Tolna Megyei Népújság, 1987. április (37. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-25 / 97. szám
1987. április 25. NÉPÚJSÁG 11 Vecsési Sándor kiállításáról Modern festészetünk legkarakteresebb egyéniségei közé tartozik Vecsési Sándor, akinek az Ernst Múzeumban nyílt gyűjteményes kiállítása. A „fényes szelek” nemzedékéhez tartozik az 1930. május 18-án Nyergesújfalun született festőművész, aki a felszabadulás után eszmélkedve az új világban tág lehetőséget kapott a felfelé törekvő munkás- és parasztfiatalokkal együtt. Már villanyszerelő volt, amikor felfedezték, 1949-54-ig tanult a Képzőművészeti Főiskolán. Mesterei Főnyi Géza, Bernáth Aurél és Barcsay Jenő voltak. Művészetében mindmáig őrzi tanításaikat. Mély humánumú festészete hamar feltűnt nemcsak lírai tartalmával, hanem modern kifejezőeszközeivel is. Különösen Barcsay Jenő konstruktív képábrázolási módját fejlesztette tovább mondanivalójának kifejtése érdekében. Római tanulmányútja a monumentális hangvételt erősítette meg benFeleségem ne, amely ma különösen murális munkáin érvényesül. Munkásságában portrékat, városszéli részleteket, tájképeket találunk. Szerelmese a szegénysor omló va- kolatú, meszelt falú öreg, kis házainak: az évszázados nyomorúság, szűkölködés lelte meg költőjét benne. Simon Istvánnal vallja: „a szélső házakat szerettem én mindig”. Ő is egy ilyen „szélső házból” indult útjára, magával hozva a benne élők tisztaságát, visszafogott, szemérmes líráját. Ezek a régi házak azonosulnak képein a bennük élők sorsával, mint az 1978-as Az özvegy házán, vagy a képein annyiszor visszatérő szülői házon. A panelházak tövében mindenütt eltűntek már ezek a kis házak, csak az öregek.ragaszkodnak hozzájuk. A festő emlékezetében azonban minduntalan felbukkannak egykori lakóikkal, családtagjaival, a szomszédokkal, régi játszópajtásaival együtt. Mély átélés teszi hitelessé az 1966-ban festett Közös udvar konstruktív szikárságát, vagy az 1967-es Félegyházi Kálváriát, mely főművei közé tartozik. A hetvenes években festett tájképein az érzelmek hullámzása szenvedélyesebbé teszi ecsetjárását, mint az 1975-ös Búcsú a kurdi templomtól című műve mutatja. Bár elsősorban lírai vénájú, a Múló világ sorozat a dráma hangját is megszólaltatja benne. Fontos része életművének a portré, leginkább családjáról, barátairól és újra meg újra megjelennek képein a gyermekkori emlékekbe rögződött, szigorú falusi öregek, barázdált arcú, sötét ruhás asszonyok és játszó gyerekek. Portréin nagy szerepet játszanak a kezek, a nehéz sorsokról árulkodnak, épp úgy mint a szegényes szobabelsőkre nyíló ajtók. Szűkszavúsága teszi monumentálissá családi csoportképeit is. Petöfi-fa (Eltűnő világ) A magyar múltat, a falusi szegénységet, a közösségi összetartás megtartó erejét idézi sajátos világában. Tájképein az Alföld régi és új arcát örökíti meg, gyakran a neoromanti- kusok zaklatott ecsetjárásával, mint Gidaetető kislány a Víz és ég, vagy új főműve, az 1985- ös Tatai Kálvária. 1969-ben Dömsö- dön települt le, képeinek motívumait e tájék adja. Murális alkotásain az élet nagy pillanatait sűríti egy-egy képbe dekoratív, monumentális hangvétellel, mint az Orosházi házasságkötő teremben, vagy a gyönki általános iskola seccóján, melynek indítójelenetében saját magát ábrázolta, zárómotívuma pedig felesége portréja gyerekek között. Állandó résztvevője az Alföldi iskola tárlatainak. 1965-ben elnyerte a Munkácsy- díjat, 1975-ben az érdemes művész címet, 1979-ben a hatvani Portré Biennálé nagydíját. Ars poeticája Veres Péterhez hasonlóan a régi parasztság, mint a közösségi összetartozás példája, a múlt értékeinek megőrzése és új tartalommal megtöltése. BRESTYÁNSZKY ILONA Würtz Ádám köszöntése Ismét itthon üdvözölhetjük Würtz Ádá- mot, a háromszoros Munkácsy-díjas, érdemes művészt, megyénk, Tamási szülöttét. Időről időre talált - és reméljük, hogy a jövőben is talál - módot és lehetőséget arra, hogy a világvárosok: Budapest, Brüsszel, Bécs, Frankfurt, Prága, Varsó, Montreal, Berlin, New York, San Francisco után és közben, melyek közönsége több alkalommal is elidőzhetett munkáit bemutató tárlatain -, szülőföldjén is bemutassa munkásságát, számot adjon gazdag művészi útjáról, ezzel is tisztelegve annak a földnek és népnek, ahonnét elindult, ahonnét - bár évtizedek óta Budapesten él és bejárta szinte az egész világot - soha nem szakadt el, mely egész élete és életpályája során végigkísérte és végigkíséri. Ebből az alkalomból köszöntöm mindannyiunk nevében, meleg szeretettel a körünkben megjelent művészt és az ő nevében is e kiállítás megnyitóján megjelent érdeklődőket, tisztelőit, kedves mindnyájukat. Würtz Ádárh ismét hazajött, hiszen mindig is azt vallotta - szóban és művészetében egyaránt -, hogy az ő otthona ez a vidék, szűkebb értelemben Tamási, a Kapos-Koppány csodálatos vidéke, de azzal együtt az egész megye, a tolnai tájak és emberek, a gazdag tolnai népművészet, Babits és Illyés költészete, Bartók és Kodály zenéje. Erről vallotta egy baráti interjú alkalmával, hogyha álmodik, azok nagy része mindig itthon játszódik és bár a világ különböző pontjain járt, álmaiban valahogy minden otthon történik. Ez a vidék, az itt élő emberek, a sokszínű népművészet töltötte meg az innét induló művész lelkét, útitarisznyáját is azzal a tartalommal, mely meghatározó egész életpályáján. Kiállításának megnyitóján erről nem beszélni lehetetlen, hiszen valamennyi hazai és külföldi kiállítására készült meghívó vagy könyv előszavában, a közelmúltban a Köznevelésben megjelent cikkében, ő maga is erről mindig szól és erről vallanak művei is, hogy csak a „Mesélő Dunántúl”, vagy a „Népmese” színes rézkarcait említsem. Takáts Gyula ezt írta erről a művész 1975. évi tamási kiállításának katalógusa előszavában: „Külön kell megemlékezni Würtz népmese-illusztrációiról. Külön, mert a művész ihletője itt már nem egy személy, de maga a szülőföld és a rajta élő nép minden tárgyi és szellemi kincse.” Minden embernél döntő a gyermekkor, akkor ismerkedik a világgal, élményeket, tapasztalatokat szerez, rácsodálkozik a körülötte lévő természetre, emberekre, történésekre. Würtz Ádám erről így vall: „Az az élménytömeg, melyet a gyermek magában elraktároz, az egész életre szól. Minden későbbi élményben, a kitárulkozó nagyvilágban, annak megismerésében és a munkában visszacsillog a gyermekkor világa, mint cseppben a tenger.” Würtz Ádám korán kezdte - hogy úgy mondjam - művészi pályáját. Már a gyermekkor sajátos eszközével, a ceruzarajzzal csalta ki az első elismerést legnagyobb kritikusaiból, belőlünk, pajtásaiból, iskolai osztálytársaiból. Kifejezők, felismerhetők voltak rajzai. Ö lett az iskola jó rajzolója. Ez is hozzásegítette a családi döntéshez: nyomdászinas lesz. Ólommetszetei hamarosan megjelentek a helyi újság hasábjain, majd az üzleti kirakatokban a Kommunista Párt híradója: a „Rakéta”, melyet Würtz Ádám kézzel rajzolt. Égett, izzott az 1945-ös felszabadult életben, mozgósító plakátokat, buzdító feliratokat készített. Közben titokban rajzokat küldött a Derkovits Kollégiumba, oda felvették, elvégezte azt, majd a főiskolát is. Würtz Ádám sokoldalú művész. Előbb festőnek készült, majd a grafikai szakra ment át. Bravúros rajzkészségű grafikus. De nemcsak grafikus. Üzeneteit, véleményét a világról megfogalmazza a festészet, a tűzzománc és a kerámia nyelvén is. És ezek az üzenetek a világ dolgairól, az embereket összekapcsoló érzésekről így megfogalmazott véleménye megértésre talált nemcsak a szűkebb és tá- gabb hazai, hanem a más anyanyelvű, és más kultúrán felnőtt emberekben is. Ez a csodálatos küldetésében, a művészet küldetésében, hogy egy magyar művész magyar gondolkodásában, a magyar táj és emberábrázolás színeiben, formáiban megtalálja önmagát, a maga céljait a tengerentúli országokban, vagy a Kínában, Nyugat- vagy Kelet-Európábán élő ember éppen úgy, mint ahogyan megtaláljuk mi itt Magyarországon, a művész szülőföldjén. Würtz Ádám témáiban sok az irodalmi. A legnagyobb írók és költők művei ihlették alkotásra. Mint egyik legjobb és legismertebb könyvillusztrátorunkat tartjuk számon. Tevékenységében megvalósítja azt, amire kevesen képesek: a teljes azonosulást a mű eredeti gondolatvilágával. Illusztrációi sohasem magyarázzák, inkább továbbköltik azt. Gyakran kapcsol szöveget is tudatosan épített rajzaihoz és a kettő együtt a szerves egész. Würtz Ádám mint illusztráló grafikus- művész saját művészetet teremtett. Művészetéből a színnek és a gyakorlott kéznek rendkívül változatos, sokszínű világa tárul elénk, melyet már-már a népművészet formagazdagságával lehet ösz- szehasonlítani. Szépen igazolják ezt népmese-illusztrációi is. Korunkra az jellemző, hogy rengeteg információ éri az embert. Ezek befogadása, saját világunkba való beépítése tartja állandó mozgásban az embert. Ez és ezeknek saját eszközeivel való visszaadása jelenti a művész számára is a feladatot, biztosítja a fejlődést. Würtz Ádámnál nincs séma, nincs recept. Minden mondanivalójához sajátos kifejezési módot keres. Őszintén teszi azt, ami e kor jellemzőiből adódik: az állandó változás, a fejlődés, a friss befogadása és áttranszponálása művészetén keresztül. Művészete igazi művészet, mert tükrözi, hogy alkotója érti és érzi nagy felelősségét önmagával és az egész világgal szemben. Tudja és vallja, hogy minden művészet alapvető célja a társadalom befolyásolása sajátos eszközeivel, saját eszmei és gondolati tartalmával és kifejezésvilágával. Az igazi műalkotás hozzásegíti az embert, hogy megismerje múltját, tisztábban és teljesebben élje jelenét, s megvilágosodjék előtte a jövő útja, benne saját helye, feladata. Würtz Ádám művei ilyenek, művészete értékőrző, értékteremtő és értékkisugárzó. Würtz Ádám művei kiállításokon, köztük több mint 50 önálló kiállításán keresztül eljutottak szinte a világ minden részébe, nagyvárosaiba. Nevét és műveit ismerik itthon és a világ szinte minden táján élők. A számos kiállítás mellett Würtz Ádám legszélesebb felületű találkozását a közönséggel mégis könyvillusztrációi adják. Egy-egy illusztráció egy-egy finom szálú kapcsolat milliókkal, felnőttekkel és gyermekekkel egyaránt. Márpedig e kapcsolat nélkül nincs értelmes alkotás - vallja ő maga is. E kapcsolat kell a művészethez, mert ez kötelezi a művészt arra, hogy- a valóságot ábrázolja, ne vezesse félre a kapcsolat másik oldalán állókat,- tudjon eligazítást adni másoknak ahhoz, hogy felismerjék saját törvényeiket, erőiket, képességeiket, tennivalóikat. Azt hiszem, hogy ez az állandó, élő kapcsolat a titka Würtz Ádám művészetének. Ennek erősítését, de egyben vala- mennyiőnk gyönyörködtetését is szolgálja e mai kiállítás. Tisztelt vendégeink! E gondolatok jegyében a főiskolai közművelődési napok keretében Würtz Ádám könyvillusztrációiból készült kiállítást megnyitom. Egyben megköszönöm a művésznek, hogy lehetővé tette ennek megrendezését. Kérem, tekintsük meg a művész kiállí- • tott alkotásait. GYUGYI JÁNOS (A megyei pártbizottság titkárának megnyitó beszéde elhangzott a szekszárdi tanítóképző főiskolán április 15- én, a közművelődési napok megnyitóján.) Fekvő asszony
