni. T. Zs. KAPFINGER ANDRÁS képriportja Szőlőművelés a Hegyháton
