Tolna Megyei Népújság, 1987. március (37. évfolyam, 51-75. szám)
1987-03-24 / 70. szám
1987. március 24. /raja's _ 6 KÉPÚJSÁG Megalakult a megyei diáksporttanács Novák István-futóemlékverseny Népes mezőnyt várnak Bátaszékre Tavaly ősszel országszerte megalakultak a különböző iskolatípusokban a diáksportkörök, valamint a diáksportegyesületek. Ezt követte a városi diáksportbizottságok létrejötte, és most pedig aktuálissá vált a megyei diáksporttanácsok életrehívása. Tegnap, Szekszár- don a Babits Mihály Megyei és Városi Művelődési Központban megtartotta alakuló ülését a megyei diáksporttanács, amelyen részt vett István József, a megyei tanács elnökhelyettese és Hédi Csaba, a Magyar Diáksport Szövetség Országos Központjának munkatársa is. Kuhl Mihály, a megyei tanács ifjúsági- és sportosztályának vezetője köszöntötte a megjelenteket, köztük többek között az ülésen tanácskozó jelleggel résztvevő társadalmi- és tömegszervezetek sporttal foglalkozó képviselőit is, majd bevezetőjében szólt a diáksport fejlesztése érdekében tett eddigi intézkedésekről. Elmondta, hogy megyénk valamennyi középiskolájában és negyvenöt általános iskolájában van diáksportkör. Az általános iskolákban százöt sportcsoport kínál mozgási lehetőséget. Mint elmondta, a továbbiakban egy diáksport-egyesület megalakítására kell törekedni. Tizenhárom általános iskola nyújtott be pályázatot a Magyar Diáksport Szövetség Országos Központjához, ami 735 000 forint támogatást jelent. A megyei tanács is kiemelten kezeli a diáksport ügyét, a végrehajtó bizottság ötszázezer forint támogatást szavazott meg. Ezután megválasztották a megyei diáksporttanács vezetőit. Elnök: Ambrus Péterné, a Garay gimnázium testnevelője, alelnökök: Borbély Viktor, a Szekszárdi II. Sz. Ált. Isk. testnevelője és Bodor Árpád, a Garay gimnázium tanára. A testületben három szakbizottság működik majd: általános iskolai, középiskolai és szabadidősport és turisztikai. B. Gy. A Bátaszéki Nagyközségi Közös Tanács, a Tolna Megyei KISZÖV, a Tolna Megyei Atlétikai Szövetség, a KISZ Szekszárdi és Bátaszéki Bizottsága, valamint a Bátaszéki Szövekezeti Vasutas Sportkör közösen hirdette meg a Novák István országúti futóemlékversenyt. Az erőpróba fővédnökei lesznek Péter Szigfrid, az MSZMP Tolna Megyei Bizottságának első titkára, dr. Nyerges Mihály, a Magyar Atlétikai Szövetség főtitkára, valamint özv. Novák Istvánné. A versenyt megelőző napon, április 10-én este Szekszárdon sportsegély- discót rendeznek pop- és sportsztárok közreműködésével, Dévényi Tibor vezetésével. Április 11-én 10 órakor, az emlékversenyt megelőzően a megyeszékhelyen és Bátaszéken három kilométeres húsvéti kocogásra nyílik alkalma minden érdeklődőnek, nyereményként mindkét helyszínen húsvéti bárányt sorsolnak ki. Az emlékverseny mezőnye a műsoros megnyitó után 12 óra 15 perckor startol a Szekszárdi 505-ös Ipari Szakmunkás- képző Intézet előtti területről Bátaszékre. A verseny távja 20 kilométer, ennek teljesítésével az amatőr résztvevők olimpiai ötpróba pontokat, az igazolt versenyzők pedig minősítést szerezhetnek. Az iskolák tíztagú csapatainak váltót is rendeznek, személyenként 2 kilométer teljesítésével. A futók váltóhelyre ki, illetve onnan Bátaszékre történő elszállítását autóbuszokkal biztosítják. A legtöbb tanulót mozgósító iskola a Magyar Atlétikai Szövetség és a Tolna megyei Tanács V. B. ifjúsági- és sportosztályának különdí- ját kapja. A szervező bizottság a verseny előtt Szekszárdon az 505-ös Ipari Szakmunkásképző Intézetben biztosít öltözési lehetőséget. Innen a ruhákat Bátaszékre, az általános iskolába szállítják, ahol lehetőség van tisztálkodásra is. Az előzetes igénybejelentés alapján a verseny után ebédet biztosítanak a résztvevőknek. Ezt követően bemutatók, játékos versenyek, valamint az Omega együttes fellépése szerepel a programban, a műsor Dévényi Tibor vezeti. Az emlékverseny eredményhirdetésére 15 órakor kerül sor. Az eseményre az ország minden részéből várják az érdeklődőket, Budapestről különvonat indítását tervezik. A nevezéseket március 28-ig lehet beküldeni a Bátaszéki Nagyközségi Közös Tanács (7140 Bátaszék, Szabadság utca 4.) címére, szállás- és étkezési igények feltüntetésével. Tájfutás Nyitány az Imsós erdőben A paksi városi tájfutó szövetség a tavasz első napján az Imsós erdőben rendezte meg szezonnyitó tájfutó csapatversenyét. A résztvevők - a gyönki és a szekszárdi gimnázium, a paksi atomos szakközépiskola és a Paksi SE versenyzői - havas, jeges pályán vágtak neki a távoknak. Eredmények: F—13:1. Szekszárdi Garay János Gimnázium (Magyar Attila - Balázs Gábor). F—15:1. Paksi SE (Pach János - Németh László). F—17:1. Paksi SE (Horányi György - Haaz Béla). F—21:1. Paksi SE (Mittler István - Fenyves Ferenc). Függő Linaresben Vasárnap Linaresben folytatódott a sakkvilágbajnok-jelölti döntő a két szovjet nemzetközi nagymester, Anatolij Karpov és Andrej Szokolov között. A csütörtökről elhalasztót 10. játszmában Karpov vezette a világos bábukat. A parti a 41. lépés után világos nyerési esélyével függőben maradt. A folytatásra hétfőn kerül sor. Karpov 5,5:3,5 arányban vezet. A második héten 1567 szelvény Tizenhárom kilenc találat a Népújság-totón Simontornyai és hőgyészi gyertes Ugrai Ferencné (jobbról) húzta ki a két nyertes nevét Labdarúgás NB-s serdülö- és ifibajnokság SERDÜLÖK Zalaegerszegi TE-Szekszárdi Dózsa 2-0 (2-0). Sz Dózsa: Almási - Szabó, Tornai, Fer- tődi, Kőszegi - Méhn, Hegedűs (Bajusz), Halmai (Baunok), Szűcs - Demkó, Ferincz. Edző: Veres János. A vendégcsapat megérdemelten nyert, bár a hazaiaknak vo(t több helyzetük. Jók: Fertödi, Ferincz, Tornai. IFJÚSÁGIAK Szekszárdi Dózsa-Zalaegerszegi TE 1-1 (0-1). Sz. Dózsa: Bartal (Holler) - Szabó, Kasza, Pető, Marsai - Kvanduk, Máté, Lizák (Sörös), Balogh - Kálmán, Varga II. Edző: Laki Zoltán. Két ellentétes félidő, igazságos pont- osztozkodás. Kiállítva: Varga II. G.: Máté. Jók: Kasza, Pető, Máté. Ma érkezik a Dinamo Kijev Ritka vendége lesz szerdán az Üllői stadionban a Ferencváros labdarúgó csapatának: 17 órakor a KEK-gyöztes Dinamo Kijev barátságos mérkőzést vív a zöld-fehérekkel. A szovjet csapat kedden reggel érkezik Budapestre, s már szerdán éjjel visszautazik az ukrán fővárosba. - Nagy örömmel vettük, hogy a híres kijevi gárda elfogadta meghívásunkat, s amint hétfőn értesítettek bennünket, legjobb- jaikkal jönnek Budapestre - nyilatkozta az MTI-nek Hargitay Károly, az FTC ügyvezető elnöke. - Szurkolóink láthatják Biohint és társait, s természetesen mi is a legerősebb ösz- szeállításban lépünk pályára. Szombaton a Honvéd ellen a csapat a tavaszi legjobb teljesítményét nyújtotta, reméljük, szerdán is kitesz magáért. A mérkőzés teljes bevételét a IX. kerület ifjúsági és szociális gondjainak enyhítésére ajánlották fel, ezért ezen a mérkőzésen az állandó páiyabelépök, igazolványok nem érvényesek. Tovább nőtt az érdeklődés a Népújság-totó 13 hetes tippversenye iránt. A március 22-én játszott mérkőzéseket tartalmazó kettes számú szelvényből 1567- et küldtek be szerkesztőségünkbe lapunk olvasói. Sajnálatos módon három nappal a március 22-i beküldési határidő után, tegnap még további 27 levelet kaptunk. Azokat, továbbá azt a hét szelvényt, amelyeken valamennyi találkozóra két- két tippet írtak a feladók, természetesen nem értékeltük. Hadd hívjuk fel a kedves olvasók figyelmét: ha a beküldési határidő előtt egy nappal, netán éppen az adott pénteki napon adják postára levelüket, azokat már csak késve kapjuk meg, így természetesen nem vehetjük figyelembe az értékelésnél. A szerkesztőségünkben tegnap délelőtt megtartott szelvényértékelésből kiderült, hogy tizenhármán értek el kilenc, 88-an nyolc, 286-an pedig hét találatot. A kilenctalálatos szelvények beküldői közül Ugrai Ferencné az OTP Tolna Megyei Igazgatóságának megyei szervezője húzta ki a két nyertes nevét. A szerencse ezúttal sem pártolt el a hőgyészi olvasóktól, hiszen Erdős Attila, Hőgyész, Béke u. 62. és Kondás Zsolt, Simontornya, Sziget u. 18. nyerte a 25-25 darab totószelvényt. A két nyertesnek postán küldjük meg nyereményét. Egyébként Erdős Attila a Paks-Táncsics SE, Kondás Zsolt pedig a Szekszárd-Metripond SE mérkőzés eredményét tippelte meg tévesen. Továbbra is várjuk olvasóink tippjeit. Levélcímünk: Népújság, sportrovat, Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. A lapunkból kivágott és kitöltött szelvények a Sajtóház portáján személyesen is leadhatók. A június 7-én záruló tippversenyt követően a legtöbb találatot elértek között különdíjként egy rádiót sorsolunk ki. Kosárlabda NB II. Két győzelem a rájátszáson Atomerőmű SE-Soproni VSE 96-90 (50-47). Paks, 500 néző. V.: Matlári. Atomerőmű SE: Bozi (8), Nagy (6), Kovács (13), Szaffnauer (30), Maár (15). Csere: Schmidt (16), Buzási (4), Kirr (4). Edző: Simon Károly. Sopron: Major (13), Bokor (8), Skobrics (30), Molnár (16), Kinter (19). Ssere: Dobrovics (4), Tóth (-). Edző: Tvordy György. Az első félidőben fej-fej mellett haladt a két csapat, szünet után a vendégek kiegyenlítettek, sőt a vezetést is átvették. A Duna-par- tiak Szaffnauer vezérletével jól hajráztak és szoros küzdelemben megérdemelt győzelmet arattak. A lelkes közönség magas színvonalú kosárlabdázást láthatott. A paksi csapat valamennyi játékosa dicséretet érdemel küzdeni akarásáért. Bonyhádi SE-Székesfehérvári Ikarus 71-69 (29-36). Bonyhád, 100 néző. V.: Szittya, Parádi. Bonyhád: Harsányi (29), Palkovics (8), Mecz (8), Vanya (15), Kis- honti (10). Csere: Nagy (-), Kovács (-), Krumm (-), Fláding (-), Illés (1). Edző: dr. Ábrahám János. A vendégek kezdtek jobban, a 10. percben 22-11 -re elhúztak. A meggyőződés nélkül játszó bonyhádiak védekezésben nem találtak ellenszert a távoli dobásokra. A félidő hajrájában némileg sikerült csökkenteni a vendégek előnyét Szünet után felváltva estek a kosarak, az egyéni védekezésben és a távoli dobásokban egyaránt feljavult Bonyhád a 36. percben egy pontra csökkentette hátrányát. Két perccel később pedig 65-64-re átvette a vezetést. Ezt követően izgalmas véghajrában harcolták ki értékes győzelmüket Harsá- nyiék. A második félidei fegyelmezett játékkal a pályaválasztó rászolgált győzelmére. Kézilabda Az ötödik helyre „volt jó” a két győzelem Az NB ll-es bajnokság rajtjára készülő tolnai női kézilabdacsapat felkészülési tornán lépett pályára Dunaújvárosban. A jubileumi Kohász Kupán részt vett a házigazda Dunaújvárosi Kohász első osztályú, valamint az NB I B/s Veszprémi SE együttese is. Megyénk csapata mindjárt az első játéknapon találkozott e két csapattal, valamint a Székesfehérvári KÖFÉM-mel, amely a bajnoki nyitányon lesz ellenfele a tolnai csapatnak. Végül is a hat csapat körmérkőzéses tornáján négy pontot gyűjtve az ötödik helyet szerezték meg Obliszék. Ennek ellenére a tolnai lányoknak sikerült észrevétetni magg- kat, ugyanis a különdíjakból kettőt is elhoztak: 43 góllal Oblisz Anita a torna legeredményesebb játékosának bizonyult, míg legjobb kapus Schell Ferencné lett. A kétnapos torna erőnlétileg alaposan igénybe vette a csapatokat és ebből a szempontból megfeleltek az elvárásnak a tolnaiak. Ám ami a technikai, taktikai képességeket illeti, itt bizony még van mit pótolni. A tolnai csapat mérkőzéseinek eredményei: Székesfehérvári KÖFÉM-Tolnai VL 21-19 (14-10). A KÖ- FÉM-nek az első tíz percben szerzett hatgólos előnyét nem tudták ledolgozni a tolnaiak, csupán az egyenlítésig jutottak. Ld: Oblisz 9, Czibor, Stadlerné 4-4. Veszprémi SE-Tolnai VL 26-21 (11 -13). Ötletes, bátor játékával egy félidőn át meglepték ellenfelüket a tolnai lányok, de amikor átlövőiket kikapcsolták a veszprémiek, az vereséget jelentő zavart okozott soraikban. Dunaújvárosi Kohász-Tolnai VL 28-16 (14-9). Az NB l-es gárda semmi esélyt sem hagyott a két osztállyal lejjebb játszó ellenfelének. Ld: Oblisz 6, Czibor 5. Tolnai VL-Dunaújvárosi Papír 18-15 (7-5). Végig vezetve magabiztos győzelmet aratott megyénk csapata. Ld: Oblisz 8, Czibor 6. Tolnai VL-Lőrinci Fonó 18-15 (7-5). Rendkívül kemény, durvaságokkal és kiállításokkal tarkított mérkőzésen harcolta ki második győzelmét a tolnai csapat, amely frissebb, lendületesebb volt. A teremtorna végeredménye: 1. Veszprémi SE 10, 2. Lőrinci Fonó 5, 3. KÖFÉM 4, 4. Tolnai VL 4, 6. Dunaújvárosi Papír 3 ponttal. Legközelebb szombaton, mégpedig hazai környezetben lép pályára a tolnai csapat, amikor Tolnán az új sportcsarnokban a Duna Kupa felkészülési tornát rendezik. A világ sportja Varsó: A vasárnap megrendezett 15. mezei futó-világbajnokságon a magyarok csak a juniorok mezőnyében indultak. A 7,3 km-es távon a várakozásnak megfelelően Káldy Zoltán végzett a legelőkelőbb helyen, 22.-ként ért célba. Gergely Zoltán a 49., Vajkovics Károly az 56. helyet szerezte meg, míg Hóiba Zoltán a 76., Sági Ferenc a 106., Jámbor Szabolcs pedig a 120. lett. Az időeredményekről és a csapatversenyben elért helyezésről nem érkezett jelentés. New York: A vasárnap lebonyolított kard Világ Kupa viadalon a magyarok közül Gedő- vári Imre szerepelt a legjobban: ötödik lett. A versenyt a francia olimpiai bajnoki címvédő Jean-Francois Lamour nyerte, miután a döntőben 10-5-re győzött a lengyel Robert Koscielniakowski ellen. Két szék között a földön a teniszezők... Súlyos gondokkal küszködik ezekben a napokban a Magyar Tenisz Szövetség. Hagyományosan március közepén ér véget a fedettpályás idény, s hamarosan kezdődne a szabadtéri szezon. Az átmenet azonban a szokásosnál nehezebb...- A válogatott keret jelentős része egyszerűen nem tud hol gyakorolni - mondta Zentai Ferenc, a szövetségi főtitkára. - A szövetségünk által bérelt pálya a Hungexpo egyik pavilonjában már nem áll rendelkezésünkre, mert a tulajdonos felmondott nekünk. Érthetően, hiszen kezdődik a kiállítási időszak. Ugyanakkor a szabadban még lehetetlen játszani, mert reggelre fagyottak a pályák, s napközben, az olvadás után valóságos sár- tenger a játéktér. így tehát „két szék között a földre kerültünk”, hiszen teremben már, szabadban még nem tudunk teniszezni. Persze néhány egyesületi csarnokban - a Vasas, a BVSC és az Ú. Dózsa létesítményeiben - nem szünetel a munka, ám ez nem elég. Áthidaló megoldás viszont a külföldi szereplés.