Tolna Megyei Népújság, 1987. január (37. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-28 / 23. szám
1987. január 28. KÉPÚJSÁG 5 ENGEDÉLY. ENGEDÉLYEZÉS: Valaminek a megengedését tartalmazó, bizonyos formákhoz kötött szóbeli vagy írásbeli nyilatkozat, kijelentés. Ennek írásos formája, az ezt tartalmazó hivatalos irat Engedélyt adni valaminek a végzésére, végrehajtására, felhasználására, gyakorlására, folytatására. (A magyar nyelv értelmező szótára) A gyorsabb ügyintézés érdekében Az Országos Építésügyi Szabályzat tavalyi módosításai is tanúsították, minden erőnkkel arra körekszünk, hogy az épít- tettők-építők előtt minél kevesebb olyan fal álljon, ami már akkor ott magasodhat előttünk, amikor még az épület alapozásához nem is kezdtek hozzá. Áprilistól új, az áttekinthetőbb, gyorsabb ügyintézést is szolgáló rendelet lép hatályba - amely az építésre és az épületek használatba vételi eljárására vonatkozik. A rendelkezések szerint április 1- től gyakorlatilag minden felépített objektum (melléképület, tüzelőtároló, fáskamra, ól, istálló stb.) csak építési engedéllyel készülhet el. A jelzett időpontig - tehát jelenleg még - ez csak bejelentési kötelezettséggel jár, tehát most még nem kell a kérelemhez műszaki tervet, telekkönyvi szemlét csatolni. A rendelkezés egységesítése elsősorban az ügyintézést gyorsítja, a szakhatóságok ellenőrző munkáját teszi egyszerűbbé, és elejét veszi azoknak a vitáknak, torzsalkodásoknak is, amelyek az előírások megsértéséből - a nem megfelelő helyre, vagy nem megfelelő céllal épített garázsok, tárolók, melléképületek miatt adódnak. A szekszárdi városi tanács műszaki osztályán arról is tájékozódtunk - és emlékeztetőül ajánlatos ismét felidézni -, hogy pénzügyi fedezet megteremtésén túl milyen engedélyekre, papírokra van szüksége egy saját erejére támaszkodó építőnek. Elmondták, hogy az építeni szándékozók mielőtt belterületi telket vásárolnak, keressék fel a műszaki osztályt, vagy a községekben a helyi tanácsot, hogy pontos információjuk legyen arról, hogy az illető telekre milyen város, vagy községfejlesztéssel kapcsolatos tervek vonatkoznak, és ennek megfelelően milyen módon építhető be. Az érdeklődő telektulajdonos ezután a városi tanácsnál (illetve a helyi tanácsoknál) nyilvántartott magántervezői névjegyzékből tetszése szerint választhat tervezési jogosultsággal rendelkező technikust, mérnököt, és miután a tervek is elkészültek, azokat a tanácsi előírások szerint egyeztetni, a Tolna Megyei Építéstervezői Szakértői Bizottsággal - ÉSZB - véleményeztetni kell. A helyesen, értelemszerűen kitöltött kérelemhez kell csatolni mellékletként a tulajdonlap-másolatot, illetve a hiteles térképmásolatot. Ezt a két dokumentumot a földhivatalban lehet beszerezni. Az építési engedélyt tartalmazó dossziéba kerül két példányban az ÉSZB által véleményezett műszaki terv és leírás is, valamint a tervezői és a közműnyilatkozat. Az építési jogosultságot akkor kell igazolni, ha valaki nem az állandó lakhelyén építkezik. (Tehát igazolnia kell, hogy máshol nincs lakása.) Az általános rendezési tervekben külön hangsúlyt kapott hogy a városközpontokban, műemléki, várostörténeti szempontból védett területen az országos műemlékvédelmi felügyelőség szak- véleménye is szükséges. Erről a helyi tanácsoknak kell tájékoztatást adniuk az építőknek. A címről Életünk során számtalan engedélyt adunk és kapunk. Gyermekkorunkban engedélyt kérünk szüléinktől, nevelőinktől, hol azért, hogy fagylaltot vehessünk, esetleg elmehessünk moziba, vagy tovább maradhassunk lent játszani... Felnőtt korunkra nekünk kell eldönteni, mit engedhetünk meg magunknak. Megengedhető-e az új bútor, a következő pohár ital, az új autó, még egy gyerek. A gyerekeink pedig tőlünk kérnek engedélyt. Engedély kell a házépítéshez, a horgászathoz, a vadászathoz, a telekvásárláshoz, beépítéshez, ráépítéshez, belépéshez, kilépéshez, távolmaradáshoz. Min múlik az, hogy mit engedünk meg? A családi környezeten, a házi szokásokon, a neveltetésen, a közösség normáin, amelyben élünk. Sok mindenen és mindenkin, de legfőképpen az emberen saját magán. Egyéniségünk, belső értékrendünk a „legfőbb bíró", ez szabályozza az életünket. Ha meghalljuk az engedély szót, önkéntelenül valamiféle pecsétes papírra gondolunk, pedig nemcsak ez tartozik az engedély fogalmába. Az igen-nem között kell döntenünk, választanunk mindenkor. Sokszor olyan befolyás alatt, amit nem is érzékelünk, észre sem veszünk. Mindig valamilyen belső szabályozáshoz, értékrendhez, elvárásokhoz igyekszünk igazodni. S míg ez a belső értékrend megegyezik a társadalmi elvárásokkal, addig nincs is semmi baj. Jó lenne, ha mindig olyan dolgokra adnánk magunknak engedélyt, ami nemcsak a saját javunkra válik. Az államigazgatási szervhez népes küldöttség vonul be a fogadónapon. Mindenféle korú asszonyságok terelgetnek maguk előtt egy ijedt arcú fiatalembert és egy piruló leányzót. Mindenki egyszerre beszél, kiderül lassacskán, hogy „házassági engedély”, pontosabban a kötelező korhatár (fiúknál 18, lányoknál 16 év) alóli felmentés kellene. Az előadó elmagyarázza: komoly indokkal megoldható ez az engedélyezés. Jelen esetben mi a helyzet?- Jön a gyerek... - pironkodik a leányzó. Ez bizony elég nyomós érv, az előadó nekifog a jegyzőkönyvnek, de elhülve tapasztalja, hogy a fiú csak 14 éves, a lánynak még személyi igazolványa sincs, alig múlt 12 éves. Elképedve pillant a rgyülekezetre. Az ügyfelek megértik, itt valami komoly baj van. Mindenki szeppenten hallgat, csak a legidősebb asszonyság mer megszólalni:- De kezicsókolom, hiszen olyan szerelmesek... Engedélyt kérni már egész fiatalon, gyermekkorban kénytelen az ember, sőt, életünkben talán ez az az időszak, amikor legtöbbször kell hozzájárulásért fordulnunk az idősebb, tapasztaltabb felnőttekhez. A zombai általános iskolában erről faggattunk néhány gyereket: mikor, kitől, mi mindenre kérnek ők engedélyt. Miklós Judit 5. osztály: - Ha moziba vagy játszani szeretnék menni, mindig megkérdezem anyutól, hogy elenged-e. Pintér Emőke 5. osztály: - A szüleim közül mindig attól kérek engedélyt aki éppen otthon van. Olyankor teszem ezt, ha el akarok menni valahova, például egy beteg osztálytársamnak megmutatni a leckét. Szerintem azért kell engedélyt kérnünk, mert a felnőttek megvédenék bennünket attól, hogy esetleg olyant csináljunk, aminek aztán nem lesz jó vége. Schmidt László 5. osztály: - Akkor is engedélyt kell kérnem, ha este 8 óra után is nézni szeretném a tévét. Ha anyuék megtiltják, nem szoktam ellenkezni, megyek, és lefekszem. Fink Gábor 5. osztály: - A múltkor megkérdeztem, elmehetek-e szánkózni. A szüleim nem engedték meg. Hát elszöktem. Nem lett belőle baj, mert nem vették észre. A kisebbek tehát többnyire ahhoz kérnek engedélyt, elmehetnek-e hazulról valahova. A hetedikes Csiki Gábor már másképpen vélekedik:- Ilyen enyhébb dolgokban nem kérek hozzájárulást. Hogy délután hova megyek, mikor tanulok vagy játszom, azt én döntöm el. Ha komolyabbról van szó, például, hogy estefelé lemehetek-e a presszóba videót nézni, akkor kivárom, hogy anyu jó hangulatban legyen és tőle kérdezem meg, mert ő engedékenyebb. Mindig megígérem, hogy másnap korán felkelek, ha elenged. Itt, az iskolában azt szoktuk megkérdezni, hogy lyukas órában leugorhatunk-e a boltba. Renczes Zoltán 7. osztály: - Legtöbbször azt szoktam kérni, hogy este sokáig nézhessek tévét, de fél kilencnél tovább sosem engedik. Olyankor nincs mit tenni, ágyba bújok. Matus Kornél 7. osztály: - Jó az, hogy a felnőttek engedélyét kell kérnünk mielőtt csinálunk valamit, mert különben gyakran butaságokat követnénk el. Ha nekem lesz gyerekem, én is óva intem majd sok Miklós Judit, Pintér Emőke, Schmidt László, Fink Gábor Gyerekszemmel A hetedikesek: Csiki Gábor, Matus Kornél, Renczes Zoltán mindentől. Hogy tűzveszélyes dolgokhoz ne nyúljon, vigyázzon a testi épségére. Itt, az iskolában az ügyeletesektől kell megkérdeznünk, hogy szünetben az osztályban maradhatunk-e, vagy bemehetünk- e valamilyen holminkért. Sajnos ők sokszor durvák, verekedősek, visszaélnek a hatalmukkal. Ilyen is van... A tábla tanúsága szerint ezen a helyen őstermelői árusításra adott engedélyt a bonyhádi tanács Ha majd Ha majd obsitos leszek és nem köt a titoktartás, biztosan kézzel-lábbal, nagy hevülettel fogom mesélni katonaidőm egyre szépülő emlékeit. Addig itt-ott, egy-egy érdeklődő tekintetre mozdul bennem az egy híján húsz esztendős múlt. Az engedély kérésének sajátos rendje volt abban az időben. Bármit tett a katona, minden cselekedete előtt bokát csat- tintva feszes vigyázban kellett darálni mindig a jelenlevő legmagasabb rendfokozatot megszólítva, hogy X. Y. határőr kérek engedélyt ezt, vagy azt tenni. Mondjuk továbbhaladni egy szűk folyosón, vagy éppen benntartózkodni a saját hálókörletben. Történt egyszer, hogy újonc koromban kissé sietve talán, de engedély nélkül léptem be abba a helyiségbe, ahol jószerivel sokadmagammal a nyugodalmas éjszakáinkat is töltöttük. Az emeletes ágyaktól nem láttam, hogy szakaszparancsnokunk - mint legmagasabb rendfokozatú elöljáró - is jelen van. Ö viszont nem kevés örömét lelte abban, hogy a közlegényeket jó katonává nevelje. Szótlan belépőmet nem hagyta szó nélkül. Javaslatára röpke színjáték kezdődött arról, hogy mit kellett volna tennem. Háromszor gyors egymásutánban pontosan végrehajtottam, amit a rendszabály megkövetelt. Az utolsó jelenetemnél nem csuktam be az ajtót. Őrmesterem tapintatosan figyelmeztetett, hogy bajtársaim megfázhatnak, de ha nekem nincs rá szükségem, akkor vigyem az ajtót a szolgálatvezetőhöz. Ez már parancs is volt. Kértem engedélyt az ajtót levenni obsitos... és leadni. Elvittem a raktárba. Majd jelentettem a szakaszparancsnokomnak, hogy a parancsot végrehajtottam. Igen ám, de ennek nem volt írásos nyoma. Kellett tehát pecsétes átvételi elismervény arról, hogy az ajtónkra ezentúl a raktáros vigyáz. Ezt megfelelő leltári számmal is ellátta a szolgálatvezető, akinek két csontcsillag jelezte helyét és szerepét hétköznapi életünkben. Megtettem mindazt, amit ők ketten, minden derültséget elfojtva, eljátszattak velem. Jöttem- mentem az új és újabb parancsokkal két kezemben, vállamra fektetve a fehér ajtólappal, mert ez is hozzátartozott sétáimhoz. Kértem engedélyt akkor, ha kiléptem, akkor, ha beléptem a helyiségbe. Külön engedélyt kértem kérni. Már-már elkese- redthettem volna, de ilyen esetben mindig nevetőgörcs fog el. Mielőtt elengedtem volna hahotázásomat, természetesen engedélyt kértem, majd ahhoz ismét, hogy megindokoljam miért röhögök. Amikor nagy jókedvem alábbhagyott, kértem engedélyt befejezni vidám perceimet. Szerencsésnak mondhatom magam, amiért szakaszparancsnokomat a százados hívatta. így lett vége tanulságos engedélykérésemnek. Az oldalt készítették: CSER ILDIKÓ, WENTER MARIANN, BÓKA RÓBERT, DECSI KISS JÁNOS és GOTTVALD KÁROLY.
