Tolna Megyei Népújság, 1987. május (37. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-06 / 105. szám

1987. május 6. KÉPÚJSÁG 5 Negyvenhét évesen tanulónak jelentkezett Nagydorog - Pusztahencse Ez a bolt az, ahol nevetni is lehet? Nem távozhat senki üres kézzel. Utá­nunk siet az utcára és megkérdezi, mit kerestünk. Másnapra akár a föld alól is előteremti. Egy kihalóban lévő és valljuk meg, rit­kán tapasztalható szellemmel, kereske­dő egyéniséggel találkoztunk Tolnán. A település ellátási gondjáért felelősséget érző kiskereskedő napjainkban koránt­sem tipikus, amikor ebben sok esetben a helyi közigazgatási szervek is tehetetle­nek. Kurovszky Sándor ennek, a maga állította követelménynek igyekszik meg­felelni ma is, 65 évesen.- Sokan megállítottak a faluban, miért csinálom, szükségem van a vesződség- re, utánjárásra? Mindig azt válaszoltam, engem ez a szakma éltet, amíg dolgozom nincs időm magammal, a korommal fog­lalkozni. Nem is. volt soha - mondja, mi­közben felhúzza a kis bolt redőnyét, be­lépünk birodalmába. Nem választhattunk volna jobb helyet beszélgetésünkhöz, hi­szen élete legfőbb céljának megvalósu­lását jelenti. Ilyenkor, kedden zárva van. Igaz, a felhúzott redőnyt látva többen bekopognak, beköszönnek, vagy kérnek valamit.- Az utca másik felén egy mezőgazda- sági szaküzlet, néhány méterrel odébb élelmiszerüzlet. Nem telepedett rossz helyre a szomszédságukba?- Nem félek a konkurenciától, áruvá­lasztékkal, megbízhatósággal verse­nyezni lehet. Csak sportszerű legyen ez a vetélkedés. Tudja, vannak rossz tapasz­talataim erről. Szombaton akkor nyitok, amikor a 11 -es bolt zár, vasárnap pedig délelőtt-délután nyitva vagyok - akkor a legnagyobb szükség, hiszen az emberek nem mehetnek máshova.- Sajnos ez jellemző városainkra is, szombaton délután egy órától meghal az élet a kereskedelemben, holott ilyenkor lenne több ideje vásárolni az emberek­nek, pótolni, ha megfeledkeztek valami­ről. Saját maga által szerzett tapasztala­tok, vagy családi hagyomány formálta ezt a szemléletet?- Apámnak itt, Tolnán, a szegénysoron volt vegyeskereskedése, gumipertlitől a stolverkig mindent árult. A nincstelen negyedben aztán hitelezett annak is, aki­ről tudta, hogy soha nem lesz képes megadni. Tönkrement. Tudja, én is be­leestem ebbe, bár szigorúan kikötöm mindig, hitel nincs. De mit mondjak egy négygyerekes asszonynak, aki nem tud fizetni a tejért, lisztért...?- ■ egismert egy szakmát, amit feltéte­lezem apja bukásával el kellett hagynia.- Nem így történt. Nyolc-tízévesen beadtak a Krausz nagykereskedelmi céghez, Klotz bácsi boltjában kifutófiú voltam. Addig ügyeskedtem, amíg beáll- hattam helyettesíteni, egy segéd helyett, ládára állva csomagoltam.- Soroljon néhény nevet, akik abban az időben Tolna kereskedelmét megha­tározták?- A Trutzer és társai vegyeskereske­dést tartott fenn, a Krammer cipőt, a Löwi ruhaneműt, a Swetner kerékpáralkat­részt árult, ugyanezzel foglalkozott a Bruckner kereskedő. Nagy harc folyt kö­zöttük a vevőért és ez a helyiek érdekét szolgálta.- Az élet fintora, hogy elsőnek mégsem kereskedő szakmát szerzett. Hogy lehet ez?- Apámnak újra kellett kezdeni és Ka­locsán kitanulta a pékséget. Tudtom nél­kül íratott be erre a vizsgára, és amikor már katonaként a fronton volt, kaptam meg a felszólítást. Sok mindent ellestem 'tőle, azelőtt munka közben, úgy hogy péksegéd, majd mester lettem. Az igazi furcsaság azonban az, hogy ezután pos­tamesterként folytattam.- Ez valóban szokatlan fordulat, elég messze van a „kemencétől” és a keres­kedéstől is.- Pedig itt is árusítottam, csak bélye­geket, levelezőlapokat... De a tréfát félre­téve tábori postásként a háborút is így - persze nagy szerencsével - éltem túl. Csak akkor váltottam, amikor nőni kezd­tek a lányaim, fizetni kellett az iskolázta­tásukat. Az egyik pedagógus, a másik pszichológus lett.- (gy kanyarodott vissza az élete a kez­deti indíttatáshoz?- Egy felelőtlen ígéretre felmondtam a tisztségviselői állásom, aztán még lej- jebbről kellett kezdenem. A szedresi boltban láttam a hirdetést, tanulót vesz­nek fel. Megkerestem a főnököt, aki rög­tön kérdezte: hány éves a fiam. Mondom, én szeretnék jelentkezni. Akkor 47. évemben jártam. Öreg fejjel belevágtam, és egy év alatt felszabadultam, megkap­tam egy bolt vezetését. Igaz, akkor még biciklivel jártam Györkönyből, ott a fele­ségem dolgozott a postán, tíz disznót ne­veltünk, tíz kataszteri hold földet művel­tünk. A következő évben 60 ezerről 200 ezerre nőtt a forgalom, azután pedig fél­millióra. Egy zöldségesbolttal...!- Biztosan nem konfliktus nélkül tör­tént mindez...- Igen. A helyi téesz mindent elköve­tett, hogy megtartsa a korábbi szerepét, egy szerencsém volt, a medinaiakkal örök ellentétben álltak, tűlük kaptam árut. Aláígértem mindennek, ha a téeszbolt- ban háromért adták a paprikát, én ket­tőért árultam, az új krumplit volt, hogy öt­ven fillérre vittem le. Hosszú távon meg­érte. Beszereztem a halat Soltról, Érsek- csanádról...- Ma már sajnos más számokkal kell szoroznunk, kalkulálnunk. De nem me­hetett rosszul akkoriban az üzlete, házat épített és biztosan befogadták a helyiek. Most mégis Tolnán él.- Bővíteni szerettem volna a választé­kot, beadtam a kérelmet vegyeskereske­désre. A lakosság igénye megvolt erre, hiszen sok mindenért Szekszárdra jár­tak, amit helyben is megkaphattak volna. A vezetés nem járult hozzá. Ezért nyugdí­jasként először bérelt helyiségben, majd itt a ház első részében nyitottam boltot. Jobb nem beszélni arról, mekkora tortúra előzte meg, amíg megvehettem ezt a he­lyiséget a Népbolttól.- A szakma egyik titka tehát a rugal­masság, a színvonalas kiszolgálás.- ... és a türelem. Ezt elfelejtik, vagy nem tanítják a gyerekeknek, pedig enél- kül nem lehet az emberekkel foglalkozni.- Azt hiszem, igen sok ma még a dilet­táns a szakmában, ha csak az emberi ol­dalt vesszük. Ez mégsem lehet elegendő egy bolt vezetéséhez ma, amikor hiány- gazdálkodással kell számolnunk.- Kényszerből el kell fogadnunk az árukapcsolást, azt, hogy például szalon sörhöz rendszeresen csak üdítővel együtt lehet hozzájutni, és folytathatnám a sort.- Legtöbben joggal attól- tartanak, hogy rajtuk marad az áru, különösen, ha nem tartós termékről van szó.- Egyszer fordult elő velem hasonló, a tonic üdítőt sehogy sem akarták vinni. Ki­vittem a faddi iskolába, ahol a lányom ta­nított és megitták a gyerekek, igaz nekik sem ízlett. Ennél kényesebb dolog a tej­termék, a kenyér. Mert kenyeret is csak frissen visznek az emberek. Naponta há­romszor szállítok a péktől, hogy ne kell­jen szárazát adnom. Kockázat persze van...- Mondja, megéri ma ilyesmivel foglal­kozni? Sok apró dolog viszonylag kisér- tékűek, rengeteg vesződség.- Legnagyobb úr a gyomor, nem félek, hogy egyszer felesleges leszek. Ez mun­kával jár, de az állandó mozgást szere­tem, úgy érzem jól magam, akkor is ha én megyek, akkor is ha a boltba jönnek. Ta­lán ezért is jött be egy idegen azzal hoz­zánk: „Ez az a bolt, ahol nevetni is lehet?” TAKÁCS ZSUZSA Fotó: Kapfinger András Lehet vagy nem lehet? Az iskola visszakörzetesítéséről A nagydorogi általános iskolában minden évben több a pusztahencséröl bejáró kisdiák Pusztahencséröl 73 felső tagozatos diák utazik naponta a hat kilométernyire fekvő nagydorogi általános iskolába. Számuk a következő években várhatón még nőni fog, az osztálylétszámok pedig már így is elérik a 38-at. A konyha kapa­citása nem elegendő, s megfelelő méretű tornaterem sincs az iskolában. Pedagó­gushiánnyal is küszködik az intézmény, 10-12 nevelő állását kell jövőre betölteni, annyival lesznek kevesebben nyugdíja­zás és egyéb okok miatt. A visszakörze- tesítéssel tehát „jól járna” az iskola. Hogy ehhez adottak-e az anyagi és személyi feltételek, arról először Heidecker Pétert, a Nagydorogi Nagyközségi Közös Ta­nács elnökét kérdeztük.- Ha ezzel a hetvenhárom tanulóval csökkenne az itteni létszám, az feltétlenül megkönnyítené a tanárok munkáját. Az­zal is egyetértünk, hogy az utazás fárasz­tó a gyerekeknek, a dolog mégsem olyan egyszerű...- Mi a legnagyobb gond?- Pusztahencsén se tanterem, se pe­dagógus nincs a gyerekek elhelyezésé­hez, illetve oktatásához. A működő alsó tagozatos iskolában mindössze négy tanterem van, tanítóból sincs elég. Építe­ni kellene egy új szárnyat, a szükséges szociális helyiségekkel együtt, s be is ké­ne rendezni. Szükség lenne szakképzett tanárokra is, akiknek még lakást is kelle­ne biztosítani. Mindehhez rengeteg pénz szükséges, ami pedig sajnos nincs. Illet­ve nem elég.- Az ottani elöljáróság mekkora ösz- szeggel gazdálkodhat évente?- Idén 900 ezer forint, jövőre 1 millió 2-300 ezer forint részükre az előirányzat. Ha az összesét iskolaépítésre költenék és nem utakra, meg a művelődési házra, amire eredetileg tervezték, ez a pénz ak­kor is kevés lenne. Többet pedig nem tu­dunk adni.- Tehát a tanács nem ért egyet a visz- szakörzetesítéssel?- Elvileg természetesen támogatjuk - annak ellenére, hogy ez az elmúlt évek falugyűlésein soha nem jelentkezett igényként a pusztahencseiek részéről - de anyagilag nem tudunk segíteni. Véle­ményem szerint tehát a feltételek hiánya miatt néhány éven belül biztosan nem kerülhet rá sor. Háhn János, a pusztahencsei elöljáró optimista. Lelkesen mutatja a saját maga készítette vázlatot a jövendő iskola­szárnyról, amely 520 négyzetméternyi alapterületen 52 négyzetméteres tantér­szükség lesz, és az egész község nem vehet ki szabadságot...- Iparos van nálunk elég. Felajánlotta a segítségét a helyi téesz, az erdészet, a Paksi Állami Gazdaság, s kaptunk ígére­tet némi kis támogatásra a megyei ta­nácstól is. A lakosság pedig - úgy gon­doltuk - öt napi munkával, vagy ennek megváltott ellenértékével járulna hozzá a költségekhez. Előtte persze még össze­hívjuk az embereket, és megbeszéljük velük. Nem hiszem, hogy nagyon kell majd őket agitálni, mert számtalanszor bebizo­nyosodott már, hogy a község érdeké­ben szívesen dolgoznak. A művelődési házat valamikor teljes egészében ma­gunk építettük, és útépítéshez is volt, hogy tizenhármán jöttek a hívott nyolc helyett.- A mostani ötéves tervben rendelke­zésünkre álló 4-4,5 millió forintból úgy fél milliót tartalékolunk útépítésre meg egyéb tennivalókra, a többit pedig anyagvásárlásra, meg olyan szakipari munkák kifizetésére szánjuk, amiket ma­gunk nem tudunk elvégezni. Két tante­rem berendezését tavaly rendelkezé­sünkre bocsátotta az ÁMK, most majd igénybe vesszük.- Az új iskolába tanárok is kellenek, s ha azok nem helybeliek, akkor lakást kell nekik adni. Van ilyen a községben?- Négy pedagóguslakásunk is van. Közülük kettőt most újítottak fel, bevezet­ték a vizet és a központi fűtést. Üresek. A másik kettő is hamarosan megürül. Ta­nár is lesz, ha kell. Szerettek itt lenni a pe­dagógusok, s most, hogy hallottak a ter­veinkről jelentkeztek. Már beszéltem is két idevalóéi nevelővel, akik itt tanítottak, és visszajönnének, egy kajdacsi kollegá­juk meg vállalná, hogy átjár hozzánk. Fel­vettem a kapcsolatot a pécsi Janus Pan­nonius Tudományegyetemmel is, hogy küldjenek olyan végzős hallgatókat, akik szívesen eljönnének Pusztahencsére. Tulajdonképpen már csak magyar sza­kos jelöltünk nincs.- Mikor szeretnék átadni az új iskolát?- Jó lenne 1989-ben már itt tartani az évnyitót a felsősöknek. A község a körze­tesítés előtt 1500 lelket számlált, s sokan éppen az iskola hiánya miatt mentek el Szekszárdra, Paksra. Akadnak, akik az iskolaépítésről hallva már most visszajöt­tek. Jelenleg 1160-an vagyunk, és ez a szám évek óta nem csökken. Sőt, a fel­mérések szerint a következő években még nőni fog. Az utcákban számtalan épülő házat látni, a község tehát fejlődik. Ez pedig indokolja, hogy saját iskolánk le9yen CSER ILDIKÓ Fotó: GOTTVALD KÁROLY- Miből futja majd az építkezésre?- Megnéztük a várdombi iskolát, s át­gondolva a mai építőanyagárakat, való­ban kellene 12-13 millió forint, ha válla­lattal végeztetnénk a kivitelezést. Csak­hogy mi társadalmi munkában akarunk építkezni.- Szakemberekre, anyagra akkor is Itt áll majd a tervek szerint - az új épületszárny meket, tanműhe­lyeket, szertárt, vi­zesblokkot, tanári és igazgatói szobát ábrázol.- Ezt csak én „skicceltem fel” - mondja, de a Vá­rosépítő Tudomá­nyos Tervező Vál­lalat mindössze néhány ezer forin­tért szakszerűen megtervezi. Az alsó tagozatos iskolával épül majd egybe a felsősöké, s udvarnak is megvettük már az óvoda mögötti telket, hogy az ovi mostani udvara az iskolásoké lehessen. Az idén szeretnénk elkezdeni az alapozást. Nagy gond ugyanis a gye­rekek utaztatása. Nincs külön diákbusz­járat, ahogyan azt a körzetesítéskor ígér­ték, így aztán télen sokszor előfordult, hogy a lurkók napokig nem tudtak isko­lába menni, mert nem jött a busz, vagy nem fértek fel rá. Háhn János Ballag már a vén diák... Közeleg a tanév vége. Bár a tanítási időből még van jó né­hány hét, de a végzős középiskolások hamarosan végigjárják kedves iskolájukat, megkezdődik az élet egyik legnagyobb erőpróbájára való készülés, az érettségi szünet. Sok családot érint közvetlenül is a ballagás, és ezt az „érint" szót most többféle értelemben is gondolom. A léleknek öröm, és egy kis szomorúság. Öröm, hogy a fiú, a lány eljutott eddig, szomorúság, hogy a fiú, a lány most már valóban kinő a szár­nyaink alól, felnőtté válik. Dolgozni fog vagy továbbtanul, de tény, hogy valami ismét elmúlt az életből. Ez hát a léleknek a ballagás. De mit jelent a pénztárcának, a'háztartási költségvetésnek? Sajnos, egyre többet. Hol van máraz az idő, amikor a lányok sötét szoknyában, fehér blúzban ballagtak, a fiúknak pedig csupán meg kellett venni az első „igazi" sötét öltönyt?! Nem ritka, hogy hivatásos divattervező tervezi meg a lányok és a fiúk ballagási kosztümjét és elegáns szalonban csináltat­ják meg ezresekért a ruhát. Volt rá példa - kis- és nagyváros­ban is -, hogy az egész taxiparkot kibérelték, hogy bolondosán feldíszítve végigszáguldozzanak a városon. És a rokonok: konkrét példákat sorolhatok, tudok olyan kislányról, aki vastag aranyláncot kapott a ballagásra keresztanyjától, tudok olyan fiút, aki kocsit kapott a nagyszülőktől. Azoktól a nagyszülőktől, akik annak idején csak elemibe járhattak, s hosszú évek nehéz munkájából gyűjtötték össze unokájuknak a kocsiravalót. De azt hiszem, a kedves olvasó is bővíteni tudná a példatára­mat hasonló kirívó esetekkel. Azt írom „kirívó”, mert bármeny­nyire is több ilyet hall az ember, azért bízik a többség józansá­gában. Bízik azokban a lányokban, akik maguk varrnak maguk­nak a ballagásra pettyes ruhát, vagy hímeznek fiú osztálytár­saiknak díszes, vagy éppen bolondos inget. Hiszem, hogy a ballagás után megünnepli a család az eseményt, de nem viszi túlzásba á dolgot, s főleg nem költekezik erején felül. Ezt a gye­rekeknek nem szabad várni, a pedagógusoknak nem szabad ösztönözni, és a szülőnek is kell tudni önmagának megálljt pa­rancsolni. Ha jó az osztály kollektívája, akkor a ballagás öröme nem a ráfordított forint mennyiségével lesz arányos. (sárdi) Egy élet célja megvalósult

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents