Tolna Megyei Népújság, 1987. febuár (37. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-28 / 50. szám

1987. február 28. Képújság 3 Fejlődni muszáj - nemzedéki összefogással HÉTRŐL HÉTRE h IÍRRŐL HÍRRE Az év legrövidebb havának utolsó hetét zárjuk. S bár a következő hónap, március már a kikeletet jelentené, az időjárás egyáltalán nem tavaszias. Hiába süt olykor szép fényesen a nap, s jelentek meg az utcákon a közelgő nőnapra figyelmeztető hóvirágok, hideg van. Rajtunk maradt a télikabát, a jó meleg csizmát is elállja a lábunk, s ha a meteorológusoknak igazuk lesz, a kö­vetkező napok sem kecsegtetnek jobbal: hűvös, szeles, csapadékos időjárás várható. Közkinccsé tenni Mind az újítómozgalomban, mind a gazdasági élet egyéb területein gond, hogy sok-sok kidolgozott tervdokumentáció fiókok mélyén porosodik, rengeteg kiváló módszer megvaló­sítatlan marad, vagy csak igen szűk körben terjed el. Tehát haszna csak kis mértékban érvényesül. Bár a föld a határban néhol még fagyos, a mezőgazdasági munkákkal még várni kell, érdemes odafigyelni egy, a fenti sorokhoz kapcsolódó hírre: nevezetesen arra, hogy a KSZE a Magyar Agrártudományi Egyesülettel közösen a 290 tangazdasága körében pályázatot hirdetett. Olyan - a saját üzemükben már eredményesen megvalósított növényvédel­mi vagy tápanyagvisszapótlási technológiai megoldásokkal, új eljárásokkal vagy munkaszervezési, bérezési módszerek bevezetésével lehetett benevezni, amelyek jelentősen hozzá­járulnak a növénytermesztés hozamainak biztosításához, a jövedelmezőség növeléséhez, vagy a gépi és élőmunka-tel­jesítmények fokozásához. Mint az ország minden pontjáról - köztük megyénkből is - beérkezett 42 „szerző” által készí­tett 25 pályamű is bizonyítja, bőven akadnak tenni, változtatni akaró szakemberek, akik belátják, hogy az új gépek beszer­zése óriási összegeket emésztene fel, amire legtöbb helyen nincs pénz. S ha néha egészen apró változtatással a régi be­rendezéseket sikerül újjávarázsolni, vagy átalakítani, az je­lentős megtakarítással jár, ami pedig később új eszközök vá­sárlására fordítható. Természetesen a külföldi tanulmányút, illetve a pénzjutal­mak átadásával a pályázat egésze még nem fejeződött be. Hiszen a lényeg az, hogy a jól bevált módszerek mindenki által ismertté, közkinccsé váljanak. Ezért a KSZE közzé fogja azokat tenni mind az országos szakfolyóiratokban, mind a sa­ját lapjában, a pályázó gazdaságok pedig vállalták, hogy ta­pasztalataikat, újításaikat egymás közt továbbadják, bemu­tatják. A lehetőség tehát adott, csupán érdeklődés, hozzáállás kérdése, hogy a jól bevált vegyszerezési, vetési, vagy éppen bérezési formák közül melyik gazdálkodó egység melyiket sajátítja el, s alkalmazza gyakorlatában. Munkaerő - munkaidő - munkakörülmények Mostanában sokat emlegetett fogalmak, s nem véletlenül kerültek a címben egymás mellé, hiszen szoros köztük az összefüggés. Mert lássuk csak: az üzemek, vállalatok, s min­den termelőegység célja - erre a szigorú bérszabályozás is kényszeríti őket -, hogy minél hamarabb csökkentsék fe­lesleges, „vattaembereik” számát, s lógós, megbízhatatlan, szakképzetlen dolgozók helyett csak annyi, lehetőleg szak­mával rendelkezőt foglalkoztassanak, amennyi a zavartalan termeléshez szükséges. Természetesen ha kevesebb mun­kaerővel akarnak ugyanolyan eredményt elérni, ahhoz az kell, hogy a foglalkoztatott dolgozók végigdolgozzák napi munkaidejüket. Csakhogy sötét, levegőtlen műhelyekben, Noé-korabeli, a szükségesnél jóval több fizikai erőt igénylő gépeken kinek van kedve, s főleg energiája dolgozni? Természetesen lehetetlen egyik napról a másikra minden elavult gépet kicserélni, üzemet lebontani. De az anyagi lehe­tőségek keretein belül igenis szükség van korszerűsítésre, felújításra. Mint ahogyan most a dombóvári tejüzemben is Az álarc, vagy legalább a szemüveg az igazi farsang elengedhetetlen kelléke A vegyszeres gyomirtás új módszereiről is érkeztek pá­lyamunkák a KSZE-hez (Archív felvétel) teszik. Modernebb berendezésekkel váltják fel a régieket, így jobb feltételek között dolgozhatnak ezentúl az asszonyok, ami egész biztosan nemcsak teljesítményüket, hanem mun­kakedvüket, közérzetüket is javítja majd. Nemcsak a jeges út veszélyes! Ha csak a mesebeli Holle anyó meg nem tréfál bennünket, az idén már nem várható komolyabb havazás, a december­ben, januárban már-már megszokott hóátfúvásos, jégbordás utak helyett száraz, az autó kerekéhez jobban tapadó közuta­kon, illetve gyalogosan biztonságosabb járdákon közleked­hetünk. Veszedelmek azonban a legkiválóbb utakon is minden pil­lanatban leselkednek ránk, a közlekedési szabályok alapos ismeretének hiánya legalább ennyi veszély forrása lehet. Ezért jó olyan eseményekről szóló híreket olvasni, mint a ta­mási TA-LUX-ban megrendezett közlekedésbiztonsági vetél­kedő, amelyen a szövetkezet szocialista brigádjai vettek részt. A negyvenöt versenyző, aki erre a szellemi erőpróbára felkészült, nem csupán a nyereményekkel, de a veszélytele­nebb, biztonságosabb közlekedéshez elengedhetetlenül szükséges elméleti, gyakorlati ismeretekkel is gazdagabb lett. S erre minél szélesebb körben szükség is van, hiszen ren­geteg az utakon a sérülés, a gyakran halálos kimenetelű vagy rokkantsággal járó baleset. A szabályok ismeretének hiánya pedig senkit nem mentesít a felelősség alól, mert az emberi életnél nincs drágább kincs. Áll a bál Vízkeresztkor, január 6-án megkezdődött, s hamvazószer­dáig, a húsvét előtti negyvenedik napig tart a télbúcsúztató farsang. Az időszak legjellemzőbb hagyományai közé az álarcos, jelmezes „alakoskodás” tartozik, mint például a Mohács környékén lakó délszlávok busójárása, és az elma­radhatatlan, leginkább februárban tartott bálok. Ezeket hol így, hol úgy rendezik meg. A megyeszékhely Pe­tőfi utcai óvodájában például az apróságok a farsangnak kijelölt napon vihettek be ugyan süteményt és üdítőitalokat, táncolhattak, nyerhettek játékokat a tombolán, jelmezbe azonban nem öltözhettek. Azzal az indoklással, hogy mindig van néhány olyan gyermek, akinek a szülei nem készítenek jelmezt, s azok csak szomorkodnának, társaikat látva. A mód­szer helyességét megkérdőjelezem. Vajon ez volt a leghelye­sebb döntés? Nem annak a pár gyereknek a szüleit kellett volna inkább meggyőzni arról, hogy kevéske textilhulladék­ból „üssenek össze” valami jópofa maskarát kislányuknak, fiuknak, mint az összes csöppséget megfosztani egy ilyen já­ték örömétől? Meg fogják így ismerni, tudják majd ápolni hagyományain­kat a gyerekek? Lesz majd joga számon kérni rajtuk az idő­sebb nemzedéknek a történelemhez, múlthoz való kötődést? Nem hiszem. Szerencsére van ellenpélda is. Több más iskolához hason­lóan a Szekszárdi Garay Gimnázium diákjai is megtartották a közelmúltban szokásos báljukat. S hogy a régi idők hagyo­mányait itt komolyan ápolják, azt az is bizonyítja, hogy diák­társak, szülők, tanárok gyönyörűségére régi magyar tánccal, palotással nyitották meg a mulatságot. Korabeli jelmezükben, fegyelmezettek, ügyesek, élményt adóan szépek voltak, öröm volt őket nézni. CSER ILDIKÓ Tanácsülés Tamásiban Az építési fegyelem A műszaki fejlesztés fontosságáról szólt a közelmúltban Pál Lénárd akadé­mikus, az MSZMP Központi Bizottságá­nak titkára, amikor a budapesti Fegyver- és Gázkészülékgyárban tartott munkás­gyűlésen szólalt föl. Mint elmondotta, az MSZMP Központi Bizottsága tavaly december 28-án nagy jelentőségű állás- foglalást fogadott el a műszaki fejlődés meggyorsításáról és a tudományos kuta­tás eredményességének fokozásáról. Hozzátette azonban, hogy ez elsősorban eszköz a különböző társadalmi és gaz­dasági feladatok megoldásához. Olyan eszköz, amely azt a célt szolgálja, hogy alkalmazásával jobban kielégüljenek a társadalmi szükségletek, jobban erősöd­jék a társadalom. Mondani és hirdetni mindezt ma azért látszik szükségesnek, mert a műszaki tu­dás rangja veszített egykori fényéből, s ez kivált a fiatal műszakiak szempontjá­ból fontos, hiszen a közelmúlt sokat em­legetett jelszavával élve, ma ők képviselik azt a jövőt, amely előttünk van. A műszaki értelmiség, s ebből következően a mű­szaki fejlesztés értékvesztése egy hosz- szú, nem mindig átgondolt társadalmi termelő folyamat eredménye. Ennek má­ra olyan anomáliái támadtak, hogy egyes szakmákban a munkások többet keres­nek, mint a diplomás mérnökök, s hogy számos nagyvállalat ma elsősorban szakmunkásokat keres hirdetéseiben, és nem fejleszteni képes mérnököket. Márpedig a műszaki haladás korunk­ban a két világrendszer közötti küzdelem döntő politikai tényezőjévé vált. Az egyes országok nemzetközi súlya hosszú távon főként a tudományos-műszaki eredmé­nyektől, és ezek sikeres gyakorlati alkal­mazásától függ. Itt bátran megállhatunk egy szóra, mert ez az a pont, ahol a műszaki fejlődés leg­erőteljesebben mutatkozó ellentmondá­sa található. Mi mindig is büszkék lehet­tünk, most is azok lehetünk azokra a hon­fitársainkra, akik pompás gondolatokkal, ötletekkel bizonyították, hogy szellemi erő dolgában felvesszük a versenyt más országokkal. Ám a gyakorlat azt mutatja, hogy ezeknek a gondolatoknak csak egy elenyésző része tárgyiasul az országha­tárokon belül, időben. Rubik Ernő nevét az egész világ ismeri. De vajon hány ma­gyar vállalatvezetőnek okoz lelkiismeret- furdalást, hogy másodszori világsikerét csak és kizárólag a multinacionális Matchbox cég közreműködésével érte el? Hogy a Matchbox most meggazda­godik a hajtogatható lapokból, míg a leg­alább akkora, ha nem nagyobb szen­zációnak számító kockából a magyar résztvevők - egyszerűen tönkrementek? A innováció olyan bűvös szó, amely új­ra és újra fölhangzik a sajtóban, a műsza­ki haladásért felelősök berkeiben. S nyil­vánvalóvá válik az is, hogy megújulni és megújítani csak erre alkalmas közegben lehet. Olyan közegben, amely arra kész­teti az alkotó gondolatokkal rendelkező mérnököt, hogy alkosson, s ne csak a sa­ját napi gondjaival törődjön. Ilyen egy­szerű és ilyen bonyolult ez. Ugyanis a műszakiak átlagkeresete 1960 és 1982 között 171 százalékkal, a fizikai dolgozó­ké 300 százalékkal, míg a nem fizikai, de nem is műszaki dolgozóké 322 százalék­kal nőtt. Ez egyszerűbben fogalmazva azt je­lenti, hogy a vizsgált időszakban a fizi­kaiakhoz képest a műszakiak keresete 28 százalékkal csökkent. A nem fizikai és nem is műszakiakhoz képest ez a lema­radás még nagyobb. Nem véletlenül ve­zetett ez a tendencia a műszaki megúju­lás értékvesztéséhez, s ez sokszoros át­tétellel végsősoron mai gazdasági gond­jainkhoz. Számos országhoz képest több területen alakult ki lemaradás. Elsősor­ban a mikroelektronika, a robottechnika, az információs technológia, a nagy pon­tosságú megmunkálási és felületkezelési technológiák terén. Vagyis ott, ahol az igen magas elméleti tudás nélkül nem le­het jelentős gyakorlati eredményeket elérni. A termelés krónikus gyengesége: a nem megfelelő minőség, amelynek okát többek között a műszaki feltételek színvonalában, illetve a szervezettség és az érdekeltség hiányában, az emberi hi­bákban, a technológiai és a munkafe­gyelem megsértésében kell keresni. Nem állítható, hogy nem történt válto­zás ezen a téren az elmúlt évek során. Vannak olyan vállalatok, ahol a műsza­kiak átlagbére kétszerese a vállalati át­lagbérnek, azonban ma nem ez a jellem­ző. S éppen ezért az itt-ott már föllelhető kedvező változások még nem képesek jó irányban befolyásolni a közvéleményt. Holott erre nagy szükség volna, s éppen a fiatalok, a jövő szakemberei miatt is. Akik hinni akarnak a tudás értékében és fontosságában, s akiket oly igen könnyű rossz, begyöpösödött vezetői szemlélet­tel elriasztani a műszaki fejlesztés sehol sem könnyű, mindenütt nagy kitartást és szorgalmat igénylő pályájáról. Az ország egyik felsőoktatási intézmé­nyében a műszaki szakmákat tanuló diá­kok között felmérést végeztek, hogy kit tekintenek az egyetemi oktatók közül példaképnek, és miért. Az is a kérdések között volt, hogy példaképükben mi az, ami tetszik, s mi az, ami nem. A válasz a kérdezőket nem újszerűségével, hanem egyöntetűségével lepte meg. Az ifjúság ideálja természetesen az az oktató volt, aki a legtöbbet tudta a szakmáról, akinek a legkorszerűbb gondolatai voltak. Vi­szont azt is látták a diákok, hogy példa­képül választott tanáruk lényegesen ke­vesebbet keres, mint kollégái az olyan termelő üzemekben, ahol szinte semmi­féle műszaki innováció nem fűződik tevé­kenységükhöz. S azt is nehezményezték, hogy mind a példakép, mind más peda­gógusok jövedelmüket kiegészítő más mellékfoglalkozásokra fordítják energiá­juk egy jelentős részét, s nem a diákokra. Az eltolódott értékrend eltolódott kö­vetkeztetéseket szül éppen azok köré­ben, akiknek feladata a jövő műszaki problémáinak megoldása lesz. A kör úgy tűnik itt zárul be feloldhatatlanul, hiszen ahhoz, hogy a hazai műszaki fejlesztők jobb anyagi és erkölcsi elismerést kapja­nak, az kellene, hogy tevékenységük folytán gazdaságosabb, eredménye­sebb legyen a termelés. A kör azonban mégsem zárul le re­ménytelenül. Egyrészt az az országos program, amely a legfelső politikai irányí­tás támogatását évezve minél radikáli­sabban kívánja felgyorsítani a hazai mű­szaki fejlődést, kétségkívül hoz majd eredményeket. Másrészt már ma is van­nak olyan tapasztalatok, amelyeket nem lehet és nem is szabad nem észrevenni. Jó példaként említhető az a folyamat, amely a számítástechnikai kultúra terüle­tén kezdődött el hazánkban. Az állami és társadalmi szervezetek, karöltve a sajtó­val és a tömegkommunikáció más esz­közeivel, nemzetközi mércével mérve is figyelemreméltó gyorsasággal és széles körben szervezték meg a gyermekek és felnőttek számára a különböző számító- gépes ismeretek oktatását és képzését. A fiatalabb korosztály - olykor bizony az egész fiatalok is - a dolgok természe­ténél fogva az élen járnak ebben az új kultúrában. Van ma már olyan számí­tógépes tanfolyam az országban, ahol a padsorokban ülnek a felnőttek, és a ka­tedránál magyaráz a 18-20 éves diák, aki esetleg még csak középiskolás, de máris a számítógépes ismeretek meste­re. Amilyen szokatlan, voltaképpen olyan természetes ez, hiszen a fiatal agy rugal­masabb és fogékonyabb, mint az idő­sebb. Ez a tanulság alighanem kiterjeszt­hető az egész műszaki innovációra. És máris levonható belőle egy - talán a legfontosabb - tanulság, hogy csak a tu­dást, az eredményeket szabad tisztelni, elfelejtve életkori, társadalmi, gazdasági pozíciót, rangot. Mert csak az a társadal­mi közeg tud eredményesen megújulni, amelyik megteremti ennek a feltételét. Vagyis kész az önművelésre, a megúju­lásra, az értékek és a gondolatok meg­fontolt, korrekt megbecsülésre. BENCSIK ANDRÁS Tamásiban a városi tanács legutóbbi ülésén az építési fegyelem, az építkezé­sek helyzete szerepelt napirenden. Dr. Mózes György tanácselnök-helyet­tes e téma kapcsán arról számolt be, hogy az építési fegyelem megszilárdítása érdekében végzett vizsgálataik, ellenőr­zéseik két irányban folynak: egyrészt az építési engedélyek meglétét, másrészt az építmények kivitelezését kisérik fokozott figyelemmel. Az elmúlt évi vizsgálatok során kide­rült, hogy két építkezésnél 40-60 cm-rel eltértek az engedélyezett tervtől, így bír­ságot szabtak ki az építkezőkre. Jelentősebb eltéréssel épített másik két személy házat. Ök a piceszintet emel­ték magasabbra a megengedettnél. Öten engedély nélkül építkeztek. Az illetékesek a fegyelmezetlenkedőkkel szemben a szükséges intézkedéseket megtették. Az építkezési helyzetről szóló beszá­moló megállapította, hogy a szövetkezeti lakásépítési forma kivételével az egyéb építkezések lendülete nem csökkent. A tanácsülés bejelentésekkel zárult.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents