Tolna Megyei Népújság, 1987. március (37. évfolyam, 51-75. szám)
1987-03-28 / 74. szám
10 Képújság 1987. március 28. Bényei József Hazatérhetsz Köszönd meg a kerítések dadogó ritmusának, hogy olyankor is hazavezettek, amikor szemed világitó cserépdarabkái belehulltak a mámor kavargó kútjaiba s a szélütött jegenyefák táncoltak hajukba tűzött csillagokkal. Köszönd az árokparti fűnek, hogy volt párnád, eledeled, tartott árnyékot arcodnak, amikor hosszú útjairól az elégedetlen csodakeresésnek hazataláltál s tétova lábad alig ismerte a falusi fordulókat. Köszönd a torony árnyékának, hogy megbújt alatta egy jászol, amelyben sárga kukoricakóró zizegett s hiába csörgették láncaikat a térdeboruló buta tehenek, csak szemük és orruk fényessége volt hajnali olajmécsed. Köszönd a krumplisveremnek, hogy mindig megvédett két szem krumplit a fagytól, két korty tejet a forróságtól azért, hogy ízüket sose feledd el. Köszönd a kaskötő széknek, hogy borzongatták éjszakai nyugalmad boszorkányos mesék, manók imbolygó surranással, ördögfiókák, lápi lidércek s hogy adtál az öreg Illésnek egy karaj kenyeret, mert megmutatta hogy táncolnak a holtak Dávid hegedűjére a kikerekedett holdban. Köszönd a mindennapi lélegzetet, a lépés biztonságát, és azt a mozdulatot, hogy meg tudod emelni kalapod minden ember előtt, aki az útonjárók alázatával rádköszön, és hogy megtanítottak kezet fogni s azt a nyulat is, amit egyszer kabátja bekötött ujjábán hozott apád és köszönj meg mindent, ami vagy, ami voltál, s amivé lesznek a gyermekeid, köszönj meg mindent a kerítésnek és krumplisveremnek, és álmodd azt, hogy feláll a fehér szalmán egy újszülött kisborjú reszkető lábbal, de anyamosdatta tisztasággal és szemében olyan mély a végtelenség, mint a tiedben valamikor, amikor útnak indultál s azt hitted, legalább meghalni hazatérhetsz... Papi Lajos emléke Nagy szobrász távozott közülünk. Hatvanhat éves korában, ereje teljében a Nagykunság elkötelezett művészeként búcsúzott. Romlatlan kincset hagyott maga után, művészetét. Nagyapja, Papi Albert pásztor faragó, édesapja, id. Papi Lajos köfagaró volt. Először ő is ács, kőműves, tetőfedő volt, segédkezett Tá- pai Antal kisújszállási lovasszobrának felállításában. Tehetségét a hajdúböszörményi, tokaji művésztelepeken bontakoztatta ki. Alkotásai egészséget és derűtt hordoznak, művei térjelek, idöjelek - történelmünk plasztikai értelmezései. Próféta lett saját hazájában, Kisújszálláson, ahol több köztéri szobra áll. Megmintázta Kö- töny királyt, és a Kubikos felejthetetlen alakját is. Művészetének jelentősége, hogy nemcsak megértette, hanem egyedi eszközökkel folytatni is tudta Medgyessy örökségét. Magyarságában európai tudott lenni úgy, hogy Kisújszálláson maradt. Ez maradt forrása, ez lett lenditöje, innen vitték szobrait hazai és külföldi kiállításokra. Kováts Mihály emléktábláját Karcagon, Kopernikusz portréját Tiszaföldváron, Török kútját Szolnokon, Széchenyi emlékművét Nyíregyházán, Kecskés kútját Kisújszálláson avatták fel, de hátrahagyott szobrokat Siklóson és a lengyelországi Waleczovóban is. Halálával szobrász, igaz művész távozott közülünk, s ebben csak az a vigasztaló, hogy alkotásai velünk maradtak, sajátos szépségükkel, romolhatatlanul. LOSONCZI MIKLÓS Vajda Lajos múzeum Szentendrén A szentendrei múzeumvárosban megnyílt a tragikus sorsú Vajda Lajosnak, a magyar szürrealizmus mindmáig nagy hatást gyakorló korai mesterének múzeuma. A tágas polgári ház a mester által oly kedvelt tetőkre nyíló, pompás kilátásával méltó kerete a gondosan összegyűjtött, részben a festő felesége által megőrzött műveknek, melyeknek jelentőségét csak a hatvanas évek óta méri fel a magyar művészettörténet. A művésznek, akinek csupán tíz esztendeje volt arra, hogy életművét megvalósíthassa, jelentőségét akkor csupán néhány barát, Bálint Endre, Korniss Dezső ismerte fel és Kállai Ernő, aki halálakor írt cikkében így méltatta: „... ez a derékba tört életmű is elegendő ahhoz, hogy a modern magyar művészetben tiszteletreméltó helyet biztosítson számára.” A széles közönség ma sem ismeri, bár 1978-ban gyűjteményes kiállítása nagy sikert aratott Budapesten. Pedig a tragikus sorsú fiatal művész formanyelvében és problematikájában teljesen korszerűt, kiforrottat nyújtott. Rövid életében a szürrealizmus magyar változatát teremtette meg. Szerencsés dolog műveit bemutatni ott, ahol megszülettek, azok között a motívumok között, a festői kis város ódon házai, a girbe-gurba utcácskái, kútjai, vasrácsai, a szerb templomok ikonjai, a szerb temető sírkövei közelében. Ezek a táji részletek élednek újjá átírt változatokban képein, rajzain, kollázsain, melyeken az orosz realista filmművészet eredményeit a szürrealizmus sematikájával olvasztotta össze. Vajda Lajos 1908. augusztus 6-án született Zalaegerszegen. Gyermekéveit Szerbiában töltötte. Szüleivel 1923-ban költözött Szentendrére. Hajlamai korán megmutatkoztak. 1923-24-ben az OMIKE magániskolájában tanult rajzolni. 1928-30-ban a Képzőművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait Csók István növendékeként. Itt került kapcsolatba a fiatal művészek haladó csoportjával, Kepes Györggyel, Korniss Dezsővel, Schubert Ernővel, Trauner Sándorral, és csatlakozott Kassák Lajos „Munka” körének mozgalmához. A múzeum épülete Vajda-művek a múzeumban 1930-tól 1934-ig Párizsban fejlesztette tudását. Itt találkozott szovjet avantgárd filmmel, mely haláláig nagy hatást gyakorolt rá. Ekkor készítette nagyméretű fotómontázsait, melynek javarésze a szentendrei múzeumában látható. E montázsok nagy hatással voltak a fiatal haladó művészekre, többek közt Lengyel Lajos Kossuth-dljas tipográfus és fotóművész indulására is, de Bálint Endre és mások munkásságában is kimutatható nyomaira bukkanhatunk. 1934-ben Magyarországra visz- szatérve megismerkedett későbbi legjobb barátjával, Bálint Endre festőművésszel. 1935-36-ban Korniss Dezsővel Szentendrén és Szigetmonostoron a népi művészet használati tárgyait gyűjti és rajzolja. Művészeti célkitűzése az volt, hogy e tárgyak jelekké egyszerűsített rajzával, valamint a pravoszláv ikonokkal Magyarország speciális nyugat-kelet közé ékelődő helyzetének adjon kifejezést az általa „konstruktív-szürrealista sematiká- nak” nevezett, absztrahált formanyelv segítségével. A jelenségek gyökerét, a dolgok szilárd ősképét kereste, amelyet a népi tradícióval kívánt ötvözni. Szimbólumrendszere a rajzokon keresztül végigvihetően egyre tisztult. A szerb, zsidó, magyar formaelemek egyre összetettebbekké váltak. A mindennapi élet szorongásai mind nagyobb szerepet kapnak bennük. Ikonjai, ikonszerű önarcképei a küldetés, a magyar zsidó sorsvállalás hirdetői. 1938-tól 1940-ig, szénrajzos maszk periódusában, túlsúlyba kerülnek sötét látomásai, amikor a kultikus primitív művészet hatására konstruktív kompozíciós megoldással madárszerű lényeket, vad, kavargó, egymást marcangoló, félig állat- félig emberszerű szörnyeket vázol fel széles vonásokkal, drámai lendülettel. A vad tájakon az alvilág erői küzdenek élet-halálharcban. Sajnos, ezek a nagylélekzetű, a kor hagymázos miazmáit árasztó művek csomagolópapírra készültek, ezért igen romlékonyak, pedig bennük ér el Vajda művészete az európai csúcsokig. Az egyéni sorscsapások, a nélkülözések, a jövőtől való állandó rettegés, az elhurcolástól való félelem, a munkaszolgálat, az éhezés felemésztette erőit. Fiatalon, 1941. szeptember 7-én halt meg Budapesten tébécében a magyar szürrealizmus legeredetibb tehetsége. B. I. Csányi László: Tolnából Baranyába X. Obsidio Szigetiana Szigetvárt 1566 nyarán foglalta el a török. Szulejmán tulajdonképpen Eger megvételére indult, de Vukovár környékén megtudta, hogy Zrínyi Miklós Siklós mellett szétszórta Mohamed szandzsákbég seregét, így inkább Szigetvár ellen ment. Szigetvár nem múló hírét a költő Zrínyi Miklósnak köszöni, nélküle a végvárak egyikeként emlegetnénk csupán, a történészek ugyanis egyetértenek abban, hogy hadászatilag nem volt különösebb jelentősége, a nagy Szulejmán is csak afféle büntetőexpediciónak szánhatta százezres seregének felvonultatását, hogy megleckéztesse Zrínyit. Váratlanul nagy ellenállásba ütközött, halálát itt lelte. A költő azonban vele is igazságos, s már az eposz elején bizonyságát adja nagyrabecsülésének: Igazat kell írnom, halljátok meg mastan, Noha ellenségünk volt szultán Szulimán, Csak aztot kivészem, hogy hiti volt pogány, Soha nem volt ily úr törökök közt talán. De „talán” nélkül is bátran azt mondhatom, Pogányok közt soha nem volt ez földháton Ilyen vitéz és bölcs, ki ennyi harcokon lett volna győzödelmes, és sok országon. Maga a vár az Almás patak területén épült a XV. század elején s több gazdája is volt, míg végül Török Bálint bírta, akit ugyanaz a Szulejmán fogatott el csalárdul Budán 1541 -ben, aki most Sziget ellen vonult. Török Bálint felesége akkor adta át Ferdinánd királynak, aki parancsnokot nevezett ki élére. Ezek közül való Horváth-Stanisych Márk, akinek idejében Ali basa 1556 tavaszán sikertelenül ostromolta a várat, miközben Nádasdy Tamás nádor és Zrínyi Miklós horváth bán, a későbbi védő, megtámadta Babó- csát. A történészek szerint Ali basa taktikai hibát vétett, mert Babócsa felmentésére indult, de kudarcot vallott, ugyanakkor Szigetvár alól is távoznia kellett. A szemtanú Zsámboky János azt írja. Horváth Márkot is golyó érte, „amit tanúbizonyságként ma is szántszándékkal hord a lábszárában, azért meglehetősen rossz állapotban volt, mégsem felejtett vagy hanyagolt el soha semmit, amiről úgy vélte, hogy a virtus vagy a szükség megkívánja. Méltán állítják őt példaképül azok, akikre veszedelmes helyek kormányzása és őrizete hárul és királyi jutalommal párosult dicsőségre vágynak".(M. Tihanyi Györgyi fordítása) Ugyanez a Horváth Márk 1560-ban Szekszárd város magyar lakói ellen is kivonult, miután az ottaniak nem fizettek adót a királynak, sőt a szekszárdi bég biztatta is őket, hogy támadjanak a szigetiekre. Horváth benyomult a vár alatti részbe, a bég pedig nem mert az ott lakók segítségére menni. Hadi szokás szerint Horváth katonái felgyújtották a vár alját, a lángokban elpusztult az egész termés, harminc szekszárdi is itt lelte halálát. A prédálók ezzel sem érték be, a hordókból kiengedték a bort, elpusztították az állatokat, s tizenöt foglyot is magukkal vittek. A történet a török idők erkölcseinek szomorú példája, a változó hadiszerencsének pedig mindig a nincstelenek voltak igazi áldozatai. Zrínyi 1561 -ben, Márk kapitány halála után lett a vár parancsnoka, s amikor Szulejmán megindult Szigetvár ellen, százezres seregével mindössze kétezer magyar állt szemben. Harminchárom napig tartott az ostrom, s a költő azzal hódolt szépapja emléke alőtt, hogy kezétől esik el a szultán. „Hogy Istvánfi és Sam- bucus másképpen írja - mentegetőzik - oka az, hogy nem úgy nézték az magános való dolgoknak keresését, mint az országos dolgoknak históriafolyását. Akármint volt, ott veszett Szulimán császár, az bizonyos.” A költeményben „derekában ketté szakasztá. Vérét és életét az földre bo- csátá”, miközben Nem mér az nagy bánhoz közel menni senki, De jancsár-golyóbis Zrínit földre veti; Mellyében ez esett, más homlokát üti, Vitézivel együtt az földre fekteti. A mai látogató mit sem lát az eredeti várból, amit az ostrom után a török helyreállított, de a XVIII. században egészen átépítették, a kapuk, sőt a kazamaták is ebből az időből valók. Lakások épültek a vár területén, gazdasági épületek, még egy barokk pavilon is, a századforduló idején pedig kastélyt ragasztottak az épségben maradt dzsámihoz. Az Obsidio Szigetiana jelentőségét azonban semmi nem halványította el. Amikor 1788-ban keresztény templommá alakították át Ali pasának a városban álló két minarés dzsámiját, idős Derff- meister Istvánt bízták meg, hogy olyan freskóval ékesítse a kupolát, ami Zrínyi kirohanását ábrázolja. Az átépítés számos török elemet meghagyott. A homlokzaton szamárhátíves vakablakok, fent díszes sztakattitbolto- zat, azok felett ugyancsak szamárhátíves fülkék. Az orgonakarzat alatti két vörös márvány szenteltvíztartó ugyancsak török emlék, a főoltár képe pedig Dorff- meister műve, az oldalkápolnában a Szent Annát ábrázoló festményt Than Mór készítette. Török emlék az úgynevezett Basa-kút, a közelében található Korán-iskola, s a hagyomány úgy tudja, hogy a Szent Flórián kápolnát, valamikor a XVIII. században azon a helyen emelték, ahol Zrínyi elesett. A vár udvarán Somogyi József Zrínyiszobra látható, magabiztosan, hősi pózban, épp úgy, ahogyan Csontváry Tivadar képén is látjuk. Húsz évvel Csontváry előtt Székely Bertalan is megfestette a jelenetet, de ha egymás mellett nézzük a két képet, ugyancsak meghökkenünk, mert Csontváry szakít a hagyományos ábrázolással: Zrínyi egy vidéki udvarház ajtajában áll, előre szegezett fegyverrel, az udvaron pedig, melynek közepén bartáságos gé- meskút áll, szanaszét törökök settenkednek. Csontváry mindenek előtt Zrínyi elszántságát emeli ki, egyedül száll szembe a sunyi ellenséggel, amely így is csak orvul mert rátámadni. Török emlékek Aki Pécsre érkezik, a Dómhoz igyekezve előbb a Széchenyi téren Kászim pasa dzsámiját csodálja meg, amit a XVI. század derekán építettek, valószínűleg egy középkori templom helyén. Minaré is tartozott hozzá, ezt azonban még 1776-ban lebontották, a dzsámit pedig barokk stílusban átépítették. Helyreállítását ekkor már szakszerűen, csak 1938-ban kezdték meg, ekkor bővítették ki a félkörives szentéllyel, de érintetlenül maradt a Korán-idézetekkel ékesített imafülke és a sztalaktitboltozat. A dzsámival szemben gőzfürdő állt, ennek lebontásakor vitték át két mosdómedencéjét az új templomba, ahol ma is használják. Ez volt Magyarország legnagyobb dzsámija, a Jakováli Hasszán nevezetessége viszont az, hogy ez maradt meg legépebben. Egy idős Kászim pasa dzsámijával, s közelében állt a már említett dervis-kolostor, amit Zrínyiék égettek fel, míg előcsarnokát a XVIII. század elején bontották le, amikor hozzá építették a kórház épületszárnyát. 1956-60 között eredeti szépségében állították helyre, s aki nem sajnálja a fáradságot, meg- mászhatja a torony 87 lépcsőfokát, hogy a körerkélyről gyönyörködjék a városban. A Nyár utcában, a gyermekkórház kertjében ma is áll Idrisz Baba nyolcszög alaprajzú türbéje, amit a török utáni időkben felváltva használtak lőporraktárnak és kápolnának. Evlia Cselebi csodatévő orvosként emlegeti Irdisz Babát, aki az ezredik esztendő, vagyis 1591 táján élt, s azt írja, türbéje „a paradicsomhoz hasonló hegyes földön áll”. Milyen lehetett Pécs a török időkben? Evlia szerint hetven sétahelye volt, „tulipánokkal és madarakkal tele”, ezenkívül hat kolostora, három fürdője, tizenegy elemi iskolája, öt medresszéje, vagyis hittudományi főiskolája, melyek közül az egyik valószínűleg a belső várban, a középkori egyetem épületében működött. Volt 47 csorgókútja, négyszáz mesterember kínálta boltjában portékáját. A szőlőskertek száma 6160, Zrínyi hajdúi ezeknek borától részegedtek meg, s Evlia azt is elmondja, ha ugyan hihetünk neki, hogy egyetlen napon 47-féle különböző zamatú körtéből evett. Ilyen volt a török Pécs? Nem tudjuk, de Zrínyi tábornokának már idézett szavai is arra mutatnak, hogy igazat írt a derék Evlia Cselebi. Dzsámi természetesen sokfelé állott, de kevés maradt meg. A siklósinak, amit Ludwigh Rohbock a múlt század derekán még meg tudott örökíteni, már csak falai állnak, de a mi- narénak nyoma sincs. Szulejmán szultán szigetvári dzsámija, amiről már volt szó, egyetlen centrális elrendezésű török emlékünk. (Folytatjuk)
