Tolna Megyei Népújság, 1987. január (37. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-13 / 10. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! Z MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJ. Holnap déltől újabb havazás Rendkívüli a helyzet - Élelmiszer majdnem minden településre érkezett Úgy kezdődött a tegnap reggel, hogy újság - országos és megyei - nagyon kevés lakásba és munkahelyre érkezett. Magunk is azon vagyunk, hogy minél frissebb hírekkel szolgáljunk olvasóinknak, éppen ezért előfordul, hogy a rendkívüli időjárás miatt egy-egy eseményről csak némi késéssel adunk tudósítást. S még így is előfordulhat - ahogyan tegnap is történt -, hogy nem érkeznek meg a lapok. Ezért nálunk is korábban van lapzárta, a Szekszárdi Nyomda éjfél helyett 11 órakor adja át a posta gépkocsivezetőinek a Népújságot, hogy azok a nehéz útviszonyok ellenére is elérjék a csatlakozást, illetve céljukat. Visszatérve az országos lapokra, Pap Jánostól, a megyei postahivatal vezetőjétől megtudtuk, hogy tegnap a déli órákban az éjszakai postavonat még Budapesten vesztegelt, úgyhogy a lapok és a csomagok nem érhettek el megyénkbe, noha a postásautók, a szállítmány elé mentek Sárbogárdra. Ugyanekkor a Tolna Megyei Népújságot is az említett állomásra vitték, de csatlakozás hiányában várakozni volt kénytelen a meglehetősen nagy pakk. Továbbvinni csupán a kora délutáni órákban tudták. A posta- hivatalok - ahol már eltakarították az utakról a havat - délután kikézbesítették az újságokat. Egyébként Szekszárdon is csak késve kapták meg a családok az újságot. Igaz, hogy a hirlapkézbesítők kézikocsijaikkal elindultak, de az egyla- pátnyi keskeny tiszta sáv nem volt elegendő a kézikocsiknak. Több kézbesítő asszony sírva ment vissza a postára, s nem is elsősorban a hidegre panaszkodtak, hanem a teljesítetlen feladat szomorította őket. Megyénkben a telefonhálózattal nem volt probléma, egyedül a bátaszéki előfizetőkkel okozott gondot beszélni, de kerülő úton, Bonyhádon keresztüli kapcsolással tudták adni a hivott számot. Az ellátást igyekeznek biztosítani Tolna megyében tegnap a reggeli órákban megalakult az a koordinációs operatív bizottság, amely a rendkívüli helyzetre való tekintettel próbál úgy ösz- szehangolni, olyan javaslatokat tenni és intézkedni, hogy a hó okozta veszéiy- góeok mielőbb megszűnjenek és az élelmiszerellátást minden településen biztosítani tudják. A szűk körű stáb a megyei tanácson működik ezekben a napokban, vezetője Mátyás István, a megyei tanács elnökhelyettese, tagjai pedig a kereskedelmi, a közlekedési, a mezőgazdasági, és az ipari osztály képviselői, valamint a megyei polgári védelmi parancsnokság megbízottja. A bizottság napközben többször is ülésezett. A kora délutáni órákban a következő tájékoztatást kaptuk tőlük: a reggeli órákban nagyon nehezen indult a személyforgalom, 28 települést (Szekszárd környékén 4, Tamási térségében 10, Dombóvár térségén 8, Paks környékén 4, Bonyhád mellett pedig 2) nem lehetett megközelíteni, csak a későbbi órákban, s kiderült, hogy további 14 mellékút sem járható. Reggel 36 gép 70 emberrel dolgozott megyénk útjain. A KM-en kívül a mezőgazdasági üzemek a saját majorjaikba vezető uta-. kon takarították el a havat. Kenyér, tej, hús A kenyérszállító gépkocsik, már ami a helyi járatokat illeti, minden településen elindultak, de céljukba másfél órás késéssel érkeztek. Szekszárdon is volt elakadás, így érthető módon az emberek igyekeztek még szomszédaiknak is megvásárolni a szükséges pékárut. A bizottság délelőtti tájékoztatója szerint egyedül Németkért nem tudták megközelíteni, Alsótengelicre pedig 13 óráig nem érkezett meg a kenyér. A tej be- és kiszállításával is gondok voltak. Reggel 8 óráig a 15 tejszállító kocsiból mindössze 4 érkezett be a Tolna Megyei Tejipari Vállalathoz; a gondot az okozta, hogy a tehenészeti telepeket nem, vagy csak nehezen lehetett megközelíteni. A tejipari vállalat kezdeményezésére 30 dekás kiszerelésben étkezési tejport is szállítanak a nehezen megközelíthető településekre, s az eladott tejpor elszámolására majd a jó idő beálltával kerül sor. Az úgynevezett terítőjáratok - szám szerint 20 - reggel elindultak, de nem tudták megközelíteni Kocsolát, Szakcsot, Magyarkeszit, Nagyszokolyt, Fürgédét és Regölyt. Ami a húsellátást illeti, a délelőtti tájékoztatás szerint a Szekszárdi Húsipari Vállalatnál megindult a termelés, igaz 140 dolgozóval kevesebben kezdték meg a műszakot, mint egyébként. Műszaki hibák nem voltak a vállalatnál, a megyébe elindultak a kiszállítást végző járművek. Az útinform szigorú tiltása miatt Dombóvárra és Tamásiba nem mentek. Mint ismeretes, Szekszárdról Budapestre is rendszeresen szállítanak húst, tehát 4 hússal megrakott kocsi elindult reggel a fővárosba, ennek annál is inkább nagy jelentősége van, mivel Pápáról és Zalaegerszegről tegnap nem tudták vállalni a hússzállítást. A Füszért élelmiszert szállító autói is elindultak délelőtt 10 órakor, és úgy szállítják az árut, hogy liszttel, sóval, cukorral is el tudják látni az üzleteket. A Meteorológiai Intézet jelenti Pálmási Judit meteorológussal a kora délutáni órákban beszéltünk. A következőket mondta: az éjszaka Tolna megyében mínusz 20-25 fokos hideg várható, kedden napközben mínusz 10 és mínusz 15 fok körüli lesz a hőmérséklet. Tehát nehéz órák következnek. Holnap déltől ismét havazás kezdődik, szerdán nagy erejű szél várható, de déltől enyhül az idő, mi több, eső is várható. Várják a hómunkásokat Városainkban szinte mindenütt olvasható a falragaszokon, hogy hómunkásokat fölvesznek. Szekszárdon a városgazdálkodási vállalatnál tegnap délben húszán jelentkeztek rendkívüli hómunkára, s körülbelül harmincán jelezték, hogy este 6-tól a reggeli órákig takarítják az utakat. Díjuk nappal óránként 25 forintot, éjszaka 10-től reggel 6-ig 27 forint 50 fillér. Egyébként az 505-ös szakmunkásképző intézettől 50 diák vállalt hóeltakarítási munkát délután a megyeszékhelyen. Útviszonyok - délután Tóth János technológus, a Tolna Megyei Küzúti Igazgatóság ügyeletese megyénk útjairól a következőket mondta tegnap a délutáni órákban: a 6-os út tulajdonképpen járható, a 82, 83, 95, 96, 100. 101-es szelvények között egy nyomon, másutt két nyomon. Tolna és Paks között, illetve Paks és Dunaföldvár között néhány helyen másfél méter magas hóátfújás keletkezett. Tizenhárom mel- lékutunk kisebb szakaszokon járhatatlan. Kora délután 38 hóeltakarító gép 58 emberrel dolgozott: elsősorban a havat takarították. Ugyanis az ilyen alacsony hőmérsékletnél a sózás hatástalan. MÁV, mentők, tűzoltók A személyszállító vonatok kisebb-na- gyobb késéssel, de közlekedtek megyénkben. Mindössze két vonatpár maradt ki, az egyik Budapestről, illetve Budapestre közlekedő, a másik pedig a Bá- taszék és Tolna-Mözs közötti járat. A megyei tűzoltó-parancsnokságon arról adtak számot, hogy vasárnapról hétfőre virradó éjjel és a tegnapi nap folyamán tulajdonképpen sehova nem kellett kiszállniuk. Az Országos Mentőszolgálat Tolna Megyei Szervezeténél megtudtuk, hogy komolyabb baleset megyénkben nem történt, s örömmel nyugtázták, hogy az emberek, úgy tűnik megfontoltak, elővigyázatosak. Igaz, komoly nehézségeik vannak a mentősöknek, hiszen mint jeleztük, több út nem járható, ennek ellenére mindössze egyetlen izgalomra okot adó dolog történt. De ez már egy új fejezet... Megszületett Zsuzsanna Hajnalban Udvariba hívták a mentőket, mégpedig Vinecker Józsefnéhez, aki úgy tűnt, hamarosan megszüli harmadik gyermekét. A mentőautó háromszor elakadt az úton, de széleskörű segítséggel - a téesz Lada-Nivája, majd egy teherautó, később pedig gyalogosok közreműködésével - Vineckerékhez ért, majd pedig Szekszárdra, a megyei kórházba, ahol 10.45 perckor megszületett a 3300 grammos Zsuzsanna, aki édesanyjával együtt jól van. Segítők Az olvasók bizonyára számos esetet hallottak, láttak, ami hasonló a következőkhöz. Reggel fél 6 tájban - a bizonytalan közlekedés miatt - többen gyalog tartottak munkahelyükre, a szekszárdi műszergyárba. Megállt mellettük a BZ 49-22 rendszámú mikrobusz, s elvitte őket céljukhoz. Tehát a műszergyárban pontosan megkezdődött a termelés, a zord időjárás ellenére valamennyi üzemrészben megkezdődött a munka. Igaz, néhány vidéki dolgozó hiányzott, de a beérkezettek vállalták helyettük is a munkát a szalagon. Jelentés lapzárta előtt Mátyás Istvántól a késő délutáni órákban kaptuk azt a tájékoztatót, hogy változatlanul nagy erővel dolgoznak az utakon a gépek és az emberek. Ennek ellenére vannak elzárt területek a megyében: a Gerjen-Fadd-Dunaszentgyörgy, Júliamajor-Szedres, Keszőhidegkút- Majsa-puszta, Ozora-Fürged és Ireg- szemcse-Újireg közötti szakaszok járhatatlanok. A délután folyamán pedig a következő helyeken keletkeztek újabb átfú- vások, azaz szintén járhatatlanná vált az út: Alsónána-Várdomb, Mórágy-Báta- szék, a Bonyhád-Börzsöny utáni szakasz, Zomba-Bonyhád, Sárszentlőrinc- Köiesd, valamint Nagydorog és Paks közötti út egy rövid szakasza. (Folytatás a 2. oldalon.) Koordinációs operatív bizottság alakult Tekintettel a hosszan tartó havazásra, a hófúvás okozta rendkívüli helyzetre, Budapesten tárcaközi koordinációs operatív bizottság alakult. Ennek tagjai a Közlekedési, a Honvédelmi, a Belügy-, a Belkereskedelmi, a Művelődési Minisztérium, a Minisztertanács Tanácsi és Tájékoztatási Hivatala, valamint a Fővárosi Tanács, a MÁV és a Volán illetékes képviselői. A testület hétfőn hajnalban tartotta első ülését, amelyen áttekintette az országos helyzetet, és szükséges intézkedéseket tett Ugyancsak létrejöttek az érintett megyékben is az operatív bizottságok, amelyek a kialakult helyzetnek megfelelően intézkednek. (MTI) Munkában a hótoló Helyi kenyérre várnák Dunaföldváron, a déli órákban Középiskolások dolgoznak Szekszárdon