Tolna Megyei Népújság, 1987. április (37. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-18 / 92. szám
4 Képújság 1987. április 18. Építőanyag-ellátás A szakképzetlen nők a legnehezebb helyzetben Hiány és túlkínálat egy időben a munkaerőpiacon „A teljes foglalkoztatás megvalósítása a központi irányítás feladata, a vállalat dolga a hatékony foglalkoztatás.,, Annyit hallunk mostanában ehhez hasonló kijelentéseket, hogy talán közhellyé is válnak, de tény, hogy a szabályozók révén legalábbis a mondat második fele átmegy a köz-, vagyis inkább a vállalati tudatba. A gazdálkodó szervezeteknek létérdekükké válik, hogy a fölösleges, a nélkülözhető (sőt, esetenként a kevéssé nélkülözhető) dolgozóiktól megváljanak. A létszámcsökkentésének a mobilitás és a fluktuáció útján megvalósuló spontán módja mellett a vállalatok élhetnek a szervezett létszámleépítés lehetőségeivel is. Tolna megyében is megkezdődött ez a szükség diktálta létszámcsökkentési folyamat. Azok közül, akik elsők között építettek le jelentősebb létszámot, két munkáltatót kerestünk föl a döntés háttere iránt érdeklődve. A feladatok határozzák meg a munkaerőigényt A Szekszárd-Paksi Vízitársulat „elöl járt” ez ügyben, amikor év elején fölmondott 35 emberének. Huth József igazgató elmondta, hogy náluk a hatékony létszámgazdálkodás nem újkeletű, hiszen a társulat a jelenlegi formájában tizenegyedik éve működik, ezalatt 10 százalékos létszámcsökkenés mellett az árbevételüket megnégyszerezték. Ez többek között úgy volt lehetséges, hogy a velük szemben támasztott igényekhez igazították a munkaerő összetételét. A jövőben lényegesen kevesebb műtárgy - út, híd, stb. - építésére van kilátás, ezért csökkenteni kellett az e feladatokat ellátó dolgozók (elsősorban kubikosok) számát. De a létszámleépítésnél arra is tekintettel voltak, hogy a személyszállító útvonalakat racionálisabban lehessen kialakítani, a szállítási költségeket ezáltal csökkenteni. A létszámleépítést minőségi cserére is fölhasználták. Az új feladatok elvégzéséhez átkívánják szervezni a gépparkjukat. Nagy teljesítményű, drága gépekre lesz szükségük, amelyekhez szakképzett gépkezelők és szerelők kelíenek. Nem egyszerűen létszámcsökkentést hajtottak tehát végre, hanem a munkaerő összetételében történik lényeges változás. Az alkalmazotti létszámra is ügyelnek, a fizikaiakéval összhangban volt azon a területen is a leépítés.- Nagy port kavart néhány hónapja az Önök döntése, amiben bizonyára szerepe volt az „elsőségnek”, de talán annak is, hogy a zömében kubikusokat érintő leépítés éppen télen zajlott, amikor az újraelhelyez- kedés az ő számukra nehezebb. Hogyan oldódott meg ez a gond? - kérdeztem Huth Józseftől.- Szerintem azért volt nagy visszhangja e lépésünknek, mert mi vállaltuk, hogy nagyobb létszámot építünk le egyszerre, nem nyolcasával küldjük el az embereket. Ami a télre vonatkozó megjegyzést illeti jobban jártak így a távozó embereink, mert a felmondási idő alatt átlagkeresetüket kapták, míg az ittmaradó kubikosok csak a fagyszüneti díjat. Döntésünkben őszintén szólva az a vélekedés is szerepet játszott, hogy ha mi tesz- szük meg elsőként ezt a lépést, akkor a mi embereink még könnyebben el tudnak helyezkedni. A környező vállalatokkal, a lakóhelyeken működő tsz-ekkel fölvettük a kapcsolatot ezek annyi álláslehetőséget ajánlottak föl, hogy a fölmondási idő alatt - tudtommal egy fő kivételével - mindenki talált a maga számára helyet. Versenyben - eltérő feltételekkel A Szakály testvérek Építőipari Szövetkezet az építőipari munkákon kívül is mindig csinált valamit, a mostani tevékenységi köre is nagy, széles. Van fémöntödéje és műanyagüzeme, gumiüzeme és szereldéje, foglalkoztat kesztyűvarrókat, csak éppen az építőipari tevékenységgel hagyott föl.- Milyen körülmények késztették- kényszeritették a szövetkezetét erre a lépésre? - kérdeztem Hussy Károly elnöktől.- Az építőiparban gombamódra elszaporodtak a „fogyasztói szolgáltató” kategóriába sorolt, ezért nálunk sokkal kedvezőbb adózási feltételek között működő és sokkal jobban fizető kisszervezetek. Bár a jól képzett dolgozóknak sok munkáért mi sem fizettünk rosszul, de bérversenyt nem tudtunk folytatni, egyre kevesebb munkásunk volt. Másrészt a még meglévő munkaerőnek sem tudtunk megfelelő munkát biztosítani mert - bár minőségben, a határidő tartásában nem merült föl ellenünk komolyabb kifogás - nem kaptunk a fölkészültségünknek megfelelő munkát. Hussy Károly elmondta, hogy az építőiparon belül nem tudtak más munkára váltani, hiszen embereik felújítási munkára voltak fölkészülve, gépi berendezéseik is erre voltak (lettek volna) alkalmasak. Ezért a decemberi munkásgyűlésen bejelentették az építőipari tevékenység fölszámolását, a fölöslegessé váló dolgozókat arra kérték, hogy március végéig keressenek maguknak helyet. A döntés 21 fő fizikai és 7 fö nem termelői létszámot érintett, minden gond nélkül elhelyezkedtek. További 12 főt „házon belül” áthelyeztek. Meg kell jegyezni, hogy a létszám- leépítéssel párhuzamosan más jellegű munkára vettek is föl embereket, az építőipari részleg kieső nyereségét ugyanis pótolni kell. A munkaerőigények növekedésének tendenciája megtört Megyénkben a munkáltatók munkaerőigénye a korábbiakhoz képest összességében csökken és a minőségi munkaerő felé mozdul el. Magyarul: az igényeken belül nő a szakmunkások aránya. A csökkenő kereslettel szemben nő a munkaerő kínálata, és - nem utolsósorban az említett vállalatoknál történt létszámleépítés következtében - beszűkült az elhelyezkedési lehetőség a szakképzetlen munkaerő számára. Legsúlyosabb gond a megyeszékhelyen állt elő. A munkaügyi szolgáltató iroda adatai szerint február végén 205 fő volt Szek- szárdon a munkahellyel nem rendelkezők száma. A munkaerőigényt és a -kínálatot összevetve súlyos strukturális problémák látszanak. Míg szakmunkásból az igények messze meghaladják a kínálatot, betanított munkások iránti kereslet a kínálattal nagyjából összhangban van, de segédmunkást szinte alig keresnek a munkáltatók, elhelyezkedési esélyük csekély. A munkaerőpiacon jelentkező fokozódó feszültségek mérséklésére a foglalkoztatási eszközrendszer az utóbbi években bővült. Gondoljunk a közvetitőirodák létrehozására az átképzési támogatásra, a felmondási idő meghosszabbításának vagy új- raelhelyezkedési támogatás igény- bevételének a lehetőségére. Mindezek a lehetőségek semmit nem érnek, ha a munkáltatók nem veszik igénybe őket. Ha nem élnek az átképzés lehetőségével, ha a szabályok alól kibújva kilencesével mondanak föl dolgozóiknak. Feltétlenül kívánatos a munkáltatók és a tanácsok együttműködése a gondok enyhítésére. ROSTÁS ILONA Amikor az ember belép a Tüzép-telep- re, hogy cementet, téglát, ajtót, ablakot vásároljon, nem is gondol arra, mennyi körülménynek kell szerencsésen összejátszani ahhoz, hogy útja sikeres és eredményes legyen, ne dolga végezetlenül távozzék újabb kutató utakra. Természetes is, hogy nem töpreng el a vásárló a nyersanyagok földben rejlő tartalékain, az energiaigényes gyártási fázisokon, amelyek pontosságától függ a termék minősége, sem a szállítás megannyi buktatóján, a tárolás rossz körülményein. Mindez nem az ö dolga, aki a pénzéért jó minőségű építőanyagot akar, de amikor a termelők, az értékesítők és a vásárlók közös érdekéről, a kiegyensúlyozott piaci ellátásról beszélünk, abba óhatatlanul bele kell értenünk a lánc minden elemét. Mert ha egy valaki nem jól teszi a dolgát, abból az is következhet, hogy az építkező bosszúsan keres máshol egy olyan boltot, szaküzletet, ahol igényének megfelelő építőanyagot talál. Ezt az állapotot ismerik jól a korábban építkezők, és természetesen tudják a gyártók és a forgalmazók is, hiszen éppen elég sokáig álltak a kritika össztűzében ahhoz, hogy ne felejtsék el egykönnyen a hiánypszichózist. Most jónak ígérkezik a tavaszi és a nyári építőanyag-ellátás, a termelők adatai alapján arra lehet számítani, hogy az alapvető termékekből lesz elegendő minőségű és választékú. A közös érdek, a vevők igényeinek kielégítése azonban nem egyformán értendő a gyárakban és a kereskedésekben. Nem azért, mert más nyelvet beszélnek, hanem mert más a jól felfogott gazdasági érdekük. A termelők szempontjából az volna az ideális, ha olcsón gyárthatnának és raktáraikból azonnal elszállítanák a terméket. A kereskedőknek viszont az lenne az eszményi állapot, ha kizárólag ők forgalmaznák az építőanyagokat, nem „zavarná” köreiket a többcsatornás értékesítési rendszer: a művi kiszolgálás, az áfész- üzlethálózat, a maszek boltok egyre terebélyesedő rendszere. S amikor valamelyiknek a nyakán marad ősz végén néhány tucat téglarakomány, úgy gondolja, az ő hátán csattan az ostor, a szigorú készletnormákból következő anyagi terheket egyedül ő viseli. Ennek az állapotnak az enyhítésére történt már intézkedés, az április elsejétől alkalmazható szezonárnak éppen az a lényege, hogy a készletterhek se sújtsák indokolatlanul a gyártókat és a kereskedőket, azt osszák meg az építkezőkkel. Az ő érdekeltségük ebben az elgondolásban az, hogy míg nyáron drágábban juthatnak az építőanyagokhoz, a szezon előtt és után olcsóbban vásárolhatnak. A piacfelügyelet tehát már nem olyan módon avatkozik be a piaci helyzetbe, hogy utasítja az érintett feleket az ellátás javítására, hanem őrködik az egyensúly megtartásán, igyekszik megakadályozni a hiány kialakulását és a túltermelést is, de elsősorban piaci eszközökkel, szabályzókkal. SZ. K. Megvalósult álmok ...a kopottan is kéklő munkáskabát A két évtizeddel ezelőtti kor építészeti divatját tükröző sátortetős házak sorakoznak a decsi Haladás utcában. Az egyik ilyen feltűnően takaros porta idősebb Galambos Imréék otthona. Ház, ahol a fedél alatt három nemzedék békéje honol. A nagyapa beszélgetését a szomszéd szobából az unoka diszkózenéje kíséri, cseppet sem bántóan. Az étkező, fiatalos ízléssel berendezett, esztétikus faburkolatú sarkában foglalunk helyet. Idősebb Galambos Imre újságból kiollózott verset keres a beszélgetésünk illusztrációjára, mely választ is adna a kérdésre, hogy ő maga hogyan szeretett volna élni. Míg följegyzései dossziéjában lapozgat, a másik szobába átszól:-Tudja,a mi régi sorsunkat már megírta ám Illyés Gyula A puszták népében. Minden szavát igaznak érzem éppen úgy, mint ebben a versben, nézze csak, itt van. Szép Ernő írta: „Én így szerettem volna élni”... Hát én is. Az életünk olyan, mint amint Madách írta Az ember tragédiájában, megteremtünk valamit, és mindig újra és újra kell kezdeni... Aki ismeri Galambos Imrét, az olvasni is szerető mesterembert, nem érzi szokatlannak, idegennek szájából ezeket a gondolatokat. Azok közé tartozik, akik régóta várnak egy beszélgetésre, egy nem előre megbeszéltre, csak olyanra, amikor az embernek sikerül könnyíteni a belső, láthatatlan terheken.- Ha lenne elég időnk elmondani a sorsomat, akkor apáméval kezdeném - mondja kérdést sem várva Galambos Imre. Apám gépészkovács volt. A19-es forradalmi időszakban bizalmi lett. Emlékszem rá, amikor gyűléseket tartottak, mi gyerekek is elmentünk oda. Egyszer egy ilyen alkalommal választották meg, mert írástudó em6er volt. Apám szabadkozott, aztán mégis elvállalta. A cselédek között akkor sokan nem tudtak se írni, se olvasni. Ennek a bizalmiságnak akkor nem volt sok jelentősége, mert a rövid idő alatt nem csinálhattak semmit, de amikor a fehérek lettek megint az erősebbek, apámnak nem volt becsülete... évtizedekig. így indítja az emlékezést Galambos Imre, aki 1906-ban született és édesapja szakmáját akarta tanulni. Korán munkához látott, így a tanulásból csak később lett valami. Pontosabban, a gyermekkori álmok csak felnőtt években valósultak meg. A Benyovszky-uradalomban csodálattal nézte a gőzgépet, és addig nem is volt nyugodalma, amíg nem alakíthatta úgy sorsát, hogy a hétköznapok mindenkori tevékenysége ne találná a gépek között. Pusztahencséről Földespusztára, onnan Tolnaszigetre költöztek, majd Cserencpusztára (a továbbiakban Se- renc-nek írjuk, mert a köznyelv így használja). *- Voltak itt a gazdaságban komoly traktorok, közöttük jól éreztem magam és igyekeztem megállni a helyem. Elküldték Pécsre szakiskolába, ahol gépészvizsgát tettem. 44-ben aztán engem is elvittek katonának. Itt maradtunk a honi légvédelemnél, Bázakerettyén, az amerikai olaj részvénytársaságnál. Egyszer leszereltek. Hazajöttem, folytattam a gazdálkodást, aztán megint behívtak. Jáknál fogságba estem, elindultunk Oroszországba, de Temesváron kórházba kerültem, megsérült a lábam. Ott töltöttem 3-4 hetet, ami-, kor jött egy orosz tiszt, arról beszélt, hogy: „elengednek bennünket haza, legyünk jóba az oroszokkal, nem bántanak és otthon már földet osztanak”, ilyeneket mondott. Nem tudtuk, hogy igaz-e - hazaengedtek. Kaptunk 9 hold földet. Amíg nem voltam itthon, a feleségem, meg az öcsém felesége összefogtak, együtt gazdálkodtak és már lovat is vettek... Az évek jöttek, mentek. Terheket hoztak és egymásra rakták. Nem kíméltek senkit:- Máig fájónak érzem a beszolgáltatás megalázó éveit - mondja, aztán elnéz messzebbre, jelezve, hogy nem akar erről beszélni, aztán mégis kibuggyan a keserűség egy darabja - olyan embert állítottak átvevőnek, aki csak kitolásból nem vette át a napraforgómat, de csak az egyik felét, a másik nem felelt meg neki, pedig ugyanaz volt. Másnap visszavittem, akkor elfogadta. Ilyen miatt kerültem a szégyentáblára. Olyan szokás is volt, hogy akik eleget tettek a beszolgáltatásnak, a dicsérő táblán szerepeltek. Voltam én mind a kettőn. Dicsértek. Elmarasztaltak... - A téesz szervezésekor is akadtak izgalmas napjaink. Serencen Egyetértés lett a neve. Horváth János volt az elnöke, Bograpusztán. Na, hogy legyen serenci I __ Galamb os Imre is, engem választottak elnökhelyettesnek. Nem nagyon tudtam, hogy mi fán terem, de azért csináltam. Veszekedtem az emberekkel, hogy dolgozzanak. Beláttam, ha nem teszünk semmit, nem is jutunk előbbre. Aratáskor csináltam fűkaszából egy marokrakót. Még dicséretet is kaptunk, mert előbb végeztünk, mint a falubeli téeszek. A cél persze az volt, hogy az ilyen magunkfajta kis szövetkezetek beolvadjanak a nagyokba. így is lett... Mi az Új élethez mentünk. Ott műhely ugyan nem volt, de gépészmunkát azért kaptam. Onnan mentem nyugdíjba. Szó esik még Serene pusztulásáról. Ez ma már megfordíthatatlan, de ha korábban józanabbul gondolkodtak volna az illetékesek, akkor a puszták helyén ma virágzó kis települések lehetnének, azok állítása szerint, akik ott éltek.- Azon már én is gondolkodtam, hogy mi van, ha nincs a téesz. Ahogy én megindultam és elkezdtem gazdálkodni, talán sokra vihettem volna? Csináltam már akkor rotációs kapát, amikor még látni nem láttam, csak hallottam róla. Nem tudom, hova fejlődött volna a világ egy másik vonalat követve. - Azt már én is beláttam, hogy a földek elaprózásának nem sok értelme van... Az viszont fontos, hogy a munkában mindenkinek meglegyen a saját helye. A vezetőknek az legyen az elsődleges feladatuk, hogy mindenkit a megfelelő helyre állítsanak, ahol örömmel és jókedvvel végzi a rábízott feladatokat. Van erre egy történetem, ezt még elmondom. Volt egy háromsarkos cseléd - olyan, akinek hiányzik a negyedik sarka, vagy kereket is lehet mondani -, szóval nem volt teljes. Takarmányozott, tíz fogat lovat és ökröt látott el, de úgy, hogy nála jobban senki nem tudta volna csinálni. Annyira szerencsétlen volt, hogy egy alkalommal egy bivaly ráállt a lábára. Őt hívták, hogy Jóska gyere már. Azt válaszolta, hogy mennék én, de a Sudár áll a lábamon. Ezt az embert semmi másra nem lehetett használni, ezt tudta a gazda. Nem is bízott rá olyan feladatot, ami meghaladta a képességeit. Én ezt adom útravalóul minden vezetőnek: tudni kell, hogy az embereket hova állítsák... A fényképezéshez sem kéreti magát Galambos Imre. Sapkáját „illendően” leveszi. Fejét kissé meghajtja, mosolyog a biztató napfényben. Vállára simul mestersége címere, az elhagyhatatlan, a kopottan is kéklö munkáskabát. DECSI KISS JÁNOS
