Tolna Megyei Népújság, 1987. febuár (37. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-14 / 38. szám
1987. február 14. Képújság 11 Az osztályunk kapott egy kitüntetést. Ismerik milyen az?! Háromszögletű kis zászlócskán lóg egy kerek fémplakett. Magának is van olyan? Gratulálok! Miért kapta? Ja, hogy magának az jár?!... Értem. Szóval mi is kaptunk egyet. Minden osztálynak volt már, egyedül nekünk nem. Igen ám, de kinek adjuk? Az utóbbi időben mindenki lelépett, aki csaktu- dott, mert veszteséges lett a vállalat. Csak a díjasok maradtak. Az ösztön- meg a nyugdíjasok. No, meg a sánta Vi- cákné, mert ő a járáshibája miatt mindig lépéshátrányban van. Összeült a hivatali négyszög: a frissen választott szakszervezeti bizalmi, az osztályvezetőnk, meg én. A KISZ most van alakulóban, de a géemká miatt még nem volt idő összehívni a tagságot.- Nagy a mi dilemmánk - kezdte az osztályvezetőnk. - Döntéskényszerbe jutottunk, elvtársak! Ilyen már évek óta nem fordult elő a hivatalunkban. íme, itt vannak előttem az elvárások. Valakit meg kell feleltetnünk nekik. Olyan kollégának kell adnunk a magas kitüntetést, aki fiatal, de legalább öt éve dolgozik a vállalatnál.- Ez csak én lehetek - ugrottam föl izgatottan.- Nem jó - mordult rám a főnök. - Nő legyen a kitünteti Barna hajú, kék szemű, 160-170 centi magas, szakszervezeti munkás, vagy nőbizottsági tag.- Akkor én! - morzsolgatta izgatottan a golyóstollát Icukánk, a bizalmi, miközben elmotyogott magában három „Üd- vözlégy Máriá”-t. Kitüntetés- No igen... - nézett ki unottan az ablakon kedvenc főnökünk. - Ha ennyire ragaszkodtok hozzá, nem bánom... Nos, kapja meg a kitüntetést Rózsika, a titkárnőm.- De hiszen ő...- Valóban. Egy hónapja van itt, de nagyon csinos, és kitűnő kávét főz. Ittatok belőle, ugye? Elintéztem a folyamatos munkaviszonyát. Igaz, gépelni még nem tud, de majd belejön. Addig a kartársnő majd a segítségére lesz. Amint láttátok, a haját már tegnap barnára festette. Ha felveszi a tűsarkú cipőjét, több mint 162 centi. Mi van még? Ja! Ma lesz a nőbizottság soros ülése. Délután kooptálják a vezetőségbe. Van még kérdésetek?- Hát... nem is tudom... - hebegtem. - Talán a szeme színe...- Kérlek, ne légy ilyen szőrszálhasogató! Erről jut eszembe: holnap megbeszéljük a prémiumkeret elosztását. Még nem döntöttem el, hogy ti mennyit kaphattok. Ami a munkátokat illeti... Egymásra néztünk Icukával, és nagyot bólintottunk. Különben is, mennyit adnak egy ilyen kitüntetéshez? Három-, vagy négyezret?... A főnök felállt, és mosolyogva kezet nyújtott.- Örülök, hogy ilyen leplezetlenül el- mondtátok a véleményeteket. Én mindig nagy súlyt fektetek a döntésmechanizmus demokratizmusára. Kérlek benneteket, hogy közös elhatározásunkat, mely a kollektíva megbecsülése érdekében született, népszerűsítsétek a kollégák között. Ami pedig a Rózsika szeme színét illeti, azt hiszem tévedsz. Lehet, hogy ma még nem olyan kék, de azt neked is be kell látnod, hogy napról napra kékül. Ez nemcsak az én véleményem, a vezérigazgató elvtárs is észrevette már.- Igazad van főnök. Ez a kitüntetés leginkább a szürkéskék szemhez illik.- Na látod - veregette meg a vállamat az osztályvezetőm. - Lehet, hogy jövőre olyan kitüntetést kapunk, amelyik a te szemedhez passzol... Azóta minden este imádkozom. Igen, mert ezt a vállalatot már csak a szentlélek tartja össze, s egy isteni csoda mentheti meg a szanálástól. Attól pedig még az ember szeme színe is megváltozhat. T. ÁGOSTON LÁSZLÓ Kiállítás Dombóváron... „Egy római kori erőd története” Cserépedények, amiket az erődben használtak A Dombóvári Galériában holnap záró kiállítás bemutatja az alsóhetényi ásatások (1981-1986) eddigi eredményeit. Az első ásatást 1969-ben Soproni Sándor a Nemzeti Múzeum régésze kezdte el. Munkájának legfontosabb eredménye az erödfalak vonalának, az erőd méretének megállapítása volt. Az erőd a 4. században épült, Nagy Constantinus császár uralkodása idején (306-337). A ságvári erőd ásatásának befejezése után 1981-ben folytatták az alsóhetényi kutatást. Az ásatás során a keleti erődfalon kaput fedeztek fel, az erőd északi részén épületeket tártak fel; az erűd közepén pedig egy kis kiemelkedésen fürdőépületet találtak. 1982-ben folytatták a keleti kapu feltárását és a kapu közelében egy nagyméretű lakóépületet kutattak. 1983-ban az északi erődfalon meghatározták a kaput és két nagy belső épületet: az egyiknek az alapfalaiba beépítve korábban faragott sirkőtöredékeket találtak. 1984-ben folytatták a faragott töredékek kibontását és feltárták az ÉK-i saroktornyot. Ugyanebben az évben megkezdték a temető és a nagy sírkápolna ásatását is. 1985-ben a déli erődfalat s az oldaltornyokat kutatták, valamint meghatározták a sírkápolna alaprajzát. 1986- ban feltárták a fürdőt és a sírkápolna temetkezéseit. Az erődfalak 500x475 méteres területet zárnak közre, melyből megállapítható, hogy az egyik legnagyobb erőd volt Pannónia területén. A többi erődökhöz hasonlóan Alsóhetényben is sok érem került elő. Különleges lelet a három négy- szögletes vas hasáb: ezek olyan nyersvas tömbök, amelyeket a bányából, az olvasztóból hoztak az erődbe, hogy ott mezőgazdasági eszközöket, vagy fegyvereket kovácsoljanak belőlük. Mint azt dr. Tóth Endrétől a Nemzeti Múzeum régészétől, az ásatások vezetőjétől megtudtam, a belső erődök közül mára az alsóhetényiről tudunk a legtöbbet, mert a ságvári erőd kutatásának gátat szabott az erődre ráépült falu, a fenékpusztai feltárások pedig még a század elején folytak, ásatási dokumentációjuk nem maradt. Az erődben gyűjtötték össze a környező földterületekről a terményadót, itt raktározták és dolgozták fel a gabonát, itt vágták le az állatokat és dolgozták fel a húsokat és készítették a termesztéshez szükséges szerszámokat. Az alsóhetényi erőd jelentőségét növeli, hogy az erődtől délre és nyugatra egy nagyobb - eddig még nem kutatott - település van a felszín alatt, ahol a polgári lakosság élt - mondta dr. Tóth Endre régész. Az erődtől DK-re rátaláltak a római temetőre is, melynek különleges alakú sírkápolnája egyedülálló a birodalom európai tartományaiban. A település antik neve Jovia volt. A falakon kívüli településnek a többi pannóniai belső erődnél nincs nyoma. Az ásatások vezetője elmondta, hogy a jövőben sor kerülhet ezeknek a maradványoknak a kutatására és feltárása. Jovia városának az erőd közelébe költözése mellett további érv: a temető leletei, ahova többségében polgári lakosokat temettek. Az ásatásokat az idei évben is folytatják, szintén építőtábor jelleggel. BODÓ IMRE Fotó: DOMOKOS ISTVÁN T. Ágoston László: Maris néni dióbele Ismerik azt a gyermekdalt, hogy „ Töröm, töröm a mákot, Sütök vele kalácsot... ”? Az óvodában mindeki énekelte. No, persze felnőttként másképp játsszák ezt. Először is nem mákot törünk, hanem diót. Meg borsot egymás orra alá. De nem külön-külön, hanem egyszerre. íme a játékszabályok. Végy - lehetőleg facsemete lerakatban méregdrágán - egy diófa suhángot. Ültesd el a kiskertedben, és ápolgasd, nevelgesd, míg meg nem öregszel. Ha már megfelelően megvénültél, a fa is felnő, és teremni fog. Ezek után nincs más dolgod, mint fölmászni a tetejére egy hosszú bottal, és leverni a termést. Aztán a babáddal kettesben fölszedegetitek a rózsás köténykétekbe, leültök az asztalkátok mellé, és megtörögetitek, hogy legyen mit tenni a karácsonyi vagy húsvéti bejglibe. Ami kimarad, eladjátok a zöldségesnek, ezzel egészítve ki a többször fölemelt kisnyugdíjatokat. Ez eddig világos, nem? így gondolta a szomszédasszonyom, Mariska néni is. Nagyon megörült, amikor meglátta a piacon, hogy 280 forintért mérik a dióbelet. Rögtön le is mondott a bejglisütésről, s hóna alá vette mind a három kiló dióbelét, és kihallgatott vele a piacra.- Mennyiért adja, nyanya? - állt meg előtte a kereskedő.- Hát, fiam, nem vagyok én olyan haszonleső, odaadom 260-ért.- Aztán őstermelői igazolványa van?- A saját fámon termett, minek ahhoz külön igazolvány?- Mert anélkül elzavarja a piacfelügyelő. Egye fene, adok érte százat, és nem ismerjük egymást! Nem jól van ez így - morfondírozott magában Maris néni, és beállított a sarki közértbe, ahol 240 forintért árultak az övénél jóval gyengébb minőségű állami dióbelet.- Mennyit adsz kilójáért, Jóska fiam!- Hát... száznegyvenet. Másnak annyit se adnék. Tudja, nekünk is többe van az adminisztráció, meg a pultra is föl kell tenni... Mariska néni hümmentett egyet, és elment a város másik végében levő zöldségfelvásárlóhoz.- Hát te, Miska mennyit ígérsz érte?- Szép a diója, Maris néném, nagyon szép. Megszámítom magának százhúszba. Még így is ráfizetünk. Tudja, mire a központba beszállítják az öttonnás kocsival... Leadminisztráljuk, elszállítják az ország másik felébe...- Miért nem itt adjátok el, fiam? Keresi a nép.- Nem lehet, Maris néném. Itt a hegyvidékit áruljuk. Ez a módi. Különben nem töltené ki az árrést a költség.- Most már értem - csillant föl a szomszédasszonyom szeme. - Tudod mit? Mégis csak hazaviszem, és megsütöm bejglinek. Rászámítom az útiköltséget, meg az adminisztrációt, és holnaptól kezdve olyan büszkén járok az utcán, hogy piszkavassal se érik föl az orromat. No hallod, kisnyugdíjas létemre én eszem a legdrágább bejglit! Csak az adóhivatal meg ne tudja, mert még kivetik a három kiló dióbelemre a jövedelemadót! Demeter Zsuzsa: Kortársaim sorozat 1. Szegedi Csaba: Grisalle tanulmány Fiatal képzőművészek Stúdió ’86 címmel kiállítás nyílt a Fiatal Képzőművészek Stúdiója tagjainak munkáiból a Budapesti Történeti Múzeumban. Képeink a kiállításon készültek. Szirtes János: Tánc ■>
