Tolna Megyei Népújság, 1987. március (37. évfolyam, 51-75. szám)

1987-03-11 / 59. szám

6 rtHPÜJSÄG 1987. március 11. 4 A e 4 > if ^ÍN: 4*4 cX , Próbálja ki szerencséjét! Érkeznek a Népújság totószelvényei Játékra, a Tolna megyei labdarúgócsapatok bajnoki mérkőzéseit tartalmazó Népújság totó-tippversenyre hívtuk pénteki lapszámunkban olvasóinkat. A március 15-június 7. között tizenhárom alkalommal megjelenő totószelvényt - az ismert 1, x, 2 jelöléssel történő kitöltés után - szerkesztőségünk címére, Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3-ra kell beküldeni. A szelvények személyesen is leadhatók a Sajtóház portáján. Minden héten két díjat, az OTP Tolna Megyei Igazgatósága által felajánlott kétszer huszonöt darab totószelvényt sorsolunk ki a legtöbb találatot elértek között. Természetesen, ha az adott héten csupán egy telitalálatos szelvény akad, akkor annak tulajdonosa egyedül nyeri mind az ötven totószelvényt. Hétfőn és kedden már szép számmal érkeztek a kitöltött szelvények Lápafőtöl Gerjenig, Dunaföldvártól Dombóvárig. A beküldési határidő minden héten pén­tek déli 12 óra. Akik a megyeszékhelyen nem jutottak hozzá a március 9-i la­punkhoz, illetve az abban közölt l-es számú totószelvényhez, azok a szekszárdi újságárusok standján csütörtökig még megvásárolhatják a hétfői Népújságot. Pólyák Simontornyára igazolt Tegnap délelőtt megállapodás szüle­tett a Szekszárdi Dózsa és a Simontor- nyai BTC egyesületi vezetői között Pólyák Antal kapus kiadatása ügyében. A szek­szárdi lila-fehérek közös megegyezéssel szerződést bontottak a kapussal, aki úgy döntött, hogy alacsonyabb osztályban folytatja labdarúgó pályafutását. A si- montornyaiak megkeresését elfogadva a bűrgyári együttest választotta, ahol már­cius 15-én már megyebajnoki mérkűzé­Asztalitenisz Serdülő és újonc megyebajnokság Hat sportegyesület 79 versenyzője állt asztalhoz Tolnán, hogy eldöntse a leg­fiatalabb korosztályok - serdülő és újonc - 1987. évi megyebajnoki címeinek sor­sát. Annak ellenére, hogy az elmújt idő­ben többször is szóvá tettük a TÁÉV SK férfiversenyzőinek távolmaradását, ezút­tal sem láthattunk az egyébként népes szakosztályból egyetlen indulót sem. A megyebajnokságon igen élénk ver­sengés alakult ki a fiatalok között. A sportág vezetői örömmel nyugtázták, hogy ezúttal a fiúk mezőnyében a Nagy- mányok, a Dombóvári Vasas és a Duna- földvár versenyzői is meghatározó szere­pet játszottak. Különösen a Nagymányo- ki Brikett SE nevelőmunkája érdemel fi­gyelmet, hiszen az újonc fiúk egyéni ver­senyszám döntőjét két nagymányoki- asztaliteniszező vívta. A serdülökorosz- tályban Pata Róbert és Herczig Antal ré­vén a Tolnai VL versenyzői voltak a dön­tősök, mögöttük a dobogó további helyeit nagymányoki, illetve dombóvári verseny­zők foglalták el. A lányok mezőnyében változatlanul érvényesült a tolnaiak fölé­nye. Elsősorban Gyöngyösi Mónika jó já­tékát kell kiemelni. Eredmények: Lányok, serdülő egyéni: Bajnok Szabadi Ágnes, 2. Gyöngyösi, 3. Petrik és Herczig (valamennyi Tolnai VL). Páros: Bajnok Herczig Judit—Pilisi Orso­lya, 2. Herczig G.-Gyöngyösi, 3. Petrik— Szabadi (valamennyi Tolnai VL) és Zöm- bik-Pöcz (Pincehely). Újonc egyéni: Baj­nok Herczig Judit, 2. Gyöngyösi, 3. Her­czig J. és Pilisi (valamennyi Tolnai VL). Fiúk, serdülő egyéni: Bajnok Pata Ró­bert, 2. Herczig (mindkettő Tolnai VL), 3. Molnár (Dombóvári Vasas) és Bacsó (Nagymányok). Páros: Bajnok Pata Ró- bert-Herczig Antal (Tolnai VL), 2. Ba- csó-Tóth (Nagymányok), 3. Molnár-Bá­nyai (Dombóvári Vasas) és Romanov— Szabó (Tolnai VL). Újonc egyéni: Bajnok Bacsó Miklós, 2. Tóth (mihdkettő Nagy­mányok), 3. Bódog (Dombóvári Vasas) és Kerner (Tolnai VL). Sportműsor Kosárlabda: Bátaszéken a tornacsar- Labdarúgás: Előkészületi mérközé- nokban 17.30-kor Bajai SK-Dombóvári sek: Szekszárdi Dózsa-Paksi SE 15, VMSE előkészületi mérkőzés. Szekszárdi Dózsa ifi-Nagydorog 15.30. Szilánkok a palánk alól Kezdéshez sorakoznak fel a csapatok a TFSE-Szekszárdi Dózsa női NB l-es mér­kőzésen. A játékvezetők keresik az ügyeletes orvost. Nincs! Ha nincs orvos, akkor nincs mérkőzés, a Dózsáé a két pont és a hazaiaktól még büntetőpontot is levonnak. Rövid „kupaktanács” a szekszárdiak kispadjánál, a döntés: Palotás Anikó vállalja az ügyeletet. Kezdődhet a mérkőzés. Kemény csata a pályán, parázs hangulat a nézőtéren. Egyszerre csak egy bácsi­ka sétál a pálya közepén tartózkodó vezető bíróhoz. Vihar előtti csend, majd meg­szólal a civil: „Uram! Rossz helyen parkírozik, azonnal vigye el a kocsiját!" a szekszárdi csapat gépkocsivezetője kapcsol leggyorsabban, elkéri a játékvezető kocsikulcsát és intézkedik. Folytatódhat a mérkőzés. Öt másodperc van hátra a mérkőzés hosszabbításából. Kétpontos szekszárdi ve­zetésnél a TFSE büntetőhöz jut. Támer az elsőt bedobja, a második lepattan a gyű­rűről. Harc a labdáért, a játékvezető a sípjába fúj, s abban a pillanatban megszólal a mérkőzés végét jelző duda is. Dermedt csend, senki sem tudja mi következik. A já­tékvezetők közlik: a főiskolások szabálytalankodtak, de mivel a kézi vezérlésű duda egy másodperccel később szólalt meg, mint a mérkőzés ideje lejárt, ezért a sza­bálytalanság időn túli. Sírógörcs a hazaiaknál, felszabadult öröm a szekszárdi kosa­rasok táborában. Vége a mérkőzésnek. Szomorú amerikaiak, ünnepelt lengyelek Profiszemmel a dombóvári kosárgáláról AZ ÁSZOK KÜLÖNMECCSE IS. Négy igazi nagy egyéniség egyszerre a parketten a Dombóvári VMSE-MAFC kosármeccsen. Brian Pollard és Silvester Norris az egykor szebb napokat látott műegyetemista vendégeknél, míg a dombóváriaknál Jacek Miedzik és Le­szek Chudeusz. Nevezhetjük őket profik­nak, vendégmunkásoknak, idegenlégió- soknak, akik miatt rendre megtelnek a le­látók, akik csapatuk játékát, eredmé­nyességét meghatározó frontemberek. Nyilvánvaló volt, hogy az ő külön- mecscsük a találkozó végkimenetelére döntő jelentőségű lesz. AMIKOR MÉG MINDENKI BIZAKODIK. A meccs előtt bemelegítés közben, Brian Pollard: - „Nem ismerem a dombó­váriakat, így nem szívesen latolgatok. Minden erűnkkel a győzelemre törünk.” Silvester Norris (a 220 centiméter feletti „toronydaru”): - „Még emlékszem a ta­valy itt megtörtént kínos esetre, hogy az igazolások miatt Pollarddal együtt nem játszhattunk. Tehetetlenül szemléltük a kispadról a vereséget. Nagyon fűt a visz- szavágás vágya, szomorú lennék, ha vesztesen kéne elhagynom a játékteret.” Jacek Miedzik: - „A két amerikaival most jóval erősebbek, de nem esélyesebbek.” A mindig vidám, mosolygós tekintetű Le­szek Chudeusz: - „Gyors, sokmozgásos játékkal meg kell lepni őket. Nem tartok az amerikaiaktól, úgy érzem, elsősorban a csapatjáték lesz a meghatározó.” FÉLIDŐBEN, AMIKOR MÉG SEMMI SEM DŰLT EL. Brian Pollard, miközben Ránky Mátyás edző rajzaira is figyel: - „Gyorsak a dom­bóváriak, a kisebbik lengyelnek meg rendre »elsül a keze«. Amelyik csapat jobb lesz a lepattanók megszerzésében, az nyer.” Norris: - „Chudeusz ellen nyer­nem kell a palánk alatt.” Miedzik: - „Ha csak megközelítőleg is úgy védekeztünk volna, ahogy támadtunk, akkor... Chu­deusz: - „Be kell találni a kosárba, és már is elintézett a lepattanó labdák ügye.” A HOSSZABBÍTÁS UTÁN, AMIKOR A MAFC SÍR, A DOMBÓVÁR MEG NEVET. Rendkívül kiegyenlített küzdelem, drá­mai véghajrá után az utolsó percre ma­radt a döntés. Miedzik: - „A rendes játék­idő utolsó percében elkövetett gyerme­teg hibákért majdnem vereséggel fizet­tünk. A hosszabbítás azonban az általam megálmodott módon zajlott le. Tudtam, hogy el kell vállalnom a távoli dobások kockázatát. Az előny birtokában pedig eldugtuk a labdát.” Chudeusz: - „Amikor a hajrában hét pontra nőtt a MAFC elő­nye, ránéztem a villanyújságra és felszisz- szentem, de nagyon óhajtottuk a sikert, nem zökkentünk ki, csak a játékra kon­centráltunk.” A két lengyel fiút az ünneplő szurkolósereg a magasba repíti, mig Pol­lard és Norris roppant fájdalmas arccal önmagukba roskadtan, arcukat tenye­rükbe temetve ücsörög a kispadon, mint­ha odaszögezték volna őket. A csupa izom Pollard pedig minden tőle telhetőt megtett csapata sikeréért, a gyűrű ma­gasságáig emelkedve véghez vitt „zsá­kolásaival,, szinte belopta a terembe az amerikai profi kosárlabdát, élményszám­ba mentek megmozdulásai. Norris a fáj­dalmas magányába burkolózva még a kispadon marad. Az utolsó villámnyilat­kozathoz már nincs lelki ereje. Válogatott csapattársa, Mokos vigasztalja: - „Egy­szerűen nem tud veszteni. És mindig sa­ját magában keresi a hibát, önmagát emészti. Pedig - véleményem szerint - nem rajta múlott.” Norrison valóban nem, de annál inkább őrzőjén, Leszek Chu- deuszon, aki a második félidőben kizök­kentette öt a játékból. EPILÓGUS - A FŐSZEREPLŐK VÉLE­MÉNYE NÉLKÜL. Volt már győzelmi örömmámor az NB l- es menetelés során Dombóvárott, de ilyen önfeledten - nem túlzás azt monda­ni - egyetlen sikernek sem örültek még a helybéli kosárrajongók. Mert ezúttal egy patinás klub, a MAFC csapatát győzték le kedvenceik. S ez a győzelem egy picit értékmérő is volt. Felvillantotta annak le­hetőségét, hogy csapatuknak érdemes megkísérelni a felsőházba jutást. Remél­hetőleg nem ittak előre a medve bőrére... BÁLINT GY. Fotó: KAPFINGER ANDRÁS Miedzik (jobbról) kikapcsolása a MAFC játékosainak számára is megoldhatat­lan feladatot jelentett, most is „triplaszóró automataként” működött Súlyemelés Bertus bronzérmes a Duna Kupán Paksi érinek Fonyódról Jól szerepeltek a Paksi SE ritmikus sportgimnasztikázói a hét végén Fonyó­don, ahol a városi sportcsarnokban meghívásos versenyt rendeztek. A pak­siak ezt a vetélkedést tekintették főpró­bának a március 14-én ugyancsak Fo­nyódon megrendezendő országos vi­dékbajnokság előtt. A paksi versenyzők helyezései: Gyermek I. osztály összetett: 1. Falusi Szilvia, 2. Müller Edina. Gyermek II. osztály összetett: 1. Istók Orsolya. Serdülők I. osztály összetett: 1. Her­mész Anita. A tizennegyedik alkalommal megrendezett nemzetközi Pannónia Kupa súlyemelőverse­nyen megyénk színeit a Szekszárdi Dózsa sportolói képviselték. Az olimpiai kerettag Bertus Gáboron kívül indult a nők mezőnyé­ben Kollmann Klára, Tóbiás Veronika és Spa- nicsekTünde. Bertus a Duna Kupa erőpróbán is csapattag volt, így számára kettős fel­adatot jelentett az idei nemzetközi verseny, ahol több világsztár is fellépett. A 75 kg-os szekszárdi sportoló elé a szak­vezetés erre a megméretésre a 310-320 kg közötti teljesítményt tűzte ki célul.- Hogy sikerült a verseny? - kérdeztük Ber- tustól.- Görögországi szereplésem után a váloga­tott- és a klubedzömmel közösen a lökéstech­nikám fejlesztését tűztük ki célul. Szakításban a szakvezetés 135 kg-on kezdetett velem, amit könnyen teljesítettem, de már ekkor éreztem, hogy az edzéseken keveset foglalkoztam a szakítás technikai gyakorlataival. A 142,5 kg- ot kétszer elhibáztam, túlhúztam a súlyt. 310 kg-mal igy is sikerült összetettben teljesíte­nem a kitűzött célt. A Duna Kupán harmadik, a Pannónia Kupán pedig negyedik lettem. Rendkívül örülök eredményemnek, hiszen ta­valy ilyenkor csak 285 kg-mal sikerült megbir­kóznom. A Pannónia Kupa előtt leigazolt Koll­mann Klára és Tóbiás Veronika, a magyar női súlyemelő válogatott standard versenyzői Spanicsek Tündével együtt indultak a II. női nemzetközi Pannónia Kupán. Könnyűsúlyban Kollmann Klára a második helyen végzett 150 kg-os összteljesítménnyel. Spanicsek Tünde szintén ebben a súlycsoportban 117,5 kg- mal, új egyéni csúccsal a hatodik lett. Tóbiás Veronika a 82,5 kg-os súlycsoport­ban 182,5 kg-os összteljesítményével a máso­dik helyen végzett. Kollmann és Tóbiás ezzel a teljesítménnyel elérte a felnőtt női I. osztályú szintet. sen szerepel. Polyak Antal 1973-ban iga­zolt a Dózsába, azóta hároméves meg­szakítással a megyeszékhely NB ll-es csapatában szerepelt. Összesen 340 NB ll-es találkozón, valamint további száz kupameccsen húzta magára a lila-fehé­rek egyes számú mezét. * A szekszárdi klub vezetői úgy ter­vezik, hogy a tavasz folyamán egy hétkö­zi találkozón búcsúztatják a 35. évében járó kapuvédőt. Óriások, ha találkoznak: Norris és Chudeusz, az előtérben: Gál

Next

/
Thumbnails
Contents