Tolna Megyei Népújság, 1987. március (37. évfolyam, 51-75. szám)
1987-03-02 / 51. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! Z MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJ, TOLNA MEGYEI MA Szakadnak 1987. március 2. a pincék HÉTFŐ Szekszárdon XXXVII. évfolyam, 51. szám (3. oldal) ÁRA: 1,80 Ft ■ - ; 4 • s .................. . Mi a munka mércéje? szocialista társadalomban minden dolgozónak joga van arra, hogy egyenlő munkáért egyenlő bért kapjon. Ne legyen - azonos munka esetén - bérben különbség nő és férfi, öreg és fiatal, fehér és fekete között. Ezt ma is természetes dolognak tartjuk, de az elv most már kicsit mást jelent. Felvetődik például a kérdés, hogy eltérő munkakörülmények között végzett azonos munkáért vajon azonos bér jár-e. Hiszen a munkakörülmények eltéréseit a bérben érzékeltetni kell. Napjainkban, amikor a vállalati bérszínvonal és ennek emelési lehetősége függ a vállalat jövedelmezőségétől, gondot jelent az is, hogy az eredményesebben gazdálkodó vállalatnál elvileg ugyanolyan munkáért többet adnak, a gondokkal bajlódóknál kevesebbet. Hol itt az igazság? Mi jelenti két munka „egyenlőségét”? Az erőkifejtés, a fizikai, idegrendszeri igénybevéitel azonossága? Vagy talán az előállított új érték azonossága? Mi a munka mércéje: a munkaidő, az erőfeszítés, az igénybevétel vagy az eredmény? És melyik eredményt vegyük alapul? Az egyéni vagy a kollektív eredményt? Mai felfogásunk szerint áru- és pénzviszonyok között az eredmény: kollektív, vállalati eredmény, amely teljes pontossággal nem bontható vissza egy-egy ember teljesítményére. A munka szerinti elosztás elvét már vállalati szintre is alkalmazni kívánjuk: amelyik vállalat - létszámához és eszközállományához képest - nagyobb mértékben járul hozzá a nemzeti jövedelem termeléséhez, az rendelkezzék több lehetőséggel személyi jövedelem növelésére, a kapacitás bővítésére, a műszaki fejlesztésre. Évtizedek óta hangsúlyozzuk, hogy csak egyenlő munkáért jár egyenlő bér, különböző munkáért nem. Harcolunk a „kispolgári egyenlősdi” ellen, mert ez gyengíti a dolgozók anyagi érdekeltségét, sérti igazságérzetüket. A szocialista egyenlőségnek nem az egyenlő elosztás a lényege, hanem az, hogy minden dolgozó megszabaduljon a kizsákmányolástól, azonos legyen a termelési eszközökhöz való viszonya, mindenkinek egyformán kötelességévé váljon a munka. A munkadíjazásban az egyenlőség: mérceegyelőség. Mindenkit azonos mércével kell mérni, hogy a különbségek világossá váljanak. Aki nagyobb mértékben járul hozzá a javak termeléséhez, a nemzeti jövedelem előállításához, az ebből nagyobb mértéken is részesedjék. Amióta általános lett nálunk a folyamatos ár- és bérszínvonal-emelkedés, az „egyenlő munkáért egyenlő bért” követelménye máshogyan is megfogalmazódik. Úgy mondhatnám: nemcsak térben, hanem időben is. Ha valaki ugyanott, ugyanannyit, ugyanolyan eredménnyel dolgozik, mint tavaly, béremelésben csak méltányosságból, jóindulatból részesedik, vagy sehogy. Azonos munkáért azonos bér jár, s ő bizony nem csinál most se többet, se kevesebbet. Akkor is jó könyvelő volt, most is. Csakhogy a reálbére néhány év alatt hét százalékkal csökkent. Lehet-e az elvet „idődimenzióban” és reálértelmezésben (vásárlóerőként) felfogni? Ha romlanak az ország cserearányai, kell-e romolnia a dolgozó „cserearányainak”? Úgy tűnik, igen. Lényegesen többet, jobban kell ma dolgoznunk azért, hogy ugyanazon a szinten maradhassunk, mint régebben. Végéem- kázunk, taxizunk, maszekolunk, túlórázunk szertelenül. Kialakult a „több munkáért azonos reálbért” elve, de főként gyakorlata. Nem fér ez bele a szocializmus ideológiájába. Ha pedig valami nem fér bele az eszmerendszerbe, akkor jön magyarázatként a „helyzet” amely mindig fokozódik, a „helyzet", amely tőlünk független tényezők eredménye. „Különböző munkáért különböző bért” - így is meg lehetne fogalmazni a bérezés igazságosságának tételét. És úgy is, hogy „egyenlő bérért egyenlő munkát”. Mindenki termelje meg azt a pénzt, amit kap. A munka szerinti elosztás elve csak az elosztás szerinti munka elvével együtt igaz, és azzal az elvvel, hogy mindenki tartozik képességei szerint dolgozni. Mindezek az igazságok csak akkor konkrét igazságok, ha helyes kereseti arányok mellett valósulnak meg. Azt egyelőre nem tudjuk jól megfogalmazni, melyek a „helyes kereseti arányok” jellemzői. De a hozzájuk való közelítés könnyen felismerhető néhány kétségtelen jelből. Ilyenek: a korábbinál jobban szolgálják a munkaerő szükséglet szerinti elhelyezését; erősebben ösztönöznek a nagyobb mennyiségi és minőségi teljesítményre, ezen belül a termelési, a technológiai, a minőségi és a munkarendi fegyelemre, az anyag- és energia-megtakarításokra, az állagmegóvásra stb.; a kereseti arányok jobban szolgálják az elosztás „igazságosságát”, jobban megfelelnek az emberek általános munkaértékelésének; nagyobb segítséget nyújtanak a dolgozók nevelésében, tudatalakitásá- ban, értékrendjük formálásában; egyértelműbben szolgálják a társadalom egységét, belső békéjét, konszolidáltságát. Az „egyenlő munkáért egyenlő bért” elve általános igénnyé vált napjainkban annak hatására, hogy a kisvállalkozásokban ugyanazért a teljesítményért többet fizetnek, mint az állami vállalatban főmunkaidőben. Ez egyébként természetes is, hiszen a túlmunka mindig is túl volt fizetve 25,50, illetve 100 százalékkal. A többletmunka díjának konkurrálnia kell a hét végi maszekbrigádokban elérhető óradíjjal. A kilencedik és a tizedik órára nem vonatkozhat a béregyenlőség elve, mivel itt olyan nagy a szabadidő-áldozat, hogy ezt mindenképpen ellentételezni kell. A kisvállalkozásokban végzett túlmunka díja azért is magasabb a szocialista szék-, torban főmunkaidőben elérhető munkadijnál, mert ebben van egy kicsi vállalkozói haszon, kockázatfedezeti rész. Arra persze lehet törekedni, hogy azonos jellegű és mértékű túlmunka díja a nagyüzemben és a kisvállalkozásban egymáshoz közeli legyen. A nagyüzemben pedig abba kell hagyni egyes dolgozócsoportok „kiemelt kezelését”. Égnek állt a hajuk a vállalati vezetőknek, amikor megkapták az irányelveket: a bérfejlesztéskor előnyben kell részesíteni a pályakezdő fiatalokat, a nőket, az alsó tarifahatárhoz közelieket, a többszakmásokat, a többműszakosokat, az alkotó műszakiakat. A vállalat pedig a kiemelt kezelést nem alkalmazza. Ha van pénze, inkább nivellál: nagyobb emelést ad azoknak, akik saját kategóriájukban - és nem munkájukhoz képest - alacsony beállásúak. ok feltétele van az „egyenlő munkáért egyenlő bért” elve érvényesülésének, így a kiegyensúlyozott munkaerőhelyzet, a vállalatok, vállalkozások nagyjából azonos jövedelmezőségi szintje, adóterhelése, közteherviselése. De feltétel az is, hogy a mindenki számára igazságosnak tartott elvet a mai helyzethez igazodó tartalommal töltsük ki és ne engedjük, hogy pusztán jelszó maradjon, dr. PIRÍTYI OTTÓ Gorbacsov nyilatkozata Kössenek egyezményt külön az európai közepes hatótávolságú rakétákról A Szovjetunió indítványozza, hogy kössenek haladéktalanul egyezményt külön az európai közepes hatótávolságú rakétákról - jelentette be Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára szombaton este Moszkvában közzétett nyilatkozatában. Egyúttal közölte, hogy az erre vonatkozó javaslatokat előterjesztik a genfi szovjet-amerikai tárgyalásokon. Mihail Gorbacsov a szovjet vezetés nevében kijelentette: „A Szovjetunió javasolja, hogy az Európában lévő közepes hatótávolságú rakéták problémáját emeljék ki a kérdések összességéből, kössenek külön megállapodást róla, mégpedig haladéktalanul. Ilyen lépésnek nem csupán alapja van meg, hanem megvan hozzá a gyakorlatilag kész egyezmény is. Reykjavík- ban megegyezés jött létre arról, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok a következő öt évben felszámolja Európában állomásozó közepes hatótávolságú rakétáit. Ugyanezen idő alatt száz robbanótöltetre csökkentik a Szovjetunió ázsiai területén az e kategóriába tartozó szovjet rakéták célbajuttató kapacitását olyan értelmezéssel, hogy az Egyesült Államok ugyanennyi közép-hatótávolságú rakéta robbanótöltetet hagyhat a maga területén. Amint megtörténik az Európában állomásozó szovjet és amerikai közepes hatótávolságú rakéták felszámolására vonatkozó egyezmény aláírása, a Szovjetunió az NDK-ból és Csehszlovákiából - e két ország kormányával való egyeztetés alapján - kivonja megnövelt hatótávolságú harcászati-hadműveleti rakétáit, amelyeket a Pershing-2- es rakéták és a manőverező robotrepülőgépek nyugat-európai telepítésére válaszul helyeztek el. Ami az egyéb harcászati-hadműveleti rendeltetésű rakétákat illeti, készek vagyunk azonnal tárgyalásokat kezdeni számuk csökkentése és teljes felszámolásuk céljából.” Befejeződött a szovjet szakszervezeti kongresszus A szovjet szakszervezeti kongresszus szombati zárónapján befejeződött a beszámolók feletti vita. A plenáris üléseken az öt nap alatt 57- en, a szekciókban több mint 150-en kaptak szót. Kivétel nélkül mindenki tett bíráló megjegyzéseket a szakszervezeti vezető szervek munkájával, az egész szervezet munkastílusával és munkamódszereivel kapcsolatban. Szinte kivétel nélkül mindenki beszélt arról, hogy erősíteni kell a dolgozók érdekeinek és jogainak védelmét. A szakszervezetek nem engedhetik meg, hogy a gazdaságfejlesztés folyamatában a szociális programok háttérbe szoruljanak, amint ez korábban gyakorta előfordult. A kongresszus egyhangúlag elfogadta az új szerkesztésű szervezeti szabályzatot, amely először határozza meg a szakszervezeteknek, mint „a szovjet társadalom politikai rendszere és a nép szocialista önigazgatása egyik legfontosabb elemének” szerepét. Küldöttgyűlés Dunaföldváron Az első takarékszövetkezet 30. gazdasági éve Küldöttgyűlést tartottak a Dunaföldvár és Vidéke Takarékszövetkezetben. A pártszékházban megjelent meghívottakat - köztük Kálmán Gyula Meszöv-elnö- köt és Petrovics Józsefnét, a dunaföldvá- ri pártbizottság titkárát - Dull Béláné, a takarékszövetkezet igazgatóságának tagja köszöntötte, majd Pintér György elnök ismertette az igazgatóság beszámolóját az 1986-os év munkájáról és az 1987-es célkitűzésekről.- Az országban annak idején elsőként alakult takarékszövetkezet immár 30. gazdasági évét hagyta maga mögött. Ezen időszak alatt évről évre dinamikus fejlődést sikerült elérnünk, az elmúlt gazdasági év is kiemelkedő eredményeket hozott - kezdte beszámolóját Pintér György. A szövetkezet első számú tevékenysége a betétgyűjtés. E területen az elmúlt év volt a legeredményesebb a fennállás óta. A működési körzet egy lakosára jutó betétállomány több, mint 11 ezer forint. A továbbiakban az elnök részletesebben szólt az egyes betéti formák alakulásáról, majd áttért a kölcsönágazat ismertetésére. Az összes kölcsönfolyósítás 57,4 százaléka építési és termelési célra történt. A 38 új lakás építésére nyújtott kölcsönnel hozzájárultak a lakásprogram sikeréhez. Az egyéb tevékenységek között legjelentősebb a megbízás alapján történő mezőgazdasági és felvásárlási árak kifizetése. Foglalkozik a szövetkezet többek között áramdíjak és biztosítási díjak beszedésével is. Az egyéb tevékenységek összességében eredményesek voltak, bár a jutalék e tevékenységek munkaigényével nem áll arányban - mondta az elnök. A takarékszövetkezet gazdálkodásának fokmérőjéről, a nyereségről szólva Pintér György elmondta, hogy az a tervet meghaladóan több mint 11 millió forint volt, mely eredmény elsősorban a kedvező betétállomány-alakulásnak köszönhető. 1987-ben a szövetkezet nem írja elő kölcsönfelvételnél a kötelező tagsági viszonyt. Ennek ellenére előirányozták a taglétszám és a részjegyalap növelését. A tervek között szerepel az elektronikus könyvelés bevezetése, Pakson pedig egy új szolgáltató egység létesítése is. Pintér György végül az igazgatóság nevében megköszönte a dolgozóknak, a választott testületek tagjainak a jó munkát, a Szövosz, a megyei szövetség és egyéb szervek támogatását. A küldöttgyűlés további részében Zse- beházy András, a felügyelő bizottság elnöke tartott beszámolót a választott testületek munkájáról, az év során végzett ellenőrzésekről, a mérleg felülvizsgálatáról.-ri-gkPintér György az igazgatóság beszámolóját ismerteti A szövetkezet tagsága
