Tolna Megyei Népújság, 1987. április (37. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-14 / 88. szám

1987. április 14. 4 ^tRtÉPÜJSÁG Moziban A tuareg bosszúja Azt hiszem, serdületlen ifjúságunk kö­rében új sztár tűnik föl a közeljövőben, aki talán még a rettenhetetlen Indiana Jo­nest is kiszorítja az ifjúi szívekből, hisz a legharciasabb sivatagi nomádok, a tua- regek tekintélyes vezetője, Gacel Szajah, utolérhetetlen tulajdonságai mellett még bizonyos misztikumot és egzotikumot is hordoz lényében. Bizonyára alkalmas lesz, hogy sokak példaképe, a vendégszeretet és becsü­letesség mintaképe legyen. Még akkor is, ha az igazságszolgáltatást sajátságosán értelmezve egymaga több vért ont ki, mint egy kisebb szamurájcsapat. Talán egy sivatagi környezetbe, arab világba helyezett kommandófilmnek lehet legin­kább nevezni A tuareg bosszúja című, nemrég bemutatott, olasz kalandfilmet. Mert a mindent elsöprő győzni akarás és tudás során főhősünk az emberirtás minden eszközét felsorakoztatja céljai eléréséhez. Egyformán jól bánik a kés­sel, a karddal és a golyószóróval is. A robbantásban épp úgy profi, mint a na­pokig tartó szomjazásban, vagy a teve- gelésben. Az is természetes, hogy össze­bilincselt kézzel képes megfojtani őrét, legyőzni egy sivatagi erődítmény teljes helyőrségét. Ezek után már szinte gyer­mekjáték számára átkelni az ember nem járta Lakatlan Földön. Egy jó kalandfilm kedvéért a néző haj­landó néha félretenni az ésszerűséget, a logikát is, hogy jól szórakozzék. Szemet huny az oktalan, értelmetlen gyilkossá­gok felett is, tudomásul véve, hogy azok a főhős célját, nemes küldetését szolgál­Kevesen ismerik, különösen a fiata­labb korosztályból Zsigray Julianna író­nőt. Életművének megítélése igen kétér­telmű, de fogalmazhatunk úgy is, hogy rossz. Az Utolsó farsang, a Lázadó szív, a Sugárúti palota, az Eltékozolt élet szerző­jéről a Magyar irodalom története hatodik kötetében egy néhány soros bekezdést olvashatunk: „Könnyed és felületes tör­téneteiben Herczeg Ferenc témáit írja új­ra, irodalmi becsvágy nélkül, szándéka nem terjedt túl a szórakoztatáson... Diva­tos közhelyeket öltöztetett tetszetős for­mába, a valóságról nem volt számon tart­ható mondanivalója.” A nem túl hízelgő megítélés persze a ma szemszögéből értékelhető és min­denképpen hozzákivánkozik az iroda­lomban nem kis tekintéllyel bíró Osváth Ernő ellenkező vélekedése a tehetséges pályakezdő fiatalról. Igaz, Osváth nem él­te meg az író legtermékenyebb idősza­kát, a koalíciós időket, értékítélete azon­ban talán elgondolkodtathat bennünket. Minden bizonnyal ez volt a célja B. Király Györgyi szombat délutáni félórás műso­rának is, amelyben az idős, nagybeteg alkotóval életéröl, munkájáról beszélge­tett - sajnos utoljára. A Szolnok megyei Szakállas pusztáról származó földbirto­kos leány szokatlan módon nem a ha­gyományok diktálta utat választotta, ma­ják. De amikor a film végére minden fejte­tőre áll, és az gyilkolja meg az elnököt, aki addig menekítette, számtalanszor megmentve életét, a sajátját kockáztatta, akkor még mindig betudhatjuk véletlen balesetnek a dolgot. De, hogy főhősünknek emiatt egy percnyi nyugtalansága, lelkiismeretfur- dalása sincs, az már kissé sok az európai elmének. Azt sem hiszem, hogy túl jó a ti­zennégy év alatti és feletti fiatalok gon­dolkodásába sulykolni a tuareg életfilo­zófiáját az „Allah kezében életünk” szem­léletet, miszerint csupán eszközök va­gát egy évvel öregítve 16 évesen szer­kesztőségi munkára jelentkezett. Hogy felvették, azt feltehetően a Nyugatban megjelent novelláinak köszönhette és a gimnazistaként keskeny lapokra megírt első regényének a Holtomiglannak. Az úri középosztályról írt, amit pejoratív hangsúllyal említenek ma. Zsigray Ju­lianna azzal válaszolta meg az ítéletet, „az ember azt írta meg, amit ismert. Az bizto­san nagyobb bűn, hogy az embernek si­kere van vele...” A dzsentriromantikát azonban elutasította, illetve elfogadta any- nyiban, amennyiben a kép; a társadalmi ranglétrán való előrejutást milyen fon­dorlatokkal, házassági manőverekkel tudták elérni a pozícióban nem lévő fia­talemberek, mondjuk megszépitőnek mondható. Sok dolgot persze csak úgy írhatott meg, mint ennek a rétegnek a tagja, és sokat éppen ezért nem vethetett papírra. Az tény azonban, hogy utolsó in­terjújában is védekeznie kellett, holott egész életvitelét az írásnak szentelte. „Soha nem találtak a lektorok történelmi, tárgyi tévedést regényeimben” - mondta határozottan, aztán az idős emberek megadásával tette hozzá: „Nem enged­hetem meg magamnak, hogy az utolsó éveimet megkeserítsem”. Azt hiszem, nem sikerült neki.-takács­gyünk a sors kezében és épp ezért min­den cselekedetünkre mentség, hogy egy külső erő irányítása alatt cselekedtük azt. Talán, ha a befejezés nem olyanra si­keredik, amilyen volt, még elfogadtam volna, könnyű kikapcsolódásnak, vi­szonylag tisztességes iparosmunkának, a kommerszfilmek átlagához igazodó al­kotásnak á tuareg bosszúját. De a film - sajnos - nem maradt meg ezen a szinten. Gacel Szajah hangos imái, monológjai életfilozófiát közvetítettek. Olyan élet- szemléletet, ami semmiképpen sem fo­gadható el. TAMÁSI JÁNOS Filharmóniai nyári programok Elkészült az Országos Filharmónia jú­nius végétől csaknem szeptember végéig tartó programja. Az 1986-87-es idény jú­nius 26-án a Mátyás-templomban Nicho­las Danby (Nagy-Britannia) orgonaművész vendégszereplésével ér véget, s három nap múltán, június 29-én a Zenélő udvar­ban a Bartók Vonósnégyes hangversenyé­vel kezdődik a nyári program. Az Országos Filharmónia ezúttal a megszokottnál keve­sebb helyszínt választott 37 koncertjének. Budapesten a Zenélő udvar, a Budapest Kongresszusi Központ és a Mátyás-temp­lom, vidéken pedig Martonvásár és Vácrá- tót ad otthont a hagyományos nyári hang­versenyeknek. A választék most is gazdag: a tervezett műsorokban Európa orgonaze­néje, a spanyol tánc, az angol madrigál, a Carmina Burana éppúgy helyet kapnak, mint Ravel, Debussy, Beethoven, Schu­bert, Mozart, Purcell, Bach, Albinoni, Rossi­ni, Mendelssohn, Händel, Vivaldi, Haydn, Telemann, Liszt, Kodály, vagy az operett klasszikusainak, illetve kortárs zeneszer­zőknek a müvei. A nyári program szeptem­ber 25-én a Mátyás-templomban ér véget Alföldy-Boruss Csilla orgonaestjével, az 1987-88-as, ősztől kora nyárig tartó hang­versenyévad pedig ugyanezen az estén a Zeneakadémián kezdődik meg. Az évad-, s egyben a Budapesti Zenei Hetek nyitó hangversenyén a Magyar Állami Hangver­senyzenekart Lehel György vezényli, az együttes Pauk György, Angliában élő zon­goraművész közreműködésével Bartók két müvét tolmácsolja majd. Rádió Az. utolsó interjú Színházi esték Szomorú vasárnap Seress Rezső zongorista volt és slágereket írt, az ő szerze­ménye a Szomorú vasárnap című dal, ami gyorsan híressé tet­te, s nagy énekesek műsorán is szerepelt. Ehhez valószínűleg hozzájárult az ügyes legenda is, amit diákkoromban én is hal­lottam, s az „öngyilkosok dalának" nevezte a Szomorú vasár­napot. A lapok gyakran írtak életunt cselédlányokról vagy úriasszonyokról, akiknek teteme mellett a dal kottája fe­küdt. A gazdasági válság évei voltak ezek, az öngyilkosok szá­ma megszaporodott, a szenzációéhes olvasó pedig megfeled­kezett arról, hogy az öngyilkos cselédlányok aligha tudtak kot­tát olvasni. A legenda azonban terjedt, Seress Rezső szerény hírnevét aranyporral vonta be, miközen fáradhatatlanul játszott a Kulacs, majd a Kispipa vendéglőben. Nevét a Zenei lexikon nem említi, egyébként zongorázni sem tudott, két ujjal pötyö- gette a billentyűket, a kottát nem ismerte, élete végéig sem ta­nulta meg. Szerzeményei úgy keletkeztek, hogy a dallamot el­fütyülte egy hozzáértő muzsikusnak, aki lekottázta. Müller Pé­ter zenés játékot írt Seress Rezső életéről, csakazabaj, hogy a darabból eleve hiányzik a drámai konfliktus, Seress élete nem a félreértett lángész példázata, mindent elért, amit szerény ké­pességeivel és még szerényebb felkészültségével elérhetett, s Müller is tétován áll ebben a szolid eseménytelenségben, melyben Klemperer elismerése - ha ugyan nem legenda - csak a jelenségnek szólt. Seress egyetlen titka az igénytelen­ség, dalainak sematikusan egyszerű szerkezete is ezt mutatja, abban viszont nincs semmi meglepő, hogy kispolgári közön­sége magára ismert ebben az olcsó érzelgősségben, a hoz­záértők pedig megcsodálhatták a zongoristát, aki két ujjal pö- cögette a zongorát, akkor is, amikor egy másik mulatóban a hangversenyéletből kitiltott Cziffra György játszott. Nehezen mozdul a darab, Müller pedig nem ábrázol, hanem elmond, következésképp sok a magyarázat, közbeszőtt meg­jegyzés, mert valamiképp mégis csak ki kell mozdulni a holt­pontról. De nagyobb baj, hogy Müller nem tud mit kezdeni hő­sével, akivel egyébként életében nem sok történt, a VII. kerület­ből tulajdonképpen ki sem mozdult. A drámahős Seress másutt rejlik, mert sorsa a sikeres dilettáns dilemmáját rejti, aki felett lassan eljár az idő és ezt, mint a darab teszi, felesleges Rákosinak felróni. így az 5 0-es évekről szóló kis rész erőltetett betét, Seress igazi tragédiája, ami végül öngyilkosságához ve­zetett, egészen másutt rejlik, de ezt Müller Péter meg sem kí­sérli kibontani. A nálunk ritkán szereplő szolnoki színház előadása parádés, Sík Ferenc, - aki rangját illetően is „kiváló” - rendezése a da­rab szembetűnő gyöngéit is legtöbbször feledtetni tudja. Igaz, hogy olyan kitűnő művész segíti, mint Takács Gyula, akinek já­téka a helyenként túlméretezett és dramaturgiailag felesleges monológokba is életet tud vinni. Mellette Andressz Katalin és Mucsi Zoltán segíti a rendezőt és a szerzőt. CS. L. Tévénapló Olvasólámpa Baranyi Ferenc vendége ezúttal Tamás Menyhért és Thiery Árpád volt, akiket csak az kapcsol egybe, hogy mindketten nemzedékük sorsát írják meg. Thiery a Freytag-család évtizedeit, Tamás a bukovinai székelyek kálváriáját. írói alkatuk alapjaiban különbözik. Tamás Menyhért, ellentétben Thiery Árpáddal, nem epikus alkat, könyvei a műfaj szemszögéből nézve nem is igazi regények, in­kább lírai vallomások egy tragikus sorsú népről. Ezért nincs központi hőse, mert minden könyvében az egész közösség a hős, akik a történelem szélfúvásában, a háború rémségei közepette próbálnak új hazát keresni. Nincsenek regényes történetei sem, itt minden a valóság tükre, ami egy sajátos nyelvi környezetben jelenik meg, s archaikus fordulatai, lírai zengése külön helyet jelöl ki irodalmunkban a bukovinai székelység költői eposzának. Thiery Árpád igazi realista, a Freytag-család története korunkban játszódik, s iga­zi regény, a fogalom klasszikus értelmében. A két testvér története nagyszabású társadalmi körképpé tágul, s erényét elsősorban valósághűsége jelenti, mert Thiery, aki sokáig vidéken újságíróskodott, jól tudja, hogy amit néhány évtizeddel ezelőtt átéltünk, ma már történelem. Nem hallgat el semmit, nem szépíti a valósá­got, mert az igazság és csak az igazság érdekli. A dramatizált részlet is ennek volt bizonysága, melyben Cserhalmi Györgyöt és Horváth Sándort láttuk. Tamás Menyhért egykori falujába, Kisdorogra vezette el né­zőit, hajdani házukba, könyveinek gyakori helyszínére. Itt mondta el a részleteket Molnár Piroska, Pécsi Ildikó és Ambrus András. Történelem Nem lehet megmondani, hogy jó film-e „A magyar nép nevében!” című alkotás, annyira eltér a megszokott játékfilmektől, hogy értelmét veszíti minden ilyen jelle­gű meghatározás. Zinner Tibor és Róna Péter egybegyűjtötte a háborús bűnösökre vonatkozó legfontosabb dokumentumokat, majd egykori híradókból rakták össze filmjüket, megszólaltatva a még élő egykori népügyészeket, bírákat s a film így való­ságos történelemkönyv lett, minden leírt szónál elevenebb. Közben az is kiderült, hogy nagy szükség volt rá, mert a fiatal nemzedék mit sem tud erről a korról, a tankönyvek szegényesek, történelemoktatásunk hézagairól pedig egyre több szó esik. Ismert tény, hogy a németek 1944. március 19-én megszállták Magyarorszá­got, október 15-én elhangzott Horthy kiáltványa, melyben bejelentette, hogy kilé­pünk.a háborúból. De ezt is milyen ügyetlenül csinálta! Igaz, képességei alapján legföljebb szolgabírónak lett volna alkalmas, nem pedig egy ország kormányzójá­nak, s a fegyverszüneti kérelem tulajdonképpen nem is lépett hatályba, mert német segítséggel megkezdődött a nyilasok rémuralma. De azért március 19. és október 15. között is sok jóvátehetetlen történt. Horthy német bérenceket nevezett ki a kormányba, ekkor kezdődött mega zsidók deportá­lása, s bár történt óvatos kísérlet a háborúból való kilépésre, a németek mindenről tudtak, a hivatalos hatóságok pedig tehetetlenül nézték az ország kiárusítását. A film ezt a kort idézi fel, megrendítő erővel. Nincs szükség magyarázkodásra, azok, akik néhány hónappal korábban gátlástalanul öltek, most gyáván hazudoznak a népbíróság előtt, s kegyelmi kérvényüktől remélik, hogy életben maradhatnak. Itt van a kor két hírhedt figurája, Endre és Baky, a deportálások megszervezői és lebo­nyolítói. Feketehalmi-Czeydner, Grassy, az újvidéki hóhér, Imrédy, a zsidótörvé­nyek kiagyalója, Bárdossy, aki hitszegő módon háborúba sodorta az országot, a hi­hetetlenül ostoba Szálasi, akinek korábban már megjelent naplója jól mutatja szel­lemi képességeit, s Beregffy kiadta felkoncolási parancsát, amelynek értelmében nemcsak a katonaszökevényeket, hanem hozzátartozóikat is ki kell irtani. A hajdan rettegett pribékek gyáván hazudoznak, még Endre és Baky is azzal ; mentegetőzik, hogy „parancsra" cselekedett, miként a 2. magyar hadsereg kímélet­len hóhéra, Jány Gusztáv is. Félelmetes film, szükségszerű hiányaival is visszaidé- zése a történelemnek, a magyar múlt legirgalmatlanabb szakaszának. Nem lehet rá azt mondani, hogy jó vagy rossz, mert történelem. Mindenképpen hasznos lenne, ha beiktatnák a történelem tanít. sába. cs. Dalosünnep Pakson és Tamásiban Fennállásának 10. évfordulóját ünne­pelte a paksi Munkáskórus. Az énekkar 1977-ben alakult, 1985-ben aranyko­szorús minősítést szereztek. Két alka­lommal szerepeltek a rádióban és felvé­telt készített róluk a televízió. Résztvevői lehettek a budapesti országos kamara- kórus-fesztiválnak a Zeneakadámián. Több hazai dalostalálkozón - így Kősze­gen, Velencén, Kapuváron - kaptak mű­vészeti díjakat. Bemutatkoztak Csehszlo­vákiában is. A helyi művelődési központ színház- termében összegyűlt szépszámú közön­ség előtt Jákli Péter, Paks Város Taná­csának elnöke mondott ünnepi beszé­det. Az előadó szólt a közös éneklés em­bert, közösséget formáló hatásáról. Mél­tatta a Munkáskórus elmúlt tíz évben elért eredményeit, a közművelődésben be­töltött pozitív szerepét és további sike­rekben gazdag évtizedeket kívánt. Vitéz Zsolt, a Tolna Megyei Tanács művelődési osztályának helyettes vezetője átnyújtot­ta az együttesnek a „Szocialista Kultú­ráért” miniszteri kitüntetést, majd a csehszlovákiai Galántáról érkezett Cse- madok vezetői a jugoszláviai Sabac vá­ros küldöttsége, a fenntartó szervek és a megyében működő testvérkórusok kép­viselői köszöntötték a jubiláló énekkart. Ezt követően ünnepi hangversenyre került sor, melyen fellépett a Munkáskó­rus, Károly János karnagy irányításával és a vendégként Pakson tartózkodó sa- baci vegyes kar. A paksiak műsorában Kodály, Brahms, Bruckner, Monteverdi, Schu­mann, Bartók, Bárdos, Láng István művei csendültek fel. A kamarazenekart Gyu- ricza Borbála vezette, zongorán kísért Hartmann Józsefné. A jó adottságokkal rendelkező sabaci vegyes kar főként jugoszláv szerzők kó­rusműveit mutatta be hangulatos elő­adásban. Ünnepre gyülekeztek Tamásiban is. Megalakulásának 20. évfordulójára em­lékezett a helyi Pro Cultura Humana szö­vetkezeti vegyes kar. Az útörőház aulájá­ban megrendezett közgyűlésen megje­lentek a megye, a város párt- és állami vezetői, köztük Váradi László, az MSZMP Tolna Megyei Bizottságának titkára és a fenntartó szervek képviselői is. Érdekes színfoltja volt az ünnepségnek, hogy a ta­mási kórussal együtt emlékezett ugyan­csak két évtizedes működésére a ven­dégként hazánkban tartózkodó „Coro Al- pino Veneziano” olasz férfikar. Királyné Békefi Stefánia karnagy emlékezett a ta­mási kórus működésének két évtizedes múltjára. Felidézte az elért eredményeket - jelenleg aranykoszorús minősítésük van - a fejlődés egy-egy állomását jelző sikereket, így az Országos Szövetkezeti Dalostalálkozó területi döntőjének nagy­díját, a szolnoki fesztiválon kapott sok­sok tapsot, a külföldi utak (NSZK, Olasz­ország) felejthetetlen emlékeit. Fertőszö­gi Béláné, a megyei tanács művelődési osztályának főmunkatársa meleg sza­vakkal köszöntötte a jubiláló kórust. Az együttes tagjai a kórusmozgalom­ban eltöltött éveiket, évtizedeket igazoló oklevelet kaptak. Közöttük is külön tiszte­lettel kell megemlíteni Kovács János bá­csi nevét, aki 55 éve énekel. Elhozták üd­vözletüket, szerény ajándékaikat a fenn­tartó szervek, a megye testvérkórusai is. Az ünnepi közgyűlést nagy sikerű hang­verseny követte a művelődési központ színháztermében. Fellépett a 20 éves ta­mási Pro Cultura szövetkezeti vegyes kar Békefi Stefánia karnagy vezetésével, a „Coro Alpino Veneziano” olasz férfikar, a nemrég alakult Tamási énekegyüttes, Kovács József, a szekszárdi Liszt Fe­renc Zeneiskola magánénektanára, zon­gorán kísért Antal József, verset mondott és konferált Bakonyi Ágota. LEMLE ZOLTÁN

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents