Tolna Megyei Népújság, 1987. január (37. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-17 / 14. szám
4 NÉPÚJSÁG 1987. január 17. Nagy teljesítményű francia terjedelmesítő gépek Szauter Jánosné- A gyár tavalyi önállósulását mehnyi- re érzékelték a dolgozók?- Nekem és több munkatársamnak is kellemetlen volt ez a változás. Ugyanis az átállás során csökkentették a darabbérünket, ami havonta egy ezres mínuszt jelent. Előtte 5800-6100 forintot kerestem, most alig éri el a fizetésem az 5000 forintot. Ez főleg így nyugdíj előtt, komoly érvágás.- Most 48 éves, és júniustól nyugdíjas lesz. Hogy lehet ez?- Kaptam 7 év korkedvezményt a munka nehézsége és veszélyessége miatt, de kellett is, mert igencsak elfáradtam. Az örökös állás, járkálás, a zaj, nagyon megviseli az ember szervezetét, muszáj abbahagyni.- Ahhoz mégis túl fiatal, hogy tétlenségre ítélje magát. Mik a tervei a nyugdíjas napokra?- Természetesen dolgozni fogok, csak valami könnyebb munkát. Családi házunkhoz nincs kert, tehát le kell vezetnem a felesleges energiámat valahogy, és persze a pénzre is szükség van.- Milyen érzésekkel búcsúzik a gyártól?- Örömmel, de nem rossz szívvel megyek nyugdíjba. Elképzelhető, hogy egy idő elteltével, ha hívnak, újra visszajövök szőni. Az egyik legfiatalabb dolgozó A 18 éves Kostyál Hajnal némi kis vargabetű után került 1985. decemberében a vállalathoz. Az általános iskola befejezése után a gyönki gimnáziumba járt egy évig, utána a Füszért szekszárdi raktárában dolgozott. A fizetése azonban kevés volt, bejárni sem volt könnyű, így családja tanácsára jelentkezett a gyárba. Szívesen fogadták, hiszen édesanyja, édesapja és öccse is itt dolgoznak. A bejárás sem gond - három percnyire laknak a munkahelytől. Havi keresetét a vele egykorú lányok sokan megirigyelnék - 6- 7000 forint van a borítékban fizetésnapokon.- Könnyen keresi ezt a sok pénzt?- Azt nem mondanám, hogy könnyen, de érdekesen. Egy SV típusú hamissodrógépen dolgozom, s biztosan van érzékem hozzá. A 3 hónapos betanulási idő alatt már annyira belejöttem a munkába, hogy 14 forintról 18-ra emelték az alapbéremet. A munkakörülmények sem túl rosszak, bár nagyon nagy a zaj, nyáron a hőség, és a munkarend is fárasztó. Három műszakos folyamatos munkára vagyok beosztva, ami azt jelenti, hogy minden hatodik hétvégém szabad csak. így aztán kevés időm marad szórakozásra, kikapcsolódásra. Néha diszkóba, moziba járok, de legtöbbször mire hazaérek, már nem érdemes sehova elindulni.- Mi az elképzelése a következő évekről? Végleges munkahelye lesz a szövődé?- Még nem tudom, mit hoz a jövő, egyelőre örülök a magas fizetésnek, amit egyébként hazaadok a szüleimnek. Gondoltam már arra is, hogy olyan helyre megyek, ahol több a szabadidő, tovább tanulni sem lenne rossz... Most mindenesetre megszerzem a jogosítványt, aztán később majd meglátjuk. CSER ILDIKÓ Fotó: Gottvald Károly Nyugdíjazás negyvennyolc éves korban Szövőnők Tolnán A szövés az ember legősibb foglalkozási ágai közé tartozik, a kínaiak már több mint 5000 évvel ezelőtt készítettek szöveteket. A kézi szövés azonban nem elégítette ki a társadalom növekvő igényeit, az iparágat szövőgépek feltalálása forradalmosította. Ezek jócskán megkönnyítik a munkát, a szövés mégis az egyik legnehezebb ipari tevékenység maradt. Ennek ellenére többségében nők végzik, úgy, mint a Magyar Selyemipari Vállalat Tolnatext Leányvállalatánál is. „Mióta lányok vagyunk, jobban élünk” - mondja Pfundtner Antal igazgató, s a tréfás bevezető arra utal, hogy a gyár tavaly júlus 1-jétől önálló leányvállalatként működik. Mivel tevékenysége elkülöníthető, az anyavállalat lehetőséget és segítséget adott ahhoz, hogy a beszerzéstől a kereskedelem-politikáig minden folyamatot maguk végezzenek. Miután szabad kezet kaptak, terveiket a dolgozókkal ismertetve, változatlanul folytatták a munkát. Az átállás kezdeti nehézségei után aztán bevált az új gazdálkodási rendszer, s volt olyan terület is - például az üvegfonalgyártás - ahol jócskán túlteljesítették- tervüket. Óriási részt vállalt az eredmények elérésében az üzem dolgozóinak 60 százalékát jelentő 400 nő is, akik két, három, sőt folyamatos műszakban dolgoznak. . Jönnek helyből, Tolnáról, de sokan utaznak be Bogyiszlóról, Faddról, Duna- szentgyörgyről is. Az igazgató szerint szorgalmasak, megbízhatóak, ha viszont valami sérelem éri őket, bizony megmondják, ami a szívüket nyomja. Közülük az egyik legfiatalabbal és - munkaideje alapján - a legidősebbel beszélgettünk egy műszakváltáskor. Nyugdíj előtt Szauter Jánosné, vékony, fiatalos mozgású, mosolygós asszony, csupán kezein hagytak tagadhatatlan nyomot a munkában eltelt évtizedek. Harminc éve, 1957. március 8-án került Nagyszékelyből a tolnai gyárba. Az akkor 18 éves lány újsághirdetésből értesült arról, hogy szövőnőket keres a vállalat, s mivel édesapja takács volt, úgy gondolta, megpróbálkozik ezzel a szakmával. Ügyes volt, három hét után már gép mellé került. Egy évig dolgozott a fonodában, majd átkerült a szövődébe, ahol ott is ragadt. Két évig albérletben lakott, de aztán rátalált a szerelem, férjhez ment, s végleg itt telepedett le. Nagy szeretettel beszél szakmájáról, bár szerinte szebb, színesebb volt, amikor még hétről hétre változtak az anyagok, amiket gyártottak. Készítettek taftot, nyakkendő alapanyagot is. Amióta azonban üvegszövetet állítanak elő, egyhangúbb lett a munkájuk. A nehézsége viszont nem változott, nyolc óra alatt 10 perc pihenőt tartanak, a többi időben kíméletlenül futnak a szálak, fél percenként lefogy a cséve a 2 gépen, amit kezel. Mégis azt mondja, nem bánta meg.- Nagyon szeretem ezt a munkát, újra csak ezt választanám. Igyekeztem a képességeimhez mérten legjobb teljesítményt nyújtani, s ezt el is ismerték a vállalatnál. Kiváló Dolgozó lettem 1966-ban, s kicsit hozzájárultam ahhoz is, hogy a Szép Szó szocialista brigád, aminek 15 évig tagja voltam, minden évben arany jelvényt kapott. Sajnos 1981 óta másik műszakba kerültem, így elszakadtam tőlük... Kostyál Hajnal Ez már a reggel. A hűvösség alattomosan settenkedik be a küszöb résein, hiába rakta oda azt a vastag rongyot. A hűtőgép is zörög, elmozdult a helyéről, fadarabokat kellene a sarka alá tenni. A függöny mögött, a kirakatüvegen jégpáfrányok indulnak felfelé. Mindenütt hiányzik már a szigetelés. Magasabbra csavarja a konvektor lángját, kávét tesz fel. Öregapja, meg apja is a cikóriából milyen jó illetú italt csinált reggelente, ma is az orrában a gőze, nyelvén az íze. Ez meg inkább amolyan reggeli noszogató, hogy a feje kitisztuljon tőle. A vekker most szólal meg; de ő megelőzi. De azért megnyugtatja, ha fel van húzva, nem kell félni, hogy elalszik. Fáj a jobb válla meg a dereka is. Valami gyerekkori felfázás lehet, egyre gyakrabban előjön. Nedves volt a házuk egyik fala, hiába akasztottak pokrócot, szőnyeget az ágy mellé, a hideg akkor is áramlott rájuk. Apjához bújt, de az egyik oldala mindig kimaradt a jó testmelegből. Hogy már nem él, hányszor eszébe jut mostanában az apja! Húszéve temették, akkor volt utoljára otthon a faluban. Minek menne: rokon nincs, ismerős alig, új házakat emeltek a szegénysor helyén, ahol laktak, egyforma emeletesek sorakoznak arrafelé. Apja mindig ellenezte, hogy Pestre menjen. Kire marad a ház, ha te elmész? De éppen ezt nem akarta, hogy a ház rámaradjon. Mert akkor előbb le kellett volna bontani a vályogfalat, téglából újra felhúzni, meg kicserélni a tetőt. Meg aztán ami a tagosításkor történt, azt az apja is szorongva figyelte. Ö meg nem akart szo- rongani, inkább felkerekedett. Ismerősök mondták, hogy kalauznak lehet menni Pesten. Aztán meg amikor a kalauzkodásnak befellegzett, mert lyukasztókat szereltek fel a kocsikon, bekerült a remízbe, mindenesnek. Télen ők takarították el a havat a váltók környékéről a kaputól, meg éjjeliőrködött. Mondták, hogy továbbképzik villamosvezetőnek, de szinte megrémült, hogy megint iskolapadba kerül. Ezt az üzlethelyiséget még akkor kapta meg lakásnak, amikor kalauz volt. Főnyeremény a munkásszállás után, ahol a konyhában összekeveredett a friss lecsó illata az otthonról hozott pörkölt kozmás szagával, meg a sült szalonna sercegésével. Éjszaka a részegen danászók kur- jongatására ébredt, szívdobogással. A részegektől mindig tartott, pedig az apja sose randalírozott, inkább csendes, komor lett, amikor nagynéha leitta magát. Ilyenkor az egész család lábujjhegyen járt körülötte. Egy időben, amikor hallotta, hogy a lakásnak kiadott üzlethelyiségeket sorra megszüntetik, járt bent a tanácsnál, egy segítőkész asszony megmutatta, milyen papírt töltsön ki, hogy lakásigénylő lehessen, bár hozzátette: nincsen sok esélye, mert egyedülálló. Aztán később meg kellett volna ismételnie az igénylést, vállalva, hogy mennyit fizet, ha kiutalót kap. „Tessék mondani, kitesznek engem abból az üzlethelyiségből?" - kérdezte az akkori ügyintézőt, egy kedvetlen fiatalembert. „Miért tennék ki? Hacsak a házat le nem bontják...” - tette hozzá a hivatalos ember. „Jó bérház az, eltart még ötven évig is” - mondta a se sava, se borsa legénynek és elballagott. Marad ebben, lesz ami lesz. Még két éve van hátra a nyugdíjig, addig kibírja. Meg utána is. Motorzúgás az ajtó előtt. Egy perc múlva már érzi is a beszivárgó benzinszagot. Már megint járatja a motort, melegíti. A fene enné el innen, az ő küszöbétől. Mindig ide áll be. Bezzeg hét közben, amikor ő korán kel, nem eszi fel a fene ezt az alakot, de most, hogy ünnepnap van, s nyugalom lehetne, megy valahova. Egyszer a kis virágágyásba is beleállt a kocsival, amit itt a járdán, a gesztenyefa tövében alakított ki, s lécdarabokkal körülszegett. Árvácskákat ültetett oda, esténként megMarafkó László: A csapda locsolta a palántákat, s méleg nyári éjszakákon, amikor résnyire nyitva hagyta az ajtót, székkel megtámasztva, nehogy valakinek kedve legyen egy óvatlan pillanatban belibbenni, az enyhe hűvösséggel a virágillat is benyomult, és ő úgy érezte, otthon van a faluban. Aztán egyik reggel, éjjeli műszak után hazatérőben látja, hogy a nagy, megbámulni való kocsi a farával fenn van a járdán, a kereke benyomta a léckerítést, szétmorzsolta a virágokat. Nem hagyták ki a helyét az utcán, hát felállt a járdára! Pedig ha csak a sarokig hajlandó elmenni, ott is lett volna hely. Napokig készült, hogy megmondja neki a magáét, de mindig elkerülték egymást. Nagydarab, hízásra hajlamos fiatal férfi a kocsi tulajdonosa, a felesége begyes, faros, a kislányuk meg olyan nyeszlettforma, nyafogós. Vajon mit csinálhat, ha ilyen fiatalon ilyen szép kocsija van? Biztosan sportoló. De az ilyen kövéreknek ott nem sok jövőjük van. Vagy üzlete lehet valahol? Bár egy üzletben még a családtagoknak is akad munkájuk, ez az asszony meg itthon ül, nem dolgozik; éjszakás műszak után szokta látni: dél körül megy bevásárolni. A kocsi talán egymilliót is megér, nem könnyű ilyet venni, még külföldről sem. Akkor meg mit büdösít ide az orra alá, reggelente, nem is kellene melegíteni a motort, írták az újságok, hogy bemelegszik az menet közben. Le kellene ereszteni a gumiját éjjel, akkor majd rájönne, hogy rossz helyen áll. Csakhogy akkor őrá gyanakodna, mert a magasföldszinten, az ő kirakata fölött a Kozmáék már a gesztenyelombban gyönyörködhetnek, őket aztán nem zavarja a motorgáz. Árva fa ez, alig maradt egy-kettő az utcában, ezt is a legutóbbi járdajavításkor körül- öntötték aszfalttal a tövinél, alig csorog le valamennyi eső a gyökereihez, már virágokat se lehet odaültetni. Kifolyt a kávé, éhgyomorra felhajtja, tör egy falat kenyeret, hogy ne fájduljon meg a gyomra. Nyirkos a kenyér tapintása, megül itt a nedvesség, pedig már tavasztól, amikor teheti, kinyitja az ajtót, ágyte- rítöt akaszt a nyílásba, nehogy bebámuljanak, hadd áradjon be a meleg, száraz, utcai levegő, bár jön vele a por is, büdös is. Mert annyi az autó, mint a nyű! Ennek is itt az ajtó előtt valami vasdarabot kellene elhullajtani, akkor véletlennek gondolná a defektet. Van egy doboza, amiben mindenféle kacatottart, alkatrészt, leszerelt villanykapocsolót, hátha egyszer jó lesz valamire. Kutatni kezd. A villanykapcsoló falban megkapaszkodó fülénél hegyesebb vacak nem akad a kezébe. De ha ezt csak úgy leteszi a földre, elbillen, valamire fel kellene erősíteni. Elkezdi leszerelni a kapcsoló kör alakú karimáját, elbabrál vele vagy tíz percig. Az egyik hasítékon átbújtatja a kiegyenesedett, hegyes fémkörmöt, úgy mered ki belőle, mint egy kis ekevas. Leteszi a kőpadlóra, cipőjével óvatosan ráhág. Igen, ez nem fog elbillenni. Alig várja az estét, hogy azok hazajöjjenek. Aztán amikor hallja a finom gázfröccshangokat, amint könnyedén beállnak a megszokott helyükre, megvárja, amíg a nagyfilmnek vége lesz a tévében, s mintha sétára indulna, zsebébe süllyeszti a fémsarkantyút. Az utca üres, először a cipője orrára ejti a csapdát, nehogy koppanjon, aztán lábbal csúsztatja a járdaszegélyig, ott egy pöccintéssel a hátsó kerék elé. Körülnéz, sehol senki, gyorsan lehajol, megtapintja: a fémhegy felfelé áll. Minden rendben. Nyugtalanul alszik el, mint gyerekkorában, ha nagy betyárságot követtek el a társakkal. Egyszer kinyitották a haragosok óljait, a bialacok elözönlötték a szomszéd veteményeskertjét. Tovább aludhatna, hiszen délutános lesz, de már hajnalban figyeli, mikor gyújtják be a motort. Nem kel fel, az ágyból füleli a hangokat. Fél nyolckor hallja kattanni a kocsi ajtaját. Iskolába viszik a gyereket. A motor felmordul, majd egyenletes zúgással vagy fél percig jár. Aztán gáz, most kell áthaladnia a csapdán. Kihúz az utca közepére, ő felül az ágyban, várja a fékezést, a szitkozódást, vagy a meglepődés bosszús szavait. De a kocsi hangja eltűnik az utca zajában. Idegesen kapkodja magára a ruháját, a kirakat koszlott függönyét megemelve, kipillant. A járdaszegély eltakarja a szerkezetet. Műanyagtasakot kap fel, mintha bevásárolni indulna. Bezárja az üzletajtót, átvág a járdán. A szegélynél lepillant: a fémpecek elbillenve, laposra préselve ott hever, mint egy eltaposott béka. Néhány ki pergett gesztenye és agyon- pörkölődött falevél között olyan közel fekszik a járdaszegélyhez, hogy dühében még belerúgni sem tud. A Központi Sajtószolgálat 1986. évi pályázatának II. díjas alkotása tárca-kategóriában.
