Tolna Megyei Népújság, 1987. május (37. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-12 / 110. szám
4 Képújság 1987. május 12. A fiú (Dörner György) és az önzésében elvakult anya (Temessy Hédi) párbeszéde Moziban Sorstragédia - magyar módra? Gyarmathy Lívia Vakvilágban című filmje egy ma már csak közepesen zaftosnak minősíthető káromkodással indul. Mintha az első képsorokból, a gumigyár komor, félhomályos csarnokaiból, a gépek dübörgésétől szabadulva röppenne föl. Valamit ígér. Amikor a fiatal, mesterkélt modorú igazgató gratulál a ta- lálmányhoz(l) - hitelesebb lenne, ha újítást emlegetnének - minduntalan valaki másra néz a megnevezett helyett. Nem ismerhet mindenkit személyesen, de a jelenetben irónia, komikum bujkál. Valamit ígér. Valamit ígér a lődörgés is. Aztán a lő- dörgés csak lődörgés marad, az öreg melós, Guszti zsebe üres, amikor ki kellene fizetnie a virágárust. Főhősünk, Sanyi, morogva érkezik haza születésnapjára, ok nélkül zördül ösz- sze az asszonnyal, ölelkezésüket később a belépő kisgyerek zavarja meg. A kudarcok, a meg-nem-felelések sora azonban korántsem szakad meg; folytatódik az éjszakába, alkoholba zuhanó születésnap kisszerű, banális, hol tragikus, hol komikus procedúráival. Az álmai lovagjában, Luigiban csalódott Ciliké gyengédséget szomjazó rohamában az öreg, cukorbeteg Gusztit rángatja táncba, a gátlásos kamaszfiú egy éltesebb hölgy lábán topog, hősünket a pincér baleknak nézi. Igen, a magyar munkás sztereotipiák szerint egy harmadrangú lebujbán mulat, ott söpri le sértettségben az asztalt és egy fényes lokál pucér babáit gusztálva ébred öntudatra... Itt már nem ígér a film semmit. A nyegle fehér sálas vagány által provokálódó közjátékban mindkettőjük szerepe más-más előjellel ugyan, de siralmas. Éppoly siralmas következetlenséggel torkollik a görög sorstragédia honi változatába a történet, végképp hiteltelenné válva. Makacs hábetlerizmus. A filmben van egy másik szálon futó történet is, hasonló kudarcdömpinggel, elromlott autóval, betegesen önző anyával, fagyos és világvégi váróteremmel, kimódolt, másutt hiteles párbeszédekkel, jó és rossz színészválasztással - és mindez talán csak azért, hogy ott a villamosmegállóban az a jobbcsapott egy ártatlan embert érjen, aminek a vége véletlen halál. Mert minden a helyén van ebben a filmben - a játszi felszínen. A felszín nagy átverésekről, sértettségekről cseveg naturális, búsmagyarkodó hevülettel. Az ember gyára sötét, a hófödte csúcsok eufórikusán fehérek. Csakhogy a külső, a felszínen ábrázolt meg-nem-felelések, az élet jelenségei egy mélyebb, egy üzenethordozó tartalom apropóján sem kapcsolódnak össze. A formailag egységes képet mutató film talán egy erőltetett prekoncepció ballasztjától terhes. „Ecce homo!” íme az ember! - sóhajthatnánk föl együtt a film alkotóival, ha hinni tudnánk az általánosítások finoman, érzékenyen kidolgozott, ám valamiképpen mégis spekulatív, naturális halmazának. BÓKA RÓBERT Munkásszínjátszás Szekszárdon A magyar színjátszás hőskorában az aktorok vagy korabeli magyar szóval a „jádzó személyek” Thespis kordéján utaztak, szenvére gondolok, arra, hogy ennek a néhány fiatalembernek kezdeményezése közüggyé váljék. Nem lesznek a hivatásos Tévénapió Nyugd íjasok Nyugdíjasnak lenni nem hivatás, nem is foglalkozás, inkább bizonyos életkort feltételező állapot, s hogy fenkölten Shakespeare-vel szóljunk, „oly cél, melyet óhajthat a nemes”, bár ha nem óhajtja, akkor is eljut ebbe a kétes révbe. Ahány nyugdíjas, annyi sors és állapot, van, aki összeroppan, nem is az évek súlya alatt, hanem a tétlenségtől, mások fáradhatatlanul dolgoznak, mintha mi sem történt volna velük, s olyanok is vannak, akik elégedetten sütkéreznek öregkoruk napsugarában. Elégedetten? - ez azért nem is olyan biztos. Jelenleg 2,3 millió nyugdíjas él hazánkban, akiknek több mint fele, másfél millió nő. Az átlagnyugdíj összege 3565 forint, ezt kapja a nyugdíjasok 56,6 százaléka, viszont 45,6 százaléknak 3 ezer forint alatt van ma is a nyugdíja, míg 6 ezer forint felett csak 6,9 százalék, ami bizony rossz arány, jóllehet arról nem esett szó a Hírháttér műsorában, hogy mi a felső határ, mekkora a legmagasabb nyugdíj. A tények egyébként jól ismertek, ezeken nem érdemes rágódni, s az egyórás műsorban is mindenekelőtt arról beszélt Csehák Judit, a Minisztertanács elnökhelyettese és Nagy Sándor, a SZOT titkára, hogy mi várható. A helyzet ugyanis egyre nehezebben elviselhető, a kis nyugdíjasok életkörülményei folyamatosan romlanak, közben arra is gondolni kell, hogy a közeljövő nyugdíjasai ne legyenek kitéve értékromlásnak. A műsor tehát mindenkit érdekelt, azokat is, akik egyelőre úgy érzik, csakamesz- szi jövőben lépnek be a nyugdíjasok közé, ugyanis nekik is közre kell működniük abban, hogy a jelenlegi állapot enyhüljön vagy meg is szűnjék. Pillanatnyilag még minden a ten/ezés stádiumában van, éppen ezért nem hangzottak el megfellebezhetetlen döntések, amit hallottunk afféle beavatás volt a jelenleg folyó tárgyalásokba, pénzügyi egyeztetésekbe, elképzelésekbe. S ez sem csekélység. Nagy Sándor maga is beismerte, hogy „a közvélemény nem kapott eddig kellő tájékoztatást", ami elég baj, mert a nyugdíjasokat épp úgy érdekli, hogy mi folyik hivatalos helyeken, mint azokat, akiknek hozzá kell járulniok, hogy legalább az egészen alacsony nyugdíjakat emelni lehessen. Csehák Judit hozzátette: „Reményünk szerint a viták a nyilvánosság előtt zajlanak le ”, -amit csak helyeselni lehet, mert az őszinte szó a megértés forrása. A jelenlegi elképzelések szerint a megnyugtató nyugdíjrendezés 1989-től várható, ami bizony elég messze van még, főleg, ha a nyugdíjasok már idézett 45,7 százalékára gondolunk, ám az is igaz, a kérdés megoldása nem csupán elhatározás dolga. S az is jó, ha nyíltan elhangzik, mint ezúttal a SZOT-titkár szájából, hogy „teljes" igazságot szolgáltatni nem lehet”, azt viszont sejttette a beszélgetés, hogy a jószándék nem hiányzik, ugyanakkor az is tény, hogy még a jelenlegi körülmények között is a nemzeti jövedelemnek 10-11 százaléka megy a nyugd jak finanszírozására, amit tovább fokozni nem lehet, s pénzeszközök átcsoportosítása sem javíthat ezen. Erre viszont a nyugdíjasok azt mondják, annak idején befizették a nyugdíj-hozzájárulást, tehát senki ne tekintse őket eltartottaknak, akik élősködnek a társadalom nyakán, a helyzet azonban mégsem ennyire egyszerű, a nyugd jasok száma jelentősen megnőtt, sőt minden bizonnyal ezután is folyamatosan nőni fog. A kérdés tehát szertaágazó, ezt járta körül egy órán át Csehák Judit és Nagy Sándor, ismertetve azokat a terveket, amelyekről most tárgyalnak. Sok mindenről szó van, kérdés, melyik változat valósul majd meg, a néző számára azonban, legyen aktív vagy leendő nyugdíjas, mindenképp megnyugtató, nogy OeavatlatOTt aOba, amiről elég sok szó járja, s azt is tapasztalhatta, hogy a legilletékesebbek nem titokként kezelik. Ne is tekintsék annak ezután sem. cs. vagyis szekéren, ha nem éppen gyalog. Thespis egyébként valóságos személy volt, Horatius úgy tudta, ő vitt először Athénba olyan drámát, amelyben a kórus mellett egy beszélő színész is szerepelt. Bármiként volt is, Thespis műkedvelő volt, azaz dilettáns, a szó eredeti értelmében, ahogy a latin szó később meghonosodott, mert delectare azt jelenti, gyönyörködni, tehát a dilettáns gyönyörködik a műben és saját örömére játszik. Hosszú sor jött Thespis után, s amikor a színház üzleti vállalkozás lett, a műkedvelők nem lettek hűtlenek a színpadhoz, nem is tehették, nagy hagyomány állt mögöttük, s a „profik” között gyakran szerepeltek alkalmi szereplők is, mint Goethe vagy akár Mária Terézia, II. József. Nálunk Egressy, Jászai Mari szívesen lépett színpadra műkedvelőkkel, a csákvári földműves színészek pedig a 30-as években, Kodály Háryjával keltettek komoly feltűnést. A munkásszínjátszás új színfoltot jelentett és hagyományt is teremtett, kár, hogy az elmúlt évtizedekben erősen visszaesett, hasonlóan az énekkarokhoz, pedig az önművelésnek fontos eszközei voltak. Szekszárdon most néhány fiatal próbálja meg feléleszteni a hagyományt, s Látó színházi stúdió elnevezésű vállalkozásukat a Munkásotthon támogatja, lehetőségeiből következően szerény helyiséget is biztosítva nekik. Nemes vállalkozás, amelynek vezetője Bocz László, tagjai Gönczi Péter, Iker Zsolt, Bonfig Andrea, s a két kellékes és technikus, Nagy Géza és Iker Attila, akik egy Dosztojevszkij-elbe- szélést vittek színpadra, az Egy nevetséges ember álmá-t. Pi- randellót is játszanak, de legutóbb Dosztojevszkij volt műsoron, több előadást is tartottak. A választás nem a legszerencsésebb, a Dosztojevszkij-mű abban az értelemben is elbeszélés, hogy hőse maga mondja el meglehetősen bizarr álmát, s bár Gönczi Péternek nagyon szép orgánuma van, dicséretesen megtanulta a nehéz szöveget, érzi is álom és valóság kettősségét, s a mögötte húzódó erkölcsi dilemmát, egymaga csak legjobb perceiben tudja betölteni a színpadot. A rendező Bocz László hatásos árnyjátékot iktatott be, időnként az elbeszélés többi szereplője is megjelenik, de a játék menete helyenként lassú, nem elég dinamikus, ami abból is következik, hogy a játszótér alkalmi színpad, s a technikai fogyatékosságokon a lelemény sem tud mindig segíteni. Az előadást azonban más oldalról kell nézni, magát a vállalkozást méltányolva, ami mindenképp alkalmas arra, hogy egy nemes hagyomány méltó folytatójává nőjje ki magát, megteremtve a mai munkásszinjátszás feltételeit. Segítségre szorulnak? Mindenképpen, de elsősorban munkás társaik rokonszinházak versenytársai, s ha mégis, annál jobb, de bármiként történjék is, lelkesedésük, a színház iránti vonzalmuk sok jóra képesíti őket. Példának is alkalmas, mert ma a túlgépesített szórakoztatás az öntevékenységet rekesztette ki a művelődésből, márpedig egy színházi előadás, még akkor is, ha csak közepes, semmivel nem mérhető, hisz itt minden emberi közelségben áll a néző előtt. Ma mindig a nehéz anyagi helyzetre szoktak hivatni, mondván, nincs pénz. Ebben nem vagyok biztos, pénz egyébként sok mindenre jut, ha akarják, a fiatalok lelkesedését pedig nem is pénzzel mérik. Ez az öntevékeny színházi vállalkozás mindenekelőtt megértést kér, több jóindulatú figyelmet, kifutási lehetőséget, amit eddigi eredményeik alapján meg is érdemelnek. És alkalmasabb játszóhelyet, mert a Munkásotthon egyik előadóterme, ahol jelenleg előadásaikat tartják, kényszermegoldás. Talán megegyezésre lehetne jutni a Kamaraszínházzal, ez lenne számukra a legkézenfekvőbb. Mert kár lenne, ha valami oknál fogva elakadna vállalkozásuk, amitől sok mindent, még meglepetést is várhatunk. CSÁNYI LÁSZLÓ Rádió A nagy per Igazán nem a reklámozás szándéka íratja le velem, de akárhányszor Dombóváron járok, mindig betérek a Pallas antikváriumba. Ez a régi könyveket árusító bolt egyébként gyakori vendég Szekszárdon is, s ilyenkor ha csak tehetem, átböngészem a választékot, hátha rábukkanok valamilyen ritkaságra. Néhány hónappal ezelőtt vaskos kötet akadt a kezembe. Az 1933-ban kiadott irományt valami Bary József nevő követte el, s a - számomra legalábbis - meglehetősen magas, nyolcszáz forintos árát tekintve már tettem is volna vissza a többi közé, amikor hirtelen eszembe villant egy idézet. Száraz György, az ismert esz- széista Egy előítélet nyomában cimű tanulmánya alapjám íme a néhány sor. „Ötven évvel Tiszaeszlár után és harminccal Eötvös könyve után, 1933-ban Bary Józsefnek, a per vizsgálóbírójának iratai jelennek meg, s az előszóban ez olvasható: - legyen vége már egyszer az évtizedek óta folyó vakmerő történelemhamisításnak és az Eötvös-Krúdy-féle meseköltészet továbbterjedésének.” Bary József a tiszaeszlári vérvád fanatikus vizsgálóbírójának hírhedt könyvére leltem tehát. Bár a józan észt semmibe vevő eset a maga idejében nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is óriási vihart kavart, napjainkban - annak ellenére, hogy számos könyv is megjelent a közelmúltban a témakörről - mintha feledésbe merültek volna a történtek. Talán ezért is érdemes figyelemmel kisérni a Kossuth rádióban vasárnaponként A nagy per, mely ezer éve folyik elnevezésű műsort. A négyrészes sorozat Eötvös Károly dokumentumregénye alapján készült. A liberális, haladó szellemű Író és politikus - képzett jogász lévén - elvállalta az ártatlanul gyanúba kevert és meghurcolt vádlottak védelmét: elvhű kiállásának köszönhetően teljes felmentéssel végződött a tárgyalássorozat. Sajnos emlékirata, ez a bátor, humanista dokumentum nem volt elegendő egy hazug mítosz lerombolásához. Időről időre különböző sötét figurák használták fel a „vérvádat" a maguk céljaira. Azóta szerencsére eltűntek társadalmunkból ezek a szellemalakok: legfeljebb néha, egy-egy régi, poros kötet oldalain kísértenek tovább. SZERI ÁRPÁD Tűzzománc-kiállítás a Képcsarnokban Újabb kiállítás megrendezésére készül a Képcsarnok Vállalat szekszárdi Szinyei Merse-terme. A harminchat éves Rácz Gábor szabadfoglalkozású iparművész tűzzománcait láthatják majd az érdeklődők május 21 -étöl. A megnyitó délután öt órakor lesz, amikor is Ugrin Emese művészettörténész méltatja a művész munkásságát és alkotásait. Szobrok Bátaszéken Fáncsik Mária porcelánfigurái, kerámiái játékosak, vidámak, néhol pironkodó hangvételűek, az ízig-vé- rig karakteres emberalakjai az élet egy-egy mozzanatát: drámáját, örömét mutatják be számunkra, akik ezekből az alkotásokból láthatunk kiállítást mától Bátaszéken, a Petőfi Sándor művelődési házban. Részlet az előadásból
