Tolna Megyei Népújság, 1987. március (37. évfolyam, 51-75. szám)
1987-03-05 / 54. szám
2 ^PÜJSÄG 1987. március 5. Washington is előterjesztette rakétakivonási tervezetét Mitterrand megváltoztatta a francia álláspontot A Genfben folytatódó szovjet-amerikai leszerelési tárgyalásokon az amerikai küldöttség szerdán hivatalosan is előterjesztette megállapodástervezetét az európai telepítésű közép-hatótávolságú nukleáris rakéták felszámolásáról. Maynard Glitman nagykövet, a középhatótávolságú fegyverekkel foglalkozó munkacsoport amerikai tárgyalóküldöttségének vezetője szerdán az amerikai képviseleten megbeszélést folytatott szovjet partnerével, Lem Masztyerkov nagykövettel, s átadta neki a tervezet szövegét. Reagan elnök üdvözölte a szovjet kezdeményezést, s amerikai részről már korábban jelezték, hogy Genfben előterjesztik az erre vonatkozó szerződés tervezetét. Glitman nagykövet közlése szerint az amerikai szerződéstervezet átfogó dokumentum, amely érinti a rövid hatótávolságú rakéták kérdését is. A tervezet egy ponton - amely az ellenőrzés problémájával kapcsolatos - „nyitva hagy” - mondta Glitman, de nem nevezte meg pontosabban, miről van szó. E pont ügyében az Egyesült Államok még konzultálni kíván NATO-szövetségeseivel - mondta. Fracois Mitterrand francia elnök támogatásáról biztosította a közepes hatótávolságú rakéták Európából való kivonására tett szovjet javaslatot. A heti kormányülésen tett nyilatkozattal a francia államfő, mint a fegyveres erők főparancsnoka, helyesbítette kormánya negatívállásfoglalását, mivel Franciaország korábbi véleményével elszigetelődött még a szövetségeseitől is. „Igazi érdeklődéssel vettem tudomásul Gorbacsovnak az amerikai és szovjet közepes hatótávolságú rakétákra vonatkozó legutóbbi javaslatait - szól az elnöki nyilatkozat. - Felszámolásuk vagy csökkentésük kilátását már magáévá tette a NATO 1979-ben, 1981-ben és 1986- ban. Ez megfelel Franciaország és a béke érdekeinek.” Az elnök ugyanakkor hangoztatta, hogy mindennemű csökkentésnek kiegyensúlyozottnak, egyidejűnek és elle- nőrzöttnek kell lennie. Jacques Chirac miniszterelnök az ülésen hangoztatta, hogy teljes az egyetértés az elnök és a kormány között. Az elmúlt napokban kiadott igen elutasító és fanyalgó külügyi állásfoglalások és az elnöki nyilatkozat között valójában feltűnő az ellentét. Az Országgyűlés kereskedelmi bizottságának ülése (Folytatás az 1. oldalról.) Hellner Károly (Budapest), a bizottság titkára hangsúlyozta: az egészségnevelés programjának a megvalósítása nemcsak, sőt, elsősorban nem központi döntéseken múlik. Hiányolta az írásos előterjesztésből a munkahelyi, illetve az iskolai közétkeztetésre vonatkozó megállapításokat, mondván: ezeken a területeken az egészséges táplálkozás szempontjából különösen sok a tennivaló. Eck Tibor (Komárom megye) kedvező példaként említette, hogy az utóbbi esztendőkben baromfihúsból többet fogyaszt a lakosság, ugyanakkor rámutatott: a magasabb ár miatt is jóval kevesebb fogy margarinból és étolajból, mint a zsiradékokból. Több külföldi példára hivatkozva javasolta, hogy csökkentsék az égetett szeszes italok alkoholtartalmát. Indítványozta továbbá, hogy a nagy tömegben forgalmazott cigarettafajták legyenek a mostaninál rövidebbek, mert ezzel is csökkenthető lenne a dohányosokat fenyegető veszély. A képviselők hozzászólásaira adott válaszában Spilák Ferenc elmondotta: az égetett szeszes italok forgalma után az eladók nem kapnak jutalékot, az így megtakarított pénzt más cikkek forgalmazásának ösztönzésére fordítja a kereskedelem. Kifejtette: folyamatosan érvényesíteni kell azt a törekvést, hogy az egészségre káros termékek legyenek drágábbak, mint az élettanilag értékes készítmények. Korszerűsíteni szükséges a húsáruk minőségével foglalkozó szabványrendszert is, mert az elsősorban műszaki és technológiai központú, s nem a fogyasztók érdekeit veszi figyelembe. A zöldség-gyümölcskereskedelemben újabb átszervezés nem várható - emelte ki a miniszterhelyettes. Továbbra is a szabad termékforgalmazást, illetve azt szorgalmazzák, hogy az áruk minél kevesebb áttétellel jussanak el a vevőkhöz. A Hofburg - vagy az ENSZ-központ? Hol folytatódik az Európa-találkozó? A Bécsben novemberben kezdődött európai utótalálkozó részvevőinek - az eredeti tervek szerint - az április 10-től május 4-ig tartó húsvéti szünet után a Hofburg kongresszusi központjából át kell költözniük a Duna túlsó partjára, az ENSZ-központ mellett addig elkészülő új kongresszusi központba. A költözés azonban most bizonytalanná vált, és kényes helyzet alakult ki mindkét érdekelt fél, az osztrák kormány, illetve vendégei számára. Az utóbbiak, a találkozón részt vevő 35 küldöttség tekintélyes része ugyanis azt kérte a házigazdáktól, hogy a Hofburgban folytathassák a tanácskozást. Az írásos kérelemben, amelyhez többek között az amerikai és a szovjet küldöttség is csatlakozott, azzal érvelnek, hogy a központi helyszín kitűnően bevált, sok delegáció a Hofburg környékén, a belvárosban bérelt irodát és lakásokat. A házigazdák azzal érvelnek, hogy az új kongresszusi központ a belvárostól ugyan messze van, de metrón és gépkocsival könnyen megközelíthető. Nem alaptalanul emlékeztetnek arra is, hogy a tágas, igen korszerű, légkondicionált kongresszusi központ hasonlíthatatlanul kényelmesebb munkahely, mint az.e célra jól-rosz- szul átalakított egykori császári palota, ahol közismerten rossz az akusztika és nyáron tikkasztó a hőség. A diplomaták képviselői ezen a héten tárgyalnak erről a kérdésről Alois Mock külügyminiszterrel, aki kényes helyzetben van. A szocialista-néppárti koalíciós kormány tagjaként nem képviselheti korábbi nézeteit. A konzervatív néppárt elnökeként ugyanis 1982-ben éppen Mock szervezett népszavazást a feleslegesnek és pazarlásnak minősített kongresszusi központ építése ellen... A tervet Bruno Kreisky, az akkori szocialista kancellár mégis megvalósította, a több éves munka a befejezés előtt áll. A költség több, mint 9 milliárd schilling. Felvettek másfél milliárd hitelt arab országoktól is, amelyek ennek fejében megkapták a központot üzemeltető cég részvényeinek a felét. Ez elvileg tekintélyt kölcsönöz, de anyagilag nem előnyös. A számítások szerint ugyanis a központ - a magas üzemeltetési költségek miatt - évi 60-100 millió schillinges ráfizetéssel fog működni. Ha tudjuk, hogy a Hofburg kongresszusi központja viszont nagyrészt az osztrák magántőke kezében van, világos, hogy nem akármilyen kérdésben kell most dönteni. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy természetesen mindkét kongresszusi központ idei programja készen áll - így az utótalálkozó helyszínére vonatkozó eredeti terv megváltozása sokak számításait romba döntené, ami nem csekély anyagi következményekkel is járna. Azok a küldöttségek, amelyek a Hofburgban szeretnének maradni, azt a kompromisszumot javasolták, hogy a nagyterem helyett készek az úgynevezett Redut-teremben dolgozni. Egyébként ebben a teremben tárgyalnak - több, mint 13 éve sikertelenül - a közép-európai haderők csökkentéséről, de e fórum napjai meg vannak számlálva, minthogy az új európai leszerelési tárgyalások előkészítése már megkezdődött, ugyancsak Bécsben. Az osztrák kormánynak tehát többszörösen kényes kérdésben kell most döntenie - mégpedig hamarosan. Számos küldöttség - köztük a magyar - éppen ezért nem kívánja nehezíteni a házigazdák dolgát, azon az állásponton van, hogy bármelyik helyszín megfelelő - a lényeg az, hogy sikeres legyen az utótalálkozó. HELTAI ANDRÁS (Bécs) Mai kommentárunk A római „staféta” Aki egy kicsit is figyelemmel kiséri Itália belpolitikai eseményeit, igazán hozzászokhatott a rendszeres, némi túlzással menetrendszerűnek nevezhető kormány- válságokhoz. A csípős nyelvű kabarészerzők szerint soha nem az a kérdés, le- mond-e posztjárói az épp soros miniszterelnök, hanem csupán az, mikor következik be a kormányfőcsere. Bettino Craxi esetében sokszor elszámították magukat a politikai jósok, hiszen a szocialista párti politikus olasz mércével mérve rekordideig, immár három és fél esztendeig meg tudta őrizni posztját. Ez a „marathoni” időtartam szakadt meg most, amikor - nyilvánvalóan kényszerű lépésként, a kereszténydemokrata párt nyomásának engedve - benyújtotta lemondását. Rómában tehát újrakezdődik a megszokott rituálé, az államfő (várhatóan elhúzódó) megbeszélései a nagyobb pártok vezetőivel, a taktikai kötélhúzás, amelynek tétje az, vajon új miniszterelnök kinevezésével hidalják-e át a legfrissebb krízist, vagy rendkívüli választások kiírása mellett döntsenek. Itália politikai berkeiben már csaknem egy éve egyre többször emlegették a „sta- féta"-kényszert, vagyis azt a hallgatólagos megállapodást, amely tavaly nyáron (egy előző kormányzati válság lezárásaként) jött létre a kereszténydemokraták és Craxi pártja, a szocialisták között. Eszerint akkor elodázták az idő előtti voksolás veszélyét, viszont előirányozták, hogy Craxi legkésőbb most márciusban a CD valamelyik vezetőjének adja át a „stafétabotot". Igaz, a miniszterelnök később igyekezett tompítani ígéretét. „A staféta létrejön, de csak akkor, ha meglesz hozzá a megfelelő politikai légkör” - jelentette ki például pártjának főtitkárhelyettese. Ugyanakkor az is világossá vált: az ötpárti koalíció tagjai között fennálló véleménykülönbségek és érdekellentétek mostanra túlmentek azon a szinten, hogy egyszerű színfalak mögötti közvetítéssel vagy egyezkedéssel áthidalhatók lennének. Megszaporodtak a költségvetéssel, az adóreformmal, a külpolitikával kapcsolatos viták, s egyre érezhetőbb lett a DC követelése: a legnagyobb olasz párt - Craxi kétségtelen gazdasági sikerei ellenére - a saját képviselőjének a kezében akarja látni az ország kormányrúdját. Persze, ha nem is „staféta"-ígéretekből fakad, Craxi lemondása azért fordulatot hozhat Olaszországban. Ha valóban urnákhoz szólítják a szavazópolgárokat, bizonyos fokig átrendeződhetnek az erőviszonyok, homályba borítva a jelenlegi koalíció jövőjét. Ám az itáliai sajátosságokat ismerve, az a lehetőség sem zárható ki, hogy ismét Craxi kap megbízást a kormányalakításra, bizonyítva, hogy az atlétika egy másik ágában, a (politikai) akadályfutásban is kiváló versenyző... SZEGŐ GÁBOR PANORÁMA BUDAPEST - Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság Társadalomtudományi Intézetének főigazgatója, aki az Olasz Kommunista Párt meghívására március 2. és 4. között látogatást tett Olaszországban, szerdán este hazaérkezett Budapestre. PÉCS - Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az Országgyűlés elnöke kétnapos látogatást tett Baranya megyében. Pécsett eszmecserét folytatott a párt-, az állami és a társadalmi szervezetek vezetőivel. Felkereste a Baranya Megyei Tejipari Vállalatot és a Janus Pannonius Tudományegyetemet. A program befejezéseként találkozott a megye országgyűlési képviselőivel. MOSZKVA - A múlt év novemberében Lukácsi Sándor budapesti taxi-gépkocsivezető bűncselekmény áldozata lett. A magyar hatóságok elfogták és letartóztatták a tett elkövetésével gyanúsítható két szovjet állampolgárságú személyt. A nyomozás lezárása után - a törvényes előírásokkal és a kétoldalú szerződéssel összhangban - átadták őkat a szovjet igazságügyi szerveknek, amelyek az eljárást befejezték. A szovjet bíróság a gyanúsítottakat bűnösnek találta, ezért Szergej Zsukov sorkatonát halálra, a bűnrészességgel vádolt Szergej Krickij sorkatonát pedig nyolcévi szabadság- vesztésre ítélte. CANBERRA - A hivatalos látogatáson Ausztráliában tartózkodó Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter szerdán befejezte tárgyalásait ausztráliai kollégájával, William Haydennel. A megbeszélések végeztével közös közleményt adtak ki. A szovjet külügyminiszter szerdán Canberrából Sidneybe utazott, ahonnan ma továbbutazik Indonéziába. VARSÓ - Zbigniew Messner lengyel kormányfő szerdán Varsóban fogadta a hivatalos látogatáson Lengyelországban tartózkodó Francisco Fernandez Ordonez spanyol külügyminisztert. Ordonez kedden vendéglátójával, Marian Orzec- howsky lengyel külügyminiszterrel tárgyalt. Gyorslista az 1987. március 3-án megtartott február havi lottó-jutalomsorsolásról, melyen a 9. heti szelvények vettek részt. A nyereményjegyzékben az alábbi rövidítéseket használtuk: A Vásárlási utalv. (3000 forint) B Dacia 1310 tip. személygépkocsira szóló utalv. C Philips színes tévé computerrel D Jácint színes tévé Akai videomagnóval E Color színes tévé Fischer videomagnóval F Commodore 64 tip. személyi számítógép G Trabant Urn. Spec. tip. szgk-ra szóló utalv. H Saba színes tévé I Pioneer HiFi-torony J Bush 9100 tip. zenesarok K Being színes tévé komputerrel L Bosch KGE-300 tip. kombinált hűtő M Being színes tévé DYRAS videomagnóval N Hang-fény utalv. (50 000 forint) O Sanyo CDP-40 tip. lézer lemezjátszó P Szerencse-utalv. (40 000 forint) Q Otthon lakberendezési utalv. (30 000 forint) R Iparcikk-utalv. (25 000 forint) S Vásárlási utalv. (20 000 forint) T Siemens RM-818 tip. rádiómagnó U Vásárlási utalv. (10 000 forint) V Vásárlási utalv. (9000 forint) W Vásárlási utalv. (7000 forint) X Vásárlási utalv. (5000 forint) Y Vásárlási utalv. (4000 forint) A nyertes szelvényeket 1987. március 25-ig kell a totó-lottó-kirendeltségek, az OTP-fiókok, vagy posta útján a Sportfogadási és Lottóigazgatóság címére (1875 Budapest V., Münnich F. utca 15.) eljuttatni. 2 493 169 R 2 507 320 T 2 540 339 T 2 559 207 R 2 573 358 X 2 587 509 W 2 611 094 Y 2 497 886 V 2 512 037 P 2 545 056 T 2 563 934 .W 2 578 075 Y 2 592 226 X 2 615 811 Y 2 502 603 X 2 521 471 X 2 549 773 X 2 568 641 S 2 582 792 Y 2 601 660 X 2 620 528 V 2 625 245 W 2 644 113 U 2 658 264 Y 2 672 425 Y 2 705 434 S 2 738 453 S 2 757 321 Y 2 776 189 M 2 809 208 X 2 861 095 X 2 884 680 X 2 903 548 L 2 931 850 Y 2 950 718 Y 2 969 586 V 2 983 737 Y 78 012 339 P 78 031 207 X 78 050 075 U 78 092 528 Y 78 106 679 Y 78 130 264 Y 78 158 566 V 78 177 434 S 78 201 019 U 78 215 170 T 78 234 038 U 78 262 340 L 78 281 208 T 78 295 359 W 78 314 227 Y 78 328 378 W 78 347 246 T 78 380 265 R 78 399 133 U 78 422 718 R 78 451 020 W 78 479 322 V 78 498 190 V 78 512 341 Y 78 535 926 U 2 629 962 X 2 648 830 Y 2 662 981 Y 2 686 566 P 2 719 585 U 2 743 170 V 2 762 038 Q 2 780 906 X 2 818 642 X 2 865 812 T 2 889 397 Y 2 917 699 U 2 941 284 Y 2 955 435 U 2 974 303 V 2 993 171 V 78 021 773 T 78 035 924 W 78 054 792 X 78 097 245 X 78 111 396 u 78 144 415 Y 78 163 283 P 78 182 151 V 78 205 736 M 78 224 604 T 78 243 472 V 78 267 057 R 78 285 925 V 78 300 076 X 78 318 944 w 78 337 812 M 78 351 963 K 78 389 699 U 78 413 284 V 78 436 869 U 78 465 171 W 78 484 039 U 78 502 907 X 78 517 058 Y 78 545 360 X 2 639 396 Y 2 653 547 Y 2 667 698 Y 2 700 717 U 2 733 736 Q 2 747 887 W 2 766 755 O 2 785 623 Q 2 856 378 W 2 875 246 T 2 898 831 Y 2 922 416 U 2 946 001 Y 2 960 152 P 2 979 020 X 78 002 905 X 78 026 490 U 78 045 358 X 78 068 943 Y 78 101 962 R 78 120 830 Y 78 153 849 U 78 168 000 X 78 196 302 V 78 210 453 S 78 229 321 P 78 252 906 C 78 276 491 X 78 290 642 V 78 309 510 Y 78 323 661 Y 78 342 529 N 78 370 831 T 78 394 416 U 78 418 001 V 78 446 303 V 78 469 888 V 78 488 756 U 78 507 624 Y 78 531 209 P 78 550 077 Y Az ENSZ-központ egyik érdekes, Y-alakú épülete, ahová a javaslat szerint átköltözik majd az Európa- konferencia (Archív felvételeink) A bécsi Hofburg palota, a konferencia mostani színhelye