Tolna Megyei Népújság, 1987. január (37. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-31 / 26. szám

6 Képújság

1987. január 31.

Dömök Károlyné I esztergályossal §|- Kedves Dömök Károlyné! Megmutatná neI

kem, hogyan működik ez a revolvereszterga gép, s mit lehet rajta gyártani?- Ez egy forgófejes esztergagép, amelyen egyszerre hét-nyolc műveletet lehet elvégezni a munkadarabon. Befogok egy darabot, méretre vágom, azaz a fölösleges fémet leszedem róla, majd fúrom, menetelem vagy nagyolom, attól függően, hogy milyen alkatrész készül. A szigetelő- hüvelyen, amit most csinálok, van egy fúrás, egy hosszúátmérőzés és kész.

■ - Akkor ez jó munkának számit?- Az az igazság, hogy mivel kevés rajta a művelet, darabszámra kell belőle sokat csinálni.

I- Ez a műhely, mint bármely más ipari üzemben, meglehetősen barátságtalan, olajszagú a levegő, fém forgácshalmokba botlik az ember, és bizony elég nagy a ja;. Mióta dolgozik ipari üzemben?- Huszonegyedik éve dolgozom itt az MMG-AM szekszárdi gyárában. Betanított esztergályosként kezdtem, s aztán az eltöltött évek után szakmunkásnak minősítettek.

I- Akik ismerik önt, azt mondják, hogy nagyon becsületes, tisztességes munkásasszony, aki szinte el sem mozdul a gépe mellől, a szorgalma párját ritkítja.- Hát ennek igazán örülök, mert ezt még soha senki nem mondta a szemembe...

I- Tudja, amikor Miskolcról Szekszárdra kerültem, igen-igen furcsa volt itt sok minden. A város, az emberek, s nem találkoztam például olyan megszokott asszonyarcokkal, akiknek a vonásaira kiül a három műszak fáradalma...- Nem találkozhatott itt ipari munkásokkal, tudniillik ebben a városban nem is volt ipar. Munkalehetőség sem volt a műszergyár beindulása előtt. Nem voltak nagyüzemek, -olyanok, mint ma. A téesz- en, az állami gazdaságon kvíül szinte semmi munkalehetőség nem adódott.'Az a néhány szakmunkás, aki nem maszekként dolgozott, az építőiparban, és a szolgáltató szövetkezetben talált munkát. De dolgozni kellett, kenyeret keresni kellett, így én jó ideig az állami gazdaságban, a borkombinátban dolgoztam. Amikor beindult a gyár, nem is volt olyan könnyű bejutni, hisz kevés volt a munka és sok a jelentkező.

■ -Ön hogyan jutott be a gyárba? Protekcióval?- Nem, nem kellett ehhez protekció, sorban álltunk a munkaközvetítőnél. De az az igazság, hogy én erőszakos voltam, mondtam, hogy három gyerekem van, dolgozni akarok és engem minél gyorsabban közvetítsenek ki. 1966-ban, ne'gyötvenes órabérrel kezdtem itt dolgozni. Nem volt könnyű, hisz gépeket akkor láttam először, furcsa volt, új is volt, s egy kicsit féltem is a gépektől. De hamar megszoktam. Amikor megcsináltam az első jól sikerült munkadarabot, igen jó érzés volt. Az ember míg nem próbálta, el sem hitte magáról, hogy gépekkel, vassal is képes bánni, s nemcsak a kapa áll jól a kezében.- Kiment a divatból az a szó, hogy munkahelyi közérzet, pedig hát az ember életét meghatározza az a légkör, ahol dolgozik. Egyáltalán nem mindegy, hogy kikkel, milyen mentalitású emberekkel érintkezünk nap mint nap, s hogy a munkánkat robotnak érezzük, vagy passzióból végezzük.-Az, hogy jól érzi-e magát vagy sem az ember, elsősorban a kollektívától függ, s az sem mindegy, hogy a vezetőink hogyan foglalkoznak velünk. És mindannyiunk nevében mondhatom, hogy a munkában is, és emberileg is jól megértjük egymást. Nagyobb most a hajtás, mint régen volt, s kevesebbet ér rá az ember műszak alatt a másik gépen dolgozó ember problémáival foglalkozni. Ha néha-néha öt percre megállunk, beszélgetünk, viccelődünk egymással, kikapcsolódunk egy kicsit.

I- Teljesítménybérben dolgozik... Nagyon szoros a norma?- Eléggé szoros. Ma már nem lehet a gép mellet lazsálni. Amit most készltük, szigetelőhüvelyből meg kell csinálnom 1200-at, hogy meglegyen a nyolc órám. Negyven perc alatt száz szigetelöhüvelyt kell esztergálnom - szinte percekre sem mehetek el a gép mellől. Ezerkétszáz darab a norma, én általában 110-115 százalékot teljesítek. Az órabérem 28 forint 50 fillér, és erre még 10-15 százalékot „ráfejelek”. Ehhez 21 év gyakorlat kell. De igyekszikHnindenki, hisz ha már bejött az ember a gyárba dolgozni,

szeretne pénzt, kenyeret keresni. Dolgozni kell, nincs mese, de aki dolgozik, az elégedett is lehet a keresetével.

I- A munkanap-kihasználás gyakori téma mostanában. Mi az, ami miatt kénytelenek leállni?- Géphiba miatt. Szerencsére ezek az öreg gépek elég jól birják a tempót, pedig amikor a müszergyár megalakult, már használtan hozták le Pestről. Hetente általában egy-két alkalommal kell hívnom a villanyszerelőt, a tmk-st. Anyaghiány miatt sohasem kell itt nálunk állni, a műszergyárnak mindig van munkája, s ehhez az anyagot is beszerzik.

I- Ön a Technika brigád vezetője tavaly május óta. Milyen ennek a brigádnak az élete?- A keresetelszámolás egyénileg történik, csupán a szervezeti formánk a brigád. Tizen vagyunk benne, mind revolveresztergán dolgozunk. - Köztük én, az egyedüli nő... A férfiak nagyon sokat segítenek egymásnak, főleg építkezéseken. Szőlője talán egy brigádtagunknak van, úgyhogy nincs olyan, hogy gyere pajtás, segíts permetezni, mert megeszi a pero- noszpóra... Az az igazság, hogy műszakba járni, aki próbálta már, tudja, elég fárasztó. Egész nap áll az ember, s nyolc órán át zajban dolgozik. Kell a pihenés, ahhoz, hogy másnap ismét legyen ereje az embernek 100 százalék fölött teljesíteni. Ezért nem törekszünk földet, szőlőt venni, legfeljebb a nyugdíjas évekre. Szóval a brigád... Hát évente pár alkalommal összejövünk, főzünk egy finom vacsorát, elbeszélgetünk, mulatunk egy kicsit. Mert ugye hát ez is hozzátartozik az élethez.

I- Nyilván előfordul, hogy a Technika brigád kap egy bizonyos összeget, amit a brigádon belül kell elosztani. Milyen módszer szerint osztják el a pénzt? ,- A pénzt a brigádvezető egyforma arányban osztja szét. Megjegyzem, mióta én vagyok a brigádvezető, még nem kellett külön pénzzel bánnom. De ha kapunk, én is mindenkinek egyformán adok majd a pénzből.

■ - Tehát akkor nem lesz semmi differenciálás?- Nem, nem lesz. Egyformán hajt mindenki, s nézze, az az igazság, hogy pár száz forint miatt nem érdemes gyűlölködésben élni, emiatt ne bomoljon meg egy jó közösség. Ha differenciálás van, s ha csak igen kicsi is az eltérés a kiosztott pénz között az nemtetszést vált ki az emberekben. Ezt meg lehet ugyan beszélni, de a hangulatot egy darabig bizony nagyon megrontja közöttünk.

I- Mennyire ismerj a gyár munkáját, a terveket, az elképzeléseket? A szekszárdi gyár vállalati- tanács-tagjai hogyan képviselik az Ön, az önök érdekeit a budapesti központú MMG-AM-ban?- A terveket termelési tanácskozásokon ismertetik, aztán a főnökeink megkapják az ütemtervet. Az ütemterv ki van függesztve, mindig látjuk. Azt, hogy én egy-egy alkatrészt mennyi ideig gyártok, előre nem tudom. Ha elfogy a munka, jön a következő, de előfordul, hogy félre kell tenni, mert nagyon sürgős feladatot kapunk. Azt tudjuk, hogy milyen termékek tartoznak a müszergyár profiljába, tudjuk többnyire, hogy melyik alkatrész milyen műszerhez készül. Reduktorokat, szobahőmérséklet-szabályozókat változatlanul készítünk, de az az igazság, hogy sok műszert, amihez én is készítek alkatrészt, nem is igen ismerek. Ehhez át kellene menni a szereidébe, hogy megnézzem, de én egyrészt nem szeretek csellengeni, másrészt a norma nem enged el a géptől. Most például egy mutató tengelyét esztergálom, de hogy melyik műszerbe kerül, nem tudom. Sok profilú a műszergyár, így aztán nemigen lehet fejben tartani mindegyiket. Ami a vállalati tanácsot illeti, még nem tudjuk, hogy mit csinálnak, mert tavaly novemberben választottuk meg őket, s most még csak januárt írunk. Rövid még az idő ahhoz, hogy fontos, alapos döntéseket hozzanak, de izgalommal várjuk, hogy miről számolnak majd be.

I- Ön mit vár aitól a vállalati tanácstagtól, akire a voksát adta?- Elsősorban azt, hogy a vállalat és a dolgozók érdekeit képviselje. A vállalati tanács arra törekedjék, hogy minél jobb termékeket állítsunk elő, olyanokat, amelyek nyereséggel eladhatók. Ezek mind olyan dolgok, amelyek lényegesen meghatározzák a fizetésünket, a munkánkat.

I- Mi foglalkoztatja mostanában a műszergyárban dolgozó fizikai munkásokat?- Minden, ami közvetlenül érint bennünket. Például a bérstop, amire bizonyára szükség van. Erről egy-két napig beszélünk, aztán tudomásul vesszük. Az átképzés is szóba került köztük, de úgy gondolom, hogy bennünket ez a műszergyárban nem érint, hisz nekünk mindig volt munkánk, és a műszerekre szükség van. Beszélgettünk a szeszrendeletről, igen helyes intézkedés, hisz az alkohol rengeteg baj okozója otthon és a munkahelyen egyaránt. Ez itt a műszergyárban már régóta nem téma: néhány éve két embert elbocsátottak, mert karácsony előtt János- meg Ist- ván-napot tartottak az üzemben. Leggyakrabban a munkáról, az időjárásról beszélgetünk, s persze a mindennapi apró-cseprő gondjainkról. Őszintén megmondom, amint kitesszük a lábunkat a gyárból, gyári dolgokról nem beszélünk.

I- A családról viszont annál többet... Önnek három nagy fia van, s igen sok örömöt talál az unokáiban.- A férjem Pakson, az erőműnél, a Gyár és Gépszerelő Vállalatnál dolgozik, műszaki előkészítő. Valamikor Ö is itt volt a gyárban, aztán úgy döntött, hogy átmegy az erőműhöz. Nem járt rosszul, megbecsült ember, tetszik neki az a munka. Az István fiam gépkocsiszerelő, a DÉDÁSZ-nál dolgozik, Jóska kőműves, Zoli ács, ők a TÁÉV- nál dolgoznak. Zoli még nem nősült meg, pedig már benne van a korban. A két nagyobb fiú családos, nagyon aranyos menyeim vannak, és a négy unoka is gyakran van nálunk. Sokat vagyunk együtt, s egyáltalán nem bosszant, ha az unokák olyan jó nagy rendetlenséget csinálnak.

■ - Nehéz volt az élete a három gyerekkel?- Igen, nem volt könnyű az életem. Az első férjemtől elváltunk, és jószerével egyedül neveltem fel a gyerekeket. Mire a második férjemmel összekerültünk, mindegyik gyerek végzett már. A gyerekek iskolába jártak, én meg három műszakba dolgozni. Nekem azért volt jó a három műszak, mert többet tudtam velük lenni, hisz az állami gazdaságban annak idején még tizenkét- óráztunk. Büszke vagyok arra, hogy sikeresen átvészeltük ezeket a nehéz éveket is. Mind a három gyereket fölneveltem, szakmát tanultak, s úgy érzem, szeretnek, ragaszkodnak hozzám.

■ - Mi volt az életében a legnagyobb öröm?- Öröm? Hát az mindig van, hol kicsi, hol nagy, csak észre kell venni. A legnagyobb öröm azért mégis a család, az én három fiam.

I- Mivel foglalkozik a legszívesebben szabadidejében?- Mindennap főzök, ez naponta bevásárlással kisebb takarítással együtt két, két és fél órába telik. Szerencsére jól nevelt családom van, takarítanom nem kell. így aztán elég sokat olvasgatok, Berkesit, Szil- vásit, Fehér Klárát, Jókai Annát leginkább. És kötök-kötök rengeteget a gyerekeknek, az unokáknak, még tévénézés közben is.

I- Ezek szerint a keze a nap minden órájában talál foglalatosságot. Hamarosan nyugdíjba megy. Hogyan tervezi a nyugdíjas éveit?- Mi minden évben elmegyünk két hétre nyaralni, remélem, ez továbbra is igy lesz. Ennyi pihenés, kikapcsolódás jár az embernek. Szeretnénk venni egy kis telket, legfőképp azért, mert a meleg nyári hónapokat egy bérházi lakásban eltölteni kín- szenvedés. A konyhára is jól jön, amit ott termelgetünk, meg lesz elfoglaltságom. Megmondom őszintén, nem szívesen megyek nyugdíjba, ez bizony nem lesz nagy öröm. Egyelőre még csak nem is nagyon gondolok arra, mit fogok csinálni nyugdíjasán. Az ember ennyi idő alatt megszokta, hogy mindennap felveszi a munkát, bejön a gyárba, igaz, zajos, meg nem tiszta munka az esztergálás, de én nagyon szeretem. Hiányoznak majd nagyon-nagyon a kollegák. De tudja mit? Ne beszéljünk most erről.- Rendben van. És köszönöm, hogy szakított időt a megismerkedésünkre.

D. VARGA MÁRTA

MÚLTUNKBÓL

A Tolna Megyei Levéltárban őrzött iratok segítségével idézzük fel az 1936-37-es esztendőket, amelyeket apáink és nagyapáink nem ritkán úgy emlegetnek, hogy az a nyugodt gazdasági fejlődés, a munkához való jutás lehetősének időszaka volt. Hiába, az emlékek olykor megszépülnek. De az iratok, az egykor keletkezett dokumentumok híven őrzik az eseményeket. Nem szépítenek és tárgyilagosak (persze csak akkor, ha eredetileg is ilyenek voltak).

Egerből indult el a mozgalom: nyújtson a társadalom adakozás formájában megélhetési lehetőséget a társadalom perifériájára szorultaknak, akik nem juthattak munkához, vagy munkaképtelenek voltak. Azt kívánták az egri mozgalom elindítói, hogy a vagyonosok önkéntes elhatározásból adakozzanak, az összegyűltjavakat pedig vagy a hatóság, vagy valamely társadalmi szervezet ossza szét a rászorultak között.

Később ez az egri mozgalom nevet változtatott és Magyar Normává lett.

A 30-as évek közepén többször is ösz- szesítő statisztikát készítettek az országos hatáskörű szerveknek erről a Magyar Normáról. 1937. augusztus 7-én az alispáni hivatalban 19 kérdésre adtak választ Szekszárd város és Dombóvár adatai alapján. A „Magyar Norma szerinti szegénygondozás” címet kapta ez a statisztika. Megdöbbentő kép tárul az elé, aki megtekinti ezeket a számokat. Nem ismertetjük mind a 19 kérdésre adott választ. Elhagyjuk a lakosság foglalkozási adatait, a határművelés ágazatait, a népesség számát.

Hányán szorulnak támogatásra? Erre a kérdésre íme itt a válasz: Szekszárdon 1936-ban 292,1937-ben pedig 219 személyt kellene támogatni munkaképtelenség miatt, munkanélküliség pedig 1936- ban 370, 1937-ben 316 személyt sodort az ínségesek sorába. Évente tehát mintegy 550-600 személy nem tudott létezni anyagi támogatás nélkül, nem volt meg a napi betevő falatjuk. Dombóvárott 1936- ban 77,1937-ben pedig 57 személy szorult a hatóság támogatására, mert nem bírták a munkát. Munkanélkül volt 1936- ban 278, 1937-ben pedig 56 fő. A munkaképtelenek közül szegényházban gondoztak Szekszárdon 1936-ban 11 férfit és ugyanennyi nőt. Egy esztendővel később 10-11 volt a számuk. Dombóvárott nem volt szegényház.

Teljes külső (nyílt) gondozásban részesítettek Szekszárdon 1936-ban 50 férfit és 64 nőt, a következő esztendőben 34-40 volt a számuk. Dombóvárott 1936- ban ilyen gondozás nem volt. 1937-ben pedig 33 férfi és 24 nő szorult ilyen nyílt segítségre, támogatásra.

Részleges külső gondozással segítettek 1936-ban a megyeszékhelyen 31 férfit 125 nőt, egy esztendővel később 33 férfit és 84 nő részesült ilyen támogatásban. Dombóvárott ez a szám 1936-ban 40-37 volt, egy év múltán pedig 42-14 volt a gondozottak száma. Ehhez jöttek még természetesen a munkaképes ínségesek. 1936-ban 278, 1937-ben 56-an voltak.

Amint a számok tanúsítják, meglehetősen nagy volta közsegélyezésben része- sítendők serege. Önhibájukon kívül kerültek ilyen helyzetbe.

Milyen mérvű volt a támogatás?

A dombóváriak nem közöltek összesített adatot az alispáni hivatallal, mondván éppen ott van a költségvetésük jóváhagyásra. Szekszárdon egy eltartott napi tartásköltség 1936-ban és 1937-ben egyaránt 60 fillér volt. Sok volt, vagy kevés? - ki ki döntse el maga. Célszerű az értékelésnél figyelembe venni a számítási utasítást. Idézzük:

„(A tartásdíj kiszámításánál figyelembe kell venni a szegényház fenntartásával járó összes személyi és dologi kiadásokat (gyógyszerellátást, élelmezést, szegények ruházatát, ápoló és kiszolgáló személyzet díját, az épület fenntartási költségeit, esetleges természetbeni ajándék ellenértékét, stb., stb.).”

Mit mondhatunk? Szegényház - szegényes ellátás. De legalább valami menedéket nyújtottak a sokak közül nagyon keveseknek.

A külső gondozottak közül senki sem kapott teljes ellátást Szekszárdon. Dombóvárott is csak 1937-ben volt ilyen

segítség. Erre a célra 10 pengő és 53 fillér jutott. (A gondozottak számát nem közölték.) A részleges gondozottak havi költsége személyenként a megyeszékhelyen 8 pengő, 1937-ben 9 pengő volt. Dombóvárott még ennél is szűkösebben jutott: 1936-ban mindössze 1 pengő 25 fillért, 1937-ben 3 pengő 59 fillért juttattak az arra rászorulóknak.

Honnan vette Dombóvár és Szekszárd a kiadások fedezetét?

Volt egy keret a költségvetésben, továbbá összegyűlt kisebb-nagyobb meny- nyiségű adomány a hatóságok által támogatott társadalmi szervezetek mozgalma révén. Szekszárdon a költségvetés két évben összesen 28 268 pengő és 17 fillért irányzott elő erre a célra. 8396 pengő pedig a társadalmi gyűjtés eredményeként gyűlt egybe. A felajánlott termény és egyéb természetbeni ajándék értéke 90 pengő volt. A statisztika a dombóváriak költségvetési adatait csak 1937-ből közli, eszerint ott 2050 pengőt kívántak segélyezésre fordítani. Két év alatt összegyűjtöttek a társadalmi szervezetek összesen 7752 pengőt. Feltűnő volt a természetbeni adakozás nagysága, ennek értéke 3437 pengő és 46 fillér volt 1936-ban. Egy évvel később azonban itt csak 92 pengő gyűlt össze. A dombóváriak 1936. évi adatában benne van az Esterházy Pál által adományozott, az elöljáróságnak bejelentett, de az ő megbízottja által kiosztott liszt- és tűzifaadomány értéke is. A statisztika megőrizte az adakozók számát is. Szekszárdon 942 személy nyújtott segítséget a rászorulóknak, Dombóvárott ez a szám jóval magasabb volt: 1200 (csak megjegyezzük, amikor az egri mozgalom elindult, és ennek szószólója akadt a megye- székhelyen is, meglehetősen hűvösen reagált a város, oly annyira, hogy annak sajtóvisszhangja is támadt...).

A költségvetési fedezet biztosítására a hatóságok mindenütt, igy Dombóvárott és Szekszárdon is községi pótadót vetettek ki. Szekszárdon ennek mértéke 100, és 105 százalék volt, Dombóvárott megelégedtek a 68 és 58 százalékkal. Igaz, az igy beszedett összeg nem fedezte a tervezett kiadásokat.

A statisztika kitér arra is, hogy az egyházak milyen segítséget nyújtottak a bajbajutottaknak. Dombóvárott nem volt ismert - a jelentés szerint -, hogy az egyházak milyen összegű támogatást nyújtottak, Szekszárdról is csak 1937-ből van adat, 2410 pengőt juttattak a segítségre váróknak.

Az'ínségakció bevételeiből a munka- képtelenek segítségére semmit sem fordítottak Dombóvárott, az alispáni hivatali statisztika szerint, Szekszárdon is szűkmarkúak voltak: 1936-ban 922 pengő 50 fillért adtak - 1937-ből pedig nincs adat.

Milyenek voltak a szegényházak?

A dombóváriak válasza: „Szegényházunk nincs - a hajléktalanok számára lakást bériünk”. A jelentésből megtudjuk, hogy az épület földszintes, 200 m2-nyi területen fekszik, 20 férőhelyes. Nincs nappali szoba, nincs munkaterem, de hiányzik a betegszoba is. A szociális misz- szió gondozza a szegényház lakóit. Nincs adat arról, hogy hány szobában helyezték el a 20 rászorultat.

Arra a kérdésre, hogy: „a Magyar Norma szegényügyi bizottsága hány tagból áll, és működik-e?” a válasz a következő: Szekszárdon 18, Dombóvárott 24 tagja van. Azt is megtudjuk, hogy a „gyűjtöhöl- gyek" száma 67 Szekszárdon. Dombóvárott a községet 34 gyűjtőkerületre osztották. Minden kerületben 2-2 "gyűjtő- hölgy” végzi a javak összegyűjtését. Ebből következik, hogy ott 68 személy segített ezt a feladatot megoldani.

Szekszárdon a munkaképtelenekről a Szegénygondozó Hivatal kartoték-rendszerrel vezet nyilvántartást, az ínségesekről a város saját hatáskörben intézkedett. Dombóvárott is volt nyilvántartás, de nem külön-külön kezelt, az összes segélyezett szegény egy nyilvántartásban van felvéve.

Nem folytatjuk a statisztika ismertetését. Az emlékekben gyakran megszépült múlt így jelenik meg, kommentár nélkül, a hivatalos iratokban. Nincs olyan adat, hogy hányán voltak a fentieken kívül olyan helyzetben, hogy fenntartásukról éppen csak gondoskodni tudtak, de nem jutott minden gyermeknek cipő, hogy iskolába mehessenek, nem szólnak arról sem az írások, hogy hány család volt, amelyben naponta csak egyszer jutott élelem az asztalra. Ezek a kis közösségek már úgymond „boldogok” lehettek, hiszen nem szorultak támogatásra...

K. BALOG JÁNOS