Tolna Megyei Népújság, 1987. febuár (37. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-18 / 41. szám
1987. február 18. rféPÜJSÁG 5 1987 a szőlő és a bor nemzetközi éve A Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Hivatal - eredeti nevén Office International de la Vigne et du Vin, rövidítve OIV - az elmúlt év nyarán felhívást tett közzé: 1987-ben minden olyan rendezvényen, amely a szőlővel és a borral kapcsolatos, legyen közös cél a szőlő és a bor jó hírnevének növelése. Mi az OIV és mikor lesz a világ szőlőtermelőinek napja? A Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Hivatalt 1924-ben nyolc ország, közöttük Magyarország szőlészei és borászai alapították. A székhelye Párizsban van. Az idén október végén Rómában- rendezi meg a 67. közgyűlését. Ehhez kapcsolódva egy hétig tartó, világraszóló borünnep lesz az örök városban. Előzőleg több témában tudományos tanácskozások sorát szervezik. Például ilyeneket: A bor hírnevének védelme a szőlőtermesztésben; A szőlő és a bor világgazdasági helyzete; A bor útja a fogyasztóhoz; A bor és az egészségügy. A tudományos szimpóziumok, konferenciák megállapításait nemzetközi szaktekintélyek összefoglaló beszámolókban ismertetik a közgyűlésen. Esténként az egyes országok borvidékeinek képviselői fogásokat, borbemutatókat tartanak, ide várják az újságírókat a közgyűlés vendégeit, résztvevőit, a hivatalos és nem hivatalos küldötteket, látogatókat. Már a nyitónap is nagyszabásúnak ígérkezik a római operaházban, ahol az OIV himnuszával kezdődik a rendezvények sora, de a csúcsot minden bizonnyal október harmincegyedikén érik el. Ez lesz ugyanis a világ szőlőtermesztőinek napja. Ízelítő a napi program tervezetéből: „A Szőlő és a Bor Városa” címek átadása és a kitüntetett városok bemutatkozása; Borlovagrendek, borrendek bemutatkozása; Pincérek borismereti versenye. Természetesen lesznek ünnepélyes felvonulások, népi együttesek és rézfúvósok is parádéznak. Tisztázzuk: mi a szőlő A Magyar nyelv értelmező szótárát és a népszerűén csak bortörvényként emlegetett jogszabályt hívtuk segítségül a megközelítően pontos válasz megfogalmazásához. Tehát: 1. Szőlő: zöldes, sárgás, rózsás vagy sötétkék fürtökben ősszel érő, édes vagy sa- vanykás levű, hamvas bogyótermés. Gyümölcsként fogyasztják, vagy mustot sajtolnak, illetve bort készítenek belőle. (1 kg szőlő kalóriaértéke 700 és 1200 között van, hazánkban az évi átlagos fogyasztás 8 kilogramm/fő.) 2. Szőlő: a fenti pontban körülírt gyümölcsöt termő, ősidők óta sok fajtában termelt cserje, amely kacsokkal kapaszkodik. Széles, karéjosvagy osztott levele, fürtös virágzata van. Latin neve: Vitis vinifera. 3. Szőlő: az a földterület, ahol ez a növény terem. Házikerti szőlő 1500 négyzetméter területig. Az ezt meghaladó már árutermelőnek tekintendő. (Hazánk teljes szőlőterületének 55 százaléka kisüzemi, illetve háztáji, de a kb. 2 millió házikert többségében is megtalálható.) Bacchus nyomdokain A görögöknek, a rómaiaknak és az egyiptomiaknak külön isteneik voltak a bor tiszteletére. Bacchus, Dionysos, Liber és még néhány vaskos kedélyű földöntúli személyiség megidézése nélkülözhetetlen volt a szertartásokban - legalábbis azok elején -, de a polgária- sodás idején már nélkülük is jelentős szerep jutott az ünnepi lakomákon Noé italának. Kétezer évvel ezelőtti sírból került múzeumba az a szép üvegpalack és pohár, amely arra utal, hogy az élők sorából a halhatatlanságba lépett keltától sem volt idegen a bor. Aztán Pál apostolnál is olvashatunk a borról. Timoteus püspököt figyelemzteti imigyen: „Kevés borral élj gyomrod és gyakori betegeskedésed miatt.” Hogy használt-e az apostoli intelem, azt nem lehet tudni, de arról írás is van, hogy az I. István királyunk által idetepelített bencésrendi szerzetesek apátsági jövedelméből előkelő helye volt a szőlőtizednek. Későbbi királyaink között is több olyan volt, aki szívügyének tekintette a borászat fejlesztését. Ott volt mindjárt IV. Béla. A tatárjárás után olyanokat igyekezett telepíteni az elnéptelenedett vidékekre, akik értettek a szőlőhöz. Az újjáépülő várak köré telepített szőlők termése - természetesen bor formában - megindult Európába. Mátyás uralkodása idején a bor az élet elmaradhatatlan része lett. Az egykori feljegyzés szerint a keresztelőtől a mennyeg- zőn, a kapitányválasztáson át mindenminden alkalmat kínált a telt kupa meg- emlésére. Feljegyezték a királyi palota híres kútját, amiből győzelmi ünnepeken bor folyt. De egyébként is, a zsíros, fűszeres ételek miatt fontos szerepe volt a bornak. Persze, ez csak a férfiaknak járt, akiknél olykor virtus számba ment akár egy vö- dörnyi bor felhajtása. A nőkkel más volt a helyzet. A rómaiak szigorú büntetéssel, mások „tudományos” magyarázattal tiltották a nők borivását, nehogy „gondatlanságra tévedjenek”. Az 1550-es években megjelentek az addig szinte egyeduralkodónak számító szerémi, soproni, szekszárdi borok mellett a hegyaljai borok. A korszerűnek számító művelési mód következtében szinte állandó minőséget tudtak biztosítani. 1560-tól már aszúbor is készült. A jó bort lengyel kereskedők vitték szerte a világba. Ezzel a magyar borok történetének egy különleges fejezete kezdődött el. Ám a borok minősítése már más téma. De hogy mi is kell a jó borhoz, az még ide tartozik. Tehát lássuk: Megfelelő éghajlat, jó talaj, az adott földrajzi környezetben legjobb minőséget és mennyiséget termő tőke, szőlőműveléshez és borászathoz értő, szorgalmas ember. Ezek közül az egyik, hogy a minimális nyári középhőmérséklet 21,5 °C legyen. Európában legjobb az északi szélesség 40-50 foka közötti terület. Tehát mi az északi határ közelében vagyunk. A szekszárdi talaj minősítését már 1015-ben megtették a Csin és a Bika dűlők szőlőtermő területkénti megnevezésekor. A fajták kiválasztását régen a tapasztalatok, ma a korszerű laboratóriumok tudományos eredményei segítik. A szorgalmas, hozzáértő emberek meglétét pedig csak az nem tapasztalta, aki a szőlő első metszése és az évi borverseny eredményhirdetése közötti időben nem került legalább öt percre szekszárdi emberek társaságába. „Szegzárd” a bortörvény ismertetésében anno 1898. Az 1893. évi XXIII. T. Cz. ismertetése a feladata annak az 1898-ban készült „földművelésügyi m. kir. minister kiadványának, „Melyben el van mondva, hogy - a törvény szerint - a must és a bor kezelésénél mit szabad és mit nem szabad cselekednie a szőlősgazdának meg a borkereskedőnek, vendéglősöknek és korcsmárosoknak.” Ennek a maga idején igen fontos Írásnak az elején egyebek között a jóféle szekszárdi bor hírnevének megőrzésével példálózva a következők olvashatók: „...van olyan czudar borhamisító, a ki mesterségesen készített az igazi magyarádi vagy szegzárdihoz hasonló italt és ezt ennek cégére alatt el is adta. Itták a kik megvették, a hamis magyarádit és főfájást, rossz gyomrot kaptak ettől; az ilyen vevők nem mernek ezután magyarádi vagy szegzárdi bort venni és inni, így tehát rontatott ezen borvidék borainak a hitele, a jó, tiszta bor eladását a csalók nehezítették és ez a becsületes termelőnek is kárára van.” Nem véletlen ez a példálózás, hiszen az írás más része nem fukarkodik a „szegzárdi” szőlősgazdák szakértelmének kiemelt dicséretével, amikor is a fitoxera pusztítása elleni példás helytállást említi. Ha belegondolunk, nem kis dolog ez, hiszen lett volna példa máshol is, mert akkor huszonkét borvidéket jegyeztek Magyarországon. A bor meghatározása és néhány jelzője Először határozzuk meg, mi is a bor. Tehát: a szőlő bogyójának kisajtolt levéből, erjedés útján keletkezett szeszes ital. A korábban volt bortörvény is, de a jelenleg érvényes is kimondja, hogy: „10 § (1) Mustot, illetve bort csak szőlőből - a rendelet előírásai szerint - szabad előállítani”. Azt, hogy bor, csak a legritkábban mondjuk ki jelző nélkül. A Magyar nyelv értelmező szótára közel hatvanat sorol fel a borral leggyakrabban kapcsolatba kerülő szavak közül. Lássuk csak: fehér, vörös, piros, színes, hegyi, homoki, kerti, meszes, édes, édeskés, eperillatú, erős, fanyar, fanyar- kás, gyenge, karcos, könnyű, nehéz, nemes, nyers, pezsgő, savanykás, savanyú, zamatos, asztali, forralt, ürmös, badacsonyi, csopaki, egri, érmelléki, gyöngyösi, móri, rajnai, somlói, szekszárdi, tokaji, villányi, fiatal, idei, kimért, palackozott, rabvallató, sima, szódás, vizes, tiszta, törött, penészes, pimpós, cukrozott, ecetes, édesített, hamisított, hordószagú, pancsolt, vizezett, házasított. Sűrített szőlőtörténelem A tojás és a tyúk példájára aligha kérdezhető meg, hogy mi volt előbb a szőlő, vagy a bor, de az már igenis kérdés lehet, Jiogy mivégre termelték a szőlőt az ősidőkben. Gyümölcsként vagy borként volt nagyobb becsülete? Nos, minden ránk maradt jel szerint főleg azért termesztették hosszú évszázadokkal - sőt nem sok túlzással évezredekkel is - mérhető ideig a régmúlt idők emberei a szőlőt, hogy bort csináljanak belőle. Több mint hatezer éves múltja igazolható megnyugtató módon, őshazája a Kaspi-tenger körüli országokban volt, ahonnét a sémi népek terjesztették el. Palesztinából Föníciába, onnét Görögországba, majd a legbuzgóbb európai terjesztőihez, Itáliába került. Természetesen nem maradt ki sem Spanyolország, sem Franciaország. Pannóniában Probus római császár honosította meg. Szorgalmas művelői voltak az ide görög földről származott növénynek a kelták. Szép tárgyi bizonyítéka ennek az a szarkofág, amelynek oldalát kettős kehelyből szétágazó szőlő díszíti. Az ős-Szekszárd - Alisca - hajdanvolt lakójának üzenete ez a kőbe vésett remekmű a szőlötisztelő utódoknak. A honfoglalás nem törte derékba a szőlőmívelő kedvet, ugyanis tudjuk, hogy I. István idejében olasz honból is hoztak vesszőket. Az Árpád-házi királyok alatt már híresek voltak a szerémségi, a szekszárdi, a szentgyörgyhegyi, a balatonvidéki, a somlói, a soproni, a ruszti, a budai és az aradi szőlők.. Az ezerötszázas évek izgalmas időszakot jelentenek a magyar szőlészetben. A török megszállás egyik jellemzője, hogy kizsákmányolják a szőlőterületeket, de főleg a szőlőtermelőket, hiszen aki csak tehette, adót, sarcot vetett ki rájuk. A mohamedán vallás is csak a bor- ivást tiltotta, de a nagy hasznot hajtó borkereskedelmet nem. így aztán éltek is vele. Nagy becsülete lett a szállítást jól bíró szekszárdi bornak. Még török szőlőbirtokosok is voltak az Evlia Cselebi híres török világutazó által rózsaligetesnek mondott szekszárdi dombokon. Az is igaz viszont, hogy ebben az időben telepedett meg ezen a vidéken a „török szőlő”, más néven a „török fekete” ami Skodrától, a Balkán akkori híres bortermő vidékéről kapta, és némi szerb közvetítéssel nyerte el a ma is ismert alakját, ez ugyanis a kadarka. Ekkor tanulták meg a sokáig török uralom alatt álló területeken a vörös bor készítését. Például Egerben és Szekszárdon. A viharos évszázadok eseményeiben új korszakot nyitott az ezerhétszázas években a külföldi telepesek érkezése. A Németországból betelepítettek között voltak, akik felismerve a kedvező adottságokat és a saját addigi ismereteiket, szőlővel kezdtek foglalkozni. A napóleoni háborúk is jót tettek a szőlészetnek, folytatódott a fellendülés. Aztán a XIX. század végén jött a szörnyű csapás, a fileoxera. Egy Laliman nevű francia szőlőbirtokos hozta be Európába ezt a végzetes rovart, ami Magyar- országon először Pancsován jelentkezett. A szekszárdi vidék közvetlen veszélybe kerülését 1879 októberében jelezték, amikor is Mohácson megkezdődött a szőlő pusztulása. Szekszárd legsúlyosabb időszaka hét év múlva következett be, de az előzetes óvintézkedéseknek hála - Roboz Zoltán filoxerabiz- tos hozzáértése nyomán -, itt kisebb volt a kár, mint másutt. A szőlőgyökértetű pusztítását tíz év alatt heverte ki a borvidék. Szaktanfolyamokat szerveztek, jó ellenállóképességű amerikai vesszőket hozattak, saját iskolákat létesítettek, új fajtákat honosítottak meg. Ekkor került a megyébe a Riparia Portalis, a Riparia Sauvage és még vagy féltucatnyi más szőlő. Megjelentek az azóta felszámolt direkttermők, ámbár közülük egy - az Otelló - kegyelmet kapott mind a mai napig. A szőlőbetegségek elleni védekezés, és más, főleg értékesítési megfontolások társulásra késztették a szőlősgazdákat. Hegyközségeket alakítottak. Szekszárdon történetesen ötöt: az előhegyit, az iván-gyűszű-porkolábvölgyit, a palánkit, a bakta-bartinait, valamint a bödő-barti- nait. A két világháború között megint nehéz idők jártak. Jellemző, hogy 1938-ban három évre megtiltottak minden szőlőtelepítést. Szabályozták a termesztésben tartható fajtákat is. Megkezdődött a direkttermők visszaszorítása. 1941-ben megteszik az első lépéseket a borvidékek „profiltisztításában”. Meghatározzák a kizárandó és a termeszthető fajtákat. így az akkori rendelet szerint Szekszárdon a Mézesfehér, az Olaszrizling, az Ezerjó, a Sárfehér, a Kadarka, az Oportó, a Nagyburgundi, a Csabagyöngye, a Chasse- las-félék és a Decsi szagos termeszthető. A felszabadulás egy, zömében elöregedő állományt talált. Egymást követik a rendeletek, a szabályozások. Ezekből itt most csak az engedélyezett fajták némelyikének megemlítésére szorítkozhatunk, így először kerül a törvény betűjével leírva a szekszárdi borvidékkel kapcsolatosan a Cabernet, a Kékfrankos, a Medoc- noir és a Rajnai rizling. A hatvanas években telepítenek Pinot-noirt és Cabernet Sauvignont. Hetvenben a telepíthető szőlők listájára kerül ezen a vidéken a Nemes kadarka, a Fűszeres kadarka, a Cabernet frac, a Nemes olaszrizling, a Bánáti rizling. Majd jött a Zweigelt is. Az utóbbi években örvendetesen fokozódó telepítési kedv nyomán talán soha nem látott szépségében pompázik a szekszárdi történelmi borvidék és megyénk több más, jóhírű szőlőtermő része. Ez azonban a mi számunkra nem történelem, hanem a jelen. A legnagyobb borosgazda A nemzetközi szerződések stílusában valahogy így fogalmazták volna meg 1985. szeptember elsején egy új vállalat alapításáról szóló írásos dokumentumot: Magas szerződő felek - nevezetesen 11 téesz, egy mezőgazdasági kombinát és egy kereskedelmi vállalat - attól a céltól vezérelve, hogy fejlesszék a szekszárdi borvidék borászatát, hogy visszaállítsák az egyszer már megvolt jó hírnevét, hogy növeljék az itt termett borok meny- nyiségi és minőségi választékát, továbbá e borok palackozott forgalmazásával annak belföldi és külföldi kínálatát, elhatározták a Szekszárdi Borászati Közös Vállalat létrehozását. A tennivalókat megfogalmazó részben kikötik: együttműködnek a piaci lehetőségek feltárásában, a termesztés és feldolgozás zárt folyamattá alakításában, a borok forgalmazásában. Azután kevésbé archaizáló stílusban, de megszülettek az egyéb, nem kevésbé fontos szerződések is. Például mintegy hétszáz kistermelővel, akik a szőlőt a partnergazdaságokkal együtt előállítják. Ugyanis az azóta találóan Aliscavin névre keresztelt vállalatnak nincs saját szőlője. Viszont van három szőlőfeldolgozó telepe a legfontosabb körzetekben: a szekszárdi Epreskertben, Pakson és Bá- taszéken. Úgynevezett alpincéje van a Garay téren - Szekszárdon, valamint Nagydorogon. Az epreskerti központi irodák és a palackos italok raktárának szomszédságában már folyik a szerelés abban a csarnokban, ahová olyan palackozósort telepítenek, aminek a teljesítménye óránként háromezer palack megtöltése és készre adjusztálása lesz. Még egy adat arról, hogy csak ezett az úton hány forintot jövedelmezett tavaly a szekszárdi bor. Nos: 182 milliót. Ahogy manapság mondják: ez se semmi. Az oldalt írta: FEJES ISTVÁN.
