Tolna Megyei Népújság, 1987. március (37. évfolyam, 51-75. szám)
1987-03-11 / 59. szám
2 KÉPÚJSÁG 1987. március 11. Befejezte látogatását a brit külügyminiszter (Folytatás az 1. oldalról.) képviselőivel találkozott az Atrium Hyatt szállodában. A sajtókonferencián bevezetőként elmondta, mint külügyminiszter immár másodszor jár Magyarországon. Mostani látogatása során találkozott magyar politikai és gazdasági vezetőkkel, akikkel hasznos, nyílt eszmecserét folytatott. A megbeszéléseken megvitatták a kétoldalú kapcsolatok alakulását, véleményt cseréltek a kelet-nyugati kontaktusok jelenlegi állapotáról. Kijelentette: mostani tárgyalásai azt bizonyították, hogy Magyarország és Nagy-Britannia kapcsolatai erősödnek, a kölcsönös tisztelet és a megértés jellemzi azokat. A továbbiakban kiemelte: a tárgyalások alkalmat adtak arra is, hogy ismertesse Nagy-Britannia álláspontját a Szovjetunió legutóbbi leszerelési javaslatával kapcsolatban. A Várkonyi Péter külügyminiszterrel folytatott megbeszéléseiről szólva elmondta, hogy a kétoldalú kapcsolatok kérdéskörén belül különös figyelmet szenteltek a nemzetközi terrorizmus elleni közös harc erősítésének. Sir Geoffrey Howe közölte: londoni látogatásra hívta meg magyar kollégáját, aki a meghívást elfogadta. A látogatás során több fontos egyezményt is aláírtak Magyarország és Nagy- Britannia között. A kapcsolatok elmélyítésének szándékát jelzi az is, hogy brit vállalatok - évek óta először - az idén hivatalosan is részt vesznek a tavaszi Budapesti Nemzetközi Vásáron. Sir Geoffrey Howe az Európai Gazdasági Közösség és Magyarország kapcsolatainak alakulásáról szólva sajnálatosnak nevezte, hogy 1983-as magyar- országi látogatása óta - az utóbbi időkig - nem tapasztalható jelentős előrehaladás egy, az EGK és Magyarország közötti gazdasági együttműködési megállapodás kidolgozásában. Nagy-Britannia - mind politikai, mind gazdasági okokból - határozottan támogat egy ilyen jellegű egyezményt. Sir Geoffrey Howe délután a Dunakanyar nevezetességeivel ismerkedett; Szentendrére és Visegrádra látogatott. Sir Geoffrey Howe, Nagy-Britannia és Észak-írország Egyesült Királyság külügyminisztere hivatalos látogatása befejeztével, kedden elutazott hazánkból. A brit diplomácia vezetőjét vendéglátója, Várkonyi Péter külügyminiszter búcsúztatta a Ferihegyi repülőtéren. Jelen volt Leonard Vincent Appleyard, az Egyesült Királyság budapesti nagykövete. Egyházi személyek eskütétele Az Elnöki Tanács előzetes hozzájárulásával a közelmúltban megválasztott egyházi személyek - Farkasházi Ferenc, az Északi Evangélikus Egyházkerület felügyelője és Schöner Alfréd, a Magyar Izraeliták Országos Rabbitanácsának elnöke - kedden Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke előtt esküt tettek a Magyar Népköztársaság Alkotmányára. A parlamenti eseményen jelen volt Katona Imre, az Elnöki Tanács titkára és Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke. Az egyházkerületi felügyelő eskütételén részt vett Nagy Gyula, az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke, a Rabbitanács elnökének eskütételén Losonci András, a Magyar Izraeliták Országos Képviseletének elnöke. Árfolyamváltozás A konvertibilis valuták árfolyama 1987. március 11-től a forinttal szemben átlagosan 8 százalékkal emelkedik. A lakossági konvertibilis devizaellátmány forintösszege ennek megfelelően módosul. (MTI) Geraszimov tájékoztatója Derűlátás a rakétakivonás ügyében Moszkvában elégedettek az európai közepes hatótávolságú rakétákra vonatkozó szovjet javaslat nyomán mostanra kialakult helyzettel - mondotta keddi sajtótájékoztatóján Gennagyij Geraszimov, a szovjet külügyminisztérium információs főosztályának vezetője. Emlékeztetett arra, hogy az utóbbi napok eseményei alapot adnak bizonyos mérsékelt derűlátásra: előterjesztették a kérdésre vonatkozó amerikai javaslatot, s kedden Washingtonban összeültek az Egyesült Államok szövetségesei, hogy kialakítsák közös álláspontjukat. Bejelentették Shultz külügyminiszter Moszkvai látogatását is. Szovjet részről elégedetten állapítják meg, hogy a különböző állásfoglalások bizonyos fokú derűlátást tartalmaznak. Geraszimov ugyanakkor figyelmeztetett: továbbra is megvan annak a lehetősége, hogy mesterséges akadályokat gördítenek a megállapodás útjába. Törekvés mutatkozik a közepes hatótávolságú eszközök és a hagyományos fegyverek „csomagkénti” kezelésére, a két kérdés összekapcsolására. Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter indonéziai látogatásának eredményeit kedvezően értékelik Moszkvában. Hasonló az indiai vezetés véleménye is. Szovjet vélemény szerint Suharto elnök szovjetunióbeli látogatása elősegítheti e kapcsolatok további fejlődését - közölte a szóvivő. Sevardnadze külügyminiszter befejezte laoszi látogatását és Kambodzsába utazott tovább. Kérdésre válaszolva Geraszimov elmondta, hogy a szovjet politikus laoszi tartózkodása idején robbanás történt Vientián központjában, ennek okáról és az esemény részleteiről azonban nem tud tájékoztatással szolgálni - mondotta. Szólt arról, hogy folyik Margaret Thatcher március végi moszkvai látogatásának előkészítése. Felhívta a figyelmet arra, hogy tizenkét éve nem tett brit kormányfő látogatást a Szovjetunióban. Geraszimov hangsúlyozta, hogy a Moszkvában tartandó eszmecseréknek nemcsak a kétoldalú kapcsolatok szempontjából lehet jelentőségük. Több nemzetközi kérdés, különösen a fegyverkezési hajsza világűrre történő kiterjesztésének megakadályozása és a nukleáris fegyverek felszámolása is a tárgyalások napirendjén szerepelhet. Hamarosan Moszkvába érkezik Michael Armacost amerikai külügyminiszterhelyettes, s a helyi konfliktusokról, a különféle regionális problémákról folytat majd konzultációkat szovjet partnereivel - jelentette be Geraszimov szóvivő. Mai kommentárunk A fontos kártya Nem, igen, majd, most ismét nem. Három hét alatt másodszor jelentette be Arturo Cruz, hogy lemond a nicaraguai ellenforradalmi csoportokat összefogó háromtagú csúcsszervezetben betöltött tisztségéről. Kilépése állítólag most már végleges. Az újabb fordulat azonban egy későbbi Időpontban aligha kizárt, hiszen Arturo Cruz hosszabb ideje fontos kártya az Egyesült Államok kormányzatának nicaraguai játszmájában. A kilépés hátterében az ellenforradalmárok, az úgynevezett kontrák vezetőinek torzsalkodása áll. Marakodnak a koncért, az Egyesült Államoktól kapott dollármilliók elosztásáért. Arturo Cruz, aki ellenzéki politikus és nem katonai parancsnok, tehetetlenül nézte, hogy az állítólagos „ ügy”, a fegyveres akciók helyett a dollárláz kötötte le a parancsnokokat. Ekkor jelentette be először lemondását, február közepén. A hivatalos Washingtonnak azonban szüksége lenne „a szalonképes” ellenzéki vezetőre, aki a Somoza-diktatóra megdöntését követően egy átmeneti ideig a sandinista rendszer oldalán állt, még kormányzati tisztséget is betöltött, majd Nicaragua washingtoni nagykövete volt. Ezért meggyőzték a somozista múlttal rendelkező Adolfo Calero főparancsnokot, hogy álljon félre az útból. Cruz akkor visszatért a ve- zetőségbe. Ám rá kellett döbbennie, hogy a helyzet gyakorlatilag mit sem változott: Calero a legerősebb ellenforradalmi fegyveres csoport parancsnokaként változatlanul döntő szerepet tölt be a kontrák táborában. A kontrák helyzete most egyébként is kínossá vált. Katonai sikerekkel kellene bizonyítaniuk, hogy megszolgálják a washingtoni támogatást, ám a hadszíntéren erre vajmi kevés az esélyük. Néhány ezren közülük ugyan nicaraguai területen tartózkodnak, de a sandinista hadsereg minden jelentősebb támadási kísérletet biztosan elfojt. A nemzetközi rendezési erőfeszítések sem kedveznek az ellenforradalomnak. A washingtoni törvényhozás már értésre adta, hogy a Costa Rica-i elnök béketervéről elhatározott közép-amerikai csúcstalálkozó kimeneteléig nem hajlandó engedélyezni újabb pénzügyi támogatást a kontráknak. Eközben, most a hét közepén Uruguayban összeül a közép-amerikai válság orvoslásán negyedik éve munkálkodó Contadora-csoport, hogy áttekintse a szükséges lépéseket. Az el nem kötelezett országok képviselői pedig a hét eleje óta Guayana fővárosában tanácskoznak, s ugyancsak megkülönböztetett figyelmet szentelnek a térség eseményeinek. Sevardnadze szovjet külügyminiszter a találkozóhoz intézett üzenetében leszögezte, hogy a Szovjetunió következetesen támogatja a Contadora kezdeményezéseit a mindenki számára elfogadható közép-amerikai rendezés megvalósítására. ORTUTAY L. GYULA Ipargazdasági konferencia Kedden a Magyar Tudományos Akadémián megkezdte munkáját az ipari vállalatok helyzetéről és fejlődési lehetőségeiről rendezett tudományos konferencia. A kétnapos tanácskozást az MTA Ipargazdasági Bizottsága valamint Ipar-és Vállalatgazdaság-kutató Intézete rendezte. Az eszmecserén több mint 400 tudományos kutató és gyakorlati szakember vitatja meg, hogy az ipar miként alkalmazkodhat jobban a szerkezetváltás, a minőség- és termelékenységjavítás követelményeihez. A konferenciát Láng István, az MTA főtitkára nyitotta meg, majd Med- gyessy Péter pénzügyminiszter tartott előadást a pénzügyi rendszer fejlesztéséről. PANORÁMA BUDAPEST - A földről szóló törvény javaslatát - amelyet várhatóan a Parlament tavaszi ülésszakán terjesztenek a törvényhozó testület elé - kedden az Országgyűlés építési és közlekedési bizottsága tárgyalta meg előzetesen. A képviselők dr. Petrik Ferenc igazságügymi- niszter-helyettes előterjesztésében megismerkedtek a törvényjavaslat kidolgozásának előzményeivel, főbb törekvéseivel, új rendelkezéseivel. Kedden a Közlekedéstudományi Intézet székházában megkezdődött a tíz országot érintő Transzeurópai Észak-déli Autópálya (TEM) műszaki szakcsoportjának háromnapos ülése. A TEM Eurázsia egyik legnagyobb szabású műszak létesítménye, amely végső soron tízezer kilométernyi autópálya-hálózattal köt majd össze a Baltikumot a Földközi-tenger keleti medencéjével és a Közel-Kelettel. PRÁGA - Vu Hszüe-csien kínai külügyminiszter befejezve hivatalos csehszlovákiai látogatását Prágából kedder Lengyelországba utazott. A kínai politikus elutazása előtt tartott sajtóértekezletén sikeresnek és termékenynek minősítette prágai tárgyalásait. SZOMBATHELY - Kedden ma- gyar-jugoszláv vízügyi tárgyalások kezdődtek Szombathelyen. A háromnapos tanácskozás keretében a Mura határszakaszának szabályozási és vízvédelm műszaki létesítményeinek fenntartás kérdései kerülnek napirendre, s a múl évben közösen végzett munkák elszámolásában is megállapodnak. PHNOMPENH - Eduard Sevardnadze, az SZKP KB PB tagja, a Szovjetunit külügyminisztere kedden délkelet-ázsia kőrútjának következő állomására, Kambodzsába érkezett. Életkép Bejrútból Aligha lehet állítani, hogy egy libanoni utazás manapság egyenlő a tökéletes biztonsággal. Az MTI bejrúti tudósítója utazás előtt legalább három irodában érdeklődött, hogy a ciprusi Larnacából van-e nyugat-bejrúti repülőjárat. A válasz minden esetben sértődött igen volt - a repülőgép azonban február 1. óta nem repül. Maradt a hajó, vele 110 dollár és több órás tortúra. A libanoni Dzsunijéban a keresztény milicisták, a „Libanoni Erők" fegyveresei várják az utazót, a magyar tudósítót különleges elbánásban részesítették: órákig ült egy irodában, míg papírjainak állítólagos hiányosságait ellenőrizték. Egy nap nem volt elég erre, bezárták egy luxushotelbe (a költségek persze a tudósítót terhelték), majd csekély 250 dollárért minden elrendeződött. (Pénzért Bejrútban ma minden elintézhető.) Reggelente egy 60 éves boy hozta az újságokat, illő borravaló fejében. A „Libanoni Erők” nevű keresztény milícia hadnagya, aki bízvást a tudósitó fia is lehetne, mindent megtett hogy a magyar újságíró jól érezze magát, sőt elvitte őt a „Libanoni Erők” keresztény milícia televíSzíriai egységek Bejrút utcáján, bejelentésük szerint rendcsinálásra érkeztek. (Telefotó) A tengerparti Bejrút. Madártávlatból, tűzszünet idején egészen békésnek látszik. zió-állomásának igazgatójához is. A találkozás kellemes volt, a táskák kutatása még ennél is gondosabb, segítség azonban nemigen érkezett. „Fél lábbal a börtönben van" - nyugtattak meg magyar barátaim és egy kicsit vágytam is a börtön után, mert egy riport onnan egyedülálló lehet. A happy end azonban nem váratott magára. A hotel „Public Relation” embere fél nap alatt elintézte a papírokat, inkasszálta a dollárokat, fizettette a luxusszállodát és utamra bocsátott. Az átkelés Nyugat-Bejrútba ismét felért egy tortúrával: oda akartak visszaküldeni, ahonnan jöttem és csak egyórás vita után sikerült őket meggyőzni. Az újságíró első útja Nyugat-Bejrútban a Commodore szállodába vezetett - az újságírók egykori találkahelyére. Szíriái katonák arra figyelmeztettek, hogy a szálloda zárva, az újságíró-paradicsom éppen szünetel. Sok kétség e tekintetben amúgy sem merült fel, mert a szálló környékén egymást érik a Szíriái katonák egyszemélyes homokzsákbarikádjai. Bejrút főutcája, a Hamra nagyobbrészt kiürült, harcok hallatszanak a palesztin menekülttáborok felől, az utcák esténként különösen veszélyesek. Barátaim figyelmeztettek, hogy felszólításra feltétlenül álljak meg, mert a fegyveresek többnyire amerikai szokásokat követnek: először lőnek s csak utána kérdeznek. A libanoni polgárháború 12. évfordulójához közelít, s Dzsemajel elnök szerint legalább öt hadsereg tekinti hadszíntérnek ezt a kis országot. Még felmérésre vár, hogy a libanoni kisember mit szenvedett eddig. Mindenesetre ő az áldozat. Ám Bejrútban a fegyverzaj ellenére is minden kapható: kábítószer, kenyér, dán sonka, szuper videó, számítógép és minden egyéb. A háború nagy üzlet - csak az árát kell megfizetni. FODOR GYÖRGY (Bejrút)