Tolna Megyei Népújság, 1986. december (36. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-12 / 292. szám
r-------------------------------------------------------------N D ECEMBER A Nap kél 7.22 12 nyugszik 15.53 órakor PÉNTEK A Hold kél 13.31 Névnap: Gabriella nyugszik 3.28 órakor Száz éve született Takács Sándor (1886-1912) pilóta, a magyar repülés egyik úttörője. Felhő, szél A várható időjárás az ország területén ma estig: időnként kissé felszakadozik a felhőzet, és kevesebb helyen - inkább csak délnyugaton - lesz köd. Elszórtan fordulelő futó hózápor, hószállingózás. A változó irányú, gyenge szél észak, északkelet felől megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet -2 és plusz 3 fok között várható.- NYÍLT NAPOT TARTANAK HOLNAP délelőtt 9-től 12 óráig Szekszárdon, a Rózsa Ferenc műszaki szakközépiskolában. Az iskola vezetői és tanárai a pálya- választás előtt álló diákokat és azok szüleit várják kötetlen beszélgetésre, mely során lehetőség nyílik megismerkedni az intézménnyel, az ott folyó munkával, illetve a tanulók lehetőségeivel is.-A FÉMMUNKÁS Vállalat most ünnepli fennállásának, a jogelőd alapításának 200. évfordulóját. A jubileum alkalmából csütörtökön délelőtt a vállalat ferencvárosi gyárában sajtótájékoztatót tartottak, amelyen Tóth Imre vezérigazgató ismertette az iparvállalat két évszázados történetét és eredményeit. A ferencvárosi gyár jogelődje Jungfer András diszmű- lakatos műhelye volt, amelynek munkái európai hírűvé váltak. Ezek a díszmű- lakatos, kovácsoltvas és rézlemez domborítású alkotások ma is megtalálhatók a Budavári 'Palotán, az Országházon, a pesti Vigadón, az Operaházon és sok más középületen. A felszabadulás után államosított gyár dolgozói sikeresen folytatták a nagy mesterek hagyományait. A gyárban pénteken jubileumi ünnepségen emlékeznek meg az évfordulóról, s kiállításon mutatják be a Jungfer-hagya- ték legszebb darabjait és a két évszázados fejlődés legjelentősebb állomásairól készített fotókat.- BALATONI PONTYOT ESZÜNK az ünnepek alatt a megyében, ugyanis a Halértékesítő Vállalat már megrendelte a Balatoni Halgazdaságtól a pontyot, amiből 200 mázsa érkezik majd a jövő héttől folyamatosan.- SÍKERES EGÉSZSÉGNEVELÉSI KLUBDÉLUTÁNT rendezett színes programokkal és vetélkedőkkel a Vöröskereszt Szekszárd városi szervezete, szerdán délután az 505-ös Szakmunkásképző Intézetben és annak kollégiumában.- KÉRSEMJÉNI lakásában Balogh .Elek 78 éves nyugdíjas ágyban dohányzott, közben elaludt, s az ágynemű meggyulladt. Az idős férfi füstmérgezésben meghalt. MEGKERÜLT A DRUZSNAJA-1. Megkerült az egy ideje elveszettnek hitt ideiglenes szovjet déli-sarki kutatóállomás, a Druzsnaja-1 - jelentette csütörtökön a Pravda. Mint ismeretes, a Weddell-tenger partján lévő Filchner-jég- ből néhány hónapja kétszáz kilométer hosszúságú óriási jégtábla vált le, rajta a közel 11 éve létesített szovjet állomással. A tábla három nagyobb és több kisebb darabra tört, s mivel az állomást műholdas felvételeken nem találták, úgy vélték, hogy az egyik kisebb jéghegyen maradt, amely egyensúlyát vesztve felfordult. A szovjeteknél korábban délre indult nyugatnémet déli-sarki expedíció „Polarstern” elnevezésű jégtörője azonban észrevette a Druzsnaja-1 -et, s erről értesítették az Arktisz és Antarktisz kutatóintézetet. A helikopterrel helyszínre kiszállt szovjet kutatók megállapították, hogy az állomásnak nem történt baja. Az expedíció egyik hajója, a „Kapitan Kondratyev” a Norvégia-foknál történt kirakodás után a Druzsnaja-1-et hordozó jégtábla közelébe megy, és elhozza a berendezések egy részét. „5+2=7” e festmény címe. Egy madridi aukción 500 000 dollárért kelt el. Az árverésen a művész, Joan Miro 42 alkotásáért összesen 3,7 millió dollárt fizettek ki a vevők. (Telefotó) OLVASTAM Ajándék helyett Az ünnepek egyik fő funkciója, hogy megosztják az élet egyhangúságát, tagolják hétköznapjaink sorát. Ilyenkor nyílik alkalom arra is, hogy ismerősök, szülők, gyerekek, nagyszülők és unokák találkozzanak, együtt töltsenek néhány boldog napot. Vannak azonban olyan távol élő, szívünkhöz mégis közel álló rokonaink, barátaink, akikhez nem sikerül eljutnunk. Őket - ez már régi hagyomány - képeslapon szoktuk köszönteni. Ezt figyelembe véve, a Képzőművészeti Kiadó idén már több mint százféle szebbnél szebb üdvözlőlapot bocsát ki. Válasszunk hát közülük, lepjük meg szeretteinket, hiszen drága ajándékok helyett pár kedves szó is örömet okozhat. - esi Mert nem mindegy, hogy milyen fa alá kerül az ajándék meggondolják, hogy 12 esztendeig nőtt meg ilyen csodaszépre - közben át is kellett ültetni - akkor könnyű kiszámítani, hogy évente 79 forint 19 fillért nő ez a piacra tett ezüstfenyő. A piactéren árul a Dráva mellől, Somogyudvarhelyről érkezett Horváth Zoltán. A bejáratnál ártábla. Rajta a következő: 1 méterig 40 forint 1 métertől 1,30-ig 60 forint 1.30-tól 1,60-ig 80 forint Az a csodaszép ezüstfenyő, táblástól... Már a szombati Luca-nap előtt megkezdődött a fenyőfavásár országszerte, így természetesen a megyeszékhely sem kivétel ez alól. A szekszárdi piactér bejáratánál csodaszép ezüstfenyő kínálja magát, árát kérdezni sem kell, mert a ráakasztott tábla messziről hirdeti: Ára: 950 forint! így első pillantásra a csodálat és a bosszankodás kergetőzik az emberben, ám ha 1,60-tól 2-ig 100 forint 2 méter fölött pedig 150 forint.- A saját kertünkben neveljük a fenyőt, 2400 négyszögöl területen lucfenyőt, feketefenyőt, ezüstfenyőt, Duglasz-fenyőt, valamint Normand fenyőt - mondja Horváth Zoltán. - Erdész vagyok, ez minden évben keresetkiegészítésként jól jön. A nyolcvanas évek elején egyszer hiány volt itt Szekszárdon, és idejöttünk, azóta minden esztendőben itt vagyunk. A városi tanács kereskedelmi osztályával tarjuk a kapcsolatot, ők mondják meg, hogy a kereslet alapján mennyit hozzunk. Az idén 500 darabot kértek, kettőszázzal többet hoztunk, mert így sikerült, elszámoltuk magunkat a kivágásnál. Ezüstfenyő? Van néhány, ötszáz forint feletti árban összesen négy darab, de az egyedi igényeket is ki kell elégíteni. A vásárcsarnokban kaptunk raktározási lehetőséget. Most már csak jó vásár kell. Kellemes ünnepeket kívánok mindenkinek!- szs - czs Már Luca-nap előtt piacon a lucfenyő Megkezdődött a fenyőfavásár Mit, hol, mennyiért? Szabadpiaci árak 1986. december Budapest Pécs Szekszárd Paks Burgonya 10,80 8-9 6-8 7-8 Fejes káposzta 9,80 10 8-10 10 Kelkáposzta 19,60 20 20 20 Karfiol 19,30 30 25-30 30 Vöröshagyma 20 18 16-20 15 Fokhagyma 190 130-150 180-200 160 Sárgarépa 33,40 15,20 30 20 Petrezselyemgyökér 36,40 30-40 35-40 20-25 Alma 17,50 16-20 12-13 16-20 Tojás 3,30 3-3,20 2,80-3 2,50-2, Anyakönyvi hírek A pincehelyi anyakönyvekbe november hónapban a kővetkező eseményeket jegyezték be: Születés: Plank Nikolett, Szabó Katalin, Szerkali Melinda, Vincze Gábor András, Téglás Tibor, Varga Orsolya, Orsós István, Damsa Ervin, Wi- neckerTamás, Mohai Eszter, Megyeri Nikolett, Kalányos József, Kulcsár István, Sandi Norbert, Orsós Sándor, Mészáros Renáta, Takács Zsolt Mátyás, Frizolia Rolf, Bese Renáta, Bese- nyei Enikő, Gáspár Adám, Sztojka-Kovács Gyula, Horváth Sándor, Szabó Balázs, Teplán Zsolt, Tóth Alexa, Jakab Erzsébet, Pruck Márton, Szűcs László, Fischl István Pál, Györkö Stefánia Margit. Haláleset: Maczkó József, Kugler Gyula, Molnár József, Szabó Jánosné sz. Szilasi Horváth Anna, Lázár Jánosné sz. Jónás Gizella, Kanász György, Koncz András, Fülöp György, Végh István. Házasságkötés: Mosberger Mihály-Miklós Judit. Házi Jogtanácsadó A munkajogi jogszabályokat tárgyaló sorozat harmadik része a munka díjazásával, a munkaidővel, a különféle pótlékokkal, s a szabadságokkal foglalkozik. Kitér az általánosnál rövidebb munkaidőre, a többmüszakos beosztás sajátosságaira, a heti pihenőnapra csakúgy, mint a túlmunkára és a készenlétre. A MinisztertanácsTanácsi Hivatalának közreműködésével készült írás a tanácsi szervezet működését ismerteti, s a munka korszerűsítésénék szükségességét, a lehetséges változtatásokat boncolgatja, önkritikus alapossággal. A Jogi esetek a tv szeptemberi adásának szövegét ismertetik, amely a tehóról, és más közösségi ügyekről szólt. Család és jog rovat - a házasságokból eredő vagyonjogi bonyodalmakba enged betekinteni. Autó és jog - a baleset áldozatának lehetnek utólagos jogai is. Egy cikk azt a helyzetet ismerteti, amikor a vezető és utasa egyformán életüket vesztették, ám az utas édesanyja joggal követelte a vezető hozzátartozóitól, nemcsak a temetési, de a sirkőállítás költségeit is. Skála-Szekszárd Aruház és az „S” Modell december 14-én ezüstvasárnap 8-12 óráig várja kedves vásárlóit. A Skála villamossági osztály alkalmi ajándékajánlata Rakéta porszívó 1690 Ft helyett 1050 F DIANA piperemosógép 1490 Ft helyett 700 F NZC sztereó lemezjátszó 6300 Ft helyett 3780 F NZC sztereó lemezjátszó 7850 Ft helyett 4710 F CZC sztereó lemezjátszó 3580 Ft helyett 2510 F Concert sztereó lemezjátszó 5550 Ft helyett 2160 F Combó sztereó lemezjátszó 3250 Ft helyett 1630 F Gz 041 monó lemezjátszó 2200 Ft helyett 1320 F Fantázia táskarádió 2200 Ft helyett 1320 F A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna Megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. - Kiadja a Tolna Megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd. Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS igazgató. - Készült: dms 7000 fényszedő rendszerrel. Saphir 96-os ofszet-rotációs géppel a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR igazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesftő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43.- Ft, negyedévre 129,- Ft, egy évre 516,- Ft. - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551.