Tolna Megyei Népújság, 1987. január (37. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-29 / 24. szám
6 Képújság 1987. január 29. Labdarúgó VDN Kupa Dombóvári VMSE-Paksi A Tamási Városi Tanács V. B. termében értekezletet tartottak a Tamási és környéke általános iskolák diáksportkör elnökei, az érintett intézmények igazgatói, valamint a helyi úttörőelnök és az MHSZ-titkár számára. A résztvevőket - köztük Újvári Mihályt, a Tolna Megyei Tanács V. B. művelődési osztályának tanulmányi felügyelőjét - Mátics Éva, Tamási város sportfelügyelője köszöntötte, majd ismertette a tanácskozás napirendi pontjait. Elsőként tájékoztató hangzott el a diáksportkörök időszerű feladatairól. Tamásiban és környékén összesen 7 diáksportkör alakult, 15 csoporttal. Nagy sikernek könyvelhető el, hogy mindenütt biztosították a pályázat útján elnyerhető csoportvezetői tiszteletdijat. A csoportok zöme általános és turisztikai, de asztali- tenisz, kézilabda és labdarúgás sportágakat is művelnek a tanulók. Ez év március 31-ig van lehetőség a területi diáksportkörök megalakítására, Sportműsor Labdarúgás: A Szekszárdi Dózsa NB ll-es csapata ma délután 14 órakor a Dunaújvárosi Kohász együttesét fogadja előkészületi találkozón. Atlétika Fedettpályán is jő eredmények Pécsett, a Tüzér utcai edzőcsarnokban rendezte a Pécsi MSC fedettpályás versenysorozatának első fordulóját, melyen megyénk színeit a Szekszárdi Dózsa és a Dombóvári VMSE atlétái képviselték. Sajnos, a megméretés előtti napon a fűtőrendszer meghibásodása miatt megszűnt a hőszolgáltatás, s ez negatívan befolyásolta a teljesítményeket, sőt sérülés is történt. A legkiemelkedőbb eredményt Baráti Tünde (Sz. Dózsa) érte el a női távolugrásban. Jobb szekszárdi eredmények: FÉRFIAK: 60 m: 1. Rick 7,37, 2. Boldis 7,43, 3. Bézsenyi 7,48, 4. Petrovics 7,53, 5. Fáncsy 7,53. Hármasugrás: 1. Boldis 13,93,2. Rohn 12,54 és Dávid 12,91. Súlylökés (5 kg): 1. Miklós 14,27. NŐK: 60 m: 1. Galló 8,45, 5. Csillag 8,88. 60 m gát: 1. Bozsér 10,02, 2. Péter- bencze 10,09, 3. Keszthelyi 10,19. Magasugrás: 1. Mayer (DVMSE) 170. Távolugrás: 1. Baráti 584,2. Galló 536. i Budapest fedettpályás ifjúsági bajnokságán a DVMSE indította atlétáit. Közülük Süveges Levente szerepelt sikeresen, a férfi távolugrásban 648 cm-rel döntőbe került és ott hetedik lett. ezek létrehozásának szükségességét az illetékes iskolák maguk döntik el. A taglétszám naprakész nyilvántartása, a tagdíjak pontos befizetése alapvető feltétele a diáksportkörök zavartalan munkájának. A tantestületek ennek érdekében sokat tehetnek, több tamási és; környéki iskolában tapasztalható ez a követésre érdemes együttműködés. Gáspár Jánosné tanulmnyi felügyelő a diáksportbizottság közös képviselőjének a személyére tett javaslatot. A diáksportköri elnökök egyhangúlag Brenner Györgyöt, az iregszemcsei. általános iskola testnevelő tanárát választották erre a tisztségre. A megbízatás időtartama egy évre szól. > A konferencián a résztvevők számos - főként a pénzügyekre vonatkozó - kérdést tettek fel, melyekre Újvári Mihály adott részletes választ, kiegészítve és pontosítva a tudnivalókat. Gárdonyban került megrendezésre a Magyar Hírlap Kupa sakkverseny első fordulója. A megméretésen 11 SZÜV csapata vett részt, 3-3 taggal. Végig nagy harc folyt a végső győzelem megszerzéséért. A háromszoros kupavédő Szek- szárd gyengén rajtolt, ráadásul az éltáblás Buzásit Mihalkó mester (Nyíregyháza) elleni - nyeröállásból elszenvedett - veresége megviselte, és ezután visszafogottan játszott. Bodrogi és Freppán jó teljesítményére volt szükség ahhoz, hogy a Budapest elleni 2:1-es győzelemmel a Szekszárd a dobogó harmadik fokára állhasson. A végső győzelmet a megyénkben is jól ismert Rudolf László vezette miskolci gárda szerezte meg, második helyen a Nyíregyháza végzett. Az egyéni versenyt Mihalkó József nyíregyházi mester nyerte meg 100 százalékos teljesítménnyel, Rudolf László és Balogh Istvám mesterjelöltek előtt. Kedden Brüsszelben bejelentették, hogy Albert Roosenst, a Belga Labdarúgó Szövetség főtitkárát gondatlanságból elkövetett emberölés vádjával bíróság elé állítják. így tehát Roosenst felelősnek tartják az 1985. máju.s 29-én a brüsszeli Heysel- stadionban történt tragédiáért, amikor a Liverpool-Juventus labdarúgó BEK-döntű előtt kitört tömegverekedésben 39 néző lelte halálát. A fenti bejelentés Roosens ügyvédjétől, Daniel Spreutelstöl származik, az ügyészség részéről nem erősítették meg a hírt. Már csak tíz hét van hátra az idei For- ma-1-es világbajnokság nyitányáig, de néhány „istálló” még keresi második versenyzőjét. A legnagyobb érdeklődés a McLaren várható igazolását kíséri, hiszen ez a csapat állította ki az elmúlt három év világbajnokát. A címvédő francia Alain Prost helye biztos, neki keresik a partnert. Dombóvár, 100 néző. V: Dravecz T. Dombóvári VMSE: Bien - Mács (Vészi), Banai (Pászti), Magyar, Barka (Péter) - Keresztes (Herbst), Nagy (Hosszú Z.), Urbán - Kovács, Jakab, Gyurkó. Edző: Bözsöny János. Paksi SE: Németh-Kun, Blatt P„ Prancz, Erdélyi (Czárt) - Izsák (Mukli), Kovács Z. (Rácz), Porga, Krászt (Horváth J.) - Tóth, Gyenis. Edző: Márkus József. A pályaválasztó csapat kezdett lendületesebben és a 10. percben vezetéshez Január 24-én a SZÜV vendége volt Adorján András nemzetközi nagymester, a Nagymesterek Tanácsának titkára, valamint a suboticai hexasakk-csapat. Adorján András 33 táblás szimultánt tartott, ahol két vereséget szenvedett: Szabó László (Szekszárd) a 23. lépésben szép kombinációval késztette feladásra, míg Sziráki László (Budapest) hosszan tartó csata után diadalmaskodott. A nagymester hat táblán játszott döntetlent és huszonöt táblán nyert. A szimultán után a SZÜV hexasakk- csapata nemzetközi mérkőzést játszott a Subotica együttesével, ami a SZÜV számára rosszul indult. Félidőben még a szabadkai csapat tűnt esélyesnek, ami igen meglepő, hiszen a SZÜV csapatát jelenleg az egyik legerősebb együttesként tartják számon a szakemberek. Az éltáblás Rudolf László, ex EurópaAz ügyvéd elmondta: védencét abban tartják hibásnak, hogy nem ellenőrizte kellőképpen a jegyek eladását, s igy az olasz és az angol szurkolók a szomszédos szektorokba kerülhettek. Ezek után szinte törvényszerű volt, hogy összecsap a két tábor. A belga hatóságok 26 liverpooli szurkolót már azonosítottak a tettesek közül, s kérték kiadatásukat Nagy-Britanniától. Mind ez ideig Albert Roosens az egyetlen belga labdarúgó-vezető, akit a Heysel-tragé- dia kapcsán vád alá helyeztek. A tárgyalás időpontját még nem tűzték ki. A hirek szerint a McLaren az „edzések világbajnokának” tartott brazil Ayrton Sennára vetett szemet, aki jelen pillanatban még a Lotus versenyzője. A fiatal brazilt „mesés” ajánlattal kecsegtetik: két esztendőre állítólag 10 millió dollárt ígértek neki. Ennek a csábításnak pedig igen nehéz ellenállni... jutott: Gyurkó kicselezte a rátámadó védőket, majd a kimozduló Németh mellett 12 méterről a jobb alsó sarokba helyezte a labdát. *1 -0. Változatos játék után kiegyenlítődött a küzdelem. A 37. percben Blatt P. 22 méteres szabadrúgását Bien röviden öklözte, a berobbanó Gyenis közvetlen közelről a bal alsó sarokba lőtt. 1-1. A' 70. percben Herbst nagyszerűen emelt középre, de a gólhelyzetbe került Jakab addig körülményeskedett, amíg a védők felszabadítottak előle. bajnok nehéz partiban győzött a végig irányító Drágán Radakovic, a tavalyi jugoszláv bajnok ellen. A Duna Kupa-győztes Buzási József a jól védekező Szabó Károly ellen csak akkor tudott némi előnyre szert tenni, amikor ellenfele átlépte a gondolkodási időt és amúgy is veszített. A harmadik táblán az országos bajnoki cím védője, Sziráki László biztos győzelmet aratott Kollár Attila ellen. Vámosi Albert sokáig vesztésre állt, ellenfele, Vereczkei János azonban sok időt használt el és ezértveszített. Boro- nyák István kombinatív játékkal győzte le a csak egyszer megingó Kisimre Istvánt. Bodrogi István győzelme vitathatatlan, ő az első perctől kezdve fölényben játszott Bohóczki Mihály ellen. A magyar csapat újonca, Madaras János biztos győzelmet aratott Milos Malentin ellen. így alakult ki a 7:0-ás eredmény a SZÜV javára. Chris Evert döntött Az amerikai Chris Evert-Lloyd, a világ második számú teniszezőnője bejelentette, hogy az 1987-es évad lesz az utolsó, amelyet teljes egészében végigversenyez. A továbbiakban is szándékozik teniszezni, de már csak a négy legnagyobb tornán, Ausztrália, Franciaország, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok nemzetközi bajnokságán kíván fellépni.- Az utóbbi hónapokban csak nehezen lábaltam ki térdsérülésemből, s az edzés is egyre több gondot okoz - magyarázta döntése hátterét a 33. évében járó játékos. Evert-Lloyd 1974-ben kezdődött profi pályafutása során 148 tornán győzött, 1143 hivatalos mérkőzést nyert meg. Ez a maga nemében világcsúcs. Ugyancsak 1974 óta minden évben nyert legalább egy Grand Slam-via- dalt - az utolsót tavaly júniusban, amikor a francia nemzetközi bajnokságon diadalmaskodott. <&. > ** 4*4 tr - *• I N jk A ' j r M JA Tamásiban a diáksport- körökről tanácskoztak HÍREK A bonyhádi edzésközpontban nyílt napot tartottak, ahol a szülök személyesen győződhettek meg gyermekeik sportbeli fejlődéséről. A gyakorlati bemutatót szülői értekezlet követte. xc A tolnai sportszékházban február 1-jén, 9 órai kezdettel rendezik meg az ez évi megyei ifjúsági egyéni asztalitenisz-bajnokságot. * Tíz év után először öregfiúk kosárlabdatornát rendezett a Bonyhádi 3. Sz. Általános Iskola diáksportköre. A Völgység Kupát a paksi öregfiúk nyerték Szekszárd, Bonyhád és Pécs csapatát megelőzve. xt A tamási gimnázium tornatermében február 14-én és 21-én kerül lebonyolításra az általános iskolai „Foci Farsang”. >*< A Szekszárd városi asztalitenisz-csapatbajnokságban a nyolcadik forduló után a 16 pontos Növényvédő I. együttese vezet a 14 pontos SZHV, a Megyei Tanács, valamint a TÁÉV gárdája előtt. Január 31-én és február 1-jén kerül lebonyolításra a bonyhádi tornacsarnokban a BONY Kupa teremlabdarúgó torna, a következő nyolc csapat részvételével: Komlói Bányász, Paksi SE, Pécsi Bőrgyár, Aparhant, Tevel, Tamási, Mázaszászvár, valamint a házigazdák együttese. A csoportmérkőzések szombaton 8 órakor, a helyosztók pedig vasárnap 8,30-kor kezdődnek. A Paksi Városi Tanács V. B. művelődési és sportosztálya január 30-án, 15,30 órakor munkaértekezletet tart a városi és a városkörnyéki diáksportbizottság megalakulásával kapcsolatban. xe Február elején indul az MMG-AM szekszárdi gyáregységében a szakszervezet, a KISZ és az MHSZ közös rendezésében a háziverseny-mozgalom. A tömegsportversenyen - melyen a gyáregység valamennyi üzemrésze képviselteti magát - sakk, asztalitenisz és légpuskalövészet szerepel. SAKK Bronzérmes a szekszárdi SZÜV Tízmilliót ér Senna? Vád alatt a Belga Labdarúgó Szövetség főtitkára SE 2-1 (1-1) A 80. percben Vészi remek átadással futtatta a jobb oldalon Jakabot, akinek pontos beadását a szemfüles Kovács a késve kimozduló Németh mellett négy méterről a kapu közepébe fejelte. 2-1. A 84. percben Blatt P. 25 méteres nagy erejű lövését Bien óriási bravúrral tornászta szögletre. A mindvégig küzdelmes, jó iramú mérkőzésen a pályaválasztó dombóváriak rászolgáltak egygólos győzelmükre. A DVMSE harmadik kupameccsén tehát megtört végre a jég. Kosárlabda NB I. Izgalmasnak ígérkezik a hajrá Persze, hogy nem úgy képzeltükéi a kosárlabda NB I. tavaszi idényének folytatását, hogy a szekszárdi lila-fehérek számára vereséget hoz a tizenharmadik forduló. A hosszú időn át listavezető Dózsa a ZTE-töl elszenvedett vereségével nemcsak az előkelő pozíciójától, hanem a „B” csoport dobogójától is búcsút vett. Javításra bőven van még idő és lehetőség, s ennek sorában elsőként a január 31 -én, szombaton lejátszásra kerülő Közgazdasági Egyetem elleni találkozó kínálkozik hazai környezetben. A férficsapatok pontvadászata egy fordulóval előbbre tart, s a Dombóvári VMSE legénysége jóvoltából a másik szemünk nevet. A vasutasok szilárdan őrzik első helyüket, rájuk január utolsó napján a hódmezővásárhelyi vendégszereplés vár. Ha az őszi nehezen kiharcolt egypontos dombóvári győzelemre gondolunk, akkor jogos a megállapítás: Miedzi- kékre sétagalopp helyett nagyon kemény feladat vár a vásárhelyiek csarnokában. Csapataink felkészüléséről, a találkozók esélyeiről kérdeztük a két szakvezetőt. » Vertetics István: - Hazai pályán fogadjuk a Közgazdasági Egyetem együttesét. Sajnos, játékosállományunk helyzete tovább romlott, így újabb szerkezeti változtatásokra lesz szükség. Christián ezúttal már pályára lép, de nem számíthatok Palotásra szakvizsgája, illetve a Zalaegerszegen szerzett sérülése miatt. Felszegi a héten teljesítette az atlétikai felmérőt, így valószinüleg vele is újra találkozhatnak szurkolóink. Ellenfelünk az NB ll-ből feljutott csapatok közül a legerősebb, a hazai pálya ellenére sem vehetjük félvállról ezt a meccset. A ZTE ellen nem volt baj a küzdeni akarással és a hozzáállással. Véleményem szerint gyenge támadójátékunk eredményezte vereségünket. Ennek korrigálása, a lányok önbizalmának visszaállítása a legfontosabb feladatunk. Ifj. Szittya Imre: - A Nagykőrös elleni találkozóra sikerült kipihenni játékosaimnak a PVSK-val vívott rangadó fáradalmait, így fölényesen nyertünk. Nagyon készülünk a HVMSE-vel vívandó összecsapásra, hiszen novemberben megizzadtunk a minimális különbségű győzelemért. A szerdai napra edzőmér- közést iktattunk be felkészülési programunkba, s bár 10 ponttal legyőztük a H. Táncsics SE gárdáját, a játékkal nem voltam maradéktalanul elégedett. Remélem, a hibákat szombatig sikerül kijavítanunk. Gondot okoz egyik centerünk, Húsz influenzás betegsége. Szeretném, ha szombatig felgyógyulna, de ha nem lesz teljesen egészséges, akkor beállítását tekintve nem kockáztatok. Bizakodóan ítélem meg az esélyeket, s remélem, a játékosok is átérzik a feladat súlyát. Nem szeretnénk csalódást okozni egyre bővülő szurkolótáborunknak: győzelemmel térünk haza Hódmezővásárhelyről.