Tolna Megyei Népújság, 1987. március (37. évfolyam, 51-75. szám)
1987-03-23 / 69. szám
A világ sportja Frankfurt: A vb-ezüstérmes NSZK labdarúgó-válogatottja szerdán Izrael ellen játszik. Franz Beckenbauer, a válogatott szakvezetője nem számíthat a sérült Augenthaler és Berthold szereplésére. Bertholdra kedden műtét vár, hetekig nem játszhat. Ismert, hogy az új idénytől a Verona labdarúgója lesz. München: A Welt am Sonntag című lap értesülése szerint a 31 éves Kari Heinz Rummenigge az idény végén az In- ternazionale-tól visszatér korábbi sikerei színhelyére, a Bayern Münchenhez. Rummenigge 1984-ben szerződött az olasz klubhoz. A Bayern München több, mint kétmillió nyugatnémet márkát fizet érte. Buenos Aires: A világbajnok Argentína labdarúgó-válogatottja részt vesz az NSZK- ban 1988 elején azon a rangos nemzetközi tornán, amelyen a vendéglátókon kívül még Franciaország és a Szovjetunió is szerepel. Megegyeztek abban is, hogy az 1986. évi mexikói MundiaJ két döntős együttese előbb az NSZK-ban, majd december 16-án az argentin fővárosban is találkozik egymással. Rotterdam: A nagy érdeklődéssel kísért nemzetközi tenisztornán Edberg-McEn- roe döntő lesz. A szombat esti elődöntőben az első helyen kiemelt svéd Edbergnek nem volt különösebb gondja az amerikai Grabb ellen. A negyedik helyen kiemelt McEnroe az első játszmában fölényesen - mindössze 24 perc alatt - győzött. A másodikban már hevesebb volt a küzdelem, a második helyen kiemelt csehszlovák Me- cir mindent megpróbált - hiába. Az Edberg elleni döntő lehetőségeiről nem nyilatkozott. A svéd idei eredményei alapján az év játékosa: megnyerte az ausztrál nyílt nemzetközi bajnokságot, győzött Memphisben és a második helyen végzett Indian Wellsben. A Nabisco Grand Prix-ben 1347 pontja van, s már 213100 dollárt nyert. Ischia: A 27 éves olasz Salvatore Bottig- lieri lett a WBC-értékelés szerint a hivatásos pehelysúlyú világbajnok. A hetedik menetben ellenfelét, az addig jobbnak tűnt argentin Osmar Avi- lat sérülés miatt leléptették a világ- bajnoki döntőben. Bottiglieri 21. győzelmét aratta (1 döntetlen és 3 vereség a mérlege). Avila 3. alkalommal kapott ki, 29 mérkőzésen győzött. Havanna: A sportlövő Világ Kupa-versenyen Záhonyi Attila a kisöbű sportpuska 3x40 lövéses összetett versenyben ötödik lett 1253,2 körrel. A francia Pascal Bessy nyerte a számot 1265,6 körrel. A szabadpisztoly kategóriában az amerikai Buijung 587 körrel győzött. Sebring: Ismét a Porsche kocsik vizsgáztak a legjobban a floridai IMSA-Camel tizenkét órás megbízhatósági nagydíjon. A Porschék megszakítás nélkül tizenkét éve nyerik ezt a versenyt, az idén csak az ötödik helyet engedték ki a kezükből. A győztes Bobby Ra- hal (amerikai), Jochen Mass (nyugatnémet) kettős Porsche 962-ese 298 kört teljesített a 6,61 km-es pályán, és 162 km/órás átlagsebességet ért el. A győzelemmel 41 500 dolláros díjat nyertek. Bátorfi a legjobb nyolc között Csehszlovákia nemzetközi asztalitenisz-bajnokságán, Hlohovecben Bátorfi Csilla a bolgár Ivanova 3:0 (17, 14, 11) arányú legyőzésével a legjobb nyolc közé jutott. Urbán Edit a csehszlovák Kocová- tól öt játszmában, 3:2 (19, 17, -17, -10, 19) arányban vereséget szenvedett. A férfi egyesben Somosi Miklóst a szovjet Dvorak ütötte el a legjobb nyolc közé jutástól. Az első szettet még csak 30:28-ra veszítette el, a játék további részében azonban már nem tudta nagy küzdelemre késztetni ellenfelét. Dvorak 3:0 (28, 16, 6) arányban győzött. Hódtriatlon kaposvári és miskolci győzelemmel A KISZ zászlóbontásának 30. évfordulója tiszteletére szombaton Hódmezővásárhelyen rendezték meg a Hódtriatlon idénynyitó versenyt 79 résztvevővel. A férfiak 10 és a nők 6 km-es futással kezdték a versenyt, azután kerékpáron 40, illetve 30 kilométert tettek meg. A befejező szám az 1500 és az 1000 méteres úszás volt. A nőknél a kaposvári Lenti Anita győzött végig vezetve, kitűnő 1:53:34 órás idővel. 2. Baranyai Judit (Budapest) 1:55:09, 3. Wolszky Éva (Eger) 1:59:04. A férfiaknál a miskolci műegyetemista Kropkó Péter lett az első remek, 2:19:42 órás idővel, 2. Jakócs György Szeged) 2:22:42, 3. Vecseri Lajos (Szentes) 2:26:27. Dombóvári VMSE-SZEOL-DÉLÉP 88-81 (39-48). Dombóvár, 1000 néző, V.: Puhr, Görgényi. Dombóvár: Czimba- lek (2), Chudeusz (16), Miedzik (36), Kollár (-), Molnár (6). Csere: Gálosi (2), Bosznai (16), Húsz (1), Jászberényi (4), Lovász (5). Edző: ifj. Szittya Imre. SZEOL-DÉLÉP: Jáhni (10), Kaszás (2), Tóth (15), Guoth (28), Mező (18). Csere: Almádi (-), Kónya (-), Tímár (8). Edző: Guoth Iván. A rendkívül idegesen kezdő hazai csapat három eredménytelen kísérletével szemben két triplával mutatkozott be a szegedi gárda és az 5. percben 12-4-es vezetésüknél Szittya edző kénytelen volt időt kérni. Továbbra is akadozott a DVMSE játéka és csak a 10. percben Jászberényi két büntetőjének értékesítésével egyenlített a pályaválasztó 21-21-re. A folytatásban sem tudtak újítani a vasutasok, Guothot és Mezőt képtelenek voltak kikapcsolni. A16. percben 7 pont a vendégek előnye, amelyet a félidő végéig még növeltek. Szünet után jó védekezéssel és a támadások eredményes befejezésével egyre inkább fogyott a szegedi előny és a 25. percben Miedzik triplájával 53-53. Bosznai, Chudeusz és az irányító Molnár kimagasló védőmunkájának köszönhetően átvette az irányítást a Dombóvár és a 32. percben 72-61-re vezetett. Nem sokkal ezután egy Miedzik-Chudeusz- Bosznai akciót követően az utóbbi eredményessége révén 83-68-ra módosult az állás. A 36. percben a remekül védekező Chudeusz ugyan kipontozódott, sajnos őt Molnár is követte, de hiába erősített a Tisza-parti gárda, hátrányát nem tudta ledolgozni. A lefújás előtti másodpercekben Lovász triplája állította be a találkozó végeredményét. Elsősorban a második játékrészben nyújtott nagyszerű védekezéssel és a hajrában mutatott fegyelmezett játékkal fordított vesztett állásból a DVMSE. A sikerben ezúttal is nagy része volt a határtalan lelkesedéssel buzdító közönségnek. A vasutasok ezzel a győzelmükkel egy lépéssel közelebb kerültek a felsőházba jutás tervének megvalósításához. Kitűnt: Chudeusz, Miedzik, Molnár, Bosznai, illetve Guoth, Mező, Tóth. SZEOL-DÉLÉP SC-Szekszárdi Dózsa 72-70 (40-35). Szekszárd, 200 néző. V.: Christián is (sötét mezben) adós maradt ezúttal a várt jó teljesítménnyel Major Gy., Varga J. SZEOL-DÉLÉP: Ben- kó (5), Balázsik (7), Zsemberi (12), Tarczy (29), Verrasztó (11). Csere: Kamenik (4), Oláh (4). Edző: Pungor Miklós. Szekszárd: Varga (8), Christián (8), Vékony (16), Palotás (13), Pártos (15). Csere: Várkonyi (6), Szabó (4). Edző: Vertetics István. Egy-egy triplával tarkított ponterős kezdés után a 4. perc végén 11 -8 a vendégek javára, de egy perccel később 12-11-re a Dózsa vette át a vezetést. Szoros, zárt védekezés a hazaiaknál, Christián jól őrizte Tarczyt. Kihagyott ziccerek után megtorpantak a dózsások, a 8. percben 17-14-re fordított a Tisza- parti gárda. A folytatásban sem javult a színvonal, csak a küzdeni akarásért érdemelt dicséretet mindkét csapat. Pártos büntetőjével a 13. percben 25-25. Védekezési hibák, eladott labdák, rendkívül gyenge dobóteljesítmény, így az eredmény csak „araszolgatva” módosult 32- 31 -re a 18. percben. A véghajrá egyértelműen a szegedieké volt. Szünet után két perc alatt 11 pontra növelte előnyét a vendégcsapat: 46-35. A házigazdák pontatlanul, a vendégek eredményesen dobtak, Tarczyt ekkor már képtelenek voltak tartani a lila-fehérek. Ennek következtében szinte állva hagyta ellenfelét a SZEOL-DÉLÉP, a 26. percben 57-39-re vezetett. A félidő derekán 61-50-re felzárkózott a Dózsa, agresszív védekezésük azénban sok büntetőt eredményezett, Christián kipontozódott. A 34. percben 65-58-ra, két perccel később 76-64-re felzárkóztak a szekszárdiak. A 38. percben felcsillant a remény, Várkonyi révén 68-67-re átvette a vezetést a Dózsa. Tömény izgalom és váltott vezetés a fináléban a mérsékelten bíráskodó játékvezetők e Rkor már csak a hazaiak kárára tévedtek. Pattanásig feszült légkörben dőlt el a találkozó sorsa. Csak önmagát okolhatja elsősorban a Dózsa ezért a vereségért, hiszen szünet után hat perc alatt mindössze négy pontot ért el. így a remek hajrában csak felcsillantotta a reményt a mádosik játékrészben nagyszerűen küzdő szegediek ellen. Kitűnt: Tarczy, Zsemberi, Verrasztó, illetve Vékony, Pártos. Teke NB I. Biztos dombóvári győzelem Mándli 931 fás remek teljesítménynyel járult csapata győzelméhez. Dombóvári Spartacus-Pécsi Gázmű 6:2 (5202:5048). Dombóvár: Illés 860, Mándli 931, Horváth 859, Berta 814, Kollár 804, Tarsoly 934. Edző: Szűcs István. A kiesés ellen küzdő vendégcsapat kezdő párosa az első száz vegyes dobásban végig egyenrangú ellenfele volt a dombóvári párosnak. A pályacserék után Mándli kiváló teljesítményével a Spartacus a forduló befejeztével 54 fás előnyt szerzett. A második játékrész előbb kiegyenlített küzdelmet hozott, majd a pécsiek kerekedtek felül, s 28 fára csökkentették hátrányukat. A hajrában egyre jobban fölénybe került a Spartacus, és Tarsoly remek, eredményes játéka révén biztos győzelmet szerzett a dombóvári csapat. Pontszerzők: Tarsoly, Mándli, Illés, Horváth. Legközelebb április 4-én 8 órakor Szolnokon a MÁV NTE csapata ellen lép pályára a Spartacus együttese. Minden héten totó-lottó! III. sz. szelvény a március 29-i mérkőzésekre Sorsz. Mérkőző csapatok TIPP 1. Baja-Szekszárd N B II. 2. Siklós-Dombóvári Vasas ten ileti 3. Bonyhád-Mohács ten ileti 4. Bóly-Paks ter ileti 5. Gerjen-Tamási me gyei 6. TÁÉV SE-Szakcs me gyei 7. Atomerőmű SE-Simontornya me gyei 8. Bátaszék-Nagydorog me gyei 9. Dunaföldvár-Hőgyész md gyei 10. Döbrököz-Tevel m<^ gyei A beküldő neve: Lakcíme: .......... Beküldési határidő: március 27-én 12 óráig Az II. számú szelvény telitalálatos tipposzlppa: x, 1,2,1,1,1,1,2,1,2. Fél siker a szegediek ellen