Tolna Megyei Népújság, 1987. május (37. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-01 / 102. szám

1987. május 1. nÉPÜJSÁG 11 Vadász Ferenc: Tíz perc a határon osszú sorban álltak a két or­szágot összekötő híd innen­H ső oldalán. Az utasok vám- és útlevélvizsgálatra, átbocsátá- sukra vártak. Időnként fel- emelkedett a sorompó, s ak- —--------- kor percek alatt ötven méte­re kkel lett rövidebb a kígyó, de az újabb érkezők gondoskodtak róla, hogy a sor ne rövidüljön meg. Távolról, a komáromi Igmándi út torko­latától a várakozók ráláttak a széles fo­lyóra. ök ketten, a feltűnően magas, kis­sé már hajlottan járó Végvári professzor és felesége, vonattal érkeztek Budapest­ről, gyalog vágtak neki az útnak. A Duna szürkén, piszkosan hömpöly­gőit odalent. A ráereszkedő köd nem volt túlságosan sűrű, de arra elég, hogy ho­mályba borítsa balról az Erzsébet szige­tet, jobbról a hajógyár szélesen elterülő telepeit, mögöttük a Szent András temp­lom két tornyát. A meteorológia kora reggeli előrejel­zése nem ígért sok jót. Borús, párás idő várható - mondta -, ismétlődő esőkkel, megélénkülő déli, délnyugati széllel. A legmagasabb napi hőmérséklet négy és kilenc fok között alakul.- Tudom, nem először hallod tőlem - mondta az asszonynak Végvári -, talán legutóbb is ezen a helyen jutott eszembe, mit éreztem harmincnyolc telén, amikor ellenkező irányba tettem meg ezt az utat. Vékony hóréteg fedte a jégpáncélt, amely körülfogta azta széles törzsű feke­te hajót, amelyen horog keresztes zászló lengett. Akkor láttam először ilyen zász­lót, addig csak képeken. A jégre, közel a hidlábakhoz - mutatta, hogy hová - vala­milyen széles lapáttal sportpálya nagy­ságú horog keresztet rajzoltak, feltehe­tően a matrózok. Szabályos volt, minden irányban nyílegyenes, pontos, mint egy mértani ábra, néma és fenyegető, akár egy lefedett, óriási sírkamra kőlapjára vésett jel. Engem a közvetlen életveszély­re figyelmeztetett. A mozdulatlan, néma hajótest mintha roppant öblű halottas ko­csi, megszámlálhatatlanul sok tetemet vagy hamvat befogadni kész koporsó lett volna.- A Duna évezredek óta hömpölyög a medrében - szólt közbe az asszony. - A hegyek és a folyók a legrégebbi tanúi mindennek, ami körülöttük a világban végbement.- A hidak is - tette hozzá a férfi -, leg­alábbis a civilizáció évszázadaiban. Pes­ten gyakran voltak öngyilkosok búcsújá­nak színterei. De ez a híd addig tán sose látott semmi érdekeset, mert évtizedeken át országokat kötött össze és választott el. Céllal, elhatározással, feladattal léptek rá és hagyták el a járókelők. Akkor, har­mincnyolc decemberében, már nem volt országhatár, s nekem olyan sejtelmem támadt, hogy politikai szerepétől meg- fosztottan közúti átkelőhelyként, magyar hídként egyszer még ez a hely is sok iszonyat színhelye lehet. Hat év múltán' innen lőtték vagy taszítanák a hideg hul­lámsírba családostól azt a néhány kivé­telezettzsidót, akit szülővárosom hatósá­gai kiemelkedő hadi és hazafias érde­meiért nem szállítottak el a haláltáborok­ba.- Az öngyilkosok - tért vissza férje el­kezdett gondolatmenetéhez Edit, hivatá­sához méltó jó érzékkel, hogy amint éz gyakran megesett velük, alig titkolt szándékkal másra terelje a szót való­ban a hídkorláttól lódítják magukat az életből a halálba. Gondolj csak Arany Já­nos Hidavatására. A gyönyörű ballada az iparosodó főváros valódi gondjait szubli­málta költészetté. Az asszony, Thébner Edit, aki pszicho­lógiában, pedagógiában, irodalomban egyaránt jártás volt, most váratlan fordu­lattal arról kezdett beszélni, hogy nemrég egy tudományos ülésen milyen meglepő és számára sok tekintetben megmagya­rázhatatlan dolgokról hallott.' A nagy vi­lággazdasági válság, s Magyarországon is a legnagyobb munkanélküliség évé­ben, harminckettőben, százezer lakos közül harmincöt dobta el magától önként az életet. Most pedig, öt és fél évtizeddel később, egészen más viszonyok között, negyvenhat. Az ötvenes években, abban az időszakban, amit a mi újabbkori törté­netírásunk és irodalmunk gyakran úgy jellemez és ábrázol, mint a torokszorító félelmek, szorongások esztendeit, fe­leannyian se választották a menekülés­nek ezt a visszavonhatatlan következmé­nyű útját, mint napjainkban, amikor már szinte ismeretlen fogalom a nyomor, a nélkülözés, nincs terror és az emberek megszabadultak a hatalom életüket fe­nyegető lidérceitől. - Szerinted mi lehet ennek az oka? - tetteiel a kérdést.- Súly alatt nő a pálma - tartja a mon­dás. Említettem már, hogy én, életem leg­nehezebb megpróbáltatásai között, se munkaszolgálatban, se a táborokban so­ha nem gondoltam öngyilkosságra.- Talán a jólét, a kevesebb gond, és éppen a veszélyérzet hiánya ébreszti fel az emberben a szuicid ösztönöket ­mondta Edit. - A múlt század végén, a „jó békeidőben" is meghaladta nálunk az öngyilkosok száma a húsz százezreléket. Az öngyilkosok halálszámával mindig is a nemzeti élmezőnyhöz tartoztunk. Másra terelődött köztük a szó. Megáll­tak, néhány percig némán néztek lefelé a korlátra könyökölve. Mélyen alattuk mes­terséges hullámtörőként kényszerítették útirányának módosítására a lusta sodrá­sú folyót. Távolabb sirályok röpködtek a partközeiben. A felhők megritkultak, bá­tortalan napsugarak törtek át a szürke­ségen, körülöttük minden kontúrosabb lett, jobban láthatóvá vált. Mind ez ideig szép volt az ősz. Hosszan tartott az enyhe idő, a fák sokáig meg­őrizték lombjukat, szinpompájukkal, a zöld, a barna, a sárga megszámlálhatat­lan árnyalatával fizettek az őrzésért.- Annak, aki a két világháború közötti években csehszlovák oldalról itt a Duna hídján ment át Magyarországra, első útja többnyire a dél-komáromi vasútállomás közelébe, az Ács-féle vendéglőbe veze­tett - emlékezett Végvári, - Ez már bizo­nyosfajta hagyománynak számított a két ország határán. Jó borból fröccsöt vagy hosszúlépést inni az „odaátiak” közül csaknem mindenki illendőnek és érde­mesnek tartotta, mert ez afféle hazafias tisztelgés is volt egyben. Másrészt ma­gyar részen a bor, a szomszéd ország­ban meg a pilseni sör volt vonzóan olcsó. Itt is, ott is, ha kérték, egész évre érvé­nyes határátlépési engedélyt kaptak a helybeli lakosok, s ez harminckilométe­res sávban néhány napos tartózkodásra, kölcsönös vendégeskedésre jogosította őket. Továbbutazáshoz, Budapestre vagy Pozsonyba menni, útlevélre volt szükség, de a hatóságok mindkét olda­lon tudták, hogy ezt az előírást sokan megszegik: Szlovákia déli határvidéké­ről, a „poukázka” nevet viselő papírral sokan utaztak a magyar fővárosba vagy az ország más részébe. Megfordítva ugyanezt tették a túloldaliak, ha Nyitrán, Érsekújváron, Pozsonyban akadt dolguk.- Érdekes - mondta az asszony.- Pestre indultam - folytatta a profesz- szor - szabályos útlevéllel, kis bőrönd­del. Az volt szokás, hogy a csomaggal utazó konflison ment át a hídon. Felült rá Komarnóban a Baross utcán, melynek macskakövein naphosszat élesen csat­togtak a sorsukat türelemmel viselő, le­hajtott fejű'lovak patái. Átügettek a kis- Duna hídján, aztán az Erzsébet-sziget bejáratánál, ahol a Pokol kocsma és az egyik fakereskedő háza állt, rákanyarod­tak a nagy hídra. A kocsis megállította a lovát az innenső ellenőrző ponton, né­hány perccel később a túlsón. Mindkét helyen rövid volt az eljárás, beütötték az okmányba a bélyegzőt, belenéztek a tás­kákba, vagy éppen csak intettek, hogy az utas mehet. A magyar határkirendeitség- töl a konflis jobbra kanyarodott, két-há- rom perc alatt elérte a dél-komáromi va­sútállomást. Ugyanennyi idő alatt az em­lített vendéglőt. A csomaggal érkező utas, ha gyalogszerrel kocog át a hídon, már szinte gyanút keltett volna. Olcsó volt a konflis, a ló kevés zabot fogyasztott, mi­re gazdája elszívott egy tömést a pipájá­ból, oda-vissza megtette az utat.- Gyerekfejjel megtanultam - elevení­tette fel tovább az emlékeit Végvári -, ha hazulról jövet a túloldalra érek, s a hiva­talnokok, a pénzügyőr vagy a rendőr megkérdezi, honnan jöttem, azt kell mon­danom: megszállt területről. Városunk ti­zenkilenc januárja óta Csehszlovákiához tartozott. így döntöttek felőleTrianonban. Isten ne adja, okítottak a szüleim, hogy valaki összekeverje a dolgokat, s a csehszlovák tisztviselő előtt megszállt te­rületet emlegessen. Nagyon rossz néven vennék. A határ mentén élőket így korán, gyerekként manipulálták, leckét vehettek relativitásból, meg nacionalizmusból, ha nem is tudtakróla. Mindenesetre megta­nultak alkalmazkodni a különböző igé­nyekhez. A formaságok szerepe, s a ha­zafias lelkületnek ez a talmi kétarcúsága engem már fiatalon mélyen elgondolkoz­tatott:- A te életedben olyan nagy esemény volt ez az útleveles átkelés a hídon? - kérdezte Edit.- Számomra és a mi családunk életé­ben eseményszámba ment egy-egy uta­zás. De gyerekkoromban olyanokat is is­mertem, akik megszokták, hogy az év minden szakában, késő délután átsétál­tak észak-déli irányban a Duna fölött, s mentek Ácsékhoz. Ritkán vettek igénybe konflist, nem volt csomagjuk. Megesett, hogy visszafelé már vittek egyet-mást. A magas, szikár apátplébánosról tré­fálkozva mesélték a városban - ő is a csaknem minden nap átlátogatók közé tartozott -, hogy egyszer jóféle sonkát vagy oldalast kapott ajándékba valame­lyik túloldali hívétől. Nem mintha szüksé­ge lett volna rá, de hogy ne sértse meg az ajándékozót, elfogadta, és a reverendája alá függesztette. Kicsit zavarta a járás­ban, s amikor megállt, a finánc egyene­sen rábökött: Ez micsoda? - kíváncsis­kodott. - Ez az asszonyoké - fejelte a plébános kenetteljesen, amin aztán a fi­nánc, meg akik értesültek a dologról, jót derültek. Persze, lehet, hogy egy szó sem volt igaz az egészből. És akadt az estén­ként borozni járó magyar uraknak mert az állandó látogatók többsége közülük került ki - egy állandó kísérőjük is, Kor­nél, a kissé infantilis, már nem fiatal, bice­gő ügyvédbojtár. Ha jól tudom, sose fe­jezte be jogi tanulmányait, de versengtek érte a jómódú ügyvédek, mert mellettük és helyettük kevés pénzért, naphosszat fáradhatatlanul körmölt, adminisztrált, le­velezett. Ha alkonyodott, elvárta, hogy fő­nöke és annak barátai magukkal hívják borozni. Vitték is magukkal, aztán gyak­ran tréfát űztek vele, kihasználták habó- kosságát, s legfőképpen, hogy nem bírta a bort. Róla meg az a hír járta, hogy egy­szer higanyt csöppentettek a poharába, aminek tudvalévőén az a következmé­nye, hogy súlya miatt pillanatok alatt vé- gigfút azon az úton, melyet a táplálék ma­radványa csak órák alatt tesz meg. Kor­nél egy este kénytelen volt a vendéglő mellékhelyiségében sebtében levetni az alsónadrágját, kimosni, s úgy vizesen, új­ságpapírba csomagolni. Visszafelé a hó­na alatt hozta, s amikor a vámőr a cso­mag tartalma felöl kérdezte, keresetlen egyszerűséggel, minden finomkodás nélkül elmondta, mi esett meg vele. Ami­kor a hatósági ember bizonytalankodni látszott, polgárjogi sérthetetlenségéért kiállva az ügyvédbojtár dühösen harsog­ta: - A gatya bizonyíthatóan sajátom, jo­gom van átvinni! ót kacagott az asszony a tör­téneten, bár úgy tűnt, mintha J már hallotta volna. Biztatta Miklóst, folytassa csak nyu­godtan az emlékezést.- Harminchét nyarán volt ez - kezdte egy kis hallgatás után a férfi -, kánikulás júliusban. Sze­mélyvonaton három órát tartott az út Bu­dapestig, miközben az utas láthatta a hegy tetején a kitárt szárnyú turulmada­rat, Bia és Torbágy között az évekkel ko­rábban fölrobbantott, de helyreállított viaduktot, meg a többi nevezetességet. Előzőleg harmincöt-harminchat telén már egy egész hónapot töltöttem pesti nagybátyámnál. Negyedéves voltam ak­kor a prágai Károly egyetemen. Szüleim írtak a nagybátyámnak - sokszor beszél­tem róla -, hogy hívjon meg magához egy rövid vakációra. A családban ő vitte leg­többre. A Nasici faipari részvénytársaság Erdélyből Pestre költözött nyugalmazott igazgatója volt. Fiatalon Déry Tibor is dol­gozott ennél a cégnél. Túl voltam néhány kollokviumon, és még újábbakra készül­tem, arra gondoltak, hadd szellőztessem ki a fejemet. Nem kérték hiába, meghí­vott. Vendégeskedésem idején úgy- ahogy megismertem a Nyugati pályaud­var környékét, a Berlini tértől az Emkéig a Nagykörutat, a Tátra utcát, a Lloyd mozit, Budán a Várat, meg az Istenhegyi utat és környékét. Vásároltam néhány orvosi szakkönyvet, és más, akkor megjelent kötetet, emlékszem, köztük volt Bálint Györgytől Az idő rabságában és egy-két folyóirat. Ezeket hoztam haza magam­mal. A Szép szóban olvastam először Jó­zsef Attila-verset, á Dunánált.- Mindenre emlékszel - mondta az asszony.- Arra is, hogy az újabb pesti útra in­dulva újságot vettem az állomáson. Rendszeresen olvastuk otthon is a pesti lapokat. Nálunk itt Komarnóban minden nap kézbe vehették az emberek a ma­gyarországi újságokat, mert a Nádor ut­cai Hermann féle könyvkereskedésben kora délelőtt már ott függött az állványo­kon a Népszava, az Újság, a Magyar Hír­lap, az Esti Kurír friss száma. A nyíltan ir­redenta, kifejezetten szélsőjobboldali la­pokat nem engedték be Csehszlovákiá­ba. Ezúttal harmincnyolc telén kíváncsi­ságból egy ilyen újságot vettem. Egyéb­ként a magyar oldalon az említett lapok közül egyik sem volt látható az újság­standokon.- Talán még azt is tudod, mit olvastál abban az újságban?- Az első oldalon a japánok sikeres Kí­na ellenes hadműveleteiről volt szó, meg arról, hogy Franco seregei - a lapok nemzetieknek nevezték őket - sikeres harcokat folytatnak a vörösök ellen Huescánál, a Madrid-Escorial országút mentén Brunete körül és másutt.- Fantasztikus vagy - mondta Edit. Végvári mosolyogva felelte:- Tíz perc a határon, és mire az ember átér egy ilyen hídon, percenként évek, évtizedek emlékei kerítik hatalmukba. Hát nem furcsa? Dózsa Ildikó: PATT- Mamáról álmodtam - szólt Milva a legutóbbi háború egyik borús napján. - Intett az utcasarokról és eltűnt. Ez jelent valamit. Tehát mielőtt meghalok, jó ke­zekben akarlak tudni, kisfiam. Gyula! Mi erről a véleménye? De Milva elhanyagolható férje, Gyuszi kétségbevonható apja csak hümmögött.- Gyuszi viszont határozottan ellenállt. A háborúra, esetleges elhamvadásukra hi­vatkozott, meg arra, hogy ilyen időkben nem is illik házasságra gondolni. A sziréna a legjobbkor kezdett sivítani. A vita közepén be kellett ugraniuk az óvó­helyre, ahol a férfiak sakkoztak, mint min­dig, és Gyuszi elvesztette a játszmát, mint mindig. Nyilván érzékcsalódás volt csu­pán, amikor folytatólagos bánatában úgy vélte, hogy a tábla mellett heverő sötét ki­rálynője bosszankodva megrázza a pa­lástját, és abból globolszag árad. Békeidőben az egész kisvárosnak glo- bolillata volt, és ezt a háború különös szaga csak néhány napra tudta elnyom­ni. Elvégre mindig visszaáll valahogy a régi rend. Milva házassági fondorlatainak az lett a következménye, hogy az épen maradt parókia hölgyeinek szíves közreműkö­désével előkerült egy garantáltan vallá­sos szűz. Milva kedvtelve nézegette. Gyuszi, akinek akkoriban még volt némi humorérzéke, kezet is csókolt a húsos, fehér löttyedelemnek. A szűzről egyéb­ként első pillantásra látszott érintetlensé­ge, de izgalmában erősen verejtékezett. Amikor pedig Milva anyáskodva megtö- rölgette a tenyerét a meghatottságtól vi- háncolni kezdett. A megmaradt emberek fejéből kezdett kihullani a háborúnak még az emléke is. Annál meglepőbb volt, hogy egyik dél­után Gyuszi csuklóból leszakított női ke­zet talált az udvaron. Finom, artisztikus volt a kéz; karcsú ujjain keskeny arany­gyűrű fénylett. Gyuszi el akarta ásni az orgonabokor alá, de ahogy a fémmel hozzáért, a testrész porrá vált. Gyuszi le­hunyta a szemét. Elképzelte, milyen lehe­tett a kecses kézhez tartozó nő, és este kis híján megnyerte a játszmát apja ellen. E feldiadal közepette jelezte Milva, hogy rövidesen itt a világ vége - megálmodta. De egyelőre ez tévedésnek bizonyult, mert a béke zavartalanul tenyészett to­vább. Gyuszi akkor már a szűzből lett feleségével próbált esténkint sakkozni, Milva pedig globolillatú csokrokat hor­dott ki boldogult Gyulájához a temetőbe. Ám édesanyja hanyagsága miatt tulaj­don halálára nem készült fel kellőkép­pen. Álmában ugyanis többé senki nem intett felé az utcasarokról, így Milva a hét fő bűn egyikében leledzett (torkosság), amidőn rémült fia és nyüszítő menye mellől elragadta a halál. . Időközben Gyusziból persze Gyula lett. Dr. Ballagó Gyula köz- és váltóügy­véd, miként erről a családi ház kapujára erősített tábla tudósított egészen tegnap­ig, amikor is az idő előtt megfáradt Bal­lagó doktor névtáblástul nyugalomba vo­nult. Beesteledett. Gyula már a cserépkály­ha mellett ül, sakktáblája a fekete Chip­pendale asztalon. A löttyedelem soha nem tanult meg sakkozni, de legalább a linzertésztákat készíti kiválóan. Mellesleg Gyula az apja halála után sem nyert játszmát, noha önmagával küzd csupán estéről estére, amikor a késői órákban a szüleiről s egyebekről szőtt emlékei ki­hullanak a ház ablakán, és tétován fel- foszforeszkál a szeme mögött valami keskeny aranycsík. A világos királynő szemrehányóan néz a tábláról.- Nem tudom, lehet-e még erre azt mondani, hogy patt - közli vele Gyula le­mondóan. Halkan kopog az üvegtáblán az őszi eső, a folyó felől vastag felhők szállják meg a háztetőt. Az orgonabokor csupasz vázán fönnakad a szenesedö levélkupa- cokból szivárgó füstcsík, és körültekergi, mint a fosztó, szürke cérna. Az esőcsa­torna iszapjában meghalnak az üvegtes­tű gazok is, amiket még a szél telepített oda tavasszal.- Jaj, ez a nedves időjárás! - sóhajtja a világos király. - Hallják, mennyire ropog­nak a csontjaim?- Ennek legalább még vannak csontjai - súgja Gyula a löttyedelemnek, de ő már alszik. Vagy ki tudja. Amíg a sötét királynő bepúderozza magát, a futár elővezeti a lovakat:- Indulnunk kell...- Öt nem visszük- mutat a királynő Gyulára.- Már nincs időnk - mondja a huszár. Aztán elvágtatnak, és nem hallják, amint a bástya összeomlik, hogy maga alá temessen mindent. Ezért Magyarország — Hollandiai bemutatkozásra készülünk ­Még egy éve sincs, hogy Hollandia Magyarországon címmel ismerkedhet­tünk a tengerparti ország gazdaságával, kultúrájával. Láttunk képzőművészeti kiállítást, színházi és balettestet, techni­kai-műszaki bemutatót, hallgathattunk koncerteket holland előadókkal, zeneka­rokkal, rendeztek holland filmnapokat és gasztronómiai bemutatót. Most pedig már javában folynak az előkészületek, hogy ezt a bemutatkozást Magyarország sokoldalúan és vonzóan viszonozza. A Magyarország Hollandiában ese­ménysor a nyár kiemelkedő programjá­nak ígérkezik, hiszen a híres holland fesztivál keretében vendégeskedünk jú­niusban. A hivatalos megnyitón a Liszt Ferenc Kamarazenekar képviseli szí­neinket. Vendégszerepei a Magyar Álla­mi Operaház Csajkovszkij balettjével, a Rómeó és Júliával. Koncertet ad Kovács Endre zongoraművész. Két hangverse­nyen Kurtág György műveit hallgathatják Amszterdambaa A napokban járt Budapesten egy hol­land művészettörténész, aki műtermeket, kiállításokat keresett fel, hogy az Amsz­terdamban rendezendő magyar kortárs képzőművészeti kiállítás anyagát válo­gassa. Zenei, képzőmészeti jelenlétünk nem­csak a fővárosra korlátozódik. Hága, Rotterdam is helyet ad magyar művé­szeknek, művészetnek. Hágában például Madách Az ember tragédiájá című drá­májából rendeznek irodalmi kiállítást. Rotterdamban a nemzetközi költőtalál­kozóra magyar poétákat is várnak. Hol­landiában koncertezik majd a Kaláka, több könnyűzenei együttesünk. Természetesen nem hiányzik majd a magyar iparművészet és népművészet sem - bemutatóval, árusítással. Ott lesz a Hungexpo rendezte Hollandiai Magyar Hét egyik szekciójában is. A magyar ipar és mezőgazdaság reprezentatív kiállítá­sát az is minősíti, hogy az amszterdami World Trade Center elegáns épületében kap helyet. (Koföbban csak kisebb áru­bemutatóink voltak Hollandiában.) Köny- nyű-, gép- és műszeriparunkat, valamint vegyiparunkat ötven olyan vállalat képvi­seli, melynek eladási lehetőségei vannak Hollandiában. Többek között konfekciót, cipőt, háztartási és építészeti üvegeket, csomagológépet, lézer- és robottechni­kát, anyagvizsgáló-készülékeket, kom­puterterminálokat, tengerviz-sótalanító berendezést, hulladékhővel hűtött nö­vényházat, kozmetikumokat, PVC alap­anyagokat és késztermékeket, műgyan­tát visznek a magyar cégek. Rendkívül igényes piacon keli megjelenniük, ezért csak kiváló minőségű, világszínvonalú termékkel lehetnek esélyeink. „Daarom Hungrije” - „Ezért Magyaror­szág” a szlogenje a magyar heteknek. Ami azt érzékelteti - , azért mert magyar áruról, termékről, ízről van szó, érdemes odafigyelni. (A szlogent egy Amszter­damban élő magyar származású újságí­rónő tesztelte - maguk a hollandok vá­lasztották ki több javaslat közül.) Ami az ízeket illeti, természetesen gasztronómiánk is vendégeskedik Hol­landiában. KÁDÁR MÁRTA

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents