Tolna Megyei Népújság, 1986. december (36. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-12 / 292. szám

2 NÉPÚJSÁG 1986. december 12. Az Országgyűlés kulturális bizottságának ülése Torpedótámadás Az NSZK-ban januárban esedékes általános választások előtt minden világosnak látszik: a CDU-CSU-FDP koalíció a közvélemény-kutatások szerint magabiztosan őrzi előnyét a szociáldemokratákkal szemben. Mégis, az utóbbi napokban mintha nyugtalanság támadt volna a kormány választási hajóján, s Kohl, a kapitány olyan gondokkal kénytelen szembenézni, amelyekkel korábban nem számoltak a megfi­gyelők. A vihart kiváltott Kohl-interjú, amely a Newsweekben jelent meg és amely miatt alaposan lehűltek a szovjet-nyugatnémet kapcsolatok, már ártott a kancellár nép­szerűségének, majd a Rajna szennyezése miatt keletkeztek bonyodalmak a politi­kában is. Most pedig egyenesen a koalíció elleni torpedótámadásról beszélnek Bonnban. Kiderült ugyanis, hogy a kiéli HDW hajógyár tengeralattjáró-tervrajzokat adott el a fajüldöző dél-afrikai kormánynak. Ez nem csak az ENSZ határozatával ellentétes, de megszegi a hatályos nyugatnémet rendelkezéseket is, amelyek tiltják a fegyvereladást Pretóriának. Az eset azért kínos a szövetségi kancellárnak, mert a gyár részben állami, részben pedig tartományi tulajdonban van, s így nagyon nehe­zen elképzelhető, hogy Bonnban ne tudtak volna a tervetett üzletről. A szociáldemokratáknak az utóbbi hetekben - ismét csak a közvélemény-kutatá­si adatok szerint - sikerült mozgósítaniuk szavazótáborukat, s így a korábban re­méltnél szorosabb küzdelem kezdődik majd az állampolgárok voksaiért. Az SPD most igyekszik kihasználni pillanatnyi tempóelőnyét: Winfried Penner szociál­demokrata képviselő vezetésével parlamenti bizottság alakult a tervrajzügylet ki­vizsgálására. A kormány annyit hajlandó elismerni, hogy a HDW valóban „ tapogató­zott" a Dél-Afrikával lebonyolítandó ügyletben, de a hivatalos válasz nemleges volt, s így a gyárnak le kellett volna állítania a további tárgyalásokat. A jelenlegi koalíció győzelmét nem fenyegeti komolyan ez az eset sem, ám ko­rántsem mindegy, milyen lesz az ellenzék manőverező képessége az új összetételű tön/ényhozásban. Ezért most mindkét fél - sőt, ha a zöldeket is beszámítjuk, mindhárom fél - fokozottan igyekszik meggyőzni a választókat saját politikája he­lyességéről, s egyúttal a többiek hibáiról. Az eredményre már csak néhány hetet kell várni, de nagy megleptésre nem lehet számítani. Hacsak ki nem derült, hogy a kiéli torpedó a vízvonal alatt eltalálta a koalíció hajóját... HORVÁTH GÁBOR Tanácsülés Tamásiban és Pakson Az áfész szerepe a város kereskedelmi ellátásában A művelődési ágazat jövő évi költség- vetésének tervezetét tárgyalta meg az Országgyűlés kulturális bizottsága Tóth János titkár elnökletével csütörtökön, a Parlamentben megtartott ülésén. A képviselők elé terjesztett írásos tájé­koztatóhoz fűzött kiegészítőjében Drecin József művelődési minisztériumi államtit­kár hangsúlyozta: a jövő évi költségvetés biztosítja a kulturális ágazat, elsősorban az oktatás működési és legszüksége­sebb fejlesztési költségeit, valamint a közművelődési és művészeti szféra szín­vonalának szinten tartását. A rendelke­zésre álló összegek az ideinél mintegy 7 százalékkal nagyobbak: a több mint 57,5 milliárd forint 88 százalékát oktatási cé­BUDAPEST - Kádár Jánosnak, a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt főtitkárának televízió- és rádiónyilatkozatát pénteken este 20 órakor közvetíti 1 -es műsorán a Magyar Televízió. A Magyar Rádió 21 óra 10 perctől sugározza az interjút a Kos­suth adón. » Kádár János csütörtökön fogadta Ville Repót, a finn Weilin-Göös kiadó igazga­tóját. Az MSZMP főtitkára átadta annak a visszaemlékezésnek a kéziratát, amelyet a kiadó felkérésére irt Urho Kaleva Kek- konen elhunyt finn államfővel való talál­kozásairól, tárgyalásairól, személyes él­ményeiről. » Csütörtökön az Egészségügyi Minisz­tériumban dr. Medve László miniszter sajtótájékoztatót tartott. Bejelentette: rö­videsen jogszabályi formât ölt az az in­tézkedés, hogy a jövőben az üzemorvosi hálózat főállású orvosai veszik táppénz­be a keresőképtelenné váló dolgozókat, akiket eddig a körzeti orvosok is táp­pénzbe vehettek. « Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban fejezte ki jókívánságait Daniel lókra, a többit a kulturális szolgáltatások­ra kívánják fordítani. Az alsó-és középfo­kú oktatás jelentős tanterem-, műhely-, és kollégium-bővítései mellett megkü­lönböztetett figyelmet fordítanak a külön­legesen hátrányos helyzetben lévő álta­lános iskolák felzárkóztatására, a gyógy­pedagógiai és nevelőotthoni hálózat szé­lesítésére, valamint a kiemelkedően te­hetséges diákok speciális szakköri, fa­kultációs foglalkoztatására. A kulturális bizottság korábbi észrevé­teleire, valamint több képviselő - így Földy Ferenc (Borsod m.) és Varga Mik- ló$ (Veszprém m.) - kérdéseire válaszol­va az államtitkár szólt arról is, hogy a gaz­dasági helyzet a jövő évben nem teszi ie­T. Arap Moi elnöknek, a Kenyai Köztársa­ság nemzeti ünnepe alkalmából. TEHERÁN - Elégedetten nyilatkozott az iráni vezetőkkel folytatott megbeszé­léseiről Konsztantyin Katusev, a külgaz­dasági kapcsolatok szovjet állami bizott­ságának elnöke, aki a hétfő óta küldött­ség élén Teheránban tartózkodik. Katu- sevet szerdán fogadta Ali Flamenei iráni elnök. Találkozott Muhammad Taki Banki energiaügyi miniszterrel is, akivel az Araksz határfolyón közös erővel felépí­tendő gát tervét vitatta meg. LONDON - Az angol alsóházban szerda délután óta megszakítás nélkül folyik a vita a kormány közoktatási tör­vényjavaslatáról, amely gyakorlatilag megfosztaná a pedagógus-szakszerve­zeteket a kollektív szerződések megtár­gyalásának és megkötésének jogától. Az ellenzék több mint 250 módosító indít­ványt terjesztett elő annak érdekében, hogy megakadályozza a törvényjavaslat elfogadását. BÉCS - Bécsben csütörtökön aláírták az 1987-89-es időszakra szóló oszt­rák-magyar kulturális, tudományos, és oktatási munkatervet. hetővé sem a közép-, sem a felsőfokú in­tézményekben ?iZ oktatók bérének eme­lését. Az egyetemekkel és főiskolákkal egyeztetve már vizsgálják annak lehető­ségét, hogy az intézmények saját belső bér- és létszámgazdálkodásukkal oldják meg az oktatók terhelésének csökkenté­sét, munka- és életkörülményeinek javí­tását. Bozsó Jánosné (Tolna m.) és Fehér Ti­bor (Veszprém m.) kérdésére válaszolva Békési László pénzügyminiszter-helyet­tes elmondta, hogy a tanácsok 1987-ben is kiemelt feladatként ke'zelik a közokta­tás ügyét: jövőre például 8 százalékkal nő az erre fordítható összeg. Nicaragua panasza a BT napirendjén A hondurasi hadsereg washingtoni utasításra támadja Nicaraguát, s ez azzal a következménnyel járhat, hogy a fe­szültség háborúba torkollik-jelentette ki Nora Astorga asszony, Nicaragua ENSZ- nagykövete szerdán a Biztonsági Tanács ülésén. A testület aznap kezdett vitát a nicara- guai-hondurasi határon kialakult veszé­lyes helyzetről. A BT sürgős összehívását Managua kérte a határincidensek megvi­tatására. Ülést tartott Tamásiban a városi ta­nács. A napirendi pontok között szere­pelt a „Kop-Ka” Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet tevékenységéről szóló beszámoló is. Tamási kereskedelmi ellátásában az erősödő többszektorúság a jellemző. Az áfész a város ellátásában igen jelentős szerepet tölt be és kereskedelmi munká­ja hatással van a lakosság hangulatára is. Mindenkori üzletpolitikájában igyek­szik figyelembe venni a város fejlődésé­vel együtt jelentkező újabb vásárlói igé­nyeket. Ezt igazolják a VI. ötéves tervidő­szakban elvégzett hálózatfejlesztési Mai kommentárunk munkák is. Ez időszakban 14 új egységet nyitott és több mint 2700 négyzetméter­rel növelte a kereskedelmi eladó és rak­táriéról. A következő öt évbert további korsze­rűsítést terveznek a kereskedelmi mun­kában, amit a tanácsülés javaslatokkal, észrevételekkel is támogatott. Közérdekű bejelentések orvoslása A Paksi Városi Tanács legutóbbi ülé­sének napirendjén a tanácstagi jelölő­gyűléseken elhangzott közérdekű beje­lentések, javaslatok, panaszok nyilván­tartása, rangsorolása és megvalósításuk, orvoslásuk időarányos teljesítése szere­pelt. A téma előadója dr. Simon János, a városi Népi Ellenőrzési Bizottság elnö­ke volt. Ezt követően elfogadták a tanács és a végrehajtó bizottság 1987. évi munkater­vét. A bejelentések között gondozási központ, a IV. sz. óvoda és közterület-fel­ügyelőség létrehozásáról tárgyaltak. PANORÁMA Vietnam Viták a pártkongresszus előtt „A vietnami párt és nép alkotóerővel, a nehézségek leküzdésére irányuló tett­vággyal készül a hatodik kongresszusra. Az előkészületeket igazi össznépi vita övezte, amelyben erősödött a párt és a nép egysége”. A Vietnami KP központi lapja, a Nhan Dán írta ezt vezércikkében, amelyben azt is közölte, hogy a vietnami kommunisták kongresszusukat decem­ber 15-én kezdik meg. A pontos időpon­tot azután hozta nyilvánosságra a köz­ponti bizottság, hogy az egész ország­ban befejeződtek a pártértekezletek, a teendőkről folyó össznépi vita. Javuló élelmiszer-ellátás Az eszmecserében elsősorban a gaz­daságról volt s van szó. Igaz, egyes terü­leteken jelentős eredményeket könyvel­het el a vietnami népgazdaság, ám ez nem csökkenti a kongresszus előtti esz­mecsere alapvetően kritikus és önkriti­kus hangját. Lássuk az eredményeket! Mindenekelőtt azt, hogy jelentősen javult az élelmiszer-ellátás. Amikor néhány he­te az országban jártam, épp a rizsaratás ideje volt. Az apró táblákon többnyire sarlóval vágták a rizst, amit azután az or­szágúba terítve csépeltek ki. Illetve csé­peltették, mert Vietnamban a teherautók és a kevés személygépkocsi „feladata”, hogy kinyomtassák a kalászokból a sze­meket. így aztán a gondos termesztés el­lenére érthetően nagyok a veszteségek. Mégis, a korábbi évektől eltérően a fej­adagnak megfelelő mennyiségű rizs be­szerzése nem gond már Vietnamban. Ez pedig alapvető, hiszen még a vietnami nyelv enni szava is voltaképpen azt jelen­ti „rizst enni”. Ugyanakkor a hús elérhe­tetlenül drága a vietnamiak többsége számára, a napi táplálék többsége a kü­lönböző zöldségekkel, hallével ízesített rizs. Textil - jegyre A hanoi pártértekezleten büszkén szá­molhattak be róla, hogy a főváros körze­tének ipari termelése, évi átlagban 10,5 százalékkal nőtt, s ugyanott négyszázöt­venezer négyzetméter lakás is elkészült. Mindehhez hozzátették azonban: to­vábbra is súlyos gond az energia-és nyersanyaghiány. Nincs elegendő a leg­több iparcikkből, textíliából, háztartási gépekből. A szövetből egy bizonyos mennyiséget jegyre meg lehet venni, de iparcikk többnyire csak a szabad piacon vásárolható. Ennek a piacnak pedig jó részét „feketének” kell minősíteni, hiszen olyan holmikat árulnak ott, amelyek ere­dete meglehetősen kétséges. A lakás­gondok is elképzelhetetlenek számukra. Igaz, az utak mellett mindenütt látni az el­múlt néhány évben felépült kis családi házakat (földszintjükön általában bolt van), ám például a fővárosban rendes el­helyezésnek számit az, ha egy kétgyer­mekes értelmiségi házaspár, anyóssal együtt 14 négyzetméteres lakásban él. A pártkongresszust megelőző viták­ban sok szó esett minderről. A levélírók, a gyűléseken felszólalók őszintén bírálták a rossz gazdasági döntéseket, mint pél­dául a tavalyi pénzreformot, ami csak meglódította az inflációt. A pénzromlás csökkenti a parasztok termelési kedvét is, a városokban pedig ennek csak az élősdi feketéző réteg látja hasznát. Ha­sonlóan írt a hadsereg lapjának szerzője, aki felhívta a figyelmet a „korrupció és a hatalommal való visszaélés” káros jelen­ségére. A párttanácskozásokon mindez­zel együtt igen sok szó esett a gazdaság- irányítás általános átalakításáról. Gazdasági reformtervek A reformról szólva általában arra mu­tatnak rá, hogy sikeresebbek azok a gaz­dasági körzetek, ahol rugalmasabban, a helyi sajátosságokat figyelembe véve gazdálkodnak. Ez jellemző például Ho Si Minh-városra, ahol kiemelkedően jó az áruellátás. (Érdekes: az egykori Saigon vállalatai voltak azok, amelyek szoros együttműködésre léptek a szocialista or­szágok kereskedelmi és iparvállalataival. Vietnam déli részén több magyar cég is termeltet: színvonalas konfekcióáru és más piacképes termékek kerülnek ki on­nan, lehetőség van keresett fűszerek és gyarmatáruk beszerzésére is.) A kongresszus előtti vitában Truong Chinh, a párt több mint nyolcvan eszten­dős főtitkára, a nagy forradalmi nemze­dék kiemelkedő tagja, több ízben sürget­te a megújulást a politikában is. Hangoz­tatta, hogy szükség van a vezetők jobb kiválasztására, fiatalításra, a szakembe­rek megfelelő alkalmazására. A főtitkár emlékeztetett arra is: az elmúlt években több ultraradikális intézkedést hoztak, a szocialista szektort például úgy kíván­ták fejleszteni, hogy a kistermelést köz­ben elsorvasztották. Nem szabad meg­engedni a kapkodást, a türelmetlenséget - figyelmeztetett. (Persze azt is tudják a vietnamiak, hogy a népgazdaság gyors fejlesztését, az életszínvonal érezhető ja­vulását akadályozzák külpolitikai ténye­zők is - a Kambodzsa körül kialakult helyzet, feszült viszony Kínával -, bár a hanoi vezetés kész a vitás kérdések bé­kés rendezésére.) Bonyolult gazdasági helyzetben tarta­nak tehát kongresszust a vietnami kom­munisták. A megelőző vita azonban azt jelezte: látják a gondok forrásait, s kere­sik a megújulás útját. Ehhez - ezt bizo­nyítja a vitában résztvevők nagy száma - a VKP megfelelő társadalmi támogatást kap MIKLÓS GÁBOR Még mindig a kerékpár a legnépszerűbb közlekedési eszköz Ho Si Minh-város egyik piacán - itt a legjobb az ellátás

Next

/
Thumbnails
Contents