Tolna Megyei Népújság, 1987. január (37. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-03 / 2. szám
1987. január 3. Képújság 11 Bihari Kiára EMELKEDÉS Veronka a szobából kiment a konyhába. Apja az asztalnál ült, várta a vacsorát. Anyja a sülő, jószagú oldalast forgatta villával a lábasban.- Marosi bácsi jön az utca elején, láttam az ablakból. Biztosan hozzánk.- Hát az bizonyosan idetart, hová is menne máshová - mondta Bordás. - Csakis ide, mihozzánk.- Csakis ide - bólintott az asszony. Félrehajtott fejjel figyelte a sistergő zsír hangját. - Tegnap halt meg a felesége. Elterjedt már annak a híre, hogy beállsz az építő brigádba. Hozzád már hiába jön.- Hozzám ugyan már hiába. - Bordás hangjából hiányzottá meggyőződés.- Apuka! - kiáltott fel a lány. - Jancsi azt mondta, ha még egyszer megteszi bárkinek is, vége köztünk mindennek, elhágy. Csak nem akarja tönkretenni a boldogságomat!- Úgy is van! Nem akarhatod! - bólintott az ura felé Bordásáé. - Ilyen derék, szorgalmas, jókeresetű vőlegényt nem kap még egyet Veronka. Kinek szántad a lányodat? Egy szakmát nem tanult léhűtőnek? Mert másmilyen, ha folytatod a mesterségedet, nem veszi el.- Tegnap is hangoztatta a Jancsi, hogy csúfolják apuka miatt. Hogy temetőkukac lesz az apósa. Bárhogy is szeret, itt- hágy, ha maga megmarad sírásónak.- Jól van, jól, ez már elintézett dolog, abbahagyom a munkát. Holnap be is jelentem a tanácsházán - felelt Bordás.- Nekem is elegem van belőle. Harmincegy esztendeig csináltam, folytassa más. Rossz időben szüntelenül szaggat a derekam, meg a térgyem. De azért nem vált kárunkra. A két fiú is hasznot húzott belőle. A házunk is abból a munkából lett, meg a telek is.- A telek! - csapott le a szóra Veronka. - Erről jut eszembe, mit mondott tavaly a szőlőkötözésnél Marosi Etus. - Gyors pillantást vetett az anyjára, aki már előre bólogatott, mint aki tudja, mi következik. - Azt mondta, méghozzá az egész brigád füle hallatára, mert ette az irigység Jancsi miatt, mi az, csak nem a sírotokat készíti az apád? Mintha nem is hallotta volna tőlem, hogy a házunk helyét ássa ki apuka.- Ezt merte mondani? - hördült fel Bordás, és fakó, redős arcát elöntötte a pulykavörösség. - Hogy az Isten... Tán nem tudja, vagy elfelejtette, hogy régen mezítlábas, ágrólszakadt szegény volt az apja? Több voltam én Marosinál mindenkor, nekem mindig megvolt a lábbelim, meg az illő, iskolai ruhám.- Az az. Elfelejtette. De nemcsak ő, hanem az apja maga is. Nagyon magasra teszi ő most már magát, sokkal magasabbra nálad. - Bordásné összenézett Verőn kával. - A téesz elnökkel, meg az agronómussal komázik.- Hát csak komázzon. Ugye, eljött az ideje, hogy énrám nagyobb szükség lenne, mint az agronómusra. Énelőttem csak annyi ő, mint bárki, akinek helyet készítettem. Kínt kattant a kilincs, s Marosi megállt a küszöbön. Köszönt és szétnézett, mint aki feltérképezi a terepet. Azután leült arra a székre, amit Bordásné, kifelé fordítva az asztal mellől, felkínált neki.- Hát elvette a jóisten a feleségemet... - Önkéntelenül így kezdte a rászegeződő súlyos pillantások alatt. - Nagyon korán vette el.- Az, az, nagyon korán - ismételte meg Bordásné. - Pedig milyen szép, derék asszony volt. Dehát az Úr akarata ellen...- ...semmit se tehetünk - fejezte be Bordás. - Úgy tudom, nagyon beteg volt a megboldogult.- Nehéz betegségben szenvedett szegény... - sóhajtott Marosi. - Szinte azt is mondhatni, Isten bűnömül ne vegye, megváltás volt neki a halál. - Az utolsó szó, mintegy kinyújtott ujj, a célirányába fordította. Bordásra nézett. - Úgy hírlik, abbahagyta a mesterséget. Ezt jöttem megkérdezni. Mert hogy a sírt...- Jól hallotta - szakította félbe Bordás. - Elég volt belőle, leteszem az ásót, meg a lapátot.- De ezt csak nem cselekszi meg velünk? - kérdezte Marosi meghökkenve. - A hét végén lesz a temetés, addig nem kerül új sírásó. Amint nevén nevezni hallotta a mesterségét, Bordás felkapta a fejét, mintha csúnyán megsértették volna.- Ha nem lesz, nem lesz. Ez most már nem az én gondom.- Ki ássa meg ezután a sírokat? - Marosi hangjában is érezhetővé vált az indulat, gyásztól görnyedt tartása egyenesebb lett. - Kós Samu is halálán van, az öreg Mikusné se húzza már sokáig, és ha...- Mondtam már, ez nem az én gondom - vágta rá szinte gőgösen Bordás. - Majd segítenek a rokonok, meg a...- Méghogy én, meg a rokonok... - vágott közbe Marosi, és elvörösödött. - Hallja, ilyet ne mondjon.- Hát a maga lánya tavaly mit mondott Veronkánknak? - kiáltotta az asszony. - Az uram a neki, meg a vőlegényének ígért ház helyét készítette elő, ő meg azt kérdezte, csak nem a sírotokat ássa az apád? Otthon hallotta ő ezt, nem a maga eszétől találta ki.- Mit tudok én az ilyen lefetyelésről... - Marosi lejjebb szorította a hangját, hogy a vita ne váljék élessé. A térdén nyugvó kezére nézett, úgy kérdezte meg: - Akkor hát hogy s mint legyen? Hogy temessem el szegény feleségemet, ha... Bordást habozóvá tette a másik ember alázata, meg a rezdülés a hangjában, amit annyiszor hallott az eltelt évtizedek alatt. Tekintetében látszott a zavar és a bizonytalanság.- Hát hiszen, ha már így történt... - kezdte ő is csendesebben, de a lánya szemrehányóan rászólt:- Apuka! Énrám nem gondol?- Én már megmondtam ebben a dologban a magamét - szólalt meg Bordás újra, most már keményebben. - Ássa meg maga a sírt.- Nem értek én ahhoz - válaszolt érezhető gőggel Marosi. Tudta, hogy vesztett, s most már nem vigyázott a hangjára.- Majd beletanul! - vágott vissza Bordás. - Ő sem mérsékelte magát. A sértő hang kapóra jött. - Nem olyan világot élünk, hogy egyik ember nagyobbra tarthatná magát a másiknál. Senki se kívánhatja el, hogy kiszolgálják. A magunk kontójára élünk, arra is haljunk meg. Több sírhelyet én ki nem ások, bárki legyen is a halott.- Jól mondja, apuka - szólalt meg a lány nyugodt diadallal. - Ha mindenkinek meg kell fogni az ásót, vége lesz a csúfolko- dásnak. Ezután majd mink nézzük, hogy ássák mások a gödröt. Elégedetten elmosolyodott, és összenézett az anyjával. Győri László TÉL Árkosodik kudarcaim arca, Aggosodik arcomnak kudarca; Kudarcaim úgy vénítnek engem, Estemet is észre kéne vennem. Estemet is? Negyvenkét esztendő Nem lehulltom, életemet kezdő. Két kis őszim s nyári pirinyókám Hajnalítja szürkületi órám. Hegyi lakban álom elalélnom, Falra, mészre ír csak a salétrom E vacokban, amelyet az ánti- Világban még huzatott a háziúr, a tőke. Nyolcvan év. Azóta Két háború meg egy telerótta. Nem kézjegyek, más jegyek a falban. Életem, te elolvashatatlan! Ó, életem, Mária zuhanvást Próbálja már odabenn az alvást. Késő este. Dolgozott egész nap, Dolgozott, mint énrám ez az évszak, Mint gonoszul rám ez az esztendő: Negyvenkettő, évem negyvenkettő. Nem hull a hó, noha már hullandó. Tétovázik, jár-kél a zimankó Föl-alá; megy, jőni vissza ismét. Mínuszoktól maródik a festék. Langy égtájat lassúdan kigondolsz. Konyhaajtón hiába a pokróc. Jégvirág ró ablakra krikszkrakszot, Halhatatlan mint ír monogrammot Fecnijére sohase mulandón Sok vendégem: annyi pénzbehajtóm. Hullni kezd, hó vastagul serényen Tollászkodva füstös, ó cserépen. Garral ül rá, noha nem ám oly vad Nyomorában majd, amidőn olvad, majd midőn a föld felé csüggeszti Vén szárnyát, de az a nap még messzi. Szárnya most még nem csügg az ereszről. Tél van, tél dúl,nem a kikelet dől. Hójövet, te télre vált esztendő, Életem, te évre negyvenkettő. Negyvenkettő? Mára már negyvennégy. Vers leáll, de nem tesz idő ekként. Két esztendeje amit leírtam. Esteledve mért is hajnalítsam? Megbocsájtok immár mindeneknek. Élni, élni, nem halnom. Szeretlek. A munkahelyi művelődés Luxus vagy szükséglet? Lehet-e, kell-e a munkahelyen művelődni? Ha a gazdaság és kultúra egymást feltételező, egymást kiegészítő fogalmak, akkor igen. Ha a kérdés úgy merül fel, hogy a munkahelyeken a művelődés felesleges luxus, ott termelni kell, akkor a válasz: nem. De lehet-e a gazdaságot hatékonyan működtetni szakképzetlen, alacsony műveltségi szintű munkaerővel? Talán egy ideig még bizonyos területeken igen, de hosszú távon biztosan nem. A munkahelyi művelődés aktuális gondja, hogy fel tud-e nőni ahhoz a feladathoz, amit a gazdaság intenzív működtetése jelent, vagy megmarad a hagyományos kultúraközvetítő szerepénél. Az első esetben a gazdaság elöbb- utóbb rá kell, hogy jöjjön, milyen fontos partnere lehet a művelődés. Ha azonban csak a hagyományos kultúraközvetítő szerepet tudja vállalni a munkahelyi művelődés, akkor egyre nehezebb lesz lét- jogosultságát igazolnia, önmagát elfogadtatnia. Véleményem szerint ez a legfontosabb kérdése ma a munkahelyen dolgozó közművelődési szakembereknek. Tíz évvel ezelőtt jöttek létre a vállalati művelődési bizottságok. Tevékenységük segítésére az elmúlt év őszén az Országos Közművelődési Tanács és a SZOT új irányelveket adott ki. Természetesen irányelvekkel nem lehet művelődési mozgalmat éleszteni. De az alapelvek megfogalmazása azzal is orientálhatja, ösztönözheti a munkahelyi művelődés posztjain dolgozókat, hogy egyértelműen jelzi a művelődéspolitika által kívánatosnak tartott irányt. Tudjuk, hogy ma még sok helyen hiányoznak a feltételek a vállalati művelődési bizottságok irányelvben megfogalmazott működéséhez. Nagyon sok múlik azon, hogy a gazdasági vezetők mennyire tartják fontosnak ezt a munkát, hogy a napi gazdasági gondok szorítása közepette tudnak- e messzebbre, előre tekinteni. Az ipar ma és az előrejelzések szerint az elkövetkező másfél évtizedben is 300-350 ezer fő szakképzetlen munkaerőt igényel. Hosszú távon azonban a magyar ipar és a magyar népgazdaság előtt nincs más feladat, mint a felzárkózás a legfejlettebb technikai szintet képviselő országokhoz, és az nem megy szakképzetlen munkaerővel. Ahhoz, hogy a művelődés partnere lehessen a gazdaságnak, a technikai felzárkózásért folytatott harcában sok mindent másképpen kellene tennünk, mint eddig tettük. Ki kell mondani, meg kell fogalmazni egyértelműen a problémáinkat, hogy világosan lássuk lehetőségeinket. Tisztáznunk kell fogalmainkat és egységesíteni törekvéseinket. A munkahelyi művelődés szakembereinek körében ez a munka elkezdődött és folytatódik. A közelmúltban tanácskoztak Salgótarjánban a munkahelyi népművelők képviselői. A gazdasági fejlődés tudati feltételei címmel meghatározott témáról. A közös gondolkodást közgazdászok, szociológusok, humánpolitikai szakemberek segítették. A Művelődési Minisztérium Vezetőképző Intézete „Gazdasági érték, kulturális érték" címmel meghirdetett tanfolyama is nagy érdeklődést váltott ki a munkahelyi népművelők körében. Az elmúlt időszakban Veszprém megyében és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében voltak hasonló szemléletű és tematikájú megyei továbbképzések, elsősorban a vállati művelődési bizottságok titkárai és társelnökei számára. A Magyar Népművelők Egyesületének munkahelyi művelődés elnevezésű szakmai szervezete a maga lehetőségeivel igyekszik hozzájárulni a közös gondolkodáshoz. Novemberben sorra kerülő vándorgyűlésén a tervek szerint munkahelyi művelődéssel foglalkozó szekció is lesz. A Szakszervezetek Fővárosi Művelődési Háza mint a munkahelyi művelődés országos módszertani központja nagyon sokat tesz az egységes szemlélet kialakításában. Ez az intézmény szervezte a fentiekben említett salgótarjáni tanácskozást is, és kiadja a Munkahely és művelődés című periodikát, amely a munkahelyi művelődés szakembereinek egyre szélesebb köréhez jut el, segítve a közös gondolkodásban való bekapcsolódásukat. A Művelődési Minisztérium a SZOT-tal közösen tervezi a népművelőképzésen belül a munkahelyi művelődés szakembereinek speciális képzését kialakítani. A fentebb felsorolt kezdeményezések még csak a fogalmak tisztázásának, a problémák megfogalmazásának a kezdeti lépéseit jelentik. E viták során megszabadulunk néhány illúziótól, egyre világosabban megfogalmazódnak például a szocialista brigádok művelődési tevékenységének korlátái. Látjuk, hogy a művelődésben is egyre növekszenek az esélyegyenlőtlenségek az egyes társadalmi rétegek között. Tudjuk, hogy egyre kevesebb a művelődésre, a rekreációra fordítható idő, ráadásul egyre csökken a műveltség rangja, presztízse. De a viták során egyre inkább megfogalmazódnak a munkahelyi művelődés lehetőségei és feladatai is. Hadd idézzem végül Vitányi Iván gondolatait, amit a munkahelyi művelődés szakemberei sűrűn mondogatnak egymásnak: „A helyzet tehát olyan, hogy nem maradhatunk benne szenvtelenek. Nem valami széplelkű kultúrsznobizmus- ból paposkodunk a kultúra mellett, hanem a szocializmus és a nemzet alapvető érdekében. A közművelődés ügye nem járulékos AZÉRT-EZ-IS-HADD-MENJEN-CSAK, hanem a nemzet sorsának, jövőjének egyik kulcskérdése. Nem abból kell kiindulni, hogy mennyi pénz kell a kultúrához, hanem hogy mennyi kultúra kell a pénzhez (értsd: a meglévő erőforrások ésszerű felhasználásához, a gazdasági fejlődésünk feltételeinek megteremtéséhez’’.) SCHERER JÓZSEF
