Tolna Megyei Népújság, 1987. január (37. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-06 / 4. szám
4 ^NÉPÚJSÁG 1987. január 6. Moziban VÉGTELEN TÖRTÉNET A kiváló időzítés eredményeként és a gyermekek nagy örömére karácsonykor mutatta be a szekszárdi Panoráma mozi a Michael Ende azonos című regényéből készült Végtelen történet elnevezésű mesefilmet. A könyvet már ezt megelőzően néhány hónappal korábban elolvashattuk, feltéve természetesen, ha a meglehetősen nagy lélegzetű - és borsos árú - művet volt időnk és türelmünk végiglapozni. A regény - állítólag - világsikert aratott, bár a mozivásznon pergő történet alapján rekonstruálva a dolgokat, joggal támadhatnak némi kétségek a nézőben. A könyv persze - és ez régi, egyúttal megnyugtatóan hangzó igazság - mindig jobb, mint a film... Különös környezetbe visz bennünket a Végtelen történet, a képzeletünkben létező, határok nélküli Fantáziaoszágba. Ezt a világot furcsa, emberalatti és emberfeletti lények lakják, rosszindulatú, gonosz szörnyekkel és jóindulatú, jámbor figurákkal egyaránt találkozhatunk. Karcsú, csillogó üvegpaloták, baljós, komor várak, sötét erdők és fullasztó mocsarak gondoskodnak arról, hogy az illúzió teljes legyen. Ám erre a különös, rejtelmes és mégis vonzó Fantáziaországra pusztulás vár: támad a mindent elemésztő Semmi, amely a földi emberek egyre jobban eluralkodó képzeletszegénysége következtében kel életre. A menekülés útját egyedül Atreyu, az igaz és bátor gyermek ismeri, akit leginkább egy gics- cses plüss kutyához hasonlítható mulatságos sárkány is segít... A mesékben valamennyire is járatos olvasó számára a végkifejlet nem lehet kétséges, mint ahogy az sem, hogy a cselekmény és a felsorolt számos műfaji kellék nem éppen eredetiségével okoz meglepetést. A Jó és a Rossz harcának gyermekien leegyszerűsített bemutatása ellen nem lehet kifogásunk, mióta a mese létezik, azóta lényeges vonása ez ennek a kategóriának, Csakhogy: mintha ezt a részt, vagy azt a betétet már láttuk volna, vagy olvastuk inkább valahol. Végezetül talán nem felesleges egy olyan jelenségre felhívni a figyelmet, amely úgy néz ki, manapság egyre több „mesefilm” velejárója. A Grimm testvérek klasszikusnak számító müveit átdolgozva és igencsak tompított formában olvashatják a gyerekek. A Végtelen történet azonban néhol nem nélkülözi a horrorelemeket, ami ugyan önmagában véve hatásos fogás, de nem biztos, hogy szép és kellemes álmoknak lesz okozója. Éppen ezért Michael Ende ide, világsiker oda - azért Andersen az mégis... de ez már nem a Végtelen, hanem egy másik történet. SZERI ÁRPÁD Hangverseny A Budapesti Ragtime Együttes koncertje Szívesen látott-hallgatott, hűségesen visz- szatérő vendége Szekszárdnak újév délutánján a Budapesti Ragtime Együttes a Művészetek Házában. Az ismert arcokon kívül újakat is felfedeztünk a színpadon éppúgy, mint az örömünkre telt házas nézőtéren. Az elmúlt év során az együttesben személyi változásokra került sor. Mintegy fele arányban cserélődtek ki, ami egy kilencfős társaság esetében jelentős változást eredményezhet. Előadásuk azonban szinte változatlan: kidolgozott, üzembiztos, vidám és hangulatos. Nagyobb arányban használnak elektromos erősítést mint korábban, melynek megtervezésénél és beállításánál azonban figyelmesebben kell eljárni, kiismerve és felmérve az adott terem akusztikai jellemzőit. A ritmusszekció erősítése végig túlméretezett volt. Zongorát egyébként egyáltalán nem szabad itt mikrofonozni. Ez okozta azt a helyenként fazékhangzást, amiről örömest lemondtunk volna. Véljük, hogy mindezt nemcsak a még délután is enyhe fejzúgással birkózó kritikus hallotta így. S ha már kötözködünk: hová lett az együttes már színpadra lépésükkor közönséget oldó, a századforduló Amerikáját stílusosan idéző civil „szerelése", melyekben a lemezborítón is láthatók? Igaz, hogy csak másodlagos, de egyáltalán nem lényegtelen dologról mondanak le akkor, ha fekete öltönyben jelennek meg egységesen. Lukácsházy Győző Kitűnő zenekarától hallottunk természetesen sok ragtime-muzsikát, de szólt blues és dixieland is. Néhány emlékezetesen előadott népszerű nóta: Big flat Mama, Alexander’s Ragtime Band, a közismert olasz dallam, az O sole mio bravúros feldolgozása, Joplin: Entertrainer Rag, La Rocca: Tiger Rag. Az új tagokat bemutató zongora, gitár, dob, bőgő kvartett figyelemreméltó együttjátszá- sukkal Ígéretes jazz-kamaraegyüttest jelez. Kiemelkedő volt Balogh Sándor (harsona), Farkas Gábor (klarinét) és Kovács Ferenc (trombita, ének) egyéni zenei teljesítménye. Legyen mindannyiunk élete az új esztendőben olyan, amilyen ez a muzsika volt: vidám és gondtalan. Kedves BRE, viszontlátásra - jövőre! Rádió Abszolút kis számvetés Ha az ember heteken, hónapokon, éveken át kísérte figyelemmel a Magyar Rádió mindhárom csatornájának adásait - a megyeszékhely vételi viszonyai miatt a pécsi rádiót sajnos nem tudja -, akkor egy idő elteltével már eljutott addig a pillanatig, hogy minden lelkiismeretfurda- lás nélkül azonnal döntött arról, hogy hetente kiknek a riportjait, interjúit, portréit hallgassa meg. Ezen felül, melyek legyenek azok a politikai vagy szórakoztató adások, amelyek mellé társnak szegődjön, s meghallgatván azokat, mozgósítsa és orientálja a hallgatókat a további ilyen stílusú adások hallgatására. Ez az abszolút kis számvetés az elmúlt év rádióműsor-termését igyekszik most némiképp összesíteni. Az első szó, az első jelző nem lehet más, mint: a változatosság. Mert igenis ez megfigyelhető volt minden rádióműsornál. Az elmúlt év hihetetlen gazdag műsorkínálatából a jegyzetíró legszívesebben a politikai indítékú és témájú adásokat, a kül- és belpolitikai riportokat és a gazdaságpolitikai ihletésű, szakemberekről készített portrékat, hallgatta és ajánlotta leginkább. A körülmények úgy hozták - talán a választás szerencséje is -, hogy kevésbé részesült - másokkal együtt - csalódásban. Szerencsére az elmúlt év műsoraiból nagyon kiérződött az, hogy nemcsak a politikusok, hanem maguk a rádiósok is mennyire fontosnak és mellőzhetetlen- nek tartották ezeket az öt-tízperces vagy éppen az egész órás - és sokszor a késő éjszakába nyúló - riportokat. A demokratikustájékoztatás csalhatatlan bizonyítékaként pedig egyre nagyobb gyakorisággal jelentkeztek a „szorítós riportok”, amikor az ellenérdekű felek sem féltek attól, hogy a nagy nyilvánosság előtt küzdjenek meg egymással. Ebben az (is) jó volt, hogy tízmillió ember előtt vállalták a lebukást, a megdicsőülést vagy éppen a csúfos vereséget. Meggyőződésem, hogy az 1986-os év rádióadásai - a szórakoztató műsorokat is beleértve - végső soron nem okoztak nekünk, hallgatóknak csalódást, mert megfigyelhettük és hetente nyomon követhettük azoknak az indítékoknak a megvalósulását, amelyek minden tekintetben felnőttnek tekintették az ország lakosait. És ez a fontos, ez a tény. SZŰCS LÁSZLÓ JÁNOS LÁNYI PÉTER Könyv A magyarság őstörténete Korunkban is egyre többeket érdekel népünk nemzetünk őstörténete, s különösen az ifjúságnak ajánlható annak részletesebb megismerése. Ezért is jelentős, hogy az Akadémiai Kiadó reprint sorozatában megjelentette az 1943-ban először kiadott: A magyarság őstörténete című könyvet, Ligeti Lajos szerkesztésében és újabb, tájékoztató előszavával. A napjainkban is a magyar őstörténet kézikönyvének mondható műben tizenegy hazai tudós válaszol több tudományág kutatási eredményeinek tükrében azokra a kérdésekre: Kik mik vagyunk? Honnan jöttünk? Zsirai Miklós a magyarság eredetéről, Ligeti Lajos az uráli őshazáról, Halasi Kun Tibor a magyarság kaukázusi történetéről, népünk dél-oroszországi múltjáról pedig Czeglédy Károly szól. Deér József a honfoglaló magyarságról, ugyancsak Czeglédy Károly a Keleten maradt magyar töredékekről ad képet. A magyar őstörténettel foglalkozó nyelvészetet Kniezsa István, régészetet László Gyula, néprajzot Gunda Béla, embertant Nemeskéri János ismerteti a könyvben. Tájékoztatást kapunk a magyar őstörténet írásos forrásairól, köztük a mohamedán, a bizánci, a szláv, az örmény és georgiai, a kínai, a belső-ázsiai, továbbá a középkori magyar forrásokról, valamint a nyugati kútfőkről, a már jelzett szerzőkön kívül Gyóni Mátyás és Kossányi Béla közlésében. A könyv az „őstörténeti csodabogarakkal” végződik, tanulságként, hogy igen alapos felkészültség nélkül nem képzelhető el népünk és nyelvünk eredetének kutatása és véleményezése. Ehhez nyújt alapot ma is a felújított mű. A tizenegy tudósnál - tiszteletben tartva a tudományos kutatás szabadságát - a részletekben, árnyalatokban mutatkozó véleménykülönbségek sem zavarjákaz általános képet, inkább előre mutatók. S amint mostani előszavában írja tudós szerkesztője: „A magyar őstörténeti kutatás az eddig elért fényes eredmények ellenére sem tekinthető lezártnak; alapvető kérdések várnak még tisztázásra. Abban egyetértés alakult ki, hogy az őstörténeti kutatásoknak a komplex kutatási módszer alkalmazásával az embertan, a nyelvészet, a régészet és a néprajz anyagára kell támaszkodtok.” Mindezekben rendkívül nagy jelentősége van a kutatásoknak, amelyekben reményteljes szerep vá dékére. hajdani őshazák, vándorlások területén folyó (BALLABÁS LÁSZLÓ) yó :e‘ I í Tévénapló Oesztendő, újesztendő A prózában nincsenek csodagyerekek. Ez a status a költőket illeti. Weöres Sándor is így indult, Rimbaud is, Goethe viszont 25 évesen írta a Werthert: a prózaíróknál ez sem csekélység. Szabó István Is szabályos utat járt be, bár első írásai is jogos feltűnést keltettek, fejlődése töretlen volt, egyenletes, azt pedig soha nem tudjuk meg, mit vitt magával 45 évesen, korai halálával. A kritika egyöntetűen vallja, hogy életműve így is egységes, teljes világ, s nemzedéktársai közül azzal is kiemelkedik, hogy hiánytalanul, esetenként dokumentum érvénnyel ábrázolta világát, a Keszthely melletti kis falu életét. Életrajzi indíttatású író volt, a kis falu, a szűkebb családi kör az ihlet kimeríthetetlen forrását jelentette számára, ezt a világot tudta felemelni a maradandóságba, a tiszta fénybe. Tíz éve halt meg, lehet, hogy az évforduló is indokolta az Isten teremtményei című tévéfilm elkészítését, bár Szabó István életműve oly jelentős, hogy feleslegessé tesz minden ürügyet. Az isten teremtményei forgatókönyvét Benedek Katalin írta több novellát fűzve egységbe. A novelláknak alig van története, mindegyik fájdalmas és boldog emlékezés az elveszített gyerekkorra, arra „ismeretlen birtokra", amiről Alain-Fournier írt romantikus nosztalgiával. De Szabó István nem álmodja az elmerült ifjúságot, hanem biztos fényekkel ragyogó világ tér vissza álmaiban, derűvel és szomorúsággal, meggyőző erővel és maradandóan. Gál István filmjének eseményei méltóságteljesen hömpölyögnek, ebben a visszavarázsolt fiatalságban minden mozzanat fontos, ez a lírai tisztaság tette méltóvá a tévéváltozatot az íróhoz. Színészei elsősorban Kiss Mari, Blaskó Péter, Réká- si Károly biztosan mozogtak ebben az egyszerűségében is titokzatos múltban. Klaus Mann Mephlstója egészen más kérdéseket vet fel, jóllehet kulcsregényről van szó, s családi intimitásokba is beavattatunk. A Mann-családban tulajdonképpen mindenki írt, Heinrich Mann mellett a harmadik testvér, Victor is megírta a családi krónikát, sőt a feleség, Katja Mann is életük számos titkát fedte fel. A Thomas Mann- gyerekek közül Goto történész lett, Klaus pedig megpróbált lázadni a nyomasztó apai tekintély ellen, sok mindent írt, változó sikerrel, s 1949-ben öngyilkos lett. Legjelentősék) munkája a Mephisto, amit nálunk elsősorban Szabó István kitűnő filmje alapján lett népszerű, jóllehet a regény és a film között alapvető a különbség. A magyar Mephisto példázat: hogyan válik valaki a hitványság kiszolgálójává. Klaus Mann regénye voltaképp családi krónika, melynek szereplőit könnyű azonosítani, hisz a főhős Gustav Gründgens, színész, Hitler alatt szi'nházi főintendáns, Erika Mann első férje. A többi szereplő is azonosítható, sőt maga Thomas Mann is megjelenik, annak pedig alig van jelentősége, hogy Erika politikai kabaréja, a Pfeffermühle, Mnouchkine színházában Viharmadárként szerepel. Érdekes volt Szabó istván filmje után látni Mnouchkine színházát, bár összehasonlításra semmi ok, akkor sem, ha a magyar film összefogottabb, átgondoltabb, s mondanivalója is egyértelműbb. A francia tévé film, ami színházi előadás felvétele, lépésről lépésre halad a történelem útján, mi tagadás, helyenként fárasztó lassúsággal, esetenként attól sem riadva vissza, hogy untatja a nézőt, mert ez a négyórás film-monstrum, amint gondolni lehet, időnként ellankad. Talán ezt ellensúlyozandó volt szükség Klaus Mann Anja és Eszter című, 1928-ban írt darabjának beépítésére is, amit annak idején valóban előadtak, nem kis megütközést keltve, itt viszont pikantériájával, ha ugyan van még, amit így hívunk, idegenül hatott. Az egész végül is nem volt nagy élmény, de Szabó István filmje után mégis csak érdeklődéssel néztük, kíváncsian arra, mit csinált belőle Mnouchkine. Gaigóczi Erzsébet Magyar karrierjének elnagyolt történetéből hiányzik a tragikai vétség, nem tudjuk, hőse áldozat-e vagy szélhámos, akinek a földi és égi igazságszolgáltatás értelmében egyaránt el kell buknia. Tudjuk, volt ilyen tsz-elnök nem is egy, de sorsukat az élet pontosabban motiválta. Gaigóczi hőse ráadásul végzett agronómus, tehát legalábbis konyítania kell a mezőgazdasághoz, a mérleghamisítást pedig a törvény bünteti. Madaras József az első pillanattól jó, de nem tud átlépni a történet előre látható fordulatain, mert a néző képzelete mindig előbbre jár, mint az írói szándék. Ami marad, ezúttal elég kevés, Gaigóczi Erzsébet szikrázó történeteinek ez legföljebb a nyomába lépked. Közben pedig itt volt nyakunkon a szilveszter, ezúttal oly titokban, hogy a részletes műsorba sem avattatott be mindenki. Pedig fölösleges volt az óvatoskodás, mert részleteiben sokkal jobban sikerült, mint a korábbi években bármikor. Vitray ezúttal remekelt, kitűnő volt Árkus és a Sztárparádé gyurma-felvonulása, még az elmaradhatatlan krimi is ötletesebb volt, minta sokévi átlag. NagyBandó a forinttal viccelt, ezúttal nem legjobb formájában, s egyébként is mintha a modorosság fenyegetné. Folytatni sem kell, az egyes részletek jól illeszkedtek össze, jókedvű óév búcsúztató volt. Viszont nem tetszett Horváth János és Endrei Judit, percre sem tudták elhitetni, hogy valóban házigazdák Kényszeredett összekötő szövegük fárasztó volt, ötlette- len, a végén elfáradva időzavarba is kerültek, bár ez sem menti a nagyon sok pontatlanságot, pongyolaságot, magyartalan nyelvi kisiklást. S nem tetszett, nagyon nem tetszett, hogy az egész műsor felett a Skála metró szelleme lebegett, feltehetően a helyszíni kapcsolásokra is azért volt szükség, hogy polgárjogot kapjon a főhelyszín, még az éjféli Himnusz alatt is. A többi hirdetéstől is viszolyogtunk, mert a tévé munkatársainak („személyiségek” - hallottuk), ugyan mi szüksége van arra, hogy olyan szellemtelenséget mondjanak, mint a szeksz-keksz, vagy ha így hatátosabb, sex-kex irgalmatlan agyszüleménye? S mit is mondjunk a visszatérő jelmondatra, hogy kezdjünk új életet? A magam részéről legalább a régit szeretném folytatni, különösebb fogadkozás nélkül. Viszont szívből kívánom, hogy kezdjenek új életet azok, akik eddig lopták a napot, fölverték az árakat és az éjszaka csendjét, rosszul csinálták meg a vízcsapot, békét- lenkedtek, pedig havi bérüket sem szolgálták meg, - a sort mindenki tetszése szerint folytathatja. CSÁNYI LÁSZLÓ Szekszárdi koncert előtt a Budapesti Fúvósegyüttes_ Bizonyára sokan látták a televízióban múlt pénteken Vitray Tamás Tele-fere című műsorát, melynek egyik bemutatott csapata az Európa hírű Budapesti Fúvósegyüttes •• volt, vezetőjük pedig - aligha túlzás azt mondani - a világban sok helyütt ismert és elismert Berkes Kálmán. Mint /kiderült és igencsak szomorú, hogy a tehetséges együttest évente mindössze egy-két alkalommal kérik fel itthoni szereplésre. Most pedig következzék az örömhír: a szekszárdi Művészetek Háza a kitűnő csoportot meghívta koncertezni, s azok el is vállalták a szereplést. Tehát február közepén a zenét szerető közönség örömét lelheti a Budapesti Fúvósegyüttes muzsikálásában Szekszárdon.
