Tolna Megyei Népújság, 1987. május (37. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-04 / 103. szám
1987. május 4. TvÉPÚJSÁG 5 MI ? s* ft f $ .r y. / áa-* &* <$ <*r _J Asztalitenisz OB Újból a csúcson a Balogh-Bolvári I. páros Kuba helyett az EB-re Bertus: Az álom valóra vált A megye sportjának sikere is Ahogy befejeződött Szolnokon az idei országos asztalitenisz-bajnokságon a női páros döntője, Sáth Sándor tolnai vezető edző rohant a telefonhoz, hogy a jó hírről azonnal értesítsen bennünket.- Megvan! - mondta győzelmi örömmámorral. - A harmadik szettben nem mindennapi pillanatokat éltem át. 19:14- re vezettünk és teljesen megtorpantak versenyzőim, így 20-20-ra módosult az állás. Aztán a mindent eldöntő véghajrában mind Icának, mind pedig Ildikónak helyén volt a szive, az esze, de legfőképpen a keze, 24:22-re nyertek. Három év elteltével újra legjobbnak bizonyultak a női párosok mezőnyében, így már hatszoros országos bajnoknak mondhatják magukat. Az egyéniben elért bronzérmüket is nagyon nagyra értékelem. Az már mindehhez csak ráadás, hogy a vegyes párosban sem maradtunkérem nélkül:: a Bolvári K.-Frank páros jól küzdött, a döntőbe jutásért rendezett találkozón a későbbi győztes Kahn-Kriston duótól kaptak ki. Ot éremmel a tarsolyunkban hagyjuk el Szolnokot, ennél jobban csak a szegedi OB zárult számunkra, de az még 1981-ben volt. A női egyes végeredménye: 1. Kahn Szilvia (Statisztika), 2. Bátorfi Csilla (BSE), 3. Balogh és Bolvári I. (mindkettő Tolnai VL.)Az országos bajnokság nagy meglepetése, hogy a kétszeres felnőtt Európa-bajnok Bátorfi Csilla nem tudott nyerni. Mint azt egykori tanítómestere, Sáth Sándor elmondta: Csilla kisíé fásultan mozgott, így várható volt, hogy a döntőben ellenfele élni fqg a kínálkozó lehetőséggel: megnyeri a£országos bajnokságot. Kahn Szilviát nem kell különösebben bemutatni, a Statisztika nagy reményű tehetsége. Egyébként ő búcsúztatta az elődöntőben Bolvári Ildikót, a másik ágon pedig Bátorfi Baloghot. A női páros végeredénye: 1. Balogh- Bolvári I. (Tolnai VL), 2. Fazekas-Nagy (Statisztika), 3. Bőhm-Gál (Vízmű-Statisztika), Szabó-Benke (Bp. Spartacus). Férfi egyes: 1. Kriston Zsolt (Bp. Spartacus), 2. Káposztás (Bp. Spartacus), 3. Molnár és Simon (mindkettő Bp. Spartacus). Vegyes páros: 1. Kahn-Kriston (Bp. Spartacus-Statisztika), 2. Bátorfi-So- mosi (BSE-BVSC), 3. Bolvári II.-Frank (Tolnai VL-Kaposvár) és Faragó-Szala- ba (Bp. Spartacus-Kiskunfélegyháza). 1985 tavasza: Az egyre dinamikusabban fejlődő szekszárdi súlyemelő szakosztályból a válogatóknak egy szimpatikusán szerény fiatalemberen akad meg a szemük. Aki szenvtelen arccal egyre nagyszerűbb technikai kivitelezéssel egyre nagyobb súlyokat emel. Nehézatlétákra nem éppen sűrűn jellemző sportszerű életmódot folytat, versenysúlyát állandóan „hozza”. 1985 nyara: Úgy tűnik, minden rendben, kiviszik az ifjúsági világbajnokságra. Ekkor azonban egy klubérdek által vezérelt manipuláció megfosztja a nagy megméretéstől. Az edzőtáborban a korábbi gyakorlattól eltérően nem rendeznek felmérő versenyt, egyszerűen közölték a szekszárdi fiúval, hogy az egyik hazai súlyemelőfellegvár, az Oroszlány versenyzője utazik. A Népújság akkori oknyomozó interjújában Orvos András exBalogh mester monológja Ha az a bizonyos mesebeli tündér leszáll hozzám és három kívánságom teljesítését ígéri, az egyik minden bizonnyal az, hogy még az ezredforduló előtt legyen egy olyan nemzetközi szintű versenyzőm, akit érdemesnek találnak arra, hogy kivigyék egy EB-re, vagy VB-re. De mesz- sze is volt ez az álom tőlem, amikor a sportág Tolna megyei meghonosításáért küzdöttem. Több településen is megcsillant a szakosztályalapítás reménye, de csak tiszavirág-életűek lettek ezek a kezdeményezések. Az egyesületek száműzték sportágunkat, míg végre a Dózsa égisze alatt megizmosodtunk. Nőttön nőtt az étvágyunk, első osztályú minősítésekből, jelvényekből már volt vagy egy zsákra való. Már reménykedtünk korábban is: Dallos vagy Csereklei felvisz bennünket a nagy csúcsra, de mindig valami közbejött. Maradt Bertus Gabi, a titkos favoritunk, akivel az olimpia utánra tervezgettünk, de meglepő módon már mostanra beérett. EB-szereplése, az egész szakosztály, az edzőkollektíva mérföldkő- nyi nagy sikere. szövetségi kapitány, így próbált ködösíteni: - Ber- tusnak a Göcsej Kupán elért 315 kg-os összteljesítményét nem vehetjük alapul, mert ez nem tartozik az ellenőrzött versenyek közé. A fiú jól viselkedő nebulóként tudomásul veszi a döntést. - Nincs bennem semmi harag, dac vagy tüske. Újra keményen dolgozni kell és minden kétséget kizáróan bizonyítani, hogy vagyok valaki ebben a súlycsoportban. Elbúcsúzom az ifi korosztálytól, de a felnőttek között is helyt kell állnom. Állhatatosságára, szívósságára, keménységére nem lehetett nem odafigyelni. Bekerült a magyar felnőtt B válogatottba 1986-ban. Hogy miért nem az A-ba? Kézenfekvő a magyarázat: megjelenik a söderteljei súlyemelő VB-n egy Messzi nevezetű fiatalember a Kecskemét képviseletében, aki olyan ménkű nagy súlyokat emelt, hogy csak testsúlya miatt lett a negyedik a legerősebbek világtalálkozóján. Bertus Gabi ennek ellenére nem csüggedt, Messziben nem a legyőzhetetlen óriást látta, hanem azt, akit minden alkalomkor lesni, figyelni kell. Ha araszolva is, de haladni a nemzetközi szint felé - ez lebegett előtte. Az idő mindenképpen neki dolgozott, hiszen ő még csak mindösz- sze 21 éves, Messzi pedig a harmadik iksz felé közeledik. És ami még egyáltalán nem elhanyagolható szempont: a kecskeméti versenyzőnek nem kicsi lelki, idegi és fizikai tortúrát jelent az állandó visszafogyás, ami előbb vagy utóbb visz- szaüt. A szemüveges Messzi 1986-ban még egy szemrhűtéten is átesik, továbbra is jelen vannak a fogyasztási gondjai és szeretne egy súlycsporttal feljebb menni. Ádáz vita a szövetséggel, a válogatott szakvezetőivel a súlycsoportváltás ürügyén. Messzi kiesik az OB-n, ettől kezdve mintegy varázsütésre eltűnik a reflektor- fényből. Ambrus László szövetségi kapitánynak nincsenek álmatlan éjszakái, a váltósúlyban Bertus lesz az első számú jelölt. A szekszárdi fiú 1987-et már úgy kezdi meg, hogy a tatai edzőtáborból csak látogatóba jár haza szülőfalujába, Pincehelyre, no meg a megszokott helyre, a megszokott társak közé, a Dózsa edzőtermébe. Szépen fejlődik, hamar meghaladja egyéni legjobbját, a 315 kg-ot. Viszik az évadnyitó nemzetközi versenyekre, márciusban már 327,5-nél tart. Közeleg a májusi EB időpontja. Naponta felvetődik benne: elég lesz-e ez a teljesítmény az EB-hez. Egy felnőtt EB-n való részvétel még csak álmaiban jött elő, de most mintegy karnyújtásnyira van. 1987 március: Várnában egy komoly nemzetközi viadalt rendeznek, ahová amolyan felmérő jelleggel a csatabárdot időközben elásó Messzit is kiviszik a nagymenők mellett. Messzi jött látott és ami szenzáció: 355-öt csinált. Hiába, ha egy klasszis nekidurálja magát... Idézet a Népsport április 24-i számából: „Utazó csapat Franciaországba... 75 kg: Messzi István. Bertus Gábor a csapatkijelölés utáni napon: - Most még mindig Messzi az ász - jogos. Egyébként megyek Kubába, a pánamerikai játékokra, ez az élményanyag kárpótol. Messzi: - Az olimpiáig még vállalom ezt a súlycsoportot, de utána vagy eggyel felmegyek vagy abbahagyom. Negyedórával később utolérjük Ambrus Lászlót a szövetségben: - Bizonyára biztató hírrel szolgálhatok a szekszárdiaknak: az 52 kg-os súlycsoportban versenyző Lukács sérülése (ideggyulladás deréktájon) nem jött rendbe, hétfőn dönt az orvosi konzílium az ügyében. Ha marad, akkor Bertus lesz az utazó és 90 kilóhoz hasonlóan a 75-ben is két súlyemelő képviseli a magyar színeket. 1987 április 27. hétfő: az orvosi konzílium Lukácsot harcképtelennek nyilvánítja, nem utazhat Reimsbe, az EB-re. A szekszárdi súlyemelők Pollack utcai edzőterme ugyanezen a napon: Leírhatatlan öröm és boldogság. Tizenkét éves fennállásuk legnagyobb sikere ez, beérett egy igazi gyümölcs, az egy zsákra való első osztályú minősítések, aranyjelvényes szintek után elmondhatják: meghódítottuk a nemzetközi szintet. És megszakadt a megye sportjára nézve egy kínos sorozat, öt év elteltével újból van Tolna megyei sportoló felnőtt Európa-bajnokságon. BÁLINT GYÖRGY-bégyéSzerdán Bonyhádon Öltözőavatás nemzetközi mérkőzéssel Május 6-án szerdán, barátságos nemzetközi labdarúgó-mérkőzéssel avatják fel a Bonyhádi SE sporttelepén épült új sportöltözőt. Ezen a napon a jugoszláv I. ligában szereplő Vinkovci Dinamó ifjúsági és felnőttegyüttese vendégszerepei Bonyhádon. Az ifisták találkozója 15, a felnőtteké 17 órakor kezdődik. Szünetben a jugoszláv klub tekvandósainak bemutatója szórakoztatja majd a közönséget. A két egyesület között kialakult nemzetközi sportkapcsolatot ápolva a Bonyhádi SE labdarúgói előreláthatóan a nyáron viszonozzák a vinkovciak szerdai látogatását. Kosárlabda Felszabadulási Kupa Dombóvári VMSE: egy nap Szekszárdi Dózsa-Pécsi VSK 76-71 (38-30). Szekszárd, 50 néző. V.: Szabó IV, Faidt. Szekszárd: Varga (8), Vékony (16), Felszegi (19), Vár- konyi (4), Szabó (10). Csere: Chris- tián (8), Tamás (5), Mojzes (6). Edző: Vertetics István. PVSK: Pott (13), Ábrahám (2), Horváth (21), Veres (17), Kiefer (18). Csere: Safrankó (-). Edző: Varga Ferenc. Az első félidő meglehetősen kocogós tempójában mindkét oldalon több hiba csúszott az összjátékba. A pécsiek megérezték a Hollós, Sztojkovics, Balázs trió hiányát. A 4. percben átvette a vezetést a Dózsa és végig irányítva biztos győzelmet aratott. A pécsi vasutasok a második félidő 27. percében 50- 46-ra felzárkóztak, de ezután ismét rákapcsolt a lila-fehér gárda. Az öt triplát dobó Felszegi lendülete és ponterőssége magával ragadta a társakat is. A véghajrában felpörgött a tempó, még egyszer szorossá vált a küzdelem, de a hazaiak ezúttal nem engedték kicsúszni a kezükből a győzelmet. Kitűnt: Varga, Vékony, Felszegi, illetve Pott, Horváth, Kiefer. Dombóvári VMSE-Kadett-váloga- tott 92-87 (39-39). Nemzeti Sport- csarnok: V.: Ritter, Geréb. Dombóvár: Marton (5), Czimbalek (14), Bosznai (19), Húsz (12), Lovász (11). Csere: Ács (20), Vértesi (2), Molnár (2), Kovács (7). Edző: ifj. Szittya Imre. Kadett-válogatott: Nagy (14), Ocs- kovszki (12), Boros (12), Pólik (7), Tálos (22). Csere: Turcsán (-), SzáFelszegi Zita bizonyult a Dózsa legeredményesebb játékosának jer (6), Antal (6), Molnár (8). Edző: Kertész István. A dombóvári csapat kezdett jobban és a 3. percben már 11 -2-re vezetett. A félidő közepéig felváltva estek a kosarak, ekkor 24- 19-re felzárkózott a pályaválasztó. A folytatásban elsősorban Ács pontjaival a 15. percben 33-26-ra módosult az állás. A félidő hajrája a kadett-vá- logatottnak sikerült jobban, ledolgozta hátrányát. Szünet után a 25. percben még 49-49 volt az állás, majd 8 perccel később elsősorban Bosznai négy triplájával 77-65-re elhúzott a vasutascsapat. két mérkőzés A fiatalok mindent elkövettek hátrányuk csökkentésére, és a DVMSE győzelmét nem akadályozhatták meg. Lendületes, jó játékot nyújtott a dombóvári csapat, sikere megérdemelt. Kitűnt: Ács, Bosznai, Czimbalek, Marton, illetve Tálos, Nagy, Ocs- kovszki. Tungsram SC-Dombóvári VMSE 111-65 (54-33). Megyeri út. V.: Mat- lári, Aranyosi. Tungsram SC: Moss (18), Munteán (13), Zsoldos (14), Gyuraskó (10), Mihály (14). Csere: Tálos (12), Kovács (15), Mészáros (2), Kerényi (10), Szekeres (3). Edző: Tursics Sándor: Dombóvár: Marton (2), Czimbalek (13), Bosznai (5), Molnár (8), Húsz (10). Csere: Kovács (5), Ács (20), Vértesi (2), Reisinger (-). Edző: ifj. Szittya Imre. Nagy lendülettel kezdett a lámpagyári együttes és a 10. percben 28- 10-re elhúzott. A folytatásban is a hazaiak dobtak eredményesebben és a félidő végéig jelentős, 21 pontos előnyre tettek szert. Szünet után sem változott a játék képe, fokozatosan növelte előnyét a fővárosi gárda. A 28. percben 77-44- re, a 34. percben 93-46-ra módosult az állás. A hajrára feljavult a DVMSE, de így is nagy különbségű vereséget szenvedett. A második mérkőzésükre elfáradt dombóváriak a lengyel játékosok nélkül még megszorítani sem tudták ellenfelüket. Kitűnt: Moss, Zsoldos, illetve Ács. Minden héten totó-lottó! IX. sz. szelvény a május 10-i mérkőzésekre Sorsz. Mérkőző csapatok TIPP 1. Kom ló-Szekszárd NB II. 2. Kisdorog-Sellye területi 3. Bonyhád-Táncsics SE területi 4. Dombóvári VMSE-Nagyatád területi 5. Simontornya-Hőgyész megyei 6. Szakcs-Tevel megyei 7. Tamási-Aparhant megyei 8. TÁÉV SK-Nagymányok megyei 9. Atomerőmű SE-Zomba megyei 10. Bátaszék-Tengel ic megyei A beküldő neve:......................................................................................... Lakcíme: ..................................................................................................... Beküldési határidő: május 8-án 12 óráig. A Vili. számú szelvény telitalálatos tipposzlopát lapunk 6. oldalán közöljük.