Tolna Megyei Népújság, 1987. április (37. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-04 / 80. szám

6 KÉPÚJSÁG

1987. április 4.

Kovács Gy. Ernővel, a szekszárdi alsóvárosi pártaiapszervezet titkárával

| - Mit jelent a nevében a „Gy.” betű?- Máris mondom, ugyanakkor megkérdezem, hogy miért van az Ön neve előtt a „V.”?

I- Az én betűm magyarázata biztosan sokkal egyszerűbb, mint az öné. Férjemet Vancsó Istvánnak hívják. Vagyis a „V.” az ö vezetéknevének első betűje.- Tényleg igaza van. Az én kommentárom bonyolultabb, s azt is hozzá teszem, hogy a nevem variálása tulajdonképpen kényszerhelyzet volt. Eredendően Kovács Gyula Ernő volt a nevem. Amikor 1941-ben elvittek katonának Lévára, egy kellemetlen dolog „derítette ki”, hogy van a seregben még egy Kovács Gyula. (Ott nekem is csak a Gyulát jegyezték be.) Szóval a névrokonom igen sok csibészséget követett el, s bizony, gyakran én vittem el a balhét. Nahát ebből elegem lett, így a Gyulából csak a Gy. maradt meg. Többé nem kevertek össze bennünket.

Í- Legalábbis a katonaságnál nem. Mert a múltkor több ilyen sztorit is mesélt.- A napokban a feleségem az SZTK- ban volt, Rákérdeztek a laborban, hogy hol a férje. Mondta, hogy kint ül, vár rám. Erre meglepetten kérték számon, hogy miért nem mentem vissza az eredményekért. Mert szerencsére nem voltam vizsgálaton. Egészséges vagyok. Kiderült, hogy egy Gy. nélküli névrokonom eredményéről van szó.

I- Örömmel hallom, hogy egészséges. Gondolom, hogy ez is magyarázata hihetetlen vitalitásának, tettre készségének, a rengeteg munkának, amit végez, s amit mindig áthat a jószándékú segíteniakarás.- Én is örülök, hogy ezt igy látja, hogy ezt így látják... Tudja, az embert először is a családban kapottak határozzák meg, majd a környezete és a körülményei alakítják. Persze, nem önkényesen, nem kívülállóként. És most idézem édesanyám szavait, melyek számomra törvénnyé váltak: „Fiam, ha jót nem tudsz tenni embertársaiddal, soha ne ártsál!” Édesapám példája is mindig előttem van: ő vöröskatona volt. Sajnos, korai halála miatt a 4. polgárit nem tudtam folytatni... Heten voltunk testvérek.

I - Tehát dolgozott.- Igen, segédasztalosként már tizenöt éves koromban, 1934-ben kapcsolatba kerültem a mozgalommal. S számomra ez nagyon természetes volt.

| - Miért sóhajtott?- Arra gondoltam, hogy milyen nehéz volt akkoriban az élet. Az ember nem vállalhatta nyíltan önmagát, nézeteit, eszméit. Csak egy egészen köznapi esetet mondok el, ami még ennyi esztendő után is úgy él bennem, mintha tegnap történt volna. Szóval az első csendőrpofonokat 1938. november 8-án kaptam... Akkoriban milyen szórakozásuk lehetett a fiataloknak? Kint álldogáltunk az utcán, beszélgettünk, énekelgettünk esténként. Volt egy szép dal, ami úgy kezdődött, hogy Moszkva felől szól a harang... Nagyon szerettünk dalolni. Azon az estén két barátommal beszélgettünk az iskolánál. Az utca kihalt és csendes volt. Az emberek féltek, mert akkoriban elkezdték összeszedni a kommunistákat. Szóval beszélgetünk, mire két csendőr lépett hozzánk. Az egyik elkapott, s igen megvert. És állandóan azt kiabálta: „Na te kölyök, most mondd el, hogy neked honnan szól a harang?”- - Azt már mondta, hogy 1941-ben vitték

| el katonának. Hol harcolt?- Nem sorolom föl. Csak annyit említek, hogy kikerültem a Don-kanyarba... Hát erről beszélni nagyon nehéz. Az ott történteket, azokat a borzalmakat könyvekből, filmekből, visszaemlékezésekből sokan ismerik. A zászlóaljból hetvenötén jöttünk haza 1943-ban. Hat hónap után ismét menni kellett.

I- Tele félelemmel, mi több, halálfélelemmel.- Az az ember, aki azt mondja, hogy a háború tüzében nem félt, az letagadja az igazat. Az az érzés, ha nem is olyan erővel, de még ma is föltárnád bennem,

ha egy olyan filmet nézek, ami a háborúról szól. Ugye, azt tudja, hogy a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Országos Szövetségének tagja vagyok. Ez büszkeséggel tölt el, de nem ezért hoztam szóba. Hanem az előző téma kapcsán. Amikor ülésünk van Budapesten, jut időnk a beszélgetésre is. Bizony a régi bajtársak között még ma is gyakori téma az a rettenet, a félelem, ami tulajdonképpen nem volt férfiatlan. Egyszerűen emberi volt.

_ - Ott tartottunk a kronológiában, hogy

másodjára is kikerült a frontra.- Igen, a Kárpátokba. És ott szöktem át

a szovjet hadsereghez. Ez 1944. október

15-én történt. Először a 4. Ukrán Frontnál voltam, majd rövid idő múltán a 2. Ukrán Fronthoz kerültem Malinovszkij marsall kötelékébe a felderítő és kémelháritó osztagba. Kérésemre a Garam környékén teljesítettem szolgálatot. Ott születtem, tehát a vidéket jól ismertem. Igaz, ez a terület meglehetősen veszélyes volt, hiszen közvetlenül a frontvonalban voltunk. | - Találkozott Malinovszkijjal?- Egyszer igen. A Brünn környéki harcoknál látogatott meg bennünket. Éppen pihenés közben. Egy tisztáson krumplit sütöttünk. Feledhetetlen pillanatok azok... Letelepedett közénk, elővette a kését, ő is vett egy sültkrumplit, meghámozta, eszegette és beszélgetett velünk. Megkérdeztük, hogy mikor lesz vége a háborúnak. Mondta, hogy hamarosan... és elmagyarázta, hogy miért. Aztán az erőviszonyokról, a németek összeroppanás előtti állapotáról beszélt.

I- Ön pedig készséggel beszél minderről, egyáltalán a múltról, a mai fiataloknak történelmet jelentő esztendőkről, ha arra felkérik.- Úgy gondolom, hogy ez rendkívül fontos. Hiszen mi a fiataloknak adjuk át a stafétabotot. Ők viszont csak általunk ismerhetnek meg a múltból bizonyos dolgokat, módszereket. Merítsenek erőt tőlünk és felkészülten, biztos kézzel vigyék a stafétabotot, mert valóban „Jövőnk a tét!” Hiszem, hogy e gondolat körül kell összefognunk. S ha nem beszélgetünk, ha nem ismerjük egymást, akkor hogyan bízzanak bennünk? Mert a bizalomra nagy szükség van. És igényeljék a fiatalok a segítségünket, mindazokét, akik átélték a nehéz időket. Tiszteljék a múltat, a hagyományokat, s amit elértünk. Úgy gondolom, hogy a hibákkal együtt sincs okunk szégyenkezni.- - Ugyan nem kanyarodtunk el a témától,

| de kérem, legyen kicsit konkrétabb.- Az 5. számú általános iskolásokra gondol?

| - Igen.- A XIII. pártkongresszus meghatározta feladatainkat. Annak végrehajtása - mármint a gyakorlatban - az alapszervezetekben történik. Magam a gyakorlat embere vagyok, s igyekszem aprópénzre váltani - a szó legnemesebb értelmében - a feladatokat. Az alsóvárosi lakóterületi pártaiapszervezet és az iskola megállapodást kötött, hogy segítjük a munkájukat, a kisdiákok pedig műsort adnak ünnepségeinken. Tehát: tízfős előadói csoportot szerveztünk, s megállapodtunk, hogy a tanévek második felében az osztályfőnöki órákon és más alkalmakkor szakelőadásokat tartunk a gyerekeknek. Például az állampolgári jogokról és kötelességekről, (sőt, az előadó bírósági tárgyalásra is elviszi őket), az orvosok az egészséges életmódról szólnak, vagy a káros szenvedélyekről, a civilizációs betegségekről; de témáink között szerepel a környezetvédelem, a polgári védelmi ismeretek, a közlekedés és sorolhatnám...- - Hát tessék is sorolni, hiszen az ön témaköre még nem is szerepeit.- Igaz... Visszaemlékezések, a közelmúlt történelme. S tudja, igyekszem világosan, szépen magyarul beszélni a gyerekeknek. Úgy vélem, nem kell félni az egyszerű szavaktól. Azok a tiszták, az egyértelműek, a megbízhatóak.

I- Ne haragudjon a fogalmazásért, de valamit el is lesett a gyerekektől. Arra a hatalmas órárendszerű naptárra gondolok, ami

_ a lakásukban függ a falon. No és a pre- | ciz és hasonlóan teleírt határidő naplójára.- Valóban nagyon hasznos az az órarend. Pontosan tudom, hogy mikor hol van dolgom, hányra ígérkeztem el. A feleségem is figyelemmel kíséri az időbeosztásomat, s figyelmeztet, hogy most ide, vagy amoda kell indulnom. A feleségem minden szempontból csodálatos társam. Nélküle bizonyára nem lennék képes eny- nyi feladatot vállalni, s ennyi időt ilyen kiegyensúlyozottan szentelni a közéletnek.

I- Mielőtt a közélet tájait járnánk be, kérem, hogy csak sorolja el élete fontos állomásait.- Szívesen teszem, de a maguk módján mind-mind fontosak voltak számomra. A háború után a zselizi járás párttitkára lettem, majd áttelepítettek bennünket Magyarországra. Itt is politikai munkás voltam. Először a DÉFOSZ-ban, aztán a MEDOSZ-ban, majd HVDSZ-ben. Utána 1955-ben vidéki munkára kértem magamat, így lettem Kertén téeszelnök. Az ottani sikerekre büszke vagyok, s visszajárok oda is. Aztán következett az MHSZ, majd 12 évig Ajkán dolgoztam a bányában. Szép évek voltak.- Mindössze öt éve élnek itt Szekszár- don. Kapcsolatteremtési készségéről csak felsőfokon lehet beszélni. Hiszen sok barátja van, párttitkárrá választották, vezetője a helyi veteránklubnak, tevékenykedik a megyei munkásőrség parancsnokságán, kitűnő a kapcsolata a tanáccsal, a Hazafias Népfronttal...- Egy kicsit visszakanyarodok. Megbetegedtem, s néhány év után az orvosok határozottan javasolták a levegőváltozást. Azért esett Szekszárdra a választás, mert a feleségem legkedvesebb lánya családjával együtt itt él. S megjegyzem, az orvosoknak igazuk volt... Mint már említettem, egészséges vagyok és dolgozom.

| - Tehát a kapcsolatok...- Azok megteremtésének vágya alkati kérdés. De múlik a fogadtatáson is. Szóval kettőn áll a vásár mindig. S ehhez hozzá tartozik az is, hogy a városi pártbizottság is sokat segít a munkámban, ha bármilyen gondom van, hozzájuk fordulhatnak. Csak egy egészen egyszerű példa. Gépkocsit biztosítanak, hogy időnként meglátogathassam a környékben élő és mozgáskorlátozott ellenállókat. Olyankor a feleségemmel megyek. Beszélgetnek az asszonyok, s beszélgetünk mi, a bajtársak. így sokkal meghittebb, s nagyon jólesik nekik az úgymond, nem hivatalos jellegű találkozás.- Hasonló, mint ahogyan a pártaiapszervezet tagjai is találkoznak egymással, s nemcsak a taggyűlésen, hanem számos más alkalommal is. S ezeket nevezhetjük akár hivatalos, akár nem hivatalos találkozóknak, a tény attól tény marad.- Pontosan így van. Elmondhatom, hogy alapszervezetünknek 63 tagja van, közülük negyvenötnek van pártmegbízatása. Tehát a számok önmaguk helyett is beszélnek. No és a hétköznapok... Ott élünk ezen az új és nagy lakótelepen, ahogyan egy elvtárs fogalmazott a XII. pártkongresszuson, „a mi üzemünk a lakóterület”, tehát a politikai és gazdasági kérdésekkel egyaránt foglalkoznunk kell. A körzetek szerepe egyre nagyobb a várospolitikai kérdésekben és más egyébben is. Valljuk, hogy körzeti pártmunkánk javításával, szélesítésével nő a tekintélyünk. De olyant is mondhatok, hogy - bár jelentéktelennek tűnik - amennyiben gond van a vízszolgáltatással, vagy elromlik az utcai vízcsap - erre is volt példa - nekünk kell bejelentenünk, hiszen mi vagyunk otthon. Oda kell figyelni mindenre, mégha a körülmények nehezek is. Azonban a figyelem, a mindennapi gondokkal való foglalkozás nyugalmat sugároz az emberek felé. S dolgozni is csak akkor tudnak rendesen az emberek, ha az otthoni dolgok rendben vannak.

I- És önöknél is rendben minden, bár a telefonszámláját kissé sokallom. A felesége nem?- Nem... Nézze, telefonügyben sem válogatok. Ha hívni kell valakit, ha baj van, az én ajtóm mindig nyitva áll.

I- Kívánom, hogy sokáig működjön még a telefon ilyen aktívan oda és vissza.

V. HORVÁTH MÁRIA

MÚLTUNKBÓL

Néhány hónappal ezelőtt igazi meglepetés ért, amikor munkahelyemre értem. Idős, alacsony, nehéz mozgású, de meglehetősen temperamentumos, erélyes hangú asz- szony várt rám. A levéltár igazgatójával akart beszélni, mert mint mondotta, ő tud a részére megfelelő igazolást adni... S amíg találkozásunk létre nem jött, elmondotta érkezésének okát az őt körülvevőknek. S hogy az érdeklődés meglehetősen nagy volt iránta - érthető. Nem igen láthattak ők élő, egykori földbirtokosnőt, akinek kívánságára , parancsára a szolgák, cselédek, napszámosok, részes munkások százai indultak munkára, vagy éppen a szólítás idején vehették sátorfájukat...

Az egykori földbirtokosnő tehát egyszerűen személyében is érdekesség volt az ifjabb nemzedék számára. Még nagyobb volt a rácsodál- kozás, amikor jövetele célját is közölte a körülötte lévőkkel: szüksége van az egykori vagyonára, adják ki neki volt birtokai telekkönyvi számait, s a hatóságoktól majd ennek birtokában visszaszerzi a földet.- Minek kellene a birtok, megművelni már úgysem tudja? - hangzott a kérdés. A válasz eléggé sajátságos volt; - Úgy tervezem, hogy 200 holdat saját kezelésben tartanék, 1800 holdat pedig bérbe adnék a termelő- szövetkezetnek... A 200 holdat pedig hűséges szolgálóimra hagyom... Meg aztán visszakövetelem a kastélyomat is. Budapestről vissza akarok jönni embereim közé... Bizonygatta az idős asszony, hogy Szovjetunió és Anglia között 1917-1918-tól függőben lévő fizetési ügyekre kötött 1986. évi megállapodás arra kötelezi a magyar kormányt, hogy az 1945- ben kisajátított nagybirtokokat adja vissza volt tulajdonosainak, vagy fizessen kártérítést.../?/ íme, 1986 decemberében, és 1987 januárjában felbukkant egy földvisszaperelő, aki nem értette meg sem 1945 végén, sem 1946 elején az országot megmozgató jelszót: FÖLDET VISSZA NEM ADUNK! A több mint négy évtized sem volt elegendő, hogy megértse a megváltoztathatatlant. (A fentiekhez tegyük hozzá: a helyi tanács, humanitárius okokra hivatkozva, lehetővé tette az egykori földbirtokosnőnek, hogy volt kastélyának néhány helyiségét használhassa. A beköltözés megtörtént.) Az idős asz- szony többször is megtette Buda- pest-Szekszárd közötti utat, hogy a levéltár, a megyei tanács és még ki tudja milyen szerv nyújtson neki segítséget a birtokba helyezéshez... Nem értette - és nem érti -, hogy ma is változatlanul érvényes az évszá- dos per lényege: a föld azé legyen, aki azt megműveli, s hazánkban egyetlen négyzetméternyi földet sem adunk vissza a feudális-tőkés nagybirtokrendszer visszaállításához... Negyvenkét esztendővel ezelőtt, 1945 márciusában, áprilisában a népi demokratikus forradalom egyik nagy vívmánya zajlott a megyében is: a föld kisajátítása és kimérése.

Hogyan történt? A Tolna Megyei Levéltárban sok tízezer oldalnyi irat hűen őrzi az egykori történelmi esemény minden lényeges mozzanatát. Községről községre nyomon követhetjük, miként írták össze a földre jogosultakat, miként vették birtokba a földet, és osztották szét, megváltoztatva ezzel nemcsak a birtok-, hanem az osztályviszonyokat is. A történtekről rendszeresen beszámoltak a megyei újságok is. Ezek közül bemutatunk néhányat.

1945. március 27-én a Tolnamegyei Néplap arról adott tájékoztatást, hogy „Szekszárdon vasárnap délben a Béla téren nagygyűlés volt a Függetlenségi Frontba tömörült pártok rendezésében. A több száz főnyi közönség jelenlétében először Klein Kálmán lépett az emelvényre és a következő szavakkal vezette be a nagygyűlést: Mélyen tisztelt Polgárok! Földért vágyakozó munkások és napszámosok! Magyarország történetének egy olyan szakaszába értünk, ami megértéssel párosulva, évszázados vágyálmot vált be. Ha megértik az idők szavát, minden becsületes, földművelő munkás a saját földjén dolgozhat, saját birtokán fejtheti ki a legnagyobbat, a legtökéletesebbet, amivel elősegítheti az ország építését. Mindezt az Orosz Hadsereg hozta nekünk. Hálával és köszönettel tartozunk a magyar kormánynak is, hogy időt nem vesztegetve megragadta az első pillanatot a föld népének legrégibb, legsürgősebb vágyai végrehajtására...”

A tudósítás beszámol a koalíciós pártok képviselőinek felszólalásáról. Egybehangzóan méltatták a földreformtörvényt. A végrehajtást sürgették. A Tolnamegyei Hírlap 1945. március 31-i számában interjút közölt a megye főispánjával. Természetesen itt is szóba került a földreform. A következőket olvashatjuk: „Minden faluban a legrövidebb időn belül megkezdi működését a földigénylő bizottság és a tervezet szerint már április elején megkezdődik a földigénylők kielégítése, hogy októberben megelégedésre elintézést nyerjen. Bár az igás hiány, a felszerelés hiányos volta sok nehézséget okoz, a magyar fajta leleményessége és földszeretete bizonyára meg fogja találni a kivezető utat.”

1945. március 29-i keltezésssel a Tolnamegyei Néplap április 1-i száma közölte a megyeszékhely földigénylő bizottságának felhívását, mely szerint minden jogosult „földigénylését 24 órán belül, de legkésőbb húsvét másnapján jelentse be, mert a később érkező igényléseket nem áll módunkban elfogadni. Figyelmeztetjük a kishaszonbérlőket, hogy igénylésüket a fennálló rendelkezések szerint be kell adniok. Jelentkezni lehet Szekszárdon, a Pirni- tzer-féle ház I. emeletén.”

Április 3-án jelent meg a Tolnamegyei Néplap hasábjain a megyei Földbirtokrendező Tanács felhívása. Felszólította a községi földigénylőbi- zottságokat, hogy az igénylők ösz- szeírását fejezzék be és az igényelt földek felosztási tervezetét a járási Hármas Bizottsághoz terjesszék fel, jóváhagyás végett. A járási bizottságokat pedig arra utasította, hogy „a hozzájuk beérkező felosztási tervezeteket 48 órán belül hagyják jóvá, hogy a földek minél előbb az igénylők birtokába jussanak... A felmérésnél a községházakon meglévő mérőlánc és mérőszalag elkérendő, hogy a mérések lehetőleg pontosak legyenek.”

Tolnán húsvét hétfőjén tartottak gyűlést a földigénylők. Az egykori tudósítás szerint igen népes volt a tanácskozás, amelyen a munkáspártok képviselői beszéltek a földreformról és szakszerű magyarázattal szolgált Székely István, aki Budapestről érkezett, s az országos földigénylő bizottságnak volt tagja.

Dombóvárait is húsvét hétfőjét tartották alkalmasnak a földreformmal foglalkozó népgyűlés összehívására. Az egész járásból toborzódott a hallgatóság. Külön érdekessége volt a gyűlésnek Cseri József felszólalása, aki a tudósítás szerint „vázolta, hogy a rendelet megjelenése előtt a párt szervezete igyekezett szövetkezeti formában 50 földnélküli családot 50 hold földön foglalkoztatni. A szövetkezeti formát kell, legalább ez évben, a nagybirtokon is megvalósítani, hogy a kezdet nehézségei áthidalhatók legyenek.” Ugyancsak a Tolnamegyei Néplap közölte - április 12-én -, hogy a „rendelet végrehajtása az egész megyében teljes erővel megindult, sőt a megye községeinek közel a felében már végrehajtást is nyert. Egyes helyeken ezek közül most folyik a házhelyek kijelölése, illetve kimérése. A rendelkezésre álló adatok szerint kb. 70 000 kát. hold áll jelenleg kimérés alatt, illetve már ki van mérve.” A rendelet végrehajtása Ozorán kezdődött. 1945. április 3-án este a lakosság a község főterén ünnepélyesen fogadalmat tett, hogy a birtokába jutott földet, ha kell fegyverrel is megvédi. Április 4-én pedig megcsörrent a földosztó lánc... S ezek után 1987-ben még volt, aki visszaigényelte birtokát... A láncát tépő egykori jobbágy, nincstelen paraszt, és a vele szövetségben lévő munkásosztály együtt védte meg a népi demokratikus fejlődés nagy vívmányát, amikor kiadta a harci jelszót: „Földet vissza nem adunk!” S ez ma is érvényes!

K. BALOG JANOS