Tolna Megyei Népújság, 1987. május (37. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-15 / 113. szám

/ TOUu''\ 4 hlÉPÜJSÁG 1987. május 15. Egy edzésközpontban láttuk, hallottuk. Kísérletek, vizsgálatok, grafikonok, edzésközpontok. Kedvező, pers­pektivikus jövőképet felvázoló nyilatkozatok. Ezek után lássuk azt a biznyos medvét! Nevezetesen egy nagyobb faluban létrehozott edzésközpontot, ahová a közeli és tá­voleső kistelepülésekről, sőt, pusztáról is bejárnak hetente három alkalommal a gye­rekek. Persze, tudjuk, hogy az egyesben nem törvényszerű, hogy megjelenjen az álta­lános, de a tapasztalatok, pillanatnyi benyomásokból azért több mindenre következ­tetni lehet. Nagydorog hatezres község, iskolai körzetközpont. Mint ahogy általában az országben több száz hasonló nagyságú településen, itt sem „virágzik” különösképpen a versenysport, a helyi sportklub, a Nagydorogi KSK megyebajnokságban szereplő labdarúgók mellett serdülő „B” korcsoportú atlétákat foglalkoztat. Szerencsés módon az iskola épületének szomszédságában található valamennyi sportlétesítmény. A felnőtt focistáknak új pályájuk van, így aztán senki sem akadályoz­hatja meg a tanulókat, hogy birtokba vegyék a füves nagypályát, a salakos futópályát és a többi labdajáték űzésére is alkalmas kispályát. Igen, a dorogiaknak több is van ebből, bitumenes és salakos változatban egyaránt. Mielőtt valaki azt hinné, hogy a fenti létesítmények csak úgy rájuk maradtak, mint arra a bizonyos szamárra a fül, el kell mondani, hogy a sport ürügyén történő összefogás szép példájaként a nagydorogiak elsők lettek az 1976-78-as országos pályaépítési akcióban. Ha lenne egy nagyobb tornatermük a mai alig száznégyzetméter alapterületűnél, akkor a tárgyi feltételek rub­rikát kipipálhatnánk. Bár a közeli téglarakások már jelzik a helybeliek abbéli erőfeszí­téseit, hogy a tervidőszak végére már minden igényt kielégítő tornaterme is lesz a köz­ségnek. Április elseje, szerda. „Bolondok napjához” hűen bolondos időjárás. Az udvaron kergetőző, a foglalkozás kezdetére váró gyerekek mozgásukkal már elárulják, hogy az úgynevezett sportcsoportosok, foglalkozásvezetöje Weil Ádámné nagyon pontosan érkezik. - Huszonkilencen vagyunk, csak elvétve van hiányzás, folyamatosan tudunk dolgozni - mondja a főiskolán testnevelés speciális kollégiumot végzett, immár egy év­tizede tanító alsótagozatos nevelő. - A tengeliciekre mindig egy picit várunk, nyolc gyerekről van szó, az ottani termelőszövetkezet mikrobusza hozza és viszi, de mindig megjönnek. Egyébként két-két bejárónk van Kajdacsról, Pusztahencséről és Pálfáról, egy Györkönyből. Többen vannak a bejárók, mint a helybeliek. Zajlik a bemelegítés, a gimnasztika, közben bepillantunk a szertárakba. Ilyen és olyan anyagú labdák sokasága, svédszekrények, zsámolyok, padok, ez utóbbiakból több vadonatúj is. Bizony, jól jött az a támogatás, amit mint edzésközpnt kaptak. Weil Ádámné rendkívül szinkronban van a gyerekekkel, szinte minden idegszálával össz­pontosít, mintha az ÁISH illetékes szakemberei előtt kellene órát tartania. Pergő ritmu­sú gyakorlás, változatos a mozgásanyag. Nincs holtidő, nincs passzív pihenés. A gye­rekek bordásfalnál dolgoznak - a kis hely ellenére -, mindenkinek jut egy. Tréfás, de az ügyességet fejlesztő sor- és váltó versenyek. Derűs tekintetek - jön a kötélmászás. Mindenki megérinti a kötél végén a magasban lévő bőrt. Aztán még kétszer ugyan­olyan frissességgel, ügyességgel másznak föl. Beugrik emlékezetembe egy kö­zépiskolai tornaóra, ahol az osztálynak legalább fele egyáltalán nem tudott fölmászni. Van aki menne negyedszer is, de Weil Ádámné tudja, hogy tízéves gyerekekről van szó, s az erőfejlesztéssel csínján kell bánni ebben a korban. Állandóan fürkésző tekin­tetén, precíz utasításaiból kiérzem azt a lelkesedést, örömet, amit számára a tehetsé­ges gyerekekkel való foglalkozás jelent, amiről korábban Róhn Tibornétól is hallhat­tunk. Egy-egy ilyen korú gyereknek hihetetlen nagy a mozgásigénye, ez most is beiga­zolódik. Nincs fásultság, enerváltság, hogy is lenne, hiszen a gyerek számára mágikus varázsú labda kerül a kezekbe. Egy szülő, Török László érkezik. Laci fia révén természetesen érdekelt. Bikácsról jön a gyerek a foglalkozásokra, de mint mondja, ha 30 kilométerre lennének is Nagydo- rogtól, akkor is járatná ezekre a foglalkozásokra. Szemmel láthatóan örül, hogy Laci a tavalyi felméréskor fennakadt a rostán, hogy fantáziát látnak benne a szakemberek. - Én is sportoltam, egy járási csapatban fociztam nagyon örülnék, ha a gyerek többre vinné. Bár, én úgy látom, hogy labdás lehet belőle, de nem focista - sommázta vélemé­nyét. Mi is lessük lépten-nyomon a többi gyereket. A szőke, hosszú combú, nyúlánk, gyors mozgású Kovács Kingában az ezredforduló tájéki nagyszerű kosarast véljük fel­fedezni. De a nagy kérdés, hogy eljut-e odáig, életútja- sportpályafutása nem terelő­dik-e vakvágányra. De ne kalandozzunk el ilyen messzire! Egyelőre csak odáig men­jünk, hogy az edzésközpontok legtehetségesebbjeinek a megyei sportiskolába kell kerülnie. De lesz-e ilyen Tolnában, s ha igen, akkor a szülők hogy viszonyulnak ehhez, hiszen általános iskolás gyerekeiket nem szívesen engedik el már ilyen korán a csalá­di fészekből. Rohn Tiborné: - Az az elképzelésünk, hogy az újabb mérések után a legjobbakat behozzuk Szekszárdra - kollégiumi elhelyezéssel. A mi a szülők hozzáállását illeti: Bonyhádon például a szülők több mint hatvan százaléka kapásból igent mondott, szó­val van bizalom irántunk.- Ön egy év múlva elengedné a fiát Szekszárdra tanulni a sport miatt - kihasználva a lehetőséget? - kérdeztük - Török Lászlótól.- Nehéz kérdés... roppant nehéz. Én valószínűleg igent mondanék, de hogy a felesé­gem mit szólna ehhez?... A közeljövőt firtató képzelgésünk során tételezzük fel, a szülők hozzáállása is pozitív lesz a megyei sportiskola ügyében. De ettől függetlenül még ott a kérdés: Mi lesz azok­kal akik itthon maradnak és számukra megszűnik a továbbiakban az edzésközpont, mert az újabb felmérések után is újak jönnek? Eltűnnek végérvényesen az élsport fó­kuszából, marad számukra a tömegek mozgásigényét kielégíteni szándékozó diák­sportegyesület? Roncsek Imre, a nagydorogi általános iskola testnevelője: - Nálunk az a helyzet, hogy a diáksportkörbe mindenkit várunk, nyitva áll az ajtó a csak kötetlenül mozogni vágyó tanuló és a helyi sportegyesületben már leigazolt focista számára is. A problé­mát ott látom, hogy jövőre újra lesz egy edzésközpontos csoport és egyszerűen nem férünk majd el a teremben. Mert mi az egész iskolai sportot úgy csináljuk, hogy min­dennap van valakinek foglalkozás, ezzel közelíteni akarunk a mindennapos testneve­léshez.- Pedig edzésközpontos csoport jövőre is lesz - szól közbe halkan Weilné - Az igaz­gató elvtárs is szorgalmazza ezt. Rohn Tiborné: - Természetesen az edzésközpontos gyerekek mindegyikéből nem lesz élsportoló. Akik azonban a két évi speciális képzés után itt maradnak, azok lendí­tőkerekei lehetnek a diáksportköröknek, ugyanis náluk már többnyire kialakul a spor­tos életforma, lehet rájuk építeni. A mostanság sokszor hangoztatott népegészségügyi kérdés szempontjából ez nem közömbös. Szeretnénk, ha az edzésközpont és a diák­sportegyesület jó testvérként megférne egymás mellett. A DSK-kon belül a továbiak- ban akár kialakulhat egy volt edzésközpontos csoport is. Hogy aztán a kiválasztott úgynevezett „kérmből" profitál-e Tolna megye versenysportja vagy a felnövekvő tehetségeket - az eddigi gyakorlatnak megfelelően - „elszipkázzák” más fejlettebb sportkultúrával rendelkező megyék patinás sport­egyesületei? Könnyen lehet, hogy ez utóbbi következik be. De ne feledjük: a magyar sport érdeke a legfontosabb... BÁLINT B. GYÖRGY Mecsek Füszért sportnapok Családias hangulatú, jól sikerült tö­megsportverseny színhelye volt Guna- ras-fürdő. A Mecsek Füszért itt rendezte meg a hagyományos sportnapjait, ame­lyeken a vállalat pécsi, szekszárdi, mo­hácsi és dombóvári fiókegységeinek mintegy háromszáz dolgozója mérte ösz- sze tudását asztalitenisz, atlétika, kispá­lyás labdarúgás, kézilabda, úszás, sakk és teke sportágakban, valamint több ügyességi számban. A versenyszámok győztesei: Atlétika, 100 m: Dorner Judit (Mohács). Kislabda­dobás: Jakabovics Hajnalka (Pécs) és Pintér Gyula (Dombóvár). Asztalitenisz: Balaskó Anikó (Dombóvár) és Dallos Ist­ván (Pécs). Úszás: László Klára (Pécs). Kézilabda: Pécsi fiók női csapata. Sakk: Schindl Anikó (Mohács) és Vesz Imre (Pécsi központ). Teke: Egri Gáborné és Arnold Antal (mindkettő pécsi központ). Kispályás labdarúgás: Mohács férficsa­pata. Csapatversenyben: 1. Dombóvár, 2. Pécs, 3. Pécsi központ. Fotó: Bencze A kispályás foci Gunarasban is igazolta népszerűségét KISOSZ Kupa Három megye - Baranya, Fejér és Tol­na - magánkiskereskedőinek sportvetél­kedőjére kerül sor május 16-án reggel 9 órától Szekszárdon, a TÁÉV sporttele­pén. A hatvan jelentkező futballban, teké­ben és asztaliteniszben méri össze ere­jét. A győztesek az országos versenyen képviselik majd megyéjüket, illetve a te­rületet. Elmarad a kupameccs Táviratot kapott a Dombóvári VMSE kosárlabda-szakosztálya, amelyben a Kadett-válogatott le­mondta a ma délutáni dombóvári szereplést. így a két csapat Felsza­badulási Kupa mérkőzése elmarad. A találkozó lejátszásának későbbi időpontjáról közös megegyezés alapján döntenek. Autómodellezés Kaposvárott rendezték az idei év má­sodik országos pontszerző versenyét az R/C 8 rádióirányitású autómodellek For­ma 1 és sportkategóriájában. Az MHSZ-BHG Honvédelmi Klub hat ver­senyzőt indított. A szekszárdi csapattag­jai közül a Forma 1 „A” csoportban Müller György negyedik, Tímár László a nyolca­dik lett. „B” csoport: 3. Blum Ferenc, 4. Mandulás László. A sportkategória „A” csoportjában: 4. Tímár, 5. Müller. „B” csoport: 3. Blum, 4. Solti János, 8. Izsák Csaba. A csapat teljesítményét jelzi, hogy min­den tagja bekerült a nyolcas döntőbe. Közülük Blum Ferenc versenyzett a leg­eredményesebben, a „B” csoport mind­két kategóriájában dobogós helyen vég­zett. Tímár László mellett Müller györgy is a válogatott tagja lett, júniusban a ma­gyar válogatottal Tbilisziben szerepel a szocialista országok nemzetközi felké­szítő versenyén. Addig azonban ő is, és a szekszárdi csapat is újabb erőpróba előtt áll: május 16-án a győri gokartpá­lyán versenyeznek. A hét vége műsora PÉNTEK Kézilabda: Megyei bajnokság: Iregszem- cse-Högyész (Tamásiban a gimnázium pályá­ján) 17.30 óra. Kosárlabda: Felszabadulási Kupa: Ganz- MÁVAG-Szekszárd 17.30 óra. Szekszárdon 11 órakor országos Mini Kupa döntő a tanító­képző főiskolán és a Zrínyi utcai csarnokban. Lovassport: Tamásiban 9 órától díjugrató bajnokság. Tenisz: Az OB l-ben: ZTE-Paksi SE 12 óra. Teke: Dombóvárott 16.30-kor Kaposmenti Kupa. SZOMBAT Asztalitenisz: Az NB l-ben: Tolnai VL-31. sz. Építők 11 óra. Az NB ll-ben: Tolna ll-Vegy- terv 11 óra. Atlétika: Szekszárdon 10 órától területi kö­zépiskolás bajnokság. Cselgáncs: Pakson a sportcsarnokban Atom Kupa országos úttörőverseny 10.30 óra. Kézilabda: Az NB ll-ben: Tata-Högyész 16 óra, Dunakeszi-Dunaföldvár 11 óra, Tolna- Tata 16 óra. Megyei bajnokság: Tolna-Szed­res 9 óra, Tengelic-Kocsola 15-16 óra, Sár- bogárd-Dalmand 10-11 óra, Simontornya— Gyönk (női) 9-10 óra, Simontornya-Gyönk (férfi) 11-12 óra. Kosárlabda: Rájátszás az NB ll-ben: Báta- szék-Fűzfő 17 óra, Dunai Kőolaj-Atomerőmű SE 15 óra. Szekszárdon 8 órától folytatódik az országos Mini Kupa döntő. Labdarúgás: NB II: Szekszárd-Kaposvár 17 óra. Területi bajnokság: Nagyatád-Dom- bóvári Vasas, Paks-Kisdorog, Bóly-Bonyhád, DVMSE-Siklós 17 óra. Megyei bajnokság: Nagymányok-Tamási (Lubastyik) 15 óra. NB- s serdülö-és ifibajnokság: Szekszárd-Keszt- hely 11.30 és 13 óra. Lovassport: Tamásiban 9 órától folytatódik a díjugrató-bajnokság. Teke: Dombóvárott 11 órakor Kaposmenti Kupa. Tömegsport: Bonyhádon 9 órakor Olimpiai ötpróba, kerékpáros próba. Szekszárdon a TÁÉV spottelepen KISOSZ Kupa 9 óra. VASÁRNAP Aszatlitenisz: Az NB l-ben: Tolnai VL-Sta- tisztika 11 óra. Az NB ll-ben: Tolna-Bp. Spar­tacus II. 11 óra. Szekszárdon a sportszékház­ban 8.30-kor megyei újonc évjáratos verseny. Cselgáncs: A paksi sportcsarnokban 9.30- tól folytatódik az Atom Kupa országos úttörő­verseny. Kosárlabda: Szekszárdon 8 órától folytató­dik a Mini Kupa országos döntő. Kézilabda: Megyebajnokság: Gyönk-lreg- szemcse 17-18, Simontornya-Aparhant 10, Dunaföldvár-Szedres 9, Dombóvár-Simon- tornya 15-16, Kocsola-Szekszárd 10-11 óra. Labdarúgás: Megyei bajnokság: Dombó- vár-Gerjen (Rubecz), Döbrököz-Bátaszék (Osztermajer), Tengelic-Atomerőmű SE (dr. Berta), Zomba-TÁÉV (Varga I ), Aparhant— Szakcs (Varga P.), Tevel-Simontornya (Lehel), Hőgyész-Nagydorog (Odor) 16.30 óra. Körze­ti bajnokság: Bonyhádvarasd-Harc (Bencze), Izmény-Báta (Antlfinger), Kéty-Középhidvég (Tóth), Bogyiszló-Fadd (Szűcs), Öcsény-AI- sónána (Deák), Tolna-Kakasd (Monostori), Kölesd-Cikó (Krekó) 16.30 óra. Pincehely— Pusztahencse (ifj. Farkas), Paks ll-Kajdacs (Fíorváth), Madocsa-Tolnanémedi (Csurko- vics), Györköny-Németkér (Tasi), Dunaszent- györgy-Pálfa (Kirchner) 17 óra. Nak-Gyönk (Csonka), Regöly-Kurd (Krézli), Kisvejke-Ko- csola (Egyed), Iregszemcse-Kaposszekcső (dr. Salamon), Ozora-Závod (Szíjártó), Atta- la-Szakály (Szu pries) 16 óra. Lovassport: Tamásiban 9 órától díjugrató bajnokság. Teke: Dombóvárott 8 órakor Kaposmenti Kupa. Tömegsport: Szekszárdon, Dombóvárott, Pakson és Tamásiban 9 órakor Olimpiai öt­próba kerékpárospróba. Körzeti labdarúgás A Fadd és a Báta külön harca Szekszárd Felnőttek 1. Fadd 21 19 1 1 82-19 39 2. Báta 21 16 5­60-18 37 3. Kakasd 21 12 8 1 54-16 32 4. Tolna 22 14 2 6 65-33 30 5. Alsónána 21 9 6 6 55-39 24 6. Bonyhádvarasd 21 10 4 7 38-29 24 7. Őcsény 20 8 5 7 33-32 21 8. Középhidvég 20 9 3 8 45-56 21 9. Izmény 20 7 3 10 44-35 17 10. Harc 21 6 5 10 34-47 17 11. Bogyiszló 21 7 3 11 33-58 17 12. Sióagárd 22 4 5 13 30-44 13 13. Kéty 21 5 1 15 14-51 11 14. Kölesd 22 4 2 16 22-73 10 15. Cikó 22­3 19 19-78 3 Ifjúságiak 1. Fadd 18 15 1 2 58-14 31 2. Kakasd 18 10 4 4 45-20 24 3. Öcsény 18 11 1 6 46-23 23 4. Bogyiszló 15 7 4 4 39-23 18 5. Izmény 15 7 4 4 28-21 18 6. Sióagárd 18 7 4 7 35-37 18 7. Alsónána 16 7 3 6 28-27 17 8. Bonyhádvarasd 17 5 7 5 22-31 17 9. Tolna 16 6 3 7 38-35 15 10. Kölesd 17 3 4 10 13-36 10 11. Báta 17 2 2 13 18-69 6 12. Cikó 17 2 1 14 11-45 5 Dombóvár Felnőttek 1. Szakály 18 14 1 3 51-20 29 2. Ozora 15 14­1 53- 8 28 3. Iregszemcse 16 12 1 3 43-17 25 4. Kaposszekcső 18 10 3 5 41-22 25 5. Kocsola 17 11 2 4 51-15 24 6. Nak 18 7 4 7 41-42 18 7. Kisvejke 18 5 5 8 35-41 15 8. Gyönk 17 7 1 9 29-35 15 9. Závod 17 6 1 10 35-52 13 10. Dalmand 17 5 2 10 34-44 12 11. Attala 17 2 5 10 23-45 9 12. Regöly 17 2 1 14 10-56 5 13. Kurd 17­4 13 23-72 4 Ifjúságiak 1. Kaposszekcső 9 6 2 1 33-10 14 2. Ozora 9 5 4­26- 8 14 3. Iregszemcse 10 6 2 2 20-12 14 4. Kocsola 9 4 2 3 23-12 10 5. Szakály 9 4 ­5 11-14 8 6. Dalmand 11 3 2 6 17-40 8 7. Attala 8 2 2 4 10-19 6 8. Gyönk 11 1 ­10 6-31 2 Paks Felnőttek 1. Paks II. 13 9 3 1 36-16 21 2. Dsztgyörgy 13 8 3 2 27-13 19 3. Pincehely 13 6 3 4 23-14 15 4. Németkér 13 7 1 5 20-16 15 5. Tolnanémedi 13 6 3 4 17-14 15 6. Kajdacs 13 5 4 4 30-28 14 7. Pusztahencse 13 2 6 5 16-28 10 8. Pálfa 13 3 2 8 18-27 8 9. Madocsa 13 2 3 8 15-31 7 10. Györköny 13 2 2 9 17-32 6 Ifjúságiak 1. Bölcske 11 8 1 2 21- 7 17 2. Németkér 11 7 2 2 24-14 16 3. Paks II. 11 6 3 2 28- 9 15 4. Dsztgyörgy 10 6 1 3 34- 8 13 5. Pusztahencse 10 3 2 5 10-17 8 6. Kajdacs 10 2 2 6 5-23 6 7. Pincehely 9 2 1 6 11-26 5 8. Tolnanémedi 10- 2 8 4-33 2 A Gép és Műszer­ipari Szövetkezet Tolna, Ságvári u. 1. felvesz:- lakatos tömegcikkter­melésben gyakorlattal rendelkező szakembert minőségellenőr beosz­tásba (nagy gyakorlati tudással rendelkező szakmunkás, illetve gé­pésztechnikus végzett­ség szükséges),- gépésztechnikus v. üzemmérnök végzett­ségű szakembert tech­nológus beosztásba,- szakmai gyakorlattal rendelkező szerszám- készítő szakmunkáso­kat. Jelentkezés a személy­zeti vezetőnél. (391)

Next

/
Thumbnails
Contents