Tolna Megyei Népújság, 1987. május (37. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-28 / 124. szám

1987. május 28. 6 rtÉPÜJSÁG Középiskolás nyertes a Népújság-totón „Tíz szelvényen tippelt az egész család” Körzeti labdarúgás Ozora a megyebajnokság kapujában Megyei kézilabda-bajnokság Iregszemcse és Sárbogárdi pontveszteség nélkül A megyei kézilabda-bajnokság leg­utóbbi kettős fordulójának legnagyobb vesztese kétségtelenül a Tamási ME- DOSZ női együttese volt. A tavalyi ezüst­érmes csapatra hármas feladat várt: pá­lyaválasztóként a Szekszárdi Spartacus ellen, vendégként pedig Simontornyán hagyta el egy-egy gólos vereséggel a já­tékteret. Harmadik mérkőzésén szoros küzdelemben nyertTengelicen. Ellenpó­lusa tengelici gárda mérlege, ők az utób­bi három találkozójukon három pontot gyűjtöttek, pontosan annyit, amennyit a korábbi öt meccsükön összesen. A női csapatok mezőnyében a sárbogárdiak továbbra is veretlenek, a gyönkiek vi­szont pont nélküli sereghajtók. A tavaszi idény közeli zárása előtt most már nyugodtan elmondhatjuk, hogy az idei bajnokság meglepetéscsapatává vált az Iregszemcsei TKI férfiegyüttese. Újoncként, pontveszteség nélkül végig­játszani hét találkozót, igazán dicséretes teljesítmény, márpedig az iregiek ezzel dicsekedhetnek. Ha formájukat állandó­sítják, akkor alighanem beleszólásuk lesz a bajnoki aranyérmek „elosztásába” is. Eredmények: Nők: Tengelic-Kocsola 20-12, Zomba-Dalmand 15-22, Gyönk— Sárbogárd 21-32, Tengelic-Tamási 11- 13, Simontornya-Tamási 14-13, Simon- tornya-Sárbogárd 20-22, Dombóvár— Tengelic 13-13, Tamási-Szekszárd 18- 19. Férfiak: Iregszemcse-Simontornya 35-20. Az ifjúsági bajnokság eredményei: Nők: Tengelic-Kocsola 13-9, Tolna- Szedres 8-12, Zomba-Dalmand 19-20, Gyönk-Sárbogárd 8-15, Tengelic-Ta­mási 8-22, Simontornya-Tamási 1-14, Simontornya-Sárbogárd 10-19, Dom- bóvár-Tengelic 9-7, Tolna-Dombóvár 12-9, Szekszárd-Szedres 25-10, Tamá­si-Szekszárd 17-20. Férfiak: Hőgyész— Fadd 21-32, Iregszemcse-Simontornya 27-17, Dunaföldvár-Dombóvár 12-17, Hőgyész-Simontornya 21-20. A bajnokság állása Felnőttek Nők 1. Szekszárd 9 8­1 202-144 16 2. Sárbogárd 7 7­­205-131 14 3. Tamási 9 6­3 169-153 12 4. Simontornya 10 4 1 5 164-155 9 5. Dalmand 6 4­2 104- 84 8 6. Dombóvár 8 3 1 4 104-141 7 7. Zomba 8 3­5 162-162 6 8. Tengelic 8 2 2 4 125-127 6 9. Dunaföldvár 6 3­3 127-141 6 10. Kocsola 8 2­6 124-177 4 11. Gyönk 9­­9 134-205­Férfiak 1. Iregszemcse 7 7­­226-158 14 2. Tolnatej 6 5­1 152-128 10 3. Fadd 6 4­2 148-128 8 4. Simontornya 7 3­4 162-180 6 5. Dombóvár 6 2 1 3 120-133­5 6. Szedres 6 1­5 135-150 2 7. Gyönk 5 1­4 116-146 2 8. Aparhant 5­1 4 111-147 1 Vereség az NB ll-ben Pécsi BTC-Tolnai VL 26-24 (13-11). Pécs, 100 néző. V.: Szabó, Zelei. Tolna: Szegedi - Tóth (2), Fekete, Oblisz (13), Berényi (1), Konyecsnyi (1), Stocker. Csere: Stadlerné (1), Czibor (6). Edző: Link Antal. Az első félidő 10. percében a PBTC 5-3-as vezetésre tett szert. A tolnai csapat játékára a sok pontatlan átadás és lövés volt a jellemző. A félidő közepé­től egy gólra felzárkóztak Obliszék, de a hazaiak szünetig növelni tudták előnyü­ket. A második játékrész elején is a pé­csiek kezdtek jobban, a 29. percben már 18-13-ra elhúztak. Ezután a több mint két hete sérüléssel bajlódó Czibor pályára lépett a vendégcsapatban és az 51. percben az ő góljaival egyenlített a Tolna. A véghajrában több indítást elhi­báztak a vendégek, pályaválasztó együt­tes pedig kihasználta helyzeteit. Jók: Ob­lisz, Berényi, Czibor. Mercz Balázs átveszi nyereményét Hamisítatlan gyermeki mosollyal az arcán lépett be szerkesztőségünkbe a Népúj­ság-totó 11. heti fordulójának nyertese. Mielőtt átadtuk részére az 50 darab totószel­vényt egy röpke beszélgetésre invitáltuk.- Mercz Balázs vagyok, a szekszárdi Rózsa Ferenc Szakközépiskola második osz­tályos tanulója - mondta bemutatkozásként.- Karnyújtásnyira az évzáró, milyen bizonyítványt vársz?- Erős közepesre, olyan 3,5-es átlagra számítok.- Melyik a kedvenc csapatod?- A Szekszárdi Dózsa sikeréért szurkolok.- Ezek szerint a foci a kedvenc sportágad?- Hát, nem egészen. Négy-öt évig teniszeztem, meg sakkoztam. A tenisz egy kicsit a múlté, hiszen a szakközépiskolában sokat kell tanulni, így kevés szabadidő marad a rendes sportolásra.- Egyébként milyen pályára készülsz?- Ha sikerrel elvégzem a szakközépiskolát, akkor a középfokú épületgépész képzettséggel szeretnék továbbtanulni, technikusi képesítést szeretnék.- Mi a véleményed a Népújság-totó tippversenyről?- Érdekes, jó kezdeményezésnek tartom, és ezt nem azért mondom, mert most rám mosolygott a Fortuna. Izgalmas, klassz játék, hiszen egész héten szurkolhat az ember egy-egy csapat győzelméért. Egyébként a harmadik héttől kezdve játszom rendszere­sen. A legutóbbi fordulóban az egész család tippelt, tíz szelvényt küldtünk be. Örülök, hogy nem csak a családban, hanem az összes részt vevő közül nekem volt a legtöbb találatom. A nyereményt biztosító kilences mellett nekem kettő, anyukámnak pedig egy hetese is volt.- Elárulnád a szisztémát?- Hát, a Gerjen-Hőgyész, a Tamási-Zomba és az Atomerő SE-Döbrököz meccse­ket biztos egyesre vettem, mint ahogy tépelődés nélkül fix kettest írtam a Szakcs— Nagymányok találkozóra. Rendszeresen olvasom a mérkőzések tudósításait, ismerem a bajnokság állását, egy kicsit a csapatok játékerejét is. Nagyon bíztam a dózsások- ban, örömömre nem is csalódtam. Kovács Pista bácsi csapatát viszont most „nem díja­zom”, hiszen a bonyhádiak hazai veresége egy telitalálatos szelvénytől fosztott meg. Természetesen végigjátszom a hátralévő két hetet is, hiszen nem titkolom: szeretnék még nyerni a Népújság-totón.- Sok szerencsét, Balázs! —f.l.— SZEKSZÄRD Felnőttek 1. Fadd 23 20 2 1 86-22 42 2. Báta 23 18 5­71-18 41 3. Kakasd 22 12 9 1 56-18 33 4. Tolna 24 14 4 6 69-37 32 5. Alsónána 23 11 6 6 61-42 28 6. Bonyhádvarasd 23 12 4 7 50-33 28 7. Középhidvég 22 11 3 8 56-58 25 8. Öcsény 22 8 5 9 35-38 21 9. Bogyiszló 23 8 3 12 38-61 19 10. Izmény 22 7 3 12 45-42 17 11. Harc 23 6 5 12 37-66 17 12. Sióagárd 23 4 5 14 32-48 13 13. Kéty 23 5 2 16 17-59 12 14. Kölesd 24 5 2 17 25-76 12 15. Cikó 24­4 20 22-82 4 Ifjúságiak 1. Fadd 18 15 1 2 58-14 31 2. Kakasd 19 11 4 4 53-21 26 3. Öcsény 20 12 2 6 50-25 26 4. Izmény 16 8 4 4 32-21 20 5. Alsónána 18 7 5 6 32-31 19 6. Sióagárd 19 7 5 7 39-41 19 7. Bogyiszló 16 7 4 5 41-27 18 8. Bonyhádvarasd 18 5 7 6 22-34 17 9. Tolna 18 6 4 8 39-43 16 10. Kölesd 19 5 4 10 22-37 14 11. Cikó 19 2 2 15 12-51 6 12. Báta 18 2 2 14 18-73 6 PAKS Felnőttek 1. Paksi SE II. 15 10 4 1 41-18 24 2. Dunaszentgyörgy 15 9 3 3 30-15 21 3. Pincehely 15 8 3 4 26-15 19 4. Tolnanémedi 15 7 3 5 20-15 17 5. Németkér 15 8 1 6 23-19 17 6. Kajdacs 15 5 4 6 30-34 14 7. Pálfa 15 5 2 8 29-27 12 8. Pusztahencse 15 2 6 7 18-33 10 9. Madocsa 15 3 3 9 16-41 9 10. Györköny 15 2 3 10 21-37 7 Ifjúságiak 1. Bölcske 12 9 1 2 25- 7 19 2. Paksi SE II. 12 7 3 2 29- 9 17 3. Németkér 12 7 2 3 26-17 16 4. Dunaszentgyörgy 11 7 1 3 35- 8 15 5. Pincehely 11 4 1 6 20-29 9 6. Pusztahencse 12 3 2 7 11-24 8 7. Kajdacs 12 2 2 8 5-28 6 8. Tolnanémedi 12 1 2 9 8-37 4 DOMBÓVÁR 1. Ozora Felnőttek 19 18 1 69-10 36 2. Iregszemcse 18 14 1 3 51-19 29 3. Szakály 20 14 1 5 52-23 29 4. Kaposszekcső 20 11 3 6 45-26 27 5. Kocsola 19 12 2 5 54-19 26 6. Nak 19 7 5 7 42-43 19 7. Gyönk 19 8 2 9 32-37 18 8. Kisvejke 20 6 5 9 39-43 17 9. Závod 19 6 1 12 37-62 13 10. Dalmand 19 5 2 12 37-51 12 11. Attala 19 3 5 11 25-48 11 12. Regöly 20 3 1 16 14-65 7 13. Kurd 19 1 4 14 27-77 6 1. Kaposszekcső Ifjúságiak 11 7 2 2 36-13 16 2. Ozora 10 6 4 .­30- 9 16 3. Iregszemcse . 11 7 2 2 22-12 16 4. Kocsola 9 4 2 3 23-12 10 5. Szakály 11 4­7 13-20 8 6. Attala 10 3 2 5 13-23 8 7. Dalmand 11 3 3 5 17-40 8 8. Gyönk 11 1­10 6-31 2 Szekszárdon maradt az Alisca Kupa Kalász János testnevelő kupagyőztes csapata Nyolc serdülő csapat részvételé­vel első alkalommal rendezte meg Szekszárdon a Dózsa SE az Alisca Kupa kispályás labdarúgótornáját. A mérkőzéssorozat rangját növelte, hogy az NB l-ben szereplő Pécsi MSC szakosztályát kettő, a Dunaúj­városi Kohászét pedig egy csapat képviselte. A csoportokon belüli körmérkőzé­seket követően játszott helyosztókon a következő végeredmény alakult ki: I. Szekszárdi Dózsa, 2. Pécsi MSC I., 3. Kaposvári Rákóczi, 4. Pécsi MSC II. , 5. Atomerőmű SE, 6. Dunaújvárosi Kohász, 7. Komlói Bányász, 8. Paksi SE. A torna legjobb mezőnyjátékosá­nak Rádai (PMSC I.), a legjobb ka­pusnak pedig Raiter (Dunaújváros) bizonyult. A gólkirályi címet a PMSC játéko­sa, Kulcsár szerezte meg. Kajak-kenu Dobogós helyezések Dunaújvárosban Dunaújvárosban a Kikötő-öbölben 24 egyesület 940 versenyzője részvételével rendezték meg a kajak-kenu Kohász Ku­pát. A Szekszárdi Spartacus kajakosai eredményesen szerepeltek, az összesí­tett pontversenyben a szövetkezeti csa­pat az előkelő ötödik helyen végzett. A szekszárdiak helyezései: MK-1 2000 m: 2. Szakály Viktor. K-1 serdülő 500 m: 1. Fekete János. K-1 serdölő 1000 m: 6. Mészáros Zoltán. K-2 serdülő 500 m: 1. Mészáros-Fekete. 5. Bencze- Lugosi. K-2 serdülő 1000 m: 2. Kvan- duk-Ganczer, 4. Gyöngyösi-Tantos. K-4 serdülő 500 m: 1. Mészáros Zoltán- Fekete János -Kvanduk Mihály- Ganczer Róbert, 4. Tantos-Lugosi- Gyöngyösi-Bencze. K-4 serdülő 1000 m: 2. Gyöngyösi-Kvanduk-Bencze- Ganczer. Ifjúságiak: K-2 500 m (ezüst): 4. Hor- gász-Jutasi. K-4 500 m: 2. Rohr-Juta- si-Horgász-Fekete. Felnőttek: K-1 500 m (I. oszt.): 5. Nagyváradi P. K-1 1000 m (II. oszt.): 5. Guld. K-1 500. (II. oszt.): 4. Guld. K-1 1000 m (III. oszt.): 4. Nyírő. K-2 500 m (I. oszt.): 4. Ellermann-Nagyváradi P. K-2 500 m (III. oszt.): 3. Nyírő-Egri. K-2 1000 m (I. oszt.): 2. Nagyváradi P.-Ellermenn. K-4 500 m: 2. Ellermann-Nagyváradi P.-Egri-Guld. Május 30-31-én Nagyváradi Tibor, a Spartacus válogatott kajakozója a sze­gedi nemzetközi versenyen, egy héttel később június 7-én Firenzében szerepel - ugyancsak nemzetközi viadalon. A gyermeknapon ingyen A közelgő gyermeknap alkal- nak, azzal a szünetben megtartan- mából a Szekszárdi Dózsa SE láb- dó sorsoláson különböző tárgyju- darúgó-szakosztálya úgy döntött, talmakat nyerhetnek, hogy a vasárnapi Szekszárd-Vác A fődíj nyertese a bajnoki mér- NB ll-es mérkőzést 14 éves korig kőzés második félidejének kezde- ingyenesen tekinthetik meg a tén elvégezheti a kezdőrúgást, gyerekek. A mérkőzésre kilátoga- majd a találkozó befejeztével a tó ifjú szurkolók sorsjegyet kap- meccslabda birtokosa lesz. Gyermeknap Gunarasban! A T. M. Víz- és Csatornamű Vállalat Dombóvár-Gunaras termálfürdő vezetése, Dombóvár Város Tanácsa, a városi úttörőelnökség és az áfész támogatásával 1987. május 31-én egész napos gyermeknapi programot szervez, melyre minden gyermeket és szüleiket ezúton tisztelettel meghív. Ajánlataink, programok: gyermekeknek ingyenes belépő, ingyenes csúszdahaszná­lat (14 éves korig)- aszfaltrajzverseny, - úszóversenyek,- kerékpárverseny, - gyermekdiszkó,- vízibicikli-verseny, - lángosevőverseny és még sok más érdekes, színes program, melyhez jó szórakozást kíván a T. M. Víz- és Csatornamű Vállalat Dombóvár-Gunaras termálfürdő vezetése (538)

Next

/
Thumbnails
Contents