Tolna Megyei Népújság, 1987. január (37. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-14 / 11. szám
1987. január 14. NÉPÚJSÁG 5 » EBÉDELTETÉS Az értelmező szótár szerint déli étkezés, illetve ennek ideje. Ebédeltetés alatt azt értjük, hogy valakinek vagy valakiknek napról napra ebédet adnak, rendszeresen, kedvezményes áron, vagy ingyen. Ebédidő a napnak a dél körüli szakasza, szűkebb értelemben az ebéd elfogyasztására és rövid pihenésre szánt szünet a napi munkában. ...és a családom Pakson az első ~ Jegyzőkönyv. Felvétetett; A Mezőkámla n.T.'Csucsüzembizottaági til sén 1946. Juliüs 4-é Jelen Vannak: Dr. Szirmai Iajos Tez.ig.UT, Kblmari Uábor csuceüzembizottságL elnök,*' Jantner János és if J. Tivada-f fiiklóa caUcsíizemblzottsSgi alelnökök, Hermann Jéesef csucsüzembizottsági póttag éa iíad^Cb Ferenc paksi gyár iizembizottaági elnök. Tárgyra paksi ügyek megbeszéljee.;" —tner elvtára előadja á paksiak panaszát. Paks a legnagyobb forgalom * id Jón nem rendelkezik elegen fő Járómiivel. A konkurenciának van teberé'utó Ja, a paksi tiadách elvtárs kijelentette, hogy - van Pakson lefektetve;' ^ ^ 1 aksi konyha i.elállítása; az együttes j.D. kerase-c Pziimai vezér ur felállittatja a paksi dolgozók részére a menzát, pesti mintára. A Julius 6-i ut alkalmával le lesz szál.itva a felállítandó pafcsi'konyha részére kot heti főzeáshéz ételízesítőkből azok, amiket Pakson nehéz beszerzni, azonkívül egyelőbe 2o liter étolaj.... , Paksnak kerékpár; Az együttes Caucéüzembizottság, jzembizottság Sa IgazRészlet a csúcsüzemi bizottsági tárgyalás jegyzőkönyvéből, ahol vagy tucatnyi téma közt a paksi menza is napirendre került 1947. május elseje. A felvonulást követő ünnepi ebéd után, a gyár étkezdéjében „Jobb ízű a falat, ha mindnyájan esznek.” E gondolat igazságát - Arany János után - saját családi körömmel is bizonyíthatom. Szerencsésnek érzem magam, hogy olyan környezetben nőttem fel és élek, ahol a vasárnapi ebédeknél mindig három nemzedék ül asztalhoz. Az évtizedek múlásával változnak ugyan az arcok, de az újak mellett szinte minden alkalommal idéződik egy-egy elhunyt emléke is. Családunkban ősi törvény szerint, mindig külön vált a női és férfimunka. Nagy- szüleim asszonytagjai sohasem akartak emancipálódni, mégis jó érzékük volt a család irányításához. Minden úgy történt, ahogy ők akarták. Nem szálltak semminemű azonos síkra a férfiakkal. Ők megszülték, gondozták, becsületes, erkölcsös emberré nevelték a gyerekeket és vezették a háztartást. Osszetartói voltak a családnak, amelynek széthullásáról napjainkban oly sok publicisztika jelenik meg és védelmére törvényerejű határozatok, rendeletek születnek. Az ő láthatatlan erejüknek szertartásai voltak a családi ebédek. A vasárnapiak természetesen különös fényt és ízt kaptak. A sátoros ünnepeknek - íratlan bár - szabályos rendje volt, maradt. Az asztalnál mindenkinek saját helye van. Az asszony, aki az ebédet elkészíti, olyan helyet foglal el, hogy - míg közben maga is ebédel - a többieket (látszatra kényelmesen) kiszolgálja. Régi szokás szerint a vasárnapi ebéd pontban 12 órakor kezdődik. Nem előbb és nem később. A déli harangszó találjon mindenkit az asztal mellett. Ez a nagyapai örökség reflexé vált Kongásra nyálképződés, kézmosás, asztalfoglalás. Az ifjabb nemzedéket kell gyakorta külön felszólítani, mert az ő számukra a harangszó, már semmilyen üzenetet nem jelent. Ők maradnak továbbra is az étkezés középpontjában. Nem volt rá példa, hogy valamelyikük válogatás, orrhúzás, fintor, pityergés nélkül fogyasztotta volna el az ebédjét. Az idősebbek - a nagyszülők - ilyenkor csöndben megjegyzik: te is ilyen voltál. A nagyszülőknél maradva egy gondolat erejéig: az is az íratlan szabályok közé tartozik, hogy az öregebbek kedvenc falatja, a házi szárnyasok hátsó része, amit egykor a püspököknek szánva el is neveztek róluk. Ma még csak sejtem ennek ízét, mert a sült kacsa mellhúsáról már fiam gondoskodik - szerencsére jó étvágy- gyal. - A vasárnapi ebédek idején - szüleim megfogalmazatlan örömére- manapság tizenegyen ülünk asztalhoz. A hangulat az ebéd elfogyasztása után válik csak eredetivé, mert ugye - ez is nagyapai hagyaték -magyar ember evés közben nem beszél. Ezek a déli beszélgetések adják az ebéd ékességét, amikor valamennyien kényelmesen, jóllakottan félrebillenünk, hátradőlünk a székeken. Az étkeket készítő asszonyok ilyenkor elhallgatnak, figyelik a csillogó arcokat, mert ezek szó nélkül is munkájuk dicséretét jelentik. A szóvivő általában az, akit az elmúlt héten a legnagyobb élményért, amit meg kell osztania. így könnyebbül a teher, sok- szorozódik az öröm. A két-, háromórás ebédek érik csak el a rendeltetésüket. Ha valami miatt ez az idő rövidül, akkor keserűvé válnak az édes ízek is. Apropó édes. Az átlagnál minden bizonnyal többet fogyasztunk kelten és anélkül sült tésztákból, krémekből, pudingokból, tortákból, rétesekből. Ha hét fajtánál kevesebb van egy vasárnapi asztalon, akkor kérdőn nézünk egymásra és biztosan valakinek eszébe jut egy nem létezőt kérni. Talán ezzel jól illusztráljuk a pszichológiai kutatásokat, amelyek szerint az édességet kedvelők vidámabb természetűek, mint mások. Nem volt még olyan ebéd, hogy szinte kórusban ne mormoltuk volna- hasunkat simogatva - ennyit nem szabad enni. Ezután lassan elnehezül a tekintet, felborul az asztal rendje is. Ezt a pillanatot használja ki a Nagymami és megkérdezi: mit főzzünk holnap? dkj Az oldalt készítették: CSER ILDIKÓ, GOTTVALD KÁROLY, DECSI KISS JÁNOS, JANTNER JÁNOS. Aligha lehetne összeszámolni, hány üzemi konyha-étkezde működik ma az atomvárosban. Az első - jó negyven évvel ezelőtt - a Mezőgazdasági és Kémiai Ipartelepek Rt. Budapest (röviden Mezőkémia) paksi gyárában (ma Paksi Konzervgyár) jött létre. 1946 nyara. Dühöng az infláció. Mire a heti bérét millpengő-billpengő-adópen- gőben kifizették, jó, ha két tojást lehet kapni érte. Ezt ellensúlyozandó, már korábbi vívmány a természetbeni juttatás. A fővárosi központi gyárban kiharcolják az elvtársak, nem sokkal utána a paksiak is részesülnek belőle. Fejenként két kiló élesztő, két liter tiszta szesz, két kiló gyümölcsíz, két liter étolaj, két liter spiritusz, ugyanennyi petróleum... Valamennyi értékes „valuta”, lehet csereberélni vele. Júniusban - a munkások egy részének kívánságára - döntött úgy az üzemi bizottság, hogy tárgyal a dologról a tőkés cég vezérigazgatójával. A tárgyalás eredményes volt - hála a pesti elvtársak támogatásának. Szakácsnőt is találtak Sárközi Vilmosné személyében, aki előtte néhány gyári mulat- ságon-bálon már bizonyította, hogy jól főz nemcsak otthon, hanem „nagy tételben” is. Pár hétig ingyen kapta mindenki az ebédet, először csak vagy félszázan vették igénybe, majd számuk hétről hétre gyarapodott. A kezdetben bizonytalankodók is, látván, hogy ez jó, csatlakoztak. A forint megjelenéséig ingyen ebédelt mindenki. Utána úgy döntött az üb., hogy a heti hat ebédért (a szabad szombatot még nem találták fel) 3.50-et fizet mindenki. Háromezer palacsintára nincs idő A diákétkeztetés gondjai az 505-ösben Ezerötven fő, közülük kilencszáz diák ebédel a Tolna Megyei Vendéglátóipari Vállalat 185. Számú Ifjú Gárda éttermében, közismert nevén az „505-ös konyháján”. Az iskola tanulóin kívül itt étkezik az 1. Számú Általános Iskola 130, a Bezerédj István Kereskedelmi Szakközépiskola 120, a Vendéglátóipari Szak- középiskola 50-60 diákja, valamint 40 vállalat szakmunkástanulói az iskolai napokon. Úgy gondoltuk, ilyen magas létszámra főzni nem lehet könnyű dolog, ezért felkerestük Hegedűs Istvánt, az étterem vezetőjét, és gondjairól faggattuk.- Bár az ebédeltetés nehézségeiről kérdeznek, mégis el kell mondanom, hogy reggelit és vacsorát is adunk 500-500 adagot, a saját kollégistáinknak, valamint a „Rózsában” és a tanítóképzőben lakó szakmunkástanulóknak is. Ez legalább annyira problémás, mint a déli étkeztetés, mert nehéz elég változatos étrendet összeállítani. A diáktanács kérései között ugyanis szerepelt például bundáskenyér, amiből legalább kettő lenne egy adag, márpedig ezer darab megsütésére nincs idő. Ugyanez a helyzet a palacsintával is. Megkérdeztem a kislányt, aki hiányolta, hogy otthon hányat szokott megenni. Négyet-ötöt, válaszolta, s be kellett látnia, hogy ebédnél ez - ha csak a diákok kapnának, akkor is - minimum 3600 darabot jelentene. Erre sajnos mi képtelenek vagyunk.- Azért persze próbálunk változatos étrendet összeállítani, de bizony a nyersanyagnorma igen megköti a kezünket. Csak meg kell nézni, mit kapunk a boltban 12,30-ért. Mert itt ennyi pénzből kell egy ebédet kikalkulálnunk. így aztán nem tehetünk mást, hetente kétszer tésztanapot tartunk, és a banán, a narancs is hiányzik a menüből. Almát, befőttet tudunk adni, de nem gyakran, és sütemény is ritkán kerül a tálcára. A mennyiséggel egyébként nincs baj, inkább a választékkal elégedetlenek a gyerekek.- Repeta van?- Tudunk adni, de csak az ebédeltetés végén, amikor az adagját már mindenki megkapta.- Az alacsony norma mellett mi nehezíti még a munkájukat? - Sajnos, gyakran gond van a szállítással is. Nem mindig kapjuk meg a nyersanyagokat időben, s ha megérkeznek, akkor is gyakran más jön, mint amit kértünk. Olyankor pedig meg kell változtatni az étlapot, és ez a diákoknak nem tetszik. De bármi történik is, muszáj kitalálnunk valamit, hiszen a gyerekeknek enni kell.- Gondot okoz a helyhiány is. Ebédidőben, amikor legnagyobb a tömeg, és gyorsan kellene elszednünk a szeny- nyes tálcákat, a szűk mosogatóban egyszerűen nincs hova tenni azokat. Zsúfoltság van az ebédlőben is. Főleg 2 óra körül, amikor a legtöbb órának vége van, mert csak kétszázan férnek be egyszerre, és ilyenkor jóval több „éhes száj” vár a folyosón.- Ahol ebédjegy van, ott legtöbbször apróbb „manőverek” is becsúsznak. Itt előfordult már, hogy jegy nélkül próbált bejutni valaki?- Persze, volt ilyen nálunk is. Olyan is akadt, hogy nem is ide szólt a gyerkőc jegye, csak nem volt kedve a saját vállalatáig elgyalogolni, beállt hát itt a sorba. Ez szerencsére nagyon- ritka eset, nem jellemző.- Immár 44 éve vendéglátós. Hálás feladatnak tartja a diákétkeztetést?- Rendesek ezek a gyerekek, nincs velük különösebb gond. Mindig örülök, ha azt látom, hogy itt jóllakottak, elégedettek. Gazdára várva Akiknek készült Ma tésztanap van