Tolna Megyei Népújság, 1987. április (37. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-22 / 94. szám
4 Képújság 1987. április 22. Moziban Szörnyek évadja Jancsó Miklós Magyarországon forgatott filmmel utoljára 1981-ben mutatkozott be a hazai közönség előtt. A Zsarnok szíve című alkotását illetően megoszlottak a vélemények, a dicséret szavaitól kezdve az egyértelmű elmarasztalásig minden jutott a neves rendezőnek. Legújabb művét, a Szörnyek évadját már megelőzte híre, s nemcsak a szakmabeliek, hanem a mozirajongók is kíváncsian várták a Jancsó-Hernádi duó közös „dobását”. A film összetéveszthetetlenül felsorakoztatja a jancsói stílus valamennyi kellékét. Ebben az értelemben - tehát formai szempontból - az életmű folytatásának tekinthető, tartalmát nézve valamelyest eltér az eddig gyakori történelmi paraboláktól. A történet ezúttal is a pusztában játszódik, melyet zenészek, komédiások és lenge öltözetű lányok népesítenek be. Az egykori gimnáziumi osztály tanulói - ma valamennyien „befutott” egyének - szeretett tanáruk 60. születésnapját ünnepük. Két híres tudós külföldről tér haza, s egyikük váratlanul meghal a szállodai szobában. Később a pusztai tanyán is különös események játszódnak le, s titokzatos tüzek lobognak a tó tükrén. A Svédországból hazalátogató orvos rejtélyes kísérleteket folytat, amellyel az emberi egyenlőség örök problémáját kívánja megoldani. Mesterkedéseit - melynek következtében többen életüket vesztik - felfedik, s bezárják a kamrába, ahonnan viszont nyomtalanul eltűnik... Közben a szereplők bonyolult koreográfia szerint mozognak, vers, zene és filozófia keveredik a vásznon. Ez utóbbi Rádió nagy hangsúlyt kap az úgynevezett tabula rasa elmélet révén. E tantétel szerint az ember tudata születésekor tiszta lap, melybe az évek folyamán mindig újabb ismeretek vésődnek be. Ahogy az hasonló esetekben nem egyszer előfordult, ezt az elméletet több filozófiai iskola is vallja, néhány viszont mereven elutasítja. Minden bizonnyal Jancsó is ez utóbbi irányzat egyikének lehet a híve, hiszen új filmjénak elején - az egyik szereplő által - hitet tesz felfogása mellett: évezredek emlékeivel együtt jövünk a világra. Jancsó egy interjú alkalmával így magyarázta filmjének címét: a szörnyek bennünk vannak és manapság egyre nagyobb a szakadék ember és ember között. Persze, ézek a kijelentések még akkor is közhelyszámba mennek, ha Jancsó mondotta azokat, bár igazságtartalmával valószínűleg sokan egyetértenek. Nem leszünk okosabbak a „pesszimista alkotás" cáfolatakor sem. A neves művész elmondása szerint provokációs szándékkal készítette a Szörnyek évadját, az emberek elgondolkodtatása végett. Ez a célkitűzés megvalósult ugyan, de félő, a nézők nagy része ennek ellenére továbbra is tanácstalan marad. SZERI ÁRPÁD Hangverseny Lányi Péter zongoraestje Zenei beszámolókban már többször kifejtettük, hogy egy város zenei életét döntő módon az ott élő muzsikusok, művészek határozzák meg. Lányi Péter nevével szinte naponta találkozunk a kóruskíséréstől a zsűrizésig és a kisebb- nagyobb ünnepségeken való közreműködéséig, így hosszú évek óta egyik vezető alakja, meghatározó egyénisége Szekszárd zenei életének. Egy művész igazi arcát azonban elsősorban önálló estjén tudja bemutatni. Műsorát Mozart nagy c-moll fantáziájával kezdte. Mindjárt a nyitó számban a mozarti stílus szívébe talált és befelé forduló áhítattal egész hangversenyének alapját is' megadta. Beethoven Op. 14-es, G-dúr szonátáját gyöngéd lírai derűvel, a téma és három variációból álló második tételt elementáris jókedvvel, igazi beethoveni humorral játszotta. A scherzo tétel szeszélyes ritmusjátéka azonban a túl gyors tempóvétel miatt elsikkadt. Maradéktalan gyönyörűséget keltett Debussy három prelűdjével. Itt mérhettük le, mennyire kiteljesedett Lányi Péter bil- lentéskultúrája, varázslatos harmóniákat csalva ki hangszeréből. Különösen „Az elsüllyedt katedrális” című darabja vált látomásszerűen költőivé. Szinte hallottuk a harangok zúgását és a papok zsolozsmáit. Nem kevésbé tetszett az „Ondine” játékosan megelevenedett hableánya és a spanyol habanéra ritmusát zengő „La puerta del Vino”-ja. Szünet után Schumann hatalmas müvét, a C-dúr fantáziát játszotta, ezt az indulatoktól átfűtött, szenvedélyes kitörésekben gazdag művét. Schumann maga írta menyasszonyának, Klárának; „Az első tétel a legszenvedélyesebb zene, amit írtam - mélységes zokogás utánad”. Alan Walker szerint Schumann ezt a müvét arra szánta, hogy vele pénzt szerezzen a Beethoven-szoboralap javára és amely állítólag Beethovenről „szól” és valóban Beethoven egyik témájára épül a mű első tétele. Előadóművészünk gazdag emócióval, lírai szárnyalással tolmácsolta ezt a technikailag is bonyolult müvet. Emlékezetesen szép produkció volt különösen a mű harmadik tétele. Egyszerű, nemes hangja, himnikus emelkedettsége nem mindennapi esemény- nyé, művészi tetté avatta. Lányi Péter szólóestjén arról adott számot, hogy fejlődése töretlen. Az alapos felkészülés, a szép, éneklő billentés mellett egyre több teret kap művészetében a gondolati elem és a költöiség. A műveket ismertető Thész László lé- nyegretörő bevezetője hozzájárult az est nagy sikeréhez. ^ur Szorítóban 54 millióért, avagy ki fizeti az adósságot? A Borsod megyei Tömör termelőszövetkezete az úgynevezett kedvezőtlen adottságúak közé tartozik. Az alaptevékenységből nem tudtak megélni, ezért az országos koncepció szellemében szakcsoportot hoztak létre. Az „újszülött”, a TOPSZOLG, amely a lakosság számára vállalt építőipari szolgáltatásokat és munkákat végzett, idővel túlnőtt a szövetkezeten, és mint azt az azóta börtönben tartózkodó volt vezetője felsorolta, többek között Nigériába, az NSZK-ba, Ausztriába kötötték szerződései. A tsz 9,5 millió forintos nyereségével szemben több százmilliós forgalmat bonyolított le. Ennyi az alig másfél éves múlt, a jelen: a vezetőséget csalás miatt letartóztatták, a szakcsoportot felszámolják, az 54 millió forint tartozást a volt tagokkal akarják megfizettetni. Ezért a cseppet sem elhanyagolható összegért szálltak szorítóba Tarnói Gizella oldalán, a zöld sarokban a volt TOPSZOLG-tagok közül néhányan, velük szemben Havas Henrik oldalán, a piros sarokban, a tsz képviselői. A vitamüsorban ezúttal is neves szakértők kommentálták a bejátszott riportokat, megválaszolták a felvetődött, a tömöri példán túlmutató kérdéseket. Ezek közül néhány: A szövetkezet létrehoz egy szakcsoportot, hogy a szanálást elkerülje, ehhez a termelési feltételeket nem teremti meg, a kockázatot nem vállalja érte. A szövetkezet legjobb dolgozói átvándorolnak a TOPSZOLG-ba, több munkával, kiváló minőség tartásával több pénzt vihetnek haza, de senki nem figyelmezteti őket, hogy ez nem munkabér, hanem jövedelemelőleg - amiből most vissza kell fizetni. A megbízásokat azonban szerződés szerint mindig teljesítik, sőt az állami vállalatok komoly riválisai. A másik részről viszont a traktoros, vagy bármely téesztag fizessen a szakcsoport kudarcáért? A végső szót természetesen a munkaügyi bíróság mondja majd ki, de a kulcsprobléma a központi szabályozás ellentmondásaiból fakad. Nincs speciális jogszabály ugyanakkor nem jogi személy felszámolására és tegyük hozzá, hogy nincs ehhez kulturált gyakorlat sem. Nevezetesen, a függőben lévő munkák befejezésével, az eszközök értékesítésével csökkenthető lenne sok esetben az anyagi kár. Ha nem is döntésként, de mindannyiunkat megnyugtató álláspontként hallhattuk Kukorelli István, az ELTE Jogi Karának adjunktusa szavait, a magasabb rendező elvek, az alkotmányos elvek a zöld sarok felé billentik a mérleget. A hétfő esti vitamüsorban ismét érzékeny témát vetett fel a riporterpáros, mint azt már megszoktuk a Szorító műsoraiban. Az érvek, nézetek ütköztetésével pedig hozzásegíthettek a megoldáshoz és ami legalább ilyen fontos, a kulturált vitatkozás népszerűsítéséhez. - takács Színházi esték Récsi Balett Három egyfelvonásost mutatott be a Pécsi Balett, melyek közül zeneileg legsúlyosabb a Leos Janacek Sinfonietta című művére komponált táncjáték. Már elmúlt hatvanéves, amikor Jenufa el- mű operája kapcsán felfigyeltek rá, de azóta a modern opera egyik úttörőiéként tartják számon. Balettzenét ugyan nem komponált, de számos alkotását felhasználták a koreográfusok, köztük talán legnépszerűbb művét, a Sinfoniettát, amit 1971 -ben Pavel Smok mutatott be Bázelben, ahol balettmesterként működött. Ugyancsak az ő alkotása a Nedbal zenéjére készült „A balett-terem fantomja" című játék. Nedbal nevét főleg néhány operettje tartotta fenn, mint a nálunk is játszott Lengyelvér, ez a balettzene is ilyen elemekből áll, viszont jó alkalom a táncosoknak, hogy kedvükre komédiázzanak. A Janacek-zene a mozgás szépségét kínálja, a Nedbal-balett kedves történet, sok humorral. A két cseh szerző között Vong Chung .Élni vagy meghalni" című balettje áll, zenéjét a dzsessz elemei járják át, története misztikával átszőtt modern történet, életről, szerelemről, halálról, Tóth Sándor rendkívül hatásos koreográfiájával. A Pécsi Balett fénye az elmúlt évtizedek során mit sem halványult, s az együttes teljesítményébe szervesen olvad bele, azt segítve az olyan európai rangú táncosok művészete, amilyen Uhrin Nóra, Tóth Zsuzsanna, Körmendy László és Hajzer Gábor. Nagy élmény volt a Pécsi Balett estje, amelyre mindig szívesen emlékezünk vissza. Kitűnő előadás, a közönség hálás is volt, de itt egy megjegyzést nem hallgathatunk el. A közelmúltban a kamaraszínház két előadása az érdektelenség miatt elmaradt, ezúttal alig negyed ház volt az egyébként a bérleti előadáson. Minden jel arra mutat, hogy baj van színházi életünkkel, pedig volt idő, amikor sorozatban játszották a Carment, a bérletekért sorba álltak, még protekciót is emlegettek, most pedig üres a színházterem. Lehet, hogy rossz a hírverés, a Pécsi Balett szereplését néhány eldugott falragasz hirdette csak, az épület környékén azonban sehol nem jelezte semmi az előadást. Az okokat egyébként nem feladatunk firtatni, de a tény szembetűnő: egykor eleven színházi életünk már csak emlékében él, az előadások száma is megcsappant, több esetben a színvonal sem megnyugtató. Az okok kutatása nyilván messze vezet, akár a közönség elpártolása is szerepet játszhat benne, viszont mindenképp ezzel a közönséggel kell számolni, más megoldás nincs. A jelek elked- vetlenítök, annyival is inkább, mert Szekszárdnak jelenleg már két színháza van, de ha így folytatódik, lassan egyiknek sem lesz közönsége. A jobbítás közös feladat és közös érdek. r Tévénapló Atlantisz Görög-magyar kooprodukcióban készült az Atlantisz halála és újjászületése című film, elsősorban ismeretterjesztő szándékkal, s nyilván azért is, hogy láthassuk munka közben a magyar könnyűbúvárokat. Szépek a krétai és a környező szigeteken készült felvételek, s örömmel láttuk a tenger alatti képeket, melyek azt sejtették, hogy búváraink találtak is valamit, mert időn ként felmutattak egy vázatöredéket vagy szerencsésebb esetben egy ép vázát. De aztán ezekről nem szólt a krónika, pedig szívesen hallottuk volna, hogy a titokzatos minoszi kultúra valamelyik emlékére akadtak a mélyben. Szép film volt, okosan vezetett el a régmúltban, ugyanakkor valami kettősséget is éreztünk, mert hol a látható romterületek kaptak hangsúlyt, hol a víz alatti régészeti kutatás módszerei, anélkül, hogy ennek különösebb eredménye lett volna. Néhány nyilvánvaló tévedés is tarkította a filmet, amit pedig ki lehetett volna küszöbölni. Thészeusz, aki Ariadné segítségével megölte a Minótauroszt, elfeledkezett a megbeszélt jelről, s fekete vitorlákkal közeledett Athénba, - nem pedig fehérrel - mire baljós hírt gyanítva apja. Aigeusz, levetette magát az Akropolisz ormáról. Ami pedig Atlantiszt illeti, nem Platón az egyetlen forrás, több ókori szerző is említi, mint Proklosz, akit Marcellus idéz, Khioszi Theopomposz, sőtSztrabón is. Platón viszont nagyon pontosan meghatározza Atlantisz helyét is: Heraklész oszlopain kívül volt, tehát az Atlanti óceánban, s „Líbiánál és-az akkor ismert - Ázsiánál is nagyobb volt, de aztán földrengések folytán elsüllyedt”, mint a Kritiaszban olvasható. A vélemények megoszlanak Atlantisz létét illetően, sokan a számos vizözön-tör- ténet egyikének tartják, mások szó szerint veszik Platónt, aki egyébként egyiptomi hagyományt őrzött meg. Minderről szívesen hallottunk volna többet, s Théráról is, ahonnan i. e. 1500-ból való gyönyörű freskókat vittek át az athéni múzeumba. Olasz földön A húsvéti műsor biztosra ment, a Waterloo vagya 12 dühös ember épp úgy kockázatmentes, mint A kaktusz virága ügyes és olcsó érzelgőssége. De közben utazhattunk is, Knosszosz és Théra után olasz földön jártunk, előbb Assisiben, amelynek temploma, a San Francesco, az európai művészet egyik csúcspontja. De nem is oly régóta, mert Goethe például, Itáliában járva csak azért futott át Assisin, hogy megnézze az egykori Minerva-templomot, aminek még oszlopait is megmérte, pedig alig van jelentősége. De csak Goethe után derült ki, hogy az európai festészet az olasz trecentoval kezdődik, amikor a művészet szakít a merev bizánci stílussal, a maniera grecával, Assisi ennek a nagy korszakváltásnak példája, s az alsó és a felső templom falain felvonulnak a kor legnagyobbjai, Cimabue, Giotto, Pietro Lorenzetti, Simone Martini. ^ Olasz Ferenc filmje mindent a remekművekre bízott, egyetlen szó nem hangzott el, csak a képek sorakoztak, áhítatot és csodálatot keltve. S már indultunk Szicíliába, ahol Agrigentóban felvillantak a görög emlékek is, de itt nem ez volt fontos, mert ez Pirandello szülőhelye, a nagy író kultuszának központja, s bár a minoszi kultúra hatása idáig is elért, most csak Pirandellóról volt szó, a modern irodalomról, melynek oly nagy ösztönzést adott s arról is, hogy nálunk is megalakul az emlékét ápoló társaság. Kívánjuk, valósuljon is meg. Álljunk meg egy szóra! Révai Miklós 1802. november 8-án tartotta bemutatkozó előadását a pesti egyetemen, s az első magyar nyelvtan szerzője így kezdte szavait: Nescimus hun- garice, azaz nem tudunk magyarul, s az is meglepő, hogy ezt latinul kellett előadnia, mégpedig így, amit ugyanígy folytatott: Ugyanis úgy beszélni magyarul, ahogy legtöbben közönségesen beszélnek, nem érdemes a tudás névre. Ugyanitt figyelmeztet arra is, ártalmas előítélet, hogy a született magyarnak nem kell a hazai nyelvet megtanulnia. De vajon manapság tudunk-e magyarul? Jeles írónk, Lénárd Sándor, aki a brazil őserdő magányában írta szépséges könyveit, azt mondja, az a legfájdalmasabb, hogy a magyart el is lehet felejteni, de tegyük hozzá, az sem biztos, hogy valaki egyáltalában megtanulja. Nescimus hungarice, ma sem, s ezért örvendetes a nyelvtudós Grétsy László és az okos riporter Vágó István közös nyelvművelő műsora, mert legalább fejünkre olvassa a riasztó példákat. Nem akarom kedvüket szegni, nem váltják meg nyelvünket, de talán azok felfigyelnek szavukra, akik megszólalnak televízióban, rádióban. Ma ugyanis bárki kamera vagy mikrofon elé kerülhet, s távolról sem igaz már a régi latin mondás, hogy verba volant, a szó nem repül el, hanem megmarad, a szóló pedig legföljebb arra gondolhat, hogy hallgatni arany lett volna. Aki így-úgy megtanult egy-két idegen nyelvet, s bebiflázta a fondorlatos nyelvi fordulatokat, az igeragozást, csodálkozva tapasztalja, hogy gyakran nem sokra megy vele, mert a nagy múltú latin nyelvek is vészesen romlanak, grammatikailag egyszerűsödnek. De fölösleges lenne ezzel vigasztalnunk magunkat, példákért sem kell mennünk a szomszédba. Szókincsünk fogy, az ikes igék ragozásával kevesen törődnek, s közben durvul a nyelv, esetenként néhány indulatszónak kellene kifejeznie érzelmet vagy akár gondolatot. Jó lenne időnként előre megbeszélni a nyilatkozókkal mit és főleg hogyan mondanak, mert néha mintha nem is magyarul beszélnének. „A széles vásárlóközönségnek széles választékot tudunk bemutatni” - mondja büszkén egy üzletember, amiből csak arra lehet következtem, hogy nem tudja mi az a széles. Persze itt is jelentészavarról van szó: „ Találkozunk sebességkorlátozó táblákkal és más szankciókkal", ugyanis egy tilalmi figyelmeztetés önmagában nem szankció. Vagy mit szóljunk ahhoz, hogy „felfelé ível a szituáció”, ami ugyancsak elhangzott, jóllehet a szituációnak az a tulajdonsága, hogy se föl, se le nem ível, lévén állapot. Aggasztó méreteket ölt az igekötőként használt „oda", mert egyre több dologra kellene odafigyelnünk, pedig jobb lenne inkább ide, erre nézni, ha ugyan van ott mit látni is. Egy riporter odáig ment, hogy így szólt, egy festőt mutatva be, aki művészi törekvéseiről beszélt: „Érdemes a festő szavára odahallgatni” - aminek egyszerűen nincs is értelme. Folytathatnám a példákat, sajnos fölösen vannak, s ami még nagyobb baj, lassan észre sem vesszük őket. Éppen ezért ön/endetes Grétsy László és Vágó István elven tízperce, s remélve, hogy nem lankad el fáradozásuk, minden jót, további elmés és hasznos nyelvművelő játékot kívánunk nekik. CSÁNYI LÁSZLÓ Évtizedes BE-csengetés Napjainkban teljességgel felesleges már azon morfondírozni, hogy egy évtizeddel korábban miért volt egyáltalán értelme körzetesíteni az általános iskolákat. Az eltelt tíz-tizenöt év alatt ezen intézkedés következtében sok ezer gyermeknek biztosított az oktatáspolitika esélyegyenlőséget, ugyanakkor sok ezer gyermeket pedig kirekesztett napi közegéből, s velük együtt a körzetesítés előidézte sok kistelepülés erkölcsi és politikai leépülését. A Magyar Televízió Csengetés című adása az iménti témát választotta mottójául. A helyszín pedig nem volt más, mint a szekszárdi V. Számú - baktai - Általános Iskola. A „stúdiózsibongó” vendégei voltak: a konokul kérdező Győrffy Miklós szerkesztő-riporter, valamint Tolna megye oktatáspolitikájáért felelős tanácsi tisztség- viselők. Rajtuk kívül részt vettek a beszélgetésben olyan közéleti emberek - Csepeli György szociálpszichológus is -, akik évtizedes felelősséget éreznek ebben a napjainkban is aktuálisan fájó témában. A szombati Csengetés során a szekszárdi tévénéző két tény miatt is örülhetett. Elsőként azért, hogy városából közvetíti a televízió ezt a témájánál fogva nehéz és ellentmondásos, de élő adást. Emellett még azért is, hogy a szociálpszichológus és a műsor vezetője valójában a miértekre volt kíváncsi és nem hatódott meg a hivatalos szervek képviselőinek kinyilatkoztatásaitól. Azért volt módunk bánkódni és mérgelődni is. Mert a tény ezért évtizedek múltán is tény marad. Az iskolákat a hivatal körzetesítette. Mondván, munkát végzett. A lakókörzetben élők - látván, hogy megszűnt az élet a falujukban - most vissza akarják venni az iskolákat. Már ezt is megengedik. Akkor, hol a baj? - kérdezhetik egyesek. Baj az már nincs. Csak kérdezzük meg a tizennégy év alatti, környezetükből kiszakított általános iskolásokat, hogy mivel és hol gyarapodtak?! szűcs Filozófia a filmben: az ünnepelt tanár Pascal gondolataiból olvas fel néhányat
