Tolna Megyei Népújság, 1987. május (37. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-20 / 117. szám

2 ^ffePÜJSÄG 1987. május 20. Az Öböl-háború fejleményei A sérült Stark, útban a kikötő felé (Telefotó) A Pentagon kedd reggeli közlése sze­rint már 37-re emelkedett a Stark ameri­kai fregattot ért véletlen támadás áldoza­tainak száma. A hadügyminisztérium keddi közlése szerint 22 tengerész holt­testét már azonosították, a hajó személy­zetének 15 tagja pedig eltűnt, de minden bizonnyal meghalt. Reagan elnök utasítása alapján ezen­túl a Perzsa-öböl térségében lévő ameri­kai hajók tüzet nyithatnak minden olyan repülőgépre, amely „gyanús”, feltehe­tően ellenséges szándékkal közelíti meg őket. A helyszínről érkező jelentések szerint egyébként a súlyosan megsérült hajó lassan Bahrein felé halad: más amerikai hadihajók kísérik és egy vontatóhajó van mellette, hogy szükség esetén segítséget Kedden Budapestre érkezett Szergej Szokolov, a Szovjetunió marsallja, az SZKP KB Politikai Bi­zottságának póttagja, szovjet honvé­delmi miniszter, aki Kárpáti Ferenc vezérezredes, honvédelmi miniszter meghívására négynapos hivatalos, baráti látogatást tesz hazánkban. Kíséretében vannak magas rangú szovjet katonai vezetők, közöttük Alekszej Lizicsev hadseregtábor­nok, a szovjet hadsereg és haditen­nyújtson. BárSzaddam Husszein, Irak el­nöke Reagan elnökhöz intézett szemé­lyes üzenetében elnézést kért a történtek miatt, amerikai részről azt követelik, hogy Irak fizessen kártérítést a halottak csa­ládjának és a sebesülteknek, s térítse meg a hajóban esett kárt. A Pentagon vizsgálatot indított az incidens körülmé­nyeinek kivizsgálására. Az amerikai kongresszusban több szenátor és képvi­selő vetette fel, hogy az amerikai haditen­gerészet egységeit ok nélkül teszik ki kockázatnak a Perzsa-öbölben - mások viszont azt hangoztatták, hogy nagyobb erőre van szükség a hasonló akciók me­gakadályozására. Reagan elnök kijelen­tette: az amerikai flotta egységei a tér­ségben maradnak, mert „biztosítaniuk kell a hajózás szabadságát”. gerészeti flotta politikai főcsoportfő­nöke. A honvédelmi minisztert és kísére­tét a Ferihegyi repülőtéren Horváth István, az MSZMP Központi Bizottsá­gának titkára, valamint Kárpáti Fe­renc vezérezredes, továbbá a Hon­védelmi Minisztérium katonai taná­csának több tagja fogadta. Érkezésükkor jelen volt Borisz Sztukalin, a Szovjetunió magyaror­szági nagykövete. PANORÁMA BUDAPEST - Hazaérkezett Nyugat- Berlinböl a magyar pártküldöttség, amely Szűcs Istvánnénak, a Központi Bizottság tagjának, az MSZMP V. kerületi bizottsá­ga első titkárának vezetésével részt vett a Nyugat-Berlini Szocialista Egységpárt Vili. kongresszusán. Kedden az MSZMP meghívására kül­döttség élén hazánkba érkezett Abu Ijad, a Palesztin Felszabadítási Szervezet Központi Tanácsának tagja, az El Fatah elnökhelyettese. A Ferihegyi repülőtéren Györke József, az MSZMP KB külügyi osztályának helyettes vezetője fogadta a vendéget. Jesus Ezquerra, a spanyol külügymi­nisztérium európai főigazgatója május 17-19- között látogatást tett Budapesten és megbeszéléseket folytatott Kovács László külügyminiszter-helyettessel. Je­sus Ezquerrát fogadta dr. Várkonyi Péter külügyminiszter. DORTMUND - Csehák Judit, a Mi­nisztertanács elnökhelyettese kedden a dortmundi magyar kulturális napok meg­nyitójára az NSZK-ba érkezett. Ott-tar- tózkodása idején megbeszéléseket foly­tat a nyugatnémet politikai és kulturális élet vezetőivel. PÁRIZS - A l'Humanité részletesen ismertette Georges Marchais főtitkár be­számolóját, amelyet a Francia KP KB ülé­sén tartott a XXVI. kongresszus előkészí­téséről és a párt köztársasági elnökjelölt­jének kiválasztásáról. A Politikai Bizott­ság egyhangúlag André Lajoiniét, a PB tagját, a KB titkárát, a nemzetgyűlési cso­port elnökét javasolja. Marchais beszá­molójáról megkezdődött a vita. WASHINGTON - Kedden folytató­dott az amerikai kongresszus vizsgálata az iráni-kontra ügyben. A bizottságok folytatták David Owen meghallgatását. Owen egyebek között elmondotta, ho­gyan juttattak pénzt North és Secord re­pülőtábornok útján a kontráknak, ho­gyan szervezték meg azok titkos fegyver­ellátását az Amerikai Központi Hírszerző Hivatal, a CIA közép-amerikai megbízot- tainak és az amerikai nagykövetségek­nek közreműködésével. Szokolov Budapesten Brazília - a hatalom dilemmája A brazil fegyveres erők főparancsno­kai támogatásukról biztosították a polgári kormányzatot, és ezzel valamelyest szét­oszlottak a viharfellegek Jósé Sarney el­nök feje fölül. Sarney-t az utóbbi hetekben annyi tá­madás érte belső ellenzéke és külső pénzügyi körök részéről, hogy a múlt hét végén még nem sokan fogadtak volna el­nöki posztjának megtartására. Az össz­tűz a kormány gazdaságpolitikája miatt zúdult rá. Azt rótták fel neki, hogy elszige­teli országát a nemzetközi pénzpiactól; hitszegő, mert nem fizet kamatot; képte­len megfelelő gazdasági növekedést biz­tosítani és megfékezni az inflációt, (mely csupán áprilisban csaknem 20 százalé­kos volt), végül pedig azt, hogy nem tudja mérsékelni az igen mély szociális ellen­téteket. Még a brazil püspöki kar is bíráló meg­jegyzésekkel illette a kormány vonalát, és állást foglalt „a munka elsőbbsége mel­lett a tőkével szemben”. „A békés nemze­ti együttélést - figyelmeztettek a püspö­kök - veszélyezteti a nyomor, a közigaz­gatásban tapasztalható korrupció, az igazságtalan bérpolitika, az árak túlzott emelése, a munkanélküliség fokozódá­sa, a mezőgazdasági dolgozókkal szem­ben alkalmazott erőszakos fellépés, a sztrájkok és a népi megmozdulások nyil­vánvaló megtorlása". Sarney elnök azzal védekezett, hogy annak idején nem kívánt elnök lenni, s csak kényszerűségből lépett a hirtelen elhunyt Tancredo Neves helyére, de most a nehéz pillanatban nem kívánja sorsára hagyni Európa-méretű országát. Sarney maradt, de Funaro gazdasági mi­niszternek - a Cruzado-terv kudarca miatt - távoznia kellett. Utódja, Bresser Pereira, azt a feladatot kapta, hogy igazít­sa ki elődjének gazdaságpolitikáját, „oxi­génnel” lendítse fel a fejlődést és a társa­dalmi ellentmondásokat is próbálja meg mérsékelni. Pereira beiktatáskor Sarney nyomban leszögezte: nem kívánnak változtatni feb­ruári elhatározásukon, miszerint megha­tározatlan időre felfüggesztették az 500 hitelezőjükkel szemben fennálló 70 millió dolláros adósságuk után járó kamatok visszafizetését. Ez a politikai horderejű döntés azt jelzi, hogy nem kizárólag a dolgozóktól várnak el áldozatot. (Brazília összadósság-állománya 110 milliárd dollár.) Ha fizetnék az adósság-szolgál­tatásokat, Pereira aligha számíthatna ar­ra, hogy az év végéig 3-3,5 százalékkal emelhetik a nemzeti össztermék értékét és 9 milliárdos külkereskedelmi aktívu­mukat. Ezért a belső megszorítást és a takaré­kos gazdálkodást választják, abban a re­ményben, hogy importkorlátozással és a belső fogyasztás visszafogásával meg­háromszorozhatják az 1986. évi 3 mil­liárd dolláros kereskedelmi többletet, egyszersmind rábírhatják hitelezőiket a kamatszolgáltatások Brazília számára előnyös kiigazítására is. A tőkés világ nyolcadik legfejlettebb államának tartott Brazília gazdasági gondjaiban - mintcseppben a tenger-a 21 évi katonai diktatúra után kibontakozó polgári demokrácia vajúdása tükröződik. Megfogalmazásra vár az alkotmányozó nemzetgyűlés tevékenységét szabályo­zó alaptörvény, megoldásra vár az agrár­kérdés, és a polgári szabadságjogok olykor inkább csak deklaráltak mintsem a valóságban is létezők. A hatalom gerincét képező fegyveres erők kitartanak a polgári kormányzás mellett, csupán az a kérdés, hogyan si­kerül megoldani a műszaki fejlesztés és a társadalmi haladás dillemáját egy oly or­szágban, amelyben a tőke elszokott az engedményektől, a szakszervezetekkel és a népképviseleti szervekkel való egyezkedéstől, és sok vállalkozó bizo­nyos nosztalgiával gondol a polgári kor­mányzás előtt alkalmazott katonai mód­szerekre. SIMÓ ENDRE Mai kommentárunk A fidzsi kaland Úgy látszik, hogy a Fidzsi-szigeteken élő 707 ezres lakosságnak csak egy töredé­ke állt a puccsisták mellé, akik így kénytelenek voltak visszavonulót fújni. Sitiveni Rabuka alezredes és lázadó katonái azonban kegyelmet kapnak, s a múlt hét végén kirobbant válság nem rázza meg alapjaiban a 332 szigetet - köztük a 110 lakottat - magában foglaló országot. Kompromisszum körvonalai bontakoznak ki a legfrissebb keddi hírek alapján, miszerint Sir Penaia Ganilau főkormányzó, II. Erzsébet brit uralkodó személyes kép­viselője rádióbeszédében kinyilvánította a parlamenti demokrácia helyreállítását, hatályon kívül helyezte a puccsisták valamennyi döntését. Egyszersmind ígéretet tett az 52 tagú parlament föloszlatására, s új választások kiírására. A fidzsi kaland ellen fölemelte szavát az ország legfelsőbb bírósága, s megbélyegezte a lázadást a Béke-világtanács is. Nem újkeletűek a belső villogások Óceánia e gazdaságilag legjelentősebb szi­getcsoportjában. A nemrégiben függetlenné vált ország korábban Nagy-Britannia gyarmata volt, ma a Brit Nemzetközösség tagja. Őslakói melanézek, számarányuk azonban az 1983-as adatok szerint csak 45,1 százalék, szemben az ugyancsak ré­góta itt élő, ám a bevándorlás következtében egyre gyarapodó indiaiakéval, akik már a népesség 49,2 százalékát alkotják. A két népcsoport között egyre-másra ismétlődtek a kisebb-nagyobb csetepaték, annál is inkább, mert az indiaiak jelentő­sebb pozíciókat szereztek az ország kereskedelmi-gazdasági életében. Rabuka alezredes - aki már maga is elismerte a puccs kudarcát - Suvaiban, a Fidzsi-szigetek fővárosában rendezett szombati sajtókonferenciáján még új alkot­mányt ígért, amely az őslakosságnak intézményesen garantálta volna a többséget az indiaiakkal szemben. E szerint a törvényhozás 52 mandátuma közül 40-et a me­lanézek kaptak volna. A brit főkormányzó most ugyancsak szólt az alkotmány bizo­nyos módosításának lehetőségéről, ám a lázadók követelését aligha teljesíti. Érthető, hogy a szigeteken széles körű tiltakozás kezdődött a puccs nyomán, mindenekelőtt az indiai származású lakosság körében. Valószínű, hogy a kis létszá­mú katonaság soraiban sem talált teljes támogatásra a lázadó alezredes. A hely­reállt nyugalom tehát azoknak kedvez, akik a szigetcsoport cukornád- és déligyü- mölcs-ültetvényeinek békés megműveléséért, a térség atomfegyver-mentessé­géért eddig is síkraszálltak. GYAPAI DÉNES BNV-nagydíjas termékek (Folytatás az 1. oldalról.) Petrenkó János kisiparos Peko beve­zetőgörgők termékcsaládját az acélhu­zalok meleghengerlésénél alkalmazzák. Az Ózdi Kohászati Üzemekben eddig svéd importból szerezték be az ilyen gör­gőket, ezentúl azonban a már szabadal­maztatott hazait alkalmazzák. A Polifoam Kft. szigetelő-csőhéja hab­lemezből készül, ideális hőszigetelő és védőanyag. Mínusz 60 és plusz 90 Cel­sius fok között használható, s alkalmazá­sával 60 százalékos hőveszteség-csök- kenés érhető el. A legkorszerűbb japán technológiával készítik. A Taurus Gumiipari Vállalat nagymére­tű textilradial-abroncsai 19 méretben ké­szülnek. A mezőgazdasági járművekre szerelve előnyösen használhatók, mert talajtömörítő hatásuk lényegesen ki­sebb, a növénykultúrát is kevésbé káro­sítják mint elődeik. Használatával 5-20 százalékkal csök­ken a gépek üzemanyag-fogyasztása. A Tungsram Rt. automata fénycső­gyártó gépsora alkalmas a külföldön igen keresett 26 milliméteres és 38 milli­méteres átmérőjű fénycsövek gyártásá­ra. A vállalatnál már alkalmazzák az új gépsort, s az azon készülő fénycsövek minősége jobb, mint a régi gépsoron gyártottaké. A VÁÉV-Bramac osztrák licenc alap­ján, kooperációban készíti az alpesi tető­cserepeket. Az eddig alkalmazott tető­cserepeknél másfélszer szilárdabbak az újak, alakhűek, fagyállóak. Mindenfajta tető építésénél felhelyezhető, a gyártó szerint az új tetőcserepek 30 évig is idő- tállóak. Tizenhárom terméket jutalmaztak az idei tavaszi budapesti nemzetközi vásár nagydíjával, 31 gyártmányt pedig BNV- díjjal tüntettek ki. A díjakat kedden a kő­bányai vásárvárosban Kelemen Lajos, a vásári díjbizottság elnöke adta át. Szólt arról, hogy a bizottság a MTESZ által szervezett szakértő társadalmi zsűrikre támaszkodva hozta meg döntését. 150 pályázatot vizsgáltak meg, közülük azo­kat a termékeket választották ki, amelye­ket már nagy sorozatban gyártanak, a külpiacokon keresettek, előállításuk szá­mottevő importmegtakarítást eredmé­nyez. A bizottság a múlt esztendőhöz ké­pest tovább emelte a mércét, s ezt bizo­nyítja, hogy az idén a korábbinál keve­sebb BNV-díjat osztottak ki. Kelemen Lajos azt is elmondotta, hogy a BNV-dijak rangjának további emelése érdekében az elismerésben részesített termékek minőségét folyamatosan figye­lemmel kísérik. A közelmúltban utóvizs­gálatot végeztek, amelynek eredménye­ként a két évvel ezelőtt díjazott termékek közül egytől várhatóan megvonják a BNV-díjat. Kapolyi László ipari miniszter a nagy­díjas termékek tervezőinek Alkotói díja­kat adott át. Ebben az elismerésben 47 műszaki szakember részesült. Személyi kérdésekben döntött a megyei KBT Ülést tartott a Tolna Megyei Közleke­désbiztonsági Tanács. A résztvevők megtárgyalták a megyei KBT ügyrendjét, ezenkívül személyi kérdésekben is dön­tés született. Ribling Ferenc, a Tolna Megyei Tanács volt általános elnökhelyettese, a megyei KBT elnöke, mint ismeretes más munka­körbe került. A rendőri és tanácsi szer­vek együttműködésének érdekében hosszú időn keresztül kifejtett eredmé­nyes munkájáért a belügyminiszter a Ha­za Szolgálatáért Érdemérem arany foko­zata kitüntetésben részesítette. Az elnöki tisztségre Tamás Ádámot, a Tolna Me­gyei Tanács általános elnökhelyettesét választották. Dr. Farkas Miklós rendőr ezredesnek, a megyei KBT nyugdíjba vo­nult társelnökének ebben a tisztségben végzett kiemelkedő munkájáért az OKBT Díszplakett kitüntetést adományozott. Helyét Bátorfi György rendőr alezredes, a Tolna Megyei Rfk. vezetőjének közbiz­tonsági helyettese tölti be. A megyei KBT ügyvezető elnökévé dr. Berta Attila rend­őr őrnagyot, a Tolna Megyei Rfk. köz­biztonsági és közlekedési osztályának vezetőjét választották. Csehszlovák előadó Bonyhádon Bohuslav Hermansky, a csehszlová­kiai szakszervezetek országos tanácsá­nak főmunkatársa járt tegnap Bonyhá­don a Hazafias Népfront városi bizottsá­gának szervezésében, a béke- és barát­ság hónap rendezvényeinek keretében. Az előadó az újítómozgalom nemzet­közileg elismert szakértője, délelőtt a népfrontban hallgatott meg tájékoztatót, délután pedig a Zománcárugyárban volt baráti találkozó, ahol a város üzemeinek, szövetkezeteinek újítási felelősei és újítói vettek részt a tapasztalatcserén. Sarney elnök maradt, de gazdasági miniszterének távoznia kellett

Next

/
Thumbnails
Contents