Tolna Megyei Népújság, 1987. március (37. évfolyam, 51-75. szám)
1987-03-10 / 58. szám
4 Képújság Moziban BANÁN HÉJKERINGŐ Eredeti módon kezdődik Bacsó Péter új filmje, majd néhány sápadt megoldást láthatunk, hogy aztán annál gyorsabban és meggyőzőbben bontakozzon ki a cselekmény, amely elsősorban a sajátos, groteszk és szatirikus ábrázolásmód kedvelőinek okoz nemcsak kellemes, hanem elgondolkodtató másfél órát. A téren, ahol éppen március 15. megünneplésére készülnek a résztvevők, teljesen váratlanul egy ruhátlan hölgy halad át, dr. Kondacs Ágoston, az ismert és tehetséges sebészorvos, aki éppen házasságkötésére igyekszik, saját felöltőjét teríti rá a nőre. Balszerencséjére azt nyugati fotósok is megörökítik. Ráadásul dr. Kondacs esküvője is kútba esik, hiszen a kabátban maradtak iratai és a szigorú anyakönyvvezető személyi igazolvány nélkül nem adja össze az ifjú párt. íme, a banánhéj, ezzel ugyanis megkezdődnek a film főszereplőjének megpróbáltatásai. Története a továbbiakban erősen emlékeztet az ismert anekdota professzorának esetére, akinek egyszer a vendéglőből ellopták a kabátját, ám környezete csak azt jegyezte meg az egészből, hogy a professzor úr valami zavaros kabátlopási históriába keveredett. A neves rendező híven a jórészt önmaga által kitaposott úthoz, előző néhány A sebészorvos a csalódások után volt barátnőjénél keres vigasztalást művéhez hasonlóan most is a régi, jól bevált fogásokat alkalmazza. Karaktereket vonultat fel a vásznon, olyan emberek tekintenek le ránk, akikkel - leszámítva természetesen az ilyenkor alkalmazott túlzásokat - mintha már találkoztunk volna. A jellemző figurák egyike Bartusek elvtárs, a kórházban igazi demokrata módjára hangosan követeli: csak olyan ellátást kér, amilyen a többi állampolgárt megilleti. A következő filmkocka a színes tévével ellátott, hangulatos különszobát mutatja be, Bartusek elvtárs unottan nézi az ablakból látható panorámát. Tótisz igazgató-főorvos a klasszikus zene nagy rajongója, szabadidejében átszellemül- ten gyakorol hegedűjén, a felvilágosult humanista pózában tetszeleg, ez azonban nem akadályozza meg abban, hogy kidobja munkahelyéről a véleményét elmondó Kondacs Ágostont. Bacsó Péter kamerája elől nemcsak a számtalan kliséfigura, senki sem menekül. Filmjében nevetségessé válik minden, ami a túlzott komolyság látszatát kívánja fenntartani. Különösebb mérlegelés nélkül kikezdi a megközelithetetlen- nek tartott tekintélyeket is - megmutatva egyúttal, hogy ők is emberek. A befejezés - stílszerű módon - egy elmegyógyintézet kertjében játszódik, a gondozottak szemmel láthatóan meglepődve figyelik az odaérkező „normális” emberek furcsa tevékenységét. Olcsó poén lenne az elmegyógyintézetnek, mint jelképnek az értelmezése és valószínűleg vakvágányra is vezetne: az azonban bizonyos, hogy - legalábbis Bacsó Péter szándéka szerint - nehéz dolog manapság szatírát nem írni és még ennél is nehezebb manapság nem filmszatírát rendezni. SZERI ÁRPÁD Hangverseny A Magyar Posta Szimfonikus Zenekara Hangversenykritika okán illetlen ilyen kezdőmondatot leírni: „nem ette meg a kutya az idei telet”, az azonban bizonyos, hogy a márciusi tél elvitte a postászenekar koncertjét. Pedig de kár... Milyen szép volt... Mondják, szinte kétszáz méterenként voltak láthatók autók az árokba csúszva, szántóföldre repülve, és a második - zenekari tagokat szállító - busz csak mintegy félórás késéssel érkezett meg (karambolt hárították előle); csakhogy az elvárható szekszárdi közönség hetven százaléka még így sem érkezett az estre. Ezúttal menthető a dolog. Ámbár karnagy és együttese itt volt Szekszárdon, a művelődési központban. Kertész Lajos megindító felvezetőjével kell kezdenünk: emberlényünkre figyelmeztetett. A muzsikák ennél oldottabbak voltak, ezegyszer nem mardosó, lelkiis- meretvizsgálatra késztetőek, annál inkább üdítőek. Kivétel ez alól tán Szer- vánszky műsorkezdő vonósszerenádja volt: ez nagy felelősségű mű, ám igazán nem tudott megfogni. (Kiben, hol a hiba? Tán mégsem a műben.) Kivételes pillanatokat hozott a második, Schumann-darab: Versenymű négy kürtre és zenekarra. Ragyogó szólistái: Nagy Miklós, Endrődy Sándor, Rónai Lehel és Szlávik László nem csupán azt bizonyították, hogy még négy kürtösnek sem kell szükségszerűen gikszereznie, nemhogy egynek - mindenesetre a megjelenítés káprázatos volt, nagyszerű, Schumannhoz méltó. Grandiózus, maradéktalan. Grieg: Peer Gynt szvittjéből összeállított csokor az est tetőfokát hozná, ha nem „fejelte” volna meg - a tanúsítmány szerint a Milánói Scala egyik zeneigazgatója: - Vasady Balogh Lajos e produktumot a zárószámmal: Dukas Bűvészinas-ával. Emez utóbbi káprázatos elővezetésével szemben mégis a Grieg-művet említsük: Solvejg örökbecsű dalát, a torkot szorító Aase halálát, vagy az ördögök bizsergető táncát: a Postás Szimfonikus Zenekar nagyot nőtt értékében: csupán azt sajnáljuk, hogy ennek nem voltunk - számban - többen is tanúi...- dob - tSzínházi esték Deutsche Bühne Ünnepi esemény: állandó otthont kapott a Deutsche Bühne, a szekszárdi Német Bemutató Színpad. A kis együttes már eddig is bebizonyította életképességét, a színházavató előadás pedig azt mutatta, hogy biztosan halad a megkezdett úton, játékuk érett, részleteiben is kidolgozott, hatásos. Igaz, hogy a darabválasztás is szerencsés: a bizonyos szempontból vitatható Schnitzler-bemutató és egy Boccaccio átdolgozás után Hans Sachs szólalt meg, könnyedén, jókedvűen, igaz derűt fakasztva. A nürnbergi suszter nem volt lángelme, de soha nem adta alább saját színvonalánál, pedig hihetetlenül termékeny volt, több mint kétszáz színművet irt, 1700 epikus költeményt, sok ezer verset, s témái is nagyon változatosak, mert a görög mitológia épp úgy érdekelte, mint szülővárosának, Nürnberg- nek élete, amiről részletes útikalauzt is írt. Máig legelevenebb munkái a farsang idejére írt egyfelvo- násosok, ezek a korabeli vidám történetek, melyekből hármat választott a Deutsche Bühne, Ördöngös asszonyok címen. Szerelmes asszonyokról, lépre csalt papokról, furfangos diákról szólnak ezek a mókák, s az egyre szebben beszélő színészek jókedvűen játsszák végig Sachs mester történeteit. Gera Zoltán, Dobák Lajos, Ábrahám Edit a német színpad erőssége, s jó Simorjay Emese és Újlaky Károly is. Máté Lajos pontosan érzékelteti a hajdani Nürnberg polgárvilágát, a néző pedig önfeledten szórakozik, mert Hans Sachs jól tudta, mivel foghatja meg közönségét. Nem világirodalom, az bizonyos, de annyi természetes jókedv van ezekben az egyfelvonásosokban, hogy ellenállnak az időnek, s ma is hatnak. így nem nehéz megjósolni, hogy a Deutsche Bühne szekszárdi bemutatójával egy sikersorozat indult el. Hegedűs a háztetőn Amikor 1972-ben Budapesten bemutatták a Hegedűs a háztetőn című musicalt, már világsiker állt a darab mögött, pedig eredetileg a New York-i jiddis színházban játszották, ahol ritkán születik világsiker. A sikert a zeneszerző Jerry Bock fémjelzi, pontosabban egy dalbetét, pedig mélyebb oka van. A történet Sólem Áléchem műve, aki 1859-1916 között élt s Gorkij úgy vélte, a világirodalom legjobbjai között a helye. Nem tévedett, a végtére mégiscsak periférikus jiddis nyelv kivételes mestere, a Tóbiás, a tejesember című családregénye pedig, a musical alapja, felejthetetlenül szép. Tóbiás, vagy egész pontosan Tevje, der milhiger, szegény zsidó valahol Kijev, vagy miként ö nevezi, Jehupec környékén. Gond, szomorúság az élete, pedig betartja a Törvényt, buzgón idézi az írást, s amikor a zsidó újév előtt, Elül hónapban megfújják a sófárt, buzgón bünbánatot tart. De az idők változnak, meg kell érnie, hogy sokan hűtlenek lesznek a hagyományhoz, s végül a kis zsidó közösségnek el kell hagynia faluját. Sólem Áléchem érzékletes realizmusa végigkíséri a szegény Tevje életét, s a musical, melynek szövegét Joseph Stein írta, megőrzi a történet epikus áradását, s a világsiker titka is ez: az átdolgozás nem rövidítette meg az Írót. Amit hozzátett, méltó Sólem Áléchemhez, mert Marc Chagall híres hegedűse a remény jelképe, a titokzatos hegedűszóban a remény szól, bármi történjék is Anatovka faluban, mindig van, amiben érdemes hinni, Tóbiás pedig, azaz reb Tevje mindenre tud bölcs szentenciát. A szegedi színház előadása, amit Sándor János rendezett, kiforrott, minden részletében méltó a világirodalmi jelentőségű regényhez. Bock zenéjét viszont néhol kikezdte az időt, bár az is igaz, hogy kivételesen emelkedett pillanatai is vannak, mint a szombat esti áhitat ünnepi zenéje, vagy a zsidó folklórból kölcsönzött feldolgozású. A színészek biztosan mozognak Varga Mátyás nagyon szép díszletei között, átérzik, hogy itt nemcsak világsikerről van szó, hanem egy olyan darabról, amit csak jól szabad játszani. A musical nagyon sok szereplőt szólít színpadra, m( elsősorban Király Levente, Török Vera, Turpinszky Béla névét jegyeztük meg. Cs. L. 1987. március 10. Tévénapló Hírnév Napjainkban gyorsan száll a hír, s akár csodát is emlegethetünk, mert az időeltolódások miatt még az is előfordulhat, hogy ami a Föld egyik részén délelőtt tíz órakor történt, mi már nyolckor tudunk róla. Az úgynevezett tömegkommunikációs eszközök segítségével percek alatt világhírűvé válhat valaki, legyen szó filmsztárról, popénekesről vagy bankrablóról. Az Új Reflektor Magazin jóvoltából most a hazai hírességek száma szaporodott, jóllehet Gaál Ágnes, akiről eddig mit sem tudtunk, nem pályázott országos hírnévre. De most már bekerült a forgalomba, nevét nem is nehéz megjegyezni, s ezekben a napokban nyilván sokan emlegetik. Tizenhat éves volt, amikor felvették a főváros III. kerületében a lakásigénylők listájára, s bár egyedülálló, a következő évben olyan lakást kapott, amilyenre nagyon sokan nagyon sokáig várnak. Mint az a háromgyerekes, szükséglakásban élő család is, akik évek óta ugyanott, ugyanabban a kerületben, még ma is csak reménykedik. Az ilyesmi joggal kelt feltűnést, meg is mozdulta környék, nem Gaál Ágnes, hanem a nyilvánvaló visszaélés miatt. A rendkívül érzékletes riport, melyből a riporter visszafojtott indulata sem hiányzott, minden illetékest megkérdezett, akik magukat érthetően mentegetve, kénytelenek voltak beismerni, hogy itt bizony visszaélés történt, jóllehet a tettes ismeretlen. Személyét nem dolgunk firtatni. Az viszont kétségtelen, hogy a 17 éves alkalmi híresség mögött olyan erők állnak, akik még azt is el tudták intézni, hogy lakáshasználati díjat sem kellett fizetnie a történet hősnőjének. Mit mondjunk még? Megrendülve néztük a képsorokat, s elégtételnek be kellett érnünk azzal, hogy a durva jogsértés nem maradt titokban, ami készen kínálja a folytatást: a tanács döntése törvénysértő, az ifjú hölgy, pontosabban a befolyásos szülők s akik mögöttük állnak, rosszhiszeműek, a lakáskiutalás következésképp érvénytelen. Jó lenne ezek után, ha a jogsértők is élnének a szólás jogával, bár ők egymás között már mindent megbeszéltek. De a végső szó még nem mondatott ki. Gaál Ágnes egyelőre birtokon belül van, de milyen áron? Országos híresség lett, szegény. Egy remekmű feltámadása Cimarosa még életében, a XVIII. század végén, az egyik legnépszerűbb operaszerző volt nálunk. Játszották Pozsonyban és Pesten, Eszterházán pedig Haydn egész sor operáját mutatta be. Népszerűsége fokozatosan csökkent, s ma már alig van műsoron, pedig több figyelmet érdemelne. A titkos házasság című vígoperája egyenesen remekmű, s most az ingadozó műsorú zenés tv-színház jóvoltából az egész ország láthatta. A középpont Gregor József, akit felesleges méltatni, a mai magyar operának kivételes jelensége, aki arra is képes, hogy magával ragadja a többieket, akik ezúttal jobbára pályájuk elején álló fiatalok, mint Komlósi Ildikó, Farkas Katalin, Csonka Zsuzsanna, Kovács Pál, Márk László, Romhányi Rudolf. Emlékezetes szép előadás volt, amit Ferkai Tamás rendezett s remélhetőleg előbb-utóbb megismétlik, növelve az operabarátok táborát. Cs. Horváth Gertrud (cselló) kamara- hangversenye Nem röstelljük önmagunkat ismételni: valamikor már leírtuk: mintha egy kis darab Weimar költözött volna a művészeti élet tekintetében Szekszárdra... Igaz, Goethéink, Schillerjeink vélhetően nincsenek, de ha mégis igaz, e dolognak nem kisebb egyéniség a hagyományo- zója, mint maga Liszt Ferenc. Egyik, 1800-as évekbeni ittjártakor valóságos kis - tanítására váró - művészparadicsom gyülekezett köréje, s a helybéli újság nem vonakodott leírni: Liszt Ferenc okán, Európa szeme most Szekszárdon van... Ne túlozzunk most persze Európával, még ha benne is vagyunk. A mi saját (nem szürke!) hétköznapjainkat az fényesíti, hogy rövid időn belül két igen tehetséges művésztanár kollégát vezethettünk a pódiumra, a szekszárdi, Tolna megyei közönség elé. Ezek egyike a csellista Horváth Gertrúd, aki minden bizonnyal még emlékezetes percekkel fog szolgálni nekünk. Bach: Prelúdium a G-dúr szvitből (BWV 1007.) művével máris bizonyságot hozott: érettséget, művészi-emberi értékeket, szerény alázatot. Bach művének szonórus csellóhangú előadásával izgatott figyelőkké tett bennünket. E várakozásra Marcello: G-dúr szonátája és Popper: Mazurkája igazolásokat hozott: az ifjú koncertező művész lélekmeleg előadásán felül technikai jó felkészültségéről is meggyőzött. Brahms: e*moll szonátája (Op. 38.) első tétele azután már bizonyos értelmű „alámerülést” is eredményezett. Őszinte lélekkel jelenthetjük ki: ha nem volna, erősen hiányozna az a színfolt, amelyet Horváth Gertrúd hoz közénk. Bár szóismétlés, tautológia, mégis le kell Írnunk: ennek az interpretációnak az elmélyült alászállása az, amely megrendülésre késztetett. A teljes második műsorfelet kitevő Schubert-trió (B-dúr, Op. 99.) mindenről meggyőzött. Horváth nem csupán partnere tudott lenni az alapvetően zongorára írott műnek, ám szerénysége hathatós segítő- készségében is meg-megmutatkozott. Lányi Páter jelentősei produkált az említett feladatkörben, és nagy elismeréssel kell szólnunk - a Szekszárdon második hazáját meglelő - Földesi Lajos hegedűjátékáról. Ám most mindketten valószínűleg önzetlenül megajánlják: örömükre szolgálhatott, hogy a harmadik szólamot ilyen első rangbeli partner szolgáltathatta számukra, amilyen Horváth Gertrúd. DOBAI TAMÁS Rádió Pirruszi győzelmek Vasárnap délután a Kossuth rádióban sugárzott riportban Tarnói Gizella olyan riportalanyokat szólaltatott meg, akik az elmúlt évben a munkaügyi döntőbizottságok, munkaügyi bíróságok döntése alapján visszakerültek eredeti munkakörükbe. A megszólalók: egyszerű dolgozók, beosztottak, középvezetők és tudományos fömunkatársak. Kolozsi Tamás szavait idézte a megszólaltatott kutató, s úgy fogalmazott, hogy még mindig, sok helyen a „betartás demokráciája” a jellemző, az alkotó műhelyszemlélet helyett. A 22. Volán Vállalat garázsmestere azt mondta, azért akartak megszabadulni tőle, mert bírálta a vezetést, nyitott szemmel és nyitott füllel járt. Azzal, hogy megakadályozta, a gépkocsivezetők a kilométer- óra felbontásával ne csaljanak, csak bonyodalmat okozott. A Vigadó dolgozóját pedig azért függesztették fel, mert egy munkaügyi vitában az igazságot mondta a felettesével szemben. Igen, sokszor a tenni akaró, az újítani tudó és a hiányosságokat felfedő emberek lógnak ki a sorból, s az ilyen beosztottak terhesek egy-egy főnök számára. A használható ötleteik csak gondot okoznak. Jobban szeretik a helyi hatalmasságok, ha minden marad a régiben gond és probléma nélkül, nem kell az állóvizet felkavarni. „Mit tehet ilyenkor az ember? Vagy beáll a sorba, vagy szedi a sátorfáját, vagy küzd”. Csakhogy a felettesnek van igaza - hangzott a riportban. „A kezem még elér a döntőbizottságig” hangoztatják ellentmondást nem tűrve. A „jó beosztott” végrehajt, nem akar kitalálni semmit. „De akkor mi viszi előre a társadalom szekerét” - szól az éteren át a kérdés. A perköltség felét az igazgató fizette, mert rosszul ítélt, s a dolgozó kapott igazat. S az eredmény? Hárman állnak a buszmegállóban, két beosztott feljebb, s a vezető lejjebb - egymásnak hátat fordítva mondhatni: rehabilitált helyzet. A pirruszi győzelem csak az egyének kudarca, vagy a gyáré, a gazdaságé a társadalomé is? Az újításokhoz a reformok végrehajtásához vajon milyen vezetőkre és beosztottakra van szükség? A jó értelemben vett sorból kilógókra a kritikus szemléletű gondolkodó, tenni akaró és tudó emberekre. Pirruszi győzelmek nélkül! - kér -
