Tolna Megyei Népújság, 1987. febuár (37. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-17 / 40. szám
1987. február 17.-TOLNA ' 4 tíÉPÜJSAG Moziban A két főszereplő: Dixie, és kedvese, Vera Francis Coppola, a Magánbeszélgetés, a Keresztapa, az Apokalipszis most és más hasonlóan sikeres alkotások rendezője ezúttal is egy olyan filmmel mutatkozott be a közönségnek, melyet messze megelőzött jó híre. Aki jegyet vált és megtekinti új művét, nem is csalódik: profi munka pereg a mozivásznon. Coppola a két világháború közötti Amerikába, pontosabban az 1929-33- as gazdasági világválság által sújtott Egyesült Államokba kalauzolja a nézőket. A film főhőse, Dixie Dwyer zenéléssel keresi kenyerét a harlemi Cotton klubban. New York ismert városnegyedének akkoriban még nem volt olyan vészjósló híre, mint manapság: zömében jómódú feketék és a középosztály képviselői lakták a területet. Persze - ahogy az egyik jelenetből ki is derül, - a Cotton klubba, legalábbis nézőként, eleinte nem tehették be a lábukat. Dixie egy alkalommal megmenti Hollandus Schultz, az ismert gengszterfőnök életét, aki hálából védőszárnyai alá veszi a jóvágású fiatalembert. Ettől kezdve Dixie karrierje magasan ível felfelé, Amerika-szerte híres színész lesz belőle. Szuprics Edit, középen, fehér ruhában A szekszárdi zenekedvelők korábban már több alkalommal hallhatták Szuprics Editet - például Liszt-emlékestek közreműködőjeként, a Madrigálkórus szólistájaként így voltak elképzeléseink muzsikusi kvalitásairól, melyekről végérvényesen múlt szombat esti ária-, oratórium- és dalestjén győződhettünk meg. Könnyű helyzetben van a kritikus sikeres hangversenyek után, így most, a fiatal énekművész - aki 1986 szeptemberétől a Liszt Ferenc Zeneiskola tanára - művészetek házabeli, tulajdonképpen debütáló estjéről készülő beszámoló megfogalmazásakor is. Négy oratóriumária, három Mozart-operarészlet, kilenc darabból álló Debussy-dalfüzér, valamint Haydn és Poulenc fuvolás kamarazenéi alkották a vonzó hangverseny műsorát. Az estet nyitó Hándel-ária gyöngéd vonalú dallamvezetése, a siciliano-ritmika továbbvivő hullámzásának érzékeltetése, Bach Máté passiójában Sión lányának énekéből sugárzó emberség, Haydn ter- mészetpoézisének ujjongó hangja a Teremtés című oratóriumból a növényvilág létrehozását elbeszélő, majd a madárvilág megteremtését idéző részében, Mozart Zerlinájának behízelgő ábrázolása - ezek az előadói erények jellemezték Szuprics Edit szünet előtti produkcióját. Pamina áriája A varázsfuvolából viszont elbírna még drámaibb megfogalmazást is, megrá- zóbban tolmácsolva a kétségbeesett lány zokogását. Jól illeszkedetta műsordramaturgiájába az oratóriumblokk után megszólaltatott Haydn G-dúr trió Dobai Tamás (fuvola), Mártonka Tünde (cselló) és D. Kugler Zsuzsa (zongora) hangulatos, jól értelmezett, örömteli előadásában, valamint a második rész énekesi pihenőjében elhangzott Poulenc fuvola-zongora szonáta Dobai Tamás A történettel párhuzamosan kibontakozik előttünk egy korszak életének kissé felszínes, de így is sokat mondó tablója. Betekintést nyerhetünk a szeszcsempészek, a tiltott szerencsejátékosok, a gengszterek Amerikájának életébe: ahol ugyan szesztilalom van (az erről intézkedő rendeletet 1919-ben vezették be, s a „Nagy szárazság” 1933-ig, Franklin D. Roosevelt elnökké választásáig tartott), de talán éppen ezért soha nem ittak annyit, mint ezekben az években. Ekkor fedezte fel az USA a száguldást, az utakon már ott robognak a Fordok. A sajtó és a rádió nemzedékek gondolkodás- módját határozza meg, vagy inkább manipulálják a tömegkommunikációs eszközök. Ekkor keríti hatalmába ezt a generációt egy új zenei stílus, a jazz, és egy új táncőrület, a step. A harlemi - egyébként valóban létező- Cotton klub, ahol a film nagy része játszódik, kitűnő lehetőségeket adott Coppolának, aki azonban nagyobb művész annál, hogy túlságosan komolyan vegye önmagát. A záró képsorokban.egy új showmű- sor látható a színpadon, a játék és valóság egybeolvad a pályaudvart formáló díszletek között, Dixie megtalálja szerelmét és pezsgőzve búcsúznak el. A néző elbizonytalankodik: való ban komolyan gondolta Coppola ezt a befejezést, vagy- ami valószínű - stílszerű módon a harmincas évek hollywoodi filmjeinek happy end hagyományain ironizál? SZERI ÁRPÁD és D. Kugler Zsuzsa szingazdag, lendületes, meggyőző bemutatásában. Szünet után Szuprics Edit Debussy fiatalkori szerzeményeiből énekelt. A kilenc dalt magába foglaló sorozat figyelemre méltóan festői, igen szuggesztív előadásban hangzott el. Ezekben a dalokban a francia zenei impresszionizmus sajátos artisztikumát, a de- bussys hangulatok-ízek-zamatok szerves vegyületét hiteles hűséggel mutatta be a hallgatóságnak az előadó. Dobai Tamás a fuvolázás és műsorismertetés mellett az énekszámok zongorakíséretét is ellátta, mindvégig gondos alkalmazkodással, megbízható alapot szolgáltatva, s kivált Debussy dalaiban opálos színekben játszó, finoman árnyalt hangszerhangon. Szuprics Edit kellemes szopránhangja énektechnikailag kiművelt, külön értéke, hogy minden magasságban kiegyenlítetten, egységesen szól, intonációja biztos. Szakmai igényességére jellemző, hogy afi- zikailag-szellemileg egyaránt megterhelő, nehéz műsorát eredeti nyelven (Handelt angolul, Haydnt németül, Mozartot németül és olaszul, Debussyt franciául) énekelte - kotta nélkül. A közönség tapsait az est négy előadója közös ráadásszámmal, Bach Házasságkantátájának kedves részletével köszönte meg. LÁNYI PÉTER Gengszterek klubja Tévénapló Töredékek Szaggatott félmondatok apróhirdetésekből, legtöbben hozzátartozóikat keresik, a zenetanár ismét vállal tanítványokat, liszt érkezett Békésből a fővárosba, majd újra apróhirdetések, s a kusza szavakból kihallatszik egy név: Rosner Miksa, aki visszatért a munkaszolgálatból, keresi gyerekeit. 1945 elején vagyunk, nem sokkal a főváros felszabadulása után. Kicsoda Rosner Miksa? Nem vezetett csatába seregeket, emberek, vagyonok sorsa sem függött tőle, pesti kispolgár volt, akit a vészes idők belesodortak a történelembe, s szándéka ellenére egy rémséges kataklizma szereplőjeként fennmaradt neve, de csak azért, mert kimenekülve a pokolból visszatérhetett otthonába, s most keresi hozzátartozóit. Rosner Miksa történelmi alak, egy véres színjáték tragikus áldozata, kiszolgáltatva, védettség nélkül. A véletlen úgy hozta, hogy bámész nézőként ott voltam, amikor vitéz Jány Gusztáv, a magyar hadsereg doni hóhéra visszaérkezett Budapestre. Különvonat hozta a Keleti pályaudvarra, de csak szűkebb környezete volt vele, nem volt társaságában egyetlen baka, egyetlen munkaszolgálatos sem. Nem is lehetett. Rosner Miksa s ezer és tízezer társa, ha ugyan életben volt, a halál partján bolyongott, miközben családtagjait itthon összeszedték és koncentrációs táborba hurcolták. Akik pedig megmenekültek az idő viharából, 1945 elején kétségbeesve keresték hozzátartozóikat, rendszerint hiába. A film, amit a főváros felszabadítására emlékezve készítettek a budapesti körzeti stúdió munkatársai, apróhirdetések nyomán indult el negyven év előtti címekre, azt keresve, mit őrzött meg hely és idő a történelem mélypontjából? A film szaggatott, nincs egységes menete, nem is lehet, olyan, mint maga az emlékezés. Akiket az akkor megadott címeken találtak a mai riporterek, már új emberek, a régiek elköltöztek, sokan nem is élnek, nagyon sokat pedig már akkor is hiába kerestek a hozzátartozóik. De az idő nem áll meg, egymás mellett jelennek mega hajdani utcaképek és a mai felvételek, új szereplőkkel és új reményekkel, az út végén pedig, mint egy utazás végállomásán, megszólalt a mérnök is, aki az óvóhelyen született, csatazajban, a valóságos alvilágban, élő jelképeként annak, hogy a romokon is kihajtott az élet. Méltó filmmel emlékezett a budapesti körzeti stúdió a főváros felszabadulására, s miközben emléket állított, úgy rögzítette a jelent, hogy majdan az emlékezés forrása lehet. A történelem visszája Az ember tragédiája bizánci jelenetében Ádám-Tankréd iszonyodva nézi az eretneküldözés szertartását, mire Lucifer gúnyosan ennyit mond: „ Tragédiának nézed? nézd legott / Komédiának s mulattatni fog.” Boldizsár Miklós így nézi a történelmet A hős című játékában, s rettenthetetlenségét csak fokozza, hogy a Zrínyi-Frangepán összeesküvés jelenetét emelte ki a történelemből, amit pedig Madarász Viktor fetményén hazafias áhítattal nézünk. Az is igaz, hogy Zrínyi Péter, minden elszántsága mellett is ügyetlen lázadó volt, s bár jelleme sziklaszilárd, a történelem hevességét, következetlenségét is feljegyezte, viszont az is igaz, hogy többször lehülyézte Lipót császárt, amiben természetesen igaza volt, de kérdés, hogy ez a hetyke magatartás kiindulópontja lehet-e egy mégis csak történelmi tragédiának? A darab elején van egy jelenet: a császár - nem is olyan hülye - fondorlatos szavakkal bebizonyítja Zrínyi Péternek, hogy igenis áruló, aki kegyelmet sem érdemel, - ez írói remeklés. De azért fanyalgunk is. Nem a képzelettel van baj, de valahogy mégis csak illetlennek érezzük Zrínyiné szerelmL praktikáit akkor, amikor a hóhér már élesíti a pallost. Nem is méltó hozzá, akkor sem, ha esetleg így történt volna: férje lefejezése után kolostorba zárták, ahol nem sokkal később megőrült. El lehet játszani a történelemmel, az agg Ferenc József például, akit az udvari hírverés „Európa gavallérjának” nevezett, kifejezetten humoros alak kötelességsze- rűen teljesített szerelmi ténykedésével, de Zrínyi Péter és társai véres történetével egy kicsit másként vagyunk, akkor is, ha a hatalmas képviselői Moliére-i figurák. Az előadás kitűnő, Szőnyi G. Sándor minden oldalról megforgatja a témát, Tordy Géza, Sunyovszky Szilvia, Szabó Sándor, Flau man n Péter segítségével. Szóval ez is a történelem, ahogy valamiképp történelem Sobri Jóska betyárkodása is. ' Sobri Jóska emléke Százötven éve halt meg a nevezetes betyár, s dicséret annak, aki ráakadt az évfordulóra, a pécsi tv-nek, midőn megemlékezett róla, arról sem feledkezve meg, hogy az egyik pécsi étterem szemfüles tulajdonosa betyárnapokat rendezett a jeles betyár emlékére. Megszólaltattak egy lápafői öreg magyart, aki elmondta, hogy falujuk határában vették körül a betyárokat, s reménytelen helyzetében Sobri maga ellen fordította fegyverét. Megszólalt a néprajzos is, aki arról beszélt, hogy a nép emlékezetében hogyan élt tovább Sobri emléke, annak bizonyságául, hogy a halhatatlansághoz sok út vezet. S ha már ennyi szó esett róla, egészítsük ki mi is néhány kevésbé ismert adattal. Sobriék valahol a Bakonyban rátörtek Hunkár Antal földbirtokos kastélyára, s az esemény híre Tolnába is eljutott, ugyanis Gindly Antal földbirtokos részletes beszámolót küldött róla barátjának Csapó Dánielnek Tenge- licre, azt is megjegyezve, hogy „a pincében magokát felborozván, az urat ottan bezárván ’’ vonultak el a gazdag zsákmánnyal. Innen jutottakéi 1837 februárjában Lápafő határába, de ezzel nem ért véget Sobri története. Szépséges szeretője, Répa Rozi, aki a Tapolca melletti biliegei erdőben volt csárdásáé, húsz évvel később Paksra költözött, s megnyitotta az alsó-kotyolai csárdát, amit a paksi urak buzgón látogattak. Ekkor is szép asszony lehetett, mert hamarosan beköltözött Paksra egy jómódú férfiúhoz, s ez okozta vesztét is. Egy este titokzatos látogatója érkezett, akit elkísért a vásártérig, itt azonban az idegen hirtelen pisztolyt rántott s szíven lőtte Sobri egykori babáját. A gyilkost soha nem találták meg, pedig keresték erősen, jómódú élettársának rokonait is elővették, mert az volt a gyanú, hogy féltették az örökséget Répa Rozitól, s ezért tették el láb alól. De olyan gyanú is felmerült, hogy Sobri valamelyik társa volt a tettes, a betyár ugyanis megeskette embereit, hogy vigyáznak a szép Rozira. Amikor hűtlen lett Sobri emlékéhez, valamelyikük végzett vele. Többre is gyanakodtak, a lápafői lövöldözésből ugyanis néhányan el tudtak menekülni, mint Virrasztó, Fűmag, Mó- gos, Görhes, Pityerész Istók, a pandúrok csak a betyárok gúnynevét ismerték. Nem tudom, van-e nyoma az alsó-kotyolai csárdának, de ha azonosítható is a nevezetes hely, ahol talán Deák Ferenc is megfordult, emléktáblát azért nem kell rá tennL CSÁNYI LÁSZLÓ Színházi esték Csak pénzzavar? A nézőtér időnként felnevet, jelezve, hogy egy bemondás talált, de egysége s darab nem lesz ezekből Bencsik Imre Pillanatnyi pénzzavar című vígjátékában. Nem is lehet, az alaphelyzet képtelen, erre rakódik rá, minden logikai rend nélkül a többi, gyanúba hozva azt is, ami akár igaz is lehetne. Adva van egy építészmérnök, aki a vígjátéki szituációk kedvéért meglehetősen hóbortos alak, s nem csodálkozunk, hogy a felesége kiadta az útját, de a vígjáték kedvéért zseniális is, akinek tehetségét nem engedi kibontakozni irigy és züllött főosztályvezetője. Viszont épp vele kell találkoznia az elvált szépasszony lakásán egy este, ahova az együgyű, de zseniális mérnök ártatlanul táved be, ellentétben az irigy és züllött főosztályvezetővel. A darab első részét ki is tölti ez, megtoldva egy gazdasági képtelenséggel, ugyanis az elvált asszony és a kidobott férj, miután nincs egy vasa sem, elhatározza, hogy pizzeriát nyit, mert ezzel máról holnapra meg lehet gazdagodni, egyébként is ez a módi. Végül minden jóra fordul, a pizzeriá- ból nem lesz semmi, ellenben az együgyű, de zseniális mérnök visszatalál hivatalába, sőt elnyeri a szép özvegy szerelmét is, az irigy és züllött főosztályvezető pedig jó útra tér, s ezentúl nem fogja molesztálni kartársát. A darabnak nincs egységes vonulata, minden esetleges, így a szerző arra kényszerül, hogy ráaggasson mindent, következésképp a kitelepítésekről épp úgy szó esik, minta családi pótlék csekély voltáról, az elvált asszonyok sorsáról, pénztelenségről, az értelmiségiek nehéz helyzetéről. Mindebből ki is jönne valami, Bencsik Imre azonban nem élt azzal a lehetőséggel, amit az ötlet kínált, s így vígjátékában minden önmagáért van, azzal együtt, hogy a helyzetkomikumok esetenként mulatta- tóak is. A darabot ősbemutatóként adta elő a Komlói Játékszín, s az a szerencse, hogy az előadás jobb, mint maga a darab: Vas- Zoltán Iván, a rendező, sok mindent korrigálni tudott, s kellemessé tette azt, ami önmagában folyton elakadna. A színészek ezt a jó ritmust át tudták venni, s a gyenge fordulatokba is életet vittek. Mindenek előtt Sipos László, akinek méltó partnere volt Oláh Zsuzsa és Újvári Zoltán. cs Rádió Hol volt, hol nem volt... A meséket mai napig szeretem. Olvasni is, hallgatni is. Amikor kisgyerek voltam, a szüleim olvastak fel a mesekönyvekből, és ott volt a „rádió mesemondó” is. Ezek az emlékek éledtek újjá, amikor vasárnap a Kossuth adón felhangzott az esti mese szignálja. Ahogy hallgattam az aranylúd és a legkisebb fiú történetét az _egyik legszebb orgánumú színművészünk Bessenyei Ferenc tolmácsolásában, sok minden eszembe jutott. Például az, hogy panaszkodnak tanítónő ismerőseim, a gyerekek nem tudnak tartalmat visszaadni, nem szeretnek olvasni. Ennek egyik oka az lehet, hogy a mai gyerekek nem hallják-olvassák, hanem többnyire csak látják a meséket. Sok olyan televíziós mese is van, amely „néma” a figurák mozgását, a történetet csak zene kíséri. Az ilyenfajta műsor nem dolgoztatja meg a fantáziát, az alakokat nem kell elképzelni, hiszen adottak. A szülőknek manapság arra sincsen idejük, hogy felolvassanak a gyerekeknek, arra pedig még kevésbé, hogy az olvasott történetet megbeszéljék velük, vagy a gyerekeket kérjék meg: meséljenek nekik. Kár. Mert a mese komoly dolog. Sajátos világa, törvényszerűségei, hangulata van. A kultúra szerves része. Jó lenne, ha a mai gyerekek is többször hallgatnák - ha nincs más - a rádió mesemondóját. - wm Szuprics Edit bemutatkozó hangversenye
