Tolna Megyei Népújság, 1987. május (37. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-19 / 116. szám
1987. május 19. ( TOLNA \ 2 TvÉPŰJSAG Nyugatnémet helyhatósági választások A nyugatnémet kormánykoalíció vezető pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) vasárnap nem tudta megismételni a hat héttel ezelőtti hesseni győzelmét, s egyszerre két tartományban, Rajna- Pfalzban és Hamburgban is jelentős szavazatveszteséget volt kénytelen elkönyvelni. Bár az előbbi helyen - másfél évtizedes abszolút többségének elvesztése ellenére - kormányon marad szövetségese, a Szabaddemokrata Párt (FDP) jóvoltából, a nagy kikötőváros parlamentjében ellenben új kihívással találja magát szemben: rossz eredménye miatt az FDP az újra megerősödött Német Szociáldemokrata Párttal (SPD) kezd majd tárgyalásokat helyi koalíció megteremtése céljából. Ha ez létrejön, ez lesz az NSZK- ban az első helyi szociál-liberális szövetség az 1982-es fordulat, a két párt országos szintű szövetségének felbomlása óta. Nem váltak valóra a CDU-politikusokAz amerikai hadügyminisztérium közölte, hogy a Perzsa-öbölben támadás érte a Stark nevű amerikai rakétafregattot. A hajó megsérült, fedélzetén tűz ütött ki, de képes volt folytatni útját Bahrein felé. A személyzet tagjai sorában a szóvivő közlése szerint több mint 20 halálos áldozat is van. A Pentagon közlése szerint a hajóra állítólag egy iraHi Mirage-típusú repülőgép lőtt ki egy vagy két Exocet-rakétát, de nem nyilatkozott arról, viszonozta-e az amerikai hajó a tüzet. A szóvivője szerint a hajót „teljesen véletlenül” érte a támadás. Feltételezik ugyanis, hogy az éjszakai őrjáratot teljesítő iraki repülőgépek az amerikai hadihajót iráni olajszállítónak nézték. Az amerikai külügyminisztérium haladéktalanul tiltakozást jelentett be nak azok a reményei, hogy a szociáldemokratáknak a hamburgi hatalomból való kiszorításával kétharmados többségre tesznek szert a tartományok központi képviseleti szervében, a szövetségi tanácsban (Bundesrat), amely a törvényjavaslatokkal kapcsolatos végleges döntésben illetékes. A két választás vitathatatlan győztese az FDP, amelynek immáron az ország 10 tartománya közül hétnek a parlamentjében képviselteti magát. A párt mindenekelőtt a leszerelési kérdésekben tanúsított következetes magatartásával nyert meg a korábbinál több választót: állást foglalt az NSZK-ban telepített rakéták eltávolítását is magában foglaló szovjet javaslatok kedvező bonni elbírálása mellett. A CDU csalódott vezetői - Helmut Kohl kancellár és Heiner Geissler főtitkár - is elismerték, hogy pártjuk mostani tartományi visszaesése nem csekély mértékben a bonni leszerelési vitának tulajdonítható. Iraknál. Az amerikai jegyzék azonnali magyarázatot kér és követeli a felelősség megállapítását. Mint ismerete^, az Egyesült Államok jelentős haditengerészeti erőt tart készenlétben az öböl közvetlen közelében, amerikai hadihajók rendszeresen teljesítenek járőrszolgálatot az öböl vizein is. Washington azt hangoztatja, hogy a felvonultatott erőkkel biztosítani kívánja a hajózás szabadságát az öböl bejáratánál, a Hormuzi szorosban és készen áll az öböl menti „baráti országok” megsegítésére, ha azokat iráni támadás érné. Az elmúlt időben Washington igyekezett rendezni kapcsolatait Irakkal, amelyek - részben az Iránnak titokban teljesített amerikai fegyverszállítások következtében - alaposan megromlottak. PANORÁMA MOSZKVA - A szovjet fővárosba érkezett hétfőn Nguyen Van Linh, a Vietnami Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára. Az ünnepélyes fogadtatás után Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára megkezdte a testvérpárt vezetőjével a tárgyalásokat. BUDAPEST - Az első magyar videokonferencia megnyitóján, hétfőn Pál Lé- nárd, az MSZMP KB titkára A műszaki fejlesztés és a távközlés időszerű kérdései címmel tartott előadást. A videokonferencia a Budapesti Műszaki Egyetem, Debrecen, Győr, Miskolc, Pécs és Szeged helyszíneit kapcsolta össze. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására hétfőn küldöttség élén Budapestre érkezett Stanislaw Ciosek, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának titkára. A delegációt a Ferihegyi repülőtéren Horváth István, az MSZMP KB titkára fogadta. Jelen volt Tadeusz Czechowicz, a Lengyel Népköztársaság budapesti nagykövete. » Magyarországon tartja ülését a Nemzetközi Ravensbrück Bizottság, amely hétfőn kezdte meg tanácskozását. (Ra- vensbrück a náci koncentrációs táborok egyike volt, ahol csaknem százezren estek áldozatául a fasizmus rémtetteinek.) A kétnapos tanácskozást - amelyre 14 európai országból érkeztek küldöttek - Rose Guérin, a szervezet elnöke nyitotta meg. Kiemelte: tennivalóik középpontjában az antifasiszta harc, a nukleáris leszerelésre irányuló törekvések, javaslatok megvalósítása állt. WASHINGTON - Újabb jelentkezővel bővült a Demokrata Párt elnökjelöltségéért küzdők tábora: Paul Simon, Illinois állam szenátora hétfőn hivatalosan bejelentette, hogy megkísérli a jelöltség megszerzését. Az 58 éves szenátor tíz éven át volt Illinois egyik képviselője. Országosan kevéssé ismerik, s jelenleg nincs túl sok esélye az elnökjelöltség elnyerésére. Iraki támadás ért egy amerikai hadihajót Kína és Kelet-Európa Todor Zsivkov, aki nemcsak az alkotmányjogilag legmagasabb állami tisztségviselője Bulgáriának, hanem egyben a párt első titkára is, immár a harmadik pártvezetö, aki a keleteurópai szocialista országokból Kínába látogatott. Elsőként Honecker, az NDK, majd Jaruzelski, Lengyelország Kommunista Pártjának vezetője tett látogatást Pekingben. A közeljövőben Csao Ce-jang európai útja során a Varsói Szerződés néhány tagországát - így hazánkat is - meglátogatja. Csao nemcsak miniszterelnök, hanem a Kínában bekövetkezett személyi változások óta a Kínai KP megbízott főtitkára is. így küszöbön álló látogatása mintegy demonstrálja, hogy az államközi kapcsolatok immár hosszú idő óta tartó élénkülése fokozatosan elvezet a pártközi kapcsolatok helyreállításához is. Csao Ce-jang - aki Todor Zsivkowal tárgyalt Pekingben - még ebben az évben hazánkba is ellátogat Megnyílt az út Ez a folyamat voltaképpen már akkor megindult, amikor Kína a Mao-korszak utolsó szakaszának torzulásait felszámolva a kiegyensúlyozott és pragmatikus politika útjára tért. Miután Kína és az európai szocialista országok között kétoldalú politikai konfliktus valójában sohasem volt, fokozatosan megnyílt az út a gazdasági, tudományos, műszaki és kulturális együttműködéshez. Ezt még elmélyítette, hogy az 1982 óta izgalmas gazdasági és politikai reformkísérletekbe bocsátkozó Kína e'gyre jobban érlelődik a kelet-európai szocialista országok egymástól eltérő, de Peking számára mindenképpen értékes gazdaság- szervezési elvei és tapasztalatai iránt. Kezdettől fogva világos volt, hogy (kínai optikával szemlélve a dolgokat) a Szovjetunióhoz fűződő viszony teljesen más kategóriába tartozik, mint a többi szocialista ország és Kína kapcsolatrendszere. Ezt a kínai külügyminisztérium szóvivője most, a Zsivkov-látogatás során sem mulasztotta el leszögezni. Azt mondotta, hogy „Kína baráti kapcsolatait és együttműködését a kelet-európai szocialista országokkal nem lehet összefüggésbe hozni a kínai-szovjet viszony alakulásával. Kína a Szovjetunióval is tárgyalások útján kívánja rendezni kapcsolatait. Ez a rendezés kizárólag Kinára és a Szovjetunióra tartozik.” Közös törekvések Ennek a magatartásnak és különbségtevésnek a mélyén ma már nem kell semmiféle „megosztási manővert" keresni. A különbségtevésnek gyakorlati tartalma van. Nevezetesen az, hogy Kína gazdasági és technológiai elmaradottsága ellenére jelenleg is nagyhatalom, potenciálisan pedig világhatalomnak tekinthető. Emellett 7500 kilométer hosszú közös határa van a Szovjetunióval. Ez a helyzet, valamint a két országnak történelmi múltba (egyfelől cárizmus, másfelől a kínai császárság korszakára) visszanyúló nézetkü-- lönbségei egy sokágú és bonyolult hatalom- politikai érdekösszeütközéshez vezettek. 1982-ben, amikor Kína fokozatosan a józan és gyakorlatias reformpolitika felé fordult, megnyílt a lehetőség a vitás kérdések rendezésére. Ebben a folyamatban rendkívül fontos állomást jelentett Gorbacsov 1986. július végén elhangzott vlagyivosztoki beszéde. Ebben egyrészt párhuzamot vont a szovjet gazdasági-politikai átalakulás irányvonala ésa kínai reformpolitika között, hangsúlyozva mindkét ország szocialista reformtörekvéseit. Ezt követően szovjet részről a korábbi határkonfliktusok színterével, az Amur és az Usz- szuri folyóval kapcsolatban olyan állásfoglalás hangzott el, hogy a határ ne a folyó kínai partja, hanem lényegében annak közepe, az úgynevezett fő sodorvonal legyen. Ez megfelelt a korábbi kínai álláspontnak, s így a jövőben szükségszerűen megkönnyíti majd a két hatalmas ország közötti határvonal pontosítását. A „három akadály” Ezen túlmenően az említett, sokágú hatalompolitikai nézetkülönbség még nem tekinthető feloldottnak. Továbbra is az a helyzet, hogy a határrendezésen kívül Kína „három akadályt” lát a szovjet-kínai kapcsolatok teljes rendezése útjában. Ezek: a Vietnam kambodzsai politikáját érintő szovjet támogatás; szovjet csapatok jelenléte Afganisztánban; szovjet erők a kínai-szovjet határ mentén, illetve Mongóliában. Meglehetősen bonyolítja e kérdések rendezését, hogy Peking a „három akadály” elhárítását mintegy feltételként tűzte ki. A szovjet politika természetesen arra nem vállalkozhat, hogy egy harmadik ország - például Vietnam - feje felett és érdekeinek figyelembe vétele nélkül folytasson tárgyalások Pekinggel ezekről a regionális kérdésekről. Mindenesetre a Mongóliából megkezdődött szovjet csapatkivonási folyamat és Moszkva határozott erőfeszítései az afgán probléma politikai megoldására új távlatokba helyezték a „három akadályt” pekingi tézisét is. Való igaz tehát, hogy a szocialista Kína és a Varsói Szerződés kelet-európai tagállamainak kapcsolatrendszere továbbra is gyorsabban és akadálytalanabbul fejlődik, mint a szovjet-kínai viszony. A kölcsönhatás azonban tagadhatatlan. Az események azt mutatják, hogy a nagyon is gyakorlati hatalmi ellentétekkel megterhelt szovjet-kínai viszony is a kapcsolatok nagyvonalú rendezésének szakaszába érkezett.-i-e Elhunyt dr. Káldy Zoltán A Magyarországi Evangélikus Egyház, a Magyar Országgyűlés, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa és az Országos Béketanács mély megrendüléssel tudatja, hogy hosszan tartó betegség után, életének 68. évében elhunyt, dr. Káldy Zoltán, a magyarországi evangélikus egyház püspökelnöke, a Lutheránus Világszövetség elnöke, országgyűlési képviselő, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa Elnöksége, a Békevilágtanács, az Országos Béketanács illetve a Magyarok Világszövetsége Elnökségének tagja. Káldy Zoltán a magyarországi evangélikus egyház kiemelkedő személyisége 1919-ben született Iharosberényben, lelkészcsaládban. Teológiai tanulmányait Sopronban végezte. 1941-től 1958-ig Pécsen különböző beosztásokban lelkészeként dolgzott. 1958-tól a déli evangélikus egyházkerület püspöke, 1967-től a magyarországi evangélikus egyház püspök elnöke volt. Több évtizeden keresztül következetesen munkálkodott az evangélikus egyház és az állam jó viszonyán. Egyháza javát szolgálva erősítette a vallásos és nem vallásos emberek együttműködését, a szocialista nemzeti egységet. Jelentős részt vállalt a hazai és nemzetközi békemozgalmi feladatokban. Több cikluson át volt országgyűlési képviselő, és fontos közéleti funkciókat látott el. A nemzetközi egyházi szervezetekben is kiemelkedő tevékenységet folytatott. Alapító tagja volt a Keresztyén Békekonferenciának. Hosz- szabb időn át tagja volt az Egyházak Világtanácsa központi bizottságának és a Lutheránus Világszövetség végrehajtó bizottságának és a Lutheránus Világszövetség VII. budapesti világgyűlésén a világszervezet elnökévé választották meg. Nevéhez fűződik az egyházi tevékenység történelmi értékelésének kimunkálása és a mai egyház diakóniai, theológiai szolgálatának részletes kidolgozása. Kimagasló egyházi és társadalmi tevékenységét számos hazai és külföldi kitüntetéssel ismerték el. Több magas állami kitüntetés birtokosa volt; felszabadulásunk 40. évfordulóján a Magyar Népköztársaság rubinokkal ékesített Zászlórendjével tüntették ki. A pozsonyi Evangélikus és a kolozsvári Protestáns Teológiai Akadémia díszdoktorává választotta. Szocialista város - szocialista közélet Népfronttitkárok tapasztalatcseréje Pakson Az újítás igényével adtak egymásnak találkozót tegnap délelőtt Pakson a tíz szocialista város - Ajka, Dunaúváros, Kazincbarcika, KKomló, Leninváros, Oroszlány, Paks, Százhalombatta, Tatabánya és Várpalota - népfronttitkárai. Mint ismeretes, a felsorolt ipari települések képviselői minden évben közös rendezvényt tartanak „szocialista város - szocialista közélet” elnevezéssel. E témakörben kutatták a tanácskozás résztvevői a továbblépés irányait. Nándori Lajos, a HNF paksi bizottságának titkára, az értekezlet házigazdája bevezetőjében utalt arra, hogy a szocialista városok adottságaiktól és lehetőségeiktől függően más és más területen rendelkeznek nagyobb tapasztalattal. Ezek egymásnak történő átadásához, továbbá új ötletek felvetéséhez nyújtott kiváló alkalmat a módszertani eszmecsere. A szocialista városok HNF-titkárait Nándori Lajos köszöntötte Fotó: KAPFINGER ANDRÁS Elismerő oklevél az aparhanti téesznek A gazdálkodási versenyben elért eredménye alapján az aparhanti Búzavirág Tsz tegnap kapta meg a Mezőgazdasági Szövetkezetek Tolna Megyei Szövetségének elismerő oklevelét. A kitüntetést kibővített vezetőségi ülésen Izsák Gyula, a Teszöv elnöke nyújtotta át. NDK agrárszakemberek megyénkben A Tolna megyei tudományos hetek alkalmából négyfős agrárszakemberekből álló delegáció érkezett*Szekszárdra. A vendégeket tegnap kora délután, az Állami Gazdaságok Szakszolgálati Állomásán a házigazdák nevében fogadták a MTESZ, az Agrártudományi Egyesület, a Mezőgazdasági Termelőszövetkezetek Területi Szövetségének vezetői. A küldöttség, a MTESZ NDK-beli testvérszervezetének - KDT - valamint a DAG - az NDK Agrártudományi Egyesülete - képviseletében érkezett KarlMarx-Stadtból, melynek vezetője dr. Waldemar Eberle, az ottani mezőgazda- sági központ igazgatóhelyettese. Tagjai: Renata Seifert, Werner Hiltscher és Hans Seider. . A delegáció, amely május 22-ig tartózkodik megyénkben, több tolnai nagyüzembe látogat el. Egyebek között holnap délután kettő órakor a MTESZ-székházban tájékoztatják az agrárszakembereket a biotechnológia NDK-beli alkalmazásáról.