Tolna Megyei Népújság, 1987. január (37. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-10 / 8. szám
1987. január 10. NÉPÚJSÁG 5 Indulatok Mostanában sokat beszélünk a fegyelmezett munkavégzésről, amelynek érdekében számos rendelet, Intézkedés született. Ilyen többek között a munkaidőalap védelmét szolgáló Intézkedés, ennek szelleme, gyakorlata igen sok helyen észlelhető. Több helyütt, például a BHG szekszárdi gyáregységében úgynevezett „rumrabló” számítógépes nyilvántartórendszer üzemel jó Ideje, s ez arra szolgál, hogy pontosan regisztrálja, a dolgozók a rugalmas munkaidőbeosztás következtében mennyit, hány órát dolgoztak le a törvényes munkaidejükből. A fegyelmezett munkavégzés az üzemi, a vállalati, a gyáregységi eredmény alapja, hisz ha így végzi a dolgát az udvarostól az igazgatóig mindenki, jó légkörben, kiegyensúlyozottkörülmények között telnek a napok, a hetek, az évek. A fegyelmezett munkavégzést szolgálja a most január elejétől életbe lépett „szeszrendelet” is, amelynek értelmében reggel kilencig tilos a boltokban, és a vendéglátóhelyen munkanapokon szeszes italt árusítani, s szigorúan büntetik azokat, akik ezt megszegik. Ahhoz, hogy kiegyensúlyozottan dolgozzunk és éljünk, uralkodnunk kell a bizony meglehetősen sokszor fel-feltörő indulatainkon. Van bizony, s nem is kevésszer okunk arra, hogy felháborodjunk. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának tavaly novemberben hozott határozata a következőképp fogalmaz: „Az ország gazdaságának gondjai, a rendkívül lassú fejlődés, a kibontakozás nehézségei erőteljesen foglalkoztatják és nyugtalanítják közvéleményünket, az általános követelményeket sértő rendellenességek a helyi visszáságok felháborítják a túlnyomó többséget képviselő, becsületesen dolgozó embereket.” így igaz, s felháborodásra talán nincs is olyan munkahely, ahol ne lenne ok. A rendellenesség bosszantó, és érthetetlen, különösen annak, aki jól tudja, hogy pusztán hanyagság és lustaság az oka annak, ha nem érkezik meg például időben a megmunkálandó alapanyag. Nemrégiben hallottam egy meglehetősen szomorú történetet ezzel kapcsolatban: a teljesítménybérben dolgozó munkás miután sokadszor szólt már, hogy miért nem hozza a „zsúrkocsi" a megmunkálandó fémet, megunta a dolgot, s leült a gépe melletti vasbugára. Magába roskadtan üldögélt egy darabig,' s egyszer csak arra lettek figyelmesek a kollégái, hogy rosszul lett. Enyhe infarktussal szállították a kórházba, hamarosan felgyógyult, ismét felvehette a munkát. A kardiológián a következő tanáccsal bocsátotta el a kezelőorvosa: ne idegeskedjen, ne rágódjon a megváltoztathatatlan dolgokon, ezzel senkinek és semminek nem segít, csupán önmagának árt. Mondanom sem kell, hiába ígérte meg, hogy túlteszi magát a neki nem tetsző dolgokon, képtelen volt erre. Önmagát megtagadni nem tudta, mert nem lehet, s hát bizony az is igaz, hogy tanácsot adni könnyebb, mint megoldani egy élethelyzetet, legyen szó akár a magánéletünkről, vagy akár a munkahelyi gondjainkról. Ahány ember, annyiféle. Őszintén szólva végtelenül irigylem a nyugodt természetű embereket, azokat, akiket semmi sem hoz ki a sodrából. Levegőbe bámulva ülik végig az értekezleteket, nem bosszantja őket, hogy az előadó úgy beszél órákon keresztül, hogy nem mond semmit, hogy az idejüket pocsékolják, hiábavaló dolgokra fecsérlik energiájukat. Számomra szimpatikusabbak a szenvedélyes, lobbanékony emberek, azok, akiket igen is bosszant, hogy az országban, a megyében, akiket felháborít a korrupció, az értetlenség, a buta, ostoba ember mérhetetlen önbizalma, a kiskirályoskodó főnök, a becstelenség, a hazugság, a pazarlás, és a nemtörődömség. Szimpatikus a jó ügy iránti türelmetlenség. Az már koránt sem az, mikor elvtelenséggel találkozunk, olyan emberekkel, akik elsőként és mindenek fölött a saját egyéni érdeküket szemrebbenés nélkül a közösség érdekei fölé helyezik. Ilyenkor bizony indulatba jövök magam is, s látom mások is, dehát az ember egyik sajátos tulajdonsága, hogy képes fegyelmezni magát. D. VARGA MÁRTA Hagyományőrző disznótor Atamási úttőrűház jól működő honismereti szakköre Deák Istvánná vezetésével összegyűjtötte a magyaros disznóvágáshoz kapcsolódó helyi hagyományokat, aztán az elméletet a gyakorlat követte. Erre Fehér Józsefék portáján került sor az elmúlt hét végén, a szakkörösök, az úttörőházi úttörőtanács tagjai és a segítőkész felnőttek közreműködésével. A szúrást a szalmával való pörkölés követte, aztán bontószéken mosták, tisztították, bontották a 120 kilós „áldozatot”, amelyet az úgynevezett játszóházi pénzből vásároltak. Tisztították a belet, főzték a kásahurkának valót, sült a zsír, nagy fazékban rotyogott a húsoskáposzta, a Z’Zi Labor népszerű dalára keverték a tölteléket, amelyet a két böllér, Fehér József és fia, ifjú Fehér József „meózott”. Készült a kolbász, a disznósajt, a kásahurka, a kemencében pirosodott a pecsenye, sercegett a kolbász. Senki sem tétlenkedett. Voltak, akik a pörccel, kolbásszal díszített toroskását vitték azoknak, akiktől segítséget kaptak, mások a különböző munkáknál segédkeztek, de akadtak olyanok is, akik Péti Jánosékhoz, ahol szintén disznóvágás volt, mentek el anyagot gyűjteni. Élményt jelentett a tréfás szövegű nyárslevél felolvasása, a maszkázás és az úttörőházban megtartott disznótor, ahova meghívták a legjobban dolgozó úttörőházi szakkörösöket is. Természetesen - szakszerű magyarázatokkal ellátva - mindent videóra rögzítettek. A munka a disznótorral nem zárult le. Nem is érhetett véget, hiszen félretették farsangra a kocsonyahúst, húsvétra pedig két sonkát, és megkeresik majd mindegyikhez a szokásokat, hogy akkor is tarthassanak ilyen közösséget összekovácsoló játszót.- él Gottvald Károly képriportja A bölléreknek a honismereti szakkör „úttörő böllérjeiöltjei” is segítettek Pörkölés szalmával Kolbász lesz A böllér mint meós „Látod, milyen ügyesen csinálják!” Nyársolvasás Kolbásztöltés ősi módon
